HOGYAN HAGYD ABBA A SZENVEDÉST: KÉRDŐJELEZD MEG! - 1-napos Workshop a MagNet Házban: Byron Katie Munka-módszere, május 10.

HOGYAN HAGYD ABBA A SZENVEDÉST: KÉRDŐJELEZD MEG! - 1-napos Workshop a MagNet Házban: Byron Katie Munka-módszere, május 10.

A résztvevők száma limitált, jelenleg már csak várólistára tudsz jelentkezni.

Jó négy éve, egyik napról a másikra költözött be az életembe Byron Katie Munka-módszere. Egy csapásra beleszerettem, megéreztem elképesztő erejét, megláttam a benne rejlő lehetőségeket arra, hogy a szenvedést tényleg abba lehet hagyni. Mintha nekem találták volna ki, annyira „ráállt” az agyam. Hosszú hónapokon át, napi tizenórákat csak ezzel foglalkoztam, hallgattam, néztem, olvastam, szorgosan önvizsgáltam, és hamarosan elkezdtem baráti körben is megismertetni Katie Munka-módszerét. 2010 őszén, a School elvégzése után elindítottam az ÖnMunka blogot, ahol mára majdnem 400 bejegyzést készítettem a témában, rengeteg cikket fordítottam, videókat feliratoztam, megosztottam a saját és mások Munka megtapasztalásait.

Rövid bemutató videó Byron Katie-től:

Aztán szépen fokozatosan elindultak a Munka Alaptanfolyamok, majd az erre épülő tematikus tréningek. Jöttek az emberek, sokan közülük mélyen elkötelezetté váltak a Munka iránt, többük mostanra kollégám ebben a szép „ügyben”. Csodás emberekkel találkozhattam így, rengeteg ajándékot kaptam az élettől az önvizsgálatokon keresztül. Az évek során több száz emberrel végeztem el ezernyi órányi önvizsgálatot, újra és újra megtapasztalva a Munka erejét, ha nyitott elmére talál. Újra és újra meglátva, hogy a szenvedésünk tényleg egyik pillanatról a másikra válik köddé, ha valóban kíváncsian, őszintén, elvárások, elképzelések nélkül engedjük be magunkat ebbe a mélyen megindító, sokszor felkavaró folyamatba. Hihetetlenül szerencsésnek érzem magam, hogy ennyi emberrel lehettem ott, amikor megengedődik számukra, hogy évtizedes szenvedés-történeteken lássanak át.

„Rájöttem, hogy amikor elhittem a gondolataimat, szenvedtem, és amikor nem hittem el őket, nem szenvedtem többé. És ez minden emberre ugyanúgy igaz! A szabadság ennyire egyszerű! Rájöttem, hogy a szenvedés szabadon választható. Boldogságra találtam magamban, ami azóta sem tűnt el, egyetlen pillanatra sem!” (Byron Katie)

Akik régebb óta követitek az ÖnMunka blogot és az ÖnMunka sorsát, tudjátok, hogy majd’ 2 éve egy újabb módszer, Scott Kiloby Élő Önvizsgálatai is beépült az önvizsgálati tárházunkba. A Scott-féle önvizsgálatok rendszeres végzése a Munka önvizsgálatokat is mélyíti, a két módszer csodásan kiegészíti egymást. Én pedig töretlen lelkesedéssel és mára egy bővülő létszámú Élő Önvizsgálatok facilitátor csapattal végzem a munkámat, akik mind képzettek és gyakorlottak a Munkában is. Célunk, hogy ezek a mélyen felszabadító önvizsgálatok minél több emberhez eljussanak, minél többen legyenek képesek önállóan is végezni az Ön-Munkájukat, és örömmel, szeretettel teli életet élni.

Ezzel a háttérrel szeretném figyelmetekbe ajánlani eddigi legnagyobb szabású rendezvényünket, mely 2014. május 10-én kerül megrendezésre a MagNet Ház nagytermében. (Vedd figyelembe, hogy ez egy szombati munkanap, ezt a terem lefoglalásakor még nem tudtuk.) Ez egy egynapos Byron Katie Munka-módszere Workshop, melyre szeretettel látunk akkor, ha még ismeretlen számodra ez az önvizsgálat, ha már olvastál róla valahol, ha már láttál akár videókat is, de még „élőben” sosem tapasztaltad meg. És akkor is szeretettel várunk, ha már végeztél Munka Alaptanfolyamot, és egyszerűen csak szeretnél velünk tölteni egy napot, mélyen elmélyülve magadban. Mindig nagyon különleges, támogató légkör alakul ki, amikor sok nyitott „megkérdőjelező” kerül össze egy légtérben. J

"Olyan sok ezo könyvet szöveget, személyiségfejlesztő gondolatokat olvastam és tettem már magamévá életemben, de valójában gyakorlati, kézzelfogható módszert arra, hogy a lelki békét megtaláljam, egyik sem adott. Még 2008-ban hallottam először Byron Katie-ről, a Munkáról, és számos hiedelmemet sikerült egyedül is felszámolnom. Átütő változást mégis a tanfolyam elvégzése utáni időszak hozott az életembe. Most már tudom, a boldogság legfőbb akadályai mi magunk vagyunk, saját magunkat akadályozzuk. Sőt, nem is mi gondolkodunk, hanem gondolkodtatva vagyunk, ez a felismerés pedig óriási felszabadultságot ad, ha mélyen megéli az ember. Ez a módszer olyan eszközt adnak a kezedbe, amit bármikor egyedül is használhatsz." (M.M.)

A nap során megismerkedünk a Munka alapfogásaival, meglátjuk, mi mindenre is lehet használni, megtanuljuk az Ítélkezőlap hatékony kitöltését, és ún. frontális munkát fogok végezni néhány bátor résztvevővel, akik vállalják, hogy ennyi ember előtt engedjék bele magukat a Munka-önvizsgálatba az én vezetésemmel és segítségemmel. Szeretném, ha a résztvevők megtapasztalhatnák, hogy mennyire hasonlók vagyunk, és hogy tényleg „nincsenek új történetek”, ahogy Katie mondja. Mindet újrahasznosítjuk, és generációról-generációra tovább adjuk, így örökítve át a szenvedést is a következő nemzedékekre. A Munka csodás eszköz arra, hogy mindez megváltozzon. Először belül, önmagunkban, aztán kívül is.

Részvételi díj azok számára, akik már részt vettek Alapcsomagon: 5.000 Ft

Részvételi díj azok számára, akik még nem voltak Alapcsomagon: 10.000 Ft

Időpont: 2014. május 10. szombat, 9.45 – 18.15 óráig (egyórás ebédszünettel) (Vedd figyelembe, hogy ez egy szombati munkanap, ezt a terem lefoglalásakor még nem tudtuk.) 

Jelentkezés kizárólag emailben, telefonszám megadásával: andi.oravecz@gmail.com

Fizetés banki átutalással. A számlaszámot a jelentkezést visszaigazoló emailben kapod meg. A befizetésről alanyi áfa-mentes számla kerül kiállításra, Tanfolyami oktatás címén. Jelentkezésed a befizetéssel válik véglegessé.

Helyszín: MagNet Ház, Juhar terem, Andrássy út 98.

A résztvevők száma limitált, ha szeretnél velünk lenni ezen a napon, május 6-ig biztosítsd a helyedet.

Szombati munkanap lévén a parkolás fizetős, normál árfekvésű. A kisföldalattiról (M1) a Kodály körönd vagy Bajza utcai megállónál érdemes kiszállni.

Ebédelni a MagNet Ház éttermében és büféjében is lehet, ez az egyórás ebédszünetbe belefér. És hazai hideg élelemmel is megoldhatod az étkezésedet. J

Ha új vagy a Munkában, és szeretnél a workshop után részt venni a magyar ÖnMunkás csoport támogató életében, lehetőséget szeretnénk adni számodra, hogy 2 kedvezményes egyéni konzultációval Alapcsomaggá egészítsd ki ezt az egynapos programot. Az egyéni konzultációkat akkreditált Élő Önvizsgálatok facilitátorokkal végezheted el, ezt főként skype-on szoktuk csinálni, ami az egész világon bevett forma az önvizsgálatokban. A 2 X másfél órás konzultáció kedvezményes ára 15.000Ft. Az egyéni konzultáció ára az egyéni facilitátornak fizetendő, ha szeretnéd igénybe venni, a jelentkezéseddel együtt jelezd ezt felém.

A rendezvény előtt kb. egy héttel még egy információs-emlékeztető emailt fogok küldeni Neked.

Várlak, várunk szeretettel.

"A Munka a világ összes szenvedését és erőszakát okozó gondolatok beazonosításának és megvizsgálásának módszere. Bárki képes elvégezni, akinek nyitott az elméje. Egyszerű, radikális és hatásos, és olyan szabad, örömteli élethez vezet el minket, melyről sokunk még csak álmodni sem mer. Nincs szükség hozzá vallási, spirituális vagy intellektuális felkészültségre, hitre, vagy pszichológiai alkalmasságra – mindössze arra a vágyra, hogy megismerd azt az igazságot, mely mindig ott van benned." (Byron Katie)

Tündérmese: Te Is Eltemetted az Érzelmi Fájdalmadat?

Nagy örömmel osztom meg Veletek ezt a mélységesen megérintő és gyógyító történetet, melyet pár hete olvastam az egyik nemzetközi Élő Önvizsgálatok csoportban. Sokan magatokra ismerhettek belőle, és bátorságot, nyitottságot kaphattok ahhoz, hogy szembenézzetek a jó mélyre eltemetett érzelmi fájdalmatokkal.

A cikk szerzője Tara Brach, aki egy igen ismert amerikai tanító és terapeuta, az általa fémjelzett ön-feldolgozási módszer neve: Radikális Elfogadás. (A cikk fordításáért hatalmas hála a csodás Bíró Marinak.)

Az ÖnMunka eszköztára alapjában véve a radikális elfogadást tanítja és életi meg velünk tapasztalati úton. Senkinek nem mondunk olyat, hogy „Fogadd el, ami van.” Ehelyett az önvizsgálatok immár széles skálájával tudjuk megközelíteni az adott személy adott problémakörét úgy, hogy mindent ő tapasztal meg saját maga számára, mindenre ő lát rá, minden kérdésre ő találja meg magában a választ, és ennek következtében automatikus és természetes elfogadás, megbocsátás, elengedés történik.

A Önvizsgálatokkal és a Belső Gyermek gyógyítása folyamattal úgy közelítjük meg mentális és érzelmi-testi szinten a bezárt, betokosodott történeteinket és érzelmi energiáinkat, hogy nem marad tér a további bujkálásra, menekülésre. Mindezt persze mindig a saját tempónkban, gyengéden, ahogy engedődik. Szép lassan minden titkunk a felszínre kerül, minden a saját idejében és tempójában, teljesen védettek vagyunk az egész folyamatban. Szép fokozatosan elfogynak a félelmetes és fájó történeteink, megélődnek a testi energiák: az egész lényünk radikális átalakuláson megy át. Pontosabban, megtapasztaljuk, hogy mindaz, akinek elhittük és éreztük magunkat, valójában nem azonos velünk. Ennek pedig hihetetlenül felszabadító hatása van.

Az ÖnMunkában - alapszinten - nem a következő cikkben vázolt módon dolgozunk, ugyanakkor azt gondolom, hogy minden módot és eszközt érdemes lehet megragadnunk, ami tisztán és őszintén ráláttat minket arra, mit is hurcolunk magunkban mentális és érzelmi szinten. És gyakorlati megközelítést is ad, sallangmentesen, a hétköznapi életünkre szabva.

(Az érzelmek eltemetésének és megélésének témájában figyelmetekbe ajánlom még ezeket a korábbi bejegyzéseket:

• Mit is tükröznek pontosan akapcsolati küzdelmeink
• Az érzelmek és érzések totálisfélreértése
• Az érzelmek közvetlenmegtapasztalása 1.
• Az érzelmek közvetlenmegtapasztalása 2.
• Amit soha nem mondtak el nekem azérzelmekről – Scott Kiloby videó)

Tündérmese az Eltemetett Érzelmi Fájdalomról

Amikor Rosalie-val munkához fogtunk, világosan érezhető volt, hogy eljött az ő ideje – a teste benyújtotta a számlát. Az első néhány ülés alkalmával kiöntötte elém élete történetét. Olyan érthetően és világosan fogalmazta meg a problémáit és azok okait, mintha valaki más életéről mesélne. Elmondta, hogy miközben velem beszélt, nem volt tudatában a testében lévő érzeteknek, de a terápiás ülések között pánik és düh hullámait élte át. Annyira intenzív érzések voltak, hogy meg akart halni. „Nem tudom ezt jól csinálni, Tara!” - mondta. „Vagy semmit nem érzek, vagy minden elszabadul. Nem csoda, hogy nem tudok meditálni és így a terápia soha nem fog segíteni.”

Azt javasoltam, dolgozzunk azon, hogy nagyobb biztonságban érezhesse magát a testében és elmagyaráztam neki, hogy ez olyan változást hozhat, amit az eddig terápiákban nem tapasztalt.  Azonnal beleegyezett, és a következő hetekben megkezdtük ehhez a munkához az alapozást. Az volt a szándékom, hogy olyan mélységesen megértsem Rosalie-t, ahogy csak lehet, és ő is biztonságban és kényelmesen érezze magát velem. Rosalie ezeken az üléseken a vágyairól és a félelmeiről beszélt valamint a szégyenéről, amiért ő mindig a „beteg”, az, akinek problémája van. Amikor felkészült, javasoltam, hogy a következő ülésen egy vezetett utazást végezzünk, hogy felfedezzük a belső életének azon részeit is, amelyek a tudatos észlelésén kívül maradtak.

Az utazás napján Rosalie-t megkértem, hogy helyezkedjen el kényelmesen és csukja be a szemét. A hipnózishoz használt képpel indultunk el: lassan ereszkedtünk le egy hosszú kanyargós lépcsősoron, ami egy csukott ajtóhoz vezetett.  Javasoltam neki, hogy lépésről lépésre hagyja maga mögött a kínzó gondolatait és érezze egyre ellazultabbnak és kíváncsibbnak magát. Mire leért a lépcsősor aljára, a teste nyugalomban volt, a szempillái rebegtek és az arca kipirult. Bólintással jelezte, hogy látja az ajtót, én pedig elmondtam, hogy az ajtó mögött valami olyan fontos dolgot fog találni, ami a gyógyulását segíti: egy ajándékot a tudatalattijától. Emlékeztettem, hogy bármit is fog tapasztalni, biztonságban van. Mindketten itt vagyunk, és bármikor visszatérhet, amikor akar. Aztán szóltam neki, hogy kinyithatja az ajtót, amikor készen áll.

Rosalie megmerevedett. Mit látsz? – kérdeztem lágyan. A hangja a suttogásnál is halkabb volt. „Egy kislányt. Egy szekrényben van… elbújt.”

Amikor azt kérdeztem, mi elől bújt el, Rosalie enyhén megrázta a fejét. Néhány pillanat múlva megkérdeztem, hány éves az a kislány. „Hét”- felelte és gyorsan folytatta – „Az apja elől bújt el.  Mindjárt megtalálja és bántani fogja”. Megerősítettem Rosalie-t abban, hogy a kicsi lány most biztonságban van és javasoltam, hogy pusztán lazítással és a dolgok megfigyelésével fedezze fel, segíthet-e valahogyan ennek a kislánynak. Amikor láttam, hogy megint könnyebben lélegzik, megkérdeztem, mit csinál most a kislány. „Imádkozik. Azt mondja, nagyon fáj, nem bírja tovább.”

Vártam pár másodpercet és gyengéden megkérdeztem: „Rosalie, mi segíthetne ennek a kislánynak, hogy ezt a fájdalmat kezelni tudja?

Rosszallóan ráncolta a szemöldökét. „Teljesen egyedül van… senki nincs ott vele.” Azután lassan jöttek a szavak: „Szüksége lenne valakire, aki vigyáz rá.”

„Ki lehetne az?” –kérdeztem. Megint várt, éberen és fókuszáltan. Az arcán hirtelen meglepődés és öröm ömlött szét: „Egy jó tündér! Látom, ahogy ott van a kislánnyal… Ott van vele a szekrényben.” Rosalie várt egy percet és folytatta: „ A tündér körül kéken csillámló fény van és lengeti az arany varázspálcáját.”

„Rosalie, van ennek a tündérnek valamilyen üzenete a kislány számára, valami, amit el szeretne mondani?

Bólintott: „Azt mondja, tud neki segíteni. Csinálhat valamit, ami segít neki, hogy egy időre elfelejtse azokat a szörnyűségeket, amikben része van. Így felnőhet, és majd akkor foglalkozik ezekkel a dolgokkal, amikor már erősebb.

Vártam egy kis időt és azután lágyan kérdeztem, vajon hogyan is képes ezt a tündér megtenni. Rosalie hangja nyugodt és megfontolt volt: „Azt mondja, meg fogja érinteni a testének különböző pontjait a varázspálcájával, így azok a részek megváltoznak, és magukba zárják ezeket a szörnyű érzéseket.” Várt, befelé figyelve, majd folytatta: „A jó tündér azt mondja, bár nehéz lesz így bekötözve létezni, mégis úgy tudja a kislány túlélni, ami történik vele, hogy csöndben marad és uralja a benne zajló érzéseket.”

Egy hosszú csönd után megkérdeztem Rosalie-t, mi történt. „Hát, a tündér betette a kislány haragját és dühét a hasába, és jól bekötözte, hogy ottmaradjanak. Aztán rakott egy varázslakatot az altestére és a vaginájára, hogy a nemi érzései ne sodorják többé bajba.” Rosalie remegve vett levegőt és én gyengéden megkérdeztem: „Még mi történt?”

Könnyek csurogtak az arcán, ahogy folytatta: „Azt mondta neki, engedje, hogy a bordái összeszoruljanak, hogy ne érezze azt a fájdalmat, ahogy a szíve megszakad.” Rosalie csöndben volt, majd kicsit hangosabban folytatta: „Azt mondta, a kislány nyaka egy erőd lesz, vastag íves falakkal, hogy a kislány ne kiáltson segítségért és ne sikítson dühében.” Rosalie csöndben maradt és én csak ültem vele szótlanul.

 

„Csodálatosan csinálod,” – mondtam neki és gyengéden hozzátettem: „Van még valami, amit a tündér a tudomásodra szeretne hozni?” Rosalie bólintott. „Azt mondja, eljön majd a nap, hogy a kislány már nem bírja mindezt magában tartani, és a teste majd ki akar szabadulni a titkok kötelékeiből. Majd akkor útjára enged mindent, amit oly sokáig magában tartott… és mindezt azért teszi majd, mert szeretne teljes és valódi  lenni.” Rosalie halkan sírt, a vállai rázkódtak. ”Épp azt mondja a kislánynak, hogy ne aggódjon. Majd talál olyan embereket, akik törődnek vele és támogatást nyújtanak neki, amikor újra magára talál.”

Rosalie hátradőlt a székében, én pedig megkérdeztem, mi történik éppen. „A jó tündér megöleli a kislányt és lefekteti az ágyába.” Néhány pillanat múlva suttogva folytatta: „Azt mondja neki, mire felébred, elfelejti, ami történt, de újra emlékszik majd, amikor készen áll.” Rosalie kicsit csöndben maradt, és amikor folytatta, a hangja kedves volt: „A jó tündér épp most mondta: ’Addig is és örökké szeretlek!’”

Mintha épp egy kedvenc könyvének utolsó lapját fejezte volna be, Rosalie megfogta a kanapén hagyott vállkendőt, maga köré csavarta és bekucorodott a párnák közé. „Ugye szabad?” – suttogta. „Szeretnék egy percre megpihenni.” Az arca békés volt, mint aki most éli át hosszú-hosszú idő után a nyugalom első perceit.

Az utazást követő hetekben Rosalie lassan átalakult, mint egy bábból kikelő lepke. Még a fizikai mozgása is észrevehetően könnyedebb, áramlóbb volt. Jobban is érezte magát: elkezdte elfogadni, hogy azokban az években a lehető legjobbat tette. Nem az ő hibája volt, hogy sosem akart szembesülni az érzéseinek intenzitásával. Nem az ő hibája volt, hogy anorexiával próbálta kontrollálni a testét és az sem, hogy felvértezte a szívét mások közelsége ellen – ez volt az ő védekezési módja a fájdalom ellen. Volt ott valamiféle intelligencia és szeretet, ami vezette őt.

Megkérdeztem, beleegyezik-e, hogy a „tündéres történetét” elmeséljem az egyik meditációs csoportomban. Boldog volt az ötlettől – azt kívánta, más is érezhesse azt az új belső szabadságot, amit ő. Amikor előadtam a történetét, többen sírva ismerték fel, hogy ők is elzárkóztak a testüktől, elzárták magukban az életerőt és nem voltak igazán élők. A történet megnyitotta a lehetőséget arra, hogy ők is megbocsássanak maguknak, amiért nem néztek szembe a mély sebeikkel, és segített nekik megérteni, hogy természetes dolog elmenekülni és védekezni az elviselhetetlen fájdalomtól.

Bár vannak az életünknek olyan szakaszai, amikor nincs más választás, mint elzárkózni az elviselhetetlen fizikai vagy érzelmi fájdalomtól, a gyógyulásunk abból fakad, hogy újra kapcsolódunk a testünk azon részeivel, ahol a fájdalmat tároltuk. A szabadsághoz Rosalie-nak és mindannyiunknak arra van szüksége, hogy Radikális Elfogadással tekintsünk a fájdalomra, amit félelemből elzártunk. A jó tündérrel való beszélgetésben Rosalie elkezdte a tudatába hozni azokat az emlékeket és érzéseket, melyek mély szenvedés forrásai voltak. Ebben a folyamatban azt is tudatosította, hogy milyen mélységesen vágyik arra, hogy teljes és valódi legyen. Bármilyen mélyen is sebződtünk, elindulunk az úton, amikor arra a belső hangra figyelni kezdünk, ami a testbe hív, vissza a teljességhez.

(A cikk eredetije és jóval hosszabb változata itt olvasható.)

Várlak Egyéni konzultációs csomagon vagy csoportos formában:

Integrált ÖnMunka Alapcsomag (3 nap kiscsoportos tréning+1X90 perces skype-os egyéni konzultáció). Részletekért kattints ide.

Hogyan Csupaszít Boldoggá Byron Katie Munka-Módszere 2.

„A Munka mindig kevesebb történetet hagy meg benned. Ki lennél a történeted nélkül? Sosem tudhatod, amíg meg nem vizsgálod. Nem létezik olyan történet, mely Te lennél, vagy ami feléd vezetne. Minden történet tőled elfelé vezet. Fordítsd meg őket; csináld vissza az összeset. Te az vagy, aki akkor marad, amikor a történet megértésre lel.” (Byron Katie)

 

Két héttel ezelőtt olvashattátok ennek a gyűjteménynek az első részét, mostanra összerakosgattam a maradékot. Ez a két bejegyzés így egy nagyon alapos összefoglalást nyújt arról, mi minden változásra számíthatsz, ha beépíted az életedbe a rendszeres önvizsgálatot. A cikk első részét itt találod, azoknak is ajánlom fekfrissítésre, akik már olvasták:

http://www.onmunka.blogspot.com/2012/04/hogyan-csupaszit-boldogga-byron-katie.html

 

És akkor a folytatás:

 

7. Nem Akaródzik Többé Kritizálnom Másokat

 

A Munka pont a „másik ember”, a „külvilág” megítélésén és jó alapos megkritizálásán alapszik, hiszen mindaz, amit „kint” érzékelünk, a saját elménk kivetítése. A kritizálás és ítélkezés a jól-tudom lételeme, minden pillanatban összehasonlít, és ha „rosszabbat” talál, mint, aminek ő gondolja magát, akkor győztessé avathatja magát. És kicsit jól is érezheti magát, fellélegezhet abból az elkeseredettségből, amikor másokat érzékel jobbnak. Életünk nagyon korai szakaszában tanuljuk meg azt, hogy valami nincs rendben velünk, ezért aztán folyamatosan kint kell erre bizonyítékot találnunk, és ugyanúgy az ellenkezőjére is, hisz bizonyos egyensúlynak kell fenntartódnia. Ez az egyensúly a felsőbbrendűség és az alsóbbrendűség folyamatos váltogatásából áll. És amíg nincsenek megkérdőjelezve az alsóbbrendűségemet okozó gondolataim, addig teljesen természetesen működteti az elmém a folyamatos kritizálást és ítélkezést. Ezért nem lehet csak úgy abbahagyni mások kritizálását. És hülyeség is lenne, mert önmagam legegyszerűbb felismerésétől fosztanám meg magam, mivel mindaz, amit odakint érzékelek, a saját magamról alkotott történeteim kivetülése. A Munkában a kritizálást és ítélkezést nyersanyagként használjuk, megkérdőjelezzük, majd a megértés fényében ezek a kritikák elenyésznek, így válunk idővel kritikamentessé. De amíg még kritizál az elmém, addig pont ez a dolga, nekem pedig semmi más dolgom nincs, mint ezeket a kritikákat észrevenni és megkérdőjelezni a Négy kérdéssel.

 

Ki lennék a történetem nélkül, hogy már nem kéne kritizálnom másokat?

 

8. Nem Gyártódnak Többé Címkék a Fejemben

 

A címkegyártás nagyon hasonlít az előző pontban vázoltakhoz. Főként az olyan címkékről van szó, melyek a jó és rossz polaritását fejezik ki. A Munka rendszeres végzésének következtében meglátok magamban minden „jót” és „rosszat”: megismerkedem önző és önzetlen, türelmes és türelmetlen, lusta és szorgalmas, erős és gyenge, kitartó és feladós, stb. önmagammal, és mindez még meg is kérdőjelezem. Vagyis a dualitás, a kettősség „fölé emelkedik” az elmém, nem fogja tudni duálisnak értelmezni a Valóságot. Ennek értelmében a címkézés ugyancsak önmagától fogva marad abba.

 

Ki lennék a történetem nélkül, hogy a címkékkel valami baj van?

 

9. Nincs Többé Igényem Arra, hogy Jó Benyomást Tegyek Másokra

10. Elengedődik a Megfelelési Kényszerem

 

Születésünktől fogva rengeteg olyan gondolatba csimpaszkodunk bele, melyek arról szólnak, hogy ha nem teszünk jó benyomást másokra, ha nem vagyunk kedves, aranyos, jó gyerekek, akkor nem fognak minket szeretni, elfogadni, megbecsülni. Iskolás korunkra ez már vérünkké válik, és az oktatási rendszerünkben tapasztalható versenyrendszer ennek hihetetlenül pontos tükrét tartja számunkra. Ami pl. az óvodákban és iskolákban zajlik, amilyen hozzáállású tanítók és tanárok foglalkoznak gyermekeinkkel, az nem az iskolarendszer és a tanárok hibája. Mivel ősidők óta hisszük azt, hogy akkor vagyunk jók és elfogadhatók, ha úgy csinálunk, ahogy mások várják tőlünk, ezért a külvilágnak is ezt kell visszatükröznie számunkra.

 

Amíg elhiszem ezeket a megkérdőjelezetlen gondolatokat, nincs esélyem elindulni másfelé, mint amerre a „külső” elvárások irányítanak, hisz azon nyomban beindul bennem a félelem, hogy elveszítem mások szeretetetét, elfogadását, nagyrabecsülését. És még ha lázadásból el is indulok a „saját utamon”, mondván, hogy borzasztó, ahogy a szüleim, társadalmam gondolkodik, él és elvár, addig ELLENÁLLÁSBÓL fogok működni. Én is szeretetlennek érzem majd magam, és nem fogom tudni szeretni azokat az embereket, rendszereket, intézményeket, stb., melyek a történetem szerint rám akarják erőszakolni az értékeiket, látásmódjukat. Amíg ellenállásban vagyok, addig ÉN AKAROM RÁJUK ERŐSZAKOLNI az én utamat, így tartom magamat elkülönülve tőlük, a Valóságtól (ahol még ezek a rendszerek működnek), és saját magamtól.

 

A kapcsolatom saját magam tökéletességével szakadt meg még nagyon korán, megint csak automatikus következményeként a „Nem vagyok elég jó” és a „Valami baj van velem” gondolatok bevésődésének. És amint „elvesztem” saját magam számára, fordultam automatikusan kifelé, hogy onnan szerezzem meg azt, ami a történeteim szerint nincs meg nekem: a szeretetet, elfogadást, nagyrabecsülést. Fontos, hogy a történeteim szerint hittem ezt el, és CSAK ELHITTEM, de nem így történt valójában: még mindig ugyanúgy megvagyok magamnak, mint voltam, csak ennek a tudatosságára, a megtapasztalására zárt le az elmém az elhitt gondolatok által.

 

Vagyis, ha feldolgozom az összes olyan hiedelmemet, melyek szerint valami baj van velem, nem vagyok szerethető, meg kell felelnem másoknak azért, hogy szeressenek, stb. (hatalmas kupac), akkor magamtól jutok vissza magamhoz. És innentől kezdve megszűnik a külső megerősítés iránti vágyam, mert már önmagam által fogom szeretve érezni magam. Nem fog többé megérinteni, ha valaki esetleg nem kedvel, nem szeret, ilyen vagy olyan véleménye van rólam, mert már nem nyomódnak be a gombjaim. Szép sorban felfedezem az összes maszkot és szerepet, melyeket azért öltöttem fel, hogy megkedveltessem magamat a külvilággal, majd ezek megvizsgálása után, a maszkok és szerepek önmaguktól fognak leesni rólam. Pont akkor, amikor már nincs szükségem rájuk. Mert addig engem szolgálnak, így érzem magam biztonságban. Haragudhatsz a maszkjaidra és szerepeidre, de ezzel nem jutsz közelebb magadhoz. Fedezd fel őket, fogadd el, hogy fontos megerősítő szerepet játszottak az életedben, és figyeld, mi történik velük, ha kívácsian elvégzed rájuk a Munkát.

 

Ki lennék a történetem nélkül, hogy úgy kell élnem az életemet, ahogy szerintem mások várják tőlem? Ki lennék a történetem nélkül, hogy jó benyomást kell tennem az emberekre?

 

11. Megengedődik, hogy Ellenállás Nélkül Haladjak a Változással

 

Amíg tele van az elmém tudattalan hiedelem-programokkal, addig ezek minden pillanatban kivetülnek a külvilágba. Bármilyen helyzetbe kerülök, azonnal a szűrőimen keresztül fog számomra megmutatkozni a világ és a benne felbukkanó emberek. Így aztán folytonos „húzd meg-ereszd meg” játékot fog játszani az elmém: amikor épp semmi olyasmi nem történik, amivel konfliktálódom, akkor ellenállás nélkül teszem a dolgom. Amikor viszont a dolgok nem úgy történnek, ahogy azt szeretném, és előbukkannak az ide kapcsolódó hiedelmeim, akkor behúzódnak a fékek, beleütközöm a SAJÁT FALAIMBA. Természetesen azt fogom érzékelni, mintha azt a falat valaki más rakta volna oda elém, ezért majd jól haragszom is rá, és ez még jobban visszafog a haladásban, az áramlásban.

 

Tán már elég unalmas, ahogy azt ismételgetem, hogy minden helyzet és minden nehézségnek látszó esemény, hülyének tűnő ember az én önfelismerésemet szolgálja: a saját épülésemre és tisztulásomra tudom mindezt használni, ha tudatosítom, milyen gondolatokhoz ragaszkodom az adott helyzetben, majd megkérdőjelezem őket. Így hamarosan ellenállás nélkül fogok haladni az eseményekkel a változással, de nem azért mert úgy döntöttem, hogy „Változnom kell”, hanem mert felfedeztem és kitisztítottam mindent, ami a változás útjába áll, az élettel való áramlás útjába áll.

 

Ki lennék a történetem nélkül, hogy változnom kell? Ki lennék a történetem nélkül, hogy folyton áramolnom kell és jelen kell lennem?

 

12. Elengedődnek a Félelmeim

 

Az eredeti cikk, mely ugyebár utasítások formájában közölte, mi mindent kell tennünk ahhoz, hogy boldogok lehessünk ebben a pontban a következők szerepeltek: „Engedd el a félelmeidet. A félelem csupán illúzió, nem is létezik – te hoztad létre. Az egész csupán az elmédben létezik. Állítsd helyre a belsőt, és a külső is a helyére fog kerülni.”

Nos, pont ez az az - elnézést a szóért – agyrém jótanács (az összes eddig vázolt ponttal egyetemben), amivel évtizedek óta bombáz minket minden ezo-spiri-pszicho okoskönyv és cikk. Nálam már nagyon tele volt a padlás ezekkel a típusú jótanácsokkal, és csak még frusztráltabb lettem tőlük, hiszen evidenssé vált, hogy én valamit nagyon nem tudok, amit mások biztos igen. Mások biztos képesek elengedni a félelmeiket csak úgy varázsütésre, a cikk vagy könyv szerzőjét beleértve, csak érdekes mód senki nem osztja meg velem azt a módszert, ahogy ez valóban megvalósíthatóvá is válik számomra.

 

A Munka pont ilyen módszer. Amíg a félelmem megkérdőjelezetlen, addig igen ideges leszek azaktól a szavaktól, hogy „csupán illúzió”, hisz az elmém folyamatosan vetíti a félelem által beindított elmemozit is, amitől aztán még jobban fogok félni. A Négy kérdés és megfordításokkal bármikor közbeavatkozhatom ebbe a folyamatba, saját magam tudom megkérdőjelezni a félelmemet okozó gondolataimat, így abbamarad a mozi. És láss csodát, a félelem is ellhagy. Nem én hajítom ki őt. Ez nem lehetséges, amíg elhiszem, amit hiszek.

 

Ki lennék a történetem nélkül, hogy nem kéne már félnem?

 

13. Elengedődik a Múltam

 

Rengeteg minden miatt köthet a múltam, többek között:

 

- azért, mert haragszom valakire, és nem tudok megbocsátani neki

- azért, mert haragszom magamra, bűntudatom van, mert szerintem valami szörnyű hibát vétettem, ami miatt egész életemben bünhődnöm kell (no, meg persze még utána is…)

- azért, mert valami csodálatos történt, aminek már vége, és én ezt visszavágyom

 

Ezek már megint nem olyasmik, amiket csak úgy hipp-hopp elengedek. Erre építettem fel az életemet, az identitásomat, nem hagyja magát ez a csomagocska csak úgy ledobni. Hiszen tőle kapom a biztonságomat, mert így legalább tudom, hogy ki vagyok. Az, aki… Amíg ettől az identitástól kapok támaszt, bármily furcsának tűnjék is, addig nem tudom „elengedni” a múltam. Ha viszont összeírom, hogy szerintem ki-mit csinált, mit kellett volna másképp, stb., majd alaposan megMunkázom az összes gondolatomat, akkor a múltam szép fokozatosan, a számomra biztonságos tempóban elengedődik. Hiszen úgyis csak egy történet. Ami csupán a fejemben létezik… De erre saját magamnak kell rájönnöm, a Munka pedig segít benne.

 

Ki lennék a történetem nélkül, hogy már nem kéne rágódnom a múlton?

 

14. Elengedődnek a Ragaszkodásaim

 

A ragaszkodásaink is egy aranyos mumus. „Engedd el a ragaszkodásaidat!” Olvastad már ezt valahol netalántán? És aztán olyan erősenn próbáltad és próbáltad elereszteni őket, hogy majd belezöldültél? És most már extrán haragudhattál magadra, hiszen nem csak, hogy felfedezted, hogy te aztán gyarló módon ragaszkodsz, hanem még ezeket a ragaszkodásaidat is képtelen vagy kirakni magadból? Amíg bármit megítélek, rossznak, eltávolítandónak ítélek meg, addig ellenállásban vagyok. Vagyis feszültség lesz bennem. Ráadásul az a dolog, amit ki akarok rakni, még erősebben kíván jelen lenni, befurakodni az életembe.

 

Fontos tudni, hogy nem egy bizonyos dolgohoz vagy személyhez ragaszkodunk, hanem azokhoz a kivetítésekhez, történetekhez, amik ehhez a dologhoz/személyhez kapcsolódnak az elménkben. Pl. azért ragaszkodom az autómhoz, mert kényelmet, gyorsaságot, választási lehetőséget, mobilitást, több szabadidőt, önállóságot, függetlenséget biztosít. Ha ez még egy szép, drága, menő autó is, akkor státuszt ad, vagyok tőle valaki, önbecsülést kapok tőle, menőnek érzehetem magam, lenyűgözhetek másokat, mennyit dolgoztam érte, milyen esztétikai élmény, stb.stb. Én ezekhez a dolgokhoz ragaszkodom, nem pedig az autómhoz. Illetve, azt gondolom, hogy ha nem lenne autóm, akkor a fent említett dolgokból hiányt szenvednék. Amíg ezt nem vizsgálom felül, addig ragaszkodni fogok az autómhoz. Ha megkérdőjelezem, hogy teljesen biztos lehetek-e mindebben, majd meg is fordítom, és keresek példát a megfordításokra, akkor egy teljesen más szintű megértésem és megélésem lesz az autómról és a rávetülő szükségleteimről. Melyek, amíg még vannak, addig vannak. Ha zavarni kezdenek, mert úgy érzem, hogy korlátoznak vagy félelemmel töltenek el, akkor bármikor segíthetek magamon a Négy kérdéssel és a megfordításokkal.

 

Ki lennék a történetem nélkül, hogy nem szabad ragszkodnom, mert a ragaszkodással valami baj van?

 

15. Megszűnik a kifogás-keresésem

 

Amikor az elme tiszta, akkor minden pillanatban tudja, hogy mi a dolgom, és azt is csinálom. Mindig az a dolgom, ami épp ott van előttem. És minden olyan gondolat, mely azt súgja nekem, hogy most valami mást kéne csinálnom, egy pillanat alatt megkérdőjeleződik a rendszeres Munkázás által rugalmassá tett elmében. Ha mondjuk, épp sor van a postán, és én azért szeretném feladni a levelemet, akkor nem fogom tudni azt gondolni, hogy „Nem kéne sornak lennie”.

 

Megfigyelted már, hogy amikor valóban szeretnél valamit, akkor semmi nem állíthat meg? Ha valóban szeretnél lefogyni, akkor teszel érte, nem tudsz nem tenni: mentális és fizikai szinten is. Ha viszont úgy gondolod, hogy szeretnél lefogyni, mégsem teszel érte, akkor jobb, ha tisztában vagy azzal, hogy valójában nem szeretnél lefogyni. Tudom, ez már megint marhaságnak tűnhet, mert annyira jó lenne így a nyár közeledtével leadni pár kilót, és biztos úgy gondolod, hogy te ezt szeretnéd is megvalósítani. Amíg azonban nem fogysz le, addig nem szeretnél, s legtöbbször valamilyen tudatalatti okból kifolyólag. Addig maradnak a kifogások, hogy mért nem tornázol, például. A Négy kérdéssel ezeket mind felülvizsgálhatod, illetve annak is a mélyére tudsz ásni, hogy miért is van szükséged azokra a kilókra, illetve körbejárhatod, mi mindent vársz attól, ha majd lefogysz. És ha már ez a téma került szóba, akkor megérted az összes kényszeres evési, pótcselekvési, önvigasztalási mechanizmusodat, felismered és feldolgozod azt a sok érzelmet, melyek az evéshez, nassoláshoz visznek téged, még akkor is, ha éppen azt gonodolod, hogy fogyni szeretnél. Hú, ez egy nagyon komplex téma, egy egész könyvet lehetne írni róla. Addig is, bármikor elkezdheted a kifogásaidat, önítéleteidet, szükségeleteidet, célkitűzéseidet, kényszeres cselekedeteidet górcső alá venni a Kérdésekkel és a Megfordításokkal. És akkor hamarosan Te is megírhatod azt a könyvet… :)

 

Ki lennék, ha soha többé nem tudnám elhinni a fejemben felbukkanó kifogásokat?

 

KI LENNÉL A TÖRTÉNETEID NÉLKÜL?

 

Ha szeretnéd megtudni, szeretettel várlak a júniusi ÖnMunka Alaptanfolyamokon:

 

KI LENNÉL A TÖRTÉNETED NÉLKÜL? – 2-napos, kiscsoportos (max. 7 fő) ÖnMunka Alaptanfolyam Byron Katie Munka-Módszere alapján. Jelentkezési határidő: május 11.

Hétvégi tanfolyam: 2012. június 2-3.

Hétköznapi tanfolyam: június 11-12.

Részleteket itt találsz:

http://kincsamivan.hu/programok.html

Hogyan Csupaszít Boldoggá Byron Katie Munka-Módszere 1.

„A Munka jóval több egy közönséges módszernél: Lényed legmélyét kelti életre.” (Byron Katie)

A napokban olvastam egy angol nyelvű cikket arról, mi az a 15 dolog, ami akadályozza a boldogságunkat. A cikk szerint csupán ezeket kell abbahagynunk, és hipp-hopp mi magunk leszünk a megvilágosodott Öröm. Ez is azon utasítás-gyűjtemények egyike, melyekből megtudhatjuk, mit KÉNE csinálnunk ahhoz, hogy boldogabbak legyünk. Egyetlen problémám van az ilyen tanács-listákkal: a HOGYAN nem igazán szerepel bennük, csak a MIT.

Egyik kedvencem, például, az „Engedd el…” típusú jótanács. Értem én, köszönöm szépen, na de PONTOSAN MIT IS CSINÁLJAK AHHOZ, HOGY EZ MEGTÖRTÉNJEN? Ha épp ezerrel ragaszkodom, ragaszkodnék a páromhoz, aki épp tegnap hagyott el, és majd belegebedek a fájdalomba, akkor HOGYAN ENGEDJEM EL?

Byron Katie Munka-Módszere a HOGYAN. Megtapasztaltatja Veled, hogy minden érzelmed, érzésed, cselekvésed, viselkedésed az előzetesen felbukkant, elhitt gondolataid KÖVETKEZMÉNYE. A Teremtés sorrendje, ahogy Katie magyarázza: GONDOL-ÉREZ-CSELEKSZIK. Vagyis hiába próbálok a cselekvésen javítgatni, miközben a kiindulás OK, a GONDOLAT még megvizsgálatlan bennem. Ezért aztán, ha egy bizonyos fájdalmasnak megélt helyzetet szeretnék „elengedni”, annyi a dolgom, hogy felfedezzem, nyakon csípjem azokat a zaklató gondolatokat, melyek a fájdalmamat okozzák, majd megkérdőjelezzem őket.

A fent említett elengedős helyzetben, például, nem az a bajom, hogy a párom elhagyott, hanem az, ahogyan az elmém értelmezi a történteket. Beindulnak a nem tudatos szinten lévő program-hiedelmeim, és ezek vetítődnek rá a helyzetre, magukkal vonva az érzelmi fájdalmat. Nem az fáj, hogy elment, hanem az, aminek az elmém gondolta őt az életemben. Mit JELENT ő nekem? Érzelmi vagy anyagi biztonságot? Hogy van kihez odabújni? Hogy van kiről gondoskodni? Hogy van kivel házisárkányoskodni? Hogy van kire építenem a jövőmet? Hogy van kivel szerelmeskedni, kirándulni, együtt enni, a problémáimat megosztani, stb.stb.? Nos, nekem ezekre a dolgokra van szükségem, nem pedig rá. Csúnya dolog, tudom, mégis így van. És amíg ezek a szükségleteim vetítődnek rá, addig nem fogom tudni „elengedni”. Ha azonban szép sorra veszem ezeket a szükségleteimet, a róla szóló történeteimet, akkor a ragaszkodásom-csimpaszkodásom hamarosan ELENGEDŐDIK.

Azért emeltem ki nagybetűvel, hogy ELENGEDŐDIK, mert az egész folyamat AUTOMATIKUS. „Én” nem csinálok semmit, csupán megvizsgálom a gondolataimat őszinte kíváncsisággal (nem azért, hogy elengedjem őt!!!), a változás pedig önmagától megy végbe. Mert ha az elmém már nem hiszi el a gondolatot, akkor nem fogok fájni, így másképp fogok tudni cselekedni. Másképp fog csinálódni.

NEM TE CSINÁLOD. Nem kell semmin sem erőlködnöd. A változás automatikus, ha a kiindulási ok, a gondolat megvizsgálásra kerül, és így az elme elereszti a hozzá való ragaszkodását. Ja, és igen, nem is Te ragaszkodsz, hanem az elméd. A jól-ismert, jól bevésődött, jól-megszokott történeteihez.

KI LENNÉL A TÖRTÉNETEID NÉLKÜL?

Az a cikk arra nagyon jó volt, hogy összeszedje a főbb csomópontokat, melyek vonatkozásában a rendszeres Munkázás következtében automatikus változás indul el az életedben. Két részre szedtem a 15 pontot, íme az első felvonás:

1. Elengedődik a Vágy, hogy Mindig Nekem Legyen Igazam

A jól-tudom elme (egó) egyik legerősebb alapköve az a vágy, hogy „nekem” legyen igazam. Mindent megtesz azért, hogy kiharcolja az igazát, övé legyen az utolsó szó, még akár kapcsolatokat is feláldoz ennek a vágyának oltárán. Ezt a működést akkor is megfigyelhetem magamban, ha esetleg nincs bátorságom kimondani az „igazamat”, gondolatban azonban jól odamondom a másiknak. Mivel az ÖnMunka egyik alappillére az „Igaz ez?” kérdés, így a rendszeresen önmunkáztatott elme fokozatosan kivonul az addig foggal-körömmel védelmezett álláspontjainak védelmezéséből, így elengedődik az a vágyam, hogy nekem legyen igazam. Ez pedig sokkal nyitottabbá tesz más vélemények meghallgatására és befogadására, a másik ember nézőpontjának mélyebb megértésére, a valódi odafigyelésre. Arról nem is beszélve, hogy mennyi érzelmi feszültségtől szabadulok fel az ellenkezésem, ellenállásom, követelőzésem feladása folytán. Tedd fel magadnak a kérdést:

Ki lennék a történetem nélkül, hogy igazamnak kell lennie? Hogyan bánnék a másik emberrel, ha nem tudnám többé elhinni, hogy igazamnak kell lennie?

2. Elengedődik a Vágy, hogy Mások és a Világ Dolgát Irányítani Akarjam

A jól-tudom elme legfontosabb tápláléka az az illúzió, hogy ő kontrollálja, irányítja az életet: a történéseket, helyzeteket, és a benne szereplő embereket. Akkor érzi biztonságban magát, ha elhiszi, hogy ő irányít, aminek következtében folyamatosan résen kell lennie, minden eshetőségre felkészülten, nehogy számára „kedvezőtlenül” alakuljanak a dolgok. Engedd meg magadnak egy pillanatra, hogy megláthasd, megérzehesd, mekkora energiádat emészti fel ez a folyamatos kontrollálási vágy. Tedd fel magadnak a kérdést:

Ki lennék a történetem nélkül, hogy irányítanom kell az életet és a benne szereplő embereket? Hogyan bánnék a másik emberrel, ha soha többé nem lenne vágyam őt irányítani (csak, hogy úgy csináljon, ahogy én szeretném)?

3. Nem Okolok Többé Másokat Semmiért

Arra kondicionálódtunk, hogy amikor nem úgy történnek a dolgok, ahogy azt szeretnénk, akkor kifelé mutogatunk bűnös után keresgélve. „Ő tette ezt velem. Miatta vagyok boldogtalan. Megbántott, tönkretett, eldobott.” Így pedig egész életemben játszhatom az áldozatot, a mártírt; hihetetlen energiámba kerül ennek az identitásnak a fenntartása, de a jól-tudom elme megrémül, ha csak egy kicsit is megpiszkálódik ez a kétes „biztonsága”. Minden hitét abba fektette, hogy ő egy áldozat, mi lenne belőle enélkül? Tedd fel magadnak a kérdést:

Ki lennék a történetem nélkül, hogy ő az oka a „bajomnak”?

„Semmi sem veled történik, hanem érted.” (Byron Katie)

4. Nem Becsmérlem és Ostorozom Magam Többé

És ha épp nem másokat okolok a bajaimért, akkor agyonszidalmazom saját magamat: „Hogy lehettem ilyen hülye? Miért nem figyeltem jobban? Miért nem csináltam meg jobban? Egy nagy vesztes vagyok, akinek semmi sem sikerül. Teljesen reménytelen vagyok. Sosem fogok megváltozni. Valami nagy baj van velem. ” Azt tanultuk meg, hogy szinte kötelességünk ócsárolni magunkat valamiért; aki nem így tesz, az nem is normális. Onnan tudhatom, hogy „rendben” vagyok önostorozás-kondicionáltságból, hogy rendszeres negatív ön-kommunikáció zajlik a fejemben. Megfigyeltem-e már, hány gondolattal elégedetlenkedek önmagammal akár csak egyetlen óra leforgása alatt?

Ki lennék a történetem nélkül, hogy valami baj van velem?

5. Előkukucskál Belőlem az ÖnBizalom

Miután szép sorban megkérdőjelezem a félelemmel teli önkorlátozó hiedelmeimet, melyek azt mondatják velem, hogy „Na, én erre nem vagyok képes”, előbukkan valódi ÖnBizalmam, mely mindig is ott volt velem, csak a vastag hiedelem-réteg eltakarta. A valódi ÖnBizalmat nem lehet fejleszteni; automatikusan bukkan elő, ahogy fogynak bennem az önkételkedő gondolatok. Többször hangsúlyoztam már, hogy a Munka nem új, „pozitív” programokat ír belénk, hanem a megkérdőjelezés által elengedődnek az eddig cipelt programjaink, ami pedig marad, az, Aki Mindig Is Voltam/Vagyok.

Ki lennék a történetem nélkül, hogy az aktuálisan előttem álló lépésre nem vagyok képes?

6. Nem Akaródzik Többé Panaszkodnom

Soha nem az adott helyzettel van baj; az elégedetlenségemet és szenvedésemet azok a történetek okozzák, melyekkel az aktuális történéseket a jól-tudom elmém felülírja: értelmezi. És mivel ezek a történetek érzelmi fájdalmat okoznak, előbb-utóbb felfigyelek rájuk, és lehetőségem van alávetni őket a Négy Kérdés és Megfordításoknak. Az elme így már nem fog ragaszkodni ezekhez az értelmezésekhez, így nem fogja tudni azt érzékelni, hogy valami nem oké, valami miatt hőzöngeni, panaszkodni kell. Minél több ilyen történetemet vetem vizsgálat alá, annál könnyedebben áramlok majd az eseményekkel, fennakadás, mentális ellenállás nélkül. Ez pedig valami elképesztően fincsi állapot!

A Valóság mindig kedvesebb, mint a sztori, melyet köréje szövünk.” (Byron Katie)

Ki lennék a történetem nélkül, hogy valami baj van életem egy bizonyos helyzetével?

A folytatással jövő héten érkezem, addig is Munkálkodjatod őszintén, kíváncsian, nyitottan. Szolgáljon nagy örömötökre és boldogságotokra ez a Csodás „Eszköz”.