Egyre Több Csoda

„A dolgok önmaguktól történnek meg. Ha kijelentem, hogy „én csinálom ezt”, elszalasztom a csodát.” (Byron Katie)

Belőlem most a hála szól, Andi, hozzád és Mindenkihez. Azokhoz is, akik az elmúlt időszakban tükröt mutatva hozzájárultak ahhoz, ami/aki most vagyok, és azokhoz is, akik semmi egyebet nem tettek, csupán a mindennapi élet részeként a rám hatással lévő folyamatokban részt vesznek. A közelmúltban újraolvastam Katie Négy kérdés című könyvét, most pedig Müller Pétertől az Isten bohócai című könyvet. Döbbenetes felismeréseket éltem át ezeknek az olvasmányoknak valamint a blog és ÖnMunkás csoportbeli események rendszeres nyomon követésének köszönhetően.

Elkezdtem például „adni”. Többeknek kifejeztem a Hálámat azért, mert tükröt mutattak nekem, amiben gyönyörűen - néha nem túl könnyen vagy hamar, ám végül mégis sikerrel - megláthattam saját magamat.  Ennek a cselekedetnek a motivációja belülről jött, írhatnám azt is, hogy ösztönös volt.  Minden alkalommal, amikor valakinek „adtam” pár gondolatot magamból, valójában az adás öröméért tettem. Amikor azonban visszajelzést kaptam, akkor pedig sokkal nagyobb öröm lett úrrá rajtam. Fantasztikus érzés azt megélni, hogy ami nekem semmibe nem került, az a másiknak milyen jól esett, mennyire „szüksége” volt éppen rá, vagy éppen mekkora örömet szereztem neki „csak úgy”. Az adás pillanatának jutalmát számomra tehát megfejelték a visszajelzések. Még akkor is így gondolom, ha talán mindezt csupán én fordítottam le magamnak így.

Kb. másfél éve ÖnMunkázom. Nem a legnagyobb szorgalommal, nem is valódi rendszerességgel, hanem a magam módján. (Nem mintha másképpen tudnám csinálni). Talán ennek (mármint az ÖnMunkának) eredményeként – máskor meg úgy tűnik, hogy a „semmiből” - jött számomra mostanság egy békés, befogadó, harmonikus nyugalmi állapot. Nem háborít fel például az, hogy mások mit tesznek magukkal és a környezetükben élőkkel. Jókat tudok kacagni magamon és néha a kommenteken, facebook-os bejegyzéseken, mindamellett, hogy felettébb hasznosnak érzem őket. Korábban egy-egy csoportos ÖnMunkás összejövetelt követően kerültem a mostanihoz hasonló lelkiállapotba, most meg csoportélmény nélkül. Furcsa és szokatlan helyzet. Talán ezért is tűnik számomra kicsit olyannak, mintha a „semmiből” jött volna. Az a történetem ezzel kapcsolatban, hogy most egy jelentős „hagymahéj-réteget” sikerült (majdnem) teljesen levetkőznöm (igaz ez?). Amit még ehhez hozzá szeretnék tenni, hogy ezek a mind gyakrabban visszatérő, illetve egymást követő kellemes, békés, szeretettel teli állapotok egyre hosszabb ideig meg is maradnak nálam.

Úgy érzem, az utóbbi időszak blog-témái különösen nekem szóltak. A Kivirágzás Ideje Nem Siettethető. Ha megpróbáljuk mégis kinyitni a virágot, abból nem lehet egy csodálatos dolog. Hányszor éltem meg és csináltam a közvetlen környezetemmel kapcsolatban ezt? Talán már 20 éve is van annak, hogy ezeket a köröket futom. Mondták. Többször is. Egy ideje már magam is látom. Belülről, igazán, azonban csak most él(t)em meg. (És ez igaz?- nem tudom. Azt viszont igen, hogy a Katie által sugallt dolgokat egyre inkább megtapasztalom. Nem kell tehát elhinni, ki kell próbálni…)

Az a Valaki Te Vagy. Igen, én. Most az a dolgom, hogy leírom azt, ami bennem van. És ha valaki ebben valahol meglátja Önmagát – úgy, ahogy én is megláttam magamat mások történeteiben -, akkor továbbadtam valamit abból, amit kaptam. Az én belső munkámat csak én végezhetem el. Annak része ez az írás is. A Most-omnak momentán így tudom leginkább a gondját viselni. Ugyanis egy régóta halasztódó szándékom válik valóra ezzel az írással. Volt már olyan érzésem, hogy jó lenne leírni a bennem zajló folyamatokat, valamiért azonban eddig nem vált tetté. Több olyan esetre is emlékszem, amikor azon vettem észre magamat, hogy éppen olvasok egy blog-bejegyzést, amit akár én is megírhattam volna. Sőt, az olvasás percében úgy is éreztem, hogy ezek az én soraim, vagy, hogy ezeket nekem kellett volna leírnom (és akkor esetleg én arathattam volna le értük a babérokat - indult be anno egy-egy történetem). Azok az írások akkor nem általam íródtak meg. Most (már) tisztán látom: azzal, hogy megíródtak, és hogy pont akkor és úgy íródtak meg, gyönyörűen hozzájárultak az én épülésemhez is, ezáltal pedig ezekhez a sorokhoz is. És nincsenek babérok, amiket bárkinek is le kellene aratni. Vannak azonban „hagyma-héjak”. Aki néhányat már lefejtett magáról, tudja, mire gondolok. Aki még nem, azt csak bíztatni tudom, hogy kezdje el, és csinálja. Megéri.

Müller Péter sorai között találtam: „A lelkiállapotunknak nem tehetetlen elszenvedői, hanem előidézői vagyunk.” Ez számomra Katie pepitában. Nem ez az egyetlen olyan gondolat, amiben hasonlóságot vélek felfedezni a két ember által közölni kívántakban, számomra mégis talán az egyik leginkább egybevágó megállapítás. Azzal ugyanis, ha elhisszük a gondolatainkat, előidézhetjük a szenvedéseinket. Ha pedig megkérdőjelezzük őket, akkor előidézhetünk olyan kedves és kellemes lelkiállapotokat is, mint az enyém mostanság.

Még egy idézet a végére Katie-től: „Aki egyetlen embert feltétel nélkül szeret, az az egész emberiséget szereti.” Bennem egyre fokozódó Szeretet van, és Hála. Hála a Családomnak, az ÖnMunkásoknak, és Hála az Istennek!

Pánikbetegség, Munkahelyi Gondok és Anyagi Jólét

„Az a gondolat, hogy „Be kell mennem dolgozni” háborús zónává teszi az életedet. Míg, ha tiszta elmével, úgy ébredsz, hogy annyit tudsz, mész dolgozni, akkor csak mész dolgozni, békében, a munka pedig öröm. De amikor ellenkezel a valósággal, akkor a hiedelmeid megsokasodnak, és a munkahelyed kínzókamrává válik.” (Byron Katie)

Szia Andrea!

Annyira szimpatikus, amiket írsz, és olyan nagy nyugalom és kedvesség árad belőle, hogy muszáj válaszolnom.:)

Amikor megismerkedtem az EFT-vel, azt éreztem, hogy "EZ AZ!!!", végre megvan, ezzel végre sikerül minden nyavalyámtól és bajomtól megszabadulni. El tudom végre engedni az összes korlátozó, negatív gondolatomat, hiedelmemet, betegségemet, mindent, amire nincs szükségem.

Jó fél éve kopogtattam napi szinten, amikor egy éjjel kaptam egy „kedves kis ajándékot” az élettől,  egy pánikrohamot. Akkor nem tudtam, hogy az, azt hittem, szívroham. Aztán a szívultrahang, meg a terheléses EKG kiderítette, a szívemmel gyakorlatilag semmi baj. A stressz a gond. 3 hónapot kellett várnom az első roham után, amíg a szívultrahangra sor került. Szinte minden nap volt pánikroham. Alig mertem kimenni az utcára. Alig mertem felkelni, alig mertem lefeküdni. Megállás nélkül rettegtem. Azt hittem, meg fogok halni.

Az EFT, és néhány homeopátiás szer végül segített. Nem mentem el pszichiáterhez, pedig a háziorvos nagyon akarta. És vége. Egy éve volt utoljára. Remélem, nem is lesz többet. Végig tudtam, hogy ezt én csinálom magamnak. Amikor elkezdődött egy-egy ilyen roham, tudtam, mi lesz a következő lépés, mire fogok gondolni, hogyan fog zajlani… Hogy figyelni fogom a szívem, hogy rettegni fogok, hogy bedilizek, meg, hogy mások észreveszik a zavarom. Minden szabad percemben kopogtattam. Rengeteget sírtam, mert olyan nagyon régi, nyomasztó emlékek bukkantak fel sorra, amikről azt hittem, rég elfeledtem őket. A kutyám halála, a válásom, gyerekkori veszekedések…

Ha most felidézem őket, már nem okoznak fájdalmat. Tehát valószínűleg elengedtem őket. Épp ezért nagyon hiszek az EFT-ben. A visszajelzésekből, amiket  kliensektől kapok, úgy tűnik jól is csinálom.

Mégis megrekedtem. Most valahogy kevésnek érzem ezt is. Egy holtponton vagyok, ahonnan valami miatt nem sikerül kimozdulnom. Áll minden. Belül tudom, hogy ezzel akarok foglalkozni, de nem merek igazán belevágni.

Hivatásos gondokként dolgozom a Gyámhivatalban. Ez azt jelenti, hogy pszichiátriai betegek, és értelmi fogyatékosok helyett, akik kizáró, illetve korlátozó gondokság alatt állnak, nekem kell döntéseket hoznom. Nekem kell rendbe tennem az életüket. Rendezni az adósságaikat, bíróságra, rendőrségre járni helyettük, vagy intézetbe dugni őket.

Tegnap elkezdtem olvasgatni a könyvet (A Négy Kérdés), és valahol az elején volt szó olyasmiről, hogy ott kezdődik a baj, hogy a másik embert akarjuk megváltoztatni, meg akarjuk mondani, mit tegyen, hogyan éljen... Döbbenten ültem. Nekem ez a munkám. Nap, mint nap ezt teszem. Mások életét rendezem. Mások helyett döntök, és megmondom, mit csináljanak (és ők persze nem csinálják...) És a sajátomra nincs időm.

6 éve egyedül nevelem a kisfiam. Egy nyúzott, folyton fáradt és folyton rosszkedvű, nyafogós anyukája van szegénynek, akinek csak nagy ritkán van ideje rá, pedig őt szeretem a világon a legjobban. Hazahurcolom a gondokoltak gondjait, sokszor még este is ezzel foglalkozom. Kérlek, ne érts félre, ez nem panaszáradat, csak a tények, és tudom, lényegében csak rajtam áll, meddig csinálom. Nagyon nem szeretek dolgozni menni. Szinte meg kell erőszakoljam magam miatta. De ezért kapok fizetést, ebből élünk.

Az EFT más. Ha egy-másfél órát itt ülök a gép előtt,  és skype-on keresztül dolgozunk valakivel, szinte szárnyalok. Abszolút feltöltődöm, és jól érzem magam. Tele vagyok olyankor energiával, ötletekkel. Ott is segítő vagyok valamiképp, de ez nem egy értelmetlen munka. (pedig pénzt se kapok érte...:)) No, mindegy. Elnézésed kérem, hogy így letámadtalak az életemmel.

A pénz téma, ahogy írtam, talán kissé félreérthető volt, elnézést. Én csodálattal figyelem azokat az embereket, akik képesek megteremteni maguknak a jólétet. És (nincs jó magyar szó erre) nem irigység van bennem, hanem valami öröm féle, hogy: Nahát,  ilyen is van??? Hogy, jaj de jó neki... Meg tudta csinálni... El tudta érni.

Hasonló érzés fog el, amikor Eckhart Tolle videót nézek. Az is így lenyűgöz.

Hát, köszönöm a figyelmedet. Remélem, hamarosan neki tudok állni a Munkának is.

Mónika

Drága Mónika!

Köszönöm őszinte soraidat, és hogy magadnak is be tudod vallani, hogy eleged van. A legtöbben ezt sem merik meglépni, inkább úgy csinálnak, mintha minden rendben lenne, aztán egyszer csak megkattannak, összedőlnek. Nem erre vagyunk kitalálva. Az őszinteség, a saját magammal való szeretetteljes szembenézés a legelső, legfontosabb lépés, és főleg jó, hogy ezt leírtad, mert a Munka egy írásos módszer. A gondolataimat akkor tudom nyakon csípni, ha feketén-fehéren kihozom őket a fizikai szintre az elme rohanásából. Ilyenkor az elme is megáll, és lecsillapodik. És partnerré válik, segít nekem abban, hogy mindennel szembesüljek, amivel dolgom van, ami közém és az örömteli Létezés közé áll.

Röviden a pánikrohamaidról annyit, hogy a pánikbetegség biológiai érzelmi kiváltó konfliktusa félelem a jövőtől, egy jövőbeli eseménytől. Ezt a legelső roham esetén érdemes visszakeresned, mert utána, az esetek döntő többségében maga a következő pánikrohamtól való félelem a kiváltó és fenntartó konfliktus. Ráadásul maga a roham már az ún. gyógyulási, helyreállítási fázisban történik, és ezt az Újmedicinán (GNM) kívül semmilyen más orvostudomány nem tudja. Az Újmedicina valami egész más, egy forradalmian új, tudományosan bizonyított rendszer. Ismeretében elveszíted a betegségektől való félelmedet, mivel megérted az érzelmi-agyi-testi folyamatok összefüggéseit, az egész szervezeted totálisan intelligens működését, jelenségeit, amiben semmi félelmetes nincsen. Az összes jelenbeli és jövőbeli félelmed megvizsgálására pedig itt a Munka, amit én a legfantasztikusabb lelki prevenciós eszköznek is tartok.

A pénzről is röviden annyit, hogy nem látok semmi különbséget a között, hogy Te meg én mennyit dolgozunk az életben. Sőt, szerintem Te jóval többet. Az pedig mindössze véletlenszerű szerencse, különbség, hogy az én tevékenységemet, az angoltanítást a társadalom éppen jobban díjazza anyagilag. Ennek semmi köze ahhoz, hogy ki mennyire tud jólétet teremteni. Kérlek, ne értékeld le magadat ezzel. Az utóbbi években teljesen elharapózott az az iszonyatosan mérgező hiedelemrendszer, hogy akkor vagy rendben, akkor van rendben az életed, ha anyagi jólétet tudsz „teremteni” magadnak. Ezzel semmi mást nem tesznek ezek a hiedelemrendszerek, mint emberek millióit döntik önutálatba, önsajnálatba, még szerencsétlenebb élethelyzetbe. Akik feladják még azt a munkájukat is, amiből megélnek, mondván, hogy majd teremtenek maguknak valami bőségesebbet. Aztán „teremtenek” maguknak egy jó nagy semmit, anyagi lecsúszást, létbizonytalanságot, betegséget, frusztrációt. Csak azért, mert azok a könyvek azt mondták, hogy többet érdemelsz, több jár neked az élettől, többre vagy képes, eddig valamit rosszul csináltál, vesztes vagy, ha ebben a trutymóban akarsz maradni, és még folytathatnám. Ez a legtöbbek számára a szenvedés receptje. Teljesen biztos lehetek benne, hogy az az ember, aki jólétet „teremtett” magának, valamit jobban csinál, mint én? Teljesen biztos lehetek benne, hogy mindenkinek az az útja, hogy anyagi jólétben éljen? Teljesen biztos lehetek benne, hogy egy anyagi jólétben élő embernek jobb, mint nekem, és nincs-e esetleg még kevésbé ösztökélve arra, hogy felismerje saját szenvedését és tudatalatti programjait?

És ezzel természetesen nem azt kívánom mondani, hogy nem lenne szuper, ha minél több ember anyagilag (is) jólétben éljen. Csak ez nagyon nem így működik, mert először a felhalmozott kakikupacomat illik kilapátolnom, aztán pedig már úgysem tudok szenvedni, akár ez a munkám, akár az. Ezt Byron Katie így fogalmazta meg:

„A bőségnek semmi köze a pénzhez. A gazdagság és a szegénység belülről fakad. Bármikor, amikor úgy gondolod, hogy tudsz valamit, és ettől stresszes vagy, szegénységet tapasztalsz meg. És bármikor, amikor azt éled meg, hogy elegendőd van, sőt több mint elegendőd, akkor gazdagságban élsz.

         Azon emberek számára, akik elkezdenek belső önvizsgálatot végezni, a munkájuk másodlagossá válik. Mert a munkád nem a pénzcsinálásról szól, nem is arról, hogy emberekkel dolgozol, vagy lenyűgözöd az ismerőseidet, vagy tiszteletet kapsz, vagy hogy biztonságot nyújt. A munkád csak egy lehetőség, ahol ítélhetsz, önvizsgálatot tarthatsz, és ez által megismerheted magad. Minden – minden férfi, nő és gyerek, minden fa és kő és szélvihar, minden háború is – a te szabadságodról szól. Az állások jönnek és mennek, a cégek és a nemzetek felemelkednek, majd letűnnek, és te nem ezektől függsz. A szabadság az, amire mindannyian vágyunk, és a szabadság az, ami már most is vagyunk. És ha egyszer ezt megérted, akkor olyan kiváló és kreatív lehetsz a munkádban, amennyire csak akarsz, beleadhatod az összes energiádat akár, mert többé nem létezik számodra a kudarc lehetősége. Rájöttél, hogy a legrosszabb dolog, ami történhet veled, az egy gondolat.”

Az én tapasztalatom az, és mindenki élje meg a sajátját, hogy én bőven távol állok az anyagi jóléttől, azt mondanám, hogy igen egyszerűen és kényelmesen élek, és ez főleg azért van, mert nagyon kicsik az igényeim. Az utóbbi 5 évben, amióta nagyrészt abbahagytam az angoltanítást, hogy magammal foglalkozhassam, sokkal kevesebb pénzt kerestem. Megengedhettem magamnak, mivel csak a saját szükségleteimről kell gondoskodnom. És épp ezért rengeteget tudtam a belső világommal foglalkozni, és nem tartom magamat vesztesnek azért, mert nem csinálok havonta többszázezer forintot. Mindig mindenem megvan, amire épp szükségem van, étel, ruha, és pici apróságok. Nincs bennem hiányérzet, hogy nincs ezem meg azom, és sokkal jobban értékelek mindent, mint régen. Kérlek, Te is próbálj inkább hálával tekinteni erre a munkádra, mert ez legalább van, eltart téged és a gyermekedet. A fáradtságodat, a feszültségedet az okozza, hogy elkezdtél haragudni erre a munkára, sok történetet hittél el róla. Sosem a munkánk okozza a stresszt, hanem azok a gondolatok, amiket elhiszünk róla. Ezt a kérdéskört is fontos lenne megvizsgálnod a Négy kérdéssel.

Az EFT-vel kapcsolatban pedig érdemes lenne megvizsgálnod a következő hiedelmeidet, idézlek: "Mégis megrekedtem. Most valahogy kevésnek érzem ezt is. Egy holtponton vagyok, ahonnan valami miatt nem sikerül kimozdulnom. Áll minden." Az elmének az a feladata, hogy bebizonyítsa nekem, amit hiszek. Nem úgy, ahogy azt a népszerű „teremtők” gondolják, hogy majd akkor minden állni is fog, és olyan eseményeket „vonzok” be, amik szintén ezt mutatják. Inkább úgy, hogy mivel abban a pillanatban, ahogy elhiszek valamit, a tudatom beszűkül, ezért nem tudok mást meglátni, mint amit eddig is megláttam, és nem tudom máshogy érzékelni, megélni a helyzetet. Nem helyzetet „vonzok”, hanem megélést, megtapasztalást. Ugyanazt a helyzetet korlátként élem meg zárt elmével, és hatalmas lehetőségnek nyitott elmével. Ehhez egy ideig végezned kell a Munkát, hogy ezt megéld, ezt igazából nem nagyon lehet elmagyarázni.

Az EFT-ről még annyit, hogy nagyon szuper kiegészítője lehet a Munkának, mint más energia és akár masszázstechnikák is, mert amit a mentális szintről „kiraksz”, arra testi szinten is rádolgoz, ráerősít. A saját példád alapján úgy néz ki, önmagában is működik, én erről nem tudok többet, arról viszont igen, hogy a mentális szint kitisztításával a testi szintről is ürül. Fordítva ez nem mindig van így.

A munkádról még annyit, hogy Te nem úgy foglalkozol mások dolgával, ahogy azt Katie érti. Neked az a feladatod, hogy döntésképtelen emberek helyett döntéseket hozzál, ennyi. Ez a munkád. Akkor tudod a legnagyobb szeretettel végezni ezt a munkát, ha ezt teljességgel átérzed. Rád ebben van szükség, neked most ez a dolgod. A Katie értelemben vett mások dolgával való foglalkozás főleg azt jelenti, hogy kéretlenül kívánok helyette megoldani, máshogy gondolni dolgokat, rosszul érzem magam, ha nem azt teszi, nem úgy gondolja, nem úgy viselkedik, nem úgy él, nem úgy szól hozzám, ahogy szerintem az jó lenne. (Ezzel kapcsolatban ajánlom A Három Dolog című bejegyzést: http://onmunka.blogspot.com/2010/10/harom-dolog-kinek-dolgaval-foglalkozom.html.) Te elvégzed a feladatodat, aztán, hogy a gondozottak mit tesznek, mit nem tesznek meg ebből, na, ez már az ő dolguk. És aztán még így is megpróbálod, meg úgy is, de nem frusztrációból, hanem mert egyelőre ezt a fajta „szolgálatot” választottad. És amikor már mással kell majd foglalkoznod, akkor szinte automatikusan fog ez megtörténni. Amikor kész vagy, nem fogsz attól félni, hogy belevágj-e. Az egész nagyon természetes lesz és játékos. Főleg, ha megkérdőjelezed a félelmeidet a Négy kérdéssel és a megfordításokkal.

Na, jól eleredt a kezem a billentyűzeten, remélem, segítségedre tudtam lenni.

Szeretettel üdvözöllek, Andrea