Merj Szeretni – Egy Őszinte Levél

Merj megnyílni. Merj őszinte lenni. Merj történetek nélkül áramlani. Merj sebezhető lenni. Merj önmagadba nézni. Merd önmagadat felvállalni. Merj megengedni. Merj adni. Merj kapni. Merj hinni annak, ami van. Merj hinni a csodákban. Merj szeretni. Merj sírni. Merj élni. Merj játszani. Merj…

Mindez nonszensz is, mert ha még nem mersz, nem is tudsz merni, és nem is kell merned, mivel a félelmeid gúzsba kötnek. Semmi gond, csak végezd a Munkát. Rendszeresen. És a merészséged önálló életre fog kelni. Minden felsorolt vonatkozásban, és még jóval többen is. Nem Te fogod csinálni, tudod, hanem magától csinálódni fog. Szeretném, ha minél többen találkozhatnánk ott… Itt…

„Amint megnyílsz a szeretetnek, elveszíted az egész világodat. Vége. Ennyi volt. A szeretet semmit nem hagy. Totálisan kapzsi. A fájdalmunk a tagadásában van. Nincs semmi, mit nem adnál oda valakinek, ha nem félnél. És ezt nem tudod a te időd előtt megtenni. Egyelőre semmit nem kell adnod; csak kérdőjelezd meg a gondolataidat a Munkával. Amikor megértéssel tekintesz a gondolataidra, rájössz, hogy semmi veszítenivalód nincsen. Így aztán, végül kísérletet sem teszel a védekezésre. És akkor mindenedet odaadni kiváltsággá válik.” (Byron Katie)

Merészen és szeretettel osztom meg Veletek a következő levelet.

Valami Varázslat – A Kind of Magic

Most először érzek valami olyat, amit eddig sosem. Most először engedi meg nekem valaki, hogy az legyek, aki vagyok. Tényleg az lehetek, aki vagyok. Most először érzem, hogy nem baj, ha hibát követek el, mert nincs hiba. Most először nem rágom magam agyon szavakon, gondolatokon, érzéseken, mert nincs miért. Nem kell játszmákra, álarcokra, megjátszásokra, sértődésekre figyelnem. Könnyű ez? Annak tűnik. Én sosem szerettem a játszmákat. Mindig azon gondolkodtam, mennyivel egyszerűbb lenne az életünk, ha mindenki megmondaná, megmondhatná, amit gondol, amit érez.

Most először fontos nekem valaki, akit nem akarok, hogy fontos legyen. Most először vagyok fontos valakinek, akinek nem akarok fontos lenni.

Tudod, először nem történt semmi különös. Rád találtam az interneten, illetve először nem is Rád, hanem a blogodra. Tetszett, amit olvastam. Aztán írtam Neked, aztán válaszoltál, aztán elkezdtünk kommunikálni. Már a legelején az volt az érzésem, sokkal többet elmondhatok Neked, mint amit a legtöbb embernek valaha is elmondanék. Hogy miért? Fogalmam sincs. Csak láttam, éreztem valamit, valami olyan finom áramlást, olyan jó értelemben vett ellenállás-nélküliséget, amihez foghatóval még nem találkoztam. Olyan volt, mint a víz. Olyan, mint a múlt heti sétánk. Valami olyan, amiből meg lehet érteni, de inkább csak érezni, milyen az a „semmi”. A semmi, ami mégis minden. Nem a gondolataidba kúszik be, hanem a bőröd alá, észrevétlenül. Eljut minden zsigeredig, néha a sárba taszít, néha az égig emel. Rabul ejt, mégis szabad maradsz. Tökéletesen szabad. Hullámzik, ugyanúgy, mint minden. Nem is hullámzik, inkább pulzál. Hol gyengédebben, hol erősebben, de mindig érzed.

Megítéltelek Ítélkezőlapon. Nem volt más választásom, mint elvégezni a Munkát Rád. Muszáj volt belenéznem, mi az, ami ennyire más. Mi az, ami ennyire felkavar és mégis hihetetlen békét ad egyszerre, egy időben. A kind of magic.

Nem mondanék igazat, ha azt írnám, könnyű erről írni. Úgy főleg nem, hogy tudom, Te is elolvasod majd. Nem akarok mindenképp jó benyomást tenni Rád, de nagyot hazudnék, ha azt mondanám, nem várom izgatottan a reakciódat. Hogy miért? Mert ez a kettősség teszi igazzá az érzéseimet. És tudod, óriási könnyebbség, hogy le is írhatom őket.

Amikor régebben írtam Neked bármit, volt, hogy ötpercenként megnéztem az e-mail fiókomat, válaszoltál-e. Aztán szép lassan leszoktam erről, mert egyre inkább kézzelfoghatóvá vált az a „más”. Először csak az érzésekben, aztán a gondolatokban, aztán mindenhol, mindenben. Valahogy kezdem megérezni a Valóság Szentségét. Nem gondolkodom rajta, mi lesz majd, mit gondolhatsz. Látod, azt hogy „Mit érezhetsz”, már nem mertem leírni. Nem lenne őszinte. Pedig tiszta őrület, pontosan tudom, és mégsem tudok semmit. Benne van az összes lehetséges folytatás. Minden. Tudod, azt adtad nekem, hogy lassan megtanulom megengedni a Valóságnak, hogy úgy alakuljon, ahogy alakul. Hogy minden az legyen, ami. Mindent megölelek. Illetve majdnem mindent. Azért van még mit tanulnom.

Hiszen erről szól az élet. Tapasztalunk, tanulunk, majd tapasztalunk, és ismét tanulunk. Sosem lehet a végére érni. De ami menet közben vár ránk, az maga a Csoda. A kind of magic. Nem a cél, az út maga.

Tudod, sokáig úgy voltam, mint a Kis Herceg. Megírtam az e-mailt és felkészítettem a szívem. Aztán inkább nyitva hagytam a szívem, mégsem érzem, hogy veszélyben lenne. Ez hihetetlen. Én azt tanultam, hogy vigyázni kell. Vigyázni kell magunkra, el kell rejtenünk az érzéseinket és az érzelmeinket, mert kihasználhatják őket. Érdekes, most vagy megőrültem, vagy igazam van. Nem rejtek el semmit. Nem lehet rejtőzködve élni. Nagy dolgokat befogadni meg főleg nem. Tudod, lesz, ami lesz, nyitva hagyom a szívem. Ha tévedek, akkor jó. Ha nem tévedek, az meg szuper.

Tudod, ilyen szabadságot még nem éreztem senkivel kapcsolatban. Ezt néhány hete még el sem tudtam volna képzelni. Előkerült bennem valaki. Ünneplem a megszületését. Valaki, aki mindig is ott volt, de senkiben sem volt annyi bizalom, és elvárásmentesség, hogy észrevegye. Senkit sem hibáztathatok érte, mert bennem sem volt meg a bizalom és az elvárásmentesség. Benned megvolt.

Nem tudom, milyen lett ez a kis írás. Az igazság akart lenni. Egy elvárásoktól, játszmáktól mentes vallomás. Olyan valami, ami csak az, ami. Semmi több. Szerintem akkor ér a legtöbbet.

Nincsenek Hibák, avagy Namaste

Egyik kedvenc Katie történetem a mai – szintén részlet Az Öröm Ezer Nevéből. Elolvasása előtt, kérlek, gyűjts össze magadban vagy egy papíron néhány olyan esetet, amikor szerinted hibát követtél el, vagy valaki csinált valamit – akár a te „károdra” -, amit te hibának értékelsz. Utána tedd fel magadnak következő két egyszerű kérdést:

1. Ki lennék, milyen életem lenne a történet nélkül, hogy én vagy ő hibázott? Ha soha többet nem tudnám azt gondolni, hogy bárki bármit is elrontott? Mélyen engedd bele magad ebbe a kérdésbe, és csukott szemmel nézegesd az életedet – immár a hiba fogalma, lehetősége nélkül.
2. Ennek a kérdésnek a megválaszolásához még nagyobb nyitottságra van szükség: Mi jó származott abból, hogy ott és akkor én, vagy az a másik ember hibázott? Kérlek, három konkrét „jótéteményt” keress, ez az, ami valóban felszabadít. Az egész életed teljesen más megvilágításba kerül. Engedd meg magadnak ezt a másik nézőpontot. Csak nyerhetsz vele.

És akkor egy nyelvi félreértésen alapuló kedves történet:

„Te vagy a bölcsesség, melyet keresel, az önvizsgálat pedig biztosítja az ehhez való hozzáférésedet, amikor csak akarod. Tapasztalatom szerint egyikünkben sincs több, avagy kevesebb bölcsesség. Mindannyiunknak egyenlően lett szétosztva. Én ennek a szabadságát élvezem. És ha úgy gondolod, hogy problémád van, akkor épp össze vagy zavarodva.

         A Valóság/Isten akarata és a te akaratod ugyanaz, akár észreveszed, akár nem. Az univerzum nem hibázik. A „hiba” fogalma csakis akkor értelmezhető, ha összeveted azt, ami van, azzal, ami nincs. Az elmédben megszülető történet nélkül minden tökéletes. Nincs hiba. Még 1986-ban, amikor ráébredtem a valóságra, idegenek bukkantak fel az ajtóm előtt, és néhányuk összetette a két tenyerét, meghajolt, majd azt mondta, „Namaszté”. Azelőtt sosem hallottam még ezt a szót, hiszen Barstow lakói nem használják ezt a köszöntést. Ezért aztán úgy hittem, azt mondják, „No mistake” (Nincs hiba). Teljesen felvillanyozott, hogy az ajtóm előtt álló emberek ilyen bölcsek. „Nincs hiba. Nincs hiba.”

         Teljes és tökéletes rendben élünk. A „szentség” és a „bölcsesség” csupán olyan fogalmak, melyek elválasztanak bennünket saját magunktól. Azt gondoljuk, hogy létezik valamilyen ideál, melyért küzdenünk kell, mintha Jézus bármennyivel is szentebb, Buddha pedig bármennyivel is bölcsebb lenne, mint mi vagyunk ebben a minutumban. Ki lennél a rólad szóló történeted nélkül? Nagyon stresszes úgy élni, ha olyan ideáljaid vannak, melyek csak a jövőben érhetők el, egy olyan jövőben, mely sosem jön el. Amikor már nem hiszed el többé azt a gondolatot, hogy bármit is el kell érned, a világ sokkal kedvesebb hellyé válik.”

Önutálat – Önszeretet 1.

„Ha valaki más szeretnél lenni, mint aki vagy, az saját magad elpocsékolása.” (Kurt Cobain)

Közeleg a Karácsony, a Szeretet ünnepe. Kicsit elcsépeltnek hangzik ez mostanában, de a hétvégén arra gondoltam, hogy az addig hátralevő blogírásokat a Szeretet jegyében készítem el - annak mindenféle vonatkozásában. Ez majd alakul napról-napra. Te pedig, Kedves Olvasó, nyisd meg magadban azt a titkos szeretet-csapot, mely mindannyiunkban ott van, és így a Karácsonyt egész más minőségben élheted meg, mint eddig bármikor. Ez a nem-is-olyan-titkos csap a Munka végzésével könnyen hozzáférhetővé válik. Jó Munkát hozzá!

Mára egy adag idézet önszeretet témájában Byron Katie-től:

Valóságos vagyok: ez azt jelenti, hogy én vagyok a legtökéletesebb arra a feladatra, hogy én legyek; aki én vagyok, senki más nem lehetne. Ahhoz, hogy én legyek, pontosan ennyi idősnek, ilyen magasnak, és ennyi kilónak, ilyen neműnek kell lennem. Pontosan úgy kell mindent csinálnom, ahogy éppen teszem. Ez kell ahhoz, hogy én legyek, most már tudom. Ebben a tökéletes világban nincsenek véletlenek és hibák; ez a tiszta öröm és gyönyörűség szövete, ha az ember képes úgy szemlélni, hogy közben nem vitatkozik a valósággal. Kétféleképpen lehetek önmagam: az első, ha gyűlölöm, a második, ha imádom. Melyiket válasszam abban a tudatban, hogy abban viszont nincs választásom, hogy önmagam vagyok-e vagy sem? Rendben, akkor én leszek, és megkérdőjelezem a gondolataimat magammal kapcsolatban, egészen addig, míg teljesen tökéletesnek, sőt több mint tökéletesnek nem látom magamat. Valakinek csak boldognak kell lennie ezen a világon. Még jó, hogy ez a valaki én vagyok. Mindenképp belevágok!

„Szeretnem kellene önmagamat” – aki ezt gondolja, nem tudja, mi a szeretet. Mi mindannyian szeretet vagyunk. Már most, ebben a szent pillanatban is. Ezért aztán azt gondolni, hogy szeretned kellene önmagad, miközben ez nem így van, puszta önbecsapás. Mondd, nem igazabb a megfordítás: „Nem kellene szeretnem önmagam?” Honnan tudod, hogy nem kellene szeretned magadat? Onnan, hogy nem teszed. Legalábbis egyelőre. Az igazság nem tisztel semmiféle spirituális elképzelést. A szeretet nem cselekvés. Nincs semmi, amit tenned kellene. Ha megvizsgálod az elmédet, látni fogod, hogy az egyetlen dolog, ami elválaszt attól, hogy te magad légy a szeretet, nem más, mint egy gyötrő gondolat.

Miért akarnék én te lenni, vagy bárki más, amikor mind a saját magunk módján  tudunk felmenni a lépcsőn, tudunk állni vagy sétálni? Senkinek sincs több vagy kevesebb lehetősége, hogy saját maga legyen, hogy szeresse és elfogadja önmagát. Mi végett hasonlítgatnék vagy versenyeznék? Az összehasonlítás semmi más, mint egy olyan történetnek az elhívése, melyet a múlt jövőként talál ki. Annyival egyszerűbb az lenni, ami én vagyok. (Mintha egyáltalán bármi más lehetnék.)