„A Munka semmit nem ér a válaszaid nélkül. A Munka
alkalmazkodik bármilyen programhoz, és felerősíti azt. Feléget mindent, ami nem
a Te igazságod. Átéget mindent, hogy elérkezzünk az igazsághoz, ami mindig is várt
ránk.” (Byron
Katie)
(Kicsit átfrissítettem a Munkáról szóló alapismertetőt, és ide is felteszem, hogy egy bejegyzésben lehessen olvasni a legfontosabb elméleti és gyakorlati tudnivalókat. Érdemes akkor is újraolvasni, ha már úgy gondolod, hogy a könyöködön jön ki. :) Szeretettel.)
Byron Katie, amerikai előadó és író, az önvizsgálat
egyedülálló útját tanítja, amit egyszerűen A Munkának nevez.
Byron Kathleen Reid (Katie) 1942-ben született. Harmincas
éveiben mély depresszióba esett. Egy kaliforniai kisvárosban élte egy
családanya és üzletasszony életét. Egy évtizeden keresztül egyre mélyebbre
jutott a félelem, düh, öngyűlölet spiráljában, és folyamatosan öngyilkos
gondolatok kínozták. A mélyponton, két éven keresztül alig hagyta el a
hálószobáját. Aztán egy reggel, 1986 februárjában, élete fordulóponthoz
érkezett, amit később úgy nevezett el, hogy „a valóságra való felébredés”.
„Rájöttem, hogy amikor elhittem a gondolataimat,
szenvedtem, és amikor nem hittem el őket, nem szenvedtem többé. És ez minden
emberre ugyanúgy igaz! A szabadság ennyire egyszerű! Rájöttem, hogy a szenvedés
szabadon választható. Boldogságra találtam magamban, ami azóta sem tűnt el,
egyetlen pillanatra sem!”
Önvizsgálati módszeréről, Byron Katie azt mondja, hogy szavakban testesíti meg azokat a szavak
nélküli kérdéseket, amik megjelentek benne azon a bizonyos reggelen. Azok,
akiket az önvizsgálat egyszerű és erőteljes folyamatán keresztülvezet, úgy
találják, hogy az életről, az emberekről, és önmagukról alkotott, feszültséggel
teli gondolataik eltűnnek, és hitrendszerük radikálisan megváltozik.
Katie-t hamarosan keresni kezdték az emberek, hogy
megtudják tőle, hogyan találhatnák meg a boldogságot, amit benne láttak. Jöttek
az emberek a városból, majd hamarosan a világ minden tájáról, hogy
találkozzanak, sőt együtt is lakjanak vele. Ahogy az emberekben a Munka
hatására végbemenő átalakulások híre elterjedt, Katie további meghívásokat
kapott, hogy előadásokat tartson szerte Amerikában, majd Európában és máshol.
Módszerét nyilvános előadásokon, börtönökben, kórházakban, gyülekezetekben,
erőszakot megélt emberek számára fenntartott menhelyeken, vállalatoknál,
egyetemeken, iskolákban, intenzív elvonulásokon, és „A Munka Iskolája” című 9
napos tréningjén tanítja.
Byron Katie semmilyen
valláshoz vagy hagyományhoz nem tartozik. Honlapján a következő szöveget
olvashatjuk:
„A Munka semmit nem ér a válaszaid nélkül. A Munka
alkalmazkodik bármilyen programhoz, és felerősíti azt. Feléget mindent, ami nem
a Te igazságod. Átéget mindent, hogy elérkezzünk az igazsághoz, ami mindig is
várt ránk.”
A Munka gyakorlata az önvizsgálat és önismeret egyéni
útját kínálja.
A Munka – Elméleti Alapok
A szenvedés és lelki fájdalom
oka
Minden
szenvedésünk okozója az a meggyőződésünk, hogy a dolgoknak máshogy kellene
lenniük, mint ahogy vannak. Pl. a gyerekeimnek hálásnak
kellene lennie azért, amit értük teszek. Amíg elhisszük ezt a gondolatot, addig
ellenállásban
vagyunk azzal, ami van. Ha a gyerekeim nem hálásak, akkor pont erre van
szükségem ahhoz, hogy észrevegyem, megvizsgáljam ezt a hiedelmemet, és
megnézzem milyen ezzel a gondolattal együtt élni, illetve milyen nélküle – ha
teljesen és tökéletesen elfogadom, ami éppen van. AMI VAN, AZ VAN. Amikor szembeszállok a valósággal, mindig vesztes
maradok. AMI VAN, ARRA SZÜKSÉGEM
VAN. AMI NINCS, ARRA NINCS SZÜKSÉGEM.
HÁROM
DOLOG LÉTEZIK: VAN AZ ÉN DOLGOM, A MÁSIK EMBER DOLGA, ÉS A VALÓSÁG/ISTEN/UNIVERZUM
DOLGA. A másik embernek pont az a dolga, hogy megmutasson magamat magamnak.
Semmi más nem tud történni, hiszen az elménk úgy működik, mint egy tükör, mindent
megfordít. Ezért aztán, amit kívül látok, az kivétel nélkül mindig az
én elmém tartalmának a kivetülése, a megvizsgálatlan gondolataimnak a kitükröződése.
Én vagyok a diavetítő, a másik ember
pedig a kivetített kép. Ha nem
tetszik a „folt” a kivetített képen, akkor azért, hogy a kép megtisztuljon,
egyetlen dolgot tudok tenni: megtisztítom
a diavetítőt. A diavetítő pedig a saját elmém, az ő régi, kedvenc,
megvizsgálatlan, megemésztetlen programjaival, mely mindig csak a saját
igazának bebizonyításán munkálkodik. És épp emiatt, én sosem nyerhetek.
Próbálhatom én erőből és küzdésből megváltoztatni a másik embert és a világot,
hogy olyan legyen végre, amilyennek a fejemben levő gondolatok szerint lennie
kellene – ez nem igazán szokott sikerrel járni.
A szenvedésnek egyetlen módja létezik: amikor
elhiszünk egy gondolatot, mely harcba száll azzal, ami van. Ha az
elme teljesen tiszta, akkor az, ami van, megegyezik azzal, amit akarunk. Ha azt szeretnéd, hogy a valóság másmilyen legyen, mint amilyen
éppen az adott pillanatban, az olyan, mintha egy macskát szeretnél megtanítani
ugatni. Próbálkozhatsz, és még tovább próbálkozhatsz, a macska pedig újra meg
újra azt fogja mondani neked, hogy „miaú”. Azt
akarni, hogy a valóság másmilyen legyen,
mint amilyen az adott pillanatban, reménytelen.
Ha elkezded figyelni a gondolataidat, észreveszed,
hogy naponta rengetegszer jelennek meg ilyesmik a fejedben: „Unom ezt az esőt,
ki kéne már sütnie a napnak végre.” „Karcsúbbnak és fiatalabbnak kéne lennem.”
„A férjemnek nem kellene annyit dolgoznia, aztán este innia és tévéznie.” Ez
pontosan az a gondolkodási mód, amikor azt akarjuk, hogy a valóság más legyen,
mint amilyen. Minden stressz és lelki fájdalom abból fakad, hogy harcba szállunk
azzal, ami van, a pillanatnyi valósággal.
Sokan félnek attól, hogy ha elfogadják, ami van,
akkor passzívvá válnak, nem éreznek késztetést a cselekvésre, gyengék lesznek. Az
elfogadás mindig a pillanatnyi valóság elfogadására
vonatkozik, nem azt jelenti, hogy a helyzet most már mindig így fog maradni.
Sőt! Nézd csak meg milyen energetikai különbség van a két hozzáállás között:
1.) „Bárcsak ne veszítettem volna el a munkámat, sosem fogok újat találni.” 2.)
„Elveszítettem a munkámat. Rendben. Mit tehetek most?”
Ha elkezded a gondolataidon való Munkálkodást,
hamar rá fogsz jönni, hogy amiről eddig azt hitted, hogy nem kellett volna
megtörténnie, pont annak kellett megtörténnie. Meg kellett, hogy
történjen, mert megtörtént, és ezt semmilyen ellenkezés, szenvedés, gondolkodás
sem tudja meg nem történtté tenni. Ez nem azt jelenti, hogy helyeseld vagy
ünnepeld. Ez csak azt jelenti, hogy képes vagy a dolgokat belső harcod
zavarodott gondolkodása nélkül látni. Senki nem akarja, hogy betegek legyenek a
gyerekei, senki nem szeretne autóbaleset részese lenni, de ha egyszer már
megtörténnek ezek a dolgok, mily módon támogathat és erősíthet minket az, ha
mentális harcba fogunk ellenük?
Onnan
tudhatjuk, hogy a valóság úgy van jól, ahogy van, hogy ha gondolatban harcra
kelünk vele, az fáj.
Feszültek, frusztráltak leszünk, nem érezzük természetesnek és
kiegyensúlyozottnak magunkat. Ha abbahagyjuk a valósággal való
küzdelmünket, egyszerűen, áramlóan, kedvesen és félelem nélkül tudunk
cselekedni.
Kapcsolódj össze a saját dolgoddal
Az Univerzumban csak három fajta dolgot tudok találni: az
én dolgomat, a te dolgodat, és Isten/Valóság dolgát. A Valóság az,
ami mindent ural. Bármi, ami az én, a te és bárki más befolyásán kívül esik,
Isten dolga.
Az átélt stressz
nagy része abból származik, hogy mentálisan a saját dolgainkon kívül élünk. Amikor olyasmiken jár az
eszem, hogy „azt szeretném, ha boldog lennél; jobban kéne vigyáznod magadra;
pontosnak kéne lenned; figyelmesebbnek kéne lenned; abba kéne hagynod az
ivást”, akkor a te dolgaiddal foglalkozom. Ha aggódom földrengés, háború, árvíz
miatt, vagy ha meg akarok halni, akkor Isten dolgaiba avatkozom. Ha gondolatban
a te dolgaiddal, vagy Isten dolgaival foglalkozom, akkor kirekesztem, elszigetelem magam
magamtól, és tőled, illetve a többi embertől és a jelentől is. Figyeld meg az érzést, amikor azt gondolod pl., hogy
„Apámnak meg kellene értenie engem.” Fájdalom és magány jár együtt ezzel a
gondolattal. Valahányszor, amikor lelki fájdalmat és magányt élsz át,
mindig valaki más dolgával foglalkozol (vagy a Valósággal harcolsz).
És ha én gondolatban a Te életedet élem, ki marad
itt, hogy az én életemet élje? Mindketten ott vagyunk nálad.
Gondolatilag a te ügyeidben, dolgaidban lenni, távol tart engem attól, hogy
jelen lehessek a saját életemben. Elválasztom magam saját magamtól,
aztán pedig csodálkozom, hogy miért is nem működik az életem.
Azt gondolni, hinni, hogy én tudnám, mi lenne a
legjobb bárkinek is, azt jelenti, hogy nem a saját dolgaimmal foglalkozom. Még,
ha a szeretet nevében teszem is, akkor is ez tiszta önteltség, aminek az
eredménye: feszültség, nyugtalanság és félelem. Tisztában vagyok azzal, hogy mi
jó nekem? Ez az egyetlen dolgom van. A
legjobb, ha először ezzel foglalkozom, mielőtt megoldanám a te problémáidat.
Amikor eljutsz oda, hogy a „kinek a dolga” kérdését
elég mélyen megérted, és a saját dolgaiddal kapcsolódsz össze, elképzelhetetlen
érzelmi felszabadulást élhetsz át az életedben. Amikor csak stresszt
vagy kellemetlenséget érzel, állj meg és tedd fel magadnak a kérdést: „Kinek
a dolgával foglalkozom gondolatban?” Ez a kérdés vissza tud téged
vezetni önmagadhoz. És lehet, hogy rádöbbensz, hogy soha nem tudtál jelen lenni a saját életedben, mert
gondolatban mások dolgaival foglalkoztál, az ő életüket élted. Ha csak
egyszerűen észreveszed, hogy valaki másnak a dolgába merültél bele, máris visszatérhetsz saját csodálatos önmagadhoz.
És ha ezt egy ideig csinálod, szép lassan azt is
megláthatod, hogy valójában a te saját dolgod,
mint olyan, sem létezik. Hogy az élet önmagától is tökéletesen zajlik.
Hogyan tekints megértéssel a gondolataidra
A
gondolat ártalmatlan, míg csak nem hiszünk neki. Nem a gondolataink,
hanem a hozzájuk való ragaszkodásunk okozza a szenvedést.
A gondolathoz való ragaszkodás azt jelenti, hogy elhisszük, hogy a gondolat igaz, anélkül, hogy ezt megvizsgáltuk volna.
A hiedelem egy olyan gondolatot jelent, amelyhez régóta ragaszkodunk,
fenntartás nélkül elhisszük, sőt legtöbbször nem is vagyunk tudatában.
A
legtöbben azonosulunk azzal a valakivel, akiről a gondolataink azt állítják,
hogy „ez vagyok én”. Figyeld csak meg, hogyan is működik a lélegzésed!
Észreveheted, hogy nem is te lélegzel – lélegeztetve vagy. A gondolkodással, a
gondolatokkal ugyanez a helyzet. A gondolatok csak úgy megjelennek. Kilépnek a
semmiből és visszamennek a semmibe, mint ahogy a felhők mozognak az üres
égbolton. Azért jönnek, hogy áthaladjanak, nem pedig azért, hogy maradjanak.
Nincs bennük semmi „káros”, míg igaznak nem hisszük őket, és nem kezdünk el
hozzájuk ragaszkodni.
Soha még senki nem volt képes arra, hogy
kontrollálja a gondolatait, még akkor sem, ha vannak emberek, akik
történeteket mesélnek róla, hogyan sikerült ez nekik. Ha nem megszabadulni
próbálsz a gondolatidtól, hanem megértéssel
és kíváncsisággal fordulsz feléjük, akkor ők hagynak el téged.
A
gondolatok olyanok, mint a szellő, mint a levelek a fákon, mint az esőcseppek
hullása. Feltűnnek, megjelennek – és ha megvizsgáljuk őket, megbarátkozhatunk
velük. Veszekednél egy esőcseppel? Egy esőcseppben nincs semmi személyes, és
ugyanígy, nincs semmi személyes a gondolatokban sem. Ha újra felbukkan
egy egykor fájdalmas elképzelés a fejedben, melyet már megértéssel
megvizsgáltál, akkor már legfeljebb érdekesnek fogod találni. Ami korábban
rémálom volt, most már csak érdekes. A legközelebbi alkalommal, ha felbukkan,
lehet, hogy már inkább mulatságosnak találod. Végül tán észre sem fogod venni.
Ez az ereje annak, ha szereted, ami van.
A Munka – Gyakorlatban
A Munka menete nagyon egyszerű: az ítéleted, hiedelmed
leírásából, majd négy kérdésből, és
ötödik lépésként úgynevezett
megfordításokból áll. A Munka első két lépésében az értelmező, ítélkező
gondolatokat vesszük górcső alá.
Tehát, először is fogalmazd
meg a stresszes, zavaró gondolatodat, egyszerűen, tömören, velősen. Pl. Nem
vagyok fontos a párom számára. Vagy: Jobban kéne figyelnie rám.
És végezd el a következőket a gondolatodra:
1. Első kérdés:
Vizsgáld meg, hogy a gondolatod igaz-e. = Igaz ez?
A válasz igen vagy nem. Ne magyarázkodj, ne elemezd a
kérdést. Csukd be a szemedet, engedd mélyen magadba a kérdést, és engedd, hogy
„nem-tudóan” nézz rá a helyzetre. Nem a szokásos „jól-tudomsággal”, a
hétköznapi verkli-elmével, hanem egy minden pillanatban friss, új, nem értelmező tudatossággal.
2. Második kérdés:
Teljesen biztos lehetsz benne, hogy ez igaz?
Byron Katie egyértelműen kijelenti, hogy minden „kellene” elvárással kapcsolatos
gondolat elrugaszkodik a valóságtól,
hiszen a valóságban nem az történik! Amikor tehát azt gondolom, hogy
„kellene” vagy „nem kellene”, akkor éppen vitába szállok a valósággal. Amikor más
dolgába avatkozom (lehet ez a másik emberé, vagy Istené, azaz a valóságé),
szintén a valóságot vonom kétségbe. A valósággal perlekedni pedig nem erkölcsi
kérdés, hanem — mint az önvizsgálat következő lépésére adott válaszokból is
kiderül — kimerítő és szenvedést okozó.
3. Harmadik kérdés: Hogyan
reagálsz, ha elhiszed ezt a gondolatot?
A Munka következő lépésében megvizsgáljuk, mi is zajlik bennünk,
ha elhisszük az adott gondolatot. Ebben a pontban a Munka segítő kérdések
sorozatával járja körül az érzelmek és a belőlük
fakadó viselkedésminták hatását életünkre.
4. Negyedik kérdés:
Ki lennél, ki vagy a gondolat nélkül?
Csukd be a szemedet, és nézd meg az életedet, az adott
helyzetet, a másikhoz való viszonyulásodat a gondolat nélkül. Mintha nem tudnád
azt gondolni, amit eddig gondoltál. Ki vagyok, ha nem tudom úgy értelmezni a
helyzetet, az adott embert, saját magamat, ahogy azt eddig tettem? Ki vagyok,
ha nem hiszem el az elmém címkéit? Katie arra bátorít, hogy merjünk minél
mélyebben elmerülni ebben az állapotban, mert ez az eredeti, valóságos lényegünk, mellyel ily módon megerősíthetjük a
kapcsolatot.
5. Lépés: Fordítsd
meg az eredeti állításodat, gondolatodat!
A Munka utolsó fázisaként fordítsd meg a gondolatodat —
például vonatkoztasd magadra, vagy változtasd az ellentétére — és nézd meg,
melyik az a megfordított kijelentés, ami legalább
olyan igaz vagy még igazabb, mint az eredeti gondolat. És keress konkrét
példákat, hogyan is igaz az adott megfordítás.
Pl. Nem vagyok fontos a párom számára.
- Fontos
vagyok a párom számára. (engedd, hogy meglásd, amit eddig nem láttál)
- Ő
nem fontos számomra. (hogyan igaz az, hogy ő nem fontos neked?)
- Én
nem vagyok fontos magam számára.
Jobban kéne figyelnie rám.
- Nem
kéne jobban figyelnie rám. (most pont így tud, lehet, hogy nem tud úgy,
ahogy én szeretném)
- Nekem
kéne jobban figyelnem rá. (pl. észrevennem, hogyan figyel ő rám, vagy
amikor ő szeretné a figyelmemet)
- Nekem
kéne jobban figyelnem önmagamra.
A Munka – Esettanulmány
Elsőként kitöltünk egy ún. Ítélkezőlapot. Ide mindent le
lehet írni, amit a másik emberről gondolunk – ítélünk, bírálunk, vádolunk,
sajnálunk -, és hogy szerintünk mit kéne ennek az embernek másképp csinálnia. Ezután az Ítélkezőlap állításait egyenként
megvizsgáljuk a 4 kérdéssel és a megfordításokkal.
Esettanulmányunk szereplője sok emberrel van
konfliktusban, alapvetően „ellenségkereső”. Természetesen ez tudatalatti
működés – annyira megtanulta, hogy ő nem szerethető, hogy elméje mindenhol,
minden pillanatban ennek a bizonyítékát keresi. És persze találja is. Életében
az egyik „mumus” apukájának felesége, egy alkalommal rajta dolgoztunk. Sz. –
többek között- a következő ítéletet mondta róla: „Az a nő gonosz, és kizár apám életéből.” Nézzük, hogyan vizsgáltuk
meg ezt a gondolatot a Munka segítségével.
1. Igaz ez? Igaz, hogy az a nő gonosz, és kizár apukád életéből?
- Igen.
2. Teljesen biztos
lehetsz benne, hogy ez igaz? Teljesen biztos lehetsz benne, hogy gonosz, és
kizár apukád életéből?
Ez az a pont, ahol megengedhetjük magunknak, hogy
megszokott, jól-tudom elménk önvédő válaszai helyett egy másik tudati szintre –
az ún. nem-tudom elme, vagy a szív
szintjére menjünk, merüljünk válaszért. Ez az a tudatszint, akik valójában
vagyunk, de már elfelejtettük lényünk ezen magjával a kapcsolatot. A Munka épp
ezért egy kicsit meditatív jellegű. Sokan elsőre nem merik megengedni maguknak,
hogy ilyen mélyen magukba merüljenek. Sz.-nek picit sikerült, enyhén
elbizonytalanodott. Ilyenkor az emberek arckifejezése egy pillanat alatt
változik meg, lágyul el, ahogy bekapcsolódnak önvalójukba. Sokan már ekkor
sírni kezdenek, mások teljesen izgatottá válnak, olyanok is vannak, akik
nevetésre fakadnak. És akkor sincs probléma, ha továbbra is igen a válasz,
ilyenkor megyünk tovább a 3. kérdésre.
3. Hogyan reagálsz,
mi zajlik benned, amikor elhiszed ezt a gondolatot?
- Dühös leszek,
haragszom rá, utálom őt is és magamat is. Bizonygatom az igazamat. Elvágom
magam tőle, elszigetelődöm a körülöttem levő emberektől is, magányossá válok,
egyedül a saját „stresszes” gondolatommal. Gyűlölködni kezdek, keresem a
múltból azokat a példákat, amikor keresztbe tett. Pótcselekvésként panaszkodni
és enni kezdek. És ráadásul az ő dolgával foglalkozom, hiszen az az ő dolga,
hogyan éli az életét. Apukámat sajnálni kezdem, hogy ilyen nővel él, ami persze
megint nem az én dolgom.
4. Ki lennél, milyen
életed lenne e nélkül a gondolat nélkül?
Ez a másik „belépési pont” a szívünk, nem-tudásunk,
lényünk valóságába. Nem azt kérjük a klienstől, hogy vesse el a gondolatot vagy
engedje el – Katie szerint az „engedd el ezt a gondolatot” elavult módszer. Elengedni nem lehet, csak megvizsgálni,
megfordítani, „érvényteleníteni”, és utána már nem fogjuk tudni többet elhinni,
és a gondolat fog otthagyni minket.
Becsukott szemmel sokaknak könnyebben megy ez a beleélés.
Sz.-nek itt is megengedődött, hogy rálásson egy olyan életre, ahol ezt a
gondolatot nem tudja elhinni, vagy már nincs is ott vele.
- Hát, e nélkül a
gondolat nélkül sokkal nyugodtabb vagyok. Nincs feszültség, szabadabb vagyok.
Nincs bennem harc, a másik embert elfogadom olyannak, amilyen. Sokkal
könnyedebb az egész.
5. Megfordítások. Az állításokat át lehet fordítani az
ellentétükre, saját magadra, vagy a másik személyre. Ezeken kívül előfordul,
hogy más változatok is lehetségesek.
Érdemes minden megfordításra 2-3 példát keresni az életedből, így megláthatod,
hogy azok is igazak, vagy még igazabbak, mint az eredeti állítás. Így pedig a „valóságod” teljesen más színezetet kezd kapni.
Eredeti hiedelem: „Az
a nő gonosz, és kizár engem apukám életéből.”
a) „Az a nő nem
gonosz, és nem zár ki engem apukám életéből.”
- Végül is már
néhányszor viselkedett kedvesen. És aput is szereti. Valószínűleg apu is
szereti, hiszen vele van. Néha mosolyog. Amikor odamentem, beengedett.
b) „Én vagyok gonosz
vele, és én zárom ki magamat apukám életéből.”
- Hát, amikor azt
gondolom róla, amit, akkor vele mindenképp gonosz vagyok. Meg sokszor másokról is
rosszat feltételezek, ez igaz. Mindent megteszek, hogy megfeleljek és
szeressenek, aztán, ha nem sikerül, akkor utálom őket. És sokszor inkább nem is
veszem fel a kapcsolatot apuval, mert félek. Vagyis én zárom ki magamat az ő
életéből. Ha annyira szeretném látni, akkor mehetnék sűrűbben meglátogatni,
szeretettel.
c) „Én vagyok gonosz
magammal, és én zárom ki magam a saját életemből.”
- Igen, magamat nem
szeretem. Ez valóban gonoszság. És mindig azt próbálom tenni, ami másoknak
szerintem jó, nem pedig azt, ami nekem jó. Saját magamat nem veszem figyelembe,
ez is gonoszság. És minden ilyen esetben saját magamat zárom ki a saját
életemből: nem azt az életet élem, amit szeretnék, nem úgy viselkedek, ahogy
szeretnék, nem azt mondom, amit szeretnék, nem vagyok kapcsolatban saját
magammal. Kizárom magamat a saját életemből.
Amikor ezt valaki így megérti és lényével is megéli, egyre
nyitottabbá válik az élet történéseire, mert tudja, hogy minden csak őt
tanítja. Rákap ennek az újfajta „tanulásnak” az ízére, és kíváncsian, várakozással, megértéssel fordul elméjének tartalma felé. Minél több gondolatát,
hitét, félelmét vizsgálja meg, elméje annál tisztábbá válik, annál kevesebb
program fut majd benne, s így egyre
teljesebben lesz képes megélni önmagát, és élvezni az életet.
KI LENNÉL A TÖRTÉNETED NÉLKÜL? – 2-napos, kiscsoportos ÖnMunka Alaptanfolyam Byron Katie Munka-Módszere alapján 2013-ban is.
Hétköznapi tanfolyam: 2013. január 17-18. Budapest (jelentkezési határidő: december 21.)
Hétvégi tanfolyam: 2013. február 2-3. Budapest (jelentkezési határidő: január 3.)