Segítség! Erőszakos, Rossz Ember Vagyok!

„A cselekedeteid a saját megvizsgálatlan gondolataidból fakadnak. Amikor pedig megkérdőjelezed a gondolataidat, a viselkedésed automatikusan változik, anélkül, hogy kontrollálnod kéne magadat.” (Byron Katie)

Egy újabb segítségkérő levelet fordítottam Byron Katie legfrissebb hírleveléből:

Drága Katie!

Szégyenkezve írom ezeket a sorokat, mert az én problémám nem az, hogy mások bánnak velem rosszul, hanem, hogy én bántok másokat.

Legdrágább Louis!

Értelek, és szeretném, hogy tudd, hogy ezen addig nem is lehet változtatni, amíg elhiszed a stresszes gondolataidat. Amikor elhisszük, amit gondolunk, akkor ebből az összezavarodottságból fakadnak a cselekedeteink. De ha megvizsgálod ezeket a fájdalmas gondolatokat, akkor azok elveszítik az erejüket, és kedvesebb viselkedési formák bukkannak fel előtted; a cselekedeteid automatikusan változnak meg.

Próbálom megérteni magamat, figyelni, hogyan is történik ez az egész, de bármennyire látom is, mennyire nem helyesen cselekszem, mégsem tudom másképp. Leginkább azt hiszem magamról, hogy egyszerűen rossz ember vagyok, és semmit sem tehetek ez ellen.

Senki sem bántana egy másik emberi lényt, ha nem lenne összezavarodva. Az összezavarodottság pedig a magunkról, másokról és a világról elhitt stresszes gondolatokból fakad. Az összezavarodottság az egyetlen szenvedés ezen a bolygón (vagy bármelyik más bolygón is).

Rengeteg negatív jellemvonásom van. És mindig azokat bántom, akiket szeretek, és akik engem szeretnek. Az is eszembe jutott már, hogy megszállott vagyok, és eljátszottam a boszorkányűzés gondolatával. Irányítottnak, tehetetlennek, elkeseredettnek érzem magam. És ez mindig is így volt, ameddig csak visszaemlékszem.

Leírtad már a stresszes gondolataidat és elvégezted velük a Munkát? A honlapomon megtalálod az ingyenes Segélyvonalat, sokan találtak már megnyugvást a képzett facilitátorainkkal végzett önvizsgálat után. A honlapon megtalálod az Akkreditált Facilitátorok listáját is.

Értéktelen ember lett belőlem, mert… Nem is tudom, miért. Fiatalabb koromban még nem tűnt fel, mennyire rossz ember is vagyok. Hogy mennyire önző és énközpontú vagyok. Amikor pedig elkezdtem vizsgálgatni magamat, csak csúnyát és rosszat találtam. Amit meg akarok tenni, azt nem teszem, amit pedig nem akarok megtenni, pont azt teszem meg. Micsoda elkorcsosult ember is vagyok én! Hát, így érzem magam. Szeretnék jó lenni, de hát hogyan javíthatja meg magát valaki, aki rossz?

Egyszerűen. Úgy, hogy: Ítéld meg a felebarátodat, írd le, tedd fel a négy kérdést és fordítsd meg. A leveled hemzseg a megkérdőjelezetlen ítéletektől. Például: „Rossz ember vagyok”, „Amit meg akarok tenni, azt nem teszem”, „Sosem leszek képes megváltozni”. Elképednél, micsoda igazságokat fedezhetnél fel, ha őszintén megkérdőjeleznéd az ilyen gondolataidat! És szeretném megkérni a Munka-facilitátorokat világszerte, hogy ennek a hírlevélnek a segítségével osszák meg veled a saját megMunkázott hiedelmeiket és megtapasztalásaikat. Nem vagy egyedül, Angyalom!

Hogyan képes egy eltörött dolog megjavítani saját magát? Hogyan képes egy elromlott szív tisztán meglátni, mi a helyes, és hogyan képes jót cselekedni annak ellenére, hogy rosszként ismeri magát?

Már százezrek tették meg ezt a Munka segítségével – sokuk még nálad is rosszabbnak gondolta magát. Elítélt gyilkosok, erőszaktevők, vagy a Ruandában népirtást elkövető hutuk, és még folytathatnánk. A cselekedeteid a saját megvizsgálatlan gondolataidból fakadnak. Amikor pedig megkérdőjelezed a gondolataidat, a viselkedésed automatikusan változik, anélkül, hogy kontrollálnod kéne magadat.

Olvastad a Négy kérdés című könyvemet és láttál már néhány Munka-videómat? Ezek nagyon sokat tudnak segíteni. Ugyanakkor, ha nem végzed saját magad is a Munkát, akkor a könyvekkel és a videókkal nem sokra mész. A szabadság a születési jogunk, én ehhez adom át neked a meghívót.

Van egy 14 éves lányom, aki olyan szeretne lenni, mint én vagyok (legalábbis ezt mondja). Ez nagyon megijeszt engem, semmiképp nem akarom, hogy rám hasonlítson. Nehogy olyan legyen, mint én! Legyen boldog, rendben önmagával, és élje azt az életet, amit élni akar.

A lányod azzá válik, akivé válik; végső soron ez csakis az ő dolga. Ha te gondoskodsz a saját mentális dolgodról és sorra megkérdőjelezed a saját stresszes gondolataidat, akkor az életed drámai módon fog megváltozni, és akár a lányod számára is élő példává válhatsz – annak a példájává, hogyan lehet tiszta elméjű, boldog és kedves életet élni. Ez a legjobb dolog, amit csak tehetsz érte, és a legjobb, amit saját magadért tehetsz.

Sokaktól hallom, hogy semmit nem bánnak a múltjukkal kapcsolatban. Én annyi mindent bánok.

Ez nem is lehet másképp, mivel elhiszed a magadról és a rólunk szóló stresszes gondolataidat! Ha nem hinnéd el őket, akkor valami teljesen valódiként, tisztaként és kedvesként nyilvánulnál meg a jelen pillanat fényességében: itt nincs jövő, nincsen múlt, nincs szükség reményekre vagy megbánásra. Amint elkezded reggelire elfogyasztani a Munkát – vagyis napi rendszerességgel kérdőjelezed meg a hiedelmeidet -, az életed egyre nagyobb részét fogod ebben a teljesen erőfeszítésmentes elmeállapotban tölteni.

Bárcsak rengeteg mindent máshogy csináltam volna! A francba, bárcsak most tudnám másképp csinálni a dolgaimat! De nem megy…

Hallak, Aranyosom, és lehetséges eljutni az összes látszólagos problémád gyökeréhez.

Amikor lenyugszom, és a lehető legjobban elcsendesedem, akkor is csupán szomorúságot érzek. És ez már 33 éve tart (16 éves korom óta), mindig csak a szomorúság. Nem tudom, miért van ez így.

Ha nem hasonlítanád az életedet mások életéhez, képes lennél-e vajon szomorúságot érezni? Vedd észre, hogyan hasonlítgat az elméd minden pillanatban, és ki lennél ebben a szent pillanatban, itt és most, ha nem lennél képes múltbeli és jövőbeli összehasonlításokat tenni?

Talán Anyukám miatt. Valószínűleg Anyukám miatt. Anyu sem volt sosem boldog, és több idegösszeroppanást is kapott már. Érdekes kapcsolat van köztünk. Mostanra már vele is nagyon szemét módon bánok. Annak ellenére, hogy férfi vagyok, nagyon hasonlítok rá, és szinte ugyanúgy viselkedek. Szerintem én vagyok számára az a lánygyerek, akit sosem szülhetett meg (négy fia van). De mért haragszom rá ennyire? Mindenért őt okolom.

Tölts ki egy Ítélkezőlapot anyukádra, vagy akár egy tucatot, vagy épp százat, mindaddig, amíg a történeteid végére nem érsz. Például, „Haragszom anyámra, mert…”, „Azt akarom, hogy anyám…”, „Anyámnak … kéne/nem kéne”, „arra van szükségem, hogy az anyám…”. És így tovább. Aztán pedig kérdőjelezd meg az összes leírt gondolatot – akár facilitátor segítségével. Végezz el egy Munka-tanfolyamot, gyere el a 9-napos School-ba, vagy akár az egy hónapos Turnaround House-ba (Megfordítás Ház), amennyiben szeretnél teljesen elmerülni ebben az önfelismerő folyamatban. De ha őszintén szeretnéd megfordítani az életedet, nincs feltétlenül szükséged erre, egyedül is képes lehetsz megcsinálni.

Mindig is különleges voltam számára, most akkor miért gyűlölködöm vele? Mért nem vagyok már képes felnőni? 49 éves vagyok, belül azonban még mindig kisfiúnak érzem magam. Azt hiszem, hogy ha a gyerekeim látnák a változásomat, az mindent megváltoztatna számukra. Ami voltam, csupán egy emlék maradna, és akivé válok, az lenne Apa. De elég belőlem mára, csak meg akartam osztani valakivel a gondolataimat. Segítségre van szükségem.

Üdvözlettel, Louis

A honlapomon rengeteg segítséget találsz, Édesem. Szeretetet és ön-felismerést kívánok neked.

Szeretettel,
bk

Az eddig elkészült magyar feliratos Munka-videókat itt találod:

http://www.youtube.com/user/oraveczandiMunka?feature=watch

Segítség a Munka végzéséhez, és letölthető Munka-lapok itt:

http://kincsamivan.hu/hogyan-vegezd-az-oenmunkat-egyeduel.html

2-napos ÖnMunka Alaptanfolyam extra időpont: 2012. március 10-11. Jelentkezési határidő: február 27. További információk itt: http://kincsamivan.hu/programok.html

Egy Drága Résztvevő élménybeszámolója a legutóbbi Alaptanfolyamról pedig itt olvasható:

https://www.facebook.com/notes/sándor-csizmadia/élménybeszámoló-oravecz-andrea-byron-katie-ébresztő-önmunka-módszerének-alaptanf/346574902039671

Byron Katie Ébresztő Idézetek 2.

Egy újabb adag elgondolkoztató, megértést elősegítő, a megtapasztalásaitoknak „keretet adó”, útmutató idézetet gyűjtöttem szép batyuba. Katie szavai dőlt betűvel, idézőjelben olvashatók, és némelyik után az én tippjeim, kommentjeim, melyeket a Facebook zárt csoportunkban szoktam napi útravalónak adni. Itt most jó néhány napra való sorakozik, szép lassan érdemes magadba engedni őket. És újra meg újra visszatérni, mert már jövő héten máshogy fogod érteni. És mindig más fog éppen akkor mondani valamit, helyre rakni benned valamit. Ez már csak ilyen. :)

„Amit még nem ismertél fel önmagadban, azt nem tudod megváltoztatni. Amint ráébredsz arra, amire eddig csukva volt a szemed, a változás magától történik meg.”

Ezt szoktam Nektek mondani, amikor kérdezitek, mit-hogyan csináljatok másképp. Amíg nem tudod, milyen tudatalatti motivációból csinálod úgy, ahogy, addig legfeljebb megerőszakolni tudod magad a felszínen, hogy ne úgy csináld. Majd csinálod ugyanazt valahol máshol, csak észre sem veszed. Ha azonban feltárulnak a tudattalan motivációid és megkérdőjelezed őket, akkor semmilyen erőfeszítést nem kell tenned azért, hogy másképp csináld. Másképp fog csinálódni, és nagy-nagy nyugalmad lesz benne, és csak ámulsz, hogy hogyan is lehetséges mindez. Csuda dolog ez!

„Ha ez a gyereked útja, pont Rád van szüksége szülőként, hogy végigmehessen rajta. Semmi sincs itt elromolva. Nincsenek hibák.”

Éljenek a gyerekek és a szülők! Mert pont egymásra van szükségünk, hogy mehessünk az Utunkon. Akinek nincs szülője, annak pont arra. Hiszen amid/akid nincsen, arra nincs szükséged. Vagyis pont arra van szükséged, hogy ne legyen, mert így „tartódsz” az utadon, és így fedezheted fel Önmagadat.

„Azt javaslom, hogy ne a tested meggyógyítása motiváljon a Munka végzésére. Az igazságért merülj magadba. Gyógyítsd meg az elmédet.”

Vagyis, ne legyen olyan elvárásod, hogy majd, ha 10 önvizsgálatot elvégzel a betegségeiddel kapcsolatban, akkor azok elmúlnak. A Munka nem adja be a derekát az elvárásainknak, oly bölcs tanár. Nehogy már úgy kapj meg bármit is, ahogy eddig is próbáltad az életben: erőszakkal. A motiváció itt=erőszak. Önmagam, a Valóság, és a Négy kérdés megerőszakolása. És ilyenkor nem kapod meg a megnyugvást. És persze ez minden más Munka-motivációnkra igaz. KÍVÁNCSISÁG, NYITOTTSÁG, LELKESEDÉS, ŐSZINTESÉG, JÁTÉKOSSÁG, ELVÁRÁSMENTESSÉG - ettől működik. Úgy, ahogy épp nálad kell működnie, nem pedig úgy, ahogy Te elképzeled.

Kérdés Katie-hez: „Teljesen maguk alá temetnek a hiedelmeim. Hogyan lesz valaha időm minden hiedelmemet megkérdőjelezni?” Katie válasza: „Ne izgasd magad azon, hogy mindegyiket vissza kell csinálnod. Mindig azt a hiedelmet vizsgáld meg, ami épp most stresszt okoz benned. Sosincs egynél több. Csináld vissza azt az egyet. Honnan tudom, melyik hiedelmemmel kell éppen dolgoznom? Onnan, hogy épp itt érkezik.”

Emellet jótanács: mindig a legerősebb érzelmi töltetűvel dolgozz. Javaslom az 1-10-ig beskálázást. És érdemes megvizsgálni azt a hiedelmet is, hogy „Soha nem leszek képes megszabadulni az összes hiedelmemtől.”

„A félelemnek csupán két oka van: az a gondolat, hogy elveszítesz valamit vagy az a gondolat, hogy nem kapod meg, amit akarsz.”

Ebben a mondatban minden benne van. Az egész életed. A szenvedésed ésa szabadságod.

„A családod a múltbeli hiedelmeid visszhangja.”

„Csak akkor tudsz nyitott lenni az életedet megváltoztató válaszokra, ha nem tudod, mit keresel.”

„Minden stresszes gondolat elválaszt téged tőlem. És önmagamtól.”

„Ha úgy gondolod, hogy a segítségedre kéne lennünk, légy segítségére önmagadnak (és másoknak).”

„Nem szégyenítettem meg a gondolataimat és nem is harcoltam velük. Megkérdőjeleztem őket, ők pedig nem harcoltak velem tovább és abbahagyták a megszégyenítésemet is.”

„Hogy mi a különbség az élvezet és az öröm között? Ohh... Fényévnyi! Több dimenziónyi! Az élvezet az ürességed kitöltésére tett kísérlet. Az öröm pedig az, ami vagy!”

„A béke félelmetesnek tűnik, mert nincs benne önmagad által gerjesztett adrenalin. Ki lennél a történeted nélkül?”

„Az egyetlen dolog, amitől félsz az a valótlanság, amit te magad találtál ki.”

„Vedd észre azt a pillanatot, amikor a szeretetet becseréled káoszra a mai nap folyamán. Az önvizsgálat segítségével visszatalálhatsz a szeretethez.”

„Életed minden szereplője a képzeleted szüleménye - még saját magad is.”

„Az élet egyszerű. Minden érted történik, nem pedig veled. Minden pontosan a megfelelő pillanatban történik, sem túl korán, sem túl későn. Nem kell, hogy ezt szeresd... csak épp sokkal könnyebb, ha így teszel.”

„A Munka megtisztulás. Ma is fürdesd meg az elmédet.”

„Ha valódi önvizsgálatot szeretnél tartani, ne a kérdésre válaszolj. Engedd meg, hogy a kérdésre kikívánkozó válasz felbukkanjon belőled.”

„A megvilágosulatlan elmének hinnie kell azért, hogy létezhessen, és így felébreszthesse az elhívőt arra, ami nincs, ami sosem volt, és ami sosem lehet.”

„A szabadság már most is a tiéd. Tárd ki az ajtódat előtte. Itt a kulcs: kérdezz, várj, halld meg a választ.”

„Kérdőjelezd meg és csináld vissza a félelmedet ma. Senki nem tudja ezt megtenni helyetted.”

„Hogyan őrzöd meg az egód épségét? Védekezéssel, természetesen.

Figyeld, mikor kezdesz el védekezni vagy magyarázkodni. Ha rajta kapod magad, tedd föl magadnak a kérdést: Mit védelmezek most olyan vehemensen? Majd figyeld, mi történik.

„Amikor üldögélsz és jön egy hatalmas felismerésed, szerinted ezzel vége a dolognak? Szerintem nem. A Munka elvégzése a folyamatnak csak a fele; a másik fele akkor történik meg, amikor a felismeréseid életre kelnek. Amíg a felismeréseid nem élnek cselekedetek formájában, addig nem teljesen a tieid.”

(Byron Katie)

Halálfélelem, Avagy Nehogy Kiderüljön Rólam, Hogy…

„Soha semmi más nem született meg, mint egy álom. Soha semmi más nem is hal meg, mint egy álom.” (Byron Katie)

Szia Andi!

Gondoltam megosztom Veled, mik zajlanak bennem mióta leveleztünk, hisz olyan sok energiát fektetsz az egész segítésbe, Munka-népszerűsítésbe, és amolyan köszönésképpen néhány gondolatot megosztanék. Haladás, hogy az érzéseim nem uralnak már el teljesen, még a legriasztóbbak is csak néhány percre. Lassú folyamatnak tűnik ahhoz képest, mennyire siettetni akar valamit az elmém, persze ez is a menekülés része. Valójában ő akar menekülni és jól akarja érezni magát, mert szenved. Bár ez sem igaz. Hehe, a végén kiderül, már semmi nem igaz tényleg, talán ezért nem annyira népszerű a Munka, mert valamiben hinni kell a legtöbb embernek. Anélkül kényelmetlen, feltéve, hogy nem tapasztaltak még valami sokkal mélyebbet.

Azt hittem, én nem félek a haláltól, most kiderült, hogy ez nem igaz. Attól viszont, hogy valaki meghal, szenved, attól rettegtem/rettegek, kiborulok, tehát kivetítem a halálfélelmet másra, most pl. a macskám beteg és nem tudom, túléli-e, ezen sokszor kiborultam mostanában, ő egy igazi kis tanító cica. :-) És pár napja, mikor kint álltam néhány sziklánál a Pilisben, egy olyan halálfélelem, szédülés, remegés, pánik jött rám, hogy nem mertem a szélére menni és mást sem akartam odaengedni. Később azért jobb lett, aztán megint rosszabb, aztán volt, hogy megláttam magam kívülről, amint kézzel-lábbal mászok le egy kis kőről, amikor nem is volt semmi veszélyes és rámjött a röhögés. Tehát azt szűrtem le, hogy ez a halálfélelem jól elbújt itt, mert ha belegondolok, az a gondolat nagyon ott van, hogy én ugyan nem félek a haláltól, sőt időnként vágyom is rá. Hát kiderült, hogy ez nem igaz, Munkáznom sem kellett hozzá, elég volt egy beteg cica meg egy szikla.

Hogy ezzel kezdenem kell-e valamit, azt nem tudom, sűrűbben látogatom a sziklákat és figyelek a cicára, bár néha úgy gondolom meg kéne őt mentenem, de aztán jön, hogy tényleg? 

Most, hogy írom, még egy összefüggést megláttam, hogy miért nem éreztem biztonságosnak a testemet. Mivel nem tudom kontrollálni, hisz nem is én irányítom a testemet, az elmém sejti ezt, de nem akarja megemészteni. Kontrollálni akar mindenáron. Ezért tudok mosolyogni 120-as pulzussal, miközben a hideg verejték folyik rólam és alig kapok levegőt. Az elmém azt mondja, „nem láthatják meg rajtad”. Na, ezzel Munkázok egyet.

Olvasgatom a blogodat, és mindig találok benne újat.

Szép estét, puszi: Zs.

Zs-kém, nagyon köszönöm mély, tartalmas megosztásodat, élmény olvasni. Tegnap kérdezte valaki a blogon, hogy miért nem lehet a neten mindenféle sikertörténeteket olvasni arról, hogy akik Munkáznak, mit értek el. Asszem, Te már erre tudod a választ: mert a „hagyományos elmének” a Munka eredménye egyáltalán nem vonzó. Nehéz egy félelmekkel, meggyőződésekkel teli elmének átadni, hogy mi vár rá, ha szabad lesz ezektől. Azok pedig, akik megélik ezt a szabadságot, nem feltétlenül foglakoznak azzal, hogy ezt fórumokon kiabálják szerte-szét, ez teljesen érthető. Lehet, hogy majd szentelek ennek egy bejegyzést.

Puszillak, Andi

Igen, a hagyományos elme, igazából „félreérti” az egész Munkát, de ha picit nyitott, talán megfoghatja valami az egészből, viszont a sikertörténetek úgy kezdődnének, hogy „rendbejött az élete, semmi problémája sincs, boldog házasságban él és sikeres, és mindenki imádja, és örökkön-örökké…” - mint a filmekben. Azt imádni, ami van, esztelenségnek tűnik. Pedig mekkora szabadság rejlik benne! Gyerekkorom óta elhittem, hogy velem baj van, mert nem értem a világot, persze magamat nem értettem, de most már tudom, hogy nincs velem baj. :-) Zs.

Kedves Olvasók, nézzünk meg egy hiedelmet innen: „Nem láthatják meg rajtam.”

Egészítsd ki a Te változatoddal arról, Te mit nem szeretnél, hogy lássanak rajtad: hogy félsz, hogy dühös vagy, hogy nem szimpatikus valaki, hogy nem tudod a választ, hogy össze vagy zavarodva, hogy tanácstalan vagy, hogy nem tudsz dönteni, hogy rosszul vagy, hogy nem vagy jó passzban. Mit próbálsz mások elől elrejteni? Megtanultunk úgy élni, hogy el kell rejtenünk, ha valami épp „nem jól van velünk”. Nehogy kiderüljön, hogy én nem vagyok tökéletes, nehogy kiderüljön, hogy negatív érzéseim vannak, nehogy kiderüljön, hogy nem tudom, nehogy kiderüljön, hogy…

1. Igaz az, hogy nem láthatják meg rajtam, hogy…? Igen/Nem. (Nem tudom.) Nincs magyarázkodás, hogy Igen, mert… És nem az a lényeg, hogy ’Nem’ legyen a válasz. Csak engedd mélyen magadba ezt a kérdést. A Munka meditáció.

2. Teljesen, száz százalékig biztos lehetek benne, hogy nem láthatják meg rajtam, hogy …? Igen/Nem. (Nem tudom.)

3. Mi zajlik bennem, ha elhiszem azt a gondolatot, hogy nem láthatják meg rajtam, hogy… (és közben épp abban az állapotban vagyok)?

- Ez a gondolat feszültséget vagy békességet kelt bennem? (Az alkérdések feltevésekor mindig ismételd utána az épp vizsgált hiedelmet is! Pl. Hogyan bánok magammal, ha elhiszem azt, hogy nem láthatják meg rajtam?)

- Hogyan bánok magammal, hogyan viszonyulok magamhoz? Miket gondolok magamról? Szeretem-e magamat ilyenkor? Hogyan „ütöm” magamat, milyen önostorozó gondolataim vannak?

- Hogyan viszonyulok ilyenkor a testemhez, a testi tüneteimhez?

- Hogyan bánok ilyenkor a körülöttem levőkkel, akik elől el akarom rejteni az állapotomat? Magam alá vagy fölé helyezem őket gondolatban? Extrán figyelmes leszek velük, vagy épp megszűnnek létezni? Okolom őket valamiért? Segítséget várok tőlük?

- Milyen érzés jelenik meg bennem, ha elhiszem ezt a gondolatot? Hol érzem a testemben?

- Milyen múltbeli és jövőbeli képek jelennek meg a fejemben, ha elhiszem ezt a gondolatot? Mennyire tudom megélni a pillanatot, amikor elhiszem a gondolatot?

- Milyen mániáim, szenvedélyeim, függőségeim jutnak eszembe, ha elhiszem ezt a gondolatot? Hova menekülök, mivel vigasztalom magam?

- Mitől félek, mi történne, ha nem hinném el többé, hogy nem láthatják meg rajtam, hogy…? Mire jó nekem ez gondolat? Mit kapok tőle?

- Mire nem vagyok képes, amikor elhiszem ezt a gondolatot?

- Mikor, hány éves koromban jutott először eszembe, hogy valamit nem láthatnak meg rajtam?

4. Ki lennék, milyen életem lenne, ha soha többé nem tudnám elhinni azt, hogy nem láthatják meg rajtam, hogy…? Csukd be a szemedet, és nézegesd az életedet: ki vagy, ha soha többet nem fordul meg benned ez a gondolat? Hogyan éled meg az adott helyzetet, ha nem tudod elhinni, hogy nem láthatják meg rajtad, ami épp zajlik benned? Hogyan viselkedsz, hogyan bánsz magaddal és másokkal? Hogyan beszélsz, hogyan zajlik az életed, hogyan tekintesz magadra?

Következzenek a Megfordítások. Az eredeti állításunk: „Nem láthatják meg rajtam, hogy…”

+ Megláthatják rajtam, hogy…

Keress három konkrét példát, vagy akár jó sokat, amikor megengedted magadnak, hogy meglássák rajtad. Kimutattad, megélted, és minden rendben volt, nem dőlt össze a világ. Illetve még abba is belekukkanthatsz, hogy kifejezetten akarod, hogy meglássák rajtad, hogy valami nincs épp rendben, mintha direkt felhívnád valamilyen viselkedéssel magadra a figyelmet, hogy direkt „rossz imázst” alakíts ki magadról, mintegy polgárpukkasztásként. Vagy épp sajnáltatásként. „Azt akarom, hogy meglássák rajtam, hogy…” Hogyan próbálsz sajnálatot, együttérzést kiváltani másokból, hogyan manipulálod az embereket, hogy foglalkozzanak már veled egy kicsit?

+ Én nem láthatom meg másokon, hogy…

Ez érdekes megfordítás. Csukd be a szemed, és keresd meg azokat az eseteket, amikor Te nem szívesen látod másokon, hogy… félnek, dühösek, szomorúak, rosszul vannak, sírnak, tanácstalankodnak, határozatlanok, stb. Mi az pontosan, amit nem szívesen látsz ilyenkor? A fizikai tünetek, amit a testük produkál? Mi a gond azzal, ha valaki remeg vagy sír, vagy esetleg kiabál?

Ezekkel a tünetekkel semmi gond nincsen. A szenvedésedet azok a történetek okozzák, melyek ezek láttán indulnak be. Ezek pedig a saját magadról szóló történetek, melyeket a másik emberre vetít ki az elméd. Csípd őket nyakon, itt az alkalom. Aztán lehet folytatni velük a Munkádat.

+ Én nem láthatom meg magamon, hogy…

Teljesen nyilvánvaló, hogy az egészet saját magunk elől rejtegetjük, nem akarunk szembenézni vele, hogy épp ilyen vagy olyan „kellemetlen” érzés zajlik bennünk. Pedig az érzés mindössze jelzés, hogy érdemes az azt beindító történetet megkérdőjelezni. Ha legközelebb jön, fogadd szeretettel, ne menekülj el, csak engedd meg, hogy ott legyen. Igazából csupán testi érzetek összessége, amik semmit nem jelentenek önmagukban, csak róluk is történeteket gyártottunk, hogy valami baj van velük. Csípd el azokat az eseteket, amikor még magadon sem akarod látni őket, amikor menekülni kezdesz, aztán lehet a háttértörténeteket átengedni a Négy kérdésen és a Megfordításokon. Jó Munkát kívánok!

(Zs-vel már készült egy esettanulmány nemrégiben itt a blogon, itt találod:

http://onmunka.blogspot.com/2011/09/testem-nem-biztonsagos-igaz-ez.html)

2 jelentkezőt várunk még, hogy elindulhasson ez a csoport. Ha itt az időd, csatlakozz hozzánk:

2-napos ÖnMunka Alaptanfolyam: 2011. október 29-30. Részleteket itt találsz: http://kincsamivan.hu/programok.html

Szülő – Gyermek Kapcsolat 2.

A tegnap megkezdett Szülőség-Gyerekség témakör újabb felvonása. Mára idézeteket fordítottam Byron Katie idézetes könyvéből, Question Your Thinking, Change The World – Kérdőjelezd Meg A Gondolataidat, Változtasd Meg A Világot címmel. Kellemes szemezgetést. :)

„Mindannyian ötévesek vagyunk. Fogalmunk sincs, hogyan is kell csinálni ezt az élet nevű dolgot. Épp most tanuljuk, hogyan.

Én ezt mondtam a gyermekeimnek:”Tökéletes anyátok van. Én vagyok a felelős az összes problémátokért, és ti vagytok a felelősek a megoldásukért.”

A gyermekeink, a szüleink, a házastársaink és a barátaink szorgalmasan nyomogatják az összes létező gombunkat, egészen addig, amíg fel nem ismerjük, mi az, amit még nem akarunk megtudni saját magunkról. Minden alkalommal megmutatják nekünk a szabadságunkhoz vezető utat.

Az a dolgom, hogy távol tartsam magam a gyermekeim dolgától, és helyette inkább szeressem őket.

Kinek a dolga a gyerekeim? Az ő saját dolguk! Amikor mentálisan nem avatkozunk a gyerekünk dolgába, akkor lehetőséget kapunk a boldogságra, meg ők is, mert végre van egy érdemleges példa a házunkban.

Hogyan lehet egyszerre szabályokat szabni, és távol tartani magad a gyermekeid dolgától? Felejtsd el a szabályaidat, és csak figyelj! Azt fogod látni, hogy a gyerekeid, saját maguktól, minden szabályt meg fognak élni, amit tanítottál nekik, és lehet, hogy némelyik nem is fog tetszeni neked. A gyermekeid a tökéletes tükörképeid. Kiderül róluk, hogy ők te.

Elmagyarázom, hogyan hall téged a gyereked: mondasz neki valamit, ő pedig rárakja a saját értelmezését a szavaidra. És ezt hallja meg. Még soha senki nem hallott meg téged.

Ha valamelyik gyermekem azt mondaná, „Utállak”, én erre azt felelném, „Hadd nézzem ezt meg magamban. Megértelek. Hisz nézd csak meg, hogyan is bántam veled hosszú éveken keresztül. Mit tehetek? Mit javasolsz?” Ha pedig ő erre kijelentené, hogy „Cseszd meg magadat a spiri dumáddal! Soha többé nem akarlak látni,” akkor nem mondanám még egyszer azt szeretetteljesen, hogy „Megértelek.” Hallgató vagyok. Magamba megyek és megértem. Ezen a ponton már nem kell megosztanom vele ezt a felismerésemet. Ha ekkor azt mondanám, „Szeretlek,” az olyan lenne, mintha kést ragadnék, és beledöfném a szívébe.

Azt mondja a gyereked, hülye vagy. Lehet, hogy igaza van! Ki tudja, hogyan kell gyereket nevelni? Mindannyian elég hülyék vagyunk ez ügyben. Mindössze annyit mondott, hogy hülye vagy – miért kelnél vitára ezzel? Ki lenne annyira hülye, hogy vitába bocsátkozik azzal, akit szeret, ha ismerne valamilyen másik utat?

Mondhatnád azt, hogy „Édesem, mit tanácsolsz? Tényleg hülyének érzem magam. Szeretlek, és nem tudom, hogyan csináljam.” Ez az igazság. Mindannyian intelligensen cselekednénk, ha tudnánk, hogyan kell. És ez a Munka ereje – a megfordítások megélése, az itt talált válaszok megélése. Csak hazamennél, és azt mondanád a gyermekednek, „Többször mondtad már nekem, hogy hülye vagyok, és megtaláltam ezt magamban. Én tudtam meg legutoljára. És igenis hülye vagyok azzal kapcsolatban, hogyan szeresselek. Szükségem van a segítségedre. Szeretnélek meghallgatni.

Fájdalmas azt hinni, hogy tudod, mi a legjobb a gyermekednek. Ez teljességgel reménytelen.

Amikor a gyerekeim megkérdezik tőlem, mit tegyenek, én azt mondom, „Nem tudom, kicsim.” Vagy, „Én a következőt csináltam egy hasonló helyzetben, és nekem működött. És azt mindig tudd, hogy itt vagyok, és meghallgatlak, és mindig szeretni foglak, bármilyen döntést hozzál is. És még valami, Édeském, nem tudod elhibázni. Ezt megígérem neked.” Végül is megtanultam az igazat mondani a gyermekeimnek.

A szülő csak akkor lehet bölcs, ha felhagy a tanítással.

Már nincs kapcsolatom a gyermekeimmel. Ehelyett intimitás, totális bensőségesség van köztünk.

Nem vagyok rendben azzal, ha ordítozom a fiammal. Ezt észrevettem. És ennek semmi köze a világ elvárásaihoz, erkölcsi normáihoz. Ezért aztán, ha bármikor is megharagudnék rá, akkor jól megítélném, leírnám, feltenném a négy kérdést, megfordítanám, és rájönnék, hogy nem ő az én problémám – én vagyok a saját problémám. A gyerekeim imádják, hogy van nekem ez a Munka!” (Byron Katie)

Tehát, semmi más dolgod nincs, mint megítélni a gyermekedet (Ítélkezőlap), majd jól átereszteni ezeket az ítéleteket a Négy kérdésen és a Megfordításokon. És akkor se búslakodj, ha nincs gyermeked, hiszen az összes körülötted élő ember a Te boldogságodat szolgálja, még ha sokszor úgy tűnik is, hogy pont az ellenkezőjét teszik. Még inkább így: pont akkor szolgálják leginkább a boldogságodat és a szabadságodat, amikor kibuksz rajtuk. Mert ekkor kapsz esélyt a felbukkant hiedelmeid nyakon csípésére, és megvizsgálására. Tudod, amiről nem tudsz, azt nem tudod megvizsgálni.

Tehát, várd örömmel, kíváncsian a következő alkalmat, amikor valakivel valami „bajod” támad, köszönd meg neki, hogy megmutatta, hol van magaddal bajod, írd le, és irány a Munka.

Én most hamarosan kivonom magam kicsit a munkából - már amennyire nekem ez az -, a Munkából azonban semmiképpen. Még csütörtökön jövök egy bejegyzéssel, aztán legközelebb csak július 4-én. Addig szeretettel ajánlom figyelmetekbe a már összegyűlt kincsesbányát itt a blogon, és természetesen a Munkát. Hisz van is egy olyan régi mondás, hogy „A Munka nemesít.” Én ezt elhiszem, lesz, ami lesz! Soha rosszabbat. :)

Utazás Odabent – A Gyilkos

„Soha senki nem bántana egy másik emberi lényt, ha nem lenne összezavarodva.” (Byron Katie)

Többször említettem már Byron Katie Börtön Projektjét: Amerikában börtönök sokaságában alkalmazzák már a Munkát. Egy ezzel kapcsolatos levelet fordítottam le Katie blogjáról, végtelenül megható és tanulságos.

Kedves Mindenki,

Itt ülök a számítógépem előtt, és befele figyelek, előbukkannak-e a szavak, melyek megfelelően képesek leírni a San Quentin börtönben tett látogatásaim során átélt életreszóló élményeimet. Több mint fél év telt el azóta, hogy először átmentem a börtön maximum biztonságú kapuján, és beléptem egy olyan világba, mely teljesen váratlanul nyitotta meg az elmémet a valódi szabadság megértésére, egy olyan valóságba, mely elém hozta a legmélyebb előítéleteimet, hogy azok a szívem mélyen találjanak meghallgatásra.

A szívem hívott a San Quentin-be. Hallottam, ahogy Katie a Börtön Projektről beszél, és egyszer csak valami elindult a szívemből, és arra késztetett, hogy önkéntes segítőként jelentkezzem, amennyiben szükség van rám.

A szeretet a legcsodásabb helyekre visz el, és egy ideje már azt tanulom, hogyan bízzam rá magam teljesen erre a vezettetésre.

Mit is mondhatnék, ami pontosan visszaadja mindazt a felismerést és változást, mely folyamatosan történik bennem, miután a legszigorúbban őrzött férfiakkal osztottam meg a Munkát? Kutató szemeik, és őszinte, kíváncsi elméjük minden nap engem inspirál tovább. Oly mélyen vágynak az igazság meglátására és oly őszintén osztják meg minden történetüket velem, hogy ez ad nekem is bátorságot a saját Munkám elvégzésére, bármilyenek legyenek is a körülmények.

Az egyik Munka-délelőtt után, melyet Katie tartott a legrégebbi börtönlakóknak, még egy ideig ott üldögéltünk. A mellettem ülő férfi, aki 16 éve lakik a Dombon, igen visszafogott embernek tűnt - nappal odaadóan végzi börtönbeli munkáját, éjszaka pedig a cellájában művészeti alkotásokat készít. Ez a férfi mélyen belenézett a szemembe, és halkan elmesélte, hogy sok-sok évvel ezelőtt megölte a sógorát. Elmondta, hogy Katie szavainak segítségével rádöbbent, hogy erőszakos cselekedetét közvetlenül annak a gondolatnak az elhívése okozta, hogy ez a helyes módszer a húga megvédelmezésére. Azt is elmesélte, hogy az első öt börtönéve alatt folyton azt hitte, hogy csak egy rémálom gyötri, melyből nem tud felébredni; képtelen volt elhinni, hogyan tudott minden ennyire megváltozni, és hogyan volt végül is képes embert ölni.

A rákövetkezendő években még nagyobb lelkiismeretfurdalás gyötörte, mert ráébredt, hogy a cselekedet, melyről azt képzelte, hogy békét fog hozni a családjába, csak még nagyobb veszteséghez és zavarodottsághoz vezetett. Visszatekintve már látta, hogy rengeteg más módon segíthetett volna a húgán, melyek nem kívántak volna meg erőszakot. Mindössze egyetlen délelőttnyi Munkázás után, ez a férfi kijelentette, hogy soha többé nem tudhatja, mi helyes vagy jó a másik ember számára.

Arról is beszélt, hogy az unokaöccse minden alkalmat megragadott arra, hogy tudassa, a nagybátyja egy gyilkos, és meg kell fizetnie ennek az árát, és biztonságosan börtönbe zárva kell őt tartani, amíg csak lehetséges. A férfi megértette unokaöccse haragját. Annyit mondott, „Ő csupán azt teszi, amit én is tettem azelőtt. Pont olyan, mint én voltam.”

Ezután még egy kicsit csendben üldögéltünk, befogadtuk egymást. Azokban a pillanatokban valami megnyílt bennem, és teljességgel átöleltem egyenlőségünket; ez a valami igen finom volt, mégis nagyon mély. Az őszintesége mindössze alázatot hagyott bennem, és felismertem saját tudatlanságomat és ártatlanságomat, mindannyiunk tudatlanságát és ártatlanságát. Hányszor is volt olyan, hogy a megvizsgálatlan hiedelmeim által rángatva, félelem alapján reagáltam? Mennyiszer fordult is elő, hogy ez az összezavarodott elme magyarázta a drasztikus reakcióit, és mindezt a biztonság és boldogság keresése ösztönözte?

Hirtelen elolvadt belőlem az összes ellenérzés és ítélet, amit a félelmetes vagy ártalmas emberek ellen tápláltam, egyrészt mert tisztábban megértettem a projekció/kivetítés természetét, másrészt pedig megértettem a védekezés hiábavalóságát:

Bármilyen kivetítés = visszatükröződés = lehetőség önmagam felfedezésére = befelé nézés = kapcsolódás = egyesülés = szeretet.

Védekezés = elkülönülés = védekezés az elképzelt veszteség vagy károsodás félelme ellen = cselekvés az elképzelt veszteség vagy károsodás ellen = konfliktus és ellenállás = szenvedés.

Olyan volt az egész, mintha valami befeszült, elrejtett hely az elmémben mély lélegzetet vett volna, és teret engedett volna egy új világnak; az önvédelem és a kivetítés helyett, ahogy ott ültünk szemtől-szemben, csak nyugodt szeretetet éreztem.

Aztán pedig én meséltem el, hogy mennyi éven keresztül cipeltem a gyilkosság terhét magamon a négy abortuszom miatt. Az elmémben valamilyen féle sorozatgyilkost gyártottam magamból, annak ellenére, hogy orvosi javallatra vetettem el a babákat, mivel rendelleneségeket gyanítottak, és a saját életemet mondták veszélyben, ha kihordom a magzatokat. Bevallottam, hogyan zártam be magamat a szégyen és a bűntudat börtönébe, hogyan dugdostam fájdalmas titkomat a világ elől, és úgy éltem, mint aki megérdemli, hogy hátralevő napjait lelakatolva, megbüntetve töltse. Rémálomban éltem, ahol az élet egyre ijesztőbbé vált, mivel minden egyes újabb szörnyűséges történés a bennem lévő bűntudat bizonyítéka volt. Folyamatos menekülésben voltam, és azt hittem, szenvedésre ítéltettem, hogy életem hátralevő részében megfizessek bűneimért.

Tovább mélyült a csend, és a kapcsolódásunk hihetetlen erejű lett, ahogy ott ültünk, maszkok nélkül, az életünk fájdalmas bizalmatlanságát meztelenül szemlére tettük. Gyengéden egymásra mosolyogtunk. Belül oly mérhetetlen megkönnyebbülés volt felismerni és elengedni a kontroll ősrégi illúzióját, feladni a múlt történeteit és a jobb jövőről szóló terveket a szeretetért.

Honnan tudja az élet? Hogyan teremti meg a szeretet azokat a tökéletes körülményeket és lehetőségeket, melyek lehetővé teszik számomra, hogy még tisztábban láthassam a valóságot? Hogyan tud az univerzum ilyen hibátlanul kedves lenni? Az ország egyik legszigorúbb börtönébe kellett bemennem ahhoz, hogy megtaláljam azt az embert, aki segít átlátnom a biztonságon túlra, a legnagyobb szabadságba.

Valójában annyit szeretnék mondani, hogy köszönöm. Az eset óta előfordul, hogy reggelenként az ezt a szívet megtöltő hála könnyei csordulnak végig. Köszönöm, Katie, és köszönöm Nektek, minden kedves lélek, kik szeretőn nyitva tartjátok számunkra a lehetőséget, hogy négy kérdés segítségével átláthassunk a szenvedésen, és megfordíthassuk az életünket.

Mélyen meghajolok…

Szeretettel,

Mollie Shea

„Az emberi lény az általunk univerzumnak nevezett egész része, egy időben és térben korlátozott rész. Magunkat, a gondolatainkat és az érzéseinket a többitől elkülönültnek érzékeljük – ez a tudatosság egyfajta optikai illúziója. Ez az illúzió börtön számunkra, mely a személyes vágyainkra és kevés számú hozzánk közel álló személy iránti szeretetre korlátoz minket. Az a feladatunk, hogy kiszabadítsuk magunkat ebből a börtönből, mégpedig az által, hogy kiszélesítjük szeretetünk és könyörületességünk körét az összes élőlényre és a természet teljességére. Az emberi lény valódi értéke azzal mérhető, hogy mennyire sikerült elszakadnia az én-azonosultságától. Ha azt szeretnénk, hogy az emberiség fennmaradjon, alapjaiban új gondolkodásmódra van szükségünk.” (Albert Einstein, 1954)

Tanuld meg Byron Katie Munka-Módszerét kiscsoportban, gyorsan, hatékonyan, szeretetteljes, támogató légkörben. A legközelebbi 2-napos Alaptanfolyam július 15-16. (péntek-szombat), Budapest. Jelentkezési határidő: június 17. péntek, max létszám 8 fő. Részleteket itt találsz: http://kincsamivan.hu/programok.html

Mi Is A Szabadság?

Egy Barátom megkért, írjak üzleti célú blogjára, hogy minél többen megismerkedhessenek a Munkával. Vele együtt én is megosztom az ÖnMunka blog Olvasóival az elkészült irományt. Lényegretörő összefoglalója működésünknek és a Munkának. 

Ezt a bejegyzést azok figyelmébe ajánlom, akik hajlandók picit kinyitni az elméjüket, és nyitottan, kíváncsian olvasni a következő sorokat. Egyik kedvenc mondásom:

 „Azt akarod, hogy igazad legyen, vagy a szabadságot választod?” (Byron Katie).

Feltételezem, hogy Téged igenis érdekel a szabadság, értsünk egyelőre bármit is ez alatt. Szerinted mire van szükséged ahhoz, hogy szabad legyél? Kérlek, csukd be egy kicsit a szemedet, és keresd meg a válaszodat erre a nagyon egyszerű kérdésre. Akár le is írhatod. És, kérlek, ne légy bölcs, okos, spirituális, ne azt mondd, amit mástól hallottál vagy olvastál, és nagyon megtetszett, hanem nézz magadba a saját válaszodért.

Ahhoz, hogy szabad legyek, a következőkre van szükségem:

És egyáltalán, mit jelent az, hogy szabad? Megnéznéd ezt is magadban? Mik a külső/belső jelei annak, ha szabad vagy? Mik a szabadság ismérvei? Listázd össze ezeket is:

(Hamarosan visszatérek a szabadság témaköréhez, de előtte még rendetlenkedek egy sort, ha már Miki ideengedett a blogjára… :)

A rendetlenkedés lényege egy kis provokáció az önfejlesztés birodalmával kapcsolatban. Elképesztő mennyiségű tipp, tanács, technika áll ma már a rendelkezésünkre ahhoz, hogy egy vágyott, jobb életet „teremtsünk”, több pénzt „vonzzunk be”, anyagilag „sikeresebbek” lehessünk, hogy bebizonyítsuk magunknak és a világnak, hogy érünk valamit. Feltételezem, hogy ha ennek a blognak az olvasója vagy, akkor Te is ismered a nagy részüket. Álmodból felébresztve is tudod az összes ide vonatkozó „törvényt”, és időd egy részét azzal töltöd, hogy próbálod a gyakorlatba is átültetni őket. Hadd kérdezzek valami csúnyát: működnek számodra ezek az úgynevezett törvények? Kérdezek egy még csúnyábbat: Teljesen, száz százalékig biztos lehetsz benne, hogy az univerzum, a pénz, a vonzás, a bőség „törvényei” valóban léteznek? (És nem az ellenkezőjéről szeretnélek meggyőzni, hanem hogy tedd föl magadnak ezeket a kérdéseket.) Mi zajlik benned, ha elhiszed, hogy az univerzum azt hozza eléd, amit Te vonzol (és véletlenül negatív gondolatokon csíped magadat, vagy mondjuk, nem olyasmi történik veled, amit szívesen veszel)? Mi zajlik benned, ha elhiszed, hogy ez a Te felelősséged, és hogy kutya kötelességed egy jómódú, sikeres életet „megteremteni” magadnak, különben egy nagy senki maradsz, aki semmit sem képes elérni az életben? Ezek a gondolatok békességet vagy feszültséget okoznak benned?

Ha most ideges lettél, teljesen érthető. Hisz már jó ideje ebben az irányban haladsz, rengeteg időt és pénzt fektettél az önfejlesztésbe, egy jobb, sikeresebb, bőségesebb élet megteremtésébe. Rengeteget tanultál, és szép fokozatosan MINDENT ELHITTÉL. Eszedbe jutott valaha megkérdőjelezni azt, amit hallottál és olvastál?

Tudom, nagyon kényes témát feszegetek, és olybá is tűnhet, hogy meghibbantam, hogy így próbálok egy világszerte ismert, nálunk még szinte ismeretlen önfelismerési módszert bemutatni és népszerűsíteni. Hisz olyasmiket kéne mondanom, hogy ettől aztán tényleg, de most tutira boldog, gazdag és sikeres leszel. És akkor biztos érdekelne a dolog. Bár, ki tudja. Annyi mindenre mondták már ezt, az emberek pedig csak nem boldogabbak, gazdagabbak és sikeresebbek. Sőt, inkább egyre frusztráltabbak és elkeseredettebbek. És mivel annyi mindent láttál már, teljesen természetes ellenállás alakulhatott ki benned egy újabb marhaság iránt. Én legalábbis így voltam vele: jól elhajtottam a barátnőmet, aki először mesélt nekem Byron Katie A Munka (The Work) nevű hiedelem-megvizsgáló módszeréről. Aztán kisebb testi erőszak alkalmazásával csak lenyomott a youtube elé… Néha túlzok, itt azonban tényleg maximum 2 perc alatt fordult velem fejjel lefele a világ, és értettem meg azt, amit azelőtt még sosem sikerült. Hogy miért is nem megyek sokra azzal a sok okossággal, amit nem rövid önismereti utamon megtanultam. Nem sokáig bánkódtam, mivel ezerrel faltam fel a Munkát, és kérdőjeleztem meg a hiedelmeimet százszámra.

No, de mi is ez a Munka nevű valami? A Munka egy nagyon gyakorlatias, egyszerűen megérthető és megtanulható hiedelem-felülvizsgáló módszer (Négy kérdés és Megfordítások), mely bármikor kéznél van, amikor stresszes gondolataid előbukkannak. Nagyon fontos, hogy a hiedelmeket nem pozitívra írjuk át, ennek semmi értelme. Ehelyett rendbe tesszük az ALAPOKAT. Kilapátoljuk a tudatalattinkból azt a trutyit, amit odapakoltunk még pici gyerekkorunkban. Amíg a 3-4 éves kori hiedelmeinkkel élünk (és mindannyian ezt tesszük), addig ezek folyamatosan „végrehajtanak”. Ezt nevezi a Munka nyelvezete összezavarodott elmének. Minden emberi lény elméje összezavarodott, amíg elhiszi, amit hisz. Amíg elhiszem az apámmal, anyámmal, magammal, az élettel, a nőkkel, a férfiakkal, a párkapcsolattal, az élettel, halállal, kontrollal, szeretettel, felelősséggel, munkával, pénzzel, sikerrel, a világ működésével, az én szerepemmel (stb.) kapcsolatos hiedelmeimet (történeteimet), addig ezek KÖTNEK. És addig nincs más választásom, mint hogy az egész életemet MENEKÜLÉSSEL, ELLENÁLLÁSSAL ÉS KÜZDÉSSEL  töltöm. És mindent megteszek, hogy mindettől megmeneküljek, csak nem a megoldás irányában keresgélek. Te hogyan állsz ellen, hogyan küzdesz, hogyan menekülsz? Vagy-e annyira őszinte magadhoz, hogy meglátod ezt magadban?

A Munka rendszeres végzése, vagyis „gyökérhiedelmeid”, történeteid szép fokozatos megvizsgálása (nem pedig „megerőszakolása”, és így még mélyebbre tunkolása) KINYIT. Kinyitja az elmédet, kinyitja szívedet, kinyitja a világodat, kinyitja az életedet. Mivel a megvizsgált hiedelmek mintegy elengednek minket, így egyre tisztább elmékké válunk, ami fantasztikus hatékonysággal, kreativitással, örömmel, életszeretettel tölt el minket. A legfontosabb pedig tán az, hogy totálisan erőfeszítés-mentessé válunk. Nem erőszakoljuk magunkat tovább, hogy ilyenek meg olyanok legyünk, nem erőszakoljuk tovább a körülöttünk élő embereket és világot, hogy legyenek már olyanok, amilyennek mi szeretnénk őket, nem kántálunk ezerszámra pozitív megerősítéseket, hanem totális nyugalommal éljük az Életet, egyszerűen csak áramlunk vele, és stresszmentesen tesszük a dolgunkat.

Egy rövid részlet a saját blogom egyik témába vágó bejegyzéséből:

„Még mindig arról a teljes félreértésről, ami a gondolatokat övezi. A Munka alapkiindulása, hogy az életben minden szenvedést megvizsgálatlan gondolataink okoznak, melyeket tudatosan vagy tudat alatt igaznak hiszünk, és fel sem merül bennünk, hogy ezeket a gondolatokat megkérdőjelezhetjük. Próbálunk „megszabadulni” a gondolatainktól, azt azonban senki nem tudja, hogyan is csináljuk ezt hatékonyan. Minél jobban szabadulnánk, ők annál jobban ragaszkodnak hozzánk. Vagyis, a probléma nem maga a gondolat, hanem az, ha elhisszük azt. Nem gondolni nem tudsz. Mire ezt eldöntöd, máris gondoltál. Pozitívan gondolni pedig megint csak nem tudsz egész addig, amíg a felhalmozott, életed során elhitt, mélyben hömpölygő gondolataidat meg nem kérdőjelezted. Nem átprogramozod, nem kiirtod őket, nem hóhér módjára pallossal csapsz le rájuk, hanem kíváncsian, nyitottan megvizsgálod őket a Négy kérdés és a Megfordítások segítségével. És akkor felenged mindaz a stressz, amit ezek az elhitt gondolatok okoznak az életedben, sőt, maga a gondolat is szépen elhagy. Hiszen, csak addig van rá szükséged, amíg fogalmad sincs arról, mi zajlik a mélyedben. Pont ő a Te Barátod, a hírnök, hogy "Hééé, itt vagyok, foglalkozzál már velem!!!" Amíg lenyomod, elhallgattatod, a szőnyeg alá söpröd, addig ő mindenféle módon hatni fog az életedre, hogy felhívja magára a figyelmedet. Az Önvizsgálat után pedig már nem lesz szükséged pozitív gondolkodásra; valami sokkal csodálatosabb történik az életedben, erőfeszítés-mentesen.” (A folytatást itt találod: http://onmunka.blogspot.com/2010/10/miert-borul-meg-pozitiv-gondolkodas.html)

A Munka megtanulásával egy önmagad megtisztítására alkalmas, MŰKÖDŐ eszközt kapsz a kezedbe. Ez egy teljesen letisztult, csiribiri mentes, KŐKEMÉNY módszer. Kőkemény azért, mert minden illúziódat felszámolja. Ugyanakkor végtelenül gyengéd is, mert csak addig visz, ameddig hajlandó vagy épp elmenni. Ez az Út nem egyszerű, nem is való mindenkinek. Viszont az, aki bevállalja, lenyugszik, és kivirágzik: megtelik az élete Élettel.

Visszatérve a szabadságra, egy Byron Katie idézettel szeretném befejezni:

„Rájöttem, hogy amikor elhiszem a gondolataimat, szenvedek, amikor viszont nem hiszem el őket, nem szenvedek, és ez igaz minden egyes emberi lényre. A szabadság ennyire egyszerű. Úgy találtam, hogy a szenvedés választható, opcionális. Olyan örömre leltem magamban, ami sosem tűnik el, egyetlen pillanatra sem.  És ez az öröm mindenkiben ott van ugyanúgy.”

TE KI LENNÉL A TÖRTÉNETEID NÉLKÜL?

Mit Választasz: a Kontrollt vagy Álmaid Életét?

Múlt vasárnap a tematikus tréningünk egyik témája a Kontroll volt, melyről már nagyon sokat írtam a blogon, és ami az egyik legnehezebben emészthető dolog számunkra. Úgy élni, hogy ne ÉN akarjak irányítani, ne én akarjam kitalálni a Valóság menetét, diktálni neki, elvárásokat támasztani, és persze folyamatosan elégedetlenkedni, mert az nem olyan, amilyennek én AKAROM. Ebben a témában szeretném megosztani Veletek egy amerikai Byron Katie Barátom, Jeni írását. Megkérdeztem, feltehetem-e a blogomra, ő persze beleegyezett. Íme, Jeni története:

Egy barátom megkért, meséljek neki példát arra, hogyan is „vettem ki a kontrollt” az életemből. Arra gondoltam, mindannyiótokkal megosztom.

Nos, rögtön itt is egy, ami épp eszembe jutott. Évekkel ezelőtt szabadúszó szinkronszínészként dolgoztam egy barátom ügynökségének. Minden meghallgatásra úgy mentem, hogy „Ez a munka tutira az ENYÉM lesz!” Előtte meditáltam, leföldeltem és megenergiáztam magam, mantrákat ismételgettem… 12 hónappal később még mindig nem volt egyetlen felkérésem sem.

Akkoriban beszélt nekem egy barátnőm erről a Byron Katie nevű nőciről, úgyhogy megkerestem a honlapját, www.thework.com, és közben azt gondoltam, „Francba az egésszel, de azért ártani biztos nem árt.” Kitöltöttem egy Munkalapot a stresszes gondolataimról, először is arról, hogy nem sikerülnek a meghallgatásaim, nem kapok megbízást. A megvizsgált gondolatom az volt, hogy „A castingfőnököknek imádniuk KELLENE engem.” Nehogy már ne! Mire befejeztem a gondolat megvizsgálását, ráébredtem, hogy TELJESEN a más dolgával foglalkoztam, nem a sajátoméval, és megpróbáltam minden meghallgatást én kontrollálni, ahelyett, hogy mindössze: elmegyek, követem az egyszerű utasításokat, majd csinálom a további dolgaimat, azaz jelen vagyok abban, amit épp csinálok.

Amint megtörtént bennem ez a nézőpontváltás (összesen 4 percembe tellett), őrült módjára kezdtek el beözönleni az ajánlatok, és ez már 3 éve folytatódik.

Itt a Valósággal fennálló biznisz: Én ebből az egészből SEMMIT nem kontrollálok. Valami nálam nagyobb teszi ezt. IGEN, én része vagyok ennek a nagyobb dolognak, egyéni része vagyok a Teremtésnek/Istennek/Valóságnak, de a Valóság/Isten jobban tudja, mi jó nekem, mint azt én tudni vélem. És az én Isteni Részem azt is tudja, hogy ezt az információt megoszthatja velem, és „ő” folyamatos összhangban, kapcsolatban van ezzel a nálam nagyobb dologgal. Amikor kiveszem az egyenletből az Egós Részemet, akkor a Termetés/Isten/Valóság/Áramlás/Univerzum Ritmusa csupán csak teszi, amit épp tesz. Harcolhatok ellene, vitába szállhatok vele, vagy elfogadhatom, szerethetem, és áramolhatok vele; de SEMMI, amit én teszek, nem fogja eltántorítani az Univerzumot attól, amit ő tesz. PONT.

Nem én irányítom ezt a show-t. Ez a dolog itten (a Valóság), az én részvételem és beleegyezésem nélkül történik. Ha úgy akarok tenni, mintha meg tudnám állítani, változtatni, befolyásolni, felgyorsítani vagy lelassítani, másmilyenné tenni, akkor teljes bizonyossággal csapom be magamat. Hahaha. És még csak EZ sem számít semmit. Az egésznek annyi lesz az eredménye, hogy összezavarodom, amikor nem úgy történnek a dolgok, ahogy szeretném, amikor viszont az én szájízem szerint mennek, akkor SZUPERÜL fogom érezni ÉNmagamat a bőrömben, és büszke leszek rá, hogy „Ezt én teremtettem.” (Ez mind EGÓ.)

20 évig mantráztam és kántáltam, hogy megkapjak bizonyos dolgokat. Ezeket részben megkaptam, másik részben pedig nem. Aztán ráébredtem az Igazságra: Nem számít, MIT TESZEK vagy MIT NEM TESZEK, a valóság mindig a lehető legjobban szolgálja ki az én érdekeimet. Pont. És mindennek semmi köze hozzám.

A Valóság=Óceán. Én és TE=az Óceán vízcseppjei. Lehetségesnek tartod, hogy az Óceán ne gondoskodjon a benne lévő vízcseppekről? Ez lehetetlenség. A Valóság/Isten a Valóságot/Istent szolgálja rajtam és rajtad keresztül. Nem vagyunk híján a tökéletességnek. Itt csakis szeretet létezik mindenki számára. NEM tudunk itt hibát elkövetni. Ez egyszerűen nem lehetséges.

Ma már csak elmegyek a meghallgatásra, követem az egyszerű utasításokat (a megérzéseim mindig elárulják, mit tegyek, és ez mindig jó érzéssel tölt el). Mosolygok, lélegzek, mozgok, nevetek, szeretek, gépelek, forgatókönyvet olvasok, táncolok, énekelek, alszom, eszem, kommunikálok, mindig azt teszem, amire épp ITT és MOST útmutatást kapok. Ennyi. Egyszerű, mégis a legmélyebb, legkiteljesedettebb módja az életem élésének.

Tudni, hogy nem én irányítok, megadta nekem annak a szabadságát, hogy BÁRMIT Tökéletesnek fogadjak el. Nincs más lehetőség. És a valóságban élem álmaim életét.