2011. augusztus 31., szerda

Te Kinek Bukfencezel? – Megfelelés Mindenáron 2.



„Hogyan reagálsz a gondolatra, miszerint szükséged van mások szeretetére? Alárendelődsz a célnak, hogy elnyerd az elfogadásukat? Hiteltelen életet élsz, mert nem bírod elviselni annak a tudatát, hogy esetleg valami kifogásolnivalót találnak benned? Mindig megpróbálod kitalálni, milyennek szeretnének látni, és igyekszel olyanná válni, akár egy kaméleon? Így pedig valójában sosem lehet a tiéd a szeretetük. Megpróbálsz azzá válni, aki nem vagy, majd amikor azt mondják „szeretlek”, nem hiszel nekik, mert tudod, hogy egy álarcról beszélnek. Olyasvalakit szeretnek, aki nem is létezik – azt, akinek tetteted magad. Nagyon nehéz mások szeretetét kergetni. Sőt halálos. Közben ugyanis elveszíted mindazt, ami valóságos. Az ember így zárja magát börtönbe, míg azt a szeretetet hajszolja, ami tulajdonképpen már az övé.” (Byron Katie)

A hétvégi 3-napos elvonuláson elég sokat foglalkoztunk az egyik „Szentháromsággal”, vagyis azzal, mi mindet teszünk azért, hogy jó benyomást tegyünk, hogy elnyerjük mások Szeretetét, Elfogadását, Elismerését (SZEE). Nagyon érdekes, hogy az emberek nagy része abszolút észre sem veszi, hogyan manipulálja élete szereplőit – legtöbbször teljesen tudattalanul, és közben milyen nyomás alatt tartja önmagát ezzel a kényszeres megfeleléssel. Ha szeretnél elmélyülni ebben a témában, felismerni, feldolgozni, és elhagyni ezeket a mintákat, figyelmedbe ajánlom a Munkát, illetve Byron Katie, Szükségem Van a Szeretetedre, Vagy Mégsem? című könyvét.

Nézzük, hogyan is indul be ez az egész életünket meghatározó játszma. Újabb részlet a könyvből:

Egy kislány boldogan elvan a saját kis játékaival a játszótéren. Hirtelen aztán önmagát is meglepi, amikor bukfencezik egyet. A körülötte levő gyerekek, akikről egész eddig tudomást sem vett, nevetni és tapsolni kezdenek. Erre megismétli a bukfencet, csak hogy lássa, újra megtapsolják-e. Az egész játszótér beindul, „Idenézz, Ezt figyeld!” – kiabálják egymásnak a kicsik, majd boldogan mosolyognak, ha megkapják a várt reakciót, és elszontyolodnak, ha nem. Az első kislány nem érti, mit is fedezett fel, de azt tudja, hogy nagyon jó érzés. Úgy gondolja, talán rálelt a közösség elfogadásának kulcsára. A következő bukfencnek olyan indíttatással készül neki, ami korábban nem volt meg benne; már nem azért játszik, hogy önmagát szórakoztassa. Figyelme fókuszt váltott, immáron a többiektől elvárt válasz áll a középpontjában. Ezzel pedig kéz a kézben jár az aggodalom, hogy mi lesz, ha esetleg nem kapja azt meg.
         Miután kinövünk a gyermekkorból, sokunk még mindig ugyanúgy csinálja a maga bukfenceit. Mások elfogadását keressük – a párunkét, a gyermekeinkét, a szüleinkét, a kollégáinkét, sőt még az idegenekét is, akikkel összefutunk a liftben. A hajsza idővel az életünk részévé válik, olyannyira, hogy már természetesnek tűnik. Észre sem vesszük, hogy nyakig benne vagyunk. A barátainkban és a munkatársainkban könnyebben felfigyelünk a belőlük származó nyugtalanságra: ez a lány cserfes és szórakoztató, amikor velünk van, a vőlegénye társaságában csendes és visszafogott. Amaz a munkahelyünkön folyton nyalizik a főnöknek. Ennek a másiknak mindig a középpontban kell lennie. Ez a fiú a jógacsoportból feltűnően nyugodt és mosolygós, de csak akkor, ha az oktató a közelben van. Az a nő pedig engedi, hogy a gyerekei lábtörlőnek használják.
         Észreveheted például egy laza esti összejövetelen, ami jó esetben a kikapcsolódást és az ismerkedést szolgálná, hogy az egész merev és idegtépő pózversennyé válik. Vagy, hogy az üzleti találkozót, aminek során elvileg meg kellene oldanunk egy bizonyos problémát, teljesen átszínezi a lehetőség, hogy bevágódhatunk a látogatóba érkező nagyfőnöknél. Hogy miért történik mindez? Mert az elfogadás keresése kerül a középpontba.
            Amikor a körülötted lévő emberek ilyen viselkedése felkelti a kíváncsiságodat, valószínűleg elkezded találgatni, milyen ki nem mondott gondolatok járhatnak a fejükben, és mi teszi őket nyugtalanná. Nincs nehéz dolgod, hisz ugyanezek a gondolatok ott élnek, vagy valamikor ott éltek mindannyiunk elméjében: „Biztosan elutasít majd, ha rájön, milyen vagyok valójában”; „Nem lehetek boldog, ha senki nem vesz észre”; és így tovább. Akár ilyesfajta vélekedések irányítják a cselekedeteidet, akár nem, ha mélyen magadba nézel, bizonyára ott találod őket.
         Az előző fejezetben láthattuk, hogy nem kell elhinnünk az elménkben felmerülő gondolatokat, még akkor sem, ha rendíthetetlen tényeknek tűnnek. A következőkben pedig módszeresen feltárjuk majd a mindennapi interakciók, barátságok, munkakapcsolatok hátterében megbúvó mögöttes hiedelmeket, hogy lehetőséged legyen felmérni, vajon a te életedben igazak-e vagy sem. Aztán ugyanezt megtesszük a szerelem, az együttélés, a házasság, és a szeretői viszony tekintetében is. Látni fogjuk, mi zajlik a megkérdőjelezetlen hiedelmeink ingoványos talajára épített kapcsolatainkban; rájövünk, miért mennek ezek olyan gyakran tönkre, és hogy létezik más út.
         A könyv ezen részét nyugodtan olvashatod úgy, mint egy regényt: dőlj hátra, és csodálkozz rá, vagy épp borzadj el, miket művelnek mások a szeretetért és az elfogadásért vívott küzdelem során. De minden esetben állj meg és vedd észre, ha a történet hasonlít a sajátodra. A szenvedéstől való megszabadulásod – szabadságod – feltétele, hogy először is feltárd azokat a területeket, ahol ezek a hiedelmek jelen vannak az életedben. Lehet, hogy valamilyen fájdalmas eseménytől indulva, visszafelé kell dolgoznod, hogy rátalálj a gondolatokra. „Miért van, hogy még mindig nem tudok megbocsátani neki, ennyi év után sem?”; „Miért nem voltam képes elmondani neki az igazságot?” Ha le tudsz ásni addig a gondolatig, ami ezeket a fájdalmas vagy kellemetlen helyzeteket generálta, ráléphetsz a hazafelé vezető útra. Ezek azok a hiedelmek, amik ha megkérdőjelezetlenek maradnak, elszigetelődéshez és szenvedéshez vezetnek. Ha egyre is rátalálsz, azonnal tedd fel magadnak a kérdést, hogy vajon tényleg igaz-e. Vedd észre, milyen szenvedést okoz neked. Azután érezz rá a békére és a nyugalomra, ami valahol már most is benned van, és akkor bontakozhat ki igazán, ha nem hiszed el az adott gondolatot.

(Byron Katie: Szükségem Van a Szeretetedre, Vagy Mégsem? – Édesvíz)


Jelentkezés holnap estig! 
Pótidőpontot szeretnék a figyelmetekbe ajánlani, mert az október 1-2. ÖnMunka Alaptanfolyam betelt, és maradtak további érdeklődők. Szeptember 24-25-én is tartok egy Alaptanfolyamot, amennyiben igény lesz rá. Kérlek Benneteket, ha ebben az időpontban szeretnétek megtanulni Byron Katie Munka-Módszerét, akkor szept. 2-ig, azaz péntekig jelentkezzetek nálam. Részletek szokás szerint itt: http://kincsamivan.hu/programok.html

2011. augusztus 26., péntek

A Nagy Elfogadás-Tőzsde – Megfelelés Mindenáron



„A szenvedés ott kezdődik, ha elhiszed a gondolatot, hogy bárkinek szeretnie kellene téged. Ezért is mondom sokszor: Ha imádkoznék, az így szólna: Istenem, ments meg a szeretet, az elfogadás és az elismerés utáni sóvárgástól. Ámen.” (Byron Katie)

Már megint. Igen, már megint a Szükségem Van a Szeretetedre, Vagy Mégsem című Byron Katie könyvet olvasom, nemtudomhányadszorra. :) És már megint fantasztikus. Ebben a rekkenő hőségben tökéletesen megelégszem Katie szavaival, nem kívánkoznak ki sajátok. Olvassátok, értsétek, élvezzétek ezt a részletet, és persze az egész könyvet – akár először, akár többedszerre.

Érezted már valaha, hogy minél jobban keresed a szeretetet, annál inkább elkerül? Vagy, hogy a törekvés, hogy mindenáron elfogadtasd magad a többiekkel, bizonytalanná tesz önmagadban? Ha igen, akkor tudnod kell, hogy jó okod volt rá. A szeretet és az elfogadás hajszolása ugyanis a legjobb módja, hogy elveszítsd a velük kapcsolatos tudatosságodat. Egy valami azonban nagyon fontos: a szeretettel kapcsolatos tudatosságodat elveszítheted ugyan, magát a szeretetet azonban soha. Hiszen mi mindannyian szeretet vagyunk. De ha ez igaz, akkor mi az oka, hogy mégis égen-földön keressük, ráadásul a legtöbbször sikertelenül? Csakis az, ami a fejünkben van, és amiben hiszünk – a hamis gondolataink.
         Egyetlen szavamat sem kell elhinned. Meggyőződhetsz róla saját magad, miközben olvasod a könyvet, és utána, amikor felteszed magadnak a négy kérdést az emberi viszonyaiddal, vagy épp a hiányukkal kapcsolatban, és megtapasztalod, hogy az életed megváltozik.
         Mit gondolunk, miközben mások szeretetét, elfogadását és elismerését kergetjük? Azt, hogy ezek a dolgok a királyság kulcsai – a világon minden jó feltételei. Azt hisszük, hogy a romantika hajszolása szerelmet, jó szexet, tartós összetartozást, házasságot, családot hozhat nekünk. Hogy ha pozitív hatást keltünk a körülöttünk élőkben, és sikerül elnyernünk a megfelelő emberek csodálatát, akkor híresek, gazdagok és elégedettek lehetünk.
         Szóval, meg vagyunk győződve róla, hogy ha jól csináljuk a keresést, révbe érünk, és otthonra találunk: biztonságban, melegben, szeretetben élhetünk. De mi van, ha kudarcot vallunk? Hajléktalanokká válunk, kint didergünk a hidegben, elsodor bennünket a tömeg, és senki nem vesz észre – ott állunk magányosan és elfeledve. Ha ez a tét, nem is csoda, hogy a keresést életre-halálra menő küzdelemként éljük meg, ami tele van félelemmel, és minden energiánkat felemészti. Ez a nézőpont azt is megmagyarázza, miért van, hogy egy másik embertől kapott bók képes bearanyozni a napunkat, míg egy durva megjegyzés teljesen tönkreteheti.
         Nagy, alapvető félelmeink csak ritkán jönnek felszínre. Nem sok ember van például, aki folyamatosan azon rágódik, hogy kihullhat a társadalom építményének valamelyik repedésén, és eltűnik a semmiben. Ehelyett ezernyi, banális apróságokkal teli aggodalmas gondolat kínoz minket nap mint nap: „Vajon észrevett?”; „Akkor miért nem mosolygott?”; „Sikerült jó benyomást tennem rá?”; „Miért nem hívott vissza?”; „Jól nézek ki?”; „Lehet, hogy nem kellett volna ezt mondanom?”; „Most mit gondolnak rólam?” Folyamatosan figyeljük, monitorozzuk, hogy vajon mínuszban vagy pluszban vannak-e a részvényeink a nagy elfogadás-tőzsdén. Az ilyen pillanatnyi kétségeket csak ritkán vesszük észre és kérdőjelezzük meg, pedig viselkedési stratégiák százait indítják be bennünk, amik egytől-egyig arra irányulnak, hogy elnyerjük mások csodálatát, vagy éppen csak a kedvükre tegyünk. Az egész mechanizmus hátterében pedig az a ki nem mondott hit munkál, miszerint, ha a többi ember nem fogad el bennünket, akkor értéktelenek vagyunk.
         Az egészben az az irónia, hogy a szeretetért és az elfogadásért folytatott küzdelem nagyon megnehezíti ezeknek az érzéseknek a megtapasztalását. A krónikus megerősítés-függők, akik mindig más emberek jóváhagyását keresik, nem veszik észre, hogy erőfeszítéseikkel nem teszik magukat szerethetőbbé. Sőt, a többiek viselkedésük ellenére szeretik őket, és nem miatta. És minél görcsösebben akarnak megfelelni, annál kevésbé látják ezt.
         Hogyan lehet kilábalni ebből a helyzetből? Először is, a következő néhány oldalon megvizsgáljuk, miként hozzák létre megkérdőjelezetlen gondolataink a tapasztalatainkat. Látni fogjuk, milyen gyakran vezetnek az észrevétlen berögződések – amik mindannyiunk elméjében ott vannak – akaráshoz, sóvárgáshoz, vágyakozáshoz az után, ami valójában már most is a miénk.

(Byron Katie: Szükségem Van a Szeretetedre, Vagy Mégsem? – Édesvíz)

Pótidőpontot szeretnék a figyelmetekbe ajánlani, mert az október 1-2. ÖnMunka Alaptanfolyam betelt, és maradtak további érdeklődők. Szeptember 24-25-én is tartok egy Alaptanfolyamot, amennyiben igény lesz rá. Kérlek Benneteket, ha ebben az időpontban szeretnétek megtanulni Byron Katie Munka-Módszerét, akkor szept. 2-ig, azaz jövő péntekig jelentkezzetek nálam. Részletek szokás szerint itt: http://kincsamivan.hu/programok.html


2011. augusztus 24., szerda

Álomvilágból A Valóságba – Elszenvedésből A Megengedésbe



„Minden érted történik, nem pedig veled.” (Byron Katie)

„Amikor egy gondolat fáj, az annak a jele, hogy nem igaz.” (Byron Katie)

Ma egy újabb gyakorló ÖnMunkás, Attila tapasztalatait ajánlom figyelmetekbe. (Az előzőt, Éva történetét itt találjátok: http://onmunka.blogspot.com/2011/08/hernyobol-pillango-munka-segitsegevel.html)

Amikor először utánanéztem a Munkának és Byron Katie-nek az interneten, a következő éjszakán nem tudtam aludni. A mai napig nem találok rá magyarázatot, hacsak azt nem, hogy az első pillanatban éreztem, hogy valami rendkívüli és igazán nekem való dologra bukkantam. Nem tudom megmondani, hogy mi fogott meg benne, de talán a szelídsége és az, hogy semmit sem akar rámerőltetni.

Én teljesen egyedül kezdtem el a Munkát, letöltöttem a kincsamivan.hu-ról a Munka- és Ítélkezőlapokat, jó alaposan elolvastam Andi instrukcióit és hajrá. Néha azért felhívtam, különösen akkor, ha fizikai rosszullétet és nagyon erős ellenállást tapasztaltam saját magamban, ami elég gyakran előfordult, különösen az elején.

Az első Munka-meditációk elvégzése után vegyes érzéseim és tapasztalásaim voltak. Volt olyan, ami után a fellegekben jártam, de olyan is akadt köztük, ami teljesen letört. Nem végeztem őket rendszeresen, legalábbis nem naponta. Eleinte, az első két hónapban egy héten négy-öt Munkát csináltam meg, később ez ritkult. Pontosabban az elvégzett meditációk száma nem ritkult, csak a módszerem lett más: eleinte csak egyet csináltam meg egy alkalommal, később hármat-négyet is egymás után, de csak hetente. Ahogy jött.

Az Alaptanfolyamot két hónappal azután végeztem el, hogy találkoztam a módszerrel, és hogy elkezdtem alkalmazni. Nekem nagyon izgalmas és tanulságos volt, szembesültem azzal, hogy mindenki ugyanazokkal a gondolatokkal és problémákkal találja szemben magát. (Az elkövetkezendő hónapokban több alkalommal ültem megfigyelő ismétlőként az Alaptanfolyamon, részt vettem néhány Tematikus tréningen, legfrissebben pedig az augusztus eleji egyhetes elvonuláson.)

Az Alap elvégzése után ritkultak a Munka-meditációk (a kitöltött Munkalapok), de összességében a hatás egyre erősödött. Nem tudom pontosan megmondani, mikor következett be az, amit sokan mondtak már előtte, hogy a Munka szép lassan kiveszi a kezemből a karmesteri pálcát és elkezd bennem dolgozni. Igazság szerint minden egyes Munkázás után ez történik, de van egy pont, amitől kezdve az egész élet megváltozik. Egyre többször és egyre hosszabb időre voltam-vagyok teljesen nyugodt, nem idegesítenek olyan problémák, amiktől régebben a hajamat téptem volna. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy ezzel kapcsolatban volt egy komoly félelmem: azt gondoltam, majd egy ilyen passzív, beletörődő, rezignált valaki leszek, akinek minden mindegy. Nos, nem ez történt. A Munka a túlzott reakcióktól szabadított meg, sokkal hidegebb fejjel tudom szemlélni a dolgaimat. Megéreztem, hogy minden értem történik, nem pedig velem. A kettő között hatalmas a különbség. Ha velem történnek dolgok, akkor az azt jelenti, hogy csak passzív szemlélő vagyok, csak tűrök és beletörődöm mindenbe. Ha viszont értem történnek a dolgok, akkor abban benne van a hajlandóság a tanulásra, az alázat, az elfogadás, a kíváncsiság és a csoda szemlélésének képessége.

Egyre inkább elfogadom, hogy nem feltétlenül nekem kell megoldanom a dolgokat, sőt, még csak nem is kell tudnom, mi lesz a megoldás. Jönnek a helyzetek, a szituációk, és ha elég nyitott vagyok, és nem ragaszkodom az általam jónak vélt megoldáshoz, az esetek jelenős részében olyan módon alakulnak a dolgok, ahogy azt el sem tudtam volna képzelni korábban.  Konkrétan életem jelentős veszteségei hetek alatt hihetetlenül értékes tanítássá és tapasztalattá változtak, rossz érzés, illetve a veszteség keserűségének nyoma nélkül. Nem tudom megmondani, hogy pontosan hogy történt, csak annyit: rengeteget dolgoztam a különböző hiedelmeimen, volt, hogy az erősebbeket többször is elővettem. Amikor felszínre törtek bennem a különböző érzések és érzelmek, úgymint féltékenység, félelem, hiányérzet, harag, önvád, stb., igyekeztem nem az útjukba állni, hanem megélni őket teljes valójukban. Néha nehéz volt elfogadni az éppen aktuális helyzetet, azt az állapotot, ahol éppen tartok. Szerettem volna előrébb járni, de rájöttem: minden „szerettem volna, szeretnék, stb.” éppen azt a tanulásra kiváló alkalmat szűkíti be, amiért például én csinálom a Munkát.

Amiket én még nagyon fontosnak tartok: ne fogadj el sablon választ. Ha már kitöltöttél néhány Munkalapot, előfordulhat, hogy az alkérdésekre beindul a „ó, ezt én már tudom, múltkor is ez volt” típusú reakció. Nos, én ilyenkor nem elégszem meg ezzel, mélyen magamba engedem a kérdést, és tovább várok a válaszra. Előfordulhat persze, hogy tényleg nem jön más, de az esetek jelentős részében igenis van még ott valami. Aztán célszerű a „Mitől félsz, mi történne…” kezdetű kérdésre kapott válaszokat alaposan szemügyre venni a későbbiekben, nagyon sok esetben az ún. „alvilág”-ra, tehát mélyebb okokra kaphatsz magyarázatot.

Tapasztalatom szerint nagyon hasznos tud lenni a csend. Amikor csak lehet, a Munka elvégzése után maradj csendben egy kicsit. Olyankor érik, olyankor kezd el dolgozni benned a Munka, jönnek a felismerések. Nem feltétlenül kell óriási dolgokra gondolni, és sokszor nem is lehet tudni, minek mekkora jelentősége van, néha nem akkora, mint amekkorát előre feltételeznénk róla.

Szóval személyes tapasztalataim szerint egy rendkívül finom, mégis roppant erőteljes folyamatot indít be a Munka, már a legelejétől fogva egészen határozottan érzékelhető a változás. Teljesen más szemmel nézem a világot, sokkal inkább értékelem azt, ami van, és egyre kevésbé vagyok frusztrált amiatt, ami nincs. Úgy is fogalmazhatnék, hogy lehozott az álomvilágból a földre. Én korábban azt gondoltam, azért kellenek az álmok, mert a Föld nem elég szép. Dehogynem. Gyönyörű, csak észre kell venni, és erre a Munka egy kiváló és nagyon hatékony eszköz.

Szeretettel kívánok Nektek kitartó Munkázást, Attila

„Életed legsúlyosabb vesztesége a legnagyobb ajándék, amit csak kaphatsz.” (Byron Katie)

„Attól a hiedelemtől szenvedsz, hogy valami hiányzik az életedből. A valóságban pedig mindig mindened megvan, amire épp szükséged van.” (Byron Katie)


2011. augusztus 22., hétfő

Elsárkányosodás, Vagy Munka és Kacagás?



Szinte nem látok olyan kapcsolatot, ahol a pár valamelyik tagja – leginkább mindkettő kölcsönösen – ne sárkányoskodna a másikkal. És az ne tévesszen meg senkit, hogy az egyik fél esetleg nem meri kimondani, amit gondol, és csak a fejében zakatoltatja a sárkányos gondolatokat! :) „Ezt csináld, azt csináld, így csináld, úgy csináld, ekkor, ne pedig akkor; hogy lehettél ilyen, mért nem hívtál fel, mért jöttél később haza, mért kell már megint elmenned, mért nem segítesz, mért azt vetted fel, mért nem figyeltél oda?” Végtelen a csesztetés-lista, csak nézd végig őszintén a saját életedet és kapcsolatodat.
            Mi mindent vágsz szóban vagy gondolatban a párod fejéhez? Hogyan érzed magad, miközben ez történik? Hogyan bánsz ilyenkor vele, hogyan nézel rá, milyen hangsúllyal beszélsz? És miket gondolsz közben saját magadról? Az a helyzet, hogy ezekkel a gondolatokkal tartjuk távol magunkat a párunktól. Én rengeteget figyelem ezt magamon, amióta megismertem a Munkát. Felbukkan egy gondolat, hogy ő ilyen vagy olyan, ezt vagy azt kéne (értem) tennie, ő pedig huss, eltolódik tőlem. Nem ő csinálja, én tolom el magamtól az elhitt gondolatommal. Aztán láss csodát, megvizsgálom, ő pedig visszajön hozzám, visszaengedődik, pedig mindeközben egyáltalán semmit nem tett. Én kérdőjeleztem meg a gondolatomat vele kapcsolatban, én láttam rá magamban, én láttam meg magamat benne, így nekem van lehetőségem máshogy viszonyulni. Elbontom a falamat minden egyes ilyen alkalommal. Az őt tőlem elválasztó falat, és a magamat magamtól elválasztót is. Ő pedig valami érdekes okból kifolyólag, jön velem, és változik. Varázslatos folyamat ez, csodás megélésekkel gazdagíthatja az életedet és a kapcsolatodat, ha hajlandó vagy megvizsgálni a Párodról szóló füstölgéseidet. Így szép fokozatosan felszámolhatod sárkány-létedet, és ehelyett igazi meghitt mókában és kacagásban élhettek együtt.
            Ennek illusztrálására illeszkedik ide egy rövid részlet Byron Katie, Szükségem Van A Szeretetedre, Vagy Mégsem című könyvéből.

Sokan kérdezik, miért javasolja a Munka párkapcsolatunk passzív elfogadását, bármilyen rossz legyen is az. Erre azt szoktam felelni, hogy a Munka nem javasol semmit. Hogyan is tehetné? Hiszen az egész csupán négy kérdésből és néhány megfordításból áll. Az emberek mégsem értik ezt meg egykönnyen. Azt kérdezik: „Ha úgy szeretem a páromat, ahogy van, az nem egyenlő azzal, hogy vele maradok és elfogadom a hibáit? És mi van, ha tényleg hibás?” Milyen érdekes kérdés! Vizsgáljuk csak meg jobban!
            „Olyan figyelmetlen: behozza a sarat a házba, ráül a frissen cserélt ágyneműre a piszkos munkásnadrágjában, hogy bekösse a cipőfűzőjét, és nem hallja, amit mondok neki, mert annyira belemerül a focimeccsbe”; „Horkol”; „Rosszul csinálja”; „A fehér ruhákkal együtt egy piros zoknit is bedobott a mosógépbe, úgyhogy most már csinálhatok velük bármit, örökre rózsaszínűek maradnak”; „Abbahagyta a sportolást és meghízott: nézd, hogy áll rajta az a szűk ruha!”; „Képes úgy elindulni állásinterjúra, hogy közben egy odaszáradt tojásdarab lóg a szakállán!”
            Első ránézésre bizony nem mindig tiszta, miért történnek ezek a dolgok. De ha megállsz, és jobban szemügyre veszed a helyzetet, rájössz, hogy az ilyenek valójában nagyszerű alkalmak, hogy közelebb kerüljetek egymáshoz. Csakhogy nem úgy, ha passzív maradsz. Az egész a te fejlődésedről szól; arról, hogy képes vagy-e a maguk valóságában, ugyanakkor a szeretet lencséjén keresztül szemlélni a dolgokat. Ha elvégzed a Munkát a pároddal kapcsolatban, megérted, hogy minden problémád belőled ered, hiszen a te gondolataid mondják meg neked, hogy ki is ő. Ha úgy látod, hogy bármiben hibás, biztos lehetsz benne, hogy ráleltél egy pontra, amivel kapcsolatban vitázol a valósággal, és vak vagy saját magaddal szemben. A legkönnyebben úgy ismerheted fel ezeket a pontokat, ha megnézed, hol érzed a legjogosabbnak a párod ellen intézett támadásodat. Menj vissza a forráshoz – nézz magadba.
            Nézzük a tojásos szakállú férj példáját! Őt kétféleképpen szemlélheted. Az egyik, ha hibásnak látod: „Ó, édes istenem, egy nagy tojásdarab himbálódzik a szakállán! Hé, állj csak meg! Tojásos a szakállad! Micsoda trehány egy alak vagy! Nem is tudom, mit képzelsz – mosd már le! De siess, mert már így is késésben vagy! Á, hagyd, majd én leszedem.  Miért mindig nekem kell figyelmeztetnem téged ezekre a dolgokra? Így sosem lesz állásod. Annyira idegesítő tudsz lenni – minek is mentem hozzád? Na, ne, ácsi, eszem ágában sincs megcsókolni! Hagyj békén, és indulj már a dolgodra!”
            A helyzetet azonban szemlélheted úgy is, hogy közben tudod, a férjed nem hibás, hisz ez egyszerűen lehetetlen. Azt mondhatod: „Nicsak, egy nagy tojásdarab himbálódzik a szakállán! Istenem, de vicces – biztos nagyon siet, hogy még ezt sem vette észre. Majd én leszedem neki. Egy sor oka van, hogy miért történik mindez. Egyrészt persze azért, hogy én észrevehessem, és megkímélhessem őt egy elrontott naptól. Együtt nevethetünk, ahogy elképzeljük, hogyan festett volna az állásinterjún azzal a tojásdarabbal a szakállában. Azáltal, hogy én törlöm le neki, gazdagabbak lehetünk egy kedves meleg, vicces és intim helyzettel. Ha nem lenne ez a tojásdarab, talán eszembe sem jut, hogy még búcsúcsókra is van időnk, így viszont ez is megvolt. (Érdekes, hogyan tágul ki az idő, amikor azt gondolod, hogy nincs idő.) És nem utolsó sorban, így nekem is szerepem lehet benne, ha megkapja az állást!
(Byron Katie, Szükségem van a szeretetedre, vagy mégsem? – Édesvíz)

Három régebbi bejegyzést is a figyelmedbe ajánlok Párkapcsolat témában, érdemes felfrissíteni őket:
Párkapcsolati Játszmák Vagy Valódi Szeretet:
Krízisben:
PárosMunka:

4 hely maradt az október 1-2-i ÖnMunka Alaptanfolyamra. Ha szeretnéd végre tényleg a saját kezedbe venni az Életedet, és gyakorlatban, profin, mélységeiben, támogató légkörben megtanulni Byron Katie Munka-Módszerét, szeretettel várom a jelentkezésedet szept. 5-ig. Részleteket itt találsz: http://kincsamivan.hu/programok.html

2011. augusztus 19., péntek

Kinek Válhat Hasznára Byron Katie Munka-Módszere? Milyen Változásokra Számíthatsz?



Összeállítottam egy bőséges listát arról, mi mindenre alkalmas Byron Katie Önvizsgálati Munka-Módszere. Érdemes alaposan átböngészni, hisz így kicsit kézzelfoghatóbbá válik, kinek, milyen problémájára alkalmazható, és mi történik az életedben, ha megtanulod, és rendszeresen végzed. Arra is jó, ha tisztában vagy mindezzel, hogy tudj mit mondani, ha azt kéri valaki tőled, mi is ez valójában.

Byron Katie legegyszerűbben úgy magyarázza, hogy mi is a Munka:
„A Munka segít megkérdőjelezni a stresszes gondolatokat, melyek a világ összes szenvedését okozzák.”

Az ÖnMunkát, Byron Katie önvizsgálati Munka-Módszerét akkor ajánlom Neked, ha:

  • Egy GYAKORLATIAS, MŰKÖDŐ Módszert szeretnél elsajátítani.
  • Már valóban eleged van az érzelmi fájdalomból és szenvedésből.
  • Ellenállhatatlan vágyat érzel arra, hogy életedet konfliktus-mentesebbé, élvezetesebbé tedd.
  • Készen állsz arra, hogy lépéseket tegyél saját magadért.
  • Hajlandó vagy őszintén magadba nézni.
  • Hajlandó vagy problémáid gyökerét „odabent” keresni, nem pedig továbbra is a külvilágot (bármely formájában is) okolni a bajaidért. (Persze az ÖnMunka során pont ezeket a külvilágban megjelenő „problémákat” vizsgáljuk meg szép sorban, mivel ők a kiindulási alapunk, a viszonyítási pontunk arra, hogy honnan hova jutottunk, hogy mi okoz mit.)
  • Még soha nem foglalkoztál magaddal.
  • Már mindent lehetséges módszert megtanultál, mégsem „áll össze a kép”, még mindig hiányzik valami, még mindig tele vagy kérdésekkel.
  • Spirituális kereső vagy, aki még mindig keres.
  • Régi sebeket, múltbeli fájdalmakat hordozol, vagy friss események miatt kerültél a padlóra.
  • Állandóan betegeskedsz, mindenféle nyavalyákat szedsz össze.
  • Agyonstresszelt életet élsz.
  • Nem (jól) működnek az emberi kapcsolataid: szülőkkel, gyerekekkel, munkatársakkal, pároddal.
  • Elveszítetted az életkedvedet és energiádat, akár teljesen kilátástalannak látod a jövőt, depresszióban szenvedsz.
  • Függőséged, szenvedélybetegséged van (evési rendellenesség, alkohol, adrenalin-függőség, munkamánia stb.)
  • Önértékelési problémákkal küzdesz, testképzavarod van, folytonos harcban állsz a testeddel.
  • Haragszol magara, nem szereted önmagadat.
  • Valaki máson szeretnél minden áron segíteni.
  • Vagy egyszerűen kíváncsi vagy egy teljesen új dologra, mely még könnyebbé és élvezetesebbé teheti az életedet.
  • Egy olyan egyszerű, mégis mélyre hatoló módszerre vágysz, melyet könnyen megtanulhatsz, és hamar magadon tudsz segíteni, nem vagy senkire sem rászorulva.


Ha az ÖnMunkát életed szerves részévé teszed, akkor a következő változásokat tapasztalhatod:

  • Enyhülnek a hangulati ingadozásaid, a rosszkedved, a depressziód. Jobban számíthatsz magadra, szívesebben kelsz fel, megnövekedik az életenergiád.
  • A mindennapokat sokkal kevesebb stresszel, szorongással és félelemmel tudod megélni.
  • Kiegyensúlyozottabbak, örömtelibbek lesznek az emberi kapcsolataid. A kapcsolatok új minőségét tapasztalhatod meg a partnereddel, a szüleiddel, a gyermekeiddel, a barátaiddal, és nem utolsó sorban önmagaddal.
  • Helyreáll az önértékelésed, erősödik az önbizalmad, ki tudsz állni magadért. Megszereted önmagadat.
  • Függőségeid nagy mértékben enyhülnek, vagy akár el is tűnnek.
  • Normalizálódhat a testsúlyod, betegségtüneteid is javulhatnak, akár el is tűnhetnek.
  • Csökkennek (majd meg is szűnnek) az erős negatív érzelmi reakcióid, mint pl. a harag, düh, aggódás, bűntudat. Megérted, hogy mi működteti a haragodat, féltékenységedet, ellenállásodat, és megtanulod feldolgozni őket.
  • Megnövekedik a szellemi tisztaságod, hozzáférsz valódi intelligenciádhoz. Életed és munkavégzésed intelligensebbé és hatékonyabbá válik. Pillanatok alatt látod át a helyzeteket, és hogy mi a teendőd.
  • Több energiád lesz, igazi életteliség, megnövekedett belső béke és belső jól-lét jellemez.
  • Egy egészen más minőségű életet tudsz élni, nyitottabbá, rugalmasabbá, elfogadóbbá, türelmesebbé, szeretettel telivé válsz.
  • Önállóan, hatékonyan tudod „megMunkázni”, feldolgozni a konfliktusaidat.
  • Mély önismeretre, kifinomult érzelmi intelligenciára, tiszta kommunikációra teszel szert.
  • Felismered a generációs mintáidat, és fel is tudod dolgozni őket. Így nem kell már ugyanazt továbbadnod a következő generációnak.
  • Nem elméleti, hanem gyakorlati megtapasztalásod, megélésed lesz arról, amiről okos könyvekben olvastál.
  • Könnyeden, elfogadóan áramlasz az élettel, megszűnik az ellenállásod, ami rengeteg kreatív energiát szabadít fel Benned.
  • Életed kifényesedik és megszépül, szürkéből ragyogóvá válik.

„Amikor szereted, ami épp van, nyilvánvaló, hogy a világ a saját arcod a tükörben. De hogyan tudsz a valóság szeretőjévé válni? A hogyan mindeddig rejtély volt. Most már azonban teljesen nyilvánvaló, hogy ehhez nem kell mást tenned, mint megvizsgálni a stresszes gondolataidat. A négy kérdés és a megfordítások olyan mélyre visznek, amilyen mélyre csak menni akarsz.”  (Byron Katie)

Módosított időpontban a következő ÖnMunka Alaptanfolyam:

KI LENNÉL A TÖRTÉNETED NÉLKÜL? – 2-napos kiscsoportos ÖnMunka Alaptanfolyam Byron Katie Munka-Módszere alapján – 2011. október 1-2. Budapest
Jelentkezési határidő: szept. 5. hétfő
Részleteket itt találsz: http://kincsamivan.hu/programok.html


2011. augusztus 17., szerda

Az Élet Végtelenül Egyszerű, Mi Bonyolítjuk Agyon



Olyan végtelenül egyszerű, ha odafigyelek a belső hangra. Tedd ezt, ne tedd azt. Írjál, ne írjál. Találkozz vele, ne találkozz vele. Feküdj le aludni, kelj fel. Az életet a róla szóló történeteinkkel bonyolítjuk agyon. Katie egyik alapmondata: „Kövesd az egyszerű utasításokat!” Ez a Munka Négy kérdésére is vonatkozik, természetesen, hisz nem létezik ennél egyszerűbb módszer történeteid lehántására. Leírod a stresszes gondolatodat, felteszed a kérdéseket, magadba engeded őket, megvárod, hogy a válaszaid a felszínre emelkedjenek, megfordítod az eredeti gondolatot, és példákat keresel a megfordítások igazságára. Utána a Munka tovább dolgozik benned, neked semmit nem kell kitalálnod.
Mint ahogy nekem sem kitalálnom, hogy mit csináljak épp most. Írok, figyelem a képernyőn sokasodó betűket. Te pedig épp olvasol. Vagy épp abbahagyod, mert nem érdekel, vagy megszólal a telefonod, vagy kedved szottyan egy jó kis teára. És amikor az megvan, máris ott a következő utasítás. A tiszta elme meghallja az egyszerű utasításokat, és így teljes egyszerűségben éltet. És hogy mit fogok az utolsó betű legépelése után csinálni? Majd kiderül. Végtelenül izgalmas és tökéletes.

Egy újabb fejezet Byron Katie, Az Öröm Ezer Nevéből. Rövidke. Csak olvasd, a pillanat tökéletességében.

Öröm 53 A nagy Út egyszerű, az emberek mégis a mellékutakat választják.

A nagy Út egyszerű. Az, ami épp most fedi fel magát, ebben a pillanatban. „Mosogass el.” „Válaszolj az e-mailre.” „Ne válaszolj az e-mailre.” Ez a nagy Út, mivel ez az egyetlen út. Bármi, amit teszel, vagy nem teszel, az a te hozzájárulásod a valósághoz. Semmi sem lehetne egyszerűbb. Semmi más nem kívántatik; nem tudod rosszul csinálni.
            A mellékutak az ítéleteid arról, hogy mit teszel, vagy éppen nem teszel. Nagyon megnehezíti az életet, hogy ha „rossznak”, „hülyeségnek”, vagy „feleslegesnek” minősíted azt, amit teszel, vagy tettél. Összevetni azt, amit tettél azzal, amit tenned kellett volna, azt gondolni, hogy valami külső szabványnak kell megfelelned, nagyon nehéz út. Ami van, az mindig úgy van, ahogy éppen lennie kell, és mindig máris a múlt története. Ellenkezhetsz a múlttal, amennyit csak akarsz, és miután előálltál a legjobb, legmeggyőzőbb, leghumánusabb indokokkal, hogy miért kellett volna máshogy történnie, a múlt akkor is az, ami. Tanulj a múltból, mindenképpen, de ha bűntudatot vagy szégyent érzel miatta, akkor csupán saját magadat erőszakolod, az erőszak pedig nem működik. A tiszta út, a nagy Út, most kezdeni.
            Nem tudod megváltoztatni a kivetített világot, de meg tudod változtatni a kivetítőt, az elmét. Csak vedd észre, amikor a dolgok kibillennek az egyensúlyi állapotból. Nem kell találgatnod. Van egy beépített jelzőrendszer, ami mindig tudomásodra hozza az egyensúlyvesztést: úgy hívják, hogy stressz. Az élettel kapcsolatos megkérdőjelezetlen gondolataid hitetik el veled, hogy valami nem jól működik, és ez sosem lehet igaz. A stressz tudatja veled, hogy mikor érkezett el az önvizsgálat ideje. Ítéld meg a felebarátodat, írd le, tedd fel a négy kérdést, és fordítsd meg. Önmagában, az élet erőfeszítés-mentes. Ha úgy gondolod, hogy probléma van, vizsgáld meg, egészen addig, míg azt nem látod, hogy ami van, az tökéletes.

2011. augusztus 15., hétfő

Egyedüllét – Nincs Két Ember, Aki Találkozott Volna



Az egyik leghíresebb Byron Katie mondás ez: „Nincs két ember, aki találkozott volna.” Sosem a másikkal találkozol, hanem a róla szóló történeteddel, vagyis leegyszerűsítve – saját magaddal. Saját magaddal, mindig és mindenhol. Ha kellemes történet mesélődik benned valakiről, akkor kedvelni fogod, ha valamelyik kellemetlen történeted indul be, hát nem fogod szívlelni őt. De ne feledd, ennek semmi köze a másik emberhez: ezeket a történeteket mind Te meséled magadnak, saját magadról. Valamikor jó régen elhitted őket, és azóta forog ugyanaz a lemez újra és újra.

Fantasztikus élmény lehántani magunkról ezeket a történeteket; mindenkiben saját magunkra ismerni. Aki nem szimpatikus, azt jó alaposan megítélni egy Ítélkezőlapon, majd az összes ítéletemet, vágyamat, vele kapcsolatos kritikámat és elvárásomat egyenként átereszteni a Munka Négy kérdésén és a Megfordításokon. (Ehhez segítséget itt találsz: http://kincsamivan.hu/hogyan-vegezd-az-oenmunkat-egyeduel.html) Aztán pedig ámulva figyelni, hogy az előbb még nem szimpatikus ember kedvessé, sőt igen szerethetővé válik. Mert a hiedelmeim tartanak távol az emberektől. Amint elhiszek valakiről valamit, abban a pillanatban húzom fel a falamat kettőnk közé. Én húzom fel, nem tudatosan. És tőle várom, hogy nyisson, bocsánatot kérjen, elfogadjon, szeressen, miközben én szigeteltem el magamat. Ráadásul nem csak tőle, hanem saját magamtól is. Többszörös magányba kerülök így, többszörösen elkülönülök a Valóságtól. Ezért érzi magát magányosnak az Ember. Mert elhiszi, amit hisz. Ezért nem szeret egyedül lenni, illetve nem is tud egyedül lenni. Mert rögtön magányosnak érzi magát, hiszen ott marad a fejében levő káosszal, a saját megvizsgálatlan gondolataival. Melyek, ha épp nem más emberek vagy a világ nem megfelelőségéről szólnak, akkor önmagát szapulják szüntelen.

Amíg elhiszed a gondolataidat, mindig félni fogsz a magánytól, mert azt hiszed, elkülönült vagy. Amíg a fejedben levő gondolatokkal azonosulsz, azok adják az identitásodat, és dróton rángatnak, attól függően, hogy pozitív avagy negatív töltetűek. Amíg megvizsgálatlan történetek mesélődnek neked odabent vég nélkül, nem tudod a másik embert az ő valóságában meglátni. A saját megkérdőjelezetlen történeteidet fogod rávetíteni mindannyiunkra.

Byron Katie Munka-módszere mindezt orvosolni tudja. Olyan csodás emberi kapcsolataid lesznek, amilyet hagyományos módon elképzelni sem tudsz. Teljesen félelem- és elvárás-mentesek. Nem tud máshogy lenni. Képzelj el egy olyan családot, ahol mindenki így működik. Vagy egy baráti közösséget, vagy egy munkahelyet, vagy egy egész országot, vagy… vagy… J Ha úgy érzed, Te is szívesen élnél ilyen emberekkel, végezd a Munkát. Ez az emberi Szívhez vezető legközvetlenebb út.

És mára még egy rövid fejezet Byron Katie, Az Öröm Ezer Neve című csodakönyvéből. Nagy-nagy szeretettel fordítódott.

Öröm 42 – Az átlagember gyűlöli az egyedüllétet. De a Mester kihasználja azt, átölelve egyedüllétét, megértve, hogy ő az egész világmindenséggel egy.

Egyedül születünk, egyedül halunk meg, és egyedül is élünk, mindannyian saját érzékelésünk bolygóján. Nincs két ember, akik valaha találkoztak volna. Még azok az emberek is, akiket a legjobban ismersz, és teljes szívedből szeretsz, a saját kivetüléseid. Előbb vagy utóbb, te maradsz, egyedül. Rájöttél már, hogy milyen csodás is ez? Végül is, te vagy az, akivel lefekszel aludni, akivel felébredsz, te rendeled meg a kedvenc ételedet, és szereted a kedvenc zenédet. Mindig is te voltál saját magad kedvenc alanya – az egyetlen alanyod. Minden rólad szól.
            Nincs is annál édesebb, mint saját magammal lenni, egyedül. Azt a szórakozást, a gondolatok csodáját! Annyira valóságosnak tűnnek a ragyogásukban, a valóság fenségessége és játéka, az érzések élete, az örömök, melyeket az elme hoz saját maga elé nektárként. A gondolatok a semmiből bukkannak fel, fellegként úsznak, változnak, felszívódnak, el is tűntek. Ki nevezte el az eget égnek? Honnan tudta, minek nevezze?
            Csukott szemmel üldögélek. Két óra telik el, és tudatosodik bennem, hogy egyetlen egy gondolat sem történt ez alatt. Az öröm könnyei csorognak le az arcomon. Nem állítom meg őket, pedig az öröm erőteljesebbnek tűnik, mint amit be tudok fogadni. Minden, mi van, minden, mi valaha volt és bármikor is lesz, meghívást kap, hogy a legfelsőbb erőben, a mostban éljen. Teljesen rendben van, ha ez megöl engem; nem számít, nem kívánom megállítani. Olyan ragyogóvá, olyan súlytalanná és élővé válok, oly vakmerően megengedővé, hogy az öröm kiélheti magát rajtam keresztül. És minden láthatóvá válik, látom a valódi természetét, ami a szeretet. Minden más felégetődik, ahogy ez az öröm utat talál magának bennem. Csókolgatnám a földet, szerelmeskednék a kosszal, a betonnal, a levelekkel, a talajjal, a valóság tapintásával az ujjaim között, melyek nem is képesek megfogni azt. Nincs semmi megragadnivaló, semmi sincs, amit irányítani lehetne. Észreveszem, hogy nem szavakkal fejezem ki imádatomat, hanem arcom elé tartott tenyérrel. Hol fog véget érni ez a szerelem? Honnan is tudhatnám? És végül a zokogás lágy suttogássá válik, lélegzetté, aztán már az sem marad.”
(Byron Katie, A Thousand Names for Joy)
 

2011. augusztus 12., péntek

Hernyóból Pillangó A Munka Segítségével



„A Munka elvégzése mindig visszavisz valódi önmagadhoz. Amikor egy hiedelmet alaposan megvizsgálsz, és felismered benne önmagadat, akkor a következő hiedelem is engedélyt kap, hogy a felszínre emelkedhessen. És akkor azt is megvizsgálod, vagyis visszacsinálod/érvényteleníted. Aztán jön a következő, a következő, és megint a következő. Szép sorban megkérdőjelezed és visszacsinálod őket. És egyszer csak azon kapod magad, hogy alig várod már a következő hiedelem felbukkanását. Elérkezik az a pont is, amikor észreveheted, hogy minden gondolatra, érzésre, személyre és helyzetre barátként tekintesz. Míg végül szó szerint keresned kell a problémákat, és rádöbbensz, hogy már évek óta nem is volt olyanod.” (Byron Katie)

A hét elején ÖnMunka „kezdők” írásait olvashattátok.  (Itt található a bejegyzés: http://onmunka.blogspot.com/2011/08/ket-nap-az-eletedbol.html) Ma pedig ismerkedjetek meg egy „haladó” történetével, élményeivel, megtapasztalásaival, változásával.

„Egyszerűen csak eldöntődött, hogy elmenjek egy ÖnMunka tanfolyamra. Nagyon tetszett a módszer, azt gondoltam, van pár hiedelmem, azt rendbe tesszük, megfordítjuk, és kész, jön a boldog élet, tényleg milyen egyszerű ez a módszer. A tematikus napokon azért már bevillant, hogy talán mégsem ilyen könnyed és laza. Aztán eljutottam a facilitátor táborba, ahol az első napon megfordult a fejemben, hogy itt van-e a helyem, főleg, amikor megláttam a szobatársamat, de hát mindegy, kifizettem, majdcsak kibírom valahogy.

Aztán valahogy észrevétlenül elkezdődött A MUNKA, és szép lassan, néha nagyon gyorsan, megismertem egy másik „valóságot”. Arra az állapotra, amibe kerültem, még nem találtam meg a szavaimat, már ha egyáltalán nevet kell neki adni (Talán hivatkoznék a Zárt elme bejegyzésre: http://onmunka.blogspot.com/2011/07/zart-elme-vilag-legkemenyebb-dolga.html). Hazaérkeztem önmagamhoz - nyitott elmével, ahol minden pillanat tökéletes volt, és azt tapasztaltam, hogy a másiknak is nyitódik az elméje, és egyszer csak, anélkül, hogy akarnánk, megtörténik egy-két-három facilitálás, és nem aggodalmaskodom, hogy jól csinálom-e, szakszerűek-e a kérdések. Rájövök, hogy különválasztódik a vele való sírás az együttérzéstől.

Mióta kiderült, mire kell nekem a cukorbetegség, azóta csökkentenem kellett a külsőleg bevitt inzulin mennyiségét. Amióta nem „kell” ennem, azóta mérhetően fogytam. Minden és mindenki felé szeretettel fordulok. És bevillan – sírógörcs közepette - , hogy minden és mindenki szeret. Este, mikor lefekszem, az az utolsó gondolatom, hogy milyen jó, hogy holnap megint lesz lehetőségem egy újabb hiedelmemet megvizsgálni. Az apámmal tudok az elvárásoktól való félelem nélkül beszélni, (eddig nem is tudtam, hogy volt bennem félelem, köszönöm ennek a felismerését egy bizonyos eddig elítélt embercsoportnak), és hogy az anyámmal milyen lekezelően beszélek (hurrá, lehet ÖnMunkázni).

A fiam, talán egy kicsit megijedve kérdezte, hogy már soha többet nem leszek az az anyuka, aki kiabál? (Ráadásul apuka is változik). A lányom azt mondta, sokkal, de sokkal jobb, hogy ilyen vagyok és mindenkinek meg szeretné mutatni, milyen boldog családi életünk van. Most nincs bennem olyan, hogy „a lányomnak nem kellene…”. A nagyfiammal még nem találkoztam, bár a kutyakérdés elintéződött, elpusztult szegény pára.

Továbbra is azt érzem, hogy bábból pillangó leszek (azt hiszem, a hernyóállapotot már megléptem), ami sokszor nehéz ÖnMunkával jár, és ez jó. Eljön a pillanat, amikor kitárom a szárnyaimat és ott fogok röpködni a többi gyönyörűséges pillangóval.
Röviden most ennyi. Nem agyaltam, nem gondolkodtam, csak úgy íródott.”

Éva, 2011. augusztus 9.

„Nem én engedem el az elképzeléseimet – elfogadással megvizsgálom, aztán ők hagynak el engem.” (Byron Katie)

Ha szeretnéd hatékonyan, alaposan, segítő légkörben elsajátítani ezt a csodálatos önvizsgálati módszert, szeretettel várlak a legközelebbi 2-napos ÖnMunka Alaptanfolyamon, szeptember 10-11-én. A jelentkezési határidőt meghosszabbítottam aug. 18-ig.
Részleteket itt találsz: http://kincsamivan.hu/programok.html

2011. augusztus 10., szerda

A Megvilágosodás Csábító Ígérete



„A megvilágosodás ennyi: elhitted és már nem hiszed el.”

„Nem tudod nem elhinni a gondolataidat, amíg meg nem kérdőjelezed őket.”  
(Byron Katie)

Ki akar „benned” megvilágosodni? És miért akar megvilágosodni? És tudja egyáltalán, mi is az a megvilágosodás?

Jó nagy divat lett ez a megvilágosodásosdi, és nagyon csábító az élet küzdelmeibe belefáradt embereknek az az ígéret, hogy majd, ha „megvilágosodnak”, akkor minden problémájuk egy csapásra szertefoszlik, és csak lebegnek súlytalanul az akárhányadik mennyországban. Én is bekaptam néhány évvel ezelőtt ezt a megvilágosodás-vírust, jól „belebetegedtem”, aztán szép lassan kigyógyultam belőle. Két dolog motivált igazán akkoriban:

1. Megszabadulni a szenvedéseimtől. Kitörni ebből a hétköznapi, nyomorult állapotból, és nem érezni többé az érzelmi fájdalmat. Ja, és persze soha többé le nem születni erre az iszonyú Föld nevű helyre, ahol ennyire fáj az élet. Milyen szórakoztató történet! :)

2. Egó-pajti parancsára teljesíteni a mélyen magamba kondicionált mintát: jobbnak, különlegesebbnek lenni, mint mások, hogy végre elégedett lehessek magammal. De kivel is?

Arra kérlek, hogy nézz őszintén magadba, és tedd fel a következő kérdéseket, amennyiben érintenek: Miért vágyom a megvilágosodásra? Mit remélek kapni tőle? Mi az a jelenlegi életemben, amit a megvilágosodás által próbálok „megoldani”? Milyennek képzelem „azt” az állapotot? Honnan fogom tudni, hogy „ott” vagyok?

Érdemes megvizsgálni, ha azt a hiedelmet tetted magadévá, hogy „Az élet értelme a megvilágosodás.” Ajánlom alávetni a Négy kérdésnek és a Megfordításoknak. Vagy csak ilyen egyszerűen: „Meg kell világosodnom.” És igen tanulságos az „alvilági” hiedelmeket is felfedezni ezzel kapcsolatban. Írd le magadnak a következő mondatot, majd szép csendben gyűjtögesd össze, mi minden jön fel: „Ha nem világosodom meg, az azt jelenti, hogy…” Amit pedig itt találsz, azt egyenként ereszd át a Munkán.

Elárulok egy titkot: amennyiben megtaláltad magadat ezekben a mondatokban, akkor Te a megvilágosodásra vetíted a mélyen fekvő hiedelmeidet. Valaki a testedzésre vetíti, más a tanulásra, megint más a tökéletes párkapcsolat elérésére, vagy épp a gazdagság, jólét megteremtésére. És még sorolhatnánk a végtelenségig. Illetve sok esetben ez a keresés a függőség egy újabb válfaja; a spirituális keresők egy része függővé vált a kereséstől, ebbe a tudatmódosulásba menekül a hétköznapi élet elviselhetetlensége elől.

Ha ráébredsz arra, miért is csinálod, és azt is gondolod, hogy elég volt, akkor szép lassan abbahagyhatod. Ehhez csupán a kondicionált programjaidat, mintáidat, hiedelmeidet, a számodra ténynek tűnő dolgokat érdemes megkérdőjelezned. A Munka Négy kérdése pont erre való. Ha úgy gondolod, itt az ideje, vágj bele. Vagy folytasd, ha már elkezdted.

Kigyűjtöttem néhány megvilágosodás témájú részletet Byron Katie, Az Öröm Ezer Neve című könyvéből. Szeretettel ajánlom őket alapos befogadásra.

„Sokan úgy hiszik, hogy ha szabadok akarnak lenni, akkor meg kell világosodniuk, azt azonban senki nem tudja, hogy mi a megvilágosodás. Persze leírják a szent szövegekben, és igen, ez a guru, meg az a láma azt mondja, hogy ő már elérte, de mindez csupán egy koncepció, elképzelés; egy múltbeli történet. Az igazság az, hogy nem létezik olyasmi, hogy megvilágosodás. Senki sincs állandó jelleggel megvilágosodva; ez egy jövőbeli történet lenne. Csak a pillanatban való megvilágosodás létezik. Előfordul veled, hogy elhiszel egy stresszes gondolatot? Hát, ilyenkor össze vagy zavarodva. És aztán ráébredsz, hogy az a gondolat nem is igaz? Akkor pedig épp megvilágosodtál rá. Ez ennyire egyszerű. Aztán pedig jön a következő gondolat, és vagy megvilágosodott vagy vele kapcsolatban, vagy nem.
            Én azt találtam, hogy nincsenek új stresszes gondolatok, mindet „újrahasznosítjuk”. Az emberek próbálják „elengedni” a gondolataikat. Ez ahhoz hasonlít, mintha azt mondanád a gyerekednek, hogy eleged volt belőle, majd kirugdosnád az utcára. Régebben kijárkáltam a sivatagba, hogy elszökjek a világ elől, miközben az egész világot vittem magammal a fejemben – az összes koncepciót, ami valaha felmerült. „Visszacsináltam”, érvénytelenítettem azokat a gondolatokat, melyek minden emberi lény elméjében rohangálnak. A gondolatok semmivel nem egyéniebbek mondjuk a TV műsornál, amit mindannyiunk néz. Azt tapasztaltam, hogy a világ minden táján, minden nyelvben és kultúrában, az emberek ugyanazok miatt a stresszes gondolatok miatt szenvednek: „Nem szeret az anyám.” „Nem vagyok elég jó.” „Kövér vagyok.” „Több pénzre van szükségem.” „A férjemnek megértőbbnek kellene lennie.” „A feleségemnek nem kellett volna elhagynia.” „Meg kell menteni a világot.” Természetesen sosem kérném azt az emberektől, hogy ne higgyék el, amit éppen hisznek. Ez nemcsak udvariatlan lenne; ez egyszerűen képtelenség azon emberek számára, akik elhiszik, amit hisznek. Nem tudjuk nem elhinni a gondolatainkat, amíg meg nem kérdőjelezzük őket. Ez így működik.
             Az emberek gyakran kérdezik tőlem, hogy megvilágosodott vagyok-e, én pedig erre ezt válaszolom: „Semmit nem tudok erről az egészről. Én mindössze egy olyan ember vagyok, aki ismeri a különbséget aközött, ami fáj, és ami nem.” Olyasvalaki vagyok, aki csak azt akarja, ami éppen van. És kiderült, hogy a szabadságomat az jelenti, ha minden felmerülő koncepciómat barátként üdvözlöm.

Hogyan reagálunk egy olyan világra, melyet láthatólag nem lehet kontrollálni? A világ pontosan azért látszik ilyennek, mert nem is lehet irányítani – a nap felkel, akár akarjuk, akár nem, a kenyérpirító elromlik, vagy valaki bevág eléd munkába menet. Soha nem is volt felette irányításunk. Csak az irányítás illúzióját éljük meg olyankor, amikor a dolgok úgy mennek, ahogy szerintünk menniük kellene. És amikor meg nem úgy mennek, akkor azt hisszük, hogy kicsúszott a kezünkből az irányítás, és vágyakozni kezdünk valamilyen mindezeken túl lévő megvilágosodott állapotra, ahol, elképzelésünk szerint, majd megint mi leszünk az urak. Pedig valójában mindössze csak békére vágyunk. Azt gondoljuk, hogy ha mi irányítunk vagy „megvilágosodunk” (amiről senki sem tudja pontosan, hogy micsoda), akkor meg fogjuk találni a békénket.

A világ látszólagos őrültsége, hasonlóan minden máshoz, ajándék számunkra, amelyet elménk felszabadítására használhatunk. Bármilyen, mondjuk a bolygóval kapcsolatos stresszes gondolatod megmutatja, hol vagy elakadva, hol meríted le az energiádat azzal, hogy nem teljességében fogadod el az életet olyannak, amilyen, feltételek nélkül. Nem tudod megszabadítani magad úgy, hogy az elméden kívül találod meg az úgynevezett megvilágosodott állapotot. Amikor megkérdőjelezed, amit hiszel, akkor végül rájössz, hogy te magad vagy az a megvilágosodás, amit kerestél. Amíg nem szereted teljesen azt, ami van – mindent, még a látszólagos erőszakot és őrültséget is – addig el vagy különülve a világtól, és veszélyesnek, ijesztőnek látod. Én mindenkinek azt ajánlom, hogy vesse papírra ezeket a félelemmel teli gondolatait, kérdőjelezze meg őket, és szabadítsa fel magát. Amikor az elme nem háborúskodik magával, akkor nincs benne megosztottság. Hatvanhárom éves vagyok, és korlátlan, határtalan. Ha lenne nevem, úgy hívnának, hogy Szolgálat. Ha lenne nevem, úgy hívnának, Hála.

Egy hét sem telt el a rehabilitációs intézetből való hazatérésem után, máris elterjedt, hogy megváltoztam, és idegenek kezdtek el telefonon hívni, kérdéseket tettek fel, vagy érdeklődtek, hogy eljöhetnek-e hozzám. Éjjel-nappal hívtak, álló nap, gyakran álló éjszaka – 12-lépés programok résztvevői, közelben és távolban élők, és olyanok, akik barátok barátaitól hallottak rólam. Kérdéseikből ugyanazt a vágyakozást hallottam ki. Érdeklődtek, „Hogyan találhatom meg én is a te szabadságodat?”, én pedig azt válaszoltam, „Nem tudom. De ha látni szeretnéd, mi is ez, gyere és élj velem. Annyit tudok mindössze, hogy számodra is rendelkezésre áll az, ami nekem megadatott.”
            Folyamatosan érkeztek az emberek a házunkhoz. Megérkezett egy, megszólalt a telefon, két másik bukkant fel, öt-hat, tán vagy egy tucatnyi a nap végére. Azt hallották, hogy szent vagyok, Mester, Buddha. Azt mondogatták, hogy valamiféle „megvilágosodásom” van. Fogalmam sem volt, mit is jelenhet ez. Úgy hangzott, mintha influenzás lettem volna. Amikor csodálkozva vizsgálgattak, úgy éreztem, hogy valamilyen csodabogárnak tartanak, és rendben is voltam ezzel. Annyit tudtam, hogy szabad vagyok, de még mindig bombázott az a sok téveszme, amitől az emberiség az idők kezdete óta szenved. Nekem ez nem érződött megvilágosodottnak.
            Úgy egy éven keresztül írtam le az elmémben felbukkanó hiedelmeket. Le kellett írnom őket, majd megkérdőjeleznem mindet ahhoz, hogy a valóságban gyökerezve maradhassak. Nagyon nagy tempóban jöttek – százával, ezrével. Minden egyes hiedelem olyan volt, mint amikor egy meteor ütközik neki egy bolygónak, próbálván szétrombolni azt. Amikor valaki azt mondta, vagy legalábbis én azt hallottam, hogy „Szörnyű ez a nap,” a testem rázkódni kezdett. Olyan volt, mintha nem lennék képes elviselni a hazugságot. Nem számított, hogy én mondtam-e vagy valaki más, mert tudtam, hogy mindenki én vagyok. A megtisztulás, a visszacsinálódás azon nyomban megtörtént bennem, ugyanakkor, amikor másokkal végzem az önvizsgálatot, akkor ők ezt láthatóan térben és időben csinálják – abban a sűrűségben, ami térnek és időnek néz ki. De számomra az időtlenség teljesen nyilvánvaló volt. Tehát, amikor belém csapott egy hiedelem, leültem, papírra vetettem, áteresztettem a négy kérdésen, majd megfordítottam. Az első évben folyamatosan írtam és folyamatosan sírtam. De sosem voltam zaklatott. Szerettem a nőt, aki haldoklott az önvizsgálat eredményeként, a nőt, aki korábban oly összezavarodott volt. Újra meg újra beleszerettem a nőbe. Ellenállhatatlan volt. 

(Byron Katie, A Thousand Names for Joy)