A következő címkéjű bejegyzések mutatása: felsőbbrendűség. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: felsőbbrendűség. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. március 8., kedd

10 Spirituális Úton Terjedő Betegség


Nemrégiben találtam egy amerikai cikket, mely egy szójátékos cím alatt (szexuális úton terjedő betegség angolul STD, és ugyanez a spirituális úton terjedő betegség rövidítése) gyűjtötte össze a spirituális-ezoterikus útkeresés legtipikusabb zsákutcáit. Azért döntöttem úgy, hogy lefordítom, mert mára magyarországi piac is igazi útvesztővé vált ebből a szempontból. Rengetegen vallják magukat ezoterikusnak és spirituálisnak, amiből leginkább egy kőkemény identitást alakítanak ki, amihez aztán hozzá nem lehet férkőzni. Semmi különbség aközött, hogy milyen hiedelmeit nem hajlandó megkérdőjelezni és feladni valaki: a spirituális/ezoterikus hiedelemrendszerek, nulla megélés kíséretében, ugyanúgy gátjai a valódi önmagunkra találásnak, mint bármilyen más hiedelmeink dédelgetése. Sőt. Tapasztalatom szerint még nehezebb dolguk van azoknak, akik már mindent elolvastak és elhittek, mivel ők már nem kevés pénzt és energiát fektettek a „kiokosodásukba”. És persze okosnak is gondolják magukat, jó erős falat is építettek, és nem hajlandók semmit sem megkérdőjelezni. Ilyenkor a Munka sem tud segíteni, hisz az első és legalapvetőbb előfeltételünk a nyitott elme, és a nem-tudás megengedése.
Saját tapasztalatomról is beszélek, hiszen a cikkben felsorolt 10 betegség közül én sem keveset szopikáltam be. Egyrészt azt gondolom, hogy tök jó is, hogy így történt, mivel így legalább testközelből ismerem és fel is ismerem őket, ha valaki beléjük csúszik. Másrészt, ezt az utat valószínűleg le is lehet rövidíteni, ha figyelünk, és tudunk a buktatókról.
Lényeg, hogy a Munka a segítségedre siet, ha már ráébredtél, hogy mivel nyomod épp az ágyat. Ha pedig még nem, akkor úgysem fog tetszeni ez a cikk, a Munka pedig még kevésbé. Byron Katie Munkáját azért is szeretem (tudjátok, az ezer másik ok mellett), mert képes az ilyen zsákutcákból kihozni, illetve bele sem vinni az embert. A hangsúly a Munkában egyáltalán nem a spirituális fejlődésen van, hanem egy sokkal egyszerűbb, örömtelibb, kreatívabb, automatikusan szeretetteljesebb élet megélésén.
A Munka megment a tengernyi hablatytól, blablától, üveges tekintetű révedéstől, egy kalapnyi pénz elköltésétől, és nem utolsó sorban a viccesebb dolgokkal is eltölthető időd felesleges elpocsékolásától. Akkor is megtalálod benne Önmagadat, ha egyáltalán nem vagy spirituális, és akkor is, ha minden vágyad a spirituális fejlődés. Közben pedig nem elszállsz az akárhányadik nemtudoménhova, hanem szépen, gyakorlatiasan kezded összerakni az életedet. A Munkával együtt jár a gyakorlatiasság is, újabb ok, amiért szeretem. :) Nem mások mondják meg, hogy most épp mit és hogyan kéne tenned, gondolnod, érezned, hanem ezzel az egyszerű eszközzel minden szépen letisztul saját magadnak és meglépődik. Ehhez azonban csinálni kell a Munkát, ezt már biztos unod olvasni. :) 
No, elég belőlem, nézzük a cikket, melyet nem szó szerint, hanem lényegi pontjaiban fordítottam le.

„Jó kis dzsungelben élünk, spirituális szempontból legalább annyira, mint az élet más területeit nézve. Tényleg úgy gondoljuk, hogy ha valaki már mondjuk öt éve meditál, vagy tíz éve jógázik, akkor bármivel is kevésbé neurotikus, mint egy másik ember? Legjobb esetben, talán, legalább egy kicsit jobban tudatában van a neurózisának. Egy ici-picivel.

Életem elmúlt 15 évét a spirituális úttal kapcsolatos kutatással és könyvek írásával töltöttem, olyan piszkos területeket vizsgálva meg, mint a hatalom, a szex, a megvilágosodás, a guruk, a botrányok, a pszichológia, a neurózis. Emellett alaposan foglalkoztam az őszinte, de fájdalmasan zavarodott és tudattalan motivációkkal is, melyek a spirituális úton jellemzik a keresőket.
Munkám és utazásaim során spirituális tanítók százait és spirituális gyakorlók ezreit ismertem meg, és ledöbbentett, hogy a „fogalmi mérgezőanyagok” mennyire láthatatlan és alattomos módon „fertőzik meg” az éretlen és összezavarodott keresők nézeteit és megtapasztalásait. Valahogy úgy, mint a szexuális úton terjedő betegségek.
A következő 10 kategória nem a téma teljes körbejárása, inkább csak körvonalazza a leggyakoribb spirituálisan terjedő betegségeket.

1. Fast-food (Gyorsétel) Spiritualitás: Keverd össze a spiritualitást egy olyan kultúrával, mely mindennél jobban díjazza a sebességet, az azonnali eredményt, illetve a több feladat egyszerre történő végzését, és az eredmény valószínűleg a fast-food spiritualitás lesz. A gyorsétel spiritualitás annak az általános és teljesen érthető fantáziának a terméke, hogy az emberi szenvedésből kivezető út gyors és egyszerű. Egy dolog teljesen nyilvánvaló: a spirituális átalakulást nem lehet gyorstalpalón megszerezni.

2. Hamis Spiritualitás: Erre az álspiritualitásra az jellemző, hogy úgy viselkedünk, öltözünk és beszélünk, ahogy szerintünk egy spirituális embernek illik. Ennek kb. annyi köze van a valódi spirituális felismeréshez, mint a leopárd mintás anyagnak a valódi leopárdbőrhöz.

3. Zavaros Motivációk: A fejlődés iránti vágy ugyan valódi és tiszta, de sokszor keveredik mögöttes motivációkkal, mint például: a mások szeretete iránti vágy, a valahová tartozás vágya, a belső ürességünk megtöltésének szükséglete, az a hiedelem, hogy a spirituális úton majd megszabadulunk a szenvedéstől, a különlegesség iránti vágy, a jobbá válás vágya, az Egység megélésének vágya.

4. Azonosulás a Spirituális Megtapasztalásokkal: Ha ebben a betegségben szenvedünk, akkor az egónk azonosul a spirituális megéléseinkkel, önmagának tulajdonítja azokat, és elhiszi, hogy ő ezeknek a megtestesítője és előidézője. Általában ez a betegség elég hosszúra nyúlhat, főként azoknál, akik megvilágosodottnak hiszik magukat és/vagy spirituális tanítóként funkcionálnak.

5. A Spirituális Egó: Ez a betegség akkor üti fel a fejét, amikor az egós személyiség szerkezetébe épülnek be a spirituális koncepciók és ideák. Az eredmény pedig egy „golyóálló” egó-szerkezet. Amikor az egó spiritualizálódik, akkor teljesen ellenállók leszünk az új ötletekkel, építő jellegű visszajelzésekkel szemben, nem lehet rajtunk segíteni. Nem lehet többé belénk hatolni, megfeneklünk a spirituális fejlődésben – mindezt a spiritualitás nevében.

6. Spirituális Tanítók Tömegtermelése: Számos olyan spirituális trend van, mely olyan embereket gyárt, akik azt gondolják magukról, hogy a megvilágosodás és a mesterlét állapotában vannak, pedig meg sem közelítik ezt a szintet. Ez a betegség úgy működik, mint egy spirituális futószalag: tedd magadra ezt a ragyogást, szerezd meg azt a felismerést, és bumm, máris megvilágosodtál, sőt másokat is képes vagy hasonló módon megvilágosítani. A probléma nem az, hogy ilyen tanítók tanítanak, hanem, hogy úgy állítják be magukat, mint akik már elérték a spirituális mesterszintet.

7. Spirituális Gőg: A spirituális gőg akkor üti jelentkezik, amikor a gyakorló hosszú évek erőfeszítése árán már elért egy bizonyos bölcsességet, de ezt az „eredményt” arra használja, hogy elzárkózzon a további megtapasztalásoktól. Ennek a betegségnek az egyik tünete a spirituális felsőbbrendűség, mely úgy ad hírt magáról, hogy „Jobb vagyok, bölcsebb vagyok, mások felett állok, mivel spirituális vagyok.”

8. Csoport-Elme: Szekta mentalitásnak vagy ashram kórnak is nevezik. A csoport-elme igen alattomos vírus, mely a hagyományos társfüggőség sok elemét magában hordja. Egy spirituális csoport nagyon finom és nem tudatos egyezségeket hoz a helyes gondolkodással, beszédmóddal, öltözködéssel és viselkedéssel kapcsolatban. Azok az egyének és csoportok, melyeket megfertőzött a csoport-elme, eltaszítják a csoport sokszor íratlan szabályainak nem megfelelő embereket, viselkedési formákat, körülményeket.

9. A Kiválasztottsági Komplexus: A kiválasztott nép hiedelme nem korlátozódik bizonyos népekre. Ez a hiedelem azt súgja, hogy „A mi csoportunk spirituálisan fejlettebb, erősebb, megvilágosodottabb, és egyszerűen csak jobb, mint bármely másik csoport.” Fontos különbség van aközött, hogy valaki felismeri a számára legmegfelelőbb utat, tanítót és csoportot, illetve, hogy azt hiszi, megtalálta Az Egyetlent.

10. A Halálos Vírus – „Megérkeztem a spirituális út végére.”: Ez a betegség olyan súlyos, hogy képes akár halálos veszélybe is sodorni a spirituális fejlődésünket. A spirituális fejlődés abban a pillanatban megáll, ha ez a hiedelem kikristályosodik a pszichénkben, hiszen úgy gondoljuk, hogy elértük a végcélt.

Sokkal könnyebb észrevenni és legyőzni ezeket a betegségeket és az önbecsapásunkat, ha megfelelő körültekintéssel járjuk az utunkat. Szeretném tudatosítani a Kedves Olvasóban, hogy ezek a „veszélyek” mindannyiunkat fenyegetik, és mindannyian bele is esünk némelyik csapdába. A nehéz időkben jól jön egy nagy adag humorérzék, illetve a valódi spirituális barátok támogatása. Amikor a spirituális fejlődés akadályaival szembesülünk, könnyű elcsüggedni, önleértékelésbe esni, és az egész utazásba vetett bizalmunkat elveszíteni. Ahhoz azonban, hogy valódi változást hozzunk ebbe a világba, meg kell őrizni a magunkba és a másokba vetett hitünket.”
(Forrás: Mariana Caplan, Ph.D. Author, Eyes Wide Open: Cultivating Discernment on the Spiritual Path)

2010. november 29., hétfő

Az Igazi Mester és az Ál Mester


Ha a mai bejegyzés ellentmond mindannak, amit eddig hallottál, tanultál arról, ki is a Mester, jó. Pont ez a célom vele. Tele van ma a világ önjelölt mesterekkel, akik úgy gondolják, jobban tudják, mint mások, és majd ők jól megtanítják. Az a tudás, amit tanítani lehet, nem valódi tudás – persze nem haszontalan. Csak nem a tiéd, és amíg magadban fel nem fedezed a saját igazságodat, addig csak papagáj módjára ismételgetsz valamit, amit mondtak neked, te pedig elhitted. Ne vedd ezt személyesen, ezen a szakaszon mindannyian átmegyünk, csak jó, ha tudatában vagy. És a Munka Négy kérdésével és a Megfordításokkal tovább tudsz lépni ebből a fázisból.
Egyetlen viszonyítási pont elég ahhoz, hogy eldönthesd, benne vagy-e még ebben a fázisban: hogy bármilyen szempontból különlegesebbenek, jobbnak, „előrébb tartónak” gondolod-e magadat, mit bárki más. Ha őszinte vagy magadhoz, ha felismered az összes felsőbbrendűségedet, és meg is vizsgálod ezeket a gondolataidat, akkor a valódi alázatosság világába léphetsz be.
A Munka azért csodás, mert elvezet Magadhoz: eldobhatod az összes okos könyvedet, amik aról szólnak, milyennek kéne már lenned. Nem tudsz olyan lenni, amíg elhiszed, amit hiszel, max. úgy tudod gondolni, hogy olyan vagy. És erőlködni, hogy olyan legyél. És főként, haragudni magadra, hogy nem vagy még ott. Hol? Hol kéne lenned? Ha úgy gondolod, hogy bárhol máshol kéne lenned, bárhol máshol kéne tartanod, bármi mást kéne csinálnod, mint amit épp most csinálsz, kérdőjelezd meg a gondolataidat. És a feszültség, az önutálat, a felsőbbrendűségi érzés, az önsajnálat, a harag, az elkeseredettség azonnal távozik. Ez a valódi szabadság, nem pedig az, ha jobbnak vélem magam másoknál.

Ma folytatom Byron Katie Az Öröm Ezer Neve című könyvének idézését (szokásosan saját fordításban) ebben a témában. Kellemes olvasást és alázatos felismeréseket kívánok.

„A Mesterben nincs semmi magasztos vagy misztikus. Ő egyszerűen csak egy olyan személy, aki tudja, mi a különbség a valóság és a valósággal kapcsolatos gondolatai között. Lehet ő akár szerelő, bankelnök, általános iskolai tanár, vagy egy hajléktalan az utcán. Pont olyan, mint bárki más, kivéve, hogy ő már nem hisz abban a gondolatban, hogy a dolgoknak másnak kéne lenniük, mint amilyenek az adott pillanatban. Ezért aztán ő bármilyen körülmények között nyugodt marad, bármit is hoz elé az élet. Hatékony a legkisebb erőfeszítés nélkül, könnyed, bármi is történjen, és A NÉLKÜL, HOGY AKARNÁ, kedves magával és mindenki mással is. Ő az, aki Te is vagy abban a pillanatban, amikor megértéssel fordulsz az elméd felé…

         Rájöttem, hogy amikor elhiszem a gondolataimat, szenvedek, amikor viszont nem hiszem el őket, nem szenvedek, és ez igaz minden egyes emberi lényre. A szabadság ennyire egyszerű. Úgy találtam, hogy a szenvedés választható, opcionális. Olyan örömre leltem magamban, ami sosem tűnik el, egyetlen pillanatra sem. És ez az öröm mindenkiben ott van ugyanúgy.

A Mester vagy a tanár szavakat általában nem szoktam használni. Mert ez azt jelentené, hogy nem vagyunk mindannyian ugyanúgy tanárok. Ez pedig nem igaz. Mindenkiben ugyanannyi bölcsesség van. Teljesen egyenlően van szétosztva. Senki sem bölcsebb, mint bárki más. Végső soron tehát, senki sincs, aki tanítani tudna téged, kivéve saját magad.
         Nem adok tanácsokat. Tudom, hogy mindenki tisztában van a saját útjával, és én tökéletesen megbízom ebben. 43 éven keresztül úgy éltem, hogy fogalmam sem volt erről, és aztán megtaláltam az utat, vagyis inkább eléggé nyitott voltam ahhoz, hogy az út találjon meg engem. Ezért bízom abban, hogy te is meg tudod találni az utat. Senki sem különlegesebb a többinél.
         Nyitott vagyok mindenre, amit az elmém hoz elém, mindenre, amit az élet elém rak. Megkérdőjeleztem a gondolkodásomat, és felfedeztem, hogy egyáltalán semmit nem jelent. Belülről ragyogok ennek a megértésnek az örömében. Ismerem a szenvedést, ismerem az örömöt, és tudom, ki vagyok. Aki én vagyok, az vagy te is, a sztorik nélküli. Amikor nincs történet, nincs múlt vagy jövő, nincs miért aggódni, nincs mit tenni, nincs hová menni, nincs kinek lenni, akkor minden épp jól van.”


„A Mester nem képes állást foglalni. A valóság szerelmese ő, a valóság pedig mindent magába foglal – mindennek mindkét oldalát. Karjait szélesre tárja mindez előtt. Magában is mindenre rálel: az összes bűnre, az összes szentségre. Ő a szentekre nem szentként, a bűnösökre pedig nem bűnösökként tekint; ezek csupán emberek, akik vagy szenvednek, vagy nem, vagy elhiszik a gondolataikat, vagy sem. Semmilyen különbséget nem érzékel a tudatállapotok között. Az emelkedett boldogságnak, illetve a közönséges elmeállapotnak nevezett állapotok egyenlők számára; egyik sem magasabb rendű, mint a másik. Nincs semmi, amire törekedni kéne, nincs semmi, amit magad mögött kéne már hagynod. Csak az egy van, vagyis még az sem. Egyáltalán nem számít, hogyan próbálsz elkülönülve lenni, mivel ez nem lehetséges. Amikor elhiszed valamely stresszes gondolatodat, akkor kísérletet teszel a kapcsolódásnak a megszakítására. Ezért is érzed azt annyira kényelmetlennek.”

2010. november 18., csütörtök

A Lenézési - Felsőbbrendűségi Faktor


Az elmúlt években az láttam, tapasztaltam az Önkeresők (hívjuk így) körében – és én is vastagon benne voltam ebben -, hogy pont arra használjuk a keresésünket, amire minden mást is az életben: az elkülönülésre, a kitűnésre, az egónk hizlalására. Egy újabb identitást gyártunk abból, hogy mi már ezt, meg azt megéltünk, megtanultunk, megértettünk, mi vagyunk azok, akik komolyan dolgozunk magunkon, és azok, akik nem így tesznek, lesajnálni valók. Teljesen érthető, hogy ez így zajlik, hiszen mindannyian ugyanarra az alapra építkezünk: pici gyerekként elhitt hiedelmeinkre. És életünk egyik legkorábban magunkévá tett hiedelme az, hogy „Különlegesnek kell lennem.”
         Szeretném, ha ma átgondolnád velem, mi a következménye annak, hogy már szinte a bölcsőben elhisszük ezt a gondolatot. Kérlek, légy nagyon őszinte magadhoz, így olyan rétegeidre láthatsz rá, amik sok-sok fájdalmat okoznak neked a mindennapjaid során. Fontos előrebocsátani, hogy mindezt ártatlanul hittük el; nem tudtuk máshogy csinálni, egyszerűen csak „hívők” lettünk. Különlegesség-hívők – többek között.

Először is gyűjtsd össze egy papíron, szép csendben, magadba mélyedve, hogy életed során milyen módokon próbáltál különleges lenni – kitűnni, más lenni, mint a többiek. Jó, ha csukott szemmel visszautazol kiskorodba: nézd végig az életedet, kezdve legkorábbi emlékeidtől, hogy mikor, hol, kikkel hogyan viselkedtél, mit tettél azért, hogy te más, több, jobb, megfelelőbb, különlegesebb legyél, mint a többiek. Vagy éppen rosszabb, renitens, lázadó, „nehogymárolyanlegyekmintők”: ez dettó ugyanaz. Óvoda, szomszéd gyerek, iskola, barátok, első szerelmek, szülőkkel, testvérekkel kapcsolatos „vetélkedés”. Keress, keress, keress: minél őszintébb vagy magadhoz, minél kíváncsibb vagy saját magadra, annál könnyebben „ugranak elő” a különlegesség képei a múltból. Ezt a folyamatot úgy hívjuk, hogy szemtanúi vagyunk saját magunknak, ráébredünk arra, miként is éljük az életünket.
         Ha bevállalósabb vagy, akkor vedd szemügyre jelenlegi életedet: hogyan műveled a különlegesség „tudományát” mostanában? Nőként, férfiként, gyerekként, szülőként, alkalmazottként, főnökként, vásárlóként, állampolgárként, magyarként, fideszesként, emeszpésként, spirituálisként, hívőként, nem hívőként, buddhistaként, orvosként, tanárként, lakótársként, budapestiként, vidékiként, stb. stb. stb. Hogyan próbálsz kitűnni? Főleg a „lenézési faktorra”, vagy a felsőbbrendűségi érzésedre hívnám fel a figyelmedet. Te kiket nézel le, kikkel kapcsolatban gondolod magadat felsőbbrendűnek?

Nézzük végig a Négy kérdéssel és a Megfordításokkal, mi is történik, ha elhisszük azt az ősi hiedelmet, hogy „Különlegesnek kell lennem.” Előre bocsátom, nagy bátorság kell ennek a hiedelemnek a megkérdőjelezéséhez (is), hiszen egyik legmélyebben beépült identitásunkat birizgáljuk meg. De ha kíváncsi vagy, mi rejlik ez alatt az álarc alatt, tarts velem, és jó mélyen menj bele a kérdésekbe. Szóval,

1. Igaz ez, hogy különlegesnek kell lennem? - Igen vagy nem. Vedd észre elméd azonnali magyarázkodását. Csak az igen vagy a nem válasz elfogadható. Amúgy nem a Munkát végzed, hanem a szokásos történeteidet gyártod.

2. Teljesen biztos lehetek benne, hogy nekem különlegesnek kell lennem? - Igen vagy nem.

3. Mi zajlik bennem, hogyan élem az életemet, ha elhiszem azt a gondolatot, hogy különlegesnek kell lennem?
- Ez a gondolat feszültséget vagy békességet kelt bennem?
- Hogyan bánok másokkal, hogyan viszonyulok a többi emberhez? Miket gondolok róluk? Jó érzés ez?
- Miket gondolok magamról?
- Milyen múltbeli és jövőbeli képek jelennek meg a fejemben, ha elhiszem ezt a gondolatot?
- Mitől félek, mi történne, ha nem hinném el többé, hogy nekem különlegesnek kell lennem?
- Mire nem vagyok képes, amikor elhiszem ezt a gondolatot?

4. Ki lennék, milyen életem lenne, ha soha többé nem tudnám elhinni azt, hogy nekem különlegesnek kéne lennem? Csukd be a szemedet, és nézegesd az életedet: ki vagy, ha soha többet nem fordul meg benned ez a gondolat? Hogyan viselkedsz, hogyan bánsz magaddal és az emberekkel?

Nézzük a Megfordításokat:

+ Nem kell különlegesnek lennem.
Keress három konkrét példát az életedből, amikor az volt igaz, hogy minden jól van úgy, ha te nem vagy különleges. Fontos, hogy időt adj ennek, a példák hamarosan maguktól felbukkannak az elméd képernyőjén.

+ Átlagosnak kell lennem.
Ez ránézésre nagyon hasonlít az előzőhöz, de talán más példákat találsz így. Amikor kifejezetten azt szeretted, hogy átlagos vagy, így volt jobb, így jártál jobban, így úsztál meg valamit, ilyesmiket keressél. Három példát, ha lehet.

Ennek az állításnak nincs több megfordítása. Valamikor csak egyetlen, valamikor 5-6 megfordítást is tudunk találni.  A lényeg, hogy megnézzük, van-e annyira igaz a megfordítás, mint az eredeti, vagy tán még igazabb. És ezt csak akkor tudod megmondani, ha megkeresed a példákat az életedből. Először az elme nehezen engedi az ellenkező példák felismerését, hisz ez veszélyezteti a pozícióját, de aztán beleszeret a folyamatba, és egyre nyitottabb, kíváncsibb lesz. Ha rendszeresen végzed a Munkát, vagyis vizsgálod meg a gondolataidat, akkor eljutsz oda, hogy a gondolatok majd csak átúsznak az elméden, és te már nem fogod elhinni őket. Mivel nem a gondolattal van probléma, ő csak úgy van, nem te csinálod, ő csak addig jön, amíg szükség van rá ahhoz, hogy magadra ismerhess. A probléma ott kezdődik, ha elhiszed a gondolatot, ha belecsimpaszkodsz. Onnantól kezdve ezt a kivetülést fogod látni a világban.

Egyetlen problémád van: hogy elhiszed a gondolataidat. Figyelj! Semmi, semmi, semmi nem igaz abból, amit hiszel. Ha nem hiszed, járj utána. Mert ezt elhinni nem lehet, csak megtapasztalni. Megtapasztalás nélkül pedig csak találgatni.

Végezetül néhány alapidézet Katie nénitől:

„Azt szeretnéd, hogy igazad legyen, vagy a szabadságot választod?”

„Ki lennél a gondolat nélkül, hogy mindenképpen benyomást kell tenned?”

„A gondolat ártalmatlan, míg csak nem hiszünk neki. Nem a gondolataink, hanem a hozzájuk való ragaszkodásunk okozza a szenvedést.”

„Vagy elhiszed, amit gondolsz, vagy megkérdőjelezed; más választásod nincs. Az utóbbi révén szeretetteljes emberré válsz.” (Byron Katie)