Tökéletesnek Kell Lennem – Igaz Ez?

Mindannyian vágyunk tökéletesek lenni. Kérlek, nézz bele az életedbe egy kicsit: hogyan vívod Te a tökéletessé válás harcát magaddal? Mi mindent csinálsz azért, hogy végre tökéletesnek láthasd, érezhesd, gondolhasd magad? Önfejlesztesz? Megvilágosodásra pályázol? Fogyózol? Konditerembe jársz? Agyon tanulod vagy dolgozod magadat? Plasztikai sebészetről álmodozol? Tökéletes anya, feleség, férj, szerető, főnök akarsz lenni? Mindig másoknál többet szeretnél tudni? Újra meg újra a következő nagy célt akarod elérni – mindenáron? Mennyire ütöd-vágod magad ezzel a küzdelemmel? Mennyi energiádba kerül mindez? Mennyire vagy békében magaddal, a világgal, a többi emberrel és az életeddel? És most (is) csak az őszinte válaszokkal mész valamire.

„Tökéletesnek kell lennem.” Ez egy újabb „ősgenerációs” hiedelem. Az életünket mélyen megmérgező fajtából. Szeretném, ha minden Kedves Olvasó végigcsinálná ezt a Munkát velem, akár tudja, mi ez, akár nem. Összesen annyira van szükség, hogy kinyitod magadat, és őszintén válaszolsz az alábbi kérdésekre. Végtelenül egyszerű. A téma ugyanakkor elég húzós, dacos ellenállást tanúsíthat az állandó tökéletességre ácsingózó egó-pajtink, és pillanatok alatt szabotálhatja a Munkád menetét. Szép türelmesen, finoman, a Munka egyfajta meditáció. Kukkants bele jó mélyen magadba, nagyon kíváncsi vagyok, mit találsz.

Tehát a megMunkázandó hiedelem: „Tökéletesnek kell lennem.”

1. Igaz az, hogy tökéletesnek kell lennem? Igen/Nem. (Nem tudom.) (Nincs magyarázkodás, hogy Igen, mert… És nem az a lényeg, hogy ’Nem’ legyen a válasz. Csak engedd mélyen magadba ezt a kérdést.)

2. Teljesen, száz százalékig biztos lehetek benne, hogy tökéletesnek kell lennem? Igen/Nem. (Nem tudom.)

3. Mi zajlik bennem, ha elhiszem azt a gondolatot, hogy tökéletesnek kell lennem (és közben azt mondja az elmém, hogy nem vagyok az)?

- Ez a gondolat feszültséget vagy békességet kelt bennem?

- Hogyan bánok magammal, hogyan viszonyulok magamhoz? Miket gondolok magamról? Szeretem-e magamat ilyenkor? Hogyan „csapom” magamat, milyen önostorozó gondolataim vannak?

- Hogyan bánok másokkal ilyenkor? Magam alá vagy fölé helyezem őket gondolatban? Rögtön a hibáikat lesem, vagy irigykedem, mennyivel „tökéletesebbek”, mint én?

- Milyen érzés jelenik meg bennem, ha elhiszem ezt a gondolatot? Hol érzem a testemben?

- Milyen múltbeli és jövőbeli képek jelennek meg a fejemben, ha elhiszem ezt a gondolatot? Mi mindent tettem már az életemben azért, hogy „tökéletes” legyek? Mennyi energiámba került ez? Mennyire tudom élvezni az életet, amikor elhiszem, hogy tökéletesnek kell lennem (s közben nem tartom magam annak)?

- Milyen mániáim, szenvedélyeim, függőségeim jutnak eszembe, ha elhiszem ezt a gondolatot? Hova menekülök, mivel vigasztalom magam?

- Mitől félek, mi történne, ha nem hinném el többé, hogy tökéletesnek kell lennem? Mire jó nekem ez gondolat? Mit kapok tőle?

- Mire nem vagyok képes, amikor elhiszem ezt a gondolatot?

- Mikor, hány éves koromban jutott először eszembe, hogy tökéletesnek kell lennem? Kinek akartam akkor megfelelni? Kinek akarok egész azóta is megfelelni?

- Kin láttam gyerekkoromban magam körül, hogy tökéletes szeretne lenni? Vagy kin láttam pont azt, hogy szerintem tökéletlen és csak küzd, de semmi nem sikerül neki?

4. Ki lennék, milyen életem lenne, ha soha többé nem tudnám elhinni azt, hogy tökéletesnek kell lennem? Csukd be a szemedet, és nézegesd az életedet: ki vagy, ha soha többet nem fordul meg benned ez a gondolat? Hogyan viselkedsz, hogyan bánsz magaddal és másokkal? Hogyan beszélsz, hogyan zajlik az életed, hogyan tekintesz magadra? Milyen az életed, ha soha többé meg sem fordul a fejedben, hogy tökéletesnek kell lenned?

Következzenek a Megfordítások. Az eredeti állításunk: „Tökéletesnek kell lennem.”

+ Nem kell tökéletesnek lennem.

Keress három konkrét példát arra, hogyan igaz az, hogy nem kell tökéletesnek lenned, főként nem úgy, ahogy azt eddig gondoltad, ahogy azt a világ elhitette veled. Keress olyan dolgokat, amiket távolról sem gondolsz hagyományos értelemben tökéletesnek magadban, mégis minden rendben van velük, egyáltalán nem foglalkoztatnak. Csak úgy vannak, a maguk természetességében. Csukd be a szemedet, és engedd, hogy felbukkanjon sok pici, apró dolog az életedben, ami úgy jó, ahogy van. Azt is érdemes megnézni, mi mindent ad Neked teljesen automatikusan az élet, még akkor is, ha a szó hagyományos értelmében nem vagy „tökéletes”. Mert amíg a „tökéletességért” küzdök, addig elfelejtem észrevenni a mindenben és mindenkiben jelenlevő tökéletességet.

+ Tökéletlennek kell lennem.

Ez érdekes megfordítás, olyasmit keress itt, hogyan szabotálod magad az életedben idegesítő „tökéletlenségekkel”. Dolgoztam egy hölggyel, aki annyira tökéletesen meg akart felelni a körülötte élőknek, hogy folyamatosan figyelmetlenségi hibákat követett el. Amikor annyira tökéletes akarok lenni, akkor nem tudok jelen lenni az életemben és a folyamataimban, ezért automatikusan „tökéletlen” leszek, és idegesítő, visszatérő hibákat követek el, bénázok, és aztán már ezek miatt is haragszom magamra.  Ezek a hibák, amíg vannak, szerethetők, és felszámolódnak szép fokozatosan, ha már nem gondolom azt, hogy nekem a tökéletességemmel kell megfelelnem másoknak.

+ A gondolkodásomnak kell tökéletesnek lennie.

Ennek a Megfordításnak azért van nagy aktualitása, mert mostanság a legtöbb Önkereső/fejlesztő a gondolkodását próbálja tökéletesíteni, mi más célból, mint hogy utána ő maga és a világa is tökéletes lehessen. Gyakorlott ÖnMunka blogolvasók tudják, hogy ez a Munka egyik központi kérdése, a gondolatok megvizsgálása. A gondolataimnak nincs szükségük tökéletesítésre, ők pont úgy tökéletesek, ahogy vannak, hiszen az Önmagamhoz vezető utat mutatják számomra. Ha „nem tetsző” gondolatokat fedezek fel magamban magamról, másokról és a világról, pont ezeknek a megkérdőjelezésével, „megMunkázásával” jutok el a gondolatok mögötti létbe. Amíg választani próbálok „jó” és „rossz” gondolat között, addig folyamatos bűvészmutatványokat végzek, és az egész életem erre megy rá. A gondolkodásunk a Munkával teljes mértékben „tökéletesíthető”, mivel nem fogjuk tudni elhinni őket, ők pedig nem fognak „akarni” felbukkanni bennünk többé. Idáig azonban Munkás út vezet.

Semmi rajtad kívül lévő nem adhatja meg neked azt, amit keresel.” (Byron Katie)

Amíg magadon kívül keresed a tökéletességet, addig nem látod, nem láthatod meg a valódi tökéletességedet. Addig önmagad tagadásában élsz, és ez fáj, nagyon fáj. A Munkával az összes olyan réteget lehánthatod magadról, mely eltakar saját magad elől. Vizsgáld végig a Négy kérdéssel és a Megfordításokkal az összes koncepciót, hiedelmet, történetet, amit életed során elhittél azzal kapcsolatban, hogy milyennek KELLENE lenned. Szép sorban el fognak engedődni. Egészen addig, míg ott állsz majd TELJES TÖKÉLETESSÉGEDBEN.

Pokolra Kell Annak Jutni?

Szia Andi!

Ma délelőtt volt egy felismerésem. A tegnapi kérdés-halmaz után jött, nem derült égből, de mintegy válaszképp sok mindenre. A felismerés erősen kapcsolódik a mai blogbejegyzésed első néhány mondatához. Jelesül ahhoz, hogy kitartás és vágy kell, hogy éljen benned a Munka végzéséhez. A kitartást meg az égő vágyat egy dolog biztosan meghozza: ha van érvényes belépőd a Pokolba. Nem a tornácra, az nem elég. Ha jártál már a legsötétebb bugyrokban, ha rendszeresen ébredtél sírva, ha érezted már fölöslegesnek magad, ha szenvedtél már attól, hogy a környezeted szerint mindent rosszul csinálsz, ha vegetáltál már érzelmi vákuumban, ha valaha is gondoltad már komolyan azt, hogy inkább "föl"adod az irányítást (oda föl), akkor jó helyen jársz. Ha kész vagy rá, hogy őszintén elfogadj dolgokat úgy, ahogy történnek, tényként tudod őket kezelni, amiből ki lehet indulni, akkor szerintem jó helyen vagy. Ilyenkor mindig egy Hemingway idézet jut eszembe az "Öreg halász és a tenger"-ből. "Ne azon gondolkodj, hogy mit tudnál kezdeni azzal, amid nincs, hanem azon, hogy mit tudsz kezdeni azzal, amid van." Ebben az egy mondatban benne van minden, ami elvezet a boldogsághoz. De néhányunknak kell, hogy elég időt mélázzanak afölött, hogy mit tudnánk kezdeni az illúzióinkkal, mire rájövünk, hogy SEMMIT, ZÉRÓ, VÉGE és pont.

"Aki dudás akar lenni,

pokolra kell annak jutni."

Na, mostanra egy kicsit kiürült a fejem, úgyhogy leteszem a tollat. Ezeket Te nyilván mind nagyon jól tudod, hiszen itt vagy és csinálod a dolgodat, de gondoltam, ki másnak mondjam el, mint Neked. 

Bocs az apatikus sorokért, de most ez van. Most ezzel kell kezdenem valamit. Kiindulásnak nem rossz, innen szép győzni.

Puszi: Attila 

Aranyos Attilám!

Szeretem, ahogy megosztod velem a megéléseidet, köszönöm. Nekem egyáltalán nem tűnnek apatikusnak a soraid. Inkább egy olyan embertől valónak, aki megértette, hogy teljesen felesleges folytatnia a küzdelmet és a harcot, ellene menni annak, ami van. Aki rádöbbent, hogy mennyit kínozta magát az életben. Aki felfedezi mindennek az ellenállásnak a hiábavalóságát. Ez eltöltheti a Jól-tudom elmét egyfajta szomorúságérzettel, tán azt mondanám, hogy ez inkább hiányérzet. Az elme hozzászokik az ellenálláshoz és a harchoz, és nem érti, hogy most mi van, attól fél, hogy most nem lesz rá szükség. Hát, úgy, mint eddig, nem is! :-) Szövetségesként és barátként igen, aki tálcán elém hozza az összes félelmemet és hiedelmemet, amiket még nem vizsgáltam felül. Még az az analógia jutott eszembe, hogy ez egyfajta gyász, mert azt hiszem, hogy elveszítettem valamit. Közben csak a felesleges, haszontalan, szenvedést okozó koloncokat engedem szép fokozatosan távozni. És teljesen rendben van, ha ezt esetleg lehangoltságként élem meg, engedjem meg neki, hogy legyen.

Arra a felvetésedre, hogy azok, akik már nagyon szenvednek, biztos, hogy égető vágyat és kitartást éreznek a "megváltásra", azt mondhatom, hogy nem feltétlenül. Valaki inkább meghal, szó szerint, mintsem engedjen a huszonegyből, vagyis engedje a valóság útját kibontakozni. Mert ő jobban tudja, majd ő megmutatja, majd ő bebizonyítja, hogy neki van igaza, és az életnek, a valóságnak úgy KELL lennie, ahogy ő azt kitalálta, és körme szakadtáig akarja. Ő nem hajlandó feladni azt a hiedelmét, hogy az élet szívás, és csupa fájdalom.

És az is nagyon egyéni, hogy kinek mennyi szenvedés elég. És általános, hogy a sajátunkét gondoljuk a legszörnyűségesebbnek, aztán elmegyünk egy kis összejövetelre, ahol kiderül, hogy mások még nagyobb zsákokat cipelnek. Ez is előnye amúgy a csoportos Munkának: megláthatom, hogy más még sokkal fájdalmasabb élethelyzetben is bírja, csinálja, él. Amibe én már valószínűleg régen beledöglöttem volna.

Ha Te úgy gondolod, hogy elég volt a szenvedésből, akkor teljes szívemből kívánom, hogy érezd ezt az égető vágyat, és legyen meg a kitartásod ahhoz, hogy csináld. Biztatásul annyit, hogy annyival könnyebb így, hogy ha elég ízelítőt adsz magadnak ebből a Négy kérdés és a Megfordítások végzése során, amikor nagyon tágra nyitod a szívedet, akkor egy idő után nincs visszaút.

Várom további helyzetjelentéseidet, szeretettel, Andrea

És újra csak Byron Katie szavai Az Öröm Ezer Nevéből, a földi mennyországról:

„A valóság se nem jó, se nem rossz. Nagyobb a jónál és a rossznál. Nincs ellentéte, és nincs semmi, ami nem az, nincs semmi, ami nem olyan, mint az. A kettősség vége nem a világ vége: ez a szenvedés vége. A ragyogó, a fényes – ezt nevezném én Istennek, ha bárminek is nevezném. Ami nem létezik, ami a létezésen túl van, az ragyogóbb a napnál is. Egyszer egy intenzív hétvégi tanfolyamomon egy férfi a következőt mondta nekem, arcán csodás ragyogással: „Most értettem meg! Kápráztató: amiről beszélsz, az a földi mennyország!” Én pedig, „Igen, megértetted. És én a mennyországból beszélek a földre.” (Kedvelem a kis vicceimet.)

         Ahogy elkezded felébreszteni magadat a pokolról és purgatóriumról szóló álmaidból, a mennyország olyan intenzíven talál rád, amit a képzelet képtelen felfogni. Aztán pedig, ahogy tovább folytatod hiedelmeid megkérdőjelezését, rájössz, hogy még a mennyország is csak egy kezdet. Van valami jobb, mint a mennyország. Mégpedig az örök, jelentés nélküli, végtelenül kreatív elme. Megállíthatatlan időben, térben, még örömben is. Annyira intelligens, hogy minden maradvány „én-t” leszaggat rólad, bele a mindent felemésztő csoda mélységeibe.

         Én a ragyogáson kívül semmi mást nem találok. Mindenhol ott van, és mindig eltávozott még mielőtt megtörténne. Ez az, ahogy a forma tűnik kialakulni. És amikorra a forma megtörténik, az eredeti ok már eltűnt, így az íz, a szag, vagy a látvány is elmúltak már akkor, amikor épp történni látszik, az elme pedig annyira boldog, hogy sosem tapasztalja meg a hatásokat. Hát nem örülnél vajon te is, ha ismernéd az élet titkát, a kozmikus viccet, mely állandóan folytatódik? A vicc az, hogy semmi nincs. Látod, hogy az összes stresszes gondolat már elmúlt, rájössz, hogy nincs lényegük, szubsztanciájuk, és intenzív örömöt élsz meg. Aztán azt is látod már, hogy az összes gyönyörű dolog, minden, amit szeretsz, az összes művészet, zene és irodalom, az összes ember, akiket oly nagyon szeretsz, az egész civilizációnk, szeretett Földünk, az egész végtelen univerzum már szintén mind-mind eltávoztak, és akkor háromszoros örömmel mosolyogsz, mert ráébredtél, hogy nem csupán ők nem valóságosak, hanem te sem vagy valóságos.” (Byron Katie: Az Öröm Ezer Neve)

A Jól-Tudom Elme és a Nem-Tudom Elme

Most egy nagyon szimbolikus modellt mutatok be Neked, megint csak nem tudományos alapossággal, hogy képet kapjál elméd működésének néhány aspektusáról. (Holnap ugyanerről a témáról gyakorlati megközelítésben.)

  

Képzeld el, hogy a világ összes végtelen tudása és bölcsessége az elméd egyik oldala, melynek igaz természete a tiszta szeretet. Csak a kedvességet, a tiszta igazságot ismeri. Rendben? Mindannyian ilyen tiszta elmeként születünk. Ennek az elmének Katie a Nem-tudom Elme nevet adta (később megérted, miért), ugyanakkor Mindentudó Végtelen Elmeként is utal rá.

Most pedig képzeld el, hogy elméd másik oldala, a rémült elme, az ő elhitt gondolataival, aki szembeszegül, vitatkozik, harcban áll a másik oldal bölcsességével és tisztaságával. Ezt hívjuk Jól-Tudom Elmének, mely a születésed óta elhitt gondolatokból, hitekből meggyőződésekből áll. Természete a rettegés és a folyamatos harc. Rémületében és tudatlanságában, a „Jól-tudom” összezavarodott állapotában mindent felülír; bármit megtesz és bármit elhisz azért, hogy igaza legyen. Győznie kell ahhoz, hogy létezzen, a tiszta szeretet ereje ellen azonban sosem győzhet. Ha csak egyetlen őszinte pillanatra képes lenne leállni, és meghallani a bölcs oldalnak az „Igaz ez” kérdésre adott válaszát, abban a pillanatban a bölcs oldal venné át az irányítást. Hagyományosan egó-nak is nevezik a Jól-tudom elmét, és számos irányzat ellenségként tekint rá, melytől meg kell szabadulni, ki kell irtani. Vagyis, pont úgy próbálnak ellene küzdeni, ahogy ő küzd: harccal, félelemmel, pusztítással. Persze ettől a Jól-tudom elme csak még erősebbé válik, csak már másfajta, még nehezebben felismerhető álarcokba bújik. A Munka azonban teljesen máshogy fogadja: barátként közelít hozzá. Katie úgy is szokott utalni a Jól-tudom elme hiedelmeire, mint kitagadott gyermekeinkre, akiknek semmi másra nincs szükségük, mint szeretetteli elfogadásra.

A Munka a négy kérdést és a megfordításokat helyezi a el a középpontban, az elme két oldala közé. Mintegy hidat képez kettejük között, a tényleges középpontot. Ebben a középpontban semmilyen vélemény nincsen, még csak olyasmi sem, hogy a Jól-tudom elmének le kéne lassulnia, lecsendesednie, vagy odafigyelni a bölcs oldalra (vagyis saját maga másik oldalára). A középpont, mely otthont ad a kérdéseknek, még csak azt sem gondolja, hogy az ő kérdéseit bárkinek is meg kéne hallania, vagy megválaszolnia. Ő egyszerűen egy nem-elhívő, és a Jól-tudom elme hajlandóságára bízza, hogy az használja-e a kérdéseit, vagy sem. Barátként létezik, kéne, nem kéne, akarom és szükségem van rá nélkül. Benne nincsenek „mert”-ek és „de”-k. Mindig ott van, mindig rendelkezésre áll, csak úgy van, és vagy használják, vagy nem. És ha a Jól-tudom elme hajlandó használni a négy kérdést a másik oldal eléréséért, aztán elegendő időt hagy arra, hogy a bölcs oldal válaszoljon, akkor ebben a szünetnyi időben a bölcs oldal tiszta szeretete és bölcsessége beléje fog hatolni, és örökre megváltoztatja. Végül pedig a Jól-tudom elme átlényegül bölcs elmévé, ahol már minden tudott, így többé semmit nem kell tudni. Ekkor érkezik el a harc vége, a saját magával, az elmével és az egész világgal folytatott harcé.

Amikor a Munkát végzed, akkor lehetőséget adsz a tudatlan, rémült, elképzelt énnek, hogy ráébredjen saját szerethetőségére. Amikor hagyod, hogy a kérdésekre érkező válaszok behatoljanak, akkor oktatod az elmét, és megvilágosítod, felszabadítod nem valós félelmeitől, bármennyire valósnak tűnjenek is. Felébred, és felszabadul a hamis, félelmekkel teli, elképzelt énjéből, megszabadul a saját téves identitásaitól.

A Munka csak akkor működik, ha az összezavarodott elme igazából és őszintén meghívja és meghallgatja az ő legkedvesebb „barátját”, és így megadja magát magának. És ebben a megadásban, tanúja lesz a legnagyobb erőnek, az egyetlen erőnek, a mindentudónak, a vágyottnak, a Valóságnak.

Katie a következőt írja a tudásról és nem-tudásról a magyarul még nem megjelent Az Öröm Ezer Neve című könyvében (fordítás tőlem):

„Amikor azt hiszed, hogy tudsz valamit, akkor egy múltbeli történetet hiszel el. Ez pedig őrültség. Minden alkalommal, amikor úgy gondolod, hogy tudsz valamit, az fáj, mert valójában nincs semmi, amit tudnod kéne. Kapaszkodsz valamibe, ami nem is létezik. Nincs semmi megtudnivaló, és nincs senki, aki tudni szeretné.

Annyival könnyebb azt tudni, hogy nem tudod. És egyben kellemesebb is. A nem-tudom elme igazán szeretetreméltó. Amikor tudod, hogy nem tudod, akkor természetes nyitottság van benned a valóságra, és hagyhatod, hogy oda vigyen, ahova csak akar. Eldobhatod az identitásodat, és egyszerűen csak az lehetsz, aki valójában vagy: a határtalan, a megnevezetlen.  Az emberek Katie-nek szólítanak, de én ezt sosem hiszem el.”

Jól-Tudom Elme

A Munka 4 Kérdés + Megfordítások

Nem-Tudom Elme/ Mindentudás

Minden segítség adott, hogy nekiláss!

  

Az (Ön)Munka menete nagyon egyszerű: négy kérdésből, és ötödik lépésként úgynevezett megfordításokból áll. Most egy egyszerű példán keresztül be is mutatom. Azt javaslom, hogy ha egyedül szeretnéd végezni, akkor látogass el a honlapomra, ahol minden ehhez szükséges feladatlapot és információt megtalálsz.

Bátorításul elmondom, hogy én is egyedül kezdtem, bár előtte megnéztem Katie-t „akcióban”, ahogy másokkal végezte a Munkát. Pl. a Youtube-on rengeteg anyagot találsz Katie-vel, és ha beszélsz angolul, akkor gyönyörűen meg is érted, hogyan zajlik egy ilyen önvizsgálat. Számomra a videók megnézése és audio felvételek hallgatása sokkal nagyobb ösztönző erővel bírt, mint a Négy kérdés című könyv elolvasása, mert csodásan átjön minden üzenet és mondanivaló, ha nézed, sokkal inkább magával ragad Téged is az egész folyamat. További nélkülözhetetlen segédlet itt (e nélkül ne kezdj neki):

http://kincsamivan.hu/hogyan-vegezd-az-oenmunkat-egyeduel.html

Nézzük akkor a lépéseket, és egy egyszerű példán keresztül be is mutatom a Munka menetét. Vizsgáljuk meg a következő állítást (gondolatot, hiedelmet):

„A főnökömnek figyelembe kéne vennie a véleményemet.”

1. Első kérdés: Vizsgáld meg, hogy a gondolatod igaz-e. = Igaz ez?

Ez a kérdés „átlagos”, megszokott gondolkodásunkat szólítja meg. Ilyenkor gyakran „igaznak” látjuk ítéletünket, annyira megszoktuk a hagyományos hitrendszerünk által diktált látásmódot.

Igaz az, hogy a főnökömnek figyelembe kéne vennie a véleményemet?

Csak Igen vagy Nem válasz lehetséges, figyeld meg, ahogy az elméd elkezd magyarázkodni, igazolni. 

2. Második kérdés: Teljesen biztos lehetsz benne, hogy ez igaz?

Ezzel a kérdéssel mélyebbre hatolunk, és ezen a ponton már nyitottabbak lehetünk arra a felismerésre, hogy szubjektív gondolatunk esetleg nem felel meg a teljes igazságnak.

Minden „kellene” elvárással kapcsolatos gondolat elrugaszkodik a valóságtól, hiszen a valóságban nem az történik! Amikor tehát azt gondolom, hogy „kellene” vagy „nem kellene”, akkor éppen vitába szállok a valósággal. Amikor más dolgába avatkozom (lehet ez a másik emberé, vagy Istené/Valóságé), szintén a valóságot vonom kétségbe. Az valósággal perlekedni pedig kimerítő és szenvedést okozó.

Teljesen biztos lehetek benne, hogy a főnökömnek figyelembe kellene vennie a véleményemet?

Csak Igen vagy Nem válasz lehetséges, figyeld meg, ahogy az elméd küzd, hogy bizonyítsa az igazát.

3. Harmadik kérdés: Hogyan reagálsz, mi zajlik benned, ha elhiszed ezt a gondolatot?

Ebben a pontban segítő kérdések egész sorozatával járjuk körül, hogy milyen hatása van az életünkre annak, ha elhisszük az adott gondolatot. Hogyan érezzük magunkat, hogyan viselkedünk másokkal, hogyan bánunk magunkkal, milyen függőségeink, szenvedélyeink kapcsolnak be. És, hogy milyen félelem-mozit vetít nekünk az elménk, ha ragaszkodunk az elképzelésünkhöz.

Hogyan reagálok, mi zajlik bennem, ha elhiszem azt a gondolatot, hogy a főnökömnek figyelembe kellene vennie a véleményemet (ő pedig nem teszi)?

Milyen érzelmek jelennek meg bennem, hogyan kezdek el viselkedni vele, miket gondolok róla, hogyan bánok magammal, milyen képek jelennek meg a fejemben, kinek a dolgával foglalkozom (lásd a Három dolog bejegyzést), mire nem vagyok képes, amikor elhiszem ezt a gondolatot?

4. Negyedik kérdés: Ki lennél, milyen életed lenne a gondolat nélkül?

Az (Ön)Munka negyedik lépésével megélhetjük, mi az az áhított életminőség, belső erőforrás, aki valójában vagyunk. Fontos, hogy merjünk minél mélyebben elmerülni ebben az állapotban, mert ez az eredeti, valóságos lényegünk, mellyel ily módon kapcsolatba kerülhetünk. Becsukott szemmel „mozizunk”, mintegy kívülről szemléljük magunkat, mindennapi életünket úgy, hogy közben nincs ott az adott gondolat. A gondolatot nem elvetjük, hanem megengedjük magunknak, hogy ne legyen ott.

Ki lennék, milyen életem lenne, ha soha többé nem tudnám elhinni azt a gondolatot, hogy a főnökömnek figyelembe kellene vennie a véleményemet?

Szemléld magad kívülről, ahogy bent vagy a munkahelyeden, a főnököddel egy helyiségben, és az a gondolat nincs ott. Mi változik? Mit látsz, mit érzel? Engedd ezt meg magadnak, itt a kulcs.

5. Ötödik lépés: Fordítsd meg az eredeti állításodat!

Az (Ön)Munka utolsó fázisaként megfordítjuk a vizsgált gondolatot többféleképpen — magunkra, illetve másokra vonatkoztatjuk, vagy az ellentétére változtatjuk — és megnézzük, melyik az a megfordított kijelentés, ami legalább olyan igaz vagy még igazabb, mint az eredeti gondolat. Fontos, hogy minden Megfordításra konkrét példákat is keressünk az életünkből, ezek adják a Munka egyik alapvető gerincét.

Eredeti állítás: „A főnökömnek figyelembe kéne vennie a véleményemet.”

Fordítás az ellentétére: „A főnökömnek nem kéne figyelembe vennie a véleményemet.”

Hiszen, úgy néz ki, nem is teszi. Ha én ezt akarom, akkor egyrészt az ő dolgával foglalkozom, másrészt a valóság ellen harcolok, és ez duplán fáj.

Keress példákat, miért is igaz az, hogy a főnöködnek nem kéne figyelembe vennie a véleményedet. Mire jó ez neked, mit profitálsz ebből a helyzetből?

Fordítás a másikra: „Nekem kéne figyelembe vennem a főnököm véleményét.”

Keress legalább három példát arra, hol, miben kéne neked figyelembe venned az ő véleményét. Őszintén, nyitottan, magadért csinálod.

Fordítás magadra: „Nekem kéne figyelembe vennem a saját véleményemet.”

Erre is keress három példát, ez az egyik legfontosabb megfordítás. Keresd meg azokat a helyzeteket, pontokat az életedben, ahol saját magad véleményét kéne figyelembe venned. Amikor szeretnél valamit, de feladod valami miatt; hogy elfogadjanak, hogy nehogy ne szeressenek, hogy nehogy békétlennek tűnjél, hogy nehogy elveszíts egy barátot, hogy nehogy kirúgjanak, stb. (Ezek újabb félelmek, melyek ugyanúgy megkérdőjelezésre várnak.)

Végül pedig nézd vissza a Megfordításokat: legalább ugyanannyira igazak-e, vagy talán még igazabbak, mint az eredeti? Így megértheted, hogyan van „beragadva” az elméd az egyik oldalra, és hogy semmi mást nem tudsz észrevenni a valóságból addig, amíg ki nem mozdítod onnan. És elkezdhetsz azon munkálkodni, hogy először Te vedd figyelembe a saját véleményedet, illetve a főnököd véleményét, a többi pedig majd történik magától. Minden Veled kezdődik. Láss hozzá! Ha segítségre van szükséged, várlak szeretettel, elérhetőségeim a www.kincsamivan.hu honlapon.