2011. február 28., hétfő

Byron Katie Bécsben, 2011. július 18.


„A bezárt szívnél semmi sincs fájdalmasabb. Az önvizsgálattal könnyedén megtalálod azokat a darabkáidat, melyek zárva tartják a szívedet az emberek felé. A nyitott szív pedig az a másik dimenzió, amit oly régóta keresel.” (Byron Katie)

Nagy-nagy örömmel tájékoztatlak Benneteket, hogy Katie Bécsben tart egy egész napos Workshopot, július 18-án, hétfőn. Az előkészületekkel és a jelentkezés feltételeivel kapcsolatos információkat szedtem egy csokorba.
Rendszeres kommunikációban állok a bécsi szervezővel (Heinz), aki teljesen elképedt, hogy ilyen sokan vagyunk Magyarországon, akiket érdekel(het) ez az egynapos rendezvény. Én 25-30 fős magyar csoportot jeleztem előre neki, szuper lenne, ha ez meg is valósulna! :)

Nos, először is a konkrétumok, aztán az egyetlen probléma:

Byron Katie – Loving What Is – Szeretni, Ami Van Workshop
Ez egy olyan nap, amikor Katie a színpadon dolgozik a résztvevőkkel, ahogy azt a honlapján vagy a youtube-on található felvételeken is látni. 10:00 - 18:00 óráig

Helyszín: (Ez bent van a belvárosban Heinz infója alapján.)
Audimax Technische Universität Wien
Getreidemarkt 9
1060 Wien

A rendezvény házigazdája Heinz Meisnitzer és Byron Katie Munkájának Németországi Szövetsége.

Jelentkezni lehet:
Előzetes helyfoglaló jelentkezés szükséges, ehhez vagy küldjetek Heinz-nek egy e-mailt angolul vagy németül, vagy írjatok nekem (oraveczandi@yahoo.com), és én csoportosan bejelentelek Benneteket. Fontos lenne minél hamarabb jelentkezni, Heinz azt írta, hogy gyorsan fogynak a helyek. Ha egyénileg jelentkeztek Heinz-nél, akkor is megköszönném, ha nekem is megírnátok, hogy lássam, hogyan állunk létszámmal. És utána ennek megfelelően tervezhetjük meg az utazást, ha valaki szeretne csoportosan utazni. Én mindenképp emellett vagyok, és vállalom ennek a ko-ordinálását.

Belépő: 80 euró, ez az előzetes jelentkezés után a HELYSZÍNEN fizetendő!

Angolul itt olvasható ugyanez az információ:

Kérdeztem még Heinzt a napközbeni étkezésről. Lehet, hogy lesz egy helyszíni étkezde is, ezt még szervezi, és a környék is jól ellátott éttermekkel. Esélyes, hogy jó meleg nyári idő lesz, majd tartunk gyümölcsnapot… :)
És akkor a probléma. Én naivan azt feltételeztem, hogy biztos lesz fejhallgatós tolmácstechnika a helyszínen, és mi egyszerűen viszünk egy olyan tolmácsot magunkkal, aki angolul és németül is tud, a helyszín jellegzetességeinek megfelelően. Aztán Heinz tudósított, hogy egyelőre nincs ilyen technika. Vagyis biztonsággal most még csak azoknak érdemes jelentkezni, akik valamelyik nyelvet beszélik ( németre tolmácsolás biztosított). Heinz már keresi a tolmácstechnika bérlési lehetőségeket, illetve tőletek is kérdezném, ismertek-e olyan céget, akitől bérelni tudnánk ilyen rendszert. Ennek és a tolmácsnak természetesen lesz valamilyen extra díja, erről időben értesítelek Benneteket, de addig is kalkuláljátok bele a költségbe. Egyúttal szeretném megkérni azokat, akik jönnének, és tolmácsolásra tartanak igényt, hogy mindenképp küldjenek nekem egy e-mailt ezzel kapcsolatban (oraveczandi@yahoo.com), hogy tudhassam, mekkora erre az igény.
Nagyon szeretném, ha minél többen tudnátok Katie-t megtapasztalni élőben, ez számunkra is egy szuper csoportélmény lenne, ezért mindenképp jó lenne ezt a feltételt is biztosítani. Most itt tartunk. Kíváncsian várom a fejleményeket, és hogy hányan jövünk össze. Mert Byron Katie lényét, kisugárzását, szeretetét, tisztánlátó profiságát legalább egyszer az életben érdemes élőben látni, és ez most csodás lehetőség.
Akik pedig máris döntöttetek, ne halogassátok a jelentkezést! És azt is kérném, hogy ha később a részvételi szándékotokat mégis megváltoztatnátok, ezt is jelezzétek felénk, hogy esetlegesen más jöhessen a megüresedett helyre. Köszönöm!

„A Munka mindig kevesebb történetet hagy meg benned. Ki lennél a történeted nélkül? Sosem tudhatod, amíg meg nem vizsgálod. Nem létezik olyan történet, mely Te lennél, vagy ami feléd vezetne. Minden történet tőled elfelé vezet. Fordítsd meg őket; csináld vissza az összeset. Te az vagy, aki akkor marad, amikor a történet megértésre lel.” (Byron Katie)

Ha szeretnéd a Munkát profin, hatékonyan megtanulni, még 2 hely van az ÖnMunka Alaptanfolyamra:
KI LENNÉL A TÖRTÉNETED NÉLKÜL? – 2-napos exkluzív minicsoportos ÖnMunka Alaptanfolyam Byron Katie Munka-Módszere alapján – 2011. március 19-20.

2011. február 25., péntek

Valami Sokkal Intelligensebb... - Még Mindig a Tervezésről


Nem bírjuk elképzelni, hogy létezik valami sokkal intelligensebb, mint a mi kis Jól-tudom elménk. Nem merünk ráhagyatkozni a felsőbb intelligenciára, mert akkor mi dolgunk lesz nekünk? Attól félünk, hogy ha ráhagyatkozunk, akkor nekünk rosszabb lesz és passzívvá válunk. Ezért nem merünk engedni, és így észrevenni az épp aktuális dolgunkat. Csak tovább küzdünk és szenvedünk. És közben elszalasztjuk azt a bölcs jóságot és végtelen kreativitást mely rajtunk keresztül nyilatkozna meg, ha hagynánk. A kör itt bezárul. Ha kinyitnád, végezd a Munkát. És a mai bejegyzést is érdemes elolvasni. Kérdésekkel és válaszokkal.

„Ez akkor azt (is) jelenti, hogy nincs szükségünk arra, hogy megtervezzük a dolgainkat/jövőt? Nem értem pontosan ez esetben, hogy miként van az, amikor azt mondod: mindez nem egyenlő azzal, amikor "ölbe tett kézzel ülünk és várunk", hanem teszünk azért, hogy valami "legyen". Ha nem teszek, akkor is lesz valami, ami valószínűleg nem pont ugyanaz, mint ami akkor következne be, ha tettem volna (a dolgomat?). Viszont azzal, hogy teszek, éppen elkerülni igyekszem egy jövőbeli (szerintem) negatív dolog bekövetkezését, vagy pedig azért teszek, hogy a mostaninál jobb helyzetbe lavírozzam magam (pozitív várakozás). Tehát "tervezek", (gondolkodom,) értékelek/ítélkezek, azaz próbálom kitalálni, mi lesz ebben vagy abban az esetben...”
Akadozó Önmunkás

Kedves Akadozó, gyönyörűen leírtad az akadozást. Amíg azért teszel, mert azt gondolod, hogy a jelenlegi helyzet rossz, és neked kell jobbá tenni, addig ez ellenállás és küzdés. Ajánlom azoknak a gondolataidnak a felülvizsgálását, melyek a helyzet "rosszaságát" hitetik el veled. Amint ezeket a hiedelmeidet megvizsgáltad a négy kérdéssel és a megfordításokkal, akkor tisztán fogod látni, hogy a jelen helyzettel semmilyen probléma nincsen, egyszerűen csak van. És ilyenkor azon nyomban esélyed van meglátni a következő lépést: ilyenkor kapcsolatban vagy a valósággal, nem különülsz el tőle, átereszted magadon, és minden pillanatban "vezetve" vagy. Amikor rossznak gondolom és félek, beszűkülök, amikor megvizsgáltam, kitágulok, és rögtön meglátom az utat. És hangsúlyoznám, hogy nem te teszed meg a lépést, a lépés megtevődik általad, akár el bírod ezt képzelni, akár nem. Mindig attól féltek, hogy majd ölbe tett kézzel fogtok üldögélni, és semmit nem tenni. Ez pont fordítva van. Katie is rengetegszer mondja, hogy a szeretet tesz. Amikor nyitott az elméd és a szíved, akkor teszel, illetve általad tevődik az, amivel Te hozzáteszel az egészhez. Csak épp lehet, hogy ez nem úgy néz ki, mint ahogy Te azt elképzelted. Érthető ez valamennyire? Szeretettel, Andrea

Kedves Andrea!
Köszönöm a válaszodat. Lehet, hogy nem pontosan sikerült megfogalmaznom a kérdésemet, de a jelek szerint Juditét igen... :-)
Szóval az rendben van, hogy "az van, ami van" (a jelen, nem értékelem rossznak, vagy olyannak, amit nekem kellene jobbá tenni). Mi van azzal, ha úgy "látom", hogy a jövőben fog valami olyan történni, ami aggodalomra adhat okot, vagy éppen lehetőségem lesz majd a mostani (jó) helyzetet még jobbá tenni? Pl. ez vagy az a párt nyeri meg a választást, ezért ilyen vagy olyan változások várhatóak a politikai-gazdasági környezetben, vagy éppen új főnököt kapok, akiről valamilyen hírek terjengenek. Tehát nem arról van szó, hogy "ölbe tett kezekkel szándékozom ülni, és várni".
Hanem például a jövővel kapcsolatosan van-e valami "tennivaló"? Gondolok itt akár egy iskola elvégzésére, hogy később jobb állást kaphassak. Vagy mindez mindenképpen tőlünk "függetlenül" csinálódik, csak mi gondoljuk azt, hogy mi döntünk arról, hogy éppen bemegyünk-e az órára, levizsgázunk-e, változtatunk-e munkahelyet? Ha lenne "tennivalónk", akkor ahhoz nem lenne haszontalan a terv. (Az már egy további megvitatandó kérdés, hogy a "terveinkhez" mennyire ragaszkodunk, vagy engedjük, hogy spontán történések ezen változtassanak.)
Akadozó Önmunkás

Kedves Akadozó!
Először is, szerinted van olyan, hogy nem spontán történés? Azért, mert épp úgy történt, ahogy Te tervezted, teljesen biztos, hogy tiéd az „érdem”? Ha meg nem, akkor spontánul történt valami? Katie szokta feltenni azt a kérdést, hogy „Mindenért neked kell learatnod a babérokat?”
Nagyon bonyolult ez a kérdéskör. Ez megy a legjobban ellene annak, amit megtanítottak nekünk a világ működéséről. Azt tanultuk meg, hogy kutya kötelességünk nem elfogadni a dolgokat olyannak, amilyenek, kutya kötelességünk előre elképzelni a jövőnket, és „tudatosan” tenni azért, hogy az olyan legyen, amilyennek mi kitaláltuk. Ez az ember „dolga” a hagyományos felfogás szerint. Folyamatosan őrt állni, nehogy valami „rossz” történjen. Folyamatos készenlétben lenni, hogy megakadályozzuk azt, ami épp szeretne bekövetkezni. Azt tanították meg nekünk, hogy előre kell okosnak lennünk, mindig ki kell fundálnunk valamit. Mindez vezet a tudatunk teljes beszűküléséhez. Ahhoz a pacihoz szoktam hasonlítani ezt az állapotot, amelyiknek két oldalt a szemeinél letakarják a látóterét. Egy beszűkült tudatnak mekkora lehetőségei vannak észrevenni a pillanat által mindig tálcán kínált lehetőségeket? A beszűkült tudat félelem alapon működik, folytonos kivetítésben, állandó stresszben tartva a testet is.
Elcsépelt frázis, hogy a jövő nem létezik. Csak az elmémmel vagyok képes kivetíteni egy nem létező jövőt, és máris rosszul érzem magam. Erről szól a négy kérdés harmadik kérdésének egyik alkérdése: Milyen múltbeli és jövőbeli képek jelennek meg a fejedben, ha elhiszed ezt a gondolatot? Milyen képek jelennek meg a fejedben, ha elhiszed az új főnökről terjengő, nem éppen pozitív híreket? Hogyan bánsz gondolatban a még nem ismert főnökkel, ha elhiszed a róla szóló történetet? Máris utálod, és máris menekülsz a cégtől. Esélyt sem adsz annak az embernek, hogy valami más derüljön ki róla, Te már „tudod”, hogy ő ilyen meg olyan. És máris tele van az elméd a jövő képeivel, melyek, természetüknél fogva, azon nyomban rossz érzéseket is generálnak testi szinten. Vagyis elveszíted a jelenedet, felülírod a jövő kivetítésével: gondolatban és érzelmileg is a jövőben élsz, illetve, pontosabban az elmédben, nem a valóságban. GONDOLAT--> ÉRZÉS-->CSELEKVÉS. Vagyis rögtön szövöd a terveket, hogyan biztosítsd be magadat, hogyan jöjj ki legjobban a dologból; stratégiák, menekülés, elvárások, erőlködés. Közben pedig elmegy melletted a létezés, mert megint a képzeletbeli jövőben járkáltál.
Azt is csak az elme ítéli meg, hogy egy helyzet rossz-e vagy jó. Automatikus vonzódásunk van a „jó” felé, hiszen ez testi szinten is jó érzést generál bennünk – ez a hétköznapi tudatszint boldogsága. Ezt szoktam úgy érzékeltetni, hogy mindenki próbálja kiválogatni a neki tetsző, „jó” dolgokat az életből: ezek jöhetnek bőséggel. Mint a legszebb cseresznyék a fán. A „rossz” dolgok viszont maradjanak olyan távol, amilyen távol csak lehet. Köszönöm, a hasadt, esetleg kukacos cseresznyékből nem kérek. Azokat egye meg más. Ezzel az élet, a létezés egy jó nagy részét eleve kizárom, és azt gondolom, hogy akkor ezek majd nem is fognak megjelenni az életemben. Ezek azonban ettől még megjelennek, és akkor jön a pánik, az élet, az emberek, és saját magam gyűlölete. Elkülönülés attól, ami éppen van. Erről szólnak az elmúlt két nap Katie idézetei is:

„Mindig tudom, hogy az út tiszta. És amikor orra esem valamiben, akkor jól kiélvezem azt az esést. Az elesés egyenlő a nem eleséssel. Felállni ugyanaz, mint nem lenni képesnek felállni. Az egyetlen mód, hogy megismerd a valóság útját az az, ha elkülönülés nélkül kapcsolódsz hozzá. Folyamatos szeretkezés, ahol a valóság az egyetlen szerető.”

A valóság se nem jó, se nem rossz. Nagyobb a jónál és a rossznál. Nincs ellentéte, és nincs semmi, ami nem az, nincs semmi, ami nem olyan, mint az. A kettősség vége nem a világ vége: ez a szenvedés vége.” (Byron Katie)

Amíg pedig még nem vagyunk ezen a létezési szinten, addig nem vagyunk. Addig nyugodtan élvezzük a jövő befolyásolására irányuló késztetéseinket, csak tudjunk róla, hogy ezt tesszük. Aztán nézzük meg, hogyan is alakult az a „jövő”. És tegyük fel minél többször azt a kérdést, hogy „Ki lennék, ha soha többet nem tudnám elhinni, hogy a jövőnek úgy kell alakulnia, ahogy azt én képzelem?” Ki lennék, milyen életem lenne, ha soha többet nem tudnám elhinni, hogy a jövőnek „jobbnak” kell lennie? Én sokkal nyugodtabb, békés, elfogadó, megengedő, nem minősítő, nem ítélkező. A következő történést kíváncsian váró, hogy megcsodálhassam, mit is hozott össze a valóság, és megtapasztaljam, hogyan vagyok ebben a valóságban benne, ha semmilyen ellenállás nincs bennem – és ez már az általad leírt „jövő”.
Emberként játsszuk ezt a meg kell mutatnom, ki vagyok én játékot. Azt tanultuk meg, hogy erről szól az élet. Azt tanultuk meg, hogy egyre „jobbnak”, többnek, műveltebbnek, tanultabbnak, megfelelőbbnek, „boldogabbnak” kell lennünk. Csak mindezt a kinti világban keressük. Azt senki nem mondta nekünk, hogy a valódi tanulást önmagunkon belül érdemes megvalósítanunk. Egész életünket az elme és a test iskolájában töltjük, valódi lényegünkre azonban nem ismerünk rá. Amíg ez így megy, addig marad a kinti játszmák fontossága. Amikor önmagamra ismerek, akkor összezuhan a jó és a rossz. Mert rádöbbenek, hogy senki vagyok, akinek nincs semmilyen hagyományos értelemben vett „tennivalója”. Azért születtem meg, hogy a senkiségemre ráébredjek, nem pedig azért, hogy „valakit” csináljak magamból. Senkiként pedig mindig minden „tennivalóm” és „tervem” ott van előttem, és nem azért választom őket, mert ezek egy jobb élethez vezetnek el engem, hanem mert most ez van, ez szeretne átfolyni rajtam.
Az emberi világ helyzeteiben, történéseiben ugyanúgy részt veszek, sőt sokkal kreatívabban. Mert nem a félelem, hanem a tenni kívánó szeretet működtet. Akár terveket is készítek, és nincs elvárásom azzal kapcsolatban, hogy mi legyen a kimenetel; azért csinálom a dolgokat, mert élvezem őket. Élvezem a legföldhözragadtabb tevékenységet is. Nem azért járok újabb egyetemre, hogy akármilyen fokozatom és milliós állásom legyen, hanem mert érdekel, amit ott tanítanak. Másképp, szerintem, megette a fene az egészet. Reggel felkelek, csinálom a dolgomat, este lefekszem. Ha épp úgy gondolom, hogy erre vagy arra a pártra szavazok, akkor rá szavazok, és aztán kíváncsian várom, tényleg jobb lesz-e valami. Vagy nem úgy lesz-e a legjobb, ha látszólag „rosszabb” lesz, mert akkor még több ember ismerheti fel ennek az egész maskarázásnak a hiábavalóságát, és indulhat el önmaga felé? Nem kívül fog „jobbá” válni. Szerencsére. Mert akkor örökkön-örökké szundikálnánk.

2011. február 24., csütörtök

Pokolra Kell Annak Jutni?


Szia Andi!
Ma délelőtt volt egy felismerésem. A tegnapi kérdés-halmaz után jött, nem derült égből, de mintegy válaszképp sok mindenre. A felismerés erősen kapcsolódik a mai blogbejegyzésed első néhány mondatához. Jelesül ahhoz, hogy kitartás és vágy kell, hogy éljen benned a Munka végzéséhez. A kitartást meg az égő vágyat egy dolog biztosan meghozza: ha van érvényes belépőd a Pokolba. Nem a tornácra, az nem elég. Ha jártál már a legsötétebb bugyrokban, ha rendszeresen ébredtél sírva, ha érezted már fölöslegesnek magad, ha szenvedtél már attól, hogy a környezeted szerint mindent rosszul csinálsz, ha vegetáltál már érzelmi vákuumban, ha valaha is gondoltad már komolyan azt, hogy inkább "föl"adod az irányítást (oda föl), akkor jó helyen jársz. Ha kész vagy rá, hogy őszintén elfogadj dolgokat úgy, ahogy történnek, tényként tudod őket kezelni, amiből ki lehet indulni, akkor szerintem jó helyen vagy. Ilyenkor mindig egy Hemingway idézet jut eszembe az "Öreg halász és a tenger"-ből. "Ne azon gondolkodj, hogy mit tudnál kezdeni azzal, amid nincs, hanem azon, hogy mit tudsz kezdeni azzal, amid van." Ebben az egy mondatban benne van minden, ami elvezet a boldogsághoz. De néhányunknak kell, hogy elég időt mélázzanak afölött, hogy mit tudnánk kezdeni az illúzióinkkal, mire rájövünk, hogy SEMMIT, ZÉRÓ, VÉGE és pont.
"Aki dudás akar lenni,
pokolra kell annak jutni."
Na, mostanra egy kicsit kiürült a fejem, úgyhogy leteszem a tollat. Ezeket Te nyilván mind nagyon jól tudod, hiszen itt vagy és csinálod a dolgodat, de gondoltam, ki másnak mondjam el, mint Neked. 
Bocs az apatikus sorokért, de most ez van. Most ezzel kell kezdenem valamit. Kiindulásnak nem rossz, innen szép győzni.
Puszi: Attila 

Aranyos Attilám!
Szeretem, ahogy megosztod velem a megéléseidet, köszönöm. Nekem egyáltalán nem tűnnek apatikusnak a soraid. Inkább egy olyan embertől valónak, aki megértette, hogy teljesen felesleges folytatnia a küzdelmet és a harcot, ellene menni annak, ami van. Aki rádöbbent, hogy mennyit kínozta magát az életben. Aki felfedezi mindennek az ellenállásnak a hiábavalóságát. Ez eltöltheti a Jól-tudom elmét egyfajta szomorúságérzettel, tán azt mondanám, hogy ez inkább hiányérzet. Az elme hozzászokik az ellenálláshoz és a harchoz, és nem érti, hogy most mi van, attól fél, hogy most nem lesz rá szükség. Hát, úgy, mint eddig, nem is! :-) Szövetségesként és barátként igen, aki tálcán elém hozza az összes félelmemet és hiedelmemet, amiket még nem vizsgáltam felül. Még az az analógia jutott eszembe, hogy ez egyfajta gyász, mert azt hiszem, hogy elveszítettem valamit. Közben csak a felesleges, haszontalan, szenvedést okozó koloncokat engedem szép fokozatosan távozni. És teljesen rendben van, ha ezt esetleg lehangoltságként élem meg, engedjem meg neki, hogy legyen.
Arra a felvetésedre, hogy azok, akik már nagyon szenvednek, biztos, hogy égető vágyat és kitartást éreznek a "megváltásra", azt mondhatom, hogy nem feltétlenül. Valaki inkább meghal, szó szerint, mintsem engedjen a huszonegyből, vagyis engedje a valóság útját kibontakozni. Mert ő jobban tudja, majd ő megmutatja, majd ő bebizonyítja, hogy neki van igaza, és az életnek, a valóságnak úgy KELL lennie, ahogy ő azt kitalálta, és körme szakadtáig akarja. Ő nem hajlandó feladni azt a hiedelmét, hogy az élet szívás, és csupa fájdalom.
És az is nagyon egyéni, hogy kinek mennyi szenvedés elég. És általános, hogy a sajátunkét gondoljuk a legszörnyűségesebbnek, aztán elmegyünk egy kis összejövetelre, ahol kiderül, hogy mások még nagyobb zsákokat cipelnek. Ez is előnye amúgy a csoportos Munkának: megláthatom, hogy más még sokkal fájdalmasabb élethelyzetben is bírja, csinálja, él. Amibe én már valószínűleg régen beledöglöttem volna.
Ha Te úgy gondolod, hogy elég volt a szenvedésből, akkor teljes szívemből kívánom, hogy érezd ezt az égető vágyat, és legyen meg a kitartásod ahhoz, hogy csináld. Biztatásul annyit, hogy annyival könnyebb így, hogy ha elég ízelítőt adsz magadnak ebből a Négy kérdés és a Megfordítások végzése során, amikor nagyon tágra nyitod a szívedet, akkor egy idő után nincs visszaút.
Várom további helyzetjelentéseidet, szeretettel, Andrea
És újra csak Byron Katie szavai Az Öröm Ezer Nevéből, a földi mennyországról:

„A valóság se nem jó, se nem rossz. Nagyobb a jónál és a rossznál. Nincs ellentéte, és nincs semmi, ami nem az, nincs semmi, ami nem olyan, mint az. A kettősség vége nem a világ vége: ez a szenvedés vége. A ragyogó, a fényes – ezt nevezném én Istennek, ha bárminek is nevezném. Ami nem létezik, ami a létezésen túl van, az ragyogóbb a napnál is. Egyszer egy intenzív hétvégi tanfolyamomon egy férfi a következőt mondta nekem, arcán csodás ragyogással: „Most értettem meg! Kápráztató: amiről beszélsz, az a földi mennyország!” Én pedig, „Igen, megértetted. És én a mennyországból beszélek a földre.” (Kedvelem a kis vicceimet.)
         Ahogy elkezded felébreszteni magadat a pokolról és purgatóriumról szóló álmaidból, a mennyország olyan intenzíven talál rád, amit a képzelet képtelen felfogni. Aztán pedig, ahogy tovább folytatod hiedelmeid megkérdőjelezését, rájössz, hogy még a mennyország is csak egy kezdet. Van valami jobb, mint a mennyország. Mégpedig az örök, jelentés nélküli, végtelenül kreatív elme. Megállíthatatlan időben, térben, még örömben is. Annyira intelligens, hogy minden maradvány „én-t” leszaggat rólad, bele a mindent felemésztő csoda mélységeibe.
         Én a ragyogáson kívül semmi mást nem találok. Mindenhol ott van, és mindig eltávozott még mielőtt megtörténne. Ez az, ahogy a forma tűnik kialakulni. És amikorra a forma megtörténik, az eredeti ok már eltűnt, így az íz, a szag, vagy a látvány is elmúltak már akkor, amikor épp történni látszik, az elme pedig annyira boldog, hogy sosem tapasztalja meg a hatásokat. Hát nem örülnél vajon te is, ha ismernéd az élet titkát, a kozmikus viccet, mely állandóan folytatódik? A vicc az, hogy semmi nincs. Látod, hogy az összes stresszes gondolat már elmúlt, rájössz, hogy nincs lényegük, szubsztanciájuk, és intenzív örömöt élsz meg. Aztán azt is látod már, hogy az összes gyönyörű dolog, minden, amit szeretsz, az összes művészet, zene és irodalom, az összes ember, akiket oly nagyon szeretsz, az egész civilizációnk, szeretett Földünk, az egész végtelen univerzum már szintén mind-mind eltávoztak, és akkor háromszoros örömmel mosolyogsz, mert ráébredtél, hogy nem csupán ők nem valóságosak, hanem te sem vagy valóságos.” (Byron Katie: Az Öröm Ezer Neve)

2011. február 23., szerda

Fix Tervek Vagy Valóság?


Mára egy „haladó” olvasmány Byron Katie, Az Öröm Ezer Nevéből. Szokás szerint az én magyarításomban. Ez úton szeretném megkérni azokat a kedves Olvasókat, akik más fórumokon kívánják nyilvánosságra hozni az ÖnMunka blogban általam, nem kevés időráfordítással lefordított, máshol magyarul nem olvasható anyagokat (pl. Adyashanti és Byron Katie), hogy a munkám megtiszteléseként legyenek szívesek az ÖnMunka blogot forrásként megjelölni. Több embertől is kaptam jelzéseket, és én magam is bukkantam rá a saját fordításaimra, forrásmegjelölés nélkül. Ahol kezdeményeztem a forrás utólagos megjelölését, ott ezt készségesen megtették. Köszönöm.

Öröm 57 – Engedd el a fix terveket és elgondolásokat, és a világ irányítani fogja önmagát.

Amikor követed a valóság egyszerű útját, észreveszed, hogy az minden bölcsességgel rendelkezik, amire valaha is szükséged lehet. Saját bölcsességre egyáltalán nincs szükséged. A tervek feleslegesek. A valóság mindig megmutatja neked, hogy mi a következő lépés, sokkal egyértelműbben, kedvesebben és hatékonyabban, mint ahogy azt te bármikor is képes lennél felfedezni.
            Múlt héten Koppenhágában vettem egy fekete szemtapaszt, hogy pihentessem a jobb szememet, amikor fáj – ez az én kis kalózjelmezem. A szemeim egyre kevesebbet látnak, egyre hosszabb időszakokban, és a fájdalom is intenzívebbé vált. A szaruhártyám sejtjei gyors ütemben pusztulnak. Izgalommal várom, hogy megtudjam, amit a vakok tudnak: a világ kedvességét látás nélkül, ahogyan a többi érzékszerv élesebbé válik, ahogy a kezek megtanulják az újfajta érzékelést, és a barátok meg idegenek segítőkészségét.
            Aztán kiderül, hogy vagy megvakulok, vagy nem. Mielőtt még elindultam a nyári európai körutamra, egy szemspecialista mesélt a szaruhártya-átültetésről. De hozzátette, hogy számomra ez még nem nyújthat megoldást úgy négy-öt évig. Jó. Stephen kutakodott kicsit ez ügyben, és megtudta, hogy ha valaha is szeretném ezt a műtétet, akkor minél hamarabb, annál jobb. Jó. Új szemekkel fogok látni. Tovább folytatja a kutatást, és megtudjuk, hogy a műtétnek utóhatásai vannak: kényelmetlen varratok a szemben, és 12-18 hónapos gyógyulási idő. Van egy asszony, akinek 16 hónap után még mindig hat varrat van a szemében, alig lát valamit, és még erős fájdalmaktól is szenved. Jól van: ezt én is meg tudom csinálni. Az emberek azt mondogatják nekem, hogy „Katie, hagyd abba az utazgatást.” Ez lenne a valóság útja? Ki tudja? Sikeres lesz-e a műtét vagy sem, befogadja-e a szervezetem az új szövetet, vagy kilöki, fogok-e látni, vagy sem, a valóság majd eldönti, hogy ilyen körülmények között is képes leszek-e utazni a világban. Jelenleg azonban még azt mutatja, hogy igenis maradjak mozgásban.
            Stephen felfedezi az interneten, hogy létezik egy újfajta szaruhártya transzplantációs eljárás („legmodernebb technológia”, mondja mosolyogva), DSEK a neve, és a vezető sebész Dr. Mark Terry az Oregon állambeli Portlandban él. Az egész műtét összesen egy órácska, nincsenek varratok, vagy legfeljebb kettő-három, és csak a szaruhártya belső rétegét ültetik át (endothelium), a gyógyulási idő pedig hetekben mérhető. Jó. Aztán később azt olvassa, hogy a Fuchs’ disztrófia online csapatának vezetője azt nyilatkozza, hogy „Ne, ne, ne, ezt nem szabad megcsináltatni, még csak kísérleti stádiumban van, nincs elég adat, a disztrófia visszatérhet, ha nem távolítják el az egész szaruhártyát, ne hagyják, hogy kísérleti patkányként használják önöket!” Jó: lehet, hogy mégis a hagyományos sebészeti eljárás az út. Aztán Stephen tovább kutakodik, beszél orvos barátaival, rengeteg kérdést tesz fel, és megint csak az új típusú műtétnél lyukadunk ki. Jó: ez könnyebb lesz. Honnan tudom, hogy műtétre van szükségem? Hiszen, végül is nincsen szükségem a szemeimre. De a fájdalom egyre erősebb, és időnként ez teljesen kimerít; csökkenti az emberekkel végzett Munkám hatékonyságát. Ez megmutatja nekem a valóság útját. És épp itt, és épp most, még semmi sem történt, és nem is tudhatom, hogy mi fog történni.
            Ezeket a sorokat az után diktálom, hogy a jobb szemembe gyógycseppeket csepegtettem. Végzem a munkámat, épp egy hétvégi intenzív kurzust tartottam, este pedig úgy egy órán keresztül könyveket dedikáltam, egész addig, amíg már nagyon szúrt a szemem. Milyen csodás pillanat is ez: Stephen gépeli a szavaimat, lágy szellő libben be a hotelszoba nyitott teraszajtaján keresztül, a stockholmi ég, a hála, amit két orvos iránt érzek – Pascale mamája az egyik, aki sürgősségi szemcseppet postázott nekem Franciaországból, a másik pedig Gustav apukája, aki itt Stockholmban felírt nekem egy másik fajta cseppet. Ők mind a valóság útja, akik lehetővé teszik, hogy tovább működjek ebben a pillanatban. Holnap, reggeli után pedig Gustav felvesz minket a szállodában, és kivisz minket a repülőtérre, ahonnan Amsterdamba repülünk. Ki tudja, milyen lesz a szemem állapota? Csak annyit tudok, hogy itt ülni, azt csinálni, amit csinálok, és annak lenni, aki épp vagyok, jó dolog.
            Kinek a szaruhártyáját fogom vajon megkapni? Ki fog meghalni, és nekem új látást ajándékozni, ha sikeres a műtét? Akár én vagy te, ő is pontosan időben fog meghalni, egyetlen pillanattal sem korábban vagy később, és én fogom megörökölni a még abban az emberben élő szaruhártyákat – nő lesz-e vagy férfi? Öreg vagy fiatal? Fekete, fehér, vagy sárgabőrű? (Van egy kedves férfi Németországban, aki nagyon szereti a Munkát, és felajánlotta nekem a szaruhártyáit. Stephen megköszönte neki, és tudatta vele, hogy nem felel meg donornak, hiszen még nem halt meg.) Szeretem a valóság útját. Szeretem, hogy amikor majd meghalok, a testrészeim is újra fognak hasznosítódni. Vegyétek a szívemet, a szerveimet, a másodkézből kapott szemeimet, vegyétek el, amire csak szükségetek van – hisz nem az enyémek, és soha nem is voltak azok.
            Várom azt is, hogy esetleg megvakulok, ha nem sikerül a műtét. Hisz már majdhogynem jártam ott. Már van élményem arról, milyen is légikikötőkön átnavigálni úgy, hogy nem látom a jelzéseket, és nem tudom elolvasni a monitorokat. Sok szállodát is megjártam már, miközben a világ csupán egy nagy paca volt, álltam emberek ezrei előtt úgy, hogy nem láttam a jelentkező kezeket, egy arcok nélküli és színek nélküli világban – egy csodás világban, ahol nagyon egyszerű az élet. Stephen szemüveg nélkül is tökéletesen lát és olvas, és a szállodai reggelikkor hamar elboldogulok magam is, miután megmutatja, hol van a lágy tojás, a koffeinmentes kávé, hol kell betenni a kenyeret a pirítóba, és hol van a joghurt meg a gyümölcs. Tudom, hogy semmit nem kell tudnom, az érzékelés pedig mutat nekem árnyakat, textúrákat, a világ ragyogásának érzetét. Összeszedegetem a reggelimet, majd Stephennel együtt átsétálunk a nagy ebédlőn, azt a férfit keressük, aki velünk fog üzleti reggelizni. Ahogy lépkedek, minden sötét, mégis vannak benne különbségek, sötét és még sötétebb árnyak. Az egyik árnyék megmozdul. „Peter az, Kedvesem?”, kérdezem. Stephen pedig azt válaszolja, „Igen. Itt van, ő az.” Stephen nélkül sem lennék bajban: odasétálnék az illetőhöz és megkérdezném, „Peter, te vagy az?” És ma a valóság oly kedves, hogy nincsenek akadályok az utamban, nincsenek elkallódott székek, vagy tárgyak a földön, melyekben elbotolhatnék.
            Mindig tudom, hogy az út tiszta. És amikor orra esem valamiben, akkor jól kiélvezem azt az esést. Az elesés egyenlő a nem eleséssel. Felállni ugyanaz, mint nem lenni képesnek felállni. Az egyetlen mód, hogy megismerd a valóság útját az az, ha elkülönülés nélkül kapcsolódsz hozzá. Folyamatos szeretkezés, ahol a valóság az egyetlen szerető.
            Mindenhol a hétköznapi jót látom. A hétköznapi jó úgy néz ki, hogy pl. egy ember elveszíti az egyik lábát, egy másik pedig megkapja a fizetésemelést, amiért annyira megdolgozott, vagy egy nő, aki olyan elhízott, hogy lehajolni sem tud. A jó a csatornából jövő bűz, vagy a kék égen lassan úszó felhők. Többé már nem hiszem azt, hogy egy lábatlan embernek nem kellett volna elveszítenie a lábait. Megértem, hogy ő igenis akarja a lábait, megértem, hogy azt hiszi, szüksége van rájuk, és látom, mekkora fájdalmat okoz neki ez a hiedelme. A nyomorúság sosem származhat a lábak elveszítéséből; csakis az az iránti vágyból, ami épp nincs.
            A „kéne” meg a „nem kéne”, az „akarom” és a „szükségem van rá” töltetű megvizsgálatlan gondolatok torzítják el az általános jóság megjelenését, ami pedig mindenhol virágzik. Amikor elhiszed ezeket a gondolataidat, akkor összenyomod az elmédet, és ha az elméd épp összepréselt állapotban van, akkor képtelen vagy meglátni, hogy miért is jó a lábak elveszítése, miért is jó a vakság, a betegség, a halál, az egész látszólagosan szenvedő világ. Így tudattalan maradsz mindarra a jóra, ami körbevesz, kizárod azt a csodás emelkedettséget, amit akkor éreznél, ha végre felismernéd ezt a jót. Bármit gondolsz is, a valóság a természetes út. Nem hajlandó meghajolni a te elképzeléseid előtt, és nem vár a beleegyezésedre sem. Egyszerűen csak olyan, amilyen, akár megérted ezt, akár nem.
 

2011. február 22., kedd

A Csoport Ereje Segít


Sokan megijednek, és visszafordulnak. Még többen bele sem vágnak. A Munka nem játékszer. Nem azt fogod tőle kapni, amire számítasz. Azt fogod tőle kapni, amire szükséged van ahhoz, hogy felébredhess a szenvedésből. És ezt addig el sem tudod képzelni, amíg meg nem tapasztalod.  Kitartásra és kíméletlen őszinteségre van szükség hozzá. De még inkább az igazság, a valóság, a szenvedés nélküli élet szenvedélyes vágyására. Útközben is számtalanszor jöhet az elbizonytalanodás. Amikor egy olyan hiedelmedre bukkansz rá, amit a világ minden kincséért nem adnál. Inkább maradjon a szenvedés. Ilyenkor nagyon sokat tud segíteni egy háttér. Egy kis lelki közösség olyan emberekből, akik tudják, min mész át, ismerik a Munkát, és átsegítenek az elakadáson, a visszamenekülési késztetéseden. Egyedül sokkal nehezebb, bár nem reménytelen.
Egyre nagyobb értékét és hasznát látom a csoportban Munkálkodásnak. A csoportnak ereje van, mindenkiből saját magadat tanulod, mindig van valaki, aki pont ott van, ahol Te, mindig van valaki, aki megmutatja a következő lépést, aki már meg merte lépni azt, amihez neked még nincs bátorságod. A csoport segít, hogy rajta maradj a Munka útján. Ne hagyd magad visszafordulni és elveszni a félelmeidben.
Ha ismered a módszert, akkor az eszköz a kezedben van, amivel megvizsgálhatod az újabb és újabb felbukkanó félelmeket. Keress egy párt magadnak, akivel rendszeresen együtt tudsz Munkázni. Én hónapokig naponta több hiedelmet is megvizsgáltam, és a School-ból is úgy bocsátott el minket Katie, hogy 28 napig beosztottuk magunkat páros Munkára. Hogy beépüljön az életünkbe, minél mélyebbre hatoljon, aztán egy idő után „átvegye az uralmat”. Ha időd és körülményeid engedik, vegyél részt a tréningeken, és az összejöveteleken. (Összejövetel ügyben teszek még egy próbát hamarosan, erről értesítelek Benneteket.)
Ha még nem ismered a Munkát, akkor legegyszerűbben és leggyorsabban egy 2-napos Alaptanfolyamon tudod azt megtanulni. Nem csak próbálkozol, nem futsz lyukakra, hanem rögtön „profi” működésben látod az egész folyamatot. A kérdéseidre azonnal választ kapsz, és megismerkedsz a legfontosabb „trükkökkel” is. A tanfolyamon Munka-párt is találhatsz magadnak, akivel személyesen, skype-on, illetve telefonon rendszeresen dolgozhatsz. Legközelebb 2-napos, mini csoportos (max. 6 fő, hogy mindenkivel személyesen is tudjak foglalkozni) Alaptanfolyam március 19-20-án lesz Budapesten. Jelentkezési határidő március 7. Részleteket itt találsz: http://kincsamivan.hu/programok.html

„Bármikor, ha megkérsz rá, fejest ugrok az álmodba. Nincs okom, amiért ne tenném. Átmegyek veled az alagúton, be a sötétségbe, a pokol bugyraiba. Elmegyek veled oda, kézen foglak, és együtt kisétálunk a fényre. Nincs hely, ahová ne mennék el. Én vagyok minden, mindenhol. Az egész egy álom. És ezt megmutatom neked. Ez a legédesebb a négy kérdésben – cseppet sem törődnek azzal, hogy mi y történeted. Mindössze arra várnak, hogy feltedd őket.” (Byron Katie)

És egy olvasói komment:

„Szeretném megerősíteni a saját példámmal, hogy tényleg működik. Az is igaz, hogy nem egy pillanat alatt oldódik meg minden körülöttünk. A pillanat "hatás" akkor jelent meg nálam, amikor egy-egy valódi problémámnak a gyökerét sikerült végre megtalálni, és megértettem a működésem "deformabilitását" konkrét helyzetekben. Azonban ez -nekem ezidáig- sosem ment egyedül, mindig kellett külső segítő. Ezért is kifejezetten javaslom az alaptanfolyam elvégzését mindenki, minden érdeklődő számára, mert ott ilyen személy is fog kerülni. És aztán pedig nem várni, hogy önmagától történjem meg a változás, mert a változás kizárólag MAGÁTÓL kedves olvasó, képes és fog végbemenni. Ha csinálja. Ha nem, akkor semmiféle facilitátor, külső segítő nem fog csodát hozni az életünkbe.
Egy gyakorló önmunkázó”

Végül pedig figyelmetekbe ajánlom a Tiszta Kommunikáció tréninget (Byron Katie módszertana), minden tudnivaló itt olvasható, a jelentkezési idő nagyon rövid, kérlek Benneteket, ezt vegyétek figyelembe.

Tiszta Kommunikáció (TK) Tematikus ÖnMunka Tréning

A tiszta, őszinte kommunikáció alapismérve, hogy kapcsolódik, nem pedig elválaszt. Ha így kommunikálok, akkor folyamatos kapcsolatban, integritásban vagyok magammal, és ott tudok kapcsolódni a másik emberhez, ahol ő épp van. Ez a valódi szeretet nyelve. Ennek a kommunikációnak semmi köze a manipulációhoz, semmilyen szinten. Sem magamat, sem pedig a másik embert nem manipulálom, hanem a pillanatnyi igazságom szerint kommunikálok. Nagyon más, mint bármilyen máshol tanított „kommunikációs stratégia”, ahol leginkább a másik meggyőzése a cél.

Az egynapos tréning témakörei:

  • A Nemet Mondás Művészete
  • A Kérés Művészete
  • A Kritika Fogadása
  • A Nyílt Véleményközlés
  • Az Empatikus Hallgatás Művészete

A TK tréning során sok érdekes gyakorlattal járjuk körbe a kommunikációnkban legnagyobb problémákat okozó területeket. Megtanuljuk, mi is gátol meg minket általában az őszinte kommunikációban, és - sokak mumusaként - a nemet mondásban, illetve, hogy mit is tudunk ezzel kezdeni. Kifejezett kommunikációs stratégiákat, fordulatokat is tanulunk, illetve megtapasztaljuk, milyen is, ha az eddig oly szörnyűségesnek tartott kritikát a hasznunkra fordítjuk. Ezen kívül gyakoroljuk, milyen is a valóban empatikus figyelő/hallgató.
A téma nagyon sokszínű, összetett, így kemény napra számítsatok.

A Tiszta Kommunikáció tréning alapfeltétele a Munka – 4 kérdés és Megfordítások ismerete és némi gyakorlata. Alapesetben ez ÖnMunka Alaptanfolyami előképzettséget feltételez, de a kommunikációs témakör miatt kivételesen elegendő Byron Katie 4 kérdés című könyvének elolvasása (illetve a Szükségem van a szeretetedre című könyv alternatívaként).

Időpont: 2011. április 3. vasárnap, 9.30-18.30
Helyszín: Napraforgó Szellemi Műhely, Budapest, Margit körút
Létszám: minimum 8 fő, maximum 12 fő

Részvételi díj: 10.000Ft+áfa
3-napost végzetteknek 8.000Ft+áfa

Jelentkezési határidő: február 27. vasárnap
Befizetési határidő ez után 2-3 nap, annak megfelelően, hogy jelentkeztek-e elegen a tanfolyamra, erről egy következő e-mailben értesítelek Benneteket.
A befizetett összeget, lemondás esetén, csak akkor áll módomban visszautalni, ha a megüresedett helyre új embert találok.

Jelentkezni lehet e-mailben: oraveczandi@yahoo.com, vagy telefonon: 30-343-7453

Ha bármilyen további információra lenne szükséged, szintén ezeken az elérhetőségeken kereshetsz. Köszönöm, és várom szeretettel a jelentkezésedet.

2011. február 21., hétfő

Miben Más Byron Katie Munkája?


Szia Andi!
Miben látod Osho, Byron Katie és Eckhart Tolle között a különbséget? Én is elolvastam jó pár könyvet a témában, de az alap mondanivaló szinte mindenhol ugyanaz. Sőt, ha jobban belegondolok nem is kell ilyen messzire menni, Szepes Mária is megfogalmazta már az elme veszélyes játékait, amik szépen, lassan de biztosan megmérgezik az embert. (már, ha hagyjuk...)
Kíváncsi vagyok a véleményedre. Puszi, Hédi

Kedves Hédi! Elég alaposan ismerem Osho és Tolle munkásságát is, szinte az összes könyvüket olvastam, mindkettejüket kivételes erejű tanítónak tartom, és mindenkinek ajánlom a műveik megismerését. Byron Katie Munkája abban más, a fő különbség abban rejlik, hogy ő egy nagyon egyszerű és gyakorlatias, a nyugati életmódnak megfelelő módszert is mellékel, míg a többiek nagyrészt leíró jelleggel mutatják be a problémát, és azt, hogy hova is „kellene” eljutnunk ahhoz, hogy „boldogok” legyünk. Ez egy hétköznapi halandót nem sokkal visz közelebb önmagához, persze, tudatában lesz annak, hogy játszmákat játszik, meg hogy "valahova" el kéne jutnia, csak épp nem tudja, hogyan. És ez, tapasztalataim szerint, sokakat újabb adag frusztrációval tölt el.
Még van egy fontos különbség: BK barátként tekint az elmére, sok irányzat pedig kikiáltja azt a főbűnösnek, ami újabb játszmákat generál. A Munka megbarátkoztat minden hiedelmeddel, és azok szépen elengetődnek. Ami pedig marad az az, amiről a többiek is beszélnek: egy tágas, örömteli tudatosság.

Maga Eckhart Tolle a következőképpen nyilatkozott Katie módszeréről:
„Byron Katie Munkája óriási áldás bolygónk számára.”

A TIME Magazin szerint: „Byron Katie az új évezred spirituális innovátora.”

A Munka nem az intellektushoz szól, nem újabb halott tudással tölti fel az elmét. A Munka legyalulja azt a halott tudást, amit magunkra szedtünk, és kinyitja a Szívet. Mostanra rengetegen minden „tudást” magukba szívtak, és sokan újabb bástyákat építettek belőle. A Szívük pedig még mindig zárva van, mert bezárták az elméjüket abba, hogy ők már tudják. Zárt elme=zárt szív, nyitott elme=nyitott szív. Legegyszerűbben összefoglalva: Kiváló Tanítók sokasága elmondja, hogy MIT, Byron Katie Munkája pedig megmutatja, HOGYAN. Ha eleged van az elméletekből, és végre valóban megismerkednél saját magaddal, a Szíved mélységeivel, akkor a Munka segítségével ezt megvalósíthatod.
Puszillak, Andi

Idézet egy másik levélből:
„Mennék is, meg nem is az Alaptanfolyamra… Roppant érdekesnek tűnik most a téma, de ugyanakkor az is bennem van, mi van, ha ez is egy újabb sikertelen próbálkozás lesz csak?” Mónika

Kedves Mónika!
Sajnos, sokan vannak vele úgy, mint Te, mostanra eljutott oda a magyar keresgélők nagy része, hogy mindenből kiábrándult, mert semmi sem segít hosszú távon. Hát, persze, mert nem ott és nem úgy nyúlnak a problémához, ahol és ahogy az van. A Munka ezért is kivételes, mert ha "bekattan", akkor nincs visszaút, valódi lényedet kelti életre, mindezt nagyon gyakorlatiasan, és folyamatosan tágulsz, folyamatosan nagyobb örömben éled az életedet. Ez saját tapasztalat, és sok más külföldi és magyar ember tapasztalata. Az a bibi, hogy nem egynapos csodamódszer, amire mindenki vágyna. Olyan pedig nincs. Olyan rengeteg van, ami annak hirdeti magát, na, ezekből volt elegük az embereknek, mert a gatyájukat is kifizették, aztán ott vannak, ahol voltak, vagy még mélyebben, a béka feneke alatt.
És persze mindez így van rendben, mert mindenkinek megvan a saját útja, kinek mikor világosodik ki, hogy az alapprobléma a saját gondolatainak az elhívése, vagyis az emberként egyelőre elkerülhetetlen téves azonosulás a gondolatainkkal, a hiedelemrendszerünkkel, a véleményeinkkel. A Munka rendszeres végzése felszámolja ezt a megkérdőjelezetlen hiedelemrendszert. Az életünk pedig folyamatos, szeretetteljes áramlássá válik.

„Azt szeretnéd, hogy igazad legyen, vagy a szabadságot választod?”

A gondolataid választanak el a valóság és a szeretet érzékelésétől.”

„Az igazságot nem szeretjük hallani, mert általában ellentmond annak, amit hiszünk. Az elme feladata, hogy elmeneküljön a kérdések elől, és bebizonyítsa, hogy a vélekedéseink igazak.” (Byron Katie)

2011. február 18., péntek

Férfi Parkolópályán, Avagy Szexet Akarok


Szia, Kedves Andi!
Mostanra már meg merem kérdezni Tőled: amikor egy férfi férfiként van "parkolópályára" állítva (úgy másfél éve), azt hogy kell "Munka" szerint kezelni? Tudom, ez csak okozat, de számomra igencsak megkeseríti a jelent, sokszor nehéz koncentrálni miatta. Viszont nyilván megvan az oka, nem elviselhetetlen, de jelenleg ez a legfrusztrálóbb tapasztalásom. Bele se merek gondolni, mi lesz tavasszal. Most még hosszúak és vastagok a ruhák...:-)
Remélem nem baj, hogy megkérdeztem.
Szeretettel: K.



Kedves K., köszönöm, hogy megtisztelsz ezzel a merész kérdéssel. Először is csak találgatni tudok, hogy miért vagy parkolópályán. Gondolom olyasmi, hogy az Asszonykád nem akar veled szexelni, akár "büntetésből", akár mert nem kívánja a szexet. A szexualitásban a párkapcsolatunk összes játszmája kicsúcsosodik, mivel rengeteg ősi, generációs hiedelem nyomja rá a bélyegét erre a területre (is). Szóval, először is le kéne írnod az összes szexmegvonással kapcsolatos gondolatodat. Főleg, hogy miket gondolsz emiatt a Párodról, és természetesen saját magadról. Illetve, hogy mit jelent az, ha van jó szex egy kapcsolatban, és főleg, mit jelent az, ha nincs jól működő szex. És mit mond ez Rólad, mint férfiról?
A másik nagyon fontos fókuszpont, hogy ha szexelni szeretnél, akkor miért nem szexelsz mással? Itt tudod nyakon csípni azokat a hiedelmeket, melyekkel saját magadat teszed parkolópályára, mint férfi. Miért maradsz egy olyan kapcsolatban, ahol nem azt kapod, amit szeretnél? Mitől félsz, mi történne, ha elmennél ebből a kapcsolatból? Mit gondolnál magadról, ha kapcsolaton kívül szexelnél? Ezekkel a hiedelmeinkkel nem nagyon szeretünk szembesülni, olyan mélyen belénk "rágódtak" társadalmilag, nemileg, mindenhogyan. Attól félünk, hogy ha megvizsgáljuk őket, akkor majd szexámokfutó vagabondok leszünk, egyik ágyból ki, másik ágyba be. :-) Ha megvizsgáljuk a hiedelmeinket, akkor valami teljesen más világ tárul fel előttünk, mint azt korábban a korlátolt elme el tudta volna képzelni. És általában pont nem az következik be, mint amitől a hiedelmünkkel óvni próbáltuk magunkat.
Még egy pont, hogy amíg fontos nekem a szex, addig ne csináljak úgy, mintha nem lenne az. Ebbe a csapdába sok ezoterikus-spirituálista beleesik, egy időben én is szerettem hangoztatni azt, hogy én már "felülemelkedtem" a szexen. Persze, ezt egy hosszú ideje meglévő kapcsolatban nem nehéz elhitetnünk magunkkal... :-) Egészen addig, amíg be nem jött egy új férfi az életembe, akivel szívesen "alulemelkedtem". És közben dühös voltam magamra, azt hívén, hogy nekem ezt már nem szabadna. A szavaidból nem azt veszem ki, hogy számodra ez épp dilemma lenne, csak azért írtam le, hogy ilyesmi is bejátszhat.
Nagyon komplex ez a témakör, elvileg szerepel is a Tematikus Tréningek között a Szexualitás, lehet, hogy ideje lenne meghirdetni. :-)
A teljesség igénye nélkül annyit még, hogy a tiszta, őszinte kommunikáció erről a kapcsolaton belül nagyon sok mindent tud elindítani, helyre tenni. Hogy félelem és bűntudat nélkül tudjunk beszélni a Párunkkal ezekről a fontos gondolatainkról, problémáinkról, megéléseinkről. Természetesen ez is egy tanulási folyamat, és ahogy egyre kevesebb hiedelmem marad, úgy válok egyre nyitottabbá is, úgy osztom meg magam egyre inkább a másik emberrel. És úgy válik egy csodás játékká is még egy olyan mondat is, hogy "Édesem, olyan régen szexeltünk, hogy félek a tavasztól, nehogy le kelljen vennem a vastag ruhákat. Mit gondolsz Te erről? Mit javasolsz, hogyan lehetne ezt a helyzetet orvosolni? Kíváncsi vagyok a véleményedre." Így működik ez egy nyílt, őszinte kapcsolatban. Én emellett vagyok, és szuper lenne, ha minél többen tudnánk így élni az életünket. És semmiképp ne várjam a Páromtól, hogy ő is így gondolja, és ő is őszinte legyen velem. Az összes adu-ász az én kezemben van, mégpedig a saját hiedelmeim megvizsgálásának formájában. Az ő hiedelmeinek megvizsgálása pedig az ő dolga. Ha nyitott rá, akkor segítek neki. És még akár egy jó kis szeretkezés is kisülhet a dologból… :-)

Kiegészítésként ajánlom annak a hiedelemnek a megvizsgálását, hogy „Szexelnem kéne.”

1. Igaz az, hogy „Szexelnem kéne”?
Igen/nem/nem tudom. (Nincs magyarázkodás, védekezés, bizonyítékkeresés.)

2. Teljesen, 100%-ig biztos lehetek benne, hogy „Szexelnem kéne”? Igen/nem/nem tudom.

3. Mi zajlik bennem, hogyan reagálok, ha elhiszem azt a gondolatot, hogy „Szexelnem kéne”, közben pedig egy jó ideje nem szexeltem, és előreláthatólag nem is nagyon fogok. Becsukott szemmel utazgass magadban ezzel a kérdéssel.
Mit érzel? Hol érzed a testedben? Hogyan bánsz magaddal, miket gondolsz magadról, szereted ilyenkor magadat? Hogyan tekintesz a Párodra/Nőkre/Férfiakra/ Potenciális Szexpartnerekre, ha elhiszed ezt a gondolatot? Mire nem vagy képes, amikor elhiszed ezt a gondolatot? Milyen képek jelennek meg a fejedben? Ez a gondolat feszültséget okoz benned vagy békességet? Milyen menekülési útvonalat választasz, hogy enyhítsd a feszültséget? (Hűtő, pohár, cigi, nasi, távirányító, lövöldözős játék, meditáció, egy jó kis futás, agyalás, panaszkodás, felnőtt tartalmak nézegetése az interneten… stb.)
Mitől félsz, mi történne, ha nem hinnéd el ezt a gondolatot?

4. Csukd be a szemed, és tedd fel magadnak a kérdést: Ki lennék, milyen életem lenne, ha soha többet nem tudnám elhinni, hogy „Szexelnem kéne”?
Csak szemléld magad kívülről, ahogy éled az életedet, és nem tudod elhinni ezt a gondolatot, vagy nincs ott a fejedben. Milyen az életed a gondolat nélkül?

Nézzük a Megfordításokat:

Az eredeti állítás: „Szexelnem kéne.”

+ Ellentétére fordítás: „Nem kéne szexelnem.”
Melyik igazabb, az eredeti vagy ez a megfordítás? Ha épp nem szexelsz, hogyan lehetne igaz az, hogy szexelned kéne? Gondolod, hogy attól fogsz szexelni, ha elhiszed, hogy szexelned kéne? Katie valamelyik felvételén egy hölggyel vizsgálta meg ezt a gondolatot, és azt mondta neki: „Ha most épp szexelned kéne, akkor elvonulnál a szobádba, és önkielégítést végeznél.” Amíg nem szexelek, addig nem szexelek. És addig nem is kéne. Amikor pedig szexelek, akkor épp az a dolgom. Mindkét esetben a valóságról beszélünk, nem pedig az általunk elképzelt illúzióról.
Emellett, kérlek, keress 3 okot arra, mire is jó neked az, hogy egy ideje nem szexeltél. Mit tanulhatsz meg ennek segítségével saját magadról?

+ A gondolataimra/gondolkozásomra fordítás: „A gondolataimmal kéne szexelnem.”
Ez azt mondja nekem, hogy kerüljek a lehető legintimebb viszonyba a gondolataimmal (itt most főként a szexualitással kapcsolatosakkal, de jöhet minden), bújjak beléjük, essek szerelembe velük, vizsgáljam meg őket, juttassam el őket a csúcspontra, és közben nem tud más történni, mint hogy én magam is csúcsra jutok. Olyan csúcsra, aminek az orgazmus jelenthet. És ha ezek után még szuper szexem is van, az hab a tortán.

Végezetül egy igazán bevállalós idézet Byron Katie-től, Férfiak – Nők, készüljetek! Tényleg ő mondta! Imádom, hogy ilyen teljesen tabunak tűnő dolgokról is ilyen természetességgel nyilatkozik.:-)

„Ha erekciód van, az azt jelenti, hogy szexuálisan izgalmi állapotban vagy” – igaz ez? Teljesen biztos lehetsz ebben? Mindent elhiszel, amit csak gondolsz? Hogy mit jelent egy erekció valójában? Erekciót. Ennyi. A róla szóló történeteddel kezdődik a szenvedésed. Például, ha olyan hiedelmet dédelgetsz, hogy az erekciódat valahova tenned kell, és épp nincs hová tenned, ettől fogsz szenvedni. Ha nem hinnéd el a gondolatot, hogy valamit kezdened kell vele, akkor egyszerűen kapcsolódnál hozzá, eggyé válnál vele, és ez önmagában a teljesség élménye lenne – az eleje, a közepe, és a vége. Nincs orgazmus, nincs ejakuláció, csak egy gyönyörű, erektált pénisz, ami a semmiből bukkant elő, majd a semmibe tér vissza.”


(Ma valamiért az egész szöveg dőlt betűs lett, nem tudom visszacsinálni. Ez van.) 

2011. február 17., csütörtök

A Munkád Gyümölcse


Nagyon jól esett olvasni kedves soraitokat, kicsit vissza is pótlódott bennem az energia. Lehet, hogy időről-időre ennyivel helyre tudjátok billenteni az egyensúlyomat, mert akkor úgy hihetem (hehehe), hogy nem tök feleslegesen nyomkodom a billentyűket hétről-hétre, hónapról-hónapra.  Szóval, mostanra már végképp megfogalmazódott bennem az a kifejezett kérés, hogy írjatok minél többet a Munkával, az Élettel kapcsolatos tapasztalataitokról, élményeitekről, esetleges elakadásaitokról, és kérdezzetek bátran. (oraveczandi@yahoo.com) És egyéni beleegyezésetekkel én ezeket a leveleket felrakom a blogra, mert ahány félék vagyunk, annyi féle csodás módon tudjuk megélni, megfogalmazni ugyanazt. Élvezzétek és osszátok meg a Munkátok Gyümölcsét!

Ma két levelet szeretnék megosztani Veletek a tegnapi termésből, még egyszer hálás köszönet a szerzőknek.

Kedves Andika!

Én már a decemberi végi "blog-ritkítási ill. szüneteltetési" írásodnál beparáztam egy pöttyet, hogy elmaradnak a szokásos esti olvasmányaim Tőled... Hál'Istennek ezt a "fenyegetésed" nem tartottad be, aminek szerintem sokakkal egyetemben nagyon örültem/tünk. Írományaid már annyira hozzátartoznak az estéinkhez, mint pl. a lefekvés előtti fogmosás vagy pisikálás. :-) Ahogy Te rákattantál a blogírásra, úgy mi is az olvasására... Mink szeressük a Te függőségedet!!!!!!!!!!!!!! Éljenek a hajcsár "főnökök"!!!!!!!!!!!!!!!
Sokszor simogatja lelkemet, amit írsz,  és csak csapkodok a homlokomra, hogy "HÁT PERSZE..." meg "HOGY NEM JÖTTEM RÁ EDDIG" meg "DE HISZ EZT ÉN IS TUDTAM" meg még millió ilyen felismerés... Hidd el, akár visszajelzünk Neked utána-akár nem (telefon, blog, sírás-rívás... stb.) amit elolvastunk Tőled/Általad az másnap, egy hét, egy hónap múlva visszaköszön az életünkben... Nemcsak "biccent" egyet felénk, hanem ránk mosolyog, odalép hozzánk oszt' letörli egy kicsit azt a szemüveget, amin keresztül az ÉLETET nézzük. Mi meg csak bámulunk ki a fejünkből, hogy milyen világos van odakint... Nem is olyan szar hely, ahol vagyunk (bár percekkel előbb még meg voltunk győződve az ellenkezőjéről...) Persze, aztán a lehető leghamarabb, amikor nem figyel senki, (még az oraveczandi meg bájronkéti sem...) gyorsan megint "beleheljük" az okkulárénkat, mert azért egy kicsit még félünk attól a marha nagy fénytől. Mert nem ismerjük még valami nagyon, bár innen, ebből szögből, elég jó helynek néz ki... Na, de inkább csúszkáljunk vissza a kis szmötyinkbe, azt legalább ismerjük! Hát persze ez csak a miénk!!!
A változás, ami az elmúlt időszak alatt bekövetkezett bennem az, hogy amíg régen gyűlöltem magam azért, hogy nem TUDOK olyan lenni, aki ott engedi magát "hagyni" azon a jó helyen, most már csak szeretettel nézem magam, a "küszködésem", ami tulajdonképpen már nem is az, csak a DOLGOM! És marha jól csinálom a DOLGOM...
Na, igazából ez csak egy köszönetnyilvánítás akarna lenni a sok segítségért, amit Tőled kapok/kapunk... meg persze benne van az az aljas hátsó szándék is, hogy nem kell nélkülöznünk Téged és gondolataidat...
Szeretettel ölel a "legrégebbi olvasód”.

U.i: Ja, különben szoktam dühöngeni is az írásaidon, de arról majd egy másik
alkalommal...


Kedves Andi!

Pár hete olvasom a blogodat, és tetszik nagyon, amit csinálsz. Három év "Secret és tudatos teremtés után" juttattam magam olyan állapotba, hogy azt láttam, minél inkább görcsölök, annál biztosabban teremtem meg a félelmeimet, és iszonyatosan, végletekig lefáradva ettől az igyekezettől jutottam el Byron Katie-ig. Először én is írott formában találkoztam a gondolataival, és már az nagyon megfogott - elkezdte fellazítani a gondolkodásom, a hiedelmeim börtönét. Aztán én is elkezdtem keresgélni Youtube-on, és ez mégnagyobb hatással volt rám. Jó látni Őt Munka közben, és azt, ahogy a kérdései hatására az emberekben őszintén csörrennek a tantuszok: "Tényleg nem a világ bánt, hanem én bántom saját magamat!"

Én ezt már nagyon régóta tudom, hogy így van, de a négy kérdés, és a Munka, most hihetetlen gyorsasággal segít fellazítani a börtönt. Amúgy is legnagyobb bajom mindig is a kétely volt (Igaz ez?:), így most rájöttem, hogy az önbántó gondolataimmal szemben is használható dolog ez a kételkedés, tehát mégiscsak volt haszna az életemben.

Olvastam a mai bejegyzésedet is, ha elfáradtál, hát pihenj. Gondoltam, írok Neked, először is, köszönetképp, mert nagyon szeretem olvasni a soraidat, sokat segítenek. Talán leginkább ezért... :) Az embert tényleg úgyis csak a saját Munkája mentheti meg, és azzal tud hasznára lenni, ha akar, másoknak is. Lehet olvasgatni évezredeken át, de a valódi változás mindenkinél akkor indul el, mikor már nem csak elmélkedik, keresgél, hanem tesz is magáért.

Rengeteg örömöt kívánok Neked:
Bea


2011. február 16., szerda

A Kiugrási Kísérlet


Hogy is van ez? Jól kifundáltam, hogy kiveszek egy kis szabit innen a blogírásból, mert kezd túlnőni rajtam a rengeteg ÖnMunkával kapcsolatos tennivaló. Azt akartam javasolni, hogy olvasgassátok egy ideig a régi bejegyzéseket, már több mint 100 darab van, a legtöbb a teljes újdonság erejével hat, ha egy idő után újraolvassuk. És azt is érzékelem, hogy sokan nem olvasták el a régebbi bejegyzéseket, ami természetes, hiszen már-már egy könyvnyi anyagra rúg, és nem mindenki követi a blogot az elejétől. És végül is nem írhatom elő, hogy mindenki mindent elolvasson, és persze napi rendszerességgel végezze a Munkát is. :-)
Aztán jön a napi több email, amiben magánkérdésekre válaszolok, meg itt kommentelek még a blogon, meg tanfolyamra készülök, meg akkor még valamiből élni is kéne. A hétvégén viccesen megállapítottam Anyukámnak, hogy nem lennék túl népszerű főnök: napi 4-5 órában teljesen ingyen dolgoztatom az Alkalmazottat. Igaz, hogy az Alkalmazott nagyon lelkes és odaadó, de azért kezd egy kicsit kimerülni… És úgy látszik, valamiért még mindig nem szeretne szabira menni, pedig a Főnök már szinte ráparancsolt. Azt találta ki, hogy bejegyzést készít a blogra írt kommentekből, illetve az e-mailváltásokból. Azt mondja, ez nagyon gyakorlatias forma, ebből biztos sokat kamatoztatnak majd a Kedves Olvasók, mert nem csak a vakvilágba beszélünk, hanem napi problémákat járunk körül  a Munka megvilágításában. Jó, legyen. De azért az ajánlatomat fenntartom számára, hogy bármikor szabira mehet egy kicsit! :-)
És azt mindenképp tudatosítani szeretném az Olvasókban, hogy az ÖnMunka blog akkor igazán működőképes, ha az itteni irományok mellett rendszeresen végzed a Munkát is. Különben egy újabb elméleti információkupacot olvasol el minden nap, ami vagy tetszik, vagy nem, és nem tudod, hogyan is juthatnál el oda, amiről az itt idézett tanítók (Byron Katie, Adyashanti, Osho) beszélnek. Ennek így nincs sok értelme, szerintem. A Munka gyakorlati módon, saját élményes megtapasztalással visz el oda, ahova menni szeretnél, lépésről-lépésre. Csak csinálni kell… Ha Te maradsz az olvasásnál, úgy is jó. Ha megtanulnád a Munkát, hajrá!

Alkalmazott kedves javaslatára ma a tegnapi bejegyzés többszörös kommentváltásait olvashatjátok. Dőlt betűvel az Olvasók kommentjei, rendes betűvel az én hozzászólásaim következnek.

Osho vagy elgondolkoztat, vagy azonnal mély egyetértésben vagyunk. Veled is ez a helyzet és ez nem összehasonlítás!:-) Azon gondolkoztattál el, hogy vajon van-e olyan "valaki nem az útját járja"? Lehetséges ez? Ha Katie módszerét nézzük, akkor inkább az lehetséges, hogy azt gondoljuk, hogy járjuk, vagy nem járjuk az utunkat. Az igazság viszont az, hogy csak a saját utunkat tudjuk járni, ami most éppen ez. Vagy nem?:-)

"Azon gondolkoztattál el, hogy vajon van-e olyan "valaki nem az útját járja"? Lehetséges ez?" Szerintem csak egy út van. Szenvedés által mindenki megtalálja, mert a lélek feladata a csiszolódás.

Valahogy úgy van ez most nekem, hogy van a Szenvedés Útja és van az Öröm Útja. Amíg nem vizsgálom felül a hiedelmeimet, addig nincs más mód, mint a Szenvedés Útját járni, mert minden hiedelmem, amint kihívást szenved el, fájdalmat okoz. Ez a téves azonosulás szenvedése, lehet így is élni, ez is út, természetesen. Amint felülvizsgálom a hiedelmeimet a Munkával, már nem hiszem el őket, nem azonosulok a hiedelemrendszeremmel, és egyre nagyobb teret nyer bennem az Öröm. És az addig szenvedést okozó külső körülmények már nem tudnak szenvedést okozni, mert már nem hiszek a szenvedésben. Egyetlen módja van a szenvedésnek: ha elhiszed, amit hiszel. Addig felesleges, fájdalmas programokkal, játszmákkal éled az életedet, és nem veszed észre azt, ami teljesen evidensen tálcán nyújtódik neked az élettől, mert annyire be van szűkülve az érzékelésed, a tudatod. Ezt értettem az alatt, hogy nem az Utadat járod. Nem az Öröm Útját járod, ez a bővebb variáció. És mivel minden Egy, a Szenvedés és a Öröm Útja is Egy, valójában teljesen mindegy, hogy ki melyiket járja, mindenképp Út. Nekem van preferenciám, és ez nem a Szenvedés. Vagyis egyre kevesebb olyan hiedelmem van, mi szerint nekem bármi is szenvedés, nem pedig kiválogatom, hogy én ezt meg azt szeretnék az élettől, és akkor örömben leszek. Ami éppen van, az van. Ez az Öröm Útja. Ami pedig még megakadályoz benne, hogy ezt így éljem, addig irány a Munka.
Nem biztos, hogy a kérdésetekre válaszoltam, most ez jött ki belőlem. :-)
szép napot, Andi

Igen, úgy tűnik a szenvedés nélkülözhetetlen része életünk némely szakaszának. Azt nem tudom, hogy mi a lélek feladata, sőt még a lélekről is (néhány irracionális megtapasztalást leszámítva) gondolataim vannak. A tapasztalás (szenvedés vagy öröm...) viszont maga az út.

A tapasztalás minősége a hiedelmeim függvénye. Ha pl. azt hiszem, hogy ha a Párom elhagy egy másik nőért, akkor én szerencsétlen, magányos, szerethetetlen és reménytelen vagyok, akkor szenvedek. Ha már felülvizsgáltam a magammal, a párkapcsolattal, az élettel kapcsolatos hiedelmeimet, akkor mindössze annyi történt, hogy a Párom elhagyott egy másik nőért. Ettől nem szomorú leszek, hanem boldog, Katie ezt úgy mondja, hogy "megmenekítődtem". Most épp nem az a dolgunk, hogy együtt legyünk, nézzük, mi mást tartogat az Élet. "Az életben 3 dolgot tudunk csinálni: ülni, állni, vagy feküdni. Az összes többi történet." (BK) És minden történet szenvedés. Nincs történet, nincs én, nincs szenvedés. És nem azért nincs, mert a Párom még mindig velem van. Hanem, mert szeretem azt, ami van. Amíg még bármiről is úgy gondolod, hogy az neked szenvedést okoz(na), addig nincs elvégezve a Munkád.

Azt hogyan szereted, ha egy konkrét fizikai fájdalmad van? Oké, hogy a fizikai fájdalommal kapcsolatos gondolatok miatt szenvedek, de fizikailag, most fáj!

A fizikai fájdalom jelenségével is sokat foglalkoztunk a School-ban, és Katie is rengetegszer kapja meg ezt a kérdést. Ha elmélyülsz a Munkában, akkor a fizikai fájdalom egy idő után más szintre kerül. Nem sajnálni fogod magadat, hogy fáj, mivel nincs olyan hiedelmed, hogy nem kéne fájnia. A fájdalom egész máshogy élődik meg, az élet természetes velejárójaként, és ez nem azt jelenti, hogy nem teszek semmit a fájdalom csökkentésére. Mi a fájdalmasabb: a fizikai fájdalom, vagy a fizikai fájdalom+a mentális fájdalom, hogy ennek épp nem így kéne lennie? Melyik a nyitottabb állapot ahhoz, hogy megláthassam, mi is most a következő lépés: ha be vagyok szűkűlve az elmémbe, vagy ha teljes nyitottsággal átadom magamat az épp jelen levő fájdalomnak, ítélkezés, utálkozás, önsajnálat, vagyis történetek nélkül? És Katie még fel szokta tenni azt a kérdést, hogy hol van a fájdalom, amikor éppen nem rá figyelsz vagy éppen alszol? Tudom, Katie szavai nagyon drasztikusnak tűnhetnek, ő viszont nem kíméli a szavaival azokat, akik nyitottak a szenvedés befejezésére. És ezt is csak saját magadnak tudod megélni, ahogy haladsz a hiedelmeid feldolgozásával, az elme képtelen ezt az állapotot elképzelni, mert azt tanulta meg, hogy ezerrel kell menekülnie ezekből a helyzetekből. Mintha az bármiben is segítene. Én Katie őszinteségének felvállalója vagyok, lehet, hogy ez néhányakat elriaszt. Nem baj, nem szeretek félMunkát végezni. :-)
És mindenképpen ajánlom Mindenkinek a régi bejegyzések elolvasását, mert ez a blog immár 5 hónapja megy, szinte minden fontos témával foglalkoztam már, Katie rengeteg tanítása olvasható itt, kérdéseitekre ezekből is választ kaphattok. És ettől függetlenül szívesen várom a kérdéseket, felvetéseket, mert mindig máshogy magyarázom én is, mindig más szavak jönnek, kinek így talál be, kinek úgy. Nyissátok ki az elméteket egy teljesen más élet lehetőségére, akkor kinyílik a Szívetek is, és magatoktól is tudni fogjátok mindezt.