Hogyan Viszonyuljunk a Kritikához?
Sokáig azt a nézetet vallottam, hogy ha valaki mond nekem valamit, az mindig róla szól. Ezt tanultam erről, elhittem, és fölényesen lesajnáltam a másikat, hogy milyen arrogáns, szerencsétlen, türelmetlen, tapintatlan, értetlen (ha épp ezeket állította rólam) – tetszés szerint egészítsd ki a te listáddal. Hiszen csak azt tudja észrevenni bennem, amit saját maga vetít ki rám, erről szól ugyebár a tükör törvénye. Mindez így is van, csak hogy én azzal egy tapodtad sem jutok előre, ha mindent a másik nyakába varrok, én pedig kiművelt „szuperségem” tudatában a homokba dugom a fejem. Nem is tudtam sokáig dugdosni. Mármint a fejemet a homokba. :-) Mert valami nem volt rendben odabent. Szúrt, fájt, nyomott, égetett, szétmarcangolt. (Az érzésekről hamarosan bővebben.) Titokban persze nem voltam rendben ezekkel a kritikákkal, fájtak. És sebeket ejtettek rajtam, amiket gondosan rejtegettem magam és mások elől is, mondván, hogy ilyet én már nem érezhetek, én már nem sértődhetek meg semmin, blablabla. Aztán megfogadtam Byron Katie tanácsát a kritikával kapcsolatban:
„Ha valóban szabad akarsz lenni, a másoktól kapott kritika számodra ajándék. Ha egy bírálat hallatán megsértődsz, vagy a legkisebb ösztönzést érzed, hogy védekezni kezdj, az azt jelzi, hogy valamit még nem fogadsz el, vagy nem szeretsz önmagaddal kapcsolatban. Ez az a részed, amit el akarsz rejteni. Szeretnéd, ha mások megértenének, elfogadnának, de nem ebben. A titkolózás következménye pedig az, hogy elszigetelődsz önmagadtól és másoktól is. A legrosszabb dolog, ami történhet, hogy megmondják neked az igazat. Bármit is mondjanak, ha ideges leszel tőle, te szenvedsz az adott pillanatban, ez pedig mindig azt jelzi, hogy ideje felülvizsgálnod a gondolataidat.
A védekezés a háború első lépése. Ha azt mondod nekem, hogy irigy, rosszindulatú, kemény és elutasító vagyok, akkor megköszönöm neked, és azt mondom: „Igen, én is látom, hogy mindez megvan bennem, úgyhogy igazad van. Mondj el nyugodtan, amit velem kapcsolatban látsz, és segíts, hogy jobban megértsem magam. Nélküled hogyan is vehetném észre azokat a kellemetlen tulajdonságokat, amik láthatatlanok számomra? Szeretném, ha nem fognád vissza magad! Nézz a szemembe és mondj el mindent!” Ez az igazi barátság. És ezt hívják önazonosságnak. Tudom, hogy mindenféle van bennem, és ha te valamilyennek látsz, az nekem egy lehetőség, hogy magamba nézzek, és felfedezzem, hogy mi történik az életemben. Ha valóban olyan voltam, mint mondod, rájövök, megkérdezek másokat is, hogy megerősítsenek. Hogy is nevezhetne bárki olyasvalaminek, ami soha életemben nem voltam? Amikor olyat mondasz nekem, ami védekezésre késztet, egy gyöngyszemet mutatsz nekem, amely bennem van, és arra vár, hogy felfedezzem.”
Szóval, nyitottság és őszinteség. És konkrét példák a saját életemből, múltamból vagy jelenemből! Kemény diónak tűnik elsőre, mert nem ezt szoktuk meg. Egyszerűbb a másikat lehülyézni, mint magamba nézni. Ez viszont nem visz előrébb, ráadásul örökítem a mintámat tovább. Vizsgáld meg, mennyi ellenállás van benned azzal kapcsolatban, hogy konkrét példákat keress arra, mikor voltál olyan, amit a számodra nem tetsző kritikák jeleznek. A kép kikerekítéseként még annyi, hogy ezzel a módszerrel szép lassan rájössz, és saját példáidon keresztül rálátásod is lesz arra, hogy minden te vagy. És mindennek az ellentéte is. Épp úgy, mint mindenki más is. Ha ezt tudod, és így tekintesz az életre, sokkal simulékonyabbá válik a Valóság és az emberek. Bíztatlak: nézz őszintén magadba! Csak nyerhetsz vele. A Munka ebben is segít.
Az pedig, hogy a másik ember, a kritika nekem címzője tud-e arról, hogy saját magáról is beszél, az legyen az ő dolga. Azzal én nem jutok előrébb, ha győzködöm, hogy „Csak saját magadról beszélsz, tudod-e?” Az én dolgom az én dolgom. A Te dolgod pedig a Te dolgod. (Erről bővebben A Három Dolog – Kinek a Dolgával Foglalkozol Éppen? című blogbejegyzésben olvashatsz.)
