Byron Katie Ébresztő Idézetek 2.

Egy újabb adag elgondolkoztató, megértést elősegítő, a megtapasztalásaitoknak „keretet adó”, útmutató idézetet gyűjtöttem szép batyuba. Katie szavai dőlt betűvel, idézőjelben olvashatók, és némelyik után az én tippjeim, kommentjeim, melyeket a Facebook zárt csoportunkban szoktam napi útravalónak adni. Itt most jó néhány napra való sorakozik, szép lassan érdemes magadba engedni őket. És újra meg újra visszatérni, mert már jövő héten máshogy fogod érteni. És mindig más fog éppen akkor mondani valamit, helyre rakni benned valamit. Ez már csak ilyen. :)

„Amit még nem ismertél fel önmagadban, azt nem tudod megváltoztatni. Amint ráébredsz arra, amire eddig csukva volt a szemed, a változás magától történik meg.”

Ezt szoktam Nektek mondani, amikor kérdezitek, mit-hogyan csináljatok másképp. Amíg nem tudod, milyen tudatalatti motivációból csinálod úgy, ahogy, addig legfeljebb megerőszakolni tudod magad a felszínen, hogy ne úgy csináld. Majd csinálod ugyanazt valahol máshol, csak észre sem veszed. Ha azonban feltárulnak a tudattalan motivációid és megkérdőjelezed őket, akkor semmilyen erőfeszítést nem kell tenned azért, hogy másképp csináld. Másképp fog csinálódni, és nagy-nagy nyugalmad lesz benne, és csak ámulsz, hogy hogyan is lehetséges mindez. Csuda dolog ez!

„Ha ez a gyereked útja, pont Rád van szüksége szülőként, hogy végigmehessen rajta. Semmi sincs itt elromolva. Nincsenek hibák.”

Éljenek a gyerekek és a szülők! Mert pont egymásra van szükségünk, hogy mehessünk az Utunkon. Akinek nincs szülője, annak pont arra. Hiszen amid/akid nincsen, arra nincs szükséged. Vagyis pont arra van szükséged, hogy ne legyen, mert így „tartódsz” az utadon, és így fedezheted fel Önmagadat.

„Azt javaslom, hogy ne a tested meggyógyítása motiváljon a Munka végzésére. Az igazságért merülj magadba. Gyógyítsd meg az elmédet.”

Vagyis, ne legyen olyan elvárásod, hogy majd, ha 10 önvizsgálatot elvégzel a betegségeiddel kapcsolatban, akkor azok elmúlnak. A Munka nem adja be a derekát az elvárásainknak, oly bölcs tanár. Nehogy már úgy kapj meg bármit is, ahogy eddig is próbáltad az életben: erőszakkal. A motiváció itt=erőszak. Önmagam, a Valóság, és a Négy kérdés megerőszakolása. És ilyenkor nem kapod meg a megnyugvást. És persze ez minden más Munka-motivációnkra igaz. KÍVÁNCSISÁG, NYITOTTSÁG, LELKESEDÉS, ŐSZINTESÉG, JÁTÉKOSSÁG, ELVÁRÁSMENTESSÉG - ettől működik. Úgy, ahogy épp nálad kell működnie, nem pedig úgy, ahogy Te elképzeled.

Kérdés Katie-hez: „Teljesen maguk alá temetnek a hiedelmeim. Hogyan lesz valaha időm minden hiedelmemet megkérdőjelezni?” Katie válasza: „Ne izgasd magad azon, hogy mindegyiket vissza kell csinálnod. Mindig azt a hiedelmet vizsgáld meg, ami épp most stresszt okoz benned. Sosincs egynél több. Csináld vissza azt az egyet. Honnan tudom, melyik hiedelmemmel kell éppen dolgoznom? Onnan, hogy épp itt érkezik.”

Emellet jótanács: mindig a legerősebb érzelmi töltetűvel dolgozz. Javaslom az 1-10-ig beskálázást. És érdemes megvizsgálni azt a hiedelmet is, hogy „Soha nem leszek képes megszabadulni az összes hiedelmemtől.”

„A félelemnek csupán két oka van: az a gondolat, hogy elveszítesz valamit vagy az a gondolat, hogy nem kapod meg, amit akarsz.”

Ebben a mondatban minden benne van. Az egész életed. A szenvedésed ésa szabadságod.

„A családod a múltbeli hiedelmeid visszhangja.”

„Csak akkor tudsz nyitott lenni az életedet megváltoztató válaszokra, ha nem tudod, mit keresel.”

„Minden stresszes gondolat elválaszt téged tőlem. És önmagamtól.”

„Ha úgy gondolod, hogy a segítségedre kéne lennünk, légy segítségére önmagadnak (és másoknak).”

„Nem szégyenítettem meg a gondolataimat és nem is harcoltam velük. Megkérdőjeleztem őket, ők pedig nem harcoltak velem tovább és abbahagyták a megszégyenítésemet is.”

„Hogy mi a különbség az élvezet és az öröm között? Ohh... Fényévnyi! Több dimenziónyi! Az élvezet az ürességed kitöltésére tett kísérlet. Az öröm pedig az, ami vagy!”

„A béke félelmetesnek tűnik, mert nincs benne önmagad által gerjesztett adrenalin. Ki lennél a történeted nélkül?”

„Az egyetlen dolog, amitől félsz az a valótlanság, amit te magad találtál ki.”

„Vedd észre azt a pillanatot, amikor a szeretetet becseréled káoszra a mai nap folyamán. Az önvizsgálat segítségével visszatalálhatsz a szeretethez.”

„Életed minden szereplője a képzeleted szüleménye - még saját magad is.”

„Az élet egyszerű. Minden érted történik, nem pedig veled. Minden pontosan a megfelelő pillanatban történik, sem túl korán, sem túl későn. Nem kell, hogy ezt szeresd... csak épp sokkal könnyebb, ha így teszel.”

„A Munka megtisztulás. Ma is fürdesd meg az elmédet.”

„Ha valódi önvizsgálatot szeretnél tartani, ne a kérdésre válaszolj. Engedd meg, hogy a kérdésre kikívánkozó válasz felbukkanjon belőled.”

„A megvilágosulatlan elmének hinnie kell azért, hogy létezhessen, és így felébreszthesse az elhívőt arra, ami nincs, ami sosem volt, és ami sosem lehet.”

„A szabadság már most is a tiéd. Tárd ki az ajtódat előtte. Itt a kulcs: kérdezz, várj, halld meg a választ.”

„Kérdőjelezd meg és csináld vissza a félelmedet ma. Senki nem tudja ezt megtenni helyetted.”

„Hogyan őrzöd meg az egód épségét? Védekezéssel, természetesen.

Figyeld, mikor kezdesz el védekezni vagy magyarázkodni. Ha rajta kapod magad, tedd föl magadnak a kérdést: Mit védelmezek most olyan vehemensen? Majd figyeld, mi történik.

„Amikor üldögélsz és jön egy hatalmas felismerésed, szerinted ezzel vége a dolognak? Szerintem nem. A Munka elvégzése a folyamatnak csak a fele; a másik fele akkor történik meg, amikor a felismeréseid életre kelnek. Amíg a felismeréseid nem élnek cselekedetek formájában, addig nem teljesen a tieid.”

(Byron Katie)

Test, Egészség, Betegség 1.

„Amikor elhiszed a testedről szóló gondolataidat, megerőszakolod a testedet azzal, hogy azt követeled tőle, legyen szebb, egészségesebb, magasabb vagy épp alacsonyabb, teltebb vagy soványabb, fiatalabb, vagy erősebb. Fogod a tökéletes testedet, és széttaposod.” (Byron Katie)

Kérlek, végy elő egy papírt, és írd össze rá az összes testeddel kapcsolatos ítéletedet. Milyen szerinted a tested, milyennek kéne lennie, mire van szükséged tőle ahhoz, hogy boldog legyél? Utána pedig végezd el a Munkát minden egyes állítással kapcsolatban. Hihetetlen felszabaduláshoz jutsz ily módon, sőt rengeteg életenergiához, mivel nem erőszakoskodsz magaddal többé gondolatban, és nem az önutálatra megy el az energiád. Ehelyett olyan csodás térbe kerülsz, ahol mély elfogadás és szeretet lesz benned a tested állapota iránt – bármi legyen is az. Szerinted mikor van nagyobb esély tested meggyógyulására – ha gondolatban gyűlölöd a betegségét és őt, vagy ha szeretetteljesen babusgatod? És mikor hatékonyabb, mondjuk egy fogyókúrás vagy edzésprogram – ha megvetem a testemet a mostani állapota miatt, vagy ha szeretetből foglalkozom vele? Elmélkedhetsz is ezeken a kérdéseken, és még jobb, ha tényleg elvégzed a Munkát a Testeddel kapcsolatban.

A témába vágó idézeteket fordítottam Byron Katie, Question Your Thinking, Change The World (Kérdőjelezed Meg a Gondolataidat, Változtasd Meg a Világot) című könyvéből, illetve Az Öröm Ezer Nevéből. Hogy szerethessük végre azokat a testeket. :)

„A testek olyan ártatlanok, mint a fák, a virágok, vagy a madarak.

Hogyan éled az életedet, amikor elhiszed a gondolatot, hogy a testednek másmilyennek kéne lennie? Milyen érzés ez? "Majd később boldog leszek, amikor meggyógyult, lefogyott, csinosabb lett a testem.” „Szörnyű a testem.” „Fiatalabbnak kéne lennie.” Ez ősi vallásunk. Ha azt gondolom, hogy a testemnek másmilyennek kéne lennie, mint amilyen épp most, nem a saját dolgommal foglalkozom. Ráadásul épelméjű sem vagyok.

A test nem gondolkozik, nem foglalkozik semmivel, és nincs magával problémája. Sosem pofozza fel és sosem szégyeníti meg önmagát. Egyszerűen csak egyensúlyban és egészségesen próbálja tartani magát. A test végtelenül hatékony, intelligens, kedves és leleményes. Ahol nincs gondolat, ott nincs probléma. Az elhitt, és még megvizsgálatlan történetünk az, ami az összezavarodásunkat okozza. Mesélek egy történetet a testemről, és mivel még nem kérdőjeleztem meg ezt a történetet, azt hiszem, hogy a testem a problémám, és ha ez vagy az megváltozna, akkor boldog lennék. A szenvedésem azonban nem lehet a testem hibája.

A test sosem okozhatja a problémádat. A probléma mindig egy gondolat, melyet ártatlanul elhiszel. A Munka segítségével felülvizsgálhatod az összes, testedről szóló történetedet, és felszabadíthatod önmagadat.

Az a javaslatom, hogy ne a tested meggyógyításának motivációjával végezd a Munkát. Az igazság szeretetéért mélyedj magadba. Gyógyítsd meg az elmédet. Fogadd megértéssel a hiedelmeidet. Sokszor mondom, hogy amikor végre totális egészségben tudhatod a testedet, jön egy kamion, és jól elüti. Tudsz-e itt és most boldog lenni, nem holnap, nem is tíz perc múlva – képes vagy itt és most boldog lenni? A boldog szót a természetes békesség és tisztánlátás állapotára értem, mert a Munka ide vezet el minket.

Egyszer egy olyan hölggyel végeztem a Munkát, aki nagyon szégyellte az ujjait. Még tizenhét évesen reumás ízületi gyulladást kapott, és azóta azt gondolta, hogy deformáltak az ujjai. Azt hitte, hogy az ujjai nem normálisak, és rengeteget szenvedett ettől a hiedelemtől; nem is merte megengedni, hogy az emberek láthassák a kezét. Pedig az ujjai normálisak voltak: normálisak az ő számára. Ezekkel az ujjakkal ébredt tizenhét éves kora óta. Huszonhét évig ezek az ujjak voltak számára normálisak. Ezt azonban ő nem vette észre.

            Hogyan reagálsz, ha elhiszed, hogy az, ami van, nem normális számodra? Szégyen, szomorúság, elkeseredés. Ki lennél a gondolat nélkül? Elfogadnád, sőt szeretnéd az állapotodat, bármi legyen is az, mert tisztában lennél azzal, hogy ez a teljesen normálisak, számodra. Még ha az emberek 99%-a máshogy néz is ki, az ő normálisuk nem a te normálisod: ez a te normálisod. Ennek a drága asszonynak a valósággal való vitázása okozta a szenvedést, nem pedig az ujjai.

           

Add meg nekünk az engedélyt, a saját példádon keresztül, hogy legyen hibánk, mert a hiba teljesen normális. Amikor elrejted a hibáidat, arra tanítasz minket, hogy mi is rejtsük el a miénket. Szeretem azt mondani, hogy mindannyian várjuk már azt az egy tanárt, csupán egyetlen egyet, aki engedélyezi számunkra, hogy azok legyünk, akik épp most vagyunk. Mind megjelenünk valamilyenként, nagyként vagy kicsiként, egyenesként vagy görbeként. Ez által akkora ajándékot tudunk adni. Akkor fájunk, amikor ezt visszatartjuk. Ki más fogja megadni számunkra az engedélyt, hogy szabadok legyünk, ha nem te? Tedd meg saját magadért, mi pedig követünk. A gondolkodásod visszatükröződése vagyunk, és ha te felszabadítod magad, akkor mi mind szabadok leszünk.

Reggel, amikor felébredek, nagyon kevéskét látok. Múlt éjjel éppen egész jól láttam, de most minden teljesen homályos, mintha egy füstös üvegen keresztül néznék. (Nemrégiben diagnosztizáltak nálam egy ún. Fuchs disztrófia nevű betegséget, mely a szaruhártya degeneratív elváltozása. Nincs rá semmilyen gyógymód, és az utóbbi évben egyre intenzívebbé vált.) Új hotelszobában lakom, fogat kéne mosnom, zuhanyoznom és pakolnom. De hol is van a bőrönd? Aztán eszembe jut; a kezeim jól tudják. A világ szürke, de a szürkeségen keresztül azért el tudok különíteni bizonyos dolgokat, és ezen különbségek, illetve a tapintás segítségével mindent látok, ami ahhoz szükséges, hogy megtaláljam a ruháimat. Eltapogatózom a fürdőszobáig, megkeresem a fogkrémet és a fogkefét, megnyomom a tubust. Hoppá! Óriási kupac fogkrémet nyomtam ki a fogkefe sörtéire, ami aztán megmosolyogtat: úgy látszik, a fogaimnak némi extra gondoskodásra van szükségük ma reggel. Aztán belépek a kádba egy zuhanyra. Nem egyszerű kiismerni ezeket a fürdőszobai csapokat, hogy merre van a forró víz, milyen irányba kell tekerni a csapot, hogyan lehet átirányítani a vizet a csapból a zuhanyfejbe. Vajon a zuhanyfüggöny belülre van tűrve a kádban, hogy a víz ne szaladgáljon szanaszét a kövön? A tusfürdős flakonom kupakja leesik. Ott pihenget vajon valamelyik párkányon? Vagy lebucskázott a lefolyóba? A lefolyó dugója nyitott vagy zárt állásban volt-e? Körbetapogatom a kád szélét a kezemmel, a kupakot keresem. Vajon a megfelelő mennyiségű sampon van-e a tenyeremben? Biztos vagyok benne, hogy rendben van, hiszen a nem elég és a túl sok is mindig épp a tökéletes mennyiség. A víz kellemesen forró. Megy ez. Annyira hálás vagyok, ahogy kilépek a zuhany alól a … - a köntösöm az vagy a fürdőszobaszőnyeg?

            A smink még egy igen érdekes ügy. Csak három dolgot használok hozzá: egyet a szemre, egyet az arcra, egyet pedig az ajkakra. Ennyi telik tőlem ezzel a nő-dologgal kapcsolatban, egész jónak tetszik, ennyi volt. Ez az arc az, ami van. El van készítve. Megfelel a munkája elvégzéséhez. „Édeském, összeillők ezek a cuccok? Ez a felső barna, fekete vagy kék?” Stephen szemein keresztül a ruházatom is összerendeződik, nekem pedig ez így teljesen megfelel. Interjúra megyek. Örülök, hogy Stephen mutatja nekem az utat. Szavak nélkül, a mozdulatainak köszönhetően, tudom, hogy hol vannak az ajtókilincsek, a lépcsőfokok, merre van az út. Végül aztán, délután felé, a látásom elkezd kitisztulni, és a szemeim kezdik el mutatni nekem az utat. Szeretem, ahogy ez az egész működik. Szeretem, ahogy a reggelek felkészítenek engem az életre, a délutáni látásom pedig bepillantást enged mindabba, amit előtte csak elképzelni tudtam.”

(Byron Katie)

A Személyiség Nem Szeret… Mindig Akar Valamit

„A személyiség gyűlöli a kritikát és imádja az egyetértést. Igazából, a személyiség számára a szeretet semmi több, mint egyetértés. A kapcsolat annyit jelent, hogy két ember egyetért egymás történeteivel. Ha egyetértek veled, szeretsz. De abban a percben, ha nem értek veled egyet, ha megkérdőjelezem valamelyik szent hiedelmedet, az ellenségeddé válok.” (Byron Katie)

A mai bejegyzést főként az elmúlt hétvége 3-naposainak ajánlom, nagy-nagy szeretettel. Ez egy olyan fejezet Byron Katie, Az Öröm Ezer Neve című könyvéből, ami számos ponton illeszkedik a hétvégi megtapasztalásaitokhoz, kérdéseitekhez, felvetéseitekhez. És, természetesen a blog összes többi olvasóját is szeretettel hívom meg ennek a csodás, igen átfogó fejezetnek az elolvasására.

Öröm 31 - A fegyverek a félelem eszközei.

A védekezés a háború első lépése. Régebben, ha valaki azt mondta nekem, „Katie, nem figyelsz rám”, én rögtön berzenkedni kezdtem ez ellen, és így feleltem, „Dehogynem figyelek! Hogy merészelsz ilyet állítani?!? Hát, kinek gondolod te magad? Én igenis figyelek!” És mindeközben nem vettem észre, hogy pont én háborúztam azáltal, hogy védtem magamat. És persze én voltam az egyetlen személy, akinek lehetősége volt ezt abbahagyni. A háború befejezéséhez nem két emberre van szükség; csak egyetlen-egyre.

            A személyiség gyűlöli a kritikát és imádja az egyetértést. Igazából, a személyiség számára a szeretet semmi több, mint egyetértés. A kapcsolat annyit jelent, hogy két ember egyetért egymás történeteivel. Ha egyetértek veled, szeretsz. De abban a percben, ha nem értek veled egyet, ha megkérdőjelezem valamelyik szent hiedelmedet, az ellenségeddé válok; az elmédben máris elváltál tőlem. Aztán pedig elkezded keresgélni azt a számtalan indokot, hogy vajon miért is van igazad, és a fókuszod magadon kívül marad. Amikor kifelé fókuszálsz, és azt hiszed, hogy a problémádat egy másik ember okozza, nem pedig az a történet, amihez épp ragaszkodsz az elmédben, a saját áldozatoddá válsz, a helyzet pedig reménytelenné válik.

            A partnered a tükröd. Azon kívül, ahogy érzékeled, még csak nem is létezik számodra. Ő az, akinek te látod, és végső soron ez megint csak te saját magad vagy. Újra és újra csak te és te és te, ily módon pedig vak maradsz saját magadra, igazolva érzed magad, és totálisan elveszve. Azt hinni, hogy a partnered bármi más lenne, mint a saját kitükröződésed, fájdalmas. Vagyis, amikor bármilyen hibát fedezel fel benne, biztos lehetsz benne, hogy az a te saját hibád. A piszoknak a te gondolkodásodban kell lennie, hisz te vetíted azt ki. Mindig te vagy az, akinek az adott pillanatban minket ítélsz. Kivétel nélkül. Te vagy a saját szenvedésed; te vagy a saját boldogságod.

            Nem tudsz valódian kapcsolódni a partneredhez, amíg meg nem szabadulsz attól a hitedtől, miszerint szükséged lenne tőle valami olyasmire, amit ő nem ad meg neked. A párod semmi olyasmit nem tud tenni, amivel megakadályozná, hogy szeresd. Az egyetlen mód az elvesztésére az, ha elhiszed, amit róla gondolsz. Egész addig egy vagy a partnereddel, amíg el nem hiszed, hogy egy bizonyos módon kéne kinéznie, adnia kéne neked valamit, másmilyennek kéne lennie, mint amilyen. Valójában így válsz el tőle. Ilyenkor a fejedben máris véget vetettél a kapcsolatotoknak.

             Természetesen vannak olyan helyzetek, amikor jobb fizikailag távozni. Ha mondjuk a férjed ver, kérdőjelezd meg a gondolataidat azzal kapcsolatban, hogy miért maradsz mégis vele. Amikor megvilágosítod magadat az igazságra, rájöhetsz, hogy az egyetlen épelméjű döntés az, ha elhagyod. Nem kell félni, keserűnek vagy mérgesnek lenni ahhoz, hogy véget érjen egy házasság. Vagy, ha még nem állsz készen elhagyni, akkor maradj benne a házasságban, csak sokkal nagyobb tudatossággal arról, hogyan erőszakoskodsz magaddal, amikor megengeded neki, hogy veled erőszakoskodjon. Ez hasonlít ahhoz, amikor egy kertkapura kiírják: A KUTYA HARAP. Ha egyszer mész be a kertbe, és „megharapódsz”, akkor a kutya harapott beléd. Viszont ha másodszor is besétálsz a kertbe, és „megharapódsz”, akkor te haraptad meg saját magadat. Ha ezzel tisztába jössz, az mindent megváltoztathat. Megvizsgálod az elmédet, és rájössz, hogy végső soron senki sem árthat neked – csak te tudsz ártani saját magadnak. És meglátod, hogy 100%-ig te vagy felelős a saját boldogságodért. Ez pedig nagyon jó hír.

            Tegyük fel, hogy a férjem szerelmi viszonyt folytat egy másik nővel, és ez nekem nem tetszik, akkor azt mondanám neki, „Kedvesem, megértem, hogy viszonyod van, és azt figyeltem meg, hogy amikor a másik nővel vagy, akkor valami bennem elkezd tőled eltávolodni. Nem tudom, mi ez, csak annyit tudok, hogy így van; ez a te tőlem való elmozdulásodat tükrözi, és szeretném, ha tudnál erről.” És aztán, ha még mindig folytatja a viszonyt, és szívesebben tölti az idejét egy másik nővel, megfigyelném magamban, ahogy eltávolodok tőle, és ha elhagynám, azt akkor sem haraggal tenném. Semmit nem tehetek azért, hogy vele maradjak, és semmit nem tehetek azért, hogy elváljak tőle. Nem én vagyok ennek a műsornak a rendezője. Vele maradhatok, vagy el is válhatok tőle a teljes szeretet állapotában, és átfuthatna a fejemen, Hát ez lenyűgöző; megígértük egymásnak, hogy mindig együtt maradunk, és most elválok tőle, és valószínűleg csak nevetnék, és örülnék, hogy megvan neki, amit akart, majd tovább lépnék, mert nincs bennem háború. Egy másik nő ugyanakkor úgy válik el a férjétől, hogy „Nem kellett volna viszonyt kezdenie”, „Megbántott”, „Nem is érdemel meg engem”, „Megszegte az ígéreteit”, „Szívtelen”. Az elmozdulás mindkét esetben ugyanolyan; az egyetlen különbség a történet. Az utazást mindkét esetben meg fogod tenni. A kérdés csupán annyi, hogyan távozol: rugdosódva és sikítozva, vagy pedig méltósággal, békében, nagylelkűen? Ezt most nem tudod diktálni, nem tudod megjátszani, nem tudsz spirituálissá vagy szeretettel telibbé válni. Légy csak őszinte, és kérdőjelezd meg a gondolataidat. Aztán, végül, amikor az ismerőseid azt mondják, „Ajj, de szörnyű ez a válás dolog”, azt válaszolhatod, „Megértem, hogy így látjátok, de nekem nem ez a tapasztalásom róla.”

            Nem két emberre van szükség ahhoz, hogy egy házasságban véget érjen a háborúskodás; csak egyre. És ha mindketten befejezik a háborúskodást, akkor az élet még kétszer olyan széppé válhat.

            Hazaérek munkából, kinyitom a frizsider ajtaját. A kedvenc nasim ott vár rám. Pontosan emlékszem, hova tettem: a felső polcra, jobb oldalra… Nincs ott!!! Megette!!! Kuncogni kezdek magamban. Nincs semmi olyan stresszes gondolat bennem, hogy „Milyen figyelmetlen alak, hisz tudta, hogy az enyém, és annyira vártam már, hogy megehessem, ő meg az egészet elrontotta.” A gondolat támadása. Ha ilyesmik jutnának eszembe, én meg jól elhinném az egészet, jól elkezdenék haragudni Stephenre. A valóság pedig annyi, hogy rögtön tudom, jobb nekem, hogy ő ette meg a nasit. Igazából még örülök is, hogy megette. És csak mosolygok. Lehet, hogy a vásárlás időpontjában még nem voltam tudatában, de most kiderült, hogy neki vettem. Boldogan konstatálom, hogy milyen figyelmes vagyok. És magammal is törődök, hogy így tudom látni az eseményeket.

            Amikor Stephen hazaér, elmesélem neki. Jót kacagunk. Azt mondja, nem gondolta, hogy a nasit magamnak vettem. Mondom neki, mennyire örülök, hogy ő ette meg, és megkérem, hogy legközelebb először kérdezze meg tőlem, hogy tényleg neki szántam-e. Egyetért. Tisztában vagyok vele, hogy lehet, hogy eszébe fog jutni, de az is lehet, hogy nem. Izgatottan figyelem, hogy a tervem hogyan hiúsult meg a valóságban. Elképzeltem, hogy én fogom megeszegetni a nasit, ehelyett azonban valami még édesebb történt.

(Byron Katie, A Thousand Names for Joy – Az Öröm Ezer Neve)

 

Tanító vagy Tanuló?

Érdekes telefonokat kapok mostanában. Jót derültem az egyiken, amikor a telefonáló hölgy kijelentette, hogy „Nem tudom, mit csináltál x-szel, de rendbejött az agya”. A másik tegnap történt - az úriember valami olyasmit mondott, hogy ráférne egy „agymosás”, mert két ismerősén is azt látja, hogy nekem köszönhetően „nagyon jó irányba indultak el.” Mondtam nekik, hogy mindannyian maguknak köszönhetik a változást, én csupán feltettem nekik a kérdéseket, ők pedig meghallották a saját válaszaikat. És közben kicsit beszélgettünk. Nem az én érdemem, ami velük történt; nyitottak voltak, és készen álltak a „hallásra”.

         Már nem gondolom, hogy bárkit is bármire meg tudnék tanítani, vagy bárkinek is rám lenne szüksége. (Lásd a tegnapi bejegyzést: Az Igazi Mester…) Rengeteget dolgoztam ezen a témán a Négy kérdéssel és a Megfordításokkal. Nagyon szeretem másokkal is végezni a Munkát, mert mindig tovább tisztítom magamban is a hiedelmeket: hiszen, amivel ők jönnek hozzám, az az enyém is, és mindannyiunké. (Lásd a Nincsenek Új Gondolatok című bejegyzést). Én tanulok tőlük, én tanulom tovább saját magamat. Csak oda kell figyelnem rájuk. Ezzel kapcsolatos Byron Katie szavakat fordítottam mára, a szokásos Öröm Ezer Nevéből.

„Sosem tekintek magamra tanítóként. Természetesen, használhatsz engem, tehetsz fel kérdéseket nekem. Én pedig válaszolok, te azt hallod, amit szerinted mondtam, és felszabadítod magadat (vagy nem). A kitükröződésed vagyok. Én számodra se több, se kevesebb nem vagyok, mint a te rólam szóló történeted. Te meséled azt a történetet is, hogy milyen csodálatos vagyok, meg azt is, hogy milyen szörnyűséges; te látsz engem megvilágosodott lénynek, vagy mindentudó gurunak, vagy épp New Age-es szerzetnek, vagy egyszerűen barátnak. Te adsz engem magadnak, vagy te veszel el engem magadból.

         Imádok láthatatlan lenni. Nincs benne felelősség, nincs kit megmenteni vagy tanítani. Mindig én vagyok a tanuló: nyitott, izgatott és új. Mindig szépséggel vagyok telve; feneketlen tartály vagyok, melybe mindig fér még több. Ha lenne felelősségem, az az lenne, hogy segítsek ráébredned a saját igazságodra. Te látod, te mondod, belőled jön, és vagyok a tanú. Az ujjam visszamutat magadat magadhoz. Te vagy minden, mi az én létezésemből maradt, egészen addig, míg elhiszed, hogy létezel.

         Én csak a négy kérdést és a megfordításokat tudom felajánlani neked. Odaadom őket, hogy darabokra szedhesd a saját identitásodat. Azt mondják az emberek, „Ilyen és ilyen vagyok, szilárd vagyok, valós vagyok”, és bár én mindezt tiszteletben tartom, elhinni sosem tudom. Én tudom, hogy mi vagyok, és tudom, hogy mi nem vagyok, és hogy bármit is csak kivetíteni tudok. Ahogy az emberek megválaszolják a négy kérdést, elkezdik darabokra szedni mindazt, amiről azt hiszik, hogy az ők, a létezésükkel kapcsolatos összes félelmetes gondolatot, és ebben a folyamatban, ahogy szétszedik a rémálmot, azt is szép lassan észreveszik, hogy még a szépről szóló álom sem igaz. Ez egészen addig zajlik, amikor már semmi más nem marad, csak a mi saját természetünk: briliáns, végtelen, szabad.

         Az önvizsgálatot haza tudod vinni magaddal; reggelire elfogyaszthatod minden nap. Ez kiiktat engem, mint hatalmasságot, és egyben valami még hatalmasabbá tesz: egyenlővé, a béke egyenlő lehetőségévé, a tanulóval leülő tanulóvá. Ez a legegészségesebb felállás, az a forgatókönyv, mely kiiktatja a tanárt.

         Imádom, amikor a munkám kiiktatódik! Miért is akarnám, hogy bölcsnek vagy szentnek lássanak? Mi mást akarnék nyerni ebből, mint egy történetet? Minden felismerésem az enyém; nincs mód arra, hogy neked is oda tudjam adni. És még ha esetleg képes is lennék odaadni neked a felismeréseimet, akkor ezzel együtt azt állítanám, hogy te nem tudod ugyanezt megtenni, majd én megteszem helyetted. Azaz függőséget tanítanék, és azt, hogy a válaszokat valahol magadon kívül találod meg. A kérdéseken kívül semmim nincs számodra.”