Az Élő Önvizsgálatok
(ÉÖ) kivételesen hatékony eszközt adnak a kezünkbe ahhoz, hogy átlássunk a
magunkról, másokról és a világról szóló hiedelmeinken.
Húsz évnyi keresés és önmagával való küzdelem után, Scott
elkezdett máshogy ránézni a szenvedésre.
Többé nem fordult el a múltból hurcolt negatív gondolatoktól és érzésektől, nem
a jövőben kereste tovább a megnyugvást, hanem közvetlenül szembenézett a megtapasztalásaival, ahogy azok felbukkantak.
Ebből fejlődött ki az Élő Önvizsgálatok, melyekre nagy hatással volt Greg
Goode-dal való közös munkája (Üresség Tanítások) és az Advaita Közvetlen Út. Az
így szerzett megtapasztalásait Scott egy modern,
gyakorlatias, könnyen használható „megtalálhatatlansági módszerként”
finomította ki, melynek segítségével közvetlenül meglátható minden dolog
üressége, átlátszó természete.
Ahogy azt Scott (és mások) meglátták, minden szenvedésünk középpontjában az a hiedelmünk áll, hogy elkülönült lények vagyunk. És ezzel az
elkülönültségi érzettel együtt jár a hiányosság
és nem megfelelőség érzete is. Mindannyiunkban fut egy központi
hiány/nem-megfelelőség történet, mely minden megtapasztalásunkra rányomja a
bélyegét, főképp a másokkal folytatott kapcsolatainkban. Nem vagyok szerethető.
Nem vagyok biztonságban. Nem vagyok elég jó. Büntetve vagyok. Bármi legyen is a
történetünk, az én-azonosságunk erre az
alapra épül fel. Az önvizsgálatok segítségével szétbonthatjuk a
történeteinket, egészen le a gyökérig; nem helyettesítjük be a negatív
hiedelmeket pozitívakkal – az ellentéteken
túlra látunk, a gondolati azonosulásokon túlra.
„Nincs annál édesebb, mint meglátni minden dolog ürességét.” (Scott Kiloby)
„Nincs annál édesebb, mint meglátni minden dolog ürességét.” (Scott Kiloby)
(Aktuális Élő Önvizsgálatok Tanfolyamok itt)
Az Élő Önvizsgálatoknak öt fajtája van. Mindegyiknek az alapja a Megtalálhatatlan Önvizsgálat (MÖ), amit alapvetően valamilyen én-érzet, identitás vagy bármi más „tárgy” keresésére használunk. A Bumeráng Önvizsgálat segítségével felfedezhetjük, hogy milyen identitásunkat tükrözi vissza egy adott személy, helyzet vagy körülmény, és a végzésekor gyakran tudatosulunk korábban tudattalan vagy elfojtott hiedelmekre. A Panoráma Önvizsgálat abban segít, hogy felfedezhessük, mit tükröz vissza rólunk több személy, helyzet vagy körülmény, és így igen erőteljes módja a mély kondicionáltságunkon való átlátásnak.
"Az Élő Önvizsgálatok és a mély, belső utazás elképesztő élményt jelentenek számomra. Az élettel, azaz a saját darabkáimmal való intimitásnak olyan mélységét élem meg, ami szinte leírhatatlan. Olyan feltétel nélküliséget tapasztalok az élettel - önmagammal - kapcsolatban, amiről sosem gondoltam, hogy egyáltalán létezik ilyen. Ez az a végső és feltétel nélküli "babusgatás", ami után egész életemben sóvárogtam - saját magam édesanyjává váltam. Szavakkal nem is lehet igazán megfogni, de tudom, hogy néhányotok érti, miről beszélek. A mély, belső munka - annak a feltárása és felfedezése, hogy ki is vagyok - nem volt mindig könnyű, de végtelenül megérte." (Lisa Meuser, Senior ÉÖ Tréner és Facilitátor)

A Függőség Önvizsgálat (FÖ), melyet Scott Kiloby és Colette Kelso fejlesztettek ki, deaktiválja a sóvárgás és függőség hátterében húzódó kényszer-mechanizmust. Bármilyen függőségre vagy sóvárgásra lehet alkalmazni, bármilyen szerre és tevékenységre, pl. túlevés, bizonyos ételek, dohány, alkohol, TV nézés, internetezés, szex, rendmánia, megerősítés-keresés, szerelem hajszolása, stb. Az FÖ a kényszeres viselkedési mechanizmus „szívét” célozza, és szép gyengéden kiszabadít minket annak szorításából. A folyamat során nincs ítélkezés, elvárás vagy moralizálás, és nem arról szól, hogy milyen „jól” vagy „rosszul” is csinálod.
A Szorongás Önvizsgálat (SZÖ) pedig, melyet Fiona Robertson fejlesztett ki Colettel és Scottal, a szorongást, félelmeket, fóbiákat, dühöt, poszt-traumás stresszt bogozza szét. Lehet a szorongás valami nagyon konkrét dologhoz kötődő – pókok vagy magas helyek -, és lehet általánosabb érvényű is, és mi felfedeztük, hogyan lehet kikapcsolni azt az aránytalan és alaptalan üss-fuss-fagyjál le reakciót, mely a szorongásos állapotokat eredményezi.
(Másfél órás Bevezető ÉÖ előadás felvétele letölthető, meghallgatható itt.)
"Az MÖ-ben az a csodálatos többek között, hogy a gyakorlat végzése során, olyan mély traumatikus tartalmak is feljöhetnek, amelyek nem kapcsolódnak közvetlenül vagy logikusan az aktuális szorongást keltő gondolathoz, képhez. S így nem csak az aktuális gondolataim és érzéseim 'összetapadványától' válhatok függetlené, a tudat terében megpihenve, hanem az alap hiedelmeimre épülő történetem is folyamatosan kikönnyül.
Köszönöm neked Andi, hogy ezt a technikát behoztad nekünk használni, és azt is, hogy folyamatosan rajta tartod a figyelmünket. Köszönöm Bogdán Ildi neked a korábbi munkáinkat, Misinek az Elvonulást és a Mélyítőt, és Gémes Gabi neked a mostaniakat, nagyon sokat segítetek nekem az életem minőségi javításában. Hála nektek!" (B.L.)
Tehát, bármilyen kihívással vagy küzdelemmel találod is
magad szemben az életben, nagyon jó esélyed van arra, hogy az Élő Önvizsgálatok
a segítségedre tud lenni. Legyen ez akár kapcsolati probléma, vagy az az érzet,
hogy sosem vagy elég jó, függőségek vagy kényszeres viselkedések, szorongás,
vagy az a vágy, hogy békére lelj önmagadban, nézzünk rá a jelen pillanatban
felbukkanó megtapasztalásodra.
Az Élő Önvizsgálatok során nem a hétköznapi, elemző, értelmező, kereső elmét használjuk, hanem
pont ezen az elmén látunk át.
„Az önvizsgálat egy folyamatos felfedezés, nem pedig egy merev módszer. Gyengéden elvonja a figyelmedet az elmédről és a gondolataidról, és finoman bevisz azokba az érzésekbe és érzetekbe, melyeket sosem akartál tudatosan megélni. Facilitátorral végezni az önvizsgálatot lenyűgözően hatékony. Megnyílunk az együtt nézésre, szeretetteljesen ránézünk arra, ami a pillanatban bukkan fel, anélkül, hogy előre meghatározott válaszokat kéne adnunk, vagy bármilyen megítélés alá esnénk. Minden pillanat egy újabb meglepetést és számtalan lehetőséget tartogat. A történeteid, a nézőpontjaid és koncepcióid, a boldogságod és a szomorúságod, a vicces és nem annyira vicces szokásaid; mindez a gazdagság felbukkan és felfedezésre kerül a pillanatban. Elképesztő látni a címkék, képek és érzetek szétesést, amint meglátod hol is tapadtak össze. Facilitátorral dolgozni értékes ajándék, mind a facilitátor, mind pedig a facilitált számára. Az egész olyan, mintha hazatérnél – önmagadhoz és a világhoz. Imádtam.” (A.)

Az Önvizsgálatokat eleinte leghatásosabban képzett facilitátorral érdemes végezni,
aki végigvezet és megtart a folyamatban. Ily módon egyszerűen csak ellazulsz és
ránézel mindarra, ami felbukkan, semmi mással nem kell foglalkoznod, a
facilitátor pedig minden ponton Veled van és megtart a nehezebb pillanatokban
is, melyektől egyedül valószínűleg
elmenekülnél. Így pedig átláthatsz azokon az ön-korlátozó, fájdalmas hiány-történeteken
és hiedelmeken, melyek folytonos menekülésre és keresésre késztetnek, és
elhitetik veled, hogy bármilyen módon is hiányos vagy nem megfelelő vagy.
"Két évembe tellett, mire tényleg megtanultam, hogy az érzésekben/érzetekben való megpihenés nem az érzetektől való megszabadulást jelenti. Miután sok időt töltöttem a gondolataim és érzéseim észrevételével és megfigyelésével, elkezdtem felfedezni, hogy milyen ellenállás indul be feléjük, és hogy sürgetést érzek arra, hogy megszabaduljak tőlük. Ahogy aztán egyre inkább tudatosultam erre, egyre inkább tudom hagyni, hogy az érzés/érzet csak úgy itt legyen, ami valódi megnyugvást, ellazulást eredményez. Az érzés nem feltétlenül tűnik el, de ahogy belepihenek, egyre kényelmesebbé válik. Fura! Most már látom, miért is forradalmi ez a megközelítés pszichológiai tekintetben. Valóban forradalmi." (Annika)

Scott arról, hogy
miért hagyta abba a „tanítást”, és ehelyett miért az Élő Önvizsgálatokra
fókuszál:
Sokszor kérdezik
tőlem, miért álltam át az Élő Önvizsgálatok ajánlására és végzésére a
felébredésről szóló tanítások helyett. A válaszom igen egyszerű: Az Önvizsgálatokat sokkal hatékonyabbnak találom
mind a saját, mind pedig annak az ezernyi embernek a megtapasztalásai szerint,
mint az írást és a beszédek tartását.
Évekig ugyanazt
tettem, mint a legtöbb tanító. Könyveket és cikkeket írtam, videókat
készítettem, csoportban és egyénileg beszélgettem emberekkel, megkísérelve
valahogy szavakkal (rámutatásokkal) segíteni az embereket abban, hogy
felismerjék az itt-és-mostban rejlő szabadságot és békét. Az igazat megvallva, a tanításnak ez a formája igen kicsi
hatékonyságú. Könnyű az így
megtanult koncepciókra „rácuppanni” és magához a tanárhoz ragaszkodni, ami megakadályozza a felébredés közvetlen
megtapasztalását. Amikor néhány évvel ezelőtt elkezdtem az önvizsgálatokat
használni az emberekkel való munkámban, hirtelen mindennapossá váltak a valódi áttörések, melyek során az
emberek átláttak azon, akinek addig hitték magukat, és megtapasztalták az elme
börtönétől történő, szavakkal kifejezhetetlen megszabadulást.
Szerintem azzal érdemes foglalkozni, ami működik.
Inkább másfél órán keresztül hallgatnád, ahogy a felébredésről mesélek,
ezoterikus vagy összezavaró nyelvezetet használva, vagy pedig a saját bőrödön tapasztalnád meg az
Önvizsgálatok felszabadító erejét? Számomra ez nem kérdés többé.
"A Buddha azt mondta: „Nem mutatok nektek ilyen-olyan utakat. De ha valóságosan léteztek, akkor hol vagytok? És ha a világ valós, akkor hol található?” A buddhizmusban ürességről beszélünk, mert amikor elkezdjük kutatni az ént, semmi szilárdat vagy anyagit nem találunk. Ott van az én érzete – egy árnyék. Van szemünk és a látás tudatossága – ez az „én” egy érzete. Képesek vagyunk tapintani és érezni – ez az „én” egy érzete. Vannak emlékeink, gondolataink, tetteink és szavaink – mindezek hozzáadódnak az „én” érzetéhez. Van testünk, a vele járó örömünk és fájdalmunk – azok is az „én”. Az én érzete a tudatunkban áll össze, s külső feltételek határozzák meg. És amikor keressük az ént, amilyenek lenni szeretnénk – hol is van? Ugyanez igaz a minket körülvevő világra. Úgy érezzük, hogy minden éppen olyan, amilyennek látszik. Amikor azonban a felszín alá tekintünk, azt látjuk, hogy világegyetemünk nem olyan szilárd, mint amilyennek tűnik." (Szakjong Mipham) - Mindennek gyakorlati vizsgálatát tudjuk megvalósítani az Élő Önvizsgálatok különböző típusaival.

Részletes összefoglaló az Élő Önvizsgálatok és a Munka
„hasznáról” itt olvasható:
Milyen gyakorlati hatása van az ÖnMunka Öngyógyító Önvizsgálatainak
Aktuális Élő Önvizsgálatok Tanfolyamok
Aktuális Élő Önvizsgálatok Tanfolyamok
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése