A Félelmeim Elolvadtak, Mint Csokimaci a Szaharában

Összegyűjtöttem néhány ÖnMunkás visszajelzést, élmény-megosztást, szeretettel ajánlom őket figyelmetekbe. Fontosnak tartom újra hangsúlyozni, hogy mindenkinél máshogy, más tempóban, más intenzitással, más hangsúlyokkal zajlik a változás. Ne hasonlítgasd magadat másokhoz, ne várd, hogy veled is ugyanaz történjen, mint velük. Hisz úgyis csak történeted lehet arról, bennük mi is zajlik.

Foglalkozz ÖnMagaddal, elvárás nélkül, kíváncsian, és végezd a Munkát.

MINT CSOKIMACI A SZAHARÁBAN

A legfélelmetesebb, legnyomasztóbb élményeimmel tudtam a 3-napos elvonuláson a Munkám során szembenézni. Az egyik gyakorlatunk alkalmával került erre a sor.

Az évek során sokféle módszerrel (különféle pszichoterápiás csoportokban; pszichodráma, tranzakció analízis, családfelállítás, NLP, encounter, NBSR tréning) megnéztem (a munka során is előjött) félelmeimet, és most itt a munkacsoportban meglepődtem, hogy mennyire hatékonyan, erős katarzisokkal képes ez a módszer (a MUNKA) feloldani az említett félelmeimet.

Az eredetileg szörnyűnek, borzasztónak tartott traumák, félelmek először erős elérzékenyülést váltottak ki belőlem, majd úgy olvadtak el a Munka során (különösen a megfordítások hatására), mint csokoládé-maci a Szaharában, mintha nem is lettek volna, sőt nevetségessé váltak, jót lehetett rajtuk hahotázni.

Ezt a kettős katarzist, a könnyek, és szomorúság, majd hosszú jóízű nevetés kettősségét szinte mindég átéltem itt a félelmeimmel való munkám során.

Így utólag is úgy érzem, hogy gyakran a sokféle pszichoterápiákban eljutottam egy határig, ami nagyon kellemes volt, mert jobban éreztem magam, de csak ritkán tapasztaltam meg a félelem ilyen erős polaritását, nevetségessé válását, paradox mivoltát.

Amikor a többiekkel együtt is szó szerint ki lehet röhögni a nyavalyámat.

Ez mindennél felszabadítóbb!

Könnyesre nevetni magunkat saját magunkon, és érezni, hogy a fenébe, hát ezen aggódtam annyit életem során?

Nagy Gábor (pszichológus)

EZER KILÓVAL KÖNNYEBBEN

Hogy milyen volt az alapozó? Nem úgy jöttem el, ahogy odamentem, nem azt mondtam, amit hittem, hogy majd mondok... és mégis sokkal inkább magam vagyok… és ezer kilóval könnyebben!! Köszi mindenkinek és magamnak! E.

PÁRATLAN GYORSASÁG

Kedves Andi!

Minden túlzás nélkül egy csoda volt ez a hét vége. A filozófia, amin az egész alapul nyilván ismerős számomra, hiszen ebben élek, ezzel dolgozom én is. Viszont az a gyorsaság, amivel ez a módszer működik az páratlan. Ilyennel még nem találkoztam, pedig jó néhány önismereti csoportban részt vettem már.

Én a humanisztikus asztrológiai szemlélettel dolgozom és itt pont arról van szó, hogy különböző én-állapotok vannak bennünk és ezeknek is vannak pozitív és negatív megélési módjai és nyilván az egyéntől függ, hogy számára mi a pozitív és mi nem az. Viszont ha nem integráljuk be a személyiségünkbe a szerintünk negatívat, akkor annak a "de jó lenne ha" aspektusát sem tudjuk megélni. Nagyon sokat gondolkoztam rajta, hogy mi az a leghatékonyabb módszer, amivel mindenki pillanatok alatt rálát arra, hogy milyen szüksége is van pont azokra az emberekre, akiket akkor szeretne látni, amikor a háta közepét. És persze a betegségekkel is hasonlóan működünk. De hogy mondjam azt, hogy békélj meg vele anélkül, hogy a kliens teljesen jogosan hülyének nézne, és még rossz híremet is keltené. És tessék, az ölembe pottyant a megoldás.

Tetszett még, hogy úgy ültünk, feküdünk, ittunk, pisiltünk, ahogy szükségünk volt rá. Ez a lazaság nagyon szuper. A kedvességed, az empátiád pedig hab a tortán.

Nagyon köszönöm, hogy ezt az élményt megtapasztalhattam és eredménnyel alkalmazhatom a saját életemben is és a munkám területén is.

Kati

EGYRE NYITOTTABBAN

Szia kedves Andi!

Végre gép elé ültem, és leírom Neked a hétvégi ismétlőként átélt élményeimet.

Először is hatalmas élmény volt látni, ahogyan másokkal dolgozol… Milyen nagy ereje is van a szavaknak. Milyen szépen vissza tudod terelni, amikor valaki  csak a történetét nyomja, és hogyan mutatod meg a hiedelem gyökerét.

Októberben, amikor én voltam az Alaptanfolyamon, úgy érzem elkezdődött az elmém megnyílása. Nem ment könnyen. Erős hiedelmeket vittem, és utána napokig emésztgettem, amiket mondtál, és amik feljöttek. A többiek munkája teljesen idegen volt számomra. Időközben elolvastam a könyveket, a blogodat is, és nagyon szeretem és a csoportot is rendszeresen visszaolvasni a facebook-on. Nyilván ezek is segítettek az elme nyitogatásában.  Nagyon tetszik az ÖnMunka, és már könnyebb vagyok néhány történettel.

Ezen a hétvégén már talán nyitottabb elmével figyelhettem mi történik, és csodálatos volt. Csodálatos volt, mert megtaláltam a saját történeteim a többiekében, és a késztetést is megkaptam,  hogy ezekre ránézzek. Fantasztikus volt látni, hogy hogyan változtak a résztvevők. És jó volt azt is látni, hogy néhány történetet már nem hiszek el, de tudom, hogy én is onnan jöttem, hogy elhittem.

Úgy érzem, hogy a szavaid is nyitottabb elmére találtak, és mintha teljesen más tudatossággal hallgattalak volna. Szuper volt az a megtapasztalás. Sokat tanultam általa.

Jó volt újra elolvasni az első jóvátevő levelemet, és jó volt újabbat írni. Szeretem a levélírást, és nem emlékeztem, hogy ezt minden ítélkező lap után meg lehetne írni.  De mivel tetszik, párszor írtam már.

Nagyon elfáradtam mind a két nap, és ez is olyan jó volt. Feladódott néhány dolog és végtelenül hálás vagyok neked a megtapasztalásaimért.

Szerencsés vagyok (mintha lenne szerencse és véletlen), hogy rám talált ez a módszert, és megadtam magamnak az esélyt, hogy éljek vele. Neked köszönöm a Te részed ebben. Várom, hogy mehessek a tematikusra, és a három napos elvonulást is mindenféleképpen meg szeretném tapasztalni.

Szép napot, és nagyon szeretem az idézeteket is, amiket felteszel, sokszor betalál, mostanában főleg, a telefonomon szoktam olvasni, többször visszatérek egy nap rá. (Persze csak addig, amíg a  gépre le nem töltöm a leveleim, de utána is visszaküldök néhányat magamnak. ) Szóval ezt is köszi.

Szeretettel, I.

Képtelen Vagy Befogni a Szádat…?

Todd amerikai Munka Facilitátor. Személyesen nem ismerem, rátaláltam a honlapjára. Szeretem más facilitátorok cikkeit, tapasztalatait olvasni – mindannyiunk másként csinálja kicsit, mindenkinek megvan a saját stílusa, megtapasztalásai. Úgy gondoltam, érdemes Todd néhány cikkét megosztanom Veletek, le is fordítottam egyet.

Képtelen Vagy Befogni A Szádat, Amikor A Párod Vitázni Kezd?

Patterson Tábornok beviharzott az irányító központba. A katasztrófa nagyobb volt, mint bármi, amit a világ korábban látott, és ráadásul az ő felügyelete alatt történt. Egy ideje már gyanakodott, most azonban már túl késő volt. Az az őrült az irányítópultnál megnyomta a gombot.

Patterson iszonyodva figyelte, ahogy 157 Polaris nukleáris rakéta repül a valamikori Szovjet Unió felé. Nem, képtelenség, hogy ez történik. A Hidegháborúnak már rég vége, Moszkvából fél óra múlva mégsem marad semmi. A tábornok tehetetlen volt, mert tudta, nincs mód a halálos küldetés megszakítására.

Szoktad Azt Érezni, Hogy Képtelen Vagy Kivonni Magad A Szócsatából, Ha Már Elkezdődött?

Lehet, hogy a büszkeség. Lehet, hogy az igazságérzet. Lehet, hogy csak nem akarunk veszíteni. De amint egy veszekedés beindul, legtöbbünk nem képes befogni a száját, amíg jó nagy rombolást nem végzünk.

Emlékszem egy esetre, amikor a párom azzal vádolt meg, hogy sosem viszem ki a szemetet. Számomra ezek a harc szavai voltak. Hangosan tiltakozni kezdtem, és kijelentettem, hogy én igenis kiveszem a részem az otthoni munkákból. A büszkeségem sérült, és további sértéseket vágtam a fejéhez.

Láttam, ahogy a szemem láttára harc egyre durvul. Nem akartam én veszekedni, de teljesen tehetetlennek éreztem magam az abbahagyására. Kétségbeesetten kerestem a megszakító gombot, de semmit nem találtam.

Amíg Eszembe Nem Jutott A Munka

Épp benne voltam a sűrűjében. Csak kapkodtam a fejem az újabb és újabb ütésváltásoktól. Nem engedhettem meg magamnak azt a luxust, hogy előkapjak egy papírt, és leüljek egyet Munkázni.

Nem, mindössze tizedmásodperceim voltak a becsapódások között. És az egyik ilyen tizedmásodpercben feltettem magamnak a kérdést, „Tényleg igaz az, hogy mindig kiveszem a részem?” A Munka többi kérdését már nem állt módomban megkérdezni, mert az az egy leállított.

Hirtelen kinyílt az elmém. Ráláttam, hogy milyen gyakran vontam ki magam a házimunka alól. Mindig túl elfoglalt voltam más dolgokkal. Valójában csak nagyritkán vittem ki a szemetet. Mindezt egy szempillantás alatt láttam be, és a haragom meg a harci kedvem hirtelenjében megcsappant.

Aznap valami nagyon értékeset tanultam meg.

Megtanultam, Hogy „Repülés Közben” Is Végezhetem a Munkát

Természetesen, mindig az a legjobb, ha leülsz, és papíron végzed a Munkát, vagy facilitátor (kérdező-segítő) segítségét kéred, de vészhelyzetben rengeteg nyomorúságtól mentheted meg magadat, ha „repülve” vizsgálod meg a hiedelmedet. Amikor egy vita kellős közepén vagy, kérdőjelezd meg a saját védelmedre felhozott állításaidat, és arra ébredhetsz, hogy már semmi veszekednivalód nem maradt.

De Nem Leszek Ettől Egy Lúzer?

Most azt gondolhatod, hogy akkor ezentúl majd nem leszel képes kiállni magadért. Pedig nem ez szokott ám történni, amikor elkezdesz Munkázni, még ha csak ezt a rövidített formát csinálod is.

Amikor Munkázol, akkor egyszerűen csak megfontolod annak a lehetőségét, hogy tévedhetsz, és hogy a másiknak van igaza. Tárgyilagosan kezded el látni a dolgokat, nem az eddigi egyoldalú nézőpontodból.

A Munkának nem az a célja, hogy bebizonyítsa, tévedsz. Nem farokbehúzva, vesztesként fogsz elkullogni a helyszínről. A Munka azoknak szól, akik az igazságot szeretnék tudni. Annak pedig semmi köze ahhoz, hogy éppen kinek van igaza.

Sokkal erőteljesebb úgy élni, ha az igazságot keresem, mintha a haragomban fulladozom, és jobbra-balra hajigálom a sértéseket.

De Légy Óvatos, Nehogy Elhibázd

A Munkavégzés és az igazságkeresés hevében nagy a csábítás arra, hogy immár a Munkát alkalmazzuk fegyver gyanánt. Könnyű azon kapni magunkat, hogy azt vágjuk a másik fejéhez, neki is Munkáznia kéne.

Ha úgy gondolod, hogy valakinek Munkáznia kéne, neked kell elvégezned a Munkát. Ez ennyire egyszerű. Vagyis, ne használd a Munkát mások sértegetésére. Alkalmazd szépen magad, és találd meg a saját igazságodat.

Összefoglalásként

Ha veszekedés közepén fejben végzed el a Munkát, akkor abban a pillanatban abbamaradhat a vita. Miközben épp nyakig vagy a vitázásban, felteheted magadnak a kérdést, hogy vajon igazak-e az állításaid, az érveid. És ha valóban tudni szeretnéd az igazságot, azon kaphatod magadat, hogy a haragod elpárolog, bármikor, ha önvizsgálatot végzel.

Patterson tábornok is vizsgálatot végzett azokban a válságos pillanatokban. Felhívta a Fehér Házat, és megtudta, hogy létezik egy titkos módszer a fél kontinenst leromboló rakéták megállítására.

Az igazság az volt, hogy valaki már felkészült egy hasonló krízishelyzet bekövetkezésére. Néhány másodperc leforgása alatt a Fehér Ház új irányt adott a rakétáknak, melyek így kisuhantak a világűrbe. A moszkvai emberek pedig mindössze érdekes csillagászati jelenségeket figyelhettek meg, amikor a lövedékek felrobbantak.

És mi lett a férfival, aki megnyomta a gombot? Nos, börtönlakóként folytatta karrierjét.

A Következő Lépés

Ha a hadsereg képes volt megtalálni a rakéták megállításának módját, nagyon valószínű, hogy te is képes vagy kivonni magad a vitázásból, jóval azelőtt, hogy nagyobb károkat okoznál a párodban vagy a kapcsolatotokban. Ha „repülés közben” végzed el a Munkát, már akkor lecsapolhatod a gőzt egy vicsorgó veszekedésből, amikor a rakétákat ki sem lőttétek.

„A védekezés a háború első lépése. Ha azt mondod nekem, hogy irigy, rosszindulatú, kemény és elutasító vagyok, akkor megköszönöm neked, és azt mondom: „Igen, én is látom, hogy mindez megvan bennem, úgyhogy igazad van. Mondd el nyugodtan, amit velem kapcsolatban látsz, és segíts, hogy jobban megértsem magam. Nélküled hogyan is vehetném észre azokat a kellemetlen tulajdonságokat, amik láthatatlanok? Szeretném, ha nem fognád vissza magad! Nézz a szemembe és mondj el mindent!” Ez az igazi barátság. És ezt hívják önazonosságnak. Tudom, hogy mindenféle van bennem, és ha te valamilyennek látsz, az nekem egy lehetőség, hogy magamba nézzek, és felfedezzem, hogy mi történik az életemben. Ha valóban olyan voltam, mint mondod, rájövök, megkérdezek másokat is, hogy megerősítsenek. Hogy is nevezhetne bárki olyasvalaminek, ami soha életemben nem voltam? Amikor olyat mondasz nekem, ami védekezésre késztet, egy gyöngyszemet mutatsz nekem, amely bennem van, és arra vár, hogy felfedezzem.” (Byron Katie)

Pirikém – Barátságról, Közös Útról, Életről

Andikám!

Egy egész életre tekintek picit vissza, amikor írom ezt a levelet. Kb. huszonöt évet töltöttem el a legkülönbözőbb „alternatív” dolgokkal való foglalkozással. Személyiségfejlesztő tréningek, asztrológia, önismeret, alternatív gyógymódok, Tarot, Feng Shui, varázslások, csillagközi lények… sorolhatnám, tudod jól.  Mindből kivettem azt, ami jó volt nekem, de ánblokk, igazából nem lettem se boldogabb, se elégedettebb. Mindig vezérelt az, hogy nekem jobbnak, tudatosabbnak, ilyennek olyannak kéne lennem, és hát még nem vagyok az! Hűha, húzzunk bele! Ezzel persze ügyesen újra és újra termeltem a rossz közérzetemet.

Tavaly áprilisban, mikor először találkoztam a Munkával az alaptanfolyamon, azonnal szétütött! Minden megkérdőjeleződött, mindent eldobtam, és totál hátat fordítottam az addigi „20 centivel a föld fölött járás”-nak. Csodálatos volt, mert megnyugtatott! Ez persze nem zárja ki azt, hogy soha többé ne lépjek fel 20 centire, de a Munka segített megértenem és (mi több!) élnem azt a „balanszot”, ami egy jó közérzethez okvetlenül kell ezen a bolygón.

Nem szépítem, nem csinálom minden nap a Munkát  - a tradicionális értelemben. Mégis, mióta találkoztam vele, mintha valahogy a Munka találna meg engem! A legváltozatosabb formákban, nap, mint nap! Például a kínlódás a nem diagnosztizált betegség miatt, fizikai fájdalmak, vagy összetűzések során. Roppant érdekes, ahogy a figyelmem állandóan ott van azon, hogy mi történik, hogy reagálok, mit érzek, honnan jönnek a meggyőződések. (Na, jó, majdnem  állandóan…) Azt hittem, hogy a 100%-os tudatosság rettentő fárasztó, de most állapítom meg, hogy úgy tűnik, mégsem az!

Komolyan mondom, tiszta csoda ez, amik ennek kapcsán történnek!

Ne legyen meglepődés, kommunikációs tréningen is voltam már vagy fél tucaton. Ám ez a múlt szombati Kommunikációs Napod, ez szééééétütött! Ezt a témát is végre egy teljesen új szemszögből tudtam látni, és emiatt úgy érzem, sokkal könnyedebben, emberségesen fogom fogadni például a rólam szóló kritikákat.

Volt egy olyan átütő, döbbenetes felismerésem, hogy a megkönnyebbüléstől röhögő görcsöt kaptam! Ezt figyeld! Anyukámmal igen viharos volt a kapcsolatom egész életemben. (Tegye fel a kezét, akinek mindig minden simán ment az anyukájával!... Jé, de kevés!:) Én győzködtem, ő csesztetett. Leginkább a családi összetartás ingerelt engem, nálunk ugyanis szinte két-háromheti rendszerességgel vannak ilyenek. Jó, nem mondom, pia akadt elég :), de mégis. Anyám mindig szétszervezte az agyát, hogy olyan időpontot találjon, ami mindenkinek jó. Majd kiugrottam a bőrömből, amikor olyan időponttal állt elő, amire nekem már elkötelezettségem volt. Hát nem képes volt átszervezni a 15 embert máskorra, hogy én is ott lehessek!!! Ezért nagyon utáltam. Sokszor csak egyszerűen nem volt kedvem, de ezt nem fogadta el. Vagy látszólag elfogadta, majd kétnaponta hívott, hogy „mi újság”. Előbb- utóbb beadtam a derekamat, és utáltam érte magamat és őt, hogy mért nem maradhatok távol, csak úgy? Ezen a témán dolgoztam szombati tréningen a partneremmel, Andrissal. Majd kicsit később következett egy megosztás, amiben azon morfondíroztam a többiek előtt, hogy ha én bármilyen társaságban vagyok, a vicces, de picit agresszív kommunikációt azért alkalmazom, hogy mindenkit bevonjak a körbe és mindenki jól érezze magát. Erre Andris odasúgja nekem: „Anyukád is mindig megpróbálja összetartani a bandát.”  És Bááááááng!  Még jó, hogy meghallottam a suttogását! Csuda dolog volt rálátni, hogy ugyanazt csinálom, mint az anyukám, csak ződ-sárgába'. Még ilyet!

Következmények: (vagy ki tudja mi)

1. Tiszta Kommunikáció tréning utáni másnap felhív anyám, átmegyek-e? Hát, mondom, nem megyek ma, anyukám, ezért és azért. Jó, és mit csinálsz? Ezt-azt, itthon. Jól van, akkor csak csináld. ( Hmmm???)

2. Kb. egy óra múlva megszólal a kapucsengő. Tudnod kell, hogy hozzám senki nem jön váratlanul, nem szeretem. Beleszólok a kaputelefonba: Anyukám?  Ismeretlen női hang: Nem, jó napot kívánok, egy csomagot hoztam, beengedne?  Hááát, igen. Majd beléptem a konyhába, és elgondolkodtam, hogy ki a fütty szállít ki vasárnap csomagot? Na, mondom, itt turpisság lesz. Hát, kiderült, hogy a sógornőm volt, (igen, becuppantottam az elváltoztatott hangját),  és hozott  nekem egy vadiúj gyümölcscentrifugát!  Hmmmm.... ez az a sógornőm, akit épp elkönyveltem magamban pár hónapja, hogy ő olyan, amilyen. És őt kértem meg pár napja, hogy hadd menjek át hozzájuk céklát facsarni, de végül lemondtam. Hoppá! Ugyan az öcsém és a szüleim dobták össze a szajréra valót, de az ötlet TŐLE indult el, hiszen csak vele beszéltem erről! A felfedezés, hogy tőle elindult egy ilyen, meghökkentett és olyan melegség járta át a szívemet, hogy Istenem! Nem tudom, mikor örültem utoljára ajándéknak ennyire, és a valódi ajándék ugyebár nem a centrifuga volt.

3. Ő elrohant. Fél óra múlva megint csöngetnek. Ezúttal a szüleim voltak azok! Ritkán jönnek  - nehéz a három emelet gyalog - és különösen megörültem nekik! Elmeséltem a felismerésemet, és elmondtam anyámnak, mennyire másképp látom őt és a „viselt dolgait”, és hálát adok amiért ők vannak nekem, és most már megértettem végre, hogy mennyire szeretnek és szerettek mindig is! Láttad volna anyám arcán a boldogságot! És apám arcán a megkönnyebbülés mosolyait! Esküszöm, ezért érdemes volt megszületnem! ( Ez persze nem jelenti azt, hogy nem fogom hozzá vágni a tulipánnal teli poharat a jövőben, ha úgy hozza a sors :).

4. És akkor még ma is történt valami, ezt nem hiszed el!  Nincs vége a jónak, ha egyszer elkezdődik! Be kellett szaladnom délután a Klinikára. Leparkolok a Szentkirályi utcában, megyek a parkolóórához.  Egy nő küszködik, hogy erőltessen be a gépbe mintegy ötvenezer forintot tízesekben, mögötte vár egy férfi, én lettem a harmadik. Ott kezdődik, hogy egy parkolóóránál  hogy lehet ekkora tömeg???!!! A nő meg elöl csak bénázik. Hurrá.  Egyszer csak jön egy idősebb asszony, kinyitja a parkolóóra melletti kocsit, benyúl a parkolócéduláért, majd pici tétovázás után rám néz : „Jó ez magának, mert akkor odaadom, van még rajta idő”.  "Ó,mondom, jaj de jó, tessék, mennyit adjak érte?"  Azt mondja: "Semmit, vigye csak! "  Most mondd meg!  Egy ajándék! Hát nem egy csoda? Nagy örömmel elhúztam a kocsimhoz, majd még egyszer integettünk egymásnak egy nagyot, mikor ő kiállt.

5. Hétfőn este egy régi barátom által tartott meditációra mentem. Nem vagyok az a meditálós típus, ezt ő is tudta. De a kedvéért elmentem. Lement a medi, okés, megosztottam, mit éltem meg. Erre ő rám néz: „De jó, hát te azt mondtad, hogy nem tudsz meditálni, és mégis...”  „Hááát - ezt figyeld! - nem is tudom, hogy tudok -e!”  Nagyon megnyugtató és érdekes érzés volt az igazat mondani, és nem okoskodni, hogy na, tényleg. Mer' mi is az a meditáció, vazzeg? :)

6. Valamit még szeretnék elmondani. És csendesen teszem, alázatban; szemem lesütve, fejem lehajtva. Mi már ismerjük egymást 2009 óta. Ezen a szombati tréningen jött el mégis egy olyan  rövid pillanat, amikor úgy láttalak Téged, mint azelőtt soha. Megláttam a nagyszerűségedet és a csodádat abban, ahogyan ezt a Munkával való foglalkozást csinálod. Szíven ütött a felismerés, hogy ez a kis nő micsoda erővel, micsoda erőfeszítéssel és áldozattal munkálkodik azon, hogy másoknak jobb legyen. Hogy én ezt nem is értettem, nem is értékeltem eddig. És ez most átért hozzám végre, rám nehezedett a lehetséges legjobb értelemben. Néztelek, ahogy szeretetteljesen ragyogtál ott a széken és én is elkezdtem ragyogni, hogy ezt láthatom! Hálát adtam azért, hogy  vagy, hogy ezt  felvállaltad, csinálod, és hogy ez micsoda kincs nekem. Közhelyszerűen hangzik, mégis, csak így egyszerűen: Köszönöm, Andikám.

Biztos még legalább még ötven oldalt tudnék írni a megéléseimről, de asszem, ez a levél  már önmagában is túllő a blog keretein. Úgyhogy inkább  kikapcsolom magam mára, mint C3PO a Csillagok Háborújából az olajfürdő után, te meg szerkessz.

Jut eszembe, olvastam a mai blogbejegyzést, ÖnMunkás társunk előtt leakalap, hogy erre rá tudott látni és felvállalja. (Szégyellem magam… http://onmunka.blogspot.com/2011/04/szegyellem-magam-es-el-kell-tunnom-mert.html ) Úgy érzem, hogy ezek az események bombarobbanásszerűen fognak kihatni az ő egyre napfényesebb saját útján! Nagyon törtet a csaj!  Fiűfitty!

Csók, Pirikém

Gyakorlati Munka-Tapasztalatok 1. – Tüskék és Csodák

„A Munka nem csupán elhalványítja a múlt történéseit, hanem meg nem történtté teszi azokat.” (Byron Katie)

Ma egy kis ízelítőt olvashattok olyan ÖnMunkások tapasztalataiból, akik még nem régóta gyakorolják a Munkát. Elvégezték a 2-napos Alaptanfolyamot, és utána nekiláttak a saját életük történeteinek. Továbbra is biztatom a már tapasztalt és még újonc ÖnMunkásokat is, hogy írjatok nekem megtapasztalásaitokról, problémáitokról, örömeitekről, bánataitokról, kisebb-nagyobb csodáitokról, kérdéseitekről, elbizonytalanodásaitokról. Legtöbbeteknek csak pár találó meglátásra, néhány biztató szóra van szükségetek, és máris továbblendültök. Adjátok meg magatoknak ezt az esélyt, ne forduljatok vissza félúton! És keressétek egymás társaságát is, segítsétek egymást közös Munkázással, együtt még könnyebben megy. Én pedig fel tudom tenni a blogra a történeteiteket, melyekből mások rengeteget kamatoztathatnak. Sosem tudhatod, hogy egyetlen szavad mit képes elindítani egy másik emberben! Add meg nekik is az esélyt egy csodás, játékos, szeretetteli életre! Köszönöm, ha ezt felvállalod. FONTOS VAGY! NAGYON FONTOS!

1. „A Család Életét Megváltoztathatja”

Kedves Andi!

Azért volt nagyon jó a kétnapos Alaptanfolyam, mert a könyv nem volt elég ahhoz, hogy magam is tudjam csinálni a Munkát, két nap alatt viszont el lehet jutni egy olyan szintre, hogy a te írásos segítségeddel már simán lehet dolgozni.

Jó volt látni, hogy másnak is vannak hasonló bajai és nekik is működik a módszer.
Olyan lelkesedési szintre lehet jutni, hogy az ember napokig lebeg a föld felett, és ha ezt megtapasztalta, akkor már nem akarja abbahagyni.

Nem kell egy évekig tartó kurzusra járni ahhoz, hogy az ember segíteni tudjon magán, sőt esetleg másokon is. Egy hétvége után magabiztos önsegítővé lehet válni.
Egy egész család életét megváltoztathatja. Ha a többiek is rákapnak, csoda dolgok sülhetnek ki belőle. És sok vicc is. Pl.: letoltam Marcit, amiért úgy eszik, hogy minden a földre hullik. Úgy kell enni, hogy a tányér fölé hajolsz volt az instrukció, amire Zsuzsi javasolt egy megfordítást: Úgy kell enni,  hogy nem hajolsz az asztal fölé és az a jó, ha minden lehullik a földre. Ők nagyon viccesnek találták. Ki is próbálták.

Nagyon fontos: nem egy önkínzó, vájkáló, fájdalmas dolgokat előrángató folyamat vár ránk, ami feltárja, hogy mi minden nem oké bennünk, aztán hazaküld, hogy na, akkor ennyi mára, hanem csak annyit húz ki a szőnyeg alól, amit föl is old, amire megoldást is ad, és rád bízza, hogy milyen ütemben dolgozol. Nem a probléma a lényeg, hanem a megoldás. Két nap után az ember úgy érzi, hogy nem kell soha többé rettegnie a rá szakadó bajoktól, bánatoktól, problémáktól, mert fogja tudni kezelni, sőt jó dolog fog kisülni belőle.

Mindent NAGYON köszi. Évi

2. „Eltűnnek a Régi Tüskék”

Jó reggelt, Andika!

Egy kis összefoglaló: 3 Munkát végeztem reggelente, szombat, vasárnap és ma reggel. Közös jellemzőjük, hogy mindhárom egyértelműen és érezhetően lenyugtatta az agyam amúgy jellemzően pörgő ritmusát. Saját magamhoz képest kevesebbet agyaltam. Ez már önmagában is jó érzés.

Másrészt, amikor múltbeli tapasztalatokat, képeket, érzéseket keresek a Munka részeként, olyan, mintha ismerkednék önmagammal. Rég elfeledett dolgok kerülnek elő. De másképp, mint eddig. Eddig olyan tüskék voltak ezek, melyekről rég megfeledkeztem, és csak a szúrásra voltam tudatos, amit okoznak. Mint a tüske, amikor a bőr alá betokosodik. Már elfelejted, hogy ott van, és csak akkor jut eszedbe, ha rányúlsz, és megnyomod. Viszont most nem csak rányomok a tüskére, és fáj (mint eddig), hanem ki is nyomom talán, ahogy felteszem a Munka további kérdéseit. Onnan gondolom, hogy kinyomom, mert már nem fáj. Teljesen más megvilágításba kerül, mint eddig bármikor. Semmi csoda nem történik, egyszerűen először életemben tényleg RÁNÉZEK ezekre a régi dolgokra a MUNKA kérdéseinek nézőpontjából. És JÓ ÉRZÉS innen rájuk nézni. JÓ ÉRZÉS velük foglalkozni. JÓ ÉRZÉS magammal foglalkozni és ismerkedni.

Ma reggel azzal dolgoztam, hogy „A szüleimnek nem kellene elvárniuk, hogy ’különb’ legyek.” (A szüleimnek nem kellene elvárniuk, hogy úgy legyek kedves, okos, szép, ahogy azt ők elképzelik.) Kifejezetten jó érzés volt a múltbeli emlékek között keresgélni. És ma reggel odáig jutottam, hogy a megfordított állítással én várom el tőlük, hogy ’különbek’ legyenek, mint amilyenek. Hogy megértőbbek, kevésbé követelőzőek, stb. legyenek – ahogy én azt elképzelem, hogy az én ideális szülőm olyan.

És mire nem vagyok képes, ha elhiszem azt a gondolatot, hogy „A szüleimnek nem kéne elvárniuk, hogy különb legyek”? Egész egyszerűen csak arra, hogy akár csak MEGHALLJAM, hogy adott szituációban mit mondanak, mit kérnek tőlem a szüleim. Hogy másik szoknyát vegyek fel? Hogy jusson eszembe felhívni a nagynénémet? Hogy fizessem be azt a csekket? Magát a kérést szinte NEM IS HALLOM! Mert a figyelmem azon a görcsön van, hogy „ne várjanak el már megint valamit”. Már megint azt várom el, hogy ők ne várjanak el semmit!

Bele vagyok ragadva az ellenállásba – ez a spirituális kurzusokon hallott mondat most először ÉRTELMET NYERT számomra ezen a példán keresztül.

„Mellesleg” ma reggel az volt a valóság, hogy beszéltem pár percet az Anyukámmal telefonon a Munkázás után. Elmondtam neki, hogy milyen programjaim lesznek az elkövetkezendő napokban. Sokszor nem is említem a programjaimat, mert „úgyis megint azt fogják mondani, hogy minek csinálom ezeket a hülyeségeket.” De ma reggel, mit sem törődve a lehetséges forgatókönyvekkel, kicsúszott a számon a programjaim listája. És az Anyukám csak annyit mondott: „Jól van, kicsikém.” És én MEGHALLOTTAM, hogy EZÚTTAL az Anyukám JÓVÁHAGYÓLAG nyugtázta a programjaimat!!! És ha majd egy Munkázás során példát kellene keresnem arra, hogy az Anyukám nem kritizált, hanem elfogadó volt velem, akkor itt lesz nekem ez a példa. :)

Egyébként kellemes izgalommal várom, hogy milyen érdekességeket találok a következő Munkázásom során. Kicsit tartok tőle, hogy nem lesz ez mindig ilyen kellemes, és majd „jön a feketeleves”. Hátha, közelebbről szemügyre véve ez sem lesz olyan ijesztő.

Köszönöm a Munkát, és hogy érezhetem a támogatásodat!

Puszillak, Kata

(Kata gyakorlott Munka-partnert keres Skype-os Munkázáshoz. Ha valaki szeretne vele dolgozni, írjon nekem, és közvetítek. oraveczandi@yahoo.com)

Te is végezd el a 2-napos Minicsoportos Alaptanfolyamot. Túlzás nélkül állítom, hogy gyökerestül változtathatja meg az Életedet. A jelentkezési határidő holnap, azaz péntek este.

KI LENNÉL A TÖRTÉNETED NÉLKÜL? – 2-napos exkluzív minicsoportos ÖnMunka Alaptanfolyam Byron Katie Munka-Módszere alapján – 2011. április 16-17. Budapest

Részleteket itt találsz: http://kincsamivan.hu/programok.html

A Munkád Gyümölcse

Nagyon jól esett olvasni kedves soraitokat, kicsit vissza is pótlódott bennem az energia. Lehet, hogy időről-időre ennyivel helyre tudjátok billenteni az egyensúlyomat, mert akkor úgy hihetem (hehehe), hogy nem tök feleslegesen nyomkodom a billentyűket hétről-hétre, hónapról-hónapra.  Szóval, mostanra már végképp megfogalmazódott bennem az a kifejezett kérés, hogy írjatok minél többet a Munkával, az Élettel kapcsolatos tapasztalataitokról, élményeitekről, esetleges elakadásaitokról, és kérdezzetek bátran. (oraveczandi@yahoo.com) És egyéni beleegyezésetekkel én ezeket a leveleket felrakom a blogra, mert ahány félék vagyunk, annyi féle csodás módon tudjuk megélni, megfogalmazni ugyanazt. Élvezzétek és osszátok meg a Munkátok Gyümölcsét!

Ma két levelet szeretnék megosztani Veletek a tegnapi termésből, még egyszer hálás köszönet a szerzőknek.

Kedves Andika!

Én már a decemberi végi "blog-ritkítási ill. szüneteltetési" írásodnál beparáztam egy pöttyet, hogy elmaradnak a szokásos esti olvasmányaim Tőled... Hál'Istennek ezt a "fenyegetésed" nem tartottad be, aminek szerintem sokakkal egyetemben nagyon örültem/tünk. Írományaid már annyira hozzátartoznak az estéinkhez, mint pl. a lefekvés előtti fogmosás vagy pisikálás. :-) Ahogy Te rákattantál a blogírásra, úgy mi is az olvasására... Mink szeressük a Te függőségedet!!!!!!!!!!!!!! Éljenek a hajcsár "főnökök"!!!!!!!!!!!!!!!

Sokszor simogatja lelkemet, amit írsz,  és csak csapkodok a homlokomra, hogy "HÁT PERSZE..." meg "HOGY NEM JÖTTEM RÁ EDDIG" meg "DE HISZ EZT ÉN IS TUDTAM" meg még millió ilyen felismerés... Hidd el, akár visszajelzünk Neked utána-akár nem (telefon, blog, sírás-rívás... stb.) amit elolvastunk Tőled/Általad az másnap, egy hét, egy hónap múlva visszaköszön az életünkben... Nemcsak "biccent" egyet felénk, hanem ránk mosolyog, odalép hozzánk oszt' letörli egy kicsit azt a szemüveget, amin keresztül az ÉLETET nézzük. Mi meg csak bámulunk ki a fejünkből, hogy milyen világos van odakint... Nem is olyan szar hely, ahol vagyunk (bár percekkel előbb még meg voltunk győződve az ellenkezőjéről...) Persze, aztán a lehető leghamarabb, amikor nem figyel senki, (még az oraveczandi meg bájronkéti sem...) gyorsan megint "beleheljük" az okkulárénkat, mert azért egy kicsit még félünk attól a marha nagy fénytől. Mert nem ismerjük még valami nagyon, bár innen, ebből szögből, elég jó helynek néz ki... Na, de inkább csúszkáljunk vissza a kis szmötyinkbe, azt legalább ismerjük! Hát persze ez csak a miénk!!!

A változás, ami az elmúlt időszak alatt bekövetkezett bennem az, hogy amíg régen gyűlöltem magam azért, hogy nem TUDOK olyan lenni, aki ott engedi magát "hagyni" azon a jó helyen, most már csak szeretettel nézem magam, a "küszködésem", ami tulajdonképpen már nem is az, csak a DOLGOM! És marha jól csinálom a DOLGOM...
Na, igazából ez csak egy köszönetnyilvánítás akarna lenni a sok segítségért, amit Tőled kapok/kapunk... meg persze benne van az az aljas hátsó szándék is, hogy nem kell nélkülöznünk Téged és gondolataidat...

Szeretettel ölel a "legrégebbi olvasód”.

U.i: Ja, különben szoktam dühöngeni is az írásaidon, de arról majd egy másik
alkalommal...

Kedves Andi!

Pár hete olvasom a blogodat, és tetszik nagyon, amit csinálsz. Három év "Secret és tudatos teremtés után" juttattam magam olyan állapotba, hogy azt láttam, minél inkább görcsölök, annál biztosabban teremtem meg a félelmeimet, és iszonyatosan, végletekig lefáradva ettől az igyekezettől jutottam el Byron Katie-ig. Először én is írott formában találkoztam a gondolataival, és már az nagyon megfogott - elkezdte fellazítani a gondolkodásom, a hiedelmeim börtönét. Aztán én is elkezdtem keresgélni Youtube-on, és ez mégnagyobb hatással volt rám. Jó látni Őt Munka közben, és azt, ahogy a kérdései hatására az emberekben őszintén csörrennek a tantuszok: "Tényleg nem a világ bánt, hanem én bántom saját magamat!"

Én ezt már nagyon régóta tudom, hogy így van, de a négy kérdés, és a Munka, most hihetetlen gyorsasággal segít fellazítani a börtönt. Amúgy is legnagyobb bajom mindig is a kétely volt (Igaz ez?:), így most rájöttem, hogy az önbántó gondolataimmal szemben is használható dolog ez a kételkedés, tehát mégiscsak volt haszna az életemben.

Olvastam a mai bejegyzésedet is, ha elfáradtál, hát pihenj. Gondoltam, írok Neked, először is, köszönetképp, mert nagyon szeretem olvasni a soraidat, sokat segítenek. Talán leginkább ezért... :) Az embert tényleg úgyis csak a saját Munkája mentheti meg, és azzal tud hasznára lenni, ha akar, másoknak is. Lehet olvasgatni évezredeken át, de a valódi változás mindenkinél akkor indul el, mikor már nem csak elmélkedik, keresgél, hanem tesz is magáért.

Rengeteg örömöt kívánok Neked:
Bea