A Test Mindenre Emlékszik - Traumával Testben Élni

A Test Mindenre Emlékszik - Traumával Testben Élni

Peter A. Levine mellett, akinek szerencsére már megjelent a (sokk)trauma természetéről és feldolgozásáról szóló korszakalkotó könyve magyarul (A tigris felébresztése,Ursus Libris), napjaink trauma terápiás szcénájának hasonlóan neves szakembere Bessel van der Kolk. Az ő alapműve, The Body Keeps the Score (A test mindenre emlékszik) címet viseli, magyarul nem elérhető. (Peter Levine idegrendszer és trauma kapcsolatáról itt olvashatsz.)

Olajos Zsolt barátom fordított a Kolk könyvből néhány szemelvényt, nagy köszönet neki ezért. Érdemes elolvasni, sok megértést adhat a főként a bántalmazási- és sokk traumát átélt emberek mindennapi megéléseiről. Ez egy rendkívül átfogó mű a trauma természetéről és gyógyítási lehetőségeiről, sok tudományos és emberi esettörténettel ábrázolva. A szerző holland származású, Amerikában élő orvos-pszichiáter, aki a traumafeldolgozás egyik legelismertebb szakértője és kutatója. Laikusok számára is nagyon érthetően és logikusan írja le terápiás és kutatói tapasztalatait. (A trauma különböző típusairól itt olvashatsz.)

ÉLETED LEGFONTOSABB KAPCSOLATA: AZ ÖNKAPCSOLÓDÁS, AZ ÖNFELNEVELÉS  ÉS AZ ÖNFELISMERÉS GYAKORLATI  KURZUSA: 15 HETES ÖNMUNKA ONLINE KÉPZÉS 2019. MÁRCIUS 22-TŐL JÚLIUS ELEJÉIG

RÉSZLETEK BESSEL VAN DER KOLK, THE BODY KEEPS THE SCORE CÍMŰ KÖNYVÉBŐL, OLAJOS ZSOLT FORDÍTÁSÁBAN:

„Senki nem tud ’meggyógyítani’ egy háborút, bántalmazást, szexuális erőszakot, molesztálást, vagy bármilyen más szörnyű eseményt; ami megtörtént, nem tehető meg nem történtté. Amivel viszont lehet mit kezdeni, az a trauma lenyomatai a testben, az elmében és a lélekben: tudunk mit kezdeni a megsemmisítő fizikai érzetekkel a mellkasban, amit úgy címkézünk, hogy szorongás vagy depresszió; az irányítás elvesztése miatti félelemmel; a veszélyt vagy elutasítást fürkésző folyamatos készültséggel; az önutálattal; a rémálmokkal és az emlékbetörésekkel; a zsibbadtsággal, ami megakadályozza, hogy a feladatainkat elvégezzük vagy hogy teljesen elmerüljünk abban, amit éppen csinálunk; és azzal, hogy képtelenek vagyunk megnyitni a szívünket egy másik emberi lény felé.

A trauma megfoszt minket attól az érzéstől, hogy urai vagyunk magunknak, amit én önvezetői képességnek hívok a továbbiakban. A gyógyulás kihívása az, hogy újrateremtsük a test és az elme, vagyis az Én feletti irányításunkat és felelősségünket. Mindez azt jelenti, hogy szabadon tudhatod, amit tudsz és szabadon érezheted, amit érzel anélkül, hogy elárasztottá, felbőszültté, megszégyenültté, vagy összeesetté válnál. A legtöbb embernél ez az alábbiakat jelenti:

1. megtalálják a módját, hogyan nyugtassák le magukat és hogyan fókuszáljanak;

2. megtanulják, hogyan őrizzék meg ezt a nyugalmat a múltat felidéző képek, gondolatok, hangok, vagy fizikai érzetekre adott válaszként;

3. megtalálják a módját, hogyan lehetnek teljesen élők a jelenben és összekapcsolódva az emberekkel a környezetükben;

4. nem lesz szükség arra, hogy eltitkoljanak maguk előtt dolgokat, beleértve a túlélésüket biztosító viselkedésekről szóló titkokat.

A kötődés iránti igényünk sosem enyhül. A legtöbb emberi lény nem tudja tolerálni a másoktól való, hosszabb ideig tartó elszigeteltséget. Azok az emberek, akik nem tudnak pl. a munkájukon, barátságaikon, vagy családjukon keresztül kapcsolódni, a kötődés más módjait fogják megtalálni: betegségekben, jogi perekben, vagy családi csatározásokban. Minden más elviselhetőbb, mint a lényegtelenség és elidegenedés nyomorult érzése.

Képesnek lenni biztonságban érezni magunkat más emberekkel valószínűleg az egyetlen legfontosabb aspektusa a mentális egészségnek; a biztonságos kapcsolatok alapvető jelentőségűek abban, hogy értelemmel teli és kielégítő életet éljünk. Az emlősök természetes állapota, hogy valamennyire mindig védekezésre készek. Viszont ahhoz, hogy érzelmileg közel érezzük magunkat egy másik emberhez, a védekező-rendszerünknek átmenetileg le kell kapcsolnia. Ahhoz, hogy játsszunk, párosodjunk, és neveljük a gyerekeinket, az agynak le kell állítania a természetes készültségét.

A traumatizált emberek látszólag elviselhetetlen fizikai érzetekkel élnek.  A traumatizált ember gyakran az érzéseitől fél. Nem annyira a bántalmazók (akik remélhetőleg bár nincsenek körülöttük), hanem a saját fizikai érzetei lesznek az ellenségei. A kényelmetlen érzetek teljesen eltérítik őket és az efölötti aggodalmuk a testet befagyva, az elmét pedig lezárva tartja. Habár a trauma már a múlté, az érzelmi agy továbbra is olyan fizikai érzeteket generál, amely az áldozatot ijedtté és tehetetlenné teszi. Nem meglepő, hogy nagyon sok trauma túlélő kényszeres evő vagy ivó, félnek a szextől és elkerülnek nagyon sok szociális tevékenységet. Az érző világuk nagyrészt tiltott terület.

Sok traumatizált ember túl hiperéber ahhoz, hogy az élet hétköznapi örömeit élvezze, míg mások túl zsibbadtak ahhoz, hogy új élményeket szívjanak magukba, vagy épp a tényleges veszély jeleit érzékeljék.

Sok ember biztonságban érzi magát addig, amíg a szociális kapcsolódásaikat felszínes társalgásra korlátozhatják, de a fizikai kontaktus már intenzív reakciókat válthat ki náluk. Viszont bármilyen mély intimitás – egy szoros ölelés, párunkkal való alvás vagy szeretkezés – azt kívánja meg, hogy megengedjük maguknak a félelem nélküli immobilizáció élményét. A traumatizált embereknek különösen nehéz megállapítaniuk, hogy mikor vannak tényleges biztonságban, és tényleges veszély hatására mikor kellene a védekező rendszerüket aktiválniuk. Ehhez olyan élményeket kell begyűjteniük, amelyek vissza tudják állítani a fizikai biztonság érzetét.

A traumára adott válaszként és hogy megbirkózzanak a szörnyűséggel, ezek az emberek megtanulták lekapcsolni azokat az agyi területeket, amelyek a rettegést kísérő és meghatározó zsigeri érzeteket és érzelmeket továbbítják. Viszont a mindennapi életben, ugyanezen agyi területek felelősek az énérzet alapjául szolgáló érzelmek és érzetek teljes spektrumának rögzítéséért. Amivel tehát szemben állunk, az egy tragikus adaptáció: Abbéli igyekezetükben, hogy lekapcsolják a rémítő fizikai érzeteket, egyúttal halálra ítélik azt a képességüket, hogy teljesen élőnek érezhessék magukat.

Ha biztonságos kapcsolatunk van a testi érzeteinkkel – azaz bízhatunk benne, hogy a test pontos információkat ad nekünk – képesek leszünk uralni a testünket, érzéseinket és önmagunkat. Mindazonáltal a traumatizált emberek krónikusan nem érzik magukat biztonságban a testükben. A múlt bennük él gyötrő, belső diszkomfort érzések formájában. A testüket folyamatosan bombázzák a zsigeri figyelmeztető jelek, és ahhoz, hogy uralják ezeket a folyamatokat, gyakran mesteri szintre fejlesztik a belső érzeteik figyelmen kívül hagyását és elzsibbasztják érzékelésüket arról, hogy mi is zajlik odabenn. Megtanulnak elrejtőzni maguk elől. Minél inkább próbálják eltaszítani maguktól és figyelmen kívül hagyni a belső figyelmeztető jeleket, annál inkább valószínű, hogy ezek a jelek átveszik az irányítást és zavarttá és megszégyenültté teszik őket. Akik nem tudják észrevenni biztonságosan, hogy mi zajlik belül, azok a külső érzékelés bármilyen változására lefagyással vagy pánikkal fognak reagálni – és elkezdenek magától a félelemtől félni.

A félelem élménye azokból a fenyegetésre adott primitív válaszokból származik, ahol az elmenekülés valamilyen módon gátolva volt. Az emberek életét túszként tartja fogva a félelem, amíg a zsigeri élmények megváltoznak… Az önszabályozás képessége azon áll vagy bukik, hogy barátságos viszonyban vagyunk-e a testünkkel. Enélkül a barátságos viszony nélkül külső szabályozásra lesz szükségünk – gyógyszerekre, drogokra, alkoholra, folyamatos külső elismerésre, vagy mások kívánságainak való kényszeres megfelelésre.

Mivel a traumatizált embereknek nehezükre esik érzékelni, mi zajlik a testükben, nincsenek árnyalt válaszaik a frusztrációra. A stresszre vagy „kiüresedéssel” vagy túlzott dühvel válaszolnak. Bármelyik is a válaszuk, nem nagyon tudják megmondani, hogy mi zaklatta fel őket. A testüktől való elválasztottság azt okozza, hogy nem képesek megvédeni magukat, magas arányban válnak újra áldozattá, valamint hihetetlenül nehezükre esik örömöt, érzékiséget érezni és értelmet találni saját magukban. Az ön-elfeledés lejtőjén a következő állomás a deperszonalizáció – önmagunk érzékelésének elvesztése.”

ÉLETED LEGFONTOSABB KAPCSOLATA: AZ ÖNKAPCSOLÓDÁS, AZ ÖNFELNEVELÉS  ÉS AZ ÖNFELISMERÉS GYAKORLATI  KURZUSA: 15 HETES ÖNMUNKA ONLINE KÉPZÉS 2019. MÁRCIUS 22-TŐL JÚLIUS ELEJÉIG

ÖNFELFEDEZÉS - ÖNKAPCSOLÓDÁS - ÖNFELNEVELÉS - ÖNFELISMERÉS - ÖNGYÓGYÍTÁS: ÉRZELMI, TESTÉRZETI, BIOLÓGIAI, FIZIOLÓGIAI, GONDOLATI, SZELLEMI SZINTEN

AZ ÖNMUNKA 15 HETES ONLINE KURZUSÁNAK CÉLJA:

A célunk az, hogy mély, GYAKORLATI fiziológiai-biológiai-idegrendszeri-testi és gondolati-viselkedési tudatosságunk és önismeretünk kezdjen kialakulni. Ehhez eleinte úgymond kapacitást növelünk: növeljük a testünk és az idegrendszerünk kapacitását arra, hogy BIZTONSÁGOSAN tudja majd később átengedni a régóta beragadásban levő energiákat, illetve az újonnan beérkezőket. Anélkül, hogy megijednénk bármitől. Az elméleti tudásanyagunk is arról szól, hogy megértsük ezeknek a folyamatoknak és a tüneteknek a TERMÉSZETESSÉGÉT, jelentését, így egyre közelebb merészkedhessünk hozzájuk. Gondolkodással mindez nem feldolgozható. A TEST A FŐNÖK, A TEST VEZET, vagyis a testünkkel való biztonságos kapcsolat kiépítése az alap. Az általános disszociált létünkből visszaérkezünk a fizikai valónkba, a testünkbe.

Mi is Pontosan a Trauma? És Milyen Típusai Vannak? Mit Értünk Traumatizált Emberen?

Amikor a trauma szót halljuk, akkor leginkább valami sokkoló, hirtelen, súlyos eseményt szoktunk érteni alatta. Illetve, amikor azt olvassuk, hogy valakinek traumatizáló gyerekkora volt, akkor szinte mindenkinek az jut eszébe, hogy azt a valakit biztos verték vagy legalábbis szexuálisan bántalmazták. Ebben természetesen van is valami, a történet azonban ennél sokkal összetettebb.

ÉLETED LEGFONTOSABB KAPCSOLATA: AZ ÖNKAPCSOLÓDÁS, AZ ÖNFELNEVELÉS  ÉS AZ ÖNFELISMERÉS GYAKORLATI  KURZUSA: 15 HETES ÖNMUNKA ONLINE KÉPZÉS 2019. MÁRCIUS 22-TŐL JÚLIUS ELEJÉIG

A trauma ugyanis NEM MAGA AZ ESEMÉNY, hanem a trauma az eseményre adott autonóm idegrendszeri válasz nem befejezése, nem végigfutása révén a TESTBE BERAGADT TÚLÉLŐ ENERGIA. Vagyis történik valami, amire válaszként az autonóm idegrendszer bekapcsolja a biológiai TÚLÉLŐ ÜZEMMÓDOT, a szimpatikus üss vagy fuss választ: mozgósít, cselekvésre, ütésre, futásra, védekezésre készít fel. Ezzel együtt stresszhormonok kerülnek a testbe, érzelmek indulnak be, mozdulatok készítődnek elő. Ha az egyén adekvátan cselekszik, válaszol, mozdul, megküzd, üt vagy elfut, akkor ezzel a stresszhormonok szintje is visszacsökken, kiürülnek a szervezetből. Az egyén megnyugszik, az idegrendszere pedig paraszimpatikus pihenj-eméssz fázisban regenerálódik.

Ha azonban valamilyen okból kifolyólag nem cselekszünk, nem válaszolunk, akkor nem tud végigfutni a biológiai program, nem tud megnyugodni a rendszer, akkor BERAGAD A BEINDULT TÚLÉLŐ ENERGIA (düh, félelem, stresszhormonok, mozdulatok, hangok) a testbe, sejtekbe, szövetekbe, izmokba. Tehát a traumás beragadás fiziológiai szinten keletkezik, majd egy idő után áthatja a gondolati szintet és az identitásunkat is. Az idegrendszerünk szinte azonnali lefagyással is válaszolhat a történtekre, de mire ez megtörténik, addigra a stresszválasz már beindult, tehát maga lefagyás is magába dermeszti testi szinten a túlélő energiákat. Innentől kezdve az idegrendszer már nem harmonikus, szabályozott működésű, hanem ún. elszabályozódott, elhangolódott idegrendszer lesz. (Részletesebben ennek tüneteiről itt olvashatsz: Ami felmegy, annak le is kéne jönnie.) Traumatizált pedig bárki, akinek elhangolódott az idegrendszere, nem kell hozzá semmilyen sokkoló történés.

Teljesen egyéni, hogyan élünk meg egy bármilyen, akár sokkoló eseményt is. Illetve, ha ismerjük az idegrendszer működését, válaszait, intelligenciáját és a saját rendszerünk rugalmas és jó állapotban van, akkor egy sokkoló eseményből sem lesz trauma. Mert befejezzük az idegrendszeri választ, a biológiai, érzelmi folyamatokat lezárjuk. Vagyis „lejövünk” a stresszről, de nem úgy, hogy rálegyintünk, elfojtjuk, belefagyunk. Hanem úgy, hogy tisztában vagyunk az idegrendszer törvényszerűségeivel, és tudjuk, mi mindent kell megtennünk azért, hogy a testünkben ne maradjon vissza túlélő energia.

TRAUMA TÍPUSAI

A potenciálisan traumát okozó történéseknek alapvetően 3, jól elkülöníthető típusa van. Az egyszerűség kedvéért és a fenti kitételekkel maradjunk a ’trauma’ szónál. Valójában úgy nevezhetnénk, hogy esemény vagy eseménysorozat, mely potenciálisan traumát okozhat.

1. SOKK TRAUMA: pl. baleset, sérülés, természeti katasztrófa, szexuális erőszak, bántalmazás, műtéti eljárások - orvosi kezelések (főleg ahol altatás van és kényszerrel lefogják pl. a gyereket), szerettünk hirtelen halála, elvesztése, születési trauma, akár méhen belül az anya által elszenvedett sokkos állapot, stb.

2. KORAI VAGY FEJLŐDÉSI, GYERMEKKORI TRAUMA: elhanyagolás, nem ráhangolódás a gyermek érzelmi, fizikai és pszichológiai szükségleteire, érzelmi-verbális-fizikai bántalmazás, főleg a preverbális korszakból, de utána is, bármelyik fejlődési szakaszban. Ide tartozik a méhen belüli és a születési trauma, illetve minden olyan gyermekkori helyzet, ahol nem tudtuk feldolgozni, átélni, átérezni a fájdalmas érzelmeinket.

És ide tartozik aztán az összes olyan érzelmi és pszichés sérülés, ami a felnövekedésünk során ért minket. Akár az iskolában, nem otthon, vagy nem a szülőktől, hanem a tesóktól. Bántás, kirekesztés, csúfolódás, megalázás, megszégyenítés. Minden, ahol a gyerek én-érzete valamilyen módon sérülést szenved el. Ez a mérgező szégyen.

3. KRÓNIKUS, FELHALMOZÓDOTT, TOXIKUS STRESSZ TRAUMA, ami a mai „modern” világunk velejárója, nagyon alattomos. Ezek napi szintű mini traumák, amiket nem is veszünk észre, illetve nagyon profik vagyunk abban, hogy elrejtsük őket. Folyamatos stimulációban van az idegrendszerünk 24/7-ben, nem tud lenyugodni. Hajtunk a megélhetésért, robotolunk, határidők, vizsgák, olyan munkát végzünk, amit nem szeretünk, olyan kapcsolatban vagyunk, ami nem jó, politikai-társadalmi közeg, mozgásszegény életmód, állandó kütyühasználat, stb.

A folyamatos arousal-lal, idegrendszeri izgatottsággal nem tud megbirkózni a szervezet, emiatt lekapcsolásba kell menekülnie, hogy egy kis nyugija legyen. Ez az, amikor a GÁZ + FÉK együtt nyomódik. Ez kiégéshez és mindenféle testi és mentális tünetekhez, szindrómákhoz vezet.

Ha a krónikus stressz válik az új normává, az nem nyúvaszt ki teljesen, de erőteljesen rombolja a szervezetünket. Azt is elfelejtjük, milyen valójában ellazulni. A csúcson élünk, mindig befeszültek és merevek vagyunk.

Ezen a képen látható, hogy az Autonóm Idegrendszer mi mindenre hat a szervezetünkben. Röviden: MINDENRE.

A tapasztalatok szerint a legtöbb embernek mindhárom típusú traumából van a tarsolyában. Illetve az emberiség egésze a legmélyebb szinten traumatizálódott, ez ismétlődik generációról generációra.

Fontos tisztában lennünk azzal is, hogy a különböző típusú traumák feldolgozásához KÜLÖNBÖZŐ MEGKÖZELÍTÉSEKRE van szükség. Illetve, hogy pl. a sokk trauma feloldásánál nagyon nagy a veszélye annak, hogy nem hogy gyógyul valaki, hanem újratraumatizálódik. A segítőknek, terapeutáknak épp ezért létfontosságú tisztában lenniük a trauma mibenlétével, az idegrendszer működésével, az újratraumatizálás lehetőségeivel. Ehhez első soron is arra van szükség, hogy a segítő is teljes egészében tapasztalja meg magában mindezt, ismerje fel a saját testében is a különböző stresszfiziológiai állapotokat, gyakorolja a testben élést, és így képes legyen teljes egészében ráhangolódni a kliensére TESTILEG is. Ilyen módon BIZTONSÁGOSAN és értőn tudja vezetni a klienst a feldolgozási folyamataiban. (Hármas Agy és Traumafeldolgozás témában itt olvashatsz.)

Ahhoz, hogy a stresszorok elhagyhassák a szervezetünket, mindenképp a TESTÜNKBEN kell dolgoznunk. Szép fokozatosan vissza kell szoknunk a testben élésre, a testünk jelzéseinek érzékelésére és értésére, az érzéseink átérzésére. KAPACITÁST kell felszabadítanunk az évtizedes beragadások és elfojtások által összeszorult rendszerünkben. És mindezt NAGYON LASSAN, FOKOZATOSAN, APRÁNKÉNT ADAGOLVA. Nem elárasztva a rendszert pl. több órás, több napos óriási „oldásokkal”. Sajnos, nagyon sok piacon levő módszerben nem veszik figyelembe ezt a fokozatosságot, nem végzik el azt a hosszas ALAPOZÓ MUNKÁT, amire már lehet építeni. És nem rendelkeznek alapvető ismeretekkel a trauma, traumatizáltság és idegrendszeri működések összefüggéseivel kapcsolatosan.

Az ÖnMunka ezért is hosszas folyamat mostanra. A 15 hetes kurzus gyakorlataival olyan ERŐS ALAPOKAT építesz ki és olyan biológiai, stresszfiziológiai, idegrendszeri, agyműködési, érzelmi és mentális szintű ismeretekre és TAPASZTALATOKRA teszel szert, ami BIZTONSÁGGAL MEGTART, és minden szinten ÖSSZEKAPCSOL ÖNMAGADDAL. Én ezt nevezem ÖNISMERETNEK. Az ÖN-TAPASZTALAT szó tán jobban leírja. Látlak szeretettel, ha ilyen minőségben élnéd az életedet.

ÉLETED LEGFONTOSABB KAPCSOLATA: AZ ÖNKAPCSOLÓDÁS, AZ ÖNFELNEVELÉS  ÉS AZ ÖNFELISMERÉS GYAKORLATI  KURZUSA: 15 HETES ÖNMUNKA ONLINE KÉPZÉS 2019. MÁRCIUS 22-TŐL JÚLIUS ELEJÉIG

Ami Felmegy, Annak Le is Kéne Jönnie, avagy a Traumás Stresszválaszba Ragadt Idegrendszer a Mai Ember Általános Állapota

AMI FELMEGY, ANNAK LE IS KÉNE JÖNNIE, AVAGY A TRAUMÁS STRESSZVÁLASZBA RAGADT IDEGRENDSZER A MAI EMBER ÁLTALÁNOS ÁLLAPOTA 

A TRAUMA és az IDEGRENDSZER világának megismerése révén az elmúlt évben olyan belátásokat kaptam, amik abszolút hiányzó láncszemek az emberi lény működésének megértése, sebeinek begyógyítása, testi és lelki egészségének helyreállítása területén. Ennek a folyamatnak része a napi szintű finom, a legmélyebb testtudatosságot, idegrendszeri tudatosságot és szabályozást fejlesztő gyakorlatok végzése. Hihetetlen élmény, ahogy az egész létezésemet, testben levésemet egyre erőteljesebben áthatja és minden nap újabb és újabb felismerésekkel ajándékoz meg mind a saját életemet, mind pedig a klienseim állapotát illetően.

Mindennek erős előfutára volt az eddigi többéves testérzetes munka, de ez valami még alapvetőbb. A legfinomabb szintű ráhangolódás az „emberállati”, fiziológiai, zsigeri, ösztönös működésekre.

Ahhoz, hogy az emberi lény testi és lelki szinten egészséges legyen, a LEGALAPVETŐBB BIOLÓGIA SZINTJÉN EGYENSÚLYNAK kell lennie. Ez a legalapvetőbb biológiai szintünk az IDEGRENDSZER, melynek az ún. AUTONÓM/VEGETATÍV része érdekel most minket. Ennek a részünknek semmi köze a tudatos gondolkodáshoz, semmi. Ez a részünk nagyrészt állati – hüllő és emlős örökség – és úgy is működik. Anyatermészet. Totálisan ösztönös. És 100%-ig a túlélésünket szolgálja. Amikor egészségesen, egyensúlyban működik, akkor nagyon leegyszerűsítve felmegy, aztán lemegy. Aktivizálódik, majd megnyugszik. Veszély, fenyegetés, támadás, kihívás észlelésekor fel, hogy meg tudjunk küzdeni vagy el tudjunk menekülni, utána, ha elmúlik a veszély, akkor lemegy: visszaáll az alap egyensúlyi állapot. Az ábrán a normál tartományban szabályosan fel-le hullámzó sima szürke vonal mutatja a szimpatikus és a paraszimpatikus idegrendszer egyensúlyi működését. (Ha rákattintasz a képre, nagyobb méretben feljön.) Stresszhormonok fel, stresszhormonok le. Nem ragad be semmi az energetikai rendszerbe, az izmokba, szövetekbe, testbe. A vadon élő állatokban ez szépen így is folyik, a háziasított és állatkerti állatokban, illetve az emberben már nem.

És van még egy mechanizmus, a lefagyás, amit akkor vet be a természet, ha úgy ítéli meg, sem elmenekülni, sem megküzdeni nem tudunk. Ez egy totál lekapcsolás, az utolsó esély a túlélésre, ha halottnak tettetjük magunkat. Ez a stresszválasz életmentő ugyan, de nagyon rövid időre van kitalálva. Nem arra, hogy az egész életünket ebben töltsük. Pedig sajnos úgy tűnik, hogy sok ember ebben a lefagyási válaszban benne ragad valamikor az élete során; FUNKCIONÁLIS LEFAGYÁSNAK nevezik ezt az állapotot. Számunkra az nagyon izgalmas, hogy az érzelmi traumáinkat gyerekként a legtöbben ezzel a válasszal éltük meg, és ki mennyire ragadt benne már akkor és azóta is.

Ez a hosszú idejű lefagyás azért lehetséges, hogy az emberben zavart szenved ennek a rendszernek az eredeti, természetes működése, amit az agyunk legmagasabban fejlett része, a neocortex, azaz új agykéreg okoz. Ide tartoznak az értelmezési és jelentésadási funkcióink, melyek felül tudják írni a paraszimpatikus szakasz ösztönös lezajlását. Vagyis: a stresszhormon szintünk felmegy, de nem jön le. Vagy beragad az üss-vagy-fussba, vagy beragad a lefagyásba, vagy a kettő kombinációjába. Ez is látható a fenti ábrán. A piros vonal jelzi az egyensúlytalan működést és a fenti avagy lenti beragadást, míg a szürke vonal továbbra is az ideális egyensúlyi működést. És olvashatók azok a FIZIKAI ÉS LELKI TÜNETEK, amiket a hosszú távon stresszválaszba ragadt idegrendszer okoz, mivel ilyenkor a test NEM TUD REGENERÁLÓDNI:

ÜSS-VAGY-FUSSBA RAGADVA: Szorongás, pánik, hiperaktivitás, túlzott ijedtség, nyugtalanság, képtelenség az ellazulásra, hiperéberség, emésztési problémák, érzelmi elárasztottság, krónikus fájdalom, álmatlanság, ellenségesség, dührohamok.

LEFAGYÁSBA RAGADVA: Depresszió, tompultság, letargia, élettelenség, kimerültség, krónikus fáradtság, tájékozódási zavarok, elválasztottság érzete, disszociáció a testből, komplex betegség-szindrómák, fájdalom, alacsony vérnyomás, rossz emésztés.

És a kettő kombinációja is gyakori, ide-oda kapcsolgathat, akár egy napon, órán belül is. Elképzelhető, milyen kuszáltságban élünk emiatt. Plusz itt jön be az, hogy miért is tudnak bizonyos módszerek akár még nagyobb kárt okozni, mint jót és gyógyulást. Mert ún. újratraumatizációt okoznak, illetve nem szép fokozatosan, értőn közelítenek a rendszerhez és a tünetekhez, hanem bumm bele módjára, hátha sikerál majd belőle valami. Hát, sokszor még mélyebb beragadás sikerál. Nekem pl. teljes mellékvese kimerülés, krónikus fáradtság, hormonális felborulás, emésztőrendszeri káosz, durva ekcéma, kismedencei gyulladás és több hónapos letargikus állapot sikerált 2015 végén egy erős légzéses jógamódszerrel, igazán fincsi volt. Még mostanra sem épültem fel teljesen, de a legjobb úton haladok. És igazából ennek köszönhetem, hogy eljutottam a neuropszichológiához, agykutatáshoz, az autonóm idegrendszer szerepéhez, a trauma mélyebb megértéséhez. Peter Levine, Stephen Porges és a csodás Irene Lyon munkásságához. És ahhoz, hogy miért is kell ALULRÓL FELFELÉ, vagyis a test felől is haladni a testi-lelki gyógyulásunkban.

ÉLETED LEGFONTOSABB KAPCSOLATA: AZ ÖNKAPCSOLÓDÁS, AZ ÖNFELNEVELÉS ÉS AZ ÖNFELISMERÉS GYAKORLATI KURZUSA: 15 HETES ÖNMUNKA ONLINE KÉPZÉS 2019. MÁRCIUS 22-TŐL JÚNIUS VÉGÉIG

Most több tudományosságot nem írok, nem is vagyok tudós és nem is leszek, csak egyszerűen lenyűgöz ez az egész. A saját egyszerű megértésemben tudok erről írni és beszélni, és így is építem bele a munkámba.

A LÉNYEG AZ, HOGY AZ ÉRZELMI, HANGULATI, HORMONÁLIS, IMMUNRENDSZERI ÉS FIZIKAI-SZERVI SZINTŰ EGYENSÚLYUNKHOZ AZ IDEGRENDSZERÜNKNEK KELL EGYENSÚLYBAN ÉS RUGALMASAN TERHELHETŐ ÁLLAPOTBAN LENNIE. ENNEK KULCSA PEDIG A TERMÉSZETES IDEGRENDSZERI VÁLASZAINK FOKOZATOS VISSZAHANGOLÁSA. A JÓ HÍR AZ, HOGY EZ MEGVALÓSÍTHATÓ.

Nem 2 nap alatt, nem is 2 hét alatt. Nem is feltétlenül teljes egészségi helyreállítással, hiszen, ha a rendszerünk már több évtizede elhangolódott, akkor mostanra nagy károsodást szenvedhetett a fizikai testünk. De a test regenerációs képessége csodálatos. És ha akár 2 évet erre szánunk az életünkből nagy türelemmel és egyre nagyobb fiziológiai tudatossággal, az már önmagában egy csodás folyamat. Ami a pszichénkre és a teljes lényünkre, illetve az önmagunkkal és a másokkal való kapcsolódásunkra is mélyen hat. Én erre megyek. Örülök és megtisztel, ha velem tartasz.

ÉLETED LEGFONTOSABB KAPCSOLATA: AZ ÖNKAPCSOLÓDÁS, AZ ÖNFELNEVELÉS ÉS AZ ÖNFELISMERÉS GYAKORLATI KURZUSA: 15 HETES ÖNMUNKA ONLINE KÉPZÉS 2019. MÁRCIUS 22-TŐL JÚNIUS VÉGÉIG