Mi Köze az Érzelmeinknek az Önbecsülésünkhöz? Feltételes/Szerzett Önbecsülés és Valódi Önbecsülés

 „Az újszülöttek egyáltalán nem képesek az érzéseik elfojtására, legyen szó éhségről, félelemről, kényelmetlenségről vagy fájdalomról. Az egészséges újszülöttek könnyen ki tudják mutatni a haragjukat, és nagyon könnyen tudnak nemet mondani – ahogy azt bárki tanúsíthatja, aki tanúja volt már egy frusztrált kisgyerek dühének, vagy próbált már olyasmivel etetni csecsemőt, amit az nem kívánt. A kicsik a világba kürtölik nemtetszésüket, hangosan és világosan. Mivel az érzelmek kifejezésének óriási értéke van a túlélés szempontjából, a természet nem kérné tőlünk az erről való lemondást, hacsak a környezetünk nem igényelné ezt. Amikor elfeledjük, hogyan kell nemet mondani, feladjuk az önbecsülésünket.” (Dr. Máté Gábor)

Dr. Máté Gábor munkásságát 2013 óta követem, a blogon is több bejegyzésben ajánlottam már magyarul megjelent könyveit. A legutóbbit itt találod: A Test Lázadása és az Idegrendszer Újrahuzalozása.

Ma a Szétszórt elmék című könyvéből ajánlok egy szemelvényt, melyből kiderül, mi köze van az érzelmeink és természetes impulzusaink elfojtásának, illetve felszabadításuknak az önbecsülésünkhöz. Az önbecsülésünk nem „agyból, fejből” fog megerősödni, egészségessé válni, hiába próbálkozunk. Mint minden más fontos pszichológiai működésünk, ez is a testi valónkkal való összekapcsolódásból fakad. Ismételgethetünk önbecsülés növelést célzó megerősítéseket évszámra, sok minden nem fog változni. Ha megtanulunk összekapcsolódni az érzelmeinkkel, impulzusainkkal, ösztöneinkkel BENT A TESTÜNKBEN, ha megtanulunk nem gondolkodni róluk és önmagunkról, hanem ÖSSZEKAPCSOLÓDUNK VELÜK ÉS ÁTÉREZZÜK őket, akkor alapvető és mély változások indulnak be az életünkben.

Az ÖnMunka gyakorlati, online kurzusában részletesen és gyakorlatban foglalkozunk – számos más témakör mellett – a természetes érzelmekkel és impulzusokkal, az elfojtott érzelmek és impulzusok felszabadításával, az ún. egészséges agresszióval, a határaink meghúzásával. Mindezt nem elméletben, fejben csináljuk, hanem mélyen a testben, testérzet szinten tanulunk meg önmagunkkal kapcsolódni. Mindennek következtében önbecsülésünk automatikusan erősödik és egészségessé válik. Érdemes átolvasni a kurzus tematikáját.

ÉLETED LEGFONTOSABB KAPCSOLATA: AZ ÖNKAPCSOLÓDÁS, AZ ÖNFELNEVELÉS ÉS AZ ÖNFELISMERÉS GYAKORLATI KURZUSA: 15 HETES ÖNMUNKA ONLINE KÉPZÉS 2019. MÁRCIUS 22-TŐL JÚNIUS VÉGÉIG

ÖNFELFEDEZÉS - ÖNKAPCSOLÓDÁS - ÖNFELNEVELÉS - ÖNFELISMERÉS - ÖNGYÓGYÍTÁS - DEKONDICIONÁLÁS: ÉRZELMI, TESTÉRZETI, IDEGRENDSZERI, BIOLÓGIAI, FIZIOLÓGIAI, GONDOLATI, SZELLEMI SZINTEN

És akkor átadom a szót Dr. Máté Gábornak:

Melyek az alacsony önbecsülés jellemzői az éles önkritikán kívül? Mint az előbb említettem, például a felfuvalkodottság – amely gyakran tapasztalható politikusoknál. A sóvárgás mások jó véleményére. A kudarc miatti csalódottság. Az a hajlam, hogy bármiért, ami nem sikerül, magukat okolják, vagy éppen ellenkezőleg, mindig másokat – azaz mindig meg kell találniuk a bűnbakot. A gyengébbekkel vagy alárendeltekkel való rossz bánásmód, vagy ennek ellentéte, a rossz bánásmód ellenállás nélküli elfogadása. A vitatkozó hajlam – vagy azt akarják, hogy mindig nekik legyen igazuk, vagy azt feltételezik magukról, hogy soha sincs igazuk. Jellemző lehet az is, hogy megpróbálják a véleményüket másokra erőltetni, vagy épp ellenkezőleg: nem merik kimondani egyetlen gondolatukat sem a mások véleménye miatti félelemből. Engedik, hogy mások ítélete befolyásolja az érzelmeiket, vagy éppen mereven elutasítanak bármilyen kritikus megjegyzést a munkájukkal vagy a viselkedésükkel kapcsolatban. A gyenge önbecsülésről árulkodik az is, ha a kapcsolatokban túlzott felelősséget vállalnak másokért, és – amint nemsokára szó lesz róla – nem tudnak nemet mondani. Lehet teljesítménykényszerük is, azaz mindig el kell érniük valamit, hogy jó véleménnyel legyenek magukról. Rengeteget elárul az önbecsülésről az is, hogy valaki hogyan bánik a testével és a lelkével: a magát nem becsülő ember árt nekik vegyszerekkel, viselkedéssel, túlzott munkavégzéssel, az önmagára fordított idő hiányával. Az ilyen hozzáállás és mindezek a viselkedésmódok azt jelzik, hogy a szelffel szembeni alapállás mindig feltételekhez kötött, hiányzik belőle az igaz önérzet.

A teljesítmény révén elért önbecsülést feltételes önbecsülésnek vagy szerzett önbecsülésnek nevezzük. A feltételes önbecsüléssel szemben a valódi önbecsülésnek semmi köze a teljesítmény alapján kialakított önértékeléshez. Nem azt mondja ugyanis: „értékes emberi lény vagyok, mert ezt és ezt tudom tenni”, hanem ezt: „értékes emberi lény vagyok attól függetlenül, hogy meg tudom-e tenni ezt vagy azt”. A feltételes önbecsülés értékel, a valódi önbecsülés elfogad. A feltételes önbecsülés ingadozik, és az adott teljesítmény függvényében erősebb vagy gyengébb. A valódi önbecsülés állandó, nem csapong ide-oda. Az feltételes önbecsülés sokat ad mások véleményére. A valódi önbecsülés független attól, hogy mások mit gondolnak. A szerzett önbecsülés csak hamis utánzata a valódinak: akármilyen jól is érzi magát tőle valaki az adott pillanatban, valójában nem önmagát becsüli benne az ember. Ez csak a teljesítményt becsüli, ami nélkül a puszta szelfet elutasítaná. A valódi önbecsülés arra irányul, hogy ki az ember, a feltételes önbecsülés pedig arra, hogy mit tesz.

Az alacsony önbecsülésű felnőttek önbecsülése nem azért alacsony, mert gyengén teljesítenek, hanem fordítva: a gyenge önbecsülés miatt ítélik meg saját magukat és teljesítményüket olyan kíméletlenül. Részben az is az alacsony önbecsülés következménye, hogy az emberek nem tudják kiteljesíteni a bennük lévő potenciált, nem igyekszenek megtalálni magukban a kreativitás és az önkifejezés forrásait, nem mernek olyan vállalkozásba belevágni, ahol az eredmény kétséges. Biztosabbnak tartják, ha meg sem próbálják, mert gyenge önbecsülésük miatt rettegnek a kockázatoktól. A hozzám tanácsért fordulók figyelmét először leginkább arra kell felhívnom, hogy a probléma elsősorban nem az, hogy mit értek el az életben, hanem hogy hogyan látják magukat.

Az egészséges önbecsülés fejlődéséhez arra van szükség, amit Carl Rogers a „feltétel nélküli pozitív törődés” légkörének nevezett. Ehhez nélkülözhetetlen, hogy a felnőtt világ megértse és elfogadja a gyerek érzéseit, amelyekből a szelf központi magja majd kifejlődik. Az a gyerek, akinek azt tanítják, hogy a legbelső érzéseit és gondolatait ne vegye figyelembe, azokban ne bízzon, automatikusan azt fogja érezni, hogy azokban, és emiatt saját legmélyebb szelfjében valami szégyellnivaló van.

Az alacsony önbecsüléssel élő felnőttek arról számolnak be, hogy emlékeik szerint mindig is kényelmetlen volt számukra az érzéseik kifejezésre juttatása. Amikor azt a kérdést teszem fel nekik, hogy gyerekként kivel tudták megosztani magányukat vagy lelki fájdalmaikat, szinte sohasem említik, hogy a szüleik arra invitálták volna őket, hogy nyugodtan kiöntsék előttük a lelküket. Legmélyebb fájdalmaikat megtartották maguknak. Másrészt viszont sokan számolnak be arról, hogy rendkívüli mértékben tudatában voltak a szüleik nehézségeinek és küzdelmeinek, és hogy nem akarták őket a maguk nyomorával és gyerekes problémáival zaklatni. Egy érzékeny gyerek – írja Alice Miller svájci pszichoterapeuta – „bámulatos képességekkel rendelkezik arra, hogy az anya vagy mindkét szülő szükségleteit észlelje és intuitív módon, azaz tudattalanul, megválaszolja”.

Amikor a pácienseimmel megvizsgáljuk a gyerekkori történeteiket, legtöbbször olyan kapcsolati mintázatok rajzolódnak ki, amelyekben a gyerek gondoskodott érzelmileg a szülőről, például azzal, hogy saját legmélyebb érzéseit megtartotta magának, hogy azzal ne terhelje a szülőt. Az ilyen felnőttek azért vannak meggyőződve arról, hogy alacsony önértékelésük hű tükre gyatra teljesítményüknek, mert nem értik, hogy legelső kudarcuk – a felnőtt világ teljes és feltétlen elfogadásának elnyerése – valójában egyáltalán nem az ő hibájuk volt.

Habár az alacsony önbecsülés közvetlenül a szülővel kialakított összehangoltság és kötődésviszony zavarainak következménye, az az állítás sem téves, hogy a későbbi kudarcok csak tovább rontanak rajta. Csak éppen nem közvetlen ok-okozati viszonyról van szó. Az általam vizsgált felnőttek többségénél nyilvánvaló volt, hogy az önelfogadásra való képtelenség egész gyerekkorukban újra és újra megerősítést nyert a szüleik magasabb elvárásai, és az eredmények híján kifejezésre juttatott csalódásuk és helytelenítésük révén. A szüleik rájuk hárított szorongását ráadásul sokszor tetézték az iskolában számukra kijutó elítélő mondatok és megszégyenítések. Sokan közülük nem is annyira a saját teljesítményük alapján tanulták meg, hogyan értékeljék magukat, hanem abból, hogy a teljesítményükre a felnőtt világ milyen attitűddel reagált.

A második ülésen megkérdeztem egyik páciensemtől, az önigazolás nevű játékban immár ötven éve csak veszítő hölgytől, hogy vajon tényleg semmi értékeset nem csinált egész életében? Egy ideig hallgatott. – Megpróbáltam kedves lenni az emberekkel – mondta végül. – Megpróbáltam nem megbántani az embereket. A kézimunkában kreatív vagyok, másokat is tanítok. Sokat kertészkedem. De nekem ezek a dolgok könnyen mennek. Egyszerűen ilyen vagyok. Ezeken nem kell sokat erőlködnöm. Úgy értem, nem vagyok könyvvizsgáló, sem ügyvéd.

– Szeretne könyvvizsgáló vagy ügyvéd lenni?

– Nem mintha ilyesmivel akarnék foglalkozni – mondta, ismét csak pillanatnyi szünetet követően –, csak úgy érzem, mintha ezekkel kellene akarnom foglalkozni. Még mindig az apám helyeslését próbálom kivívni.

Mélyen megérintett az a lekicsinylés, amivel a saját adottságait kezelte. Egyetemista koromban és még jóval az után is nagyon kevéssé becsültem az írástehetségemet. Használtam apró előnyök megszerzésére, például kissé gyenge esszécskéimet viszonylag elegáns nyelvi megformáltsággal igyekeztem eladni, de kevéssé értékeltem, pontosan azért, mert úgy éreztem, ezt természetes könnyedséggel művelem. „Nem bízom a szavaimban, túl könnyen jönnek” – mondhattam volna. Sohasem gondoltam arra, hogy ha valakinek tehetsége van, az egyáltalán nem jelenti azt, hogy ne lenne szabad elkötelezett munkával kiaknáznia azt. Ha valamiben tehetséges voltam, vagy valamit élvezettel csináltam, akkor az nem lehetett értékes.

Rengeteg felnőtt páciensem számolt be nekem igen hasonló tapasztalatokról. Voltak köztük olyanok, akik azzal próbálták meggyőzni magukat saját értékességükről, hogy valami természetükkel szöges ellentétben álló foglalkozást választottak.

Debra, egy a harmincas évei elején járó nő, aki BA fokozatot szerzett zoológiából, emlékezetének és koncentrálóképességének hiányosságai miatt keresett segítséget. „Olyan ostobának érzem magam – mondta. – Képtelen vagyok követni a beszélgetéseket. Az emberek a politikáról és a közügyekről beszélgetnek, de én képtelen vagyok ilyesmivel foglalkozni. Nagyon igyekszem, próbálok tényeket, neveket és dátumokat megjegyezni az újságból, de egyszerűen nem ragadnak meg. Valahogy eltűnnek.” Debrának arra volt tehetsége, hogy az emberek életében felkutassa az érzelmi igazságot, azt, hogy a társas szívélyesség máza alatt milyen személyiség rejtőzik. Az a vágya, hogy jobban részt tudjon venni a társas kommunikációban, nem volt értelmetlen célkitűzés. Mégis az volt az érzésem, hogy nagyobb értéket tulajdonított a számára érdektelen és lényegtelen tényeknek, mint azoknak a mélyebb igazságoknak, amelyek a birtokában voltak: a belátásnak, az együttérzésnek és a megértésnek.

Az önbecsülésüket kergető felnőttek előtt álló akadályok egyike az, hogy nem igazán tudják, hogy is keressék azt a bizonyos felbecslésre váró önmagukat. „Teljesen kikészülök attól, amikor valaki azt kérdezi tőlem, hogy mit érzek – mondta egy húszas évei közepén járó diák. – Fogalmam sincs, mik az érzéseim. Már annak is örülök, ha arra rá tudok jönni, hogy néhány órája vagy napja mit éreztem, amikor ez vagy az történt, de azt sohasem tudom, hogy most mit érzek.” Mivel az erős szelférzés azon alapszik, hogy az ember elfogadja a saját érzéseit, ha valaki képtelen kapcsolatot tartani a saját érzelmi oldalával, akkor saját szelfjével, azaz önmagával sem tud kapcsolatot tartani. Így viszont mit is tudna felbecsülni? Csak egy hamis szelfet, egy kiagyalt valamit, ami abból áll össze, amilyennek hinni és képzelni szeretné magát, és abból a feltételezésből, hogy mások szerint milyennek kellene lennie. Az emberek azonban előbb-utóbb ráébrednek, hogy ez a hamis szelf – ami azt akarja, amiről azt gondolják, hogy akarnia kellene, és azt érzi, amiről azt gondolják, hogy éreznie kellene – egyszerűen nem működik számukra. Amikor magukba tekintenek, ijesztő ürességet látnak, vákuumot, a valódi szelf és a belső motiváció hiányát. Rengetegszer hallottam az ilyen felnőttek szájából: „Nem tudom, hogy ki vagyok” vagy: „Nem tudom, hogy mit akarok az élettől”.

Az alacsony önbecsülésű nők különösen hajlamosak arra, hogy mások szükségleteit jóval sajátjaik elé helyezzék. „Nem tudok nemet mondani. Mindig annyira megrémít, hogy mi lesz a másik érzéseivel – mondta Catherine, egy negyvenhárom éves gimnáziumi tanár. – Nem tudom, miért. Azt hiszem, ez a második természetem.” Mint mindig, az emberek megfogalmazásai e téren is megvilágító erejűek. Catherine nagy igazságot mondott ki az alábbi szavaival: saját érzéseinek alárendelése másoknak a második természete volt. Azaz sohasem volt az első. Szerzett tulajdonságról van szó.

Az újszülöttek egyáltalán nem képesek az érzéseik elfojtására, legyen szó éhségről, félelemről, kényelmetlenségről vagy fájdalomról. Az egészséges újszülöttek könnyen ki tudják mutatni a haragjukat, és nagyon könnyen tudnak nemet mondani – ahogy azt bárki tanúsíthatja, aki tanúja volt már egy frusztrált kisgyerek dühének, vagy próbált már olyasmivel etetni csecsemőt, amit az nem kívánt. A kicsik a világba kürtölik nemtetszésüket, hangosan és világosan. Mivel az érzelmek kifejezésének óriási értéke van a túlélés szempontjából, a természet nem kérné tőlünk az erről való lemondást, hacsak a környezetünk nem igényelné ezt. Amikor elfeledjük, hogyan kell nemet mondani, feladjuk az önbecsülésünket.

Akármilyen elfoglalt is voltam világéletemben, szinte mindig képtelen voltam visszautasítani azokat, akik a pácienseim kívántak lenni. A világ szenvedélyemmé vált szolgálata olyan mértéket öltött, hogy egy tizenhárom évvel ezelőtti emlékezetes hónapban, amikor épp az új házunkba kellett volna átköltöznünk, tizenöt újszülöttet segítettem világra. A legtöbb első terhességből született, ami azt jelentette, hogy a vajúdás jellemzően hosszú volt, és szinte elkerülhetetlenül azzal járt, hogy az éjszaka egy részét is ébren töltöttem. Pontosan arra a napra jutott a legtöbb feladat, amelyen Rae, a feleségem a legtöbb segítséget várta tőlem a pakolás, szervezés és szülői kötelezettségek terén. A szenvedélybetegekre jellemző alattomossággal nem mondtam meg neki, hogy mit vállaltam magamra. Csak azt látta, hogy napra nap eltűnök. Amikor otthon voltam, kivettem a részem a munkából, már amennyire egy olyan ember ki tudja, akinek teli a feje a magára vállalt kötelezettségekkel, amelyek éjjel-nappal lefoglalják.

Éreztem, ahogy napról napra kimerültebbé válok, ahogy családom számára megszűnök. Az énem egyik valóban fontos részét tükröző, elfoglalt, együtt érző és önzetlen orvos álcája mögött egy olyan ember rejtőzött, aki kényszeresen arra vágyott, hogy magát fontosnak és nélkülözhetetlennek érezze, és aki ezért kész volt feláldozni a magánéletét. És egyúttal egy olyan személy is, aki saját szelfjétől oly mértékben elidegenedett, hogy kénytelen volt a lehető legtávolabb kerülni a szembesüléstől.

A szükség, hogy mindenáron szükség legyen ránk a legelső tapasztalatainkból származik. Ha a csecsemő nem érzi, hogy feltétel nélkül elfogadják, megtanulja, hogy megdolgozzon az elfogadásért és a figyelemért. Ha épp nem végzi ezt a munkát, attól való tudattalan félelmében, hogy a szülőtől elvágják, aggódni kezd. Később – már felnőttként –, ha nem foglalatoskodik épp semmivel, bizonytalan rossz érzés vesz erőt rajta, és úgy érzi, hogy valamin munkálkodnia kellene. A felnőtt pszichikailag sosem pihen, mert a csecsemő és a kisgyermek sosem ismerte a pszichikai pihenést. Retteg az elutasítástól, és kielégíthetetlenül nagy igénye van arra, hogy mások vágyjanak rá, és elismerjék értékeit. Droggá válik, hogy szükség legyen rá. Önbecsüléshez csak az önbecsülés hamis árnyéka, a feltételes önbecsülés révén juthat. Az, hogy ki ő, másodlagos lesz ahhoz képest, hogy mit csinál, illetve, mások mit gondolnak erről. A kényszeres és túlteljesítő munkamániás azzal próbálja elkábítani magát, hogy bizonyára nagyon fontos, ha egyszer ennyi ember akarja őt. Eszement tevékenykedése érzéketlenné teszi az érzelmi fájdalommal szemben, és távol tartja a tudatától az alkalmatlanság érzését is.

Egy pszichoterápiás csoport ülésén néhány évvel ezelőtt az egyik vezetőtől azt hallottam, hogy az az igazán fontos személy, aki magát olyan fontosnak tartja, hogy naponta legalább egy órát megtart saját magának. Nevetnem kellett. Ráébredtem, hogy olyan keményen dolgoztam, és olyan „fontossá” tettem magam, hogy egy percet sem tudtam volna kikönyörögni, kölcsönvenni vagy ellopni saját magamnak.

Az alacsony önbecsülésű embernél a mélybe szorulnak vissza az az olyan impulzusok, mint a személy autonómiaigénye, a saját személyes igazság és a valódi emberi kapcsolatok keresése. Minél mélyebbre süllyednek, annál kevésbé tudja az ember, ki is valójában, és merre kellene indulnia. Az önbecsülés megszerzésének útján az első lépés az, ha megtaláljuk a valódi impulzusokat és késztetéseket, és a napvilágra hozzuk őket.

(Dr.Máté Gábor: Szétszórt elmék)

Az ÖnMunka gyakorlati, online kurzusában részletesen és gyakorlatban foglalkozunk – számos más témakör mellett – a természetes érzelmekkel és impulzusokkal, az elfojtott érzelmek és impulzusok felszabadításával, az ún. egészséges agresszióval, a határaink meghúzásával. Mindezt nem elméletben, fejben csináljuk, hanem mélyen a testben, testérzet szinten tanulunk meg önmagunkkal kapcsolódni. Mindennek következtében önbecsülésünk automatikusan erősödik és egészségessé válik. Érdemes átolvasni a kurzus tematikáját.

ÉLETED LEGFONTOSABB KAPCSOLATA: AZ ÖNKAPCSOLÓDÁS, AZ ÖNFELNEVELÉS ÉS AZ ÖNFELISMERÉS GYAKORLATI KURZUSA: 15 HETES ÖNMUNKA ONLINE KÉPZÉS 2019. MÁRCIUS 22-TŐL JÚNIUS VÉGÉIG

ÖNFELFEDEZÉS - ÖNKAPCSOLÓDÁS - ÖNFELNEVELÉS - ÖNFELISMERÉS - ÖNGYÓGYÍTÁS - DEKONDICIONÁLÁS: ÉRZELMI, TESTÉRZETI, IDEGRENDSZERI, BIOLÓGIAI, FIZIOLÓGIAI, GONDOLATI, SZELLEMI SZINTEN

Te is Túlélő Üzemmódban Élsz? – A Stressz Fiziológiája: Stresszválasz és Lazító Válasz

Kedves régi és új Olvasók, üdv újra az ÖnMunka blogon! J

Némi kihagyás után új bejegyzésekkel készülök. Az utóbbi hetek és hónapok egyrészt némi pihenéssel, másrészt pedig sok tanulással és az ÖnMunka online kurzus szeptemberben indult csoportjának gondozásával teltek és telnek. Jócskán benne vagyunk a kurzusban, január elejéig tart a program. Szuper csoport fut, párhuzamosan egy szuper ismétlő csoporttal is; gyűlnek az újabb tapasztalatok és élmények. Idővel majd újabb beszámolókat is fogok kérni a Hallgatóimtól, s ezeket a blogra is felteszem.

Közben pedig elkezdek készülni a következő 15 hetes online kurzusra, ami 2019. márciusában indul. Addig pedig mindenféle érdekes témákban fogok posztolni, érdemes lesz időnként ellátogatni ide.

ÉLETED LEGFONTOSABB KAPCSOLATA: AZ ÖNKAPCSOLÓDÁS, AZ ÖNFELNEVELÉS ÉS AZ ÖNFELISMERÉS GYAKORLATI KURZUSA: 15 HETES ÖNMUNKA ONLINE KÉPZÉS 2019. MÁRCIUS 22-TŐL JÚNIUS VÉGÉIG

ÖNFELFEDEZÉS - ÖNKAPCSOLÓDÁS - ÖNFELNEVELÉS - ÖNFELISMERÉS - ÖNGYÓGYÍTÁS - DEKONDICIONÁLÁS: ÉRZELMI, TESTÉRZETI, IDEGRENDSZERI, BIOLÓGIAI, FIZIOLÓGIAI, GONDOLATI, SZELLEMI SZINTEN

Elsőként a krónikus stressz testünkre, idegrendszerünkre, lelkünkre és egészségünkre gyakorolt hatásával szeretnék foglalkozni. Még a nyáron ismerkedtem meg Dr.Lissa Rankin munkásságával, akinek két fantasztikus könyve is megjelent magyarul. Én most a Merj gyógyulni! című művéből idézek egy részt, mely az ún. stresszválasszal és a lazító válasszal foglalkozik. Néhány helyen kicsit tudományos a szöveg, ez ne riasszon el az elolvasásától, mert nagyon fontos megértéseket kaphatsz nagyon fontos működéseiddel kapcsolatban.

Mostanra az ÖnMunka kurzusának szerves része az idegrendszer elméleti és gyakorlati ismerete, a krónikus stressz hatásainak megértése és gyakorlati csökkentése, a stresszválasz felismerése, illetve a lazító válasz gyakorlati eszközökkel történő beindítása. A 15 hetes online kurzus egyik lehetséges címe az is volt, hogy Túlélő Üzemmódból az Életbe. Túlélő üzemmód alatt egyrészt azt a krónikus, mérgező stresszt értem, melyben modern világunkban a legtöbben élünk, s amivel nem igazán tudunk mit kezdeni. Másrészt pedig azokat a múltunkból még most is cipelt, feldolgozatlan, tudattalanul nyomasztó belső tartalmakat, melyek ellehetetlenítik, hogy örömteli, szeretetteljes, kiteljesedett, érett, felnőtt életet éljünk.

Aztán végül más nevet adtam a kurzusnak: Életed Legfontosabb Kapcsolata: Az Önkapcsolódás, az Önfelnevelés és az Önfelismerés Gyakorlati kurzusa lett a nyerő. Persze még vagy tucatnyi más módon is elnevezhetném, mert annyira komplex, hogy nem lehet egyetlen rövidke címbe mindent beleszuszakolni. Stresszeltem magam ezen egy kicsit, aztán inkább választottam és megnyugodtam. J

ÉLETED LEGFONTOSABB KAPCSOLATA: AZ ÖNKAPCSOLÓDÁS, AZ ÖNFELNEVELÉS ÉS AZ ÖNFELISMERÉS GYAKORLATI KURZUSA: 15 HETES ÖNMUNKA ONLINE KÉPZÉS 2019. MÁRCIUS 22-TŐL JÚNIUS VÉGÉIG

ÖNFELFEDEZÉS - ÖNKAPCSOLÓDÁS - ÖNFELNEVELÉS - ÖNFELISMERÉS - ÖNGYÓGYÍTÁS - DEKONDICIONÁLÁS: ÉRZELMI, TESTÉRZETI, IDEGRENDSZERI, BIOLÓGIAI, FIZIOLÓGIAI, GONDOLATI, SZELLEMI SZINTEN

Jöjjön akkor a szemelvény Dr. Lissa Rankin, Merj gyógyulni című könyvéből:

A testünk egy olyan természetes mechanizmussal születik, melyet stresszválaszként vagy üss vagy fuss válaszként ismerünk. Bár egy harvardi kutató, Walter Cannon írta le először, Selye János magyar endokrinológus később tovább dolgozott rajta, és leírta a hipotalamusz-hipofízis-mellékvese (HPA) tengely szerepét a stresszhelyzetben. Ezt a válaszreakciót Selye „általános adaptációs reakciónak” nevezte el. Ahogyan Selye János Életünk és a stressz című könyvében elmagyarázza, a stressz kifejezés alatt ő a testnek a lelki-pszichikai igényekre adott biológiai válaszreakcióit értette, legyenek azok akár negatív érzelmek, mint a félelem vagy a harag, akár pozitívak, mint egy új házasság vagy egy gyerek megszületése.

Amikor valaki egy olyan fenyegetéssel áll szemben, amikor pl. egy támadótól kell elmenekülnie, az amygdala az agyban a félelem érzelmét éli meg. Az agy ezt az érzelmet átadja a hipotalamusznak, amely kortikotropin-felszabadító faktort (CRF) választ ki az idegrendszerbe. A CRF stimulálja az agyalapi mirigyet, amire az egy sor hormont: növekedési hormont, prolaktint és adenocorticotrop hormont (ACTH) szabadít fel, ami pedig jelt ad a mellékvesének, hogy válassza ki a kortizol nevű stresszhormont, és ezzel támogassa a testi képességeinket a fenyegetésre adott válaszreakció során.

A hipotalamusz aktiválásakor a szimpatikus idegrendszer is bekapcsolódik és epinefrin (adrenalin) és norepinefrin kiválasztására készteti a mellékveséket. Ezek a neurotranszmitter  vegyületek felelősek azért a „löket” érzetért, amit akkor érzel a testedben, amikor majdnem karambolozol, vagy megrémülsz egy sötétből kiugró alaktól. Ilyenkor megemelkedik a pulzusszám és a vérnyomás, gyorsabban veszed a levegőt, kitágulnak a hörgőid, és ezzel hatékonyabbá válik az oxigén-felhasználás. Mivel veszély esetén nem fontos, hogy a bőr meleg legyen, lehűl, és libabőrőssé válik. A testnek válsághelyzetben sem az emésztéssel, sem a szaporodással nem kell foglalkoznia, ezért a gyomor bélrendszer és a szaporító szerveket ellátó erek összeszűkülnek. A vér elsődlegesen a szív és a nagy izomcsoportok felé áramlik, minek következtében a szív erőteljesebben ver, a combizom pedig gyorsabb futásra, a karizom megküzdésre képes állapotba kerül. A pupilláid kitágulnak, hogy jobban észrevedd a támadódat, vagy megtaláld a menekülés útját. Felgyorsul az anyagcsere, és lebont bizonyos energiaforrásokat, hogy glükózt juttasson a véráramba, és ezzel az energialökettel segíti elő a fenyegetéssel szembeni harcot vagy a menekülést.

A kortizol elnyomja az immunrendszert, és leáll minden rutinjellegű „karbantartás” és öngyógyító mechanizmus a szervezetben. Vagyis megszűnik a fertőzés elleni küzdelem, a rákmegelőzés, a fehérjejavítás és a betegségek általános elhárítása. Ez logikus, hisz végső soron semmi értelme betegségmegelőzésre vagy akár gyógyításra pazarolni a test értékes energiáit, ha amúgy is mindjárt meghalunk.

Mindezek a félelemre adott élettani reakciók az alkalmazkodást és a védelmet szolgálják, ha valóban veszélyben van az életed. De itt rejlik a dolog rákfenéje is: NEM ÚGY LETTÜNK TERVEZVE, HOGY GYAKRAN FÉLJÜNK. Pont.

Az adrenalin és a kortizol nagy mértékben és hosszú távon toxikusak, károsítják a belső szerveket, pl. a szívet, tüdőt, májat, bélnyálkahártyát, vesét. A gyomorsavat és az emésztőnedveket érintő változások a nyelőcső összehúzódásai mellett hasmenést vagy székrekedést is okozhatnak. Az ősembernél az üss vagy fuss mechanizmus valóban életmentő volt, amikor valóban fizikai veszélyben volt, a mai társadalomban azonban ennek pont az ellenkezője igaz sok esetben. TESTÜNK NEM KÉPES KIÁLLNI A KRÓNIKUS FÉLELEM ÉS STRESSZ HATÁSAIT. Ennek ellenére a legtöbb ember teste általában egyfajta túlhajszolt állapotban él olyan képzeletbeli félelmek miatt, mint egy lehetséges pénzügyi veszteség, egy kapcsolat elvesztése, valamilyen betegség, vagy egy szeretett személy halála, mely félelmek a valóságban igen ritkán következnek be.

Ez pedig ördögi körbe hajszol. Félsz attól, hogy megbetegszel, megöregszel vagy meghalsz, miközben a félelem maga képes a szó szoros értelmében megbetegíteni, megöregíteni és megölni. A félelemtől azonban nem félni kell, hanem megtanulni bánni vele.

A KRÓNIKUS FÉLELEM IDEGTUDOMÁNYA

Joseph LeDoux idegtudós, akinek Az érzelmi agy című könyvéből megtudhatjuk, hogyan dolgozza fel az agyunk az érzelmeket, alaposan tanulmányozta a félelem élettanát. Az agy félelemkerekének középpontjaként írja le az amygdalát. Minden alapvető érzelem, mint a félelem, gyűlölet, szeretet, harag és bátorság az agy ősi, állati részében, a limbikus agyban lévő amygdalában támad fel. A stresszreakció újbóli, krónikus kiváltása esetén az amygdala egyre hevesebben reagál a látszólagos fenyegetésekre. A félelem bekapcsolja a stresszválaszt, ez pedig riasztja az amygdalát – újra és újra, és újra. Az amygdala így egyre érzékenyebbé válik, és már az emlékeket is súlyozott félelemmaradványokkal színezi meg. Ennek eredményeképpen pedig objektív értelemben vett félelmetes tapasztalások hiányában is megjelenhetnek a félelmet keltő érzések, melyek gyakran szorongásban testesülnek meg.

Lassanként az agy különböző részei (pl. az emlékekért felelős hippocampus) kimerülnek az ismételten kiváltott stresszreakció miatt. A kortizol és más stresszhormonok gyengítik az agyban az idegi szinapszisokat, és akadályozzák az újak kialakulását. Ha a hippocampus kimerül, sokkal nehezebben képződnek új idegsejtek és kapcsolatok – és ezáltal új emlékek. Vagyis az amygdala által jegyzett krónikus, fájdalmas, félelemmel átitatott emlékek beprogramozódnak a memóriába, miközben a legyengült hippocampus nem képes új emlékeket felvenni.

Ilyenkor idővel krónikus rettegés és szorongás jelentkezhet úgy, hogy nincs is valós emléked arról, miért is félsz egyáltalán. Mindent áthatoló lehangoltság és pusztulás érzése keríthet hatalmába, mintha valami nagyon rossz fenyegetne egyfolytában, miközben objektív értelemben teljes biztonságban vagy. Ily módon hamis félelmek vehetik át az irányítást az idegrendszer felett, ami fóbiák, poszttraumás stresszreakciók, szorongásos rendellenességek, depresszió, kényszerbetegségek, és egyéb pszichiátriai problémák kialakulásához vezethet.

Fontos megérteni, hogy a félelem tudattalan folyamatokból ered, és az idegrendszer legősibb részéhez tapad. A félelem kikerüli a tudatos, kognitív elmét, és nulláról akár egyenesen rémületbe csaphat át ebben az ősi rendszerben. Ha ilyen tudattalan félelemreakciók uralják az életedet, semmi értelme hibáztatni magad. Annyi történt, hogy téves idegrendszeri reakciók csapdájába estél, de megfelelő segítséggel és eszközökkel meg tudsz tanulni kijönni belőlük.

A LAZÍTÓ VÁLASZ

A szervezetnek szerencsére van a félelem által kiváltott stresszválaszra egy természetes ellenszere, az ún. lazító válasz. A lazító válasz azzal ellensúlyozza az üss vagy fuss stresszreakciót, hogy kikapcsolja a szimpatikus idegrendszert és átkapcsol az idegrendszer nyugalmi állapotába, a paraszimpatikus idegrendszerre.

Természetesen ellazult állapotában a test csodálatosan képes az öngyógyításra. Élettanilag ellazult állapotban a test nem arra figyel, hogy megússzon egy fenyegetést, így bekapcsolódnak az öngyógyító mechanizmusaink és természetes módon elhessegetik a betegséget. Ahogy azonban fentebb megállapítottuk, A TEST ÖNGYÓGYÍTÓ MECHANIZMUSAI FÉLELEM ÁLLAPOTÁBAN NEM MŰKÖDNEK. A TEST CSAK AKKOR KÉPES MEGGYÓGYÍTANI ÖNMAGÁT, HA AZ ELME ÉS A TEST IS EL VANNAK LAZULVA.

Az ellazulás állapotában pozitív érzelmek lépnek a negatívak helyébe, és a tudatos előagy megéli a szeretetet, a kapcsolódást, a meghittséget, az örömet, a hitet, az értelmet és a reményt. A stresszhormonok szintje lecsökken, a szimpatikus idegrendszer kikapcsol, és a paraszimpatikus idegrendszer veszi át az irányítást. Ilyenkor csökken a pulzusszám és a vérnyomás, és a véráram újra táplálhatja az olyan kevésbé létfontosságú folyamatokat, mint az emésztés és a szaporodás. Ezzel párhuzamosan az immunrendszer működése is visszaáll. Csökken a szívre mért nyomás, a gyomor kevesebb gyomorsavat termel, a test pedig foglalkozhat az öngyógyítással, és visszaállíthatja az optimális egészségszint homeosztázisát.

A Gyógyulás gyógyszerek nélkül című könyvemben leírtam az azt bizonyító tudományos adatokat, hogy az olyan érzelmi állapotok, mint a magány, a pesszimizmus, a félelem, a depresszió, a szorongás, a munkahelyi stressz mind-mind stresszválaszt váltanak ki, míg a pozitív meggyőződés, a szeretetteljes kapcsolatok, az egészséges szexualitás, a kreatív önkifejezés, a spirituális közösségbe való tartozás és a meditációs technikák lazító választ indíthatnak be.

AMIKOR AZ ELME FÉLELEMRŐL SZERETETRE KAPCSOL, KÉPES MEGGYÓGYÍTANI A TESTET – ez nem valami lila metafizikai állítás, amit a New Age talált ki, hanem egyszerű élettani tény.

Míg a valódi félelem, valódi veszély esetén mindig védelmező, és szükség is van rá, addig a hamis félelem megbetegítheti a testedet, ha nem tudod, hogyan kezeld egészségesen. Ha azonban megtanulod átalakítani a hamis félelemhez való viszonyulásodat, megtaníthatod a testedet arra, hogyan tud gyorsan megszabadulni a stresszválasztól, hogy ehelyett inkább az öngyógyító lazító választ indítsa be.

(Dr.Lissa Rankin Merj gyógyulni! című könyve alapján)

Az ÖnMunka gyakorlati, online kurzusában mélyen foglalkozunk – számos más témakör mellett - a krónikus stresszel, annak felismerésével, hatásaival, fiziológiájával, és a saját testünkben végzett gyógyításával. Érdemes átolvasni a kurzus leírását és tematikáját itt:

ÉLETED LEGFONTOSABB KAPCSOLATA: AZ ÖNKAPCSOLÓDÁS, AZ ÖNFELNEVELÉS ÉS AZ ÖNFELISMERÉS GYAKORLATI KURZUSA: 15 HETES ÖNMUNKA ONLINE KÉPZÉS 2019. MÁRCIUS 22-TŐL JÚNIUS VÉGÉIG

ÖNFELFEDEZÉS - ÖNKAPCSOLÓDÁS - ÖNFELNEVELÉS - ÖNFELISMERÉS - ÖNGYÓGYÍTÁS - DEKONDICIONÁLÁS: ÉRZELMI, TESTÉRZETI, IDEGRENDSZERI, BIOLÓGIAI, FIZIOLÓGIAI, GONDOLATI, SZELLEMI SZINTEN