Mi az Önvizsgálat?

Mi az Önvizsgálat? – Ön-Gyógyítás a Szívnek és az Elmének

Az önvizsgálat egy tudatos, kíváncsi, belső vizsgálódás, mély ön-felfedezés. A külvilágról befelé fordítod a figyelmedet, elcsendesülsz, és ebben a csendben bizonyos kérdéseket engedsz magadba, majd hagyod, hogy ebből a belső csendességből bukkanjanak fel a saját válaszaid. Olyan válaszok, melyeket eddig sosem volt alkalmad meghallani az elméd zakatolása és mindenre kész válaszai miatt. Ahogy Byron Katie mondja, kapcsolatba lépsz a szíveddel, azzal a „nem-tudással”, melynek nincsenek kész válaszai, ítéletei, elvárásai, és amely mindig is ott volt Benned, csak épp elfelejtetted, hogy van. Így pedig saját valódiságodtól vágtad el magad teljesen ártatlanul. Mindannyiunkkal ez történt, és mindannyiunk számára nyitva áll az út, hogy újra hazataláljunk önmagunkhoz. Hogy meggyógyítsuk az elménket és a szívünket. Az önvizsgálat ezen az úton vezet végig minket, ötvözve:

1. a tudatos jelenlétet (mindfulness)

2. egy konkrét probléma, téma fókuszált vizsgálatát, egy ún. megkérdőjelezést vagy keresést megfelelő kérdések segítségével.

Röviden a mind­ful­ness meditációról: leg­in­kább a tuda­tos jelen­lét­ként szokták fordítani, buddhista tradíciókból ered. Ez egy jelenre fóku­száló álla­pot, amely nem érté­kel, nem minő­sít. Egy olyas­féle éber­ség, amely nem ismer pozi­tív és nega­tív minő­sé­get, de pél­dás gyó­gyító ereje van. Általa füg­get­len, elfo­gu­lat­lan meg­fi­gyelő­jévé vál­ha­tunk saját men­tá­lis akti­vi­tá­sunk­nak, így a gya­kor­lás alatt a men­tá­lis tevé­keny­ség olyan szintre csök­ken, hogy a tuda­tunk nyi­tottá, befo­ga­dóvá és transz­cen­den­tá­lissá válik, ennek köszön­hetően pedig lét­re­jön a gyó­gyító erejű belső nyu­ga­lom. Jon Kabat-Zinn a 70-es években került kapcsolatba a buddhizmussal és tanulta meg a meditációt. Célja utána az lett, hogy a buddhizmus tudását a szenvedésről és ennek kezeléséről minél szélesebb körben terjessze, filozófiai és vallási tartalmaktól mentes formában. Kabat-Zinn sze­rint ez a fajta éber­ség nem más, mint a figye­lem gya­kor­lása, oly módon, hogy az adott pil­la­natra figye­lünk: íté­let­men­te­sen. A „tuda­tos figye­lem” – mind­ful­ness – tulaj­don­kép­pen a tuda­tos élet művészete.

Az önvizsgálat nem gondolkodás: nem elemzünk, nem értelmezünk, nem jelentést adunk, nem következtetéseket vonunk le, nem programozunk. Pont ezekre az elme-működésekre leszünk tudatosak; felismerjük és tudatosan lelassítjuk az elme gondolat-folyamát. Szó szerint ránézünk arra, ami a pillanatban bukkan fel bennünk, mind gondolati, mind pedig érzelmi-testi szinten. Közben folyamatosan a testünk belső terében is tartjuk a figyelmünket - ez egy mély energetikai megélés és megpihenés -, illetve folyamatosan a mentális térnek is tudatában vagyunk. És ebben az állapotban tesszük fel az önvizsgálati kérdéseket, melyek így teljesen „máshova” érnek el, és rájuk teljesen másfajta válaszok bukkanhatnak el belőlünk.

Az önvizsgálat folyamata egy tudati, elmebeli és testi-érzelmi szintű tudatosulás és „visszacsinálódás”. Nem a hagyományos gondolati szinten próbálunk egy másfajta megértést elérni – ennek nem sok hatása lenne az idegrendszerbe és a testbe évtizedekkel ezelőtt mélyre bekondicionálódott, és azóta főként tudattalan automatizmusok szintjén működő minták-programok esetén.

Az önvizsgálat mély kapcsolatfelvétel önmagaddal. A rendszeres belső megpihenés már önmagában erőteljes ön-gyógyító erővel bír, mind gondolati, mind pedig érzelmi szinten. Ha semmi mást nem csinálsz, mint néhány percet naponta a belső teredben való megpihenéssel és nyugodt ön-megfigyeléssel töltesz, akkor is rengeteget teszel önmagadért.

Ha pedig ezt az energetikai–gondolati megpihenést még az ÖnMunka valamelyik önvizsgálatával is kiegészíted, akkor fokozatosan tudatosodhatsz a fájdalmat, szenvedést, stresszt okozó történeteidre, hiedelmeidre, identitásaidra. Ezeket a megfelelő kérdezési módszeren végigengedve pedig „visszacsinálhatod”, érvénytelenítheted őket.

„Amikor néhány évvel ezelőtt elkezdtem az önvizsgálatokat használni az emberekkel való munkámban, hirtelen mindennapossá váltak a valódi áttörések, melyek során az emberek átláttak azon, akinek addig hitték magukat, és megtapasztalták az elme börtönétől történő, szavakkal kifejezhetetlen megszabadulást.” (Scott Kiloby)

„Az Élő Önvizsgálatok egy folyamatos felfedezés, nem pedig egy merev módszer. Gyengéden elvonja a figyelmedet az elmédről és a gondolataidról, és finoman bevisz azokba az érzésekbe és érzetekbe, melyeket sosem akartál tudatosan megélni. Facilitátorral végezni az önvizsgálatot lenyűgözően hatékony. Megnyílunk az együtt nézésre, szeretetteljesen ránézünk arra, ami a pillanatban bukkan fel, anélkül, hogy előre meghatározott válaszokat kéne adnunk, vagy bármilyen megítélés alá esnénk. Minden pillanat egy újabb meglepetést és számtalan lehetőséget tartogat. A történeteid, a nézőpontjaid és koncepcióid, a boldogságod és a szomorúságod, a vicces és nem annyira vicces szokásaid; mindez a gazdagság felbukkan és felfedezésre kerül a pillanatban. Elképesztő látni a címkék, képek és érzetek szétesését, amint meglátod hol is tapadtak össze. Facilitátorral dolgozni értékes ajándék, mind a facilitátor, mind pedig a facilitált számára. Az egész olyan, mintha hazatérnél – önmagadhoz és a világhoz. Imádtam.” (A.)

Az önvizsgálatok az élet bármely területén, bármilyen élethelyzetben felmerülő problémák esetén alkalmazhatók. Erről itt olvashatsz nagyon részletesen: Mire használhatók, miben segítenek az önvizsgálatok?

Ha szeretnéd hatékonyan, profin, családias légkörben támogatva megtanulni az Önvizsgálatokat, várlak szeretettel a következő Alapcsomagon:

Integrált ÖnMunka Alapcsomag (3 nap kiscsoportos tréning+1X90 perces skype-os egyéni konzultáció) 2016. november 11-13. Részletekért kattints ide.

Scott Kiloby Élő Önvizsgálatai

Az Élő Önvizsgálatok (ÉÖ) kivételesen hatékony eszközt adnak a kezünkbe ahhoz, hogy átlássunk a magunkról, másokról és a világról szóló hiedelmeinken.

„Nincs annál édesebb, mint meglátni minden dolog ürességét.” (Scott Kiloby)

Húsz évnyi keresés és önmagával való küzdelem után, Scott elkezdett máshogy ránézni a szenvedésre. Többé nem fordult el a múltból hurcolt negatív gondolatoktól és érzésektől, nem a jövőben kereste tovább a megnyugvást, hanem közvetlenül szembenézett a megtapasztalásaival, ahogy azok felbukkantak. Ebből fejlődött ki az Élő Önvizsgálatok, melyekre nagy hatással volt Greg Goode-dal való közös munkája (Üresség Tanítások) és az Advaita Közvetlen Út. Az így szerzett megtapasztalásait Scott egy modern, gyakorlatias, könnyen használható „megtalálhatatlansági módszerként” finomította ki, melynek segítségével közvetlenül meglátható minden dolog üressége, átlátszó természete.

Ahogy azt Scott (és mások) meglátták, minden szenvedésünk középpontjában az a hiedelmünk áll, hogy elkülönült lények vagyunk. És ezzel az elkülönültségi érzettel együtt jár a hiányosság és nem megfelelőség érzete is. Mindannyiunkban fut egy központi hiány/nem-megfelelőség történet, mely minden megtapasztalásunkra rányomja a bélyegét, főképp a másokkal folytatott kapcsolatainkban. Nem vagyok szerethető. Nem vagyok biztonságban. Nem vagyok elég jó. Büntetve vagyok. Bármi legyen is a történetünk, az én-azonosságunk erre az alapra épül fel. Az önvizsgálatok segítségével szétbonthatjuk a történeteinket, egészen le a gyökérig; nem helyettesítjük be a negatív hiedelmeket pozitívakkal – az ellentéteken túlra látunk, a gondolati azonosulásokon túlra.

„Az önvizsgálat egy folyamatos felfedezés, nem pedig egy merev módszer. Gyengéden elvonja a figyelmedet az elmédről és a gondolataidról, és finoman bevisz azokba az érzésekbe és érzetekbe, melyeket sosem akartál tudatosan megélni. Facilitátorral végezni az önvizsgálatot lenyűgözően hatékony. Megnyílunk az együtt nézésre, szeretetteljesen ránézünk arra, ami a pillanatban bukkan fel, anélkül, hogy előre meghatározott válaszokat kéne adnunk, vagy bármilyen megítélés alá esnénk. Minden pillanat egy újabb meglepetést és számtalan lehetőséget tartogat. A történeteid, a nézőpontjaid és koncepcióid, a boldogságod és a szomorúságod, a vicces és nem annyira vicces szokásaid; mindez a gazdagság felbukkan és felfedezésre kerül a pillanatban. Elképesztő látni a címkék, képek és érzetek szétesést, amint meglátod hol is tapadtak össze. Facilitátorral dolgozni értékes ajándék, mind a facilitátor, mind pedig a facilitált számára. Az egész olyan, mintha hazatérnél – önmagadhoz és a világhoz. Imádtam.” (A.)

Az Élő Önvizsgálatoknak öt fajtája van. Mindegyiknek az alapja a Megtalálhatatlan Önvizsgálat (MÖ), amit alapvetően valamilyen én-érzet, identitás vagy bármi más „tárgy” keresésére használunk. A Bumeráng Önvizsgálat segítségével felfedezhetjük, hogy milyen identitásunkat tükrözi vissza egy adott személy, helyzet vagy körülmény, és a végzésekor gyakran tudatosulunk korábban tudattalan vagy elfojtott hiedelmekre. A Panoráma Önvizsgálat abban segít, hogy felfedezhessük, mit tükröz vissza rólunk több személy, helyzet vagy körülmény, és így igen erőteljes módja a mély kondicionáltságunkon való átlátásnak.

A Függőség Önvizsgálat (FÖ), melyet Scott Kiloby és Colette Kelso fejlesztettek ki, deaktiválja a sóvárgás és függőség hátterében húzódó kényszer-mechanizmust. Bármilyen függőségre vagy sóvárgásra lehet alkalmazni, bármilyen szerre és tevékenységre, pl. túlevés, bizonyos ételek, dohány, alkohol, TV nézés, internetezés, szex, rendmánia, megerősítés-keresés, szerelem hajszolása, stb. Az FÖ a kényszeres viselkedési mechanizmus „szívét” célozza, és szép gyengéden kiszabadít minket annak szorításából. A folyamat során nincs ítélkezés, elvárás vagy moralizálás, és nem arról szól, hogy milyen „jól” vagy „rosszul” is csinálod.

A Szorongás Önvizsgálat (SZÖ) pedig, melyet Fiona Robertson fejlesztett ki Colettel és Scottal, a szorongást, félelmeket, fóbiákat, dühöt, poszt-traumás stresszt bogozza szét. Lehet a szorongás valami nagyon konkrét dologhoz kötődő – pókok vagy magas helyek -, és lehet általánosabb érvényű is, és mi felfedeztük, hogyan lehet kikapcsolni azt az aránytalan és alaptalan üss-fuss-fagyjál le reakciót, mely a szorongásos állapotokat eredményezi.

Tehát, bármilyen kihívással vagy küzdelemmel találod is magad szemben az életben, nagyon jó esélyed van arra, hogy az Élő Önvizsgálatok a segítségedre tud lenni. Legyen ez akár kapcsolati probléma, vagy az az érzet, hogy sosem vagy elég jó, függőségek vagy kényszeres viselkedések, szorongás, vagy az a vágy, hogy békére lelj önmagadban, nézzünk rá a jelen pillanatban felbukkanó megtapasztalásodra.

"Az MÖ-ben az a csodálatos többek között, hogy a gyakorlat végzése során, olyan mély traumatikus tartalmak is feljöhetnek, amelyek nem kapcsolódnak közvetlenül vagy logikusan az aktuális szorongást keltő gondolathoz, képhez. S így nem csak az aktuális gondolataim és érzéseim 'összetapadványától' válhatok függetlené, a tudat terében megpihenve, hanem az alap hiedelmeimre épülő történetem is folyamatosan kikönnyül.
Köszönöm neked Andi, hogy ezt a technikát behoztad nekünk használni, és azt is, hogy folyamatosan rajta tartod a figyelmünket. Köszönöm Bogdán Ildi neked a korábbi munkáinkat, Misinek az Elvonulást és a Mélyítőt, és Gémes Gabi neked a mostaniakat, nagyon sokat segítetek nekem az életem minőségi javításában. Hála nektek!" (L.)

Az Élő Önvizsgálatok során nem a hétköznapi, elemző, értelmező, kereső elmét használjuk, hanem pont ezen az elmén látunk át.

Az Önvizsgálatokat eleinte leghatásosabban képzett facilitátorral érdemes végezni, aki végigvezet és megtart a folyamatban. Ily módon egyszerűen csak ellazulsz és ránézel mindarra, ami felbukkan, semmi mással nem kell foglalkoznod, a facilitátor pedig minden ponton Veled van és megtart a nehezebb pillanatokban is, melyektől egyedül valószínűleg elmenekülnél. Így pedig átláthatsz azokon az ön-korlátozó, fájdalmas hiány-történeteken és hiedelmeken, melyek folytonos menekülésre és keresésre késztetnek, és elhitetik veled, hogy bármilyen módon is hiányos vagy nem megfelelő vagy.

(Élő Önvizsgálatok Akkreditált Facilitátorok itt.)

Scott arról, hogy miért hagyta abba a „tanítást”, és ehelyett miért az Élő Önvizsgálatokra fókuszál:

Sokszor kérdezik tőlem, miért álltam át az Élő Önvizsgálatok ajánlására és végzésére a felébredésről szóló tanítások helyett. A válaszom igen egyszerű: Az Önvizsgálatokat sokkal hatékonyabbnak találom mind a saját, mind pedig annak az ezernyi embernek a megtapasztalásai szerint, mint az írást és a beszédek tartását.

Évekig ugyanazt tettem, mint a legtöbb tanító. Könyveket és cikkeket írtam, videókat készítettem, csoportban és egyénileg beszélgettem emberekkel, megkísérelve valahogy szavakkal (rámutatásokkal) segíteni az embereket abban, hogy felismerjék az itt-és-mostban rejlő szabadságot és békét. Az igazat megvallva,a tanításnak ez a formája igen kicsi hatékonyságú. Könnyű az így megtanult koncepciókra „rácuppanni” és magához a tanárhoz ragaszkodni, ami megakadályozza a felébredés közvetlen megtapasztalását. Amikor néhány évvel ezelőtt elkezdtem az önvizsgálatokat használni az emberekkel való munkámban, hirtelen mindennapossá váltak a valódi áttörések, melyek során az emberek átláttak azon, akinek addig hitték magukat, és megtapasztalták az elme börtönétől történő, szavakkal kifejezhetetlen megszabadulást.

Szerintem azzal érdemes foglalkozni, ami működik. Inkább másfél órán keresztül hallgatnád, ahogy a felébredésről mesélek, ezoterikus vagy összezavaró nyelvezetet használva, vagy pedig a saját bőrödön tapasztalnád meg az Önvizsgálatok felszabadító erejét? Számomra ez nem kérdés többé.

Részletes összefoglaló az Élő Önvizsgálatok és a Munka „hasznáról” itt olvasható:

Milyen gyakorlati hatása van az ÖnMunka Radikális Önvizsgálatainak

Scott Kiloby összes bejegyzés lista itt.

Scott Kiloby két könyve megvásárolható magyarul itt.

Nem Vagyok Szerethető – Láss át a hiány-történeteden

Amit magadról elhittél, az csupán történet. Gondolatok és érzések hosszú évek alatt összetapadt csomagja, mely egészen addig vezérli az életedet, amíg át nem látsz ezen az illuzórikus én-csomagon. És amíg nem látsz át rajta, addig az életed szereplőitől is ennek a történetnek a megerősítését várod – teljesen tudattalanul. Elindulsz szeretetet, figyelmet, megbecsülést hajszolni a külvilágban, de nem járhatsz tartós sikerrel, mert amit önmagadról hiszel, a központi hiány-történeted megakadályoz ebben. Ha pl. nem szerethetőnek hitted el magad, folyton a szeretetet fogod hajszolni „odakint”, mégsem találod sehol. Még akkor sem, ha azt kapod. Mert összeegyeztethetetlen a saját magadról szóló én-azonosulásoddal. És a legabszurdabb az egészben, hogy sosem „odakint” fogsz szeretetet „találni”, hanem saját magadban fogsz kapcsolatban kerülni „vele”, amint átlátsz a történeteden. Nagyon fontos, hogy nem átírod a szeretetlenség történetedet szeretetettség történetre, hanem átlátsz rajta, így saját magad maradsz ott szeretetként. Ezt csak megtapasztalni lehet, a fejedben sosem fogod lejátszani ezt a játékot. Önmagadba kell merülni hozzá, a saját történetedet összetartó gondolatokat és érzéseket kell „szemügyre venned”. Scott Kiloby Élő Önvizsgálatai ebben tudnak segítségedre lenni.

Kicsit részletesebben erről a hiány-működésről Scott tollából:

Amikor azt hisszük magunkról, hogy nem vagyunk szerethetők, akkor ennek az üzenetét küldjük ki a világba. Tudattalanul eljátsszuk ezt a szerepet, és egy nem szeretett ember nyelvén beszélünk és viselkedünk, ekként viszonyulunk másokhoz. Következetesen ebből az önmagunkról szóló hiedelemből reagálunk másokra, és az ő tetteiket szeretetlennek értelmezzük. Az, hogy mások tettei objektíve szeretetlenek-e, semmit nem számít a saját történetünk szempontjából. Az értelmezés folyamatosan megtörténik a fejünkben. Az „Én nem vagyok szeretve” bumerángját dobjuk ki a világba – teljesen tudattalanul – újra meg újra, ami mindig visszatér hozzánk.

         Amikor azt hisszük mélyen belül, hogy nem vagyunk szerethetők, van bennünk egy tudattalan hajtóerő, hogy olyan embereket és helyzeteket vonzzunk be, akik/amik megerősítik a történetet. Ugyanazt a mintát ismételjük a kapcsolatainkban. Folyamatosan a szeretetlenségi történetünk szerint értelmezzük mások tetteit. Tudattalanul még szabotálhatjuk is a kapcsolatokat. Így újra és újra megszilárdítjuk a történetet, amíg át nem látunk a hiány-énen. Mert soha semelyikünk sem volt elégtelen/hiányos ember. Nincsenek elégtelen emberek, csak régi, még futó programok.

         Amikor a Megtalálhatatlan Önvizsgálat segítségével átlátunk a hiány-történetünkön, a „Nem vagyok szerethető ember” régi forgatókönyve már nem működik többé. Mihelyt a történetet megtalálhatatlannak látjuk, a szeretetet látjuk igazi természetünknek. Természetes módon abbahagyjuk a bumeráng dobálását, mert a hiány-történet hiányzik. Mások nem tudják azt visszaküldeni, amit mi már nem dobunk ki nekik.

         Ez nem azt jelenti, hogy benne kell maradnunk minden kapcsolatban. Vagy megyünk, vagy maradunk. Világosabbá válik, hogy mi a megfelelő tett, amint már nem a hiány-én lencséjén keresztül nézünk másokra.

         Például ha valaki központi története az, hogy „Nem vagyok szerethető”, tudattalanul olyan partnert választhat, aki nem tudja viszonozni a szeretetet, aki fizikailag vagy érzelmileg bántalmazza, vagy más szeretetlen módon cselekszik. Vagy tudattalanul szabotálhat egy egészséges kapcsolatot, hogy a nem-szerethetőség központi történetét működésben tartsa. Bár mindez fájdalmat eredményez, a fájdalom legalább ismerős. Megerősíti a központi identitását. Végül is, ki lenne a központi története nélkül? Ezzel nem az áldozatot hibáztatjuk. Mindez nem mentség bármilyen bántalmazásra vagy problémás viselkedésre a partner részéről. De ez a fajta belátás megnyithatja az embert arra a lehetőségre, hogy meglássa, hogy a központi történetének valami köze lehet ahhoz, hogy kit választ partnernek, és hogyan reagál a kapcsolatokban.

         Amint átlát az önmagáról szóló hiedelmen, mindez a tudattalan elmetevékenység a tudat napvilágára kerül, és aztán elcsendesül. Megszakad a hiány-történetén alapuló mágneses vonzódás olyan partner felé, aki rosszul bánik vele. A szabotázs abbamarad. Azon kaphatja magát, hogy marad a kapcsolatban, ha az egy érettebb, elégtelenség nélküli, én-telen szeretetté mélyül. Máskülönben, úgy találhatja, hogy már nem akar azzal a partnerrel lenni, különösen, ha a partner még mindig a saját hiány-mintáit éli, és nem hajlandó magába nézni.

(Scott Kiloby: Élő Kapcsolat)

Ha szeretnéd megtanulni, hogyan lehet átlátni ezeken a központi hiány-azonosulásokon, mint: nem vagyok szerethető, értéktelen vagyok, nem vagyok fontos, nem vagyok elég, nem vagyok tökéletes, sikertelen vagyok, vesztes vagyok, áldozat vagyok, stb., szeretettel látlak egy 2-napos, kiscsoportos, gyakorlati tréningen, utána egyéni konzultációkkal a csomagban:

Scott Kiloby Élő Önvizsgálatok Alapcsomag (Megtalálhatatlan Önvizsgálat és Szorongás Önvizsgálat) 

Részleteket, aktuális időpontokat itt találsz, gördíts lejjebb az oldalon: Aktuális ÖnMunka Tanfolyamok

Scott Kiloby két könyve megvásárolható magyarul itt.

Scott Kiloby összes blogbejegyzés listázva itt.

Nem a Képernyőn Felbukkanó Radarjel Vagy

"A keresés, és a mások szavaiban és ígéreteiben való bizalom azért ennyire elterjedt, mert nem nézünk bele a saját megtapasztalásunkba, hogy meglássuk, mi is történik valójában." (Scott Kiloby)

Úgy egy hónappal ezelőtt jött be egy tanfolyamon a következő analógia annak érzékeltetésére, hogy kinek is hisszük magunkat. Épp a Scott-féle Megtalálhatatlan Önvizsgálat alapjait fektettük le, melyben alapvetően a jelenbeli megtapasztalásunkban felbukkanó képekre, szavakra, és érzelmekre, testi érzetekre nézünk rá, lecsupaszítva ezeket az egész életünkben hozzájuk csatolt jelentésektől, értelmezésektől, címkéktől. A képek, szavak (gondolatok), érzelmek, érzetek ún. jelenségek, és emberi megtapasztalásunkban ezek alkotják az életünket, így vagyunk „kitalálva”. Azonban nem ezek a jelenségek vagyunk: nem a felbukkanó kép, szó, érzelem, érzet az, akik vagyunk. A jelenségek mintegy radarjelként felbukkannak a „képernyőn”, akkor és úgy, ahogy épp felbukkannak, mi pedig nem vagyunk tudatában annak, hogy ezek csupán illékony, nem állandó, és alapvetően jelentés nélküli „valamik”. Nem vagyunk tudatában annak, hogy (nagyon leegyszerűsítve) mi az vagyunk, aki észlelni képes ezeket a jelenségeket, látja a képet és szót, hallja a hangot, érzi az érzést, érzetet, nem pedig azok a képek, szavak, hangok és érzések vagyunk.

Mivel egész életünket abban a „hitben” töltjük, hogy „én” ezek a képek, szavak (emlékek, történetek), érzelmek, érzetek vagyok, mélyen azonosulva vagyunk ezekkel a jelenségekkel. Ezért azt hisszük, hogy jól „tudjuk”, hogy kik is vagyunk, ki is a másik ember, mi is az élet mindenféle aspektusa. És amíg ezek a meggyőződött hiedelmeink önmagunkról és minden másról is a helyükön vannak, addig csak „régi szemmel” tudunk az életre, a másik emberekre és önmagunkra tekinteni; esélyünk sincs a másmilyen észlelésre, érzékelésre.

Az ÖnMunka mindkét önvizsgálati „módszere” ezekre az azonosulásainkra nézet rá minket, fellazítva mindazt, akinek elhittük magunkat (és másokat). És szép fokozatosan egy fajta „kiazonosulás” történik az eddig önmagunknak hitt jelenségekből, és egyre nagyobb megtapasztalásunk lesz arról, hogy van itt valami/valaki (mindegy), ami/aki folyton itt van, mintegy a képernyője a felbukkanó radarjeleknek, melyek csupán jönnek és mennek. És mély megtapasztalásunk lesz arról, hogy mennyire „otthon” vagyunk ebben a „kiazonosult” állapotban, és már nem lesz vágyunk szebb, jobb, tetszetősebb radarjelekkel próbálni azonosítani önmagunkat, mert megláttuk, hogy mennyi felesleges energiát fektettünk mindebbe. Nincs többé vágyunk illúziót építeni. Megállunk és megpihenünk.

A témában egy Scott cikk fordítását is a figyelmetekbe ajánlom:

Az Emberi Valóság

Egészen mostanáig az emberiség beérte egy olyan „valósággal”, amelyben minden, amit teszünk vagy kifejezésre juttatunk, valahogy hatással van az önbecsülésünkre (munka, gyereknevelés, kapcsolatok, egészség, stb.). Állandóan másokhoz hasonlítgatjuk magunkat azon hiábavaló céllal, hogy valami szilárd és állandó dolgot hozzunk ki az élet áramlásából, ami valójában illékony, illuzórikus és állandótlan. Ködös, semmiben táncoló képekből próbálunk valamilyen szilárd valóságot gyártani.

Az a hiedelem uralja a játékot az emberi életben, hogy „Elkülönült vagyok és valami nincs rendben velem”. Egyesek nem is látják ezt a játékot. Mások látják, de úgy tesznek, mintha nem is létezne. Néhányan látják, de nem tudják, mit kezdjenek vele, vagy hogyan lássanak át rajta. Így azon kapják magukat, hogy pusztán ráhagyatkoznak valamilyen spirituális tanító szavaira, aki a hétvégén a városba érkezik, vagy önfejlesztő tanfolyamokon keresnek reményt valami jövőbeli jobbra… mindig a jövőben. És mindez a keresés, és a mások szavaiban és ígéreteiben való bizalom azért ennyire elterjedt, mert nem nézünk bele a saját megtapasztalásunkba, hogy meglássuk, mi is történik valójában. Félelem, önvád és kétség, cinizmus, bizalmatlanság mások iránt, alkalmatlanság érzés, a jövő hajszolása és a múlt újrahasznosítása a legtöbb ember állandósult állapota. Még a legsikeresebb, leggazdagabb, legspirituálisabb vagy legvonzóbb emberek is (kívülről nézve), akikkel egyéni üléseimen találkoztam, hordoznak olyan képet önmagukról, hogy ők nem elég jók. Beérjük ennyivel, mert nem ismerünk más utat.

A jó hír az, hogy ennek nem kell így lennie!

Lehetséges ebben a világban úgy élni és kifejezni magunkat, hogy annak nem kell, hogy köze legyen az önbecsüléshez, úgy, hogy nem tapasztalunk semmilyen eredendő ént abban, amit teszünk vagy nem teszünk, sem abban, amit kifejezünk vagy nem fejezünk ki. Ezt még a legnehezebb időkben is megláthatjuk és felismerhetjük, amikor pénzügyileg rosszul állunk, kapcsolataink érnek véget, vagy betegség dönt le a lábunkról. Semmilyen különleges túlvilági állapotra nincs szükség. Semmilyen bárányfelhős spirituális élmény nem kell. Csak egy egyszerű szemléletváltás magunkkal és a valóságunkkal kapcsolatban.

Az Élő Önvizsgálatokkal való munkám során már számtalanszor láthattam ezt a szemléletváltást. Igazából minden nap látom. Teljesen megszokottá vált, hogy egy ülés elején valaki elmondja nekem, hogy az élet nehéz, vagy hogy ő egy csődtömeg, senkinek nem kell, vagy nem elég jó, csak hogy az ülés végén meglássa, hogy ezek a dolgok üresek és megtalálhatatlanok, és hogy MAGA az én is megtalálhatatlan. Az Önvizsgálatok többi facilitátora is ugyanezekről számol be. Minden nap osztozunk ezekben a csodákban.

Ez az új látásmód feltárja, hogy nincs sehol semmilyen eredendő elválasztottság, míg az emberi kifejeződés továbbra is élénken és töretlenül érvényesül. Ebből a valóságból kapunk gyerekkorunkban egy kis ízelítőt, amikor az álmaink még nagyok és a szívünk nyitott (mielőtt még teljesen bekajáljuk az elkülönülés és hiány/elégtelenség alapérzését). Csak azzal, hogy pillanatról-pillanatra új szemmel nézünk a megtapasztalásra, ez a gyerekkori ízelítő mindennapi felnőttkori tapasztalattá válik.

Azt látjuk, hogy semmi nem tartós, minden állandóan mozog és változik, minden egyes gondolat és érzelem magunkról és másokról csupán egy illékony radarjel a képernyőn, a tükrök játéka, semmi olyasmi, amit meg kellene ragadni és semmi, ami elől el kellene rejtőzni, minden egyes jelenséget ugyanúgy elfogadunk, a legnagyobb sikertől a legmélyebb kudarcig. Ebben az áramló folyóban egyetlen mozdulat sem formál soha semmilyen eredendő ént (nem számít, milyen jónak vagy rossznak tűnik az a mozdulat).

Az által, hogy attól a gondolattól, hogy mi valóságosak és kézzelfoghatóak vagyunk ÁTmozdulunk ahhoz, hogy megnézzük, hogy minden, amit gondolunk, érzünk és érzékelünk, csupán egy radarjel egy képernyőn, átalakulás történik. Dobjuk ki a régi módot, ahol minden eseményt valahogy az „én” érzetével kapcsolunk össze, és ide az új módot, ami egy természetesebb út:

• … ahol az, hogy kik vagyunk minden pillanatban, könnyedén és mentegetőzés nélkül élődik meg, mindegy, hogyan is jelenik meg, mindegy, mennyire rosszul vagy csodálatosan érezzük magunkat bármely adott ponton, minden olyan késztetés nélkül, hogy ennek az egésznek bármi köze lenne az önbecsülésünkhöz.
• … ahol az öröm, a béke és a szeretet nem csak elvont fogalmak, amiket hajszolunk, hanem a mindennapi tapasztalásunk veleje.
• … ahol mások sikere nem fenyegető többé.
• … ahol a párbeszéd többé már nem hatalmi harc arról, hogy kinek van igaza, hanem csupán szabadon megosztott és elfogadott információk cseréje, ahol minden szempontnak megvan a maga helye az asztalon.
• … ahol a félelem, düh, szomorúság, bűntudat és szégyen nem olyan dolgok, amik köré gigantikus történeteket szövünk, hanem csak illékony érzések, amik jönnek és mennek anélkül, hogy fennakadnának valamiféle mentális monológban.
• … ahol a féltékenység és irigység a múlt dolgaivá válnak, amiket hátrahagyunk azzal a hiedelemmel együtt, hogy „Nem vagyok elég jó”, amiből elsődlegesen származtak.
• … ahol a függőséget egy egyszerű téves érzékelésnek látjuk, amikor egy bizonyos érzelem vagy érzet azt jelenti, hogy „Ennem kell” vagy „Innom kell”.
• … ahol a boldogságot már nemcsak hogy nem magunkon kívül találjuk meg, de hál’ istennek, ez lehetetlenné is válik.
• … ahol még a legsötétebb fájdalom is szívesen látott vendég, lévén jó lehetőség arra, hogy ránézzünk az alatta meghúzódó én-hiedelemre.

Az, hogy ez a szemléletváltás hirtelen vagy fokozatos, csak akkor érdekes, ha elkezdünk erről az egészről filozofálgatni, visszanézve a múltra, mintha eredendően az lennénk, vagy még mindig egy csalóka csúcspontot hajszolunk a jövőben. Az igazság pillanata akkor jön el, amikor alaposan megnézzük a jelenben, hogy mit is nevezünk „én”-nek és „mások”-nak. Ennek során azt látjuk, hogy megtörténik az átalakulás, pedig mi egy centit sem mozdultunk. Innen ide jutottunk. Az egyetlen változás maga az érzékelés.

Túl jól hangzik, hogy igaz legyen? Mindig így hangzik, amíg magad meg nem nézed.

(Forrás: Scott Kiloby)

Ha szeretnéd mindezt a gyakorlatban is megtanulni, hogy mindennapi megtapasztalásoddá válhasson, szeretettel várunk az ÖnMunka Tanfolyamokon és Egyéni Konzultációkon.

Scott Kiloby Videó: Amit Soha Nem Mondtak El Nekem Az Érzelmekről

"Már kora gyermekkortól megtanuljuk, hogy ne éljük át és ne fejezzük ki szabadon az érzelmeinket. Megkíséreljük igazolni, semlegesíteni, racionalizálni a kényelmetlen érzéseket, vagy megszabadulni tőlük. Rendkívül fontos, hogy elkezdjük közvetlenül átélni az érzelmeinket a nézőpontjaink szűrője nélkül." (Scott Kiloby)

A Scott Kiloby-féle Élő Önvizsgálatok megismerése és gyakorlása során egyre nyilvánvalóbbá vált számomra, hogy a gyerekkorunktól gyakorolt "érzelmi unintelligenciánk", "érzelmi tudattalanságunk" a szenvedésünk egyik legfőbb okozója. A témát írásban már többszörösen körbejártam itt a blogon, most pedig egy Scott videót ajánlok a figyelmetekbe az érzelmeink, érzéseink természetéről, elfojtásáról, megéléséről.

A korábbi érzelmes-érzéses blogbejegyzéseket is szeretettel javaslom felfrissítésre:

Az Érzelmek és Érzések Totális Félreértése

Az Érzelmek Közvetlen Megtapasztalása 1.

Az Érzelmek Közvetlen Megtapasztalása 2.

A legrészletesebben minderről pedig Scott Élő Felismerés és Élő Kapcsolat című két könyvében  lehet olvasni, melyek magyarul olvashatók és megvásárolhatók itt.

Ha szükséged van segítségre mindennek a gyakorlati átéléséhez, megtanulásához, várlak szeretettel:

Várlak Egyéni konzultációs csomagon vagy csoportos formában:

Integrált ÖnMunka Alapcsomag (3 nap kiscsoportos tréning+1X90 perces skype-os egyéni konzultáció) Részletekért kattints ide.

És akkor a videó, melynek a címe: Amit Soha Nem Mondtak El Nekem Az Érzelmekről

Az Intimitás Valódi Természete

„Te nem egy gondolat, érzés, megtapasztalás, reakció, identitás, szerep, ego, vagy folyamat vagy. Te az a sugárzó misztérium vagy, melyben mindezen dolgok felbukkannak. Ezt a misztériumot az én-központ története és az elkülönültség illúziója homályosítja el. Meghívlak, hogy ébredj rá a pillanatra, engedd meg, hogy az álom-én szertefoszoljék, és fedezd fel valódi természetedet, a feltétel nélküli szeretetet.” (Scott Kiloby)

Régebben valami olyasmit hittem, hogy az intimitás két ember között jön létre. Hogy két test közelsége szükséges hozzá. Mostanra értem, miért is hittem ezt így. Mert a közelében sem jártam az intimitás valódi forrásának, természetének. Nem hogy a közelében sem jártam; fogalmam sem volt róla, hogy ilyesmi létezik. Pedig annyira egyszerű és kézenfekvő az egész.

Az intimitás a latin „intima” szóból származik, jelentése: legbelső. És megpróbálom valahogy szavakba gyömöszkölni az ezzel kapcsolatos legfrissebb élményeimet.

Az utóbbi hónapok UI (Megtalálhatatlan Önvizsgálat) facilitátor képzése során vált még érzékelhetőbbé számomra ez az egész belső folyamat. Mindenféle csodásabbnál csodásabb emberekkel hozott össze cybertér kedvessége, a világ különböző tájairól, akikkel együtt veszünk részt ebben a tréningben. Az egésznek az a lényege, hogy gyakoroljuk az önvizsgálatokat, segítve egymást a főként magunkról elhitt hiány-történetek szétbontásában, kéz a kézben vezetve egymást egy olyan térben és tapasztalásban, melyben egyre mélyebbre merészkedünk. A Megtalálhatatlan Önvizsgálat valahogy úgy működik, hogy minden egyes elvégzett vizsgálódás után egyre nyitottabbá válunk a még őszintébb, még bátrabb szembenézésre, az addig fájdalmasnak tűnő érzelmek, érzések megélésére, ami pedig lendít tovább a még mélyebb rétegekbe. Ami még az egyik nap túl soknak tűnt, túl nagy fájdalmat feltételezett, az másnapra megengedődik. És így fokról-fokra bontódnak szét az identitásaink, nem hagyva mást maguk után, mint nyitott, megengedő, mindent magába ölelő történet-mentességet. És hihetetlen intimitást, közelséget, legbelső megtapasztalást.

Az önvizsgálat arról szól, hogy a fejünkből, az elméből a jelenbéli megtapasztalásba, megélésbe mozdulunk át: nem gondolkodunk, nem elemzünk, nem értünk, nem jelentést faragunk, hanem „csupán” kíváncsian nézünk. És szép fokozatosan rádöbbenünk, hogy milyen mértékben a fejünkben éltünk, és milyen mértékben az elme által gyártott értelmezéseket véltük életnek, magunknak és másoknak. És ezek az értelmezések azok, melyek lehetetlenné teszik az intimitást.

Az önvizsgálat gyakorlati megélést ad, gyengéden vezet ön-magamba, az elmém nem tud többé azonosulni a felbukkanó képekkel, szavakkal, érzelmekkel, érzésekkel. Ha végzem az önvizsgálatot, akkor nem szavakat olvasok minderről többé, hanem élő felismeréssé válik bennem – rajtam keresztül – a korábban olvasott, hallott szó. De a szó önmagában nem az.

Ahogy pedig a társaimmal dolgozom, ugyanazt éljük meg: felfedődik és lebontódik minden, ami nem vagyunk, előbukkan az, akik vagyunk. A képeken, szavakon, értelmezett érzelmi energiákon túl. Intimitás sok szinten: értem és élem, min mész át, mert ugyanazon megyek át én is. Értem és élem, ki vagy, amikor átlátsz mindazon, aminek eddig mindketten hittük magunkat. Ahogy egyre több a saját tapasztalásom, megélésem, nem pedig megvizsgálatlan elméletem és értelmezésem, úgy válok mindenkivé, és úgy válik mindenki önmagammá. Mindannyian Egy-gyé.

És a történeteken, identitásokon átlátás következményeként az élet többé nem a fejemben zajlik. Nem mentális címkéken keresztül érzékelek, hanem „vanságon” keresztül. Nem áll „közém” és az élet közé a címke, az értelmezés. Csak zajlik a megtapasztalás az ő megszakítatlan folytonosságában. Átfolyik „rajtam” az élet, nem tudom máshogy megfogalmazni. Nem értelmeződik szavakkal, csak átjár. Totális intimitás az élettel, mely minden ízében más, mint korábban. Totális intimitás önmagammal: képekkel, szavakkal, érzésekkel, és nélkülük is. Nincs elvárás, nincs preferencia, csak minden van.

A Megtalálhatatlan Önvizsgálat végzése során az értelmezések, a történetek, a jól-tudomság teljes kizárásra kerülnek a folyamatból. A facilitátor dolga az, hogy az önvizsgálót megtartsa a nem-tudó, nem-értelmező ránézés és megtapasztalás terében, és közben ugyanez zajlik benne is. Ha bennem facilitátorként zúgnak a sztorik, címkék, értelmezések, akkor nem tudok jelen lenni a másik ember számára. Ha önmagamban nem születik meg a történetek nélküli jelenlét, akkor a másikat sem tudom „elvinni” ide. És ennek az egésznek az abszurditása az, hogy ez nem egy csinálás; jelenlétet csinálni nem tudok. Egyszerűen csak megengedődik, ha már nem kapkod az elme a történetei után, mert azok megvizsgálásra kerültek. Kiazonosult belőlük. Így válik a pillanat egyre intimebbé. Önmagammal, a másik emberrel, az élet, a létezés egészével.

És akkor teljes jelenléttel, teljes intimitásban vagyok azzal a zokogó férfitestben levő emberrel, akivel 5 perce még nem is ismertük egymást. Mindenhol jártam már, ahol ő, és most rajtam a sor, hogy vele legyek a fájdalma megélésében és szétbontásában. És nem is vele vagyok. Én ő vagyok. Az intimitás teljes csodája. A testek találkozása nélkül.

A képzésnek hamarosan vége. Utána szeretettel állok rendelkezésetekre.

‎”Az élet csodája az értelmezés-mentes jelenlétben érkezik el hozzád. Ha gondolatban épp valahol máshol jársz, elmulasztod a valódi életet.” (Byron Katie)

Az Érzelmek Közvetlen Megtapasztalása 2.

„Életünk legnagyobb részében úgy tűnhetett, hogy maguk az érzelmek fájdalmasak, amikor valójában a szó, a címke vagy a történet, amit hozzáragasztunk, az, ami a legtöbb fájdalmat okozza. Egy non-verbálisan átélt érzelem valójában egészen szelíd, sőt csodálatos, az érzelmi tapasztalás megszakítatlan szivárványának sok színéből az egyik. Próbáld ki és magad is meglátod. Legyen ez egy szórakoztató tapasztalás. Félelem, elkerülés és ellenállás helyett lehet csendes, gondolatmentes kíváncsisággal is közelíteni az érzelmi tapasztalás felé.” (Scott Kiloby)

Egy rövid ismétlés két bejegyzéssel ezelőttről: Ha egy csendesebb pillanatodban megfigyeled, minden érzelem és érzés csupán ENERGIA, sem nem jó, sem nem rossz. Az elme azonban pillanatok alatt ráaggatja a címkéit, ítéleteit, félelmeit arra az energetikai folyamatra, ami a testben zajlik, és ezzel máris az egész folyamat a FEJBE került, esélyt sem hagyva a már felbukkant energiának, hogy megélődhessen. Nagyon fontosnak tartom ezt a témakört, és a Megtalálhatatlan Önvizsgálat (MÖ) egyik alappillére az érzelmek és érzések „történet-mentes” megtapasztalása.

Egy MÖ során a facilitátor egyik feladata, hogy segítsen a kliensnek az érzelemhez és érzéshez tapadt címkék, ítéletek, értelmezések, történetek, mentális képek „lehámozásában”. Amint ezek lehámozásra kerülnek, az érzelem, érzés, érzet történetmentesen, ellenállásmentesen, megszakítatlanul tapasztalódik meg. Minél többször tapasztaljuk meg ezt a folyamatot, az egész élet, az ő mindenféle jelenségével egyre természetesebbé válik, nincs többé elkülönülés a jelenségektől. (Jelenségek alatt pl. a gondolatokat, érzelmeket, testi érzeteket, mindenféle megtapasztalásokat értünk.) Minden csupán csak jön és megy, anélkül, hogy „én” közbeavatkoznék. Hihetetlen erejűvé válik így az AMI VAN megélése. Valódi szerelmi viszony az élettel, ahogy Byron Katie fogalmaz.

És a folytatás Scott Kiloby, Élő Felismerés című könyvéből, ami most már bármelyik pillanatban magyarul is egészében olvashatóvá válik.

Az érzelmek közvetlen megtapasztalása

Az érzelmekkel való azonosulás csak akkor történik meg, amikor próbáljuk kiókumlálni, hogy hogyan érezzük magunkat, vagy miért érzünk egy bizonyos módon. De elég annyi, ha látjuk, hogy az érzelmek gondolatokkal együtt merülnek fel. Semmi további elemzés vagy manipuláció nem szükséges. Az érzelmek közvetlen átélése a kulcs. Egy gondolat nem tud érzelmeket érezni. A legtöbb, amit egy gondolat tenni tud az, hogy egy címkét ragaszt rá.

Azzal, hogy az Első fejezetben megbeszélt módon felismerjük a tudat terét minden helyzetben, tökéletes helyzetben vagyunk ahhoz, hogy abban a pillanatban észrevegyük az érzelmeket, amint megjelennek. A tudatként való megpihenésben közvetlenül tudjuk érezni a testben az érzelem nyers energiáját minden történet, nézőpont vagy mentális címkézés nélkül. Nem szükséges megnevezni az érzelmet; az energia a testben ugyanaz marad, akár „aggodalomnak”, akár „félelemnek” vagy „szégyennek” címkézzük. Ha nem rakunk nézőpontot az érzelemre, akkor olyannak látjuk a tudatban megjelenni, mint egy gőzfelhőt a levegőben felszállni. A levegőnek nincs akcióterve, hogy befolyásolja a gőzt; a levegő áthatja a gőzt, és egyszerűen hagyja annak lenni, ami. Igazából a levegő nem más, mint a gőz. A levegő és a gőz elválaszthatatlanok. A tudat és az érzelmek hasonlóak. Ha egyszerűen hagyjuk az érzelmet megjelenni anélkül, hogy gondolkodnánk felőle, az természetes módon elfogadásra kerül. A tudattól elválaszthatatlannak látjuk. A tudatnak nincs akcióterve, hogy megszabaduljon az érzelemtől vagy befolyásolja. Csak egy gondolat törekedne erre.

A fő meghívás nem arról szól, hogy egy olyan állapotot érjünk el, ahol semmi nem bukkan fel, vagy ahol az összes érzelem, akár jó, akár rossz, megszűnik. Mindennek hagyjuk pontosan annak lenni, ami. Az érzelmeket megszakítatlan jelenségeknek látjuk a tudat terében. Igazából, még amikor késztetés merül is fel arra, hogy elemezzünk, kiküszöböljünk, befolyásoljunk vagy bármit csináljunk egy érzelemmel, még e késztetéseket is megszakítatlan jelenségeknek látjuk a tudat terében. Mindennek hagyjuk teljesen annak lenni, ami. A „személy”, az időhöz kötött, gondolat alapú én, nem tudja igazán elfogadni az érzelmeket. Az én-központ soha nem tudja teljesen hagyni, hogy az legyen, ami, mert épp az a dolga, hogy ellenálljon annak, ami van. A nézőpontoknak mindig van akciótervük az érzelmekkel kapcsolatban. E nézőpontok ellazításával az érzelmeket már nem hurcoljuk az időben és egy személyes történetben. Jönnek és nyomtalanul távoznak.

Ahogy gyakrabban pihensz meg a tudat terében, azt fogod találni, hogy egyre kevesebb szükségét érzed, hogy megnevezd az érzelmeket (kivéve a másokkal való kommunikáció során). Ehelyett természetesebbé válik címkék nélkül csak érezni az energiájukat. Életünk legnagyobb részében úgy tűnhetett, hogy maguk az érzelmek fájdalmasak, amikor valójában a szó, a címke vagy a történet, amit hozzáragasztunk, az, ami a legtöbb fájdalmat okozza. Egy non-verbálisan átélt érzelem valójában egészen szelíd, sőt csodálatos, az érzelmi tapasztalás megszakítatlan szivárványának sok színéből az egyik. Próbáld ki és magad is meglátod. Legyen ez egy szórakoztató tapasztalás. Félelem, elkerülés és ellenállás helyett lehet csendes, gondolatmentes kíváncsisággal is közelíteni az érzelmi tapasztalás felé.

Átlátszó test, nyitott szív

Amint közvetlenül kezdjük megtapasztalni az érzelmeket, elkezdhetünk finom mentális képeket látni a testben. E képek jöhetnek alakzatok, testrészek vagy más képek formájában, amelyek úgy tűnik, mintha az érzelmet tartalmaznák. Amikor közvetlenül érzékeljük e képeket, elemzés nélkül, elkezdenek átalakulni, vagy fel is oldódhatnak. Amint átalakulnak vagy feloldódnak, az érzelem szilárdsága kezd csökkenni. Ez lehetővé teszi az érzelem energiájának, hogy kitáguljon vagy szabadabban mozogjon, és végül elnyugodjon.

Azt látjuk, hogy ezen érzelmek látszólagos szilárdsága abból származott, hogy hangsúlyoztuk a történeteket és a testben lévő finom mentális képeket, melyek látszólag csapdába ejtették az energiát. Amint ez a szilárdság lazul, a testet elkezdjük nyitottabbnak és áttetszőnek látni. Az az érzés, hogy be vagyunk zárva egy testbe, ellazul azzal az érzéssel együtt, hogy az érzelmek is egy testbe vannak bezárva.

Ilyen módon az érzelmeket folyékony energiaként fogjuk átélni, amik természetesen és szabadon áramlanak a tapasztalásunkban. Már nem próbáljuk elkerülni, megúszni, semlegesíteni vagy kiküszöbölni a gyötrő érzelmeket. Kisebb szükségét látjuk annak, hogy hajszoljuk a jó érzéseket és megússzuk a rosszakat. Meglátjuk, hogy „rossz” és „jó” csak olyan nézőpontok, amiket ellazíthatunk. Már nem koncentrálunk arra, hogy megvédjük magunkat olyan emberektől és helyzetektől, akik és amik fájdalmat, elutasítást, dühöt, félelmet vagy ellenállást váltanak ki.

Ahogy mozgunk és cselekszünk a világban, továbbra is találkozhatunk nehéz emberekkel, helyzetekkel és eseményekkel. Felbukkanhatnak a régi történetek. Azonosulás is újra megtörténhet. Ezeket is hagyjuk annak lenni, amik. Minden egyes nehéz helyzetben egy újabb lehetőséget látunk, hogy nézőpontokat engedjünk el és hagyjuk az összes érzelmi energiának, hogy szabadon áramoljon szavak és képek hangsúlyozása nélkül. A szív területe egyre jobban megnyílik, amint e nehéz helyzetekkel a tudat világosságába vetett teljes bizalommal szembesülünk. Elkezdjük azonnal meglátni a nézőpontjaink áttetszőségét, amint felmerülnek. Ez lehetővé teszi számunkra, hogy egyértelmű nézőpontjaink legyen, de nem hangsúlyozzuk őket önmagunk érzete érdekében.

A hozzáállásunk a nehéz helyzetekkel és a kapcsolatokban fellobbanó fájdalmas érzelmekkel szemben kezd megváltozni. Ahelyett, hogy olyan dolgoknak érzékelnénk őket, amiket meg kell próbálni elutasítani vagy megúszni, a nehéz helyzetek és kapcsolatok kapukká válnak a szabadság, szeretet, béke és együttérzés még nagyobb mélységei felé. Természetes módon éntelenebbek leszünk a kapcsolatainkban, félelemnélküli sebezhetőséggel és nyitott szívvel. Nagyobb közelséget és elfogadást élünk meg a tapasztalatainkkal kapcsolatban, bármilyenek is legyenek.

(Scott Kiloby – Élő Felismerés/Living Realization)

A tudat terében történő megpihenés jelen idejű megtapasztalás. Mindig most történik. Kérlek, most egy pillanatra pihenj meg az itt-és-mostban a történeteid nélkül. Nem kell túlbonyolítani, egyszerűen csak lazíts el mindent, amit valaha magadról, másokról, a világról, és a tudatosságról tanultál. Ahogy az itt-és-mostban pihensz, ha felbukkan egy gondolat vagy testi érzet, egyszerűen csak hagyd, hogy tovatűnjön. Engedd, hogy távozzon vagy feloldódjon.

Amikor csak eszedbe jut, pihenj meg ebben a tágas térben, ahol nincs mit tudni, nincs kinek lenni, nincs hova eljutni, minden csupán csak van. Használhatod azt a kérdést, hogy: Ki vagyok a történeteim nélkül? Lazítsd el, akár csak egy pár pillanatra az összes értelmezésedet, magyarázatodat, ítéletedet arról, hogy mi van, és csak legyél. PIHENJ MEG. TAPASZTALJ MINDENT, AMI VAN, ANÉLKÜL, HOGY MENTÁLISAN ÉRTELMEZNÉD.

HA GYAKORLATI MÓDSZERT SZERETNÉL AHHOZ, HOGYAN HAGYD ABBA A GONDOLATAIDTÓL ÉS ÉRZELMEIDTŐL VALÓ MENEKÜLÉST, VÁRUNK SZERETETTEL A KÖVETKEZŐ 2-NAPOS ÖNMUNKA-ALAPTANFOLYAMON, BYRON KATIE MUNKA-MÓDSZERE ALAPJÁN: Október 27-28. DEBRECEN és Hétköznapi tanfolyam BUDAPESTEN: November 22-23.

Részleteket itt találsz: http://kincsamivan.hu/programok.html

Az Érzelmek Közvetlen Megtapasztalása 1.

A legutóbbi bejegyzésben arról írtam és idéztem, milyen félreértés is uralja az érzelmek és érzések témakörét. Ha nem olvastad volna, itt találod:

http://onmunka.blogspot.hu/2012/10/az-erzesek-es-erzelmek-totalis.html

Ma a gyakorlati megoldással folytatom, és jövő héten még mélyebbre megyünk a témában.

Mi a Megoldás?

Felfedeztük, hogy miért szenvedünk. A megoldás mindig ugyanaz: ismerd fel a tudat terét; hagyd minden érzelemnek, hogy az legyen, ami; lásd, hogy az összes érzelem elválaszthatatlan a tudat terétől. A tudat terének felismerése azt jelenti, hogy megpihensz akként a valamiként, ami az érzelem energiáját megtapasztalja.

A tudat terében történő megpihenés jelen idejű megtapasztalás. Mindig most történik. Kérlek, most egy pillanatra pihenj meg az itt-és-mostban a történeteid nélkül. Nem kell túlbonyolítani, egyszerűen csak lazíts el mindent, amit valaha magadról, másokról, a világról, és a tudatosságról tanultál. Ahogy az itt-és-mostban pihensz, ha felbukkan egy gondolat vagy testi érzet, egyszerűen csak hagyd, hogy tovatűnjön. Engedd, hogy távozzon vagy feloldódjon.

Amikor csak eszedbe jut, pihenj meg ebben a tágas térben, ahol nincs mit tudni, nincs kinek lenni, nincs hova eljutni, minden csupán csak van. Használhatod azt a kérdést, hogy: Ki vagyok a történeteim nélkül? Lazítsd el, akár csak egy pár pillanatra az összes értelmezésedet, magyarázatodat, ítéletedet arról, hogy mi van, és csak legyél. PIHENJ MEG. TAPASZTALJ MINDENT, AMI VAN, ANÉLKÜL, HOGY MENTÁLISAN ÉRTELMEZNÉD.

A tudat ismételt felismerése a nap folyamán tökéletes helyzetbe hoz minket ahhoz, hogy lássuk, mi történik a testünkben és elménkben. Mi magunk látjuk meg, hogy miért szenvedünk az időben. Látjuk, hogy az érzelmek az én-központ háromszöge valamelyik kötegének gondolataival együtt bukkannak fel. Például neheztelés, szégyen, bűntudat, szomorúság, csalódottság vagy bánat a múltbeli történetünk gondolataival együtt jelenik meg, talán egy veszteséggel vagy valami más traumatikus eseménnyel kapcsolatban. A düh vagy frusztráció feltárja, hogy valamilyen jelen kötegbeli gondolatot hangsúlyozunk; talán panaszkodunk, másokat hibáztatunk vagy ellenállunk valamilyen módon a jelenlegi helyzetnek. A jövő kötegéből származó gondolatok hordozhatnak nyugtalanságot, félelmet vagy aggódást.

(Az Én-központ háromszögéről szóló első írást itt találod, még három követi időrendben a blogon: http://onmunka.blogspot.hu/2012/09/az-en-kozponttal-valo-azonosulas-az-en.html)

Mindössze annyit kell tenned, hogy a nap folyamán észreveszed, hogy mi történik a testedben. Csak figyelj oda, bármilyen energia jelenik meg. Ez egész könnyű lesz, amikor tudati térként pihensz, mivel a figyelmed már itt van a jelen pillanatban, ahol minden megjelenik. Amikor csak észreveszel a három köteg - a múlt, a jelennek való ellenállás és a jövő - valamelyikéből származó gondolatot felbukkanni, vedd észre a gondolatot és pihenj néhány másodpercig. Aztán csak pihenj és hozd a figyelmedet közvetlenül a testedbe, és vedd észre, bármilyen érzelem is van ott. Csak hagyd az érzelmet lenni, bármilyen akcióterv nélkül.

Mindössze észre kell vennünk, hogy ez történik a testünkben és elménkben, és egyszerűen felismerni a tudatot, amely látja e jelenségeket jönni-menni. Nem kell befolyásolnunk semmilyen érzelmet. Azzal, hogy nem próbálunk meg hozzáadni, elemezni, megváltoztatni érzelmeket vagy gondolatokat, vagy megszabadulni tőlük, azok szabadon és megszakítás nélkül tudnak áramolni anélkül, hogy fennakadnának egy történetben. Ha látjuk magunkat egy történetben fennakadni, semmi gond. Megesik. Egyszerűen észrevesszük, hogy ez történik, és ellazítunk minden egyes gondolatot, egymás után. Az, hogy hagyjuk az érzelemnek, hogy az legyen, ami, azt jelenti, hogy címke vagy történet nélkül tapasztaljuk meg. Ez különösen fontos a leggyötrőbb érzelmeknél, mint a szomorúság, düh és félelem.

(Scott Kiloby – Élő Felismerés/Living Realization)

HA GYAKORLATI MÓDSZERT SZERETNÉL AHHOZ, HOGYAN HAGYD ABBA A GONDOLATAIDTÓL ÉS ÉRZELMEIDTŐL VALÓ MENEKÜLÉST, VÁRUNK SZERETETTEL A KÖVETKEZŐ 2-NAPOS ÖNMUNKA-ALAPTANFOLYAMON, BYRON KATIE MUNKA-MÓDSZERE ALAPJÁN: Október 27-28. DEBRECEN és Hétköznapi tanfolyam BUDAPESTEN: November 22-23.

Részleteket itt találsz: http://kincsamivan.hu/programok.html