Nem Vagyok Szerethető – Láss át a hiány-történeteden

Amit magadról elhittél, az csupán történet. Gondolatok és érzések hosszú évek alatt összetapadt csomagja, mely egészen addig vezérli az életedet, amíg át nem látsz ezen az illuzórikus én-csomagon. És amíg nem látsz át rajta, addig az életed szereplőitől is ennek a történetnek a megerősítését várod – teljesen tudattalanul. Elindulsz szeretetet, figyelmet, megbecsülést hajszolni a külvilágban, de nem járhatsz tartós sikerrel, mert amit önmagadról hiszel, a központi hiány-történeted megakadályoz ebben. Ha pl. nem szerethetőnek hitted el magad, folyton a szeretetet fogod hajszolni „odakint”, mégsem találod sehol. Még akkor sem, ha azt kapod. Mert összeegyeztethetetlen a saját magadról szóló én-azonosulásoddal. És a legabszurdabb az egészben, hogy sosem „odakint” fogsz szeretetet „találni”, hanem saját magadban fogsz kapcsolatban kerülni „vele”, amint átlátsz a történeteden. Nagyon fontos, hogy nem átírod a szeretetlenség történetedet szeretetettség történetre, hanem átlátsz rajta, így saját magad maradsz ott szeretetként. Ezt csak megtapasztalni lehet, a fejedben sosem fogod lejátszani ezt a játékot. Önmagadba kell merülni hozzá, a saját történetedet összetartó gondolatokat és érzéseket kell „szemügyre venned”. Scott Kiloby Élő Önvizsgálatai ebben tudnak segítségedre lenni.

Kicsit részletesebben erről a hiány-működésről Scott tollából:

Amikor azt hisszük magunkról, hogy nem vagyunk szerethetők, akkor ennek az üzenetét küldjük ki a világba. Tudattalanul eljátsszuk ezt a szerepet, és egy nem szeretett ember nyelvén beszélünk és viselkedünk, ekként viszonyulunk másokhoz. Következetesen ebből az önmagunkról szóló hiedelemből reagálunk másokra, és az ő tetteiket szeretetlennek értelmezzük. Az, hogy mások tettei objektíve szeretetlenek-e, semmit nem számít a saját történetünk szempontjából. Az értelmezés folyamatosan megtörténik a fejünkben. Az „Én nem vagyok szeretve” bumerángját dobjuk ki a világba – teljesen tudattalanul – újra meg újra, ami mindig visszatér hozzánk.

         Amikor azt hisszük mélyen belül, hogy nem vagyunk szerethetők, van bennünk egy tudattalan hajtóerő, hogy olyan embereket és helyzeteket vonzzunk be, akik/amik megerősítik a történetet. Ugyanazt a mintát ismételjük a kapcsolatainkban. Folyamatosan a szeretetlenségi történetünk szerint értelmezzük mások tetteit. Tudattalanul még szabotálhatjuk is a kapcsolatokat. Így újra és újra megszilárdítjuk a történetet, amíg át nem látunk a hiány-énen. Mert soha semelyikünk sem volt elégtelen/hiányos ember. Nincsenek elégtelen emberek, csak régi, még futó programok.

         Amikor a Megtalálhatatlan Önvizsgálat segítségével átlátunk a hiány-történetünkön, a „Nem vagyok szerethető ember” régi forgatókönyve már nem működik többé. Mihelyt a történetet megtalálhatatlannak látjuk, a szeretetet látjuk igazi természetünknek. Természetes módon abbahagyjuk a bumeráng dobálását, mert a hiány-történet hiányzik. Mások nem tudják azt visszaküldeni, amit mi már nem dobunk ki nekik.

         Ez nem azt jelenti, hogy benne kell maradnunk minden kapcsolatban. Vagy megyünk, vagy maradunk. Világosabbá válik, hogy mi a megfelelő tett, amint már nem a hiány-én lencséjén keresztül nézünk másokra.

         Például ha valaki központi története az, hogy „Nem vagyok szerethető”, tudattalanul olyan partnert választhat, aki nem tudja viszonozni a szeretetet, aki fizikailag vagy érzelmileg bántalmazza, vagy más szeretetlen módon cselekszik. Vagy tudattalanul szabotálhat egy egészséges kapcsolatot, hogy a nem-szerethetőség központi történetét működésben tartsa. Bár mindez fájdalmat eredményez, a fájdalom legalább ismerős. Megerősíti a központi identitását. Végül is, ki lenne a központi története nélkül? Ezzel nem az áldozatot hibáztatjuk. Mindez nem mentség bármilyen bántalmazásra vagy problémás viselkedésre a partner részéről. De ez a fajta belátás megnyithatja az embert arra a lehetőségre, hogy meglássa, hogy a központi történetének valami köze lehet ahhoz, hogy kit választ partnernek, és hogyan reagál a kapcsolatokban.

         Amint átlát az önmagáról szóló hiedelmen, mindez a tudattalan elmetevékenység a tudat napvilágára kerül, és aztán elcsendesül. Megszakad a hiány-történetén alapuló mágneses vonzódás olyan partner felé, aki rosszul bánik vele. A szabotázs abbamarad. Azon kaphatja magát, hogy marad a kapcsolatban, ha az egy érettebb, elégtelenség nélküli, én-telen szeretetté mélyül. Máskülönben, úgy találhatja, hogy már nem akar azzal a partnerrel lenni, különösen, ha a partner még mindig a saját hiány-mintáit éli, és nem hajlandó magába nézni.

(Scott Kiloby: Élő Kapcsolat)

Ha szeretnéd megtanulni, hogyan lehet átlátni ezeken a központi hiány-azonosulásokon, mint: nem vagyok szerethető, értéktelen vagyok, nem vagyok fontos, nem vagyok elég, nem vagyok tökéletes, sikertelen vagyok, vesztes vagyok, áldozat vagyok, stb., szeretettel látlak egy 2-napos, kiscsoportos, gyakorlati tréningen, utána egyéni konzultációkkal a csomagban:

Scott Kiloby Élő Önvizsgálatok Alapcsomag (Megtalálhatatlan Önvizsgálat és Szorongás Önvizsgálat) 

Részleteket, aktuális időpontokat itt találsz, gördíts lejjebb az oldalon: Aktuális ÖnMunka Tanfolyamok

Scott Kiloby két könyve megvásárolható magyarul itt.

Scott Kiloby összes blogbejegyzés listázva itt.

Személyes Tapasztalatok

"Ha valóban tudnád, hogy ki vagy, soha többé nem szólnál egy szót sem." (Byron Katie) 

Összegyűjtöttem egy csokorra valót a Munkát már ismerők és gyakorlók nekem írt visszajelzéseiből. A személyes tapasztalatok prototípusa a legelső blogbejegyzésben volt olvasható. (András, aki komolyan veszi az életét.) Rengeteg történetről számolnak be nekem az ÖnMunkások, főleg telefonon, és újra meg újra elámulok, milyen csodák történnek velük, mennyire másképp állnak az élethez, mennyivel jobban élvezik. Szoktam kérni őket, hogy írják is le ezeket a megtapasztalásokat - ez még elég kevésszer történik meg. Ez úton is szeretnélek arra kérni Benneteket, hogy írjátok le, és küldjétek el nekem a megéléseiteket; ezek tudnak a legtöbbet mondani másoknak. Köszönöm!

„A hétvégén megértettem, hogy mi is az tulajdonképpen, amit csinálok, illetve, hogy azt mások - akik a környezetemben vannak - milyennek tapasztalhatják meg. Megláttam, hogy amit szeretnék, mennyire nem azt csinálom – legalább is nem az megy át a cselekedeteimből, gondolataimból. És ráébredtem, hogy amit látok a másikban akkor, amikor valami nem úgy van, ahogy én elterveztem, vagy szeretném, az teljes egészében én vagyok. Amit észreveszek másokban, hogy ez vagy az nem tetszik bennük, az tulajdonképpen bennem van, nem a másikban. A jó hír viszont, hogy ami tetszik, az is.” Laci

„Élménybeszámoló:

Tegnap találkoztam a MUNKÁS lányokkal, Julika vállalta, hogy dolgozik velem, de Icus is ott volt, így hárman dolgoztunk. Olyan  felismeréseim voltak, hogy elámultam.
Ráláttam, miért szabotálok mindent, miért nem bírom, ha valaki megmondja, mit csináljak.
A főnökeimet alapból mindig utáltam, mert megmondták (mint Anyukám). Cselekedni csak az utolsó pillanatban, ha nagyon be vagyok szorítva, vagyok képes. Ez a munkámra és az életem minden területére igaz. Csak úgy magamért nem vagyok képes lépéseket tenni, csak ha ég a talaj a lábam alatt.

Természetesen gyermekkoromban anyukám, mielőtt elment dolgozni, kiadta parancsba, mit kell egész nap csinálnom.  Belülről fortyogtam, mint azt azóta is teszem.

Boldog és hálás vagyok, hogy megismertem a MUNKÁT. Andika, imádlak!
Gondolatban veletek vagyok!

Alig várom, hogy az újak beszámoljanak az élményeikről. (Mert tanulni lehet belőle.)
A múlt pénteki találkozó is remek és hasznos volt!
Millió puszi mindenkinek!” Györgyi

Egy rövid Skype beszélgetés (a beszélgetőpartnerem skype nevét megváltoztattam):

[13:25:12] F: (integetés)

[13:25:31] Oravecz Andrea: szia Aranyos!

[13:25:57] F: 28-án szeretnék jönni

[13:26:06] Oravecz Andrea: :)

[13:26:22] F: amúgy nincsenek szavaim

[13:26:39] Oravecz Andrea: nincs is rájuk szükség

[13:26:42] Oravecz Andrea: felírtalak

[13:27:34] F: életem legszebb estéjét töltöttem el és ezt neked is köszönhetem

[13:27:58] Oravecz Andrea: Vele?

[13:28:07] F: igen

[13:28:16] Oravecz Andrea: (szív)

[13:29:02] F: ültünk az étteremben, és jól esett sírni és boldog lenni egyben

[13:30:04] Oravecz Andrea: én is szómentes lettem

[13:31:46] Oravecz Andrea: "Ha valóban tudnád, hogy ki vagy, soha többé nem szólnál egy szót sem." (Byron Katie)

[13:32:41] F: igen

[14:53:29] F: szép hétvégét (integetés)

[14:54:28] Oravecz Andrea: Neked is!!! Puszillak

„Sziasztok!

Másodszor fordul elő velem, hogy előző nap azzal a témával munkálkodtunk Kysandival, amiről a blogban Andi írt.

"Döntenem kell" és "Tudnom kell, hogy mit akarok" hiteimmel gyötröm magam hetek óta és ebbe már olyan szépen belepörgettem magam, hogy lassan utcára sem mentem.

A megfordításokból azonban szépen előbújt, hogy tudnom kell, hogy mások mit akarnak tőlem. Az egész alvilága pedig az, hogy "Nem szabad gyengének látszanom, mert az azt jelenti, hogy mások eltipornak..."

Amióta megéreztem a "Nem kell tudnom, hogy mit akarok" kellemes, ringató, lágy hullámait, nyitottan figyelem, hogy mit hoz elém az élet és indulok sétálni a gyönyörű napsütésben.

Köszönöm és hálás vagyok. Puszik, Kata”

„Szia!

Most leírom a tapasztalataimat: hála Neked, a blogodnak, az utóbbi napokban ismét többet foglalkoztam a Munkával. Még mindig csak olvasok róla, és nem csinálom... :-)

Már ettől nagyon jól érzem magam. Barátnőm azt mondta, hogy amerikás a könyv, a módszer. Szerintem nagyon nem! Inkább csodálatos, hogy olvasom valakinek a könyvét, és olyan mintha beszélgetnék vele... Csodálatos, hogy ott messze Katie írt valamit, ami ennyire megérintett engem!

Ma felhívtam a barátnőmet munkából hazafelé menet, és azt mondtam, ha megfeszülök, sem tudnék most semmiért se panaszkodni! És ez jó! :-)

Üdv!” Gyöngyi

„Szia Andi!

Akkor íme, a kicsiny életem kicsiny tapasztalatai ÖnMunka ügyben.

Egyre jobban szeretem használni a KELL szót (meg kell csinálnom..., végeznem kell ezzel előtte...), mert rögtön utána tudom, mondani azt hogy - vagy nem kell? :-) Néha ki tudom mondani, és elgondolkodni rajta, hogy - valóban kell? - most kell? - ezt kell? De ha nincs is lehetőségem kimondani hangosan (mert, mondjuk dolgozom), magamban akkor is megkérdezem ezeket. És ez jó, így lesz a kell, ami rondán kötelező szó, számomra lehetőség arra, hogy gondolkodjak.

Azokat a dolgokat, amiktől a leginkább féltem, azokat keresem a legjobban. Ami a legrosszabb opciónak tűnik, ha az fog történni, akkor az lesz a legjobb, és általában nem is történik semmi rossz. Sokkal rémesebb, amikor magamat ijesztgetem, mintha megtörténik valami, mert akkor azt tudom is kezelni. Ez most  tapasztalat, sok furcsa helyzetbe keveredtem az elmúlt hetekben, ami egyértelműen rossznak tűnt, de kicsit megforgatva a dolgokat, annyira nem is.

Ezek a kis dolgok változtak, egyre könnyebben veszek észre mindenféle berögződéseket (mániákus mániát), amiken lehet dolgozni.

Üdvözlettel!” S. Anita