Fenntartásaim Vannak az Online-sággal Kapcsolatosan. Tapasztalatok az Online ÖnMunka Kurzus Hallgatóitól

Múlt héten kaptam egy levelet és benne kérdéseket egy online ÖnMunka Kurzus iránt érdeklődő levélírótól. Megkértem a Kurzust már elvégzett Hallgatóimat, hogy osszák meg ők is a témával kapcsolatos tapasztalataikat, hiszen ők már ismerik az „online-ság” csínját-bínját. Illetve én is leírtam a saját pontocskáimat.

ÉLETED LEGFONTOSABB KAPCSOLATA: AZ ÖNKAPCSOLÓDÁS, AZ ÖNFELNEVELÉS ÉS AZ ÖNFELISMERÉS TEST-ALAPÚ GYAKORLATI KURZUSA: 15 HETES ÖNMUNKA ONLINE KÉPZÉS 2020. MÁRCIUSTÓL 

A JELENTKEZÉSI AJÁNDÉK AKCIÓ JANUÁR 28-IG TART. HASZNÁLD KI, HA MÁR MOST TUDOD, HOGY SZERETNÉL VELÜNK TARTANI!

Íme, a levél:

„Kedves Andrea! Rátaláltam az oldaladra és az ÖnMunka programod felkeltette az érdeklődésemet. A válásom óta kezdtem el tudatosabban foglalkozni magammal és tettem fel kérdéseket magamnak, magamról. Ehhez sokféle segítséget igénybe vettem, ahogy te is. Az ÖnMunkában tetszik, hogy komplexen kezeli a testet és a lelket. Egy dolog miatt van csak bennem ellenállás. Az online-ság. Eddig minden kurzus, beszélgetés, előadás, oldás személyes volt. Embertől-emberig. Érintés, ölelés, könnyek, energiák áramlása. Egyelőre nehezen tudom elképzelni, hogy a monitoron keresztül ugyanazt vagy hasonlóan intenzív hatást el lehet érni. Erről szeretnélek kérdezni. Mik a tapasztalataid? Én nem vagyok egy gép előtt ülős fajta. A masszőri hivatást is azért választottam, mert szeretem a személyes kapcsolódást, az érintést, a közvetlen segítségnyújtást.

Mi kell ahhoz szerinted, hogy valóban jól tudjam hasznosítani az információt a neten keresztül?

Válaszodat előre is köszönöm!”

Kedves Kérdező!

Köszönöm a kérdésedet! Megadtad az ösztönzést arra, hogy összefoglaljam az online kurzussal kapcsolatos, az amúgy nagyon részletes kurzusleírásban nem szereplő pontokat. (És a témát még bőven tovább is lehetne boncolgatni.) Ezzel más bizonytalankodóknak is segíthetünk a tisztábban látásban és egy megalapozott döntés meghozásában.

Először is, önmagában az, hogy „online kurzus”, még semmit nem mond. Ahány online kurzus, annyiféle tartalom, kommunikáció, kapcsolattartás, háttértámogatás. Van olyan, például, hogy csak előadásos videókat kapnak a résztvevők, vagyis csak a monitorhoz kapcsolódnak és elméleti információkat fogadnak be. Olyan is van, hogy egyáltalán nincs előre rögzített videós előadás a kurzusban, hanem hetente 1x találkozik az egész csoport egy videós platformon online, és „együtt” töltik el az időt, akár előadással, akár gyakorlatokkal. Évekkel ezelőtt én is csináltam ilyet kicsi csoportokkal skype-on, csoportos hívások segítségével.

Az ÖnMunka 15 hetes online kurzusának felépítése a következő:

·         Kb. 30 órányi korábbi tréningeken és kurzusokon rögzített videófelvétel a tematikához illeszkedő adagolásban. (bármikor nézhetők)

·         Kb. 60 emailes lecke, melyek nagy része általam felmondott audio formátumú gyakorlat (ún. neuroszenzoros gyakorlatok), heti 4-5 lecke adagolásban.

·         6 élő Kérdés-Válasz tréning, Facebook élő videó formában. (Egyedül ezek lesznek konkrét időpontokban, de ha valaki nem tud élőben részt venni, az bármikor megnézheti a készülő videófelvételt.)

·         Bónusz anyagok és gyakorlatok.

·         Zárt, támogató Facebook csoport, ahol kérdezünk és megosztunk. A csoport munkáját folyamatosan figyelemmel kísérem, néhány ÖnMunkában mélyen jártas Segítő kíséretében.

·         2 hét szünet a folyamatunk közben, hogy legyen lehetőség az esetleges pótlásokra és integrálásra. (A szünet a 15 hét része.)

Tehát a kurzusnak csak egy része monitorhoz kötött, főként elméleti információ. (Ami bármikor megnézhető vagy újranézhető.) A kurzus legnagyobb része azonban gyakorlati. TELJESEN ÖNÁLLÓAN VÉGZENDŐ AUDIÓ GYAKORLATOK. Ezeket a gyakorlatokat az én hangomon hallják a résztvevők, és akkor és ott végzik el, ahol és amikor az számukra a legmegfelelőbb. (Földön, kanapén, ágyban, teraszon, reggel, délben, este, éjszaka.) Az elmélet mindig megágyaz a gyakorlatnak, és NAGYON FOKOZATOSAN VAN MINDEN ADAGOLVA. Nem végzünk napi 10 óra gyakorlatot, hanem kicsiként haladunk, időnként megállunk, pihenünk, integrálunk. Megnézzük a heti tréningvideót, majd beosztjuk magunknak, hogy az adott héten mikor végezzük el a jellemzően 15-25 perces audió gyakorlatokat, illetve a hosszabb, írásos leckéket.

Mindez élő, személyes formában teljesen megvalósíthatatlan. Ehhez hetente 5x kéne találkoznia a 30 fős csoportnak, aminek az időbeli, térbeli és anyagi vonzatai lehetetlenné tennék a kurzus létrejöttét. (Ha 4 hónapra elvonulnánk a csoporttal, úgy talán működne. J ) Az online forma lehetővé teszi, hogy vidéken és külföldön élő Hallgatók is el tudják végezni a kurzust.

Emellett, az online kurzus nem versenytársa a személyes, élő csoportoknak és egyéni terápiáknak. Egyszerűen más és MÁSRÓL SZÓL. A kurzus címe: ÉLETED LEGFONTOSABB KAPCSOLATA: AZ ÖNKAPCSOLÓDÁS, AZ ÖNFELNEVELÉS ÉS AZ ÖNFELISMERÉS GYAKORLATI KURZUSA. Vagyis ÖNMAGUNKKAL tanulunk meg összekapcsolódni, minden szinten. Önmagunkat fedezzük fel, minden szinten. Önmagunk felé fordítjuk az összes figyelmünket, önmagunkat tanuljuk meg meghallani, megtapasztalni. A saját idegrendszerünket, testérzeteinket, érzelmeinket ismerjük fel, a saját működéseinket tudatosítjuk, a saját testünket és szerveinket gyógyítjuk. A saját kezünket és a saját darabkáinkat használjuk mindehhez. A vezetett audió gyakorlatok ezt a célt szolgálják. Más nem is tud segíteni bennük, nem olyan jellegűek. A felfedezéseinket, megtapasztalásainkat pedig megosztjuk a zárt fórumunkon, ahol másokét is elolvashatjuk. Ez nyilván történhetne személyesen, élőben is, de az eddigi tapasztalatok szerint nagyon izgalmas folyamat, ahogy írásban megosztják a Hallgatók az élményeiket. Akkor, amikor nekik megfelelő. Ha nem szeretnék, akkor nem osztják meg. Van, aki csak olvassa a többiekét, mások még azt sem, mert arra már nincs idejük, inkább a gyakorlatozásra fordítják azt, amennyi van. És megint mások napi rendszerességgel használják a fórumot és rengeteget tanulnak belőle.

Ezen a kurzuson olyasmit tanulunk és gyakorlunk, ami MINDEN MÁS ÖNISMERETI MUNKÁBAN – CSOPORTOSBAN VAGY EGYÉNIBEN – ALAPVETÉS KELLENE, hogy legyen. Olyasmit, amitől a párhuzamosan vagy később végzett élő, személyes munka még mélyebbé és hatékonyabbá válik. Olyasmit, ami ebben az összetételben és tartalomban magyarul máshol nem elérhető.

A hatás „intenzitását” sem lehet összevetni korábbi tapasztalatokkal. Nekem is van rengeteg személyes csoportos és egyéni konzultációs tapasztalatom, melyek már önmagukban is nagyon sokfélék voltak. 2011 óta pedig folyamatosan tanulok és tanítok is online, és az élet és önmagam teljesen új aspektusaival ismerkedhettem meg ilyen módon. Illetve azok a nemzetközi kurzusok, melyeket online elvégeztem, élő, személyes formában nem is voltak elérhetők. Nemzetközileg már sokkal korábban beindult az online tanítási forma, amiért nagyon hálás vagyok, mert így rengeteg olyasmit tanulhattam, ami magyarul nem (volt) elérhető. Épp jövő hétfőn indulok neki egy újabb, intenzív online kurzusnak, résztvevőként, angol nyelven, amiből nem csak magam számára fogok felfedezéseket tenni, hanem a korábbi tanulmányaimba és tapasztalataimba integrálva át is tudom adni magyarul azoknak, akiket egy ilyen komplex, átfogó kurzus érdekel.

Az ÖnMunka kurzus Hallgatóinak megosztásai a témában:

Én nagyon szeretem az online kurzust, mert bőven van idő az információk befogadására és önmagamban zajló folyamatokra egyaránt, nem sürgető és a legjobb tanító, ha gondunk van az önmagunkra való figyelés terén is. Ami még fontos, hogy ez a kurzus úgy van összerakva, hogy folyamatos figyelem és követés van Andrea részéről, van lehetőség egyéni konzit is kérni, és a zárt csoportban való részvétel is hatalmas segítség. A gyakorlatokat olyan mély és időigényes munkának érzem és annyira egyéni felfedezést kívánnak, hogy talán nem is lehetne ezt más módon megtapasztalni. Ezt semmiképpen nem hasonlítanám egy szokványos online kurzushoz.

Az én tapasztalásom résztvevőként, hogy az önmagamhoz való kapcsolódásom lett sokkal mélyebb az online kurzus alatt. Bár a csoport elfogadó szeretetét és segítségét mindig ott tudtam magam mögött, de számomra alapvető fontosságúvá vált, hogy végre magam tudjam megszeretgetni magam abban, amiben éppen vagyok. És magam jussak el oda, hogy minden helyzetben élő és érző kapcsolatban tudjak maradni magammal. Mert ezt más nem tudja megtenni helyettem. És nagyon sok év mások általi szeretgetés, felém áramló szeretete után jöttem erre rá. Hogy a magam elfogadása és szeretete hiányzik magam felé hiányzik itt már. És ehhez kaptam segítséget ebben a formában.

Segítőként pedig el sem tudtam képzelni, hogyan is lehet valakit megtartani, ott lenni vele úgy, hogy fizikailag nem vagyunk együtt, hanem skype-on találkozunk. Számomra ez egy egészen új, majdnem elképzelhetetlen lehetőség volt. A kíváncsiságom vezetett. És végtelenül szép megéléseket kaptam arról, hogy lehet. Egy TAPASZTALÁSI lehetőség ez. Ha nem próbálom ki, ha nem tapasztalom meg, csak az elképzeléseim maradnak arról, hogy mi mindenre lenne szükség ahhoz, hogy két ember minőségileg legyen együtt.

Megtanulhatsz önmagaddal beszélgetni, önmagadat oldani, és ezzel érinted majd magad igazán... sokszor csak azt hiszük hogy kell valaki más.

Egyrészt szerintem online is van ilyen áramlás, én érzékelem, bár én se hittem volna, hogy online lehet kapcsolódás. Ha meg csak az információ átadódását nézem, akkor olyan előnyei vannak itt az online-ságnak, hogy mindent vissza lehet nézni, bármikor lehet csinálni, rugalmas, nem vesznek el az infók, ahogy az élőbeszéd során tudnak. Szóval alapvetően elhatározás szükséges, ahhoz hogy a magunk módján befogadjuk, elolvassuk a leírásokat, beszélgetéseket, megnézzük a videókat, megcsináljuk a feladatokat, még az idő sem korlát.

Hat nekem Japanbol nem volt mas valasztasom, sot megmento eselyt adott az online-sag, es tokeletesen bevalt. Raadasul, kepernyo kepernyo, de barmikor, akarhanyszor ujra lehet nezni, hallgatni, olvasni. tekintve, hogy aki csinalja, valtozik, a kihallhato, hasznalhato infok is mindig valtoznak. En tiszta szivbol ajanlom. Raadasul, bonuszkent, ha Mo.n vagy kozeleben elsz, elerhetok a kiscsoportos szemelyes foglalkozasok is!!!

Nekem is kétségeim voltak az online dolog felől. DE feleslegesen. A kurzus azon hiedelmek felismerésében is segít, amik távol tartanak az önmagunkhoz való kapcsolódástól. Előfordul, hogy egy masszőr (de sok más segítő is) igazán csak másoknak tudja azt adni (ítélkezésmentes elfogadást, és feltétel nélküli mély figyelmet) amire saját magának lenne szüksége. Csak idáig nem jutott eszébe. Azért merem kijelenteni, mert én is masszőrködtem. Én egyfajta "állapotban" voltam masszázsok alkalmával, amiben a személyiség ott van, de nem dominál. Gondolok arra, hogy egy masszőr (szerintem) nem elemzi, kritizálja a páciens testét, hogy hogyan néz ki, vagy más dolgát. Nekem még gondolataim se nagyon voltak, csak összehangolódtam a másik ember testével-lelkével és így sok olyan információ megtalált, ami maga adta a megérzéseket és instrukciókat, hogy mit kell, lehet tenni melyik szövettel és milyen érzések tárolódnak ott. Sokszor csak tanúja voltam ezen érzéseknek, átengedtem magamon. Ezt hívtam nyitott csatornás segítőkészségnek, ami egy állapot, és ami alapvetően támogató és elfogadó. De kevés masszőr tudatos arra, hogy ezt a segítő állapotot a saját érzelmi/testi állapotaival szembe is működtesse a mindennapokban.

Az online forma elősegíti azt, hogy kapcsolódjunk magunkhoz, nem mások által, hanem magunkkal foglalkozzunk, és magunk miatt csináljuk. A korábban mások által megélt "intenzív élményt" magunkkal tudjuk megélni végre.

Mivel ez ÖNmunka, adja magát, hogy alapvetően egyedül csináljuk. Valószínűleg annak nehéz az online világ, aki nem ehhez szokott. Valóban, a személyesség fontos, és az online-ság mintha az ellentéte lenne ennek. Itt a kulcs nálam: a személyesség nem a konkrét fizikai ottléttől függ, hanem a lelkülettől. Itt megvan a lelkület. Ennek az ellentéte is előfordulhat: ott vagy személyesen, mégsem személyes az egész. Azt is írta valaki, hogy az energiák így is áramlanak - ez fontos még: hiszen mindenki mindig mindenhol ott van, ez így vagy úgy mindenkihez eljutott már. A személy végül is a fejünkben jelenik meg. Így lettünk szerelmesek anno a poszterek alapján a sztárokba, vagy így lehet szerelembe esni az interneten chat-elés közben. Aztán ezekben az esetekben kiderül, hogy mennyi mindent odavetítettünk, és köze nincs a tényleges személyhez a megélésünknek, de hogy mi személyesnek éreztük, az biztos.
Itt azért lesz más, mert sokkal többrétű módon meg lehet győződni arról, hogy az illető, akivel beszélgetsz, kiféle-miféle (tehát sokkal kevésbé fogod félrekalibrálni, hogy kivel vagy online kapcsolatban). Ha majd ad pár tanácsot, ami konkrétan segít (anélkül, hogy valaha is látta volna a fizikai testedet), akkor már nem fog számítani más. És az sem baj, ha félrekalibrálod, mert nem az a cél, hogy a másikat minél jobban megismerd, hanem az, hogy saját magadat!

Kicsit az otthonszülés is hasonló: amikor nincs más mód a jelenlétre, akkor skype-on keresztül is tud segíteni, aki ért hozzá. Sok előnye van az online-ságnak, amit akkor fogunk megérteni, ha kipróbáljuk. Igazából most a fizikaisággal hasonlítjuk, és ahhoz nézzük a hátrányait. De én pl. hogy csak online csináltam ezt a tréninget, és éppen készülök egy fizikai meetingre Andival, pont azon kezdtem gondolkodni, hogy mik lesznek a hátrányai az online-hoz képest: meg kell oldanom a gyerekeim felügyeletét, nagyobb a költségvonzata, mint az online verziónak, nem tudom rugalmasan változtatni az időpontját, stb. Persze ezek mind jól vannak így, ezeket elfogadtuk, mert nem is volt más. Ugyanúgy az online-nak is vannak előnyei és hátrányai, csak itt inkább az ún. hátrányokat látja meg esetleg valaki először, mivel a fizikai jelenléthez képest ezek hátrányoknak tűnnek. De az előnyökkel egybevetve már simán az előnyök vannak túlsúlyban, és a hátrányok nem érződnek jobban, mint amikor egy fizikai találkozóra mész, és ott is érzed a hátrányokat (csak nem fókuszálsz rájuk, mert nem hiszed azt, hogy ennek bizony online-nak kéne lennie igazából).

Egy hasonlattal élve, ha csak adott izmokat dolgoztatunk, pl. a lábat, akkor csak az erősödik. Van többféle más izomcsoport, de azokkal nem dolgozunk. Megvannak, de nem erősek. Az egészséges lét szerintem minden izomcsoport mozgatását magában foglalja.

A kurzus részletes leírását ide kattintva olvashatod. Látlak szeretettel a csoportban, ha erre hoz az utad:

ÉLETED LEGFONTOSABB KAPCSOLATA: AZ ÖNKAPCSOLÓDÁS, AZ ÖNFELNEVELÉS ÉS AZ ÖNFELISMERÉS TEST-ALAPÚ GYAKORLATI KURZUSA: 15 HETES ÖNMUNKA ONLINE KÉPZÉS 2020. MÁRCIUSTÓL 

Mi Köze az Érzelmeinknek az Önbecsülésünkhöz? Feltételes/Szerzett Önbecsülés és Valódi Önbecsülés

 „Az újszülöttek egyáltalán nem képesek az érzéseik elfojtására, legyen szó éhségről, félelemről, kényelmetlenségről vagy fájdalomról. Az egészséges újszülöttek könnyen ki tudják mutatni a haragjukat, és nagyon könnyen tudnak nemet mondani – ahogy azt bárki tanúsíthatja, aki tanúja volt már egy frusztrált kisgyerek dühének, vagy próbált már olyasmivel etetni csecsemőt, amit az nem kívánt. A kicsik a világba kürtölik nemtetszésüket, hangosan és világosan. Mivel az érzelmek kifejezésének óriási értéke van a túlélés szempontjából, a természet nem kérné tőlünk az erről való lemondást, hacsak a környezetünk nem igényelné ezt. Amikor elfeledjük, hogyan kell nemet mondani, feladjuk az önbecsülésünket.” (Dr. Máté Gábor)

Dr. Máté Gábor munkásságát 2013 óta követem, a blogon is több bejegyzésben ajánlottam már magyarul megjelent könyveit. A legutóbbit itt találod: A Test Lázadása és az Idegrendszer Újrahuzalozása.

Ma a Szétszórt elmék című könyvéből ajánlok egy szemelvényt, melyből kiderül, mi köze van az érzelmeink és természetes impulzusaink elfojtásának, illetve felszabadításuknak az önbecsülésünkhöz. Az önbecsülésünk nem „agyból, fejből” fog megerősödni, egészségessé válni, hiába próbálkozunk. Mint minden más fontos pszichológiai működésünk, ez is a testi valónkkal való összekapcsolódásból fakad. Ismételgethetünk önbecsülés növelést célzó megerősítéseket évszámra, sok minden nem fog változni. Ha megtanulunk összekapcsolódni az érzelmeinkkel, impulzusainkkal, ösztöneinkkel BENT A TESTÜNKBEN, ha megtanulunk nem gondolkodni róluk és önmagunkról, hanem ÖSSZEKAPCSOLÓDUNK VELÜK ÉS ÁTÉREZZÜK őket, akkor alapvető és mély változások indulnak be az életünkben.

Az ÖnMunka gyakorlati, online kurzusában részletesen és gyakorlatban foglalkozunk – számos más témakör mellett – a természetes érzelmekkel és impulzusokkal, az elfojtott érzelmek és impulzusok felszabadításával, az ún. egészséges agresszióval, a határaink meghúzásával. Mindezt nem elméletben, fejben csináljuk, hanem mélyen a testben, testérzet szinten tanulunk meg önmagunkkal kapcsolódni. Mindennek következtében önbecsülésünk automatikusan erősödik és egészségessé válik. Érdemes átolvasni a kurzus tematikáját.

ÉLETED LEGFONTOSABB KAPCSOLATA: AZ ÖNKAPCSOLÓDÁS, AZ ÖNFELNEVELÉS ÉS AZ ÖNFELISMERÉS GYAKORLATI KURZUSA: 15 HETES ÖNMUNKA ONLINE KÉPZÉS 2019. MÁRCIUS 22-TŐL JÚNIUS VÉGÉIG

ÖNFELFEDEZÉS - ÖNKAPCSOLÓDÁS - ÖNFELNEVELÉS - ÖNFELISMERÉS - ÖNGYÓGYÍTÁS - DEKONDICIONÁLÁS: ÉRZELMI, TESTÉRZETI, IDEGRENDSZERI, BIOLÓGIAI, FIZIOLÓGIAI, GONDOLATI, SZELLEMI SZINTEN

És akkor átadom a szót Dr. Máté Gábornak:

Melyek az alacsony önbecsülés jellemzői az éles önkritikán kívül? Mint az előbb említettem, például a felfuvalkodottság – amely gyakran tapasztalható politikusoknál. A sóvárgás mások jó véleményére. A kudarc miatti csalódottság. Az a hajlam, hogy bármiért, ami nem sikerül, magukat okolják, vagy éppen ellenkezőleg, mindig másokat – azaz mindig meg kell találniuk a bűnbakot. A gyengébbekkel vagy alárendeltekkel való rossz bánásmód, vagy ennek ellentéte, a rossz bánásmód ellenállás nélküli elfogadása. A vitatkozó hajlam – vagy azt akarják, hogy mindig nekik legyen igazuk, vagy azt feltételezik magukról, hogy soha sincs igazuk. Jellemző lehet az is, hogy megpróbálják a véleményüket másokra erőltetni, vagy épp ellenkezőleg: nem merik kimondani egyetlen gondolatukat sem a mások véleménye miatti félelemből. Engedik, hogy mások ítélete befolyásolja az érzelmeiket, vagy éppen mereven elutasítanak bármilyen kritikus megjegyzést a munkájukkal vagy a viselkedésükkel kapcsolatban. A gyenge önbecsülésről árulkodik az is, ha a kapcsolatokban túlzott felelősséget vállalnak másokért, és – amint nemsokára szó lesz róla – nem tudnak nemet mondani. Lehet teljesítménykényszerük is, azaz mindig el kell érniük valamit, hogy jó véleménnyel legyenek magukról. Rengeteget elárul az önbecsülésről az is, hogy valaki hogyan bánik a testével és a lelkével: a magát nem becsülő ember árt nekik vegyszerekkel, viselkedéssel, túlzott munkavégzéssel, az önmagára fordított idő hiányával. Az ilyen hozzáállás és mindezek a viselkedésmódok azt jelzik, hogy a szelffel szembeni alapállás mindig feltételekhez kötött, hiányzik belőle az igaz önérzet.

A teljesítmény révén elért önbecsülést feltételes önbecsülésnek vagy szerzett önbecsülésnek nevezzük. A feltételes önbecsüléssel szemben a valódi önbecsülésnek semmi köze a teljesítmény alapján kialakított önértékeléshez. Nem azt mondja ugyanis: „értékes emberi lény vagyok, mert ezt és ezt tudom tenni”, hanem ezt: „értékes emberi lény vagyok attól függetlenül, hogy meg tudom-e tenni ezt vagy azt”. A feltételes önbecsülés értékel, a valódi önbecsülés elfogad. A feltételes önbecsülés ingadozik, és az adott teljesítmény függvényében erősebb vagy gyengébb. A valódi önbecsülés állandó, nem csapong ide-oda. Az feltételes önbecsülés sokat ad mások véleményére. A valódi önbecsülés független attól, hogy mások mit gondolnak. A szerzett önbecsülés csak hamis utánzata a valódinak: akármilyen jól is érzi magát tőle valaki az adott pillanatban, valójában nem önmagát becsüli benne az ember. Ez csak a teljesítményt becsüli, ami nélkül a puszta szelfet elutasítaná. A valódi önbecsülés arra irányul, hogy ki az ember, a feltételes önbecsülés pedig arra, hogy mit tesz.

Az alacsony önbecsülésű felnőttek önbecsülése nem azért alacsony, mert gyengén teljesítenek, hanem fordítva: a gyenge önbecsülés miatt ítélik meg saját magukat és teljesítményüket olyan kíméletlenül. Részben az is az alacsony önbecsülés következménye, hogy az emberek nem tudják kiteljesíteni a bennük lévő potenciált, nem igyekszenek megtalálni magukban a kreativitás és az önkifejezés forrásait, nem mernek olyan vállalkozásba belevágni, ahol az eredmény kétséges. Biztosabbnak tartják, ha meg sem próbálják, mert gyenge önbecsülésük miatt rettegnek a kockázatoktól. A hozzám tanácsért fordulók figyelmét először leginkább arra kell felhívnom, hogy a probléma elsősorban nem az, hogy mit értek el az életben, hanem hogy hogyan látják magukat.

Az egészséges önbecsülés fejlődéséhez arra van szükség, amit Carl Rogers a „feltétel nélküli pozitív törődés” légkörének nevezett. Ehhez nélkülözhetetlen, hogy a felnőtt világ megértse és elfogadja a gyerek érzéseit, amelyekből a szelf központi magja majd kifejlődik. Az a gyerek, akinek azt tanítják, hogy a legbelső érzéseit és gondolatait ne vegye figyelembe, azokban ne bízzon, automatikusan azt fogja érezni, hogy azokban, és emiatt saját legmélyebb szelfjében valami szégyellnivaló van.

Az alacsony önbecsüléssel élő felnőttek arról számolnak be, hogy emlékeik szerint mindig is kényelmetlen volt számukra az érzéseik kifejezésre juttatása. Amikor azt a kérdést teszem fel nekik, hogy gyerekként kivel tudták megosztani magányukat vagy lelki fájdalmaikat, szinte sohasem említik, hogy a szüleik arra invitálták volna őket, hogy nyugodtan kiöntsék előttük a lelküket. Legmélyebb fájdalmaikat megtartották maguknak. Másrészt viszont sokan számolnak be arról, hogy rendkívüli mértékben tudatában voltak a szüleik nehézségeinek és küzdelmeinek, és hogy nem akarták őket a maguk nyomorával és gyerekes problémáival zaklatni. Egy érzékeny gyerek – írja Alice Miller svájci pszichoterapeuta – „bámulatos képességekkel rendelkezik arra, hogy az anya vagy mindkét szülő szükségleteit észlelje és intuitív módon, azaz tudattalanul, megválaszolja”.

Amikor a pácienseimmel megvizsgáljuk a gyerekkori történeteiket, legtöbbször olyan kapcsolati mintázatok rajzolódnak ki, amelyekben a gyerek gondoskodott érzelmileg a szülőről, például azzal, hogy saját legmélyebb érzéseit megtartotta magának, hogy azzal ne terhelje a szülőt. Az ilyen felnőttek azért vannak meggyőződve arról, hogy alacsony önértékelésük hű tükre gyatra teljesítményüknek, mert nem értik, hogy legelső kudarcuk – a felnőtt világ teljes és feltétlen elfogadásának elnyerése – valójában egyáltalán nem az ő hibájuk volt.

Habár az alacsony önbecsülés közvetlenül a szülővel kialakított összehangoltság és kötődésviszony zavarainak következménye, az az állítás sem téves, hogy a későbbi kudarcok csak tovább rontanak rajta. Csak éppen nem közvetlen ok-okozati viszonyról van szó. Az általam vizsgált felnőttek többségénél nyilvánvaló volt, hogy az önelfogadásra való képtelenség egész gyerekkorukban újra és újra megerősítést nyert a szüleik magasabb elvárásai, és az eredmények híján kifejezésre juttatott csalódásuk és helytelenítésük révén. A szüleik rájuk hárított szorongását ráadásul sokszor tetézték az iskolában számukra kijutó elítélő mondatok és megszégyenítések. Sokan közülük nem is annyira a saját teljesítményük alapján tanulták meg, hogyan értékeljék magukat, hanem abból, hogy a teljesítményükre a felnőtt világ milyen attitűddel reagált.

A második ülésen megkérdeztem egyik páciensemtől, az önigazolás nevű játékban immár ötven éve csak veszítő hölgytől, hogy vajon tényleg semmi értékeset nem csinált egész életében? Egy ideig hallgatott. – Megpróbáltam kedves lenni az emberekkel – mondta végül. – Megpróbáltam nem megbántani az embereket. A kézimunkában kreatív vagyok, másokat is tanítok. Sokat kertészkedem. De nekem ezek a dolgok könnyen mennek. Egyszerűen ilyen vagyok. Ezeken nem kell sokat erőlködnöm. Úgy értem, nem vagyok könyvvizsgáló, sem ügyvéd.

– Szeretne könyvvizsgáló vagy ügyvéd lenni?

– Nem mintha ilyesmivel akarnék foglalkozni – mondta, ismét csak pillanatnyi szünetet követően –, csak úgy érzem, mintha ezekkel kellene akarnom foglalkozni. Még mindig az apám helyeslését próbálom kivívni.

Mélyen megérintett az a lekicsinylés, amivel a saját adottságait kezelte. Egyetemista koromban és még jóval az után is nagyon kevéssé becsültem az írástehetségemet. Használtam apró előnyök megszerzésére, például kissé gyenge esszécskéimet viszonylag elegáns nyelvi megformáltsággal igyekeztem eladni, de kevéssé értékeltem, pontosan azért, mert úgy éreztem, ezt természetes könnyedséggel művelem. „Nem bízom a szavaimban, túl könnyen jönnek” – mondhattam volna. Sohasem gondoltam arra, hogy ha valakinek tehetsége van, az egyáltalán nem jelenti azt, hogy ne lenne szabad elkötelezett munkával kiaknáznia azt. Ha valamiben tehetséges voltam, vagy valamit élvezettel csináltam, akkor az nem lehetett értékes.

Rengeteg felnőtt páciensem számolt be nekem igen hasonló tapasztalatokról. Voltak köztük olyanok, akik azzal próbálták meggyőzni magukat saját értékességükről, hogy valami természetükkel szöges ellentétben álló foglalkozást választottak.

Debra, egy a harmincas évei elején járó nő, aki BA fokozatot szerzett zoológiából, emlékezetének és koncentrálóképességének hiányosságai miatt keresett segítséget. „Olyan ostobának érzem magam – mondta. – Képtelen vagyok követni a beszélgetéseket. Az emberek a politikáról és a közügyekről beszélgetnek, de én képtelen vagyok ilyesmivel foglalkozni. Nagyon igyekszem, próbálok tényeket, neveket és dátumokat megjegyezni az újságból, de egyszerűen nem ragadnak meg. Valahogy eltűnnek.” Debrának arra volt tehetsége, hogy az emberek életében felkutassa az érzelmi igazságot, azt, hogy a társas szívélyesség máza alatt milyen személyiség rejtőzik. Az a vágya, hogy jobban részt tudjon venni a társas kommunikációban, nem volt értelmetlen célkitűzés. Mégis az volt az érzésem, hogy nagyobb értéket tulajdonított a számára érdektelen és lényegtelen tényeknek, mint azoknak a mélyebb igazságoknak, amelyek a birtokában voltak: a belátásnak, az együttérzésnek és a megértésnek.

Az önbecsülésüket kergető felnőttek előtt álló akadályok egyike az, hogy nem igazán tudják, hogy is keressék azt a bizonyos felbecslésre váró önmagukat. „Teljesen kikészülök attól, amikor valaki azt kérdezi tőlem, hogy mit érzek – mondta egy húszas évei közepén járó diák. – Fogalmam sincs, mik az érzéseim. Már annak is örülök, ha arra rá tudok jönni, hogy néhány órája vagy napja mit éreztem, amikor ez vagy az történt, de azt sohasem tudom, hogy most mit érzek.” Mivel az erős szelférzés azon alapszik, hogy az ember elfogadja a saját érzéseit, ha valaki képtelen kapcsolatot tartani a saját érzelmi oldalával, akkor saját szelfjével, azaz önmagával sem tud kapcsolatot tartani. Így viszont mit is tudna felbecsülni? Csak egy hamis szelfet, egy kiagyalt valamit, ami abból áll össze, amilyennek hinni és képzelni szeretné magát, és abból a feltételezésből, hogy mások szerint milyennek kellene lennie. Az emberek azonban előbb-utóbb ráébrednek, hogy ez a hamis szelf – ami azt akarja, amiről azt gondolják, hogy akarnia kellene, és azt érzi, amiről azt gondolják, hogy éreznie kellene – egyszerűen nem működik számukra. Amikor magukba tekintenek, ijesztő ürességet látnak, vákuumot, a valódi szelf és a belső motiváció hiányát. Rengetegszer hallottam az ilyen felnőttek szájából: „Nem tudom, hogy ki vagyok” vagy: „Nem tudom, hogy mit akarok az élettől”.

Az alacsony önbecsülésű nők különösen hajlamosak arra, hogy mások szükségleteit jóval sajátjaik elé helyezzék. „Nem tudok nemet mondani. Mindig annyira megrémít, hogy mi lesz a másik érzéseivel – mondta Catherine, egy negyvenhárom éves gimnáziumi tanár. – Nem tudom, miért. Azt hiszem, ez a második természetem.” Mint mindig, az emberek megfogalmazásai e téren is megvilágító erejűek. Catherine nagy igazságot mondott ki az alábbi szavaival: saját érzéseinek alárendelése másoknak a második természete volt. Azaz sohasem volt az első. Szerzett tulajdonságról van szó.

Az újszülöttek egyáltalán nem képesek az érzéseik elfojtására, legyen szó éhségről, félelemről, kényelmetlenségről vagy fájdalomról. Az egészséges újszülöttek könnyen ki tudják mutatni a haragjukat, és nagyon könnyen tudnak nemet mondani – ahogy azt bárki tanúsíthatja, aki tanúja volt már egy frusztrált kisgyerek dühének, vagy próbált már olyasmivel etetni csecsemőt, amit az nem kívánt. A kicsik a világba kürtölik nemtetszésüket, hangosan és világosan. Mivel az érzelmek kifejezésének óriási értéke van a túlélés szempontjából, a természet nem kérné tőlünk az erről való lemondást, hacsak a környezetünk nem igényelné ezt. Amikor elfeledjük, hogyan kell nemet mondani, feladjuk az önbecsülésünket.

Akármilyen elfoglalt is voltam világéletemben, szinte mindig képtelen voltam visszautasítani azokat, akik a pácienseim kívántak lenni. A világ szenvedélyemmé vált szolgálata olyan mértéket öltött, hogy egy tizenhárom évvel ezelőtti emlékezetes hónapban, amikor épp az új házunkba kellett volna átköltöznünk, tizenöt újszülöttet segítettem világra. A legtöbb első terhességből született, ami azt jelentette, hogy a vajúdás jellemzően hosszú volt, és szinte elkerülhetetlenül azzal járt, hogy az éjszaka egy részét is ébren töltöttem. Pontosan arra a napra jutott a legtöbb feladat, amelyen Rae, a feleségem a legtöbb segítséget várta tőlem a pakolás, szervezés és szülői kötelezettségek terén. A szenvedélybetegekre jellemző alattomossággal nem mondtam meg neki, hogy mit vállaltam magamra. Csak azt látta, hogy napra nap eltűnök. Amikor otthon voltam, kivettem a részem a munkából, már amennyire egy olyan ember ki tudja, akinek teli a feje a magára vállalt kötelezettségekkel, amelyek éjjel-nappal lefoglalják.

Éreztem, ahogy napról napra kimerültebbé válok, ahogy családom számára megszűnök. Az énem egyik valóban fontos részét tükröző, elfoglalt, együtt érző és önzetlen orvos álcája mögött egy olyan ember rejtőzött, aki kényszeresen arra vágyott, hogy magát fontosnak és nélkülözhetetlennek érezze, és aki ezért kész volt feláldozni a magánéletét. És egyúttal egy olyan személy is, aki saját szelfjétől oly mértékben elidegenedett, hogy kénytelen volt a lehető legtávolabb kerülni a szembesüléstől.

A szükség, hogy mindenáron szükség legyen ránk a legelső tapasztalatainkból származik. Ha a csecsemő nem érzi, hogy feltétel nélkül elfogadják, megtanulja, hogy megdolgozzon az elfogadásért és a figyelemért. Ha épp nem végzi ezt a munkát, attól való tudattalan félelmében, hogy a szülőtől elvágják, aggódni kezd. Később – már felnőttként –, ha nem foglalatoskodik épp semmivel, bizonytalan rossz érzés vesz erőt rajta, és úgy érzi, hogy valamin munkálkodnia kellene. A felnőtt pszichikailag sosem pihen, mert a csecsemő és a kisgyermek sosem ismerte a pszichikai pihenést. Retteg az elutasítástól, és kielégíthetetlenül nagy igénye van arra, hogy mások vágyjanak rá, és elismerjék értékeit. Droggá válik, hogy szükség legyen rá. Önbecsüléshez csak az önbecsülés hamis árnyéka, a feltételes önbecsülés révén juthat. Az, hogy ki ő, másodlagos lesz ahhoz képest, hogy mit csinál, illetve, mások mit gondolnak erről. A kényszeres és túlteljesítő munkamániás azzal próbálja elkábítani magát, hogy bizonyára nagyon fontos, ha egyszer ennyi ember akarja őt. Eszement tevékenykedése érzéketlenné teszi az érzelmi fájdalommal szemben, és távol tartja a tudatától az alkalmatlanság érzését is.

Egy pszichoterápiás csoport ülésén néhány évvel ezelőtt az egyik vezetőtől azt hallottam, hogy az az igazán fontos személy, aki magát olyan fontosnak tartja, hogy naponta legalább egy órát megtart saját magának. Nevetnem kellett. Ráébredtem, hogy olyan keményen dolgoztam, és olyan „fontossá” tettem magam, hogy egy percet sem tudtam volna kikönyörögni, kölcsönvenni vagy ellopni saját magamnak.

Az alacsony önbecsülésű embernél a mélybe szorulnak vissza az az olyan impulzusok, mint a személy autonómiaigénye, a saját személyes igazság és a valódi emberi kapcsolatok keresése. Minél mélyebbre süllyednek, annál kevésbé tudja az ember, ki is valójában, és merre kellene indulnia. Az önbecsülés megszerzésének útján az első lépés az, ha megtaláljuk a valódi impulzusokat és késztetéseket, és a napvilágra hozzuk őket.

(Dr.Máté Gábor: Szétszórt elmék)

Az ÖnMunka gyakorlati, online kurzusában részletesen és gyakorlatban foglalkozunk – számos más témakör mellett – a természetes érzelmekkel és impulzusokkal, az elfojtott érzelmek és impulzusok felszabadításával, az ún. egészséges agresszióval, a határaink meghúzásával. Mindezt nem elméletben, fejben csináljuk, hanem mélyen a testben, testérzet szinten tanulunk meg önmagunkkal kapcsolódni. Mindennek következtében önbecsülésünk automatikusan erősödik és egészségessé válik. Érdemes átolvasni a kurzus tematikáját.

ÉLETED LEGFONTOSABB KAPCSOLATA: AZ ÖNKAPCSOLÓDÁS, AZ ÖNFELNEVELÉS ÉS AZ ÖNFELISMERÉS GYAKORLATI KURZUSA: 15 HETES ÖNMUNKA ONLINE KÉPZÉS 2019. MÁRCIUS 22-TŐL JÚNIUS VÉGÉIG

ÖNFELFEDEZÉS - ÖNKAPCSOLÓDÁS - ÖNFELNEVELÉS - ÖNFELISMERÉS - ÖNGYÓGYÍTÁS - DEKONDICIONÁLÁS: ÉRZELMI, TESTÉRZETI, IDEGRENDSZERI, BIOLÓGIAI, FIZIOLÓGIAI, GONDOLATI, SZELLEMI SZINTEN

16 Hetes Kurzus Visszajelzések, Tapasztalatok, 2018. június

Március eleje óta zajlik a 16 hetes ÖnMunka kurzus, lassan a végére érünk. Pár hete megkértem a résztvevőket, hogy írjanak kicsit az eddigi tapasztalataikról. Ezeket osztom most meg újabb körben. Fontosnak tartom megjegyezni, hogy mindenki teljesen egyedi változásokat, tapasztalásokat, élményeket szerez ezen az úton. Legtöbben olyanokat, melyekre nem is számítottak. Ha kíváncsian, felfedezőn, elvárásoktól mentesen tudunk bármilyen önfelfedezéshez és önutazáshoz hozzáállni, akkor a legnagyobb annak az esélye, hogy hatalmas és kicsi változásokon fogunk átmenni. (A fenti kép az egyik résztvevő saját illusztrációja. A hozzá tartozó történet lentebb.:)

(Korábbi visszajelzések itt.   Meg itt is.   És itt is. )

ÉLETED LEGFONTOSABB KAPCSOLATA: AZ ÖNKAPCSOLÓDÁS, AZ ÖNFELNEVELÉS  ÉS AZ ÖNFELISMERÉS GYAKORLATI  KURZUSA: 15 HETES ÖNMUNKA ONLINE KÉPZÉS 2019. MÁRCIUS 22-TŐL JÚLIUS ELEJÉIG

JÉ, ÉN ILYENKOR MÁR SZORONGANI SZOKTAM, MOST MEG TÖK JÓL VAGYOK! „Nagyon szeretem a kurzust, sajnálom, hogy lassan vége. Biztos vagyok benne, hogy tovább fogom csinálni. Konkrétan írom le, hogy nekem mit adott. A szorongás olyan fokára kerültem már, hogy a földhivatalban egy névváltoztatáshoz álltam sorban, ott levert a víz, ideges voltam, majdnemhogy pánikba estem. Ilyen és ehhez hasonló teljesen hétköznapi helyzetekben működtem teljesen diszfunkcionálisan. El voltam teljesen keseredve, kétségbe esésemben már azt terveztem, hogy újra pszichiáterhez megyek a pánikkal, és antidepresszánst fogok szedni. Az utolsó esélyként adtam magamnak a kurzust, és csináltam becsületesen a gyakorlatokat. Nagyjából a kurzus ötödik hetében kértem időpontot orvosi vizsgálatra, amit a pánik miatt évek óta halogattam. Nem csak hogy nem hátráltam ki belőle, hanem pánik és szorongás sem volt. Kezelhető mértékű stressz, és kezelhető mértékű aggodalom igen. Mint a ’normális’ embereknél. J Hatalmas élmény volt ez nekem. Egyéb apró jelei is vannak a változásnak: könnyebben elegyedem beszélgetésbe idegenekkel, jobban bírom a hosszú sort a kasszáknál, könnyedebben, humorosabban társalgok a félismerősökkel, és sokszor ébredek rá helyzetekben, hogy „jé, én ilyenkor már minimum szorongani szoktam, most tök jól vagyok!” Hálás vagyok Andrea, hogy megalkottad ezt a programot! És köszönöm, hogy részt vehetek benne! KÖSZÖNÖM! <3”

ELKÉPESZTŐ, HOGY ÁT TUD FORMÁLÓDNI AZ IDEGRENDSZER! „Én nem is tudom megmondani, hogy a tanfolyam melyik pontján kezdett átfordulni bennem ez az egész szorongás, pánik nyavalya. Csak azt tudom, hogy végül azt éreztem, elmúlt!!! Meg olyat, hogy mennek az események és egyszer csak eszembe jut, „jé ilyenkor már pánikolni szoktam...” most meg semmi. És azóta is nyugi van! Elképesztő, hogy át tud formálódni az idegrendszer! Pedig 16 évig benne voltam a kórságban... Szóval köszönet és hála!

                                                     

MINTHA VÉGRE KEZDENÉK LEVEGŐT KAPNI. „Az fogalmazódott meg bennem a mai élő adást hallgatva, hogy egyre jobban látom, érzékelem, hogy mekkora kincs az a fajta testi-lelki önelfogadás, amit itt tanulunk. Ez a kényszerek nélküliség nagyon felszabadítólag hat rám. A gyengédség, odafigyelés, kedvesség, elfogadás - önmagam felé. Hát ezt nem gyakoroltam eddig még. Mindig valamit kellett csinálni, emiatt nem is tudtam, hogy mennyire feszült voltam alapból. Most tudatosodott. Olyan, mintha végre kezdenék levegőt kapni. Jó érzés megfigyelni magamat, és amit találok, az jól van. Ez is új, mert mindig valamilyennek kellett lennem. Igen, találok különféle érzeteket, de sokkal nagyobb empátiával közeledek magamhoz, mint bármikor korábban.”

MAGAMAT EGYÁLTALÁN NEM ISMERTEM, NEM VOLTAM OTT VELEM. „Megcsináltam a tanfolyamot már pár hónapja és még mindig rengeteg dolog áramlik bennem. Eredetileg az evésproblémáimmal fordultam Andihoz, de ez alatt az idő alatt megtanultam kibontogatni a felszín alatt levő dolgokat. Megtanultam a bennem zajló folyamatokat, megismerkedtem velük és magammal. Igen… magamat egyáltalán nem ismertem, mert nem voltam ott velem. <3 Megtanultam, hogy amit érzek, azt nem megváltoztatni kell, nem átformálni kell, nem elnyomni kell, hanem érezni. Megtanultam, ha rossz jön, az jól van úgy, ahogy van, és megtanultam a bennem levő kislányt szeretni és meghallgatni. Míg előtte mindentől féltem és szorongtam, mára ez megváltozott, mert tudom, hogy akármi is jön, fájdalom vagy öröm, azzal együtt tudok lenni. Megtaláltam magamban még sok fontos dolgot... amik nélkül nem lenne jó élni. És nekem már nem is kell. Szóval Andinak egy nagy ķöszi, ölelés, puszi, és plusz egy köszi, hogy ennyire pöpecre kikupált.” <3

ÉRZEM, HOGY MINDEN MÉG CSAK MOST KEZDŐDIK EL. „Ma már tudom, mennyire érzékeny ez a rendszer, amit nap, mint nap kíméletlenül kizsigereltem, nem figyelembe véve, mire is van szüksége…
Azt hiszem eddig úgy éltem (túl) az életem, mintha egy gumicsónakban evezve folyamatosan az örvény szélén balanszíroznék, és közben próbálnám felfújni kicsiny csónakomat, hogy ne süllyedjen el – a nagy erőlködésben persze folyamatosan szédülsz és vigyorogsz, nem látsz, nem érzékelsz igazából semmit. Édesen mámorító érzés… Ha valami megsértette úszóerődömet, azt gyorsan betapasztottam valamivel, ne is tudjak róla, és eveztem tovább üresben… körbe-körbe. Aztán jött a lehetőség: 16 hét – bíztam benne, hogy sétagalopp lesz ez a kis kirándulás, és lekerülnek csónakocskámról a tapaszok, mintha teljesen új lenne… A gyakorlatok belerántottak az örvénybe, minden porcikám tiltakozott, küzdött, hogy ne kelljen szembesülni azzal, ami ott van… Tudom, Andi, te szóltál. Már az alaptréningen elmondtad, hogy nem könnyű ez az út… J

Szerencsére mindig jön-jött egy mentőöv, egy eszköz, ami egy kis időre kiemel(t), hogy legalább egy kicsit fellélegezhessek… aztán vissza… Éjszakákat vívódtam, hogy akkor kész, ennyi volt, én ehhez nem vagyok elég erős… most megírom, Andi, hogy nem csinálom ezt tovább! Vissza akarom kapni a régi életem (vagy minek is nevezzem)! Nem tehettem meg. Valami nem engedett. Valahogy úgy érzem, a gyakorlatok hatására már nem tudok visszalépni… mintha én nem lennék egészen az, aki voltam… sebezhető lettem... esendő… a magamról - magamnak alkotott illúzió fátyla lehullott (vagy lehullani látszik). Valami nagyon más lett. Nem édesen mámorító, de valóságos, stabil, és megtart. Még nem tudom, mi ez az ellentmondás, de van egy különös biztonságérzet bennem. Érzem a talpam alatt a földet… érzem, hogy mi történik a testemben… még sokszor nem tudom, mikor mit érzek, de bármi történik, ez most bennem… velem történik… időnként már részese vagyok, nem csak szemlélője (vagy elszenvedője). Nem tudom, pontosan számomra hová vezet ez az út, de megyek, időnként megpihenek, mert itt ez is belefér. :) Nem tudom, mi lesz a 16. hét végén, de egyben biztos vagyok: az nem a vége lesz, mert úgy érzem, hogy még csak minden most kezdődik el… Köszönöm, a lehetőséget, az eszközöket, hogy elkísérsz, Andi."

TUDTAM, HOGY VALAMI NAGYON MÉLYEN ORDÍT BENNEM. „Én lassan haladok a gyakorlatokkal. Amit felfedeztem, az az, hogy sokkal kedvesebb vagyok magamhoz. Sokkal megengedőbb. Már sokszor nem kényszerítem bele magam olyanba, amit nem szívesen csinálok. Azelőtt nagyon hamar lettem ideges. Most ez nincs, vagy sokkal kisebb mértékben. Nem ugrik össze a gyomrom bizonyos helyzetekben, és a gyerekkel az utóbbi 2 hónapban egyáltalán nem kiabálok. Mondjuk erre tudatosan figyeltem, de most már az van, hogy kifejezetten erőt kell gyűjtenem ahhoz, hogyha erélyesnek kell lennem és hangosabban mondani valamit, mert nem megy. Előtte zsigerből ordítottam. Ez a legfontosabb - hiszen tudtam, hogy valami nagyon mélyen ordít bennem. És azt is érzem, hogy hamarosan futni és tornázni is fogok. J”

NYUGALOM ÉS MEGFONTOLTSÁG JELENIK MEG. „Én is sok ehhez hasonlót tapasztalok. Olyan helyzetekben mikor igazságtalanság ért, azonnal dühvel reagáltam, ezzel egy időben szégyenérzettel a megjelent dühöm miatt... mintha átalakulnának ezek érzetek barátsággá, egyfajta külső szemlélőként vagyok jelen, nyugalom és megfontoltság jelenik meg, ahogy az érzelmek, érzetek megengedődhetnek, higgadtabban tudom megvédeni az álláspontom. És még sok más is. Hálás köszönet a részemről is.”

MEGISMERKEDTEM ÉS MEGBARÁTKOZTAM A PÁNIKKAL ÉS MÁS FÉLELMEIMMEL. „Én szívből ajánlanám a Te tréningedet, mert aprólékosan fedi fel a bugyrainkba lerakódott titkokat. Kíméletesen, lassan és nagyon alaposan!!! Egy csomó elterelő technikát használtam korábban a pánikomra és szorongásomra, meg vitaminokat. Egy jó darabig a pszichoterápia is segített. Az elején nélkülözhetetlen volt, mert rávilágított, hogy magam gerjesztem a pánikot azzal, hogy félek tőle... A kurzus során megismerkedtem és megbarátkoztam a pánikkal és egy csomó más félelmemmel. Szóval hosszú, 16 évig tartó utam volt. Nekem így sikerült végül a legjobban: Teveled Andi és a csoporttal. Köszönöm!!!”

FRISSÍTETTEM A PROGRAMCSOMAGOMAT. „Az elmúlt hónapokban az ÖnMunka kurzus során frissítettem a „programcsomagomat” ezzel, azzal, amazzal. Nekem tériszonyom volt, de olyan, hogy nem lehetett velem TV tornyokba felmenni kettesben, romantikusan. Egy légkondicionált kabinnal ellátott óriáskerékre felmentem egyszer, hogy együtt legyen a család, de a rémületem teljesen elszúrta a család élményét. Erősen kellett kapaszkodnom, a szél csak fújt, de nem lengette a kabint, az stabilan volt rögzítve sok helyen, túlbiztosítva. Nekem nem volt élmény a kilátás a durva halálfélelem miatt. Akkor még erős volt.

Aztán nemrégiben a lányom játéka fent ragadt a tetőn, én meg kénytelen voltam a kéményseprő létrán, a ház falán kívül felmászni. És felvinni a 8 méter hosszú teleszkópot. El tudtam volna jobb programot is képzelni. Guggolva kellett mennem, mert a halálfélelmem nem szereti még mindig a magas szél által átfújt helyeket hegymászó biztosító heveder nélkül, hiába a 30 centi széles kéményseprő járda. A sajtreszelő stílusú acél rámpákon való haladás nem az én szórakoztatásom legjobb módja. Nem vagyok egy kéményseprő alkat. De végül is lekerült a játék. Igaz, egy nappal előtte a létrán, félúton kaptam egy belső hang nemet és akkor le is másztam. Éreztem hogy ott akkor az nem az én napom (teleszkóp helyett fele olyan hosszú HDMI kábelt vittem magammal piszkálni a játékot), de lett is belőle nagy sírás a lányom részéről, amikor elmondtam, hogy az mára ott marad. A tudat, hogy elvesztek az emlékei, megcsapta a lányomat, bár a játék szinte filléres darab volt, de annyira kötődött ördögszemhez hogy nem akart csere darabot. Pedig csak kétszer játszott vele, de az boldog volt minden alkalommal. Aztán, amikor meglátta hirtelen újra a nappaliban, attól elég boldog volt. :)) Aztán, amikor a szelfit látta meg a feleségem, amit a tetőn készítettem magamról, az minden pénzt megért. Néha szinte már fél a sok meglepő változástól. :D”

ÉLETED LEGFONTOSABB KAPCSOLATA: AZ ÖNKAPCSOLÓDÁS, AZ ÖNFELNEVELÉS  ÉS AZ ÖNFELISMERÉS GYAKORLATI  KURZUSA: 15 HETES ÖNMUNKA ONLINE KÉPZÉS 2019. MÁRCIUS 22-TŐL JÚLIUS ELEJÉIG

Tanulj Meg ÉREZNI: 3-napos Intenzív Élő Önvizsgálatok Alapcsomag, szeptember 4-6. (Megtalálhatatlan, Szorongás és Függőség Önvizsgálat)

Tanulj Meg ÉREZNI: 3-napos Intenzív Élő Önvizsgálatok Alapcsomag, szeptember 4-6. (Megtalálhatatlan, Szorongás és Függőség Önvizsgálat) - 3 hely maradt

Létszám limitálva: 8 fő!!! 3 hely maradt
A Nyári Intenzív ÉÖ Alapcsomagban: 3 nap csoportos képzés + 2 egyéni konzultáció utána skype-on. (Jelentkezési határidő: aug.25.) A 3 nap során kiemelten foglalkozunk a dühvel, a félelemmel/szorongással, a szégyennel és a szomorúsággal/gyásszal. Megismerjük és gyakoroljuk az Élő Önvizsgálatok mindhárom típusát, a Megtalálhatatlan, a Szorongás és a Függőség/Kényszer Önvizsgálatot is. Rengeteg olyan gyakorlati eszközt fogsz a kezedbe kapni, melyek a hétköznapi életedbe beépülve segítenek majd az utadon. A 3 napos tréning után pedig minden résztvevővel még végzek 2 egyéni konzultációt (skype-on, ami világszerte teljesen bevált forma, igen bensőséges munkát tesz lehetővé, ne tarts tőle).

Egy friss visszajelzés egy online ÉÖ Mélyítő kurzus résztvevőjétől (a Mélyítő kurzus az Alapcsomag után végezhető): "Nagyon hálás vagyok Andi, hogy elindítottad ezt a kurzust. Nekem pont jó időben érkezett. Igaz, 3 évvel ezelőtt találkoztunk először a Work tanfolyamon, majd az ÉÖ-n, de az állapotom még akkor elvonta a figyelmemet, hogy magamon dolgozzam. (10 éve ritka autoimmun betegséggel élek, ami gyógyíthatatlan és idáig folyamatosan romlott az állapotom). Most végre a fájdalmak és lemondások, izoláltság helyett sikerült  belemélyednem önmagamba és elengedni nem oda való, régóta nyomó dolgokat. Kifejezetten tetszett, hogy a csoportos Skype előadások után az adott témában egyéni konzultációk voltak és a felmerülő kérdéseket négyszemközt kivesézhettük, megvizsgálhattuk. Nagyon jó volt megtapasztalni, hogy nem vagyok egyedül a problémáimmal és van kitút. Nagyon tetszett a tematika ami köré a csoportos megbeszéléseket felépítetted és bárki megoszthatta a véleményét, tapasztalásait. Ami számomra megdöbbentő volt, hogy már az első alkalom után, milyen jól tudtam a gyakorlatban is használni a tanultakat, főleg az ellazulás részt és hogy a gondolat hogyan jelenik meg érzelem formájában a testben. Döbbenet milyen egyszerűen meg tudom szüntetni az aggodalmaimat azóta. Ezt akkor ki is próbáltam amikor gyomortükrözésre mentem. Az első alkalommal a tanfolyam előtt nem sikerült, másodjára annyira ellazultam, a negatív gondolatokat ellazítottam és megnyugodtam, hogy minden fájdalommentesen és simán ment. Nagyon meglepő volt. Azóta is folyamatosan használom. Nagyon köszönöm, hogy a részese lehettem ennek a csapatnak és ezt a csodás módszert elsajátíthattam. Várom a folytatást!" (G. B.)

Saját megtapasztalásom - és szinte minden hozzám eltaláló emberen is azt látom -, hogy az egész önfejlesztést, (spirituális) keresést, változni-gyógyulni vágyást az a félelem vezérli, hogy NEHOGY ÉREZNI KELLJEN. Mindenféle elméleteket, módszereket próbálunk azért bevetni, hogy valahogy megússzuk az élet testi szinten megjelenő áramlásának megélését. Mindenre képesek vagyunk a menekülés jegyében, persze nem tudunk róla, hogy ezért tesszük. Pedig mindannyian arra vágyunk, hogy a szívünk meggyógyuljon, hogy újra teljesnek és élőnek érezzük magunkat. Még amikor pl. az érzelmi intelligenciánkat fejlesztjük is, akkor is általában beszélni tanulunk meg az érzelmeinkről és érzéseinkről, fejben marad az egész, nem lesz energetikai szintű megtapasztalás. Pedig ez az, ami valóban felszabadít! És ez az, ami az egész lényedet MEGGYÓGYÍTJA. Ez valódi Ön-Gyógyítás, mely csak belülről érkezhet el.

(Olvasd el legfrissebb írásomat ebben a témában: Pszichoszklerózis: Az érzelmek átélésének fontosságáról és elfojtásuk következményeiről)

Az élet valójában sokkal egyszerűbb, mint amit hiszünk róla, és ezt nekem az Élő Önvizsgálatok rendszeres végzése segített teljességében megélni. Úgy szoktam fogalmazni, hogy visszataláltam az Életbe, ahonnan évtizedekig menekültem, és a kényszeres gondolatok szintjén próbáltam megoldást keresni a szenvedésemre. Hát, nem igazán sikerült. A fő kulcs a testembe való megérkezés volt számomra. (Erről itt olvashatsz: Válj újra élővé.)

Az érzelmi energiák negatív megítélése, a tőlük való folyamatos menekülés, az elkerülésükre tett állandó, tudattalan manővereink rengeteg élet-energiát szívnak el tőlünk. Mikor pedig ezek az energiák is intelligens ÉLET-ENERGIÁK - hisz mi másért is teremtődtek volna? Az utóbbi években elterjedt „kontrolláld és szabadulj meg a negatív érzelmeidtől” című hitrendszer pedig még mélyebbre tunkolja bennünk a beragadást, és még véresebbé teszi a küzdelmet. Egyre jobban félünk a „negatív” érzelmektől, mert most már azt is elhittük róluk, hogy miattuk történnek velünk „negatív” események. Ez pedig a végső őrület, a végső ön-erőszak, a végső csapás önmagunk ellen. Mindezt a „jobbítás” és „változtatás” és „pozitivizmus” jegyében. (Erről egy korábbi bejegyzésben részletesen: Az érzelmek és érzések totális félreértése.)

Düh, szomorúság, félelem, bűntudat, tehetetlenség, szégyen… Idézd fel és tudatosítsd magadban, mit is tanultál meg gyerekként ezekről az érzelmekről. Mit mondtak neked róluk? Mihez kell velük kezdeni? Szabad-e egyáltalán őket érezni? Szabad-e „olyan” lenni? Hogyan néz ki az, ha valaki dühös, fél, tehetetlen? Milyennek ítélték az ilyen embereket? Milyennek ítélted magadat, ha felbukkantak benned ezek az érzelmi energiák?

És hogyan viszonyulsz az érzelmeidhez most, felnőtt fejjel? Mennyire vagy barátságban a félelmeddel, dühöddel, bánatoddal, tehetetlenségeddel, szégyenérzeteddel? Mennyire vagy képes megélni őket? És egyáltalán, mi az, hogy megélni az érzelmeket? Szinte semelyikünknek nem volt lehetősége arra, hogy megtanulja szabadon MEGÉLNI, nem pedig KIÉLNI az érzelmek energiáját. Mert minden érzelem energiaként, bizonyos érzetekként jelenik meg a testben. Ezeket az érzeteket pedig kellemetlennek, fájónak, rossznak tanultuk meg, ezért automatikus reakcióként elmenekülünk tőlük. Pedig „ők” mindössze energiamozgások a testben. Amik sosem kaptak esélyt arra, hogy szabadon áthaladhassanak, megélődhessenek. A megélés, vagyis az érzelmi energia fizikai szintű érzése, megtapasztalása nem egyenlő a „kiélésével”. Amikor pl. felbukkan a „düh”-nek elnevezett energia a testben, fogalmunk sincsen, hogyan legyünk vele, hogyan tegyük lehetővé az áthaladását. A rápakolódott ítéletek és címkék miatt sokan automatikusan és tudattalanul azonnal elfojtjuk az energiát, így bezárva azt az energiarendszerünkbe, s ez által betegségeket, depressziót, szorongást idézve elő. A szenvedélybetegségekről és függőségekről már nem is beszélve, melyeknek fő oka szintén az érzelmeinktől való megszabadulni akarás. A másik variáció, hogy „kiéljük”, vagyis pl. ordítunk, ütünk, toporzékolunk, törünk-zúzunk. És mindeközben nem vagyunk tudatában annak – hisz sosem mondta nekünk senki -, hogy egyszerűen az energiára fordítva a figyelmünket, képesek vagyunk azt energiaként megélni a testben. És akkor az energia megmozdul, átalakul és önmagától fogva, természetes módon távozik.

A 3-napos együttlétünk során meglátod és megéled majd, hogy MINDEN megtapasztalásod univerzális, nem vagy egyedül a félelmeidben és menekülésedben, mert MINDANNYIAN ezt csináljuk. Meglátod, hogy ebben semmi szégyellni- vagy rejtegetni való nincsen. Megtanulod, hogyan nézz rá mindarra, amit az érzelmekről, érzésekről elhittél, és HOGYAN ÉREZD ŐKET TELJES VALÓJUKBAN. Meglátod, mennyire egyszerű is ez az egész, ha pont fordítva közelítesz hozzá, mint eddigi életedben. Megtapasztalod, milyen felszabadító is megérkezni a testedbe és érezni. Megtapasztalod, hogy erre bármikor képes vagy és nem szorulsz évekig vagy életed végéig gyógyszerek és terapeuták segítségére. MEGTANULSZ ÉLNI. És ÖRÜLNI az életnek, a testednek, önmagadnak, az emberi kapcsolataidnak.

Egy tanfolyami résztvevő megosztotta ezzel kapcsolatos megtapasztalását: "Szia Andi! Szóval a 7vége, húúúúú. Már régóta szemeztem a tanfolyammal, a blogodat meg folyamatosan olvasom, de valahogy most jött el az ideje. Kicsit féltem, hogy mit találhatok - amit mondtam is, hogy ha egyszer megengedem magamnak, hogy érezzek, akkor majd aztán apokalipszis meg minden... De nagyon KÖSZÖNÖM, hogy elhoztad ezt a módszert, mert nekem eddig ez az Önismeret Szent Grálja. Fantasztikus, hogy megláthattam, hogy nem kell félni az érzésektől, érzetektől. Egész életemben mást sem csináltam. Most megjelent előttem egy kép, hogy egy kis süniként összegömbölyödve létezem, és a testem is egyből befeszült. És a csodálatos az, hogy már nem az van, hogy most akkor jól lejjebb passzírozom ezt az érzést, hanem mintha valami jótündér szólna hozzá a kedves kis hangján, hogy „szia, hát te meg ki vagy? ne szaladj el, maradj csak itt velem”. Az érzet meg: „oké, ne aggódj, nem foglak bántani”. Micsoda megkönnyebbülés!!!! A kis közönykirálynőnek bennem ez tűzijáték és örömtánc. Komolyan, még a „rossz”, „bénító” érzések is. Mert itt vannak, mert élek." (K.D.)

A 3 nap során kiemelten foglalkozunk a dühvel, a félelemmel/szorongással, a szégyennel és a szomorúsággal/gyásszal. Megismerjük és gyakoroljuk az Élő Önvizsgálatok mindhárom típusát, a Megtalálhatatlan, a Szorongás és a Függőség/Kényszer Önvizsgálatot is. Rengeteg olyan gyakorlati eszközt fogsz a kezedbe kapni, melyek a hétköznapi életedbe beépülve segítenek majd az utadon. A 3 napos tréning után pedig minden résztvevővel még végzünk 2 egyéni konzultációt (skype-on, ami világszerte teljesen bevált forma, igen bensőséges munkát tesz lehetővé, ne tarts tőle). Az egyéni konzultációk alkalmával tovább gyakorlunk, saját témáidat dolgozzuk fel.

Jelentkezési határidő: aug. 25.

Jelentkezésedet telefonszámmal együtt ide küldd: andi.oravecz@gmail.com

Létszám korlátozva: max. 8 fő

Időpont: szeptember 4-6 . (naponta 9.30-18.00 óráig)

Helyszín: Zugló, Kalocsai u.

Részvételi díj a teljes csomagra:

·                     3-napos csoportos képzés díja: 29.000 Ft

·                     2 x 70 perces egyéni konzultáció díja: 15.900Ft

Összesen: 44.900Ft (alanyi áfa mentes)

A tanfolyami díj fizetéséről a jelentkezéskor kapsz információt. A tanfolyami díjról Tanfolyami oktatás címén kerül számla kiállításra.

Scott Kiloby Élő Önvizsgálatait máshol nem tanítják Magyarországon. Nemzetközileg, angol nyelven, kb. 3-szoros áron elérhető egy hasonló csomag. Ha szeretnél egy teljesen újszerű, egyedülálló és igen hatékony önvizsgálati módszert megtanulni, több éves tréneri és egyéni konzultációs tapasztalatommal megtámogatva, ez az Alapcsomag a megfelelő választás számodra.

Ha bármilyen kérdésed van, keress bátran: andi.oravecz@gmail.com, 30-343-7453

Várlak szeretettel, ha elérkezett az időd.