Krízisben…

Mára többszörösen aktuális idézeteket gyűjtöttem. Az aktualitást egyrészt a vasárnapi Férfi-Nő-Párkapcsolat Tematikus Tréning adja, másrészt pedig az, hogy több Drága Barátom párkapcsolati slamasztikában van. Telefonon, lótva-futva nem tudom nekik elmondani, amit szeretnék, ezért főleg Nekik ajánlom szeretettel Katie szavait. És persze Neked is, aki épp ezt olvasod. A következő idézeteket is én fordítottam Byron Katie Az Öröm Ezer Neve című könyvéből. Előzetes figyelmeztetésként annyit, hogy ez az a radikális igazság, ami vagy nagyon mélyen elgondolkodtat, vagy akár felháboríthat. Ez a tiszta elme igazsága, amihez a Munka rendszeres végzése eljuttat. Azt ajánlom, hogy lassan, figyelmesen, meditációs jelleggel olvasd Katie gondolatait. Kellemes olvasást kívánok.

„Nem tudsz valódian kapcsolódni a partneredhez, amíg meg nem szabadulsz attól a hitedtől, miszerint szükséged lenne tőle valami olyasmire, amit ő nem ad meg neked. A párod semmi olyasmit nem tud tenni, amivel megakadályozná, hogy szeresd. Az egyetlen mód az elvesztésére az, ha elhiszed, amit róla gondolsz. Egész addig egy vagy a partnereddel, amíg el nem hiszed, hogy egy bizonyos módon kéne kinéznie, adnia kéne neked valamit, másmilyennek kéne lennie, mint amilyen. Valójában így válsz el tőle. Ilyenkor a fejedben máris véget vetettél a kapcsolatotoknak.”

„Természetesen vannak olyan helyzetek, amikor jobb fizikailag távozni. Ha mondjuk a férjed ver, vizsgáld meg a gondolataidat azzal kapcsolatban, hogy miért maradsz mégis vele. Amikor megvilágosítod magadat az igazságra, rájöhetsz, hogy az egyetlen épelméjű döntés az, ha elhagyod. Nem kell félni, keserűnek vagy mérgesnek lenni ahhoz, hogy véget érjen egy házasság. Vagy, ha még nem állsz készen elhagyni, akkor maradj benne a házasságban, csak sokkal nagyobb tudatossággal arról, hogyan erőszakoskodsz magaddal, amikor megengeded neki, hogy veled erőszakoskodjon. Ez hasonlít ahhoz, amikor egy kertkapura kiírják: A KUTYA HARAP. Ha egyszer mész be a kertbe, és „megharapódsz”, akkor a kutya harapott beléd. Viszont ha másodszor is besétálsz a kertbe, és „megharapódsz”, akkor te haraptad meg saját magadat. Ha ezzel tisztába jössz, az mindent megváltoztathat. Megvizsgálod az elmédet, és rájössz, hogy végső soron senki sem árthat neked – csak te tudsz ártani saját magadnak. És meglátod, hogy 100%-ig te vagy felelős a saját boldogságodért. Ez pedig nagyon jó hír.”

„Tegyük fel, hogy a férjem szerelmi viszonyt folytat egy másik nővel, és ez nekem nem tetszik, akkor azt mondanám neki, „Kedvesem, megértem, hogy viszonyod van, és azt figyeltem meg, hogy amikor a másik nővel vagy, akkor valami bennem elkezd tőled eltávolodni. Nem tudom, mi ez, csak annyit tudok, hogy így van; ez a te tőlem való elmozdulásodat tükrözi, és szeretném, ha tudnál erről.” És aztán, ha még mindig folytatja a viszonyt, és szívesebben tölti az idejét egy másik nővel, megfigyelném magamban, ahogy eltávolodok tőle, és ha elhagynám, azt akkor sem haraggal tenném. Semmit nem tehetek azért, hogy vele maradjak, és semmit nem tehetek azért, hogy elváljak tőle. Nem én vagyok ennek a műsornak a rendezője. Vele maradhatok, vagy el is válhatok tőle a teljes szeretet állapotában, és átfuthatna a fejemen, Hát ez lenyűgöző; megígértük egymásnak, hogy mindig együtt maradunk, és most elválok tőle, és valószínűleg csak nevetnék, és örülnék, hogy megvan neki, amit akart, majd tovább lépnék, mert nincs bennem háború.

Egy másik nő ugyanakkor úgy válik el a férjétől, hogy „Nem kellett volna viszonyt kezdenie”, „Megbántott”, „Nem is érdemel meg engem”, „Megszegte az ígéreteit”, „Szívtelen”. Az elmozdulás mindkét esetben ugyanolyan; az egyetlen különbség a történet. Az utazást mindkét esetben meg fogod tenni. A kérdés csupán annyi, hogyan távozol: rugdosódva és sikítozva, vagy pedig méltósággal, békében, nagylelkűen? Ezt most nem tudod diktálni, nem tudod megjátszani, nem tudsz spirituálissá vagy szeretettel telibbé válni. Légy csak őszinte, és kérdőjelezd meg a gondolataidat. Aztán, végül, amikor az ismerőseid azt mondják, „Ajj, de szörnyű ez a válás dolog”, azt válaszolhatod, „Megértem, hogy így látjátok, de nekem nem ez a tapasztalásom róla.”

„Nem két emberre van szükség ahhoz, hogy egy házasságban véget érjen a háborúskodás; csak egyre. És ha mindketten befejezik a háborúskodást, akkor az élet még kétszer olyan széppé válhat.”

„Az életed már most is teljes, úgy, ahogy van. Még a fájdalmasnak tűnő pillanatokban sincs semmi rosszul, és semmi sem hiányzik. A valóság mindig kedves; ami történik, az a lehető legjobb dolog, ami történhet. Semmi más nem lehetséges, és ha megvizsgálod, akkor majd teljesen tisztán fogod ezt látni.

         Van egy barátom, akinek a felesége beleszeretett egy másik férfiba. Akkor már egy ideje végezte a Munkát, és ahelyett, hogy belesajnálta volna magát a szomorkodásba és a pánikba, megkérdőjelezte a gondolatait. „’Velem kéne maradnia’ – igaz ez? Nem tudhatom. Hogyan reagálok, amikor elhiszem ezt a gondolatot? Nagyon zaklatott leszek. Ki lennék e nélkül a gondolat nélkül? Egyszerűen csak szeretném őt, és a legjobbakat kívánnám neki.” Ez a férfi valóban akarta tudni az igazságot. Amikor megvizsgálta a gondolatait, valami elképesztő kincsre bukkant. „A végén”, mondta, „már képes voltam úgy nézni, hogy valójában pont ennek kell történnie, hiszen épp ez történt. Amikor a feleségem beszélt nekem a történtekről, akkor már semmit nem kellett cenzúráznia, hogy engem megóvjon a fájdalomtól. Elképesztő volt hallani, hogy milyen volt számára a helyzet, úgy, hogy semmit nem vettem belőle magamra, személyesen. Életem legfelszabadítóbb megtapasztalása volt.” A felesége összeköltözött a másik férfival, és az én barátom teljesen rendben volt ezzel a helyzettel, hiszen nem szerette volna, ha felesége úgy marad vele, hogy nem vele szeretne lenni. Néhány hónappal később válságba jutott az új partnerével, és szüksége volt valakire, akivel beszélhet. Elment a legjobb barátjához – a férjéhez. Szép nyugodtan megbeszélték a lehetőségeit. A nő úgy döntött, hogy kibérel magának egy lakást, ahol átgondolhatja a dolgait, és végezetül, sok hullámhegy és hullámvölgy után, visszament a férjéhez. És miközben mindezen történések zajlottak, amikor a barátom úgy érezte, hogy harcolni valója van a valósággal, és fájdalmat vagy félelmet élt meg, alaposan belement abba a gondolatba, melyet az adott pillanatban elhitt, és így visszatért egy nyugodt, vidám elmeállapotba. Saját maga fedezte fel és élte meg, hogy az egyetlen lehetséges problémája a megkérdőjelezetlen gondolkodása. És pont a felesége adott meg neki mindent ahhoz, hogy felfedezhesse a saját szabadságát.”

„Az egyetlen igaz szerelmi kapcsolat saját magamhoz fűz. Saját magam házastársa vagyok, és ezt vetítem rá mindenkire. Teljes szívemmel szeretlek; ebben neked részt sem kell venned, így nincs motiváció a „Szeretlek”-ben. Nem csodálatos ez így? Teljesen szerethetlek, és neked semmi közöd az egészhez. Semmit nem tehetsz, amivel megakadályozhatnád, hogy megéljem a veled való intimitást.

         Amikor azt mondom „Szeretlek”, akkor magamat szeretem. Nincs személyiség, aki beszélne, saját magamhoz szólok. A szeretet annyira önfelfaló, hogy semmi másnak nem jut hely mellette. Saját magát falja fel, mindig. Egyetlen rajta kívül lévő molekula sem létezik. A kettősség látszólagos világában úgy tűnik, mintha lennél te, és én, meg a többi ember, de valójában csak egy van. És még ez sem igaz.

         A belső hang az én házastársam. Minden más házasság ennek a házasságnak a metaforája. Amikor elkötelezem magam, akkor a saját igazságommal teszem, nincs magasabb vagy alacsonyabb rendű. „Elfogadod ezt a férfit férjedül?” „Igen. És lehet, hogy meg fogom gondolni magam.” Ennyi. Csak a Valóság hitvese vagyok. Ez az egyetlen elköteleződésem. Nem szólhat egy bizonyos személynek. És a férjem sem szeretné ezt másként.

         Amíg nem az igazságot választod hitvesedül, addig nincs valódi házasság. Vedd társul magadat, és akkor minket is társul vettél. Mi te vagyunk. Ez a kozmikus vicc.”