Hogyan Csupaszít Boldoggá Byron Katie Munka-Módszere 2.

„A Munka mindig kevesebb történetet hagy meg benned. Ki lennél a történeted nélkül? Sosem tudhatod, amíg meg nem vizsgálod. Nem létezik olyan történet, mely Te lennél, vagy ami feléd vezetne. Minden történet tőled elfelé vezet. Fordítsd meg őket; csináld vissza az összeset. Te az vagy, aki akkor marad, amikor a történet megértésre lel.” (Byron Katie)

 

Két héttel ezelőtt olvashattátok ennek a gyűjteménynek az első részét, mostanra összerakosgattam a maradékot. Ez a két bejegyzés így egy nagyon alapos összefoglalást nyújt arról, mi minden változásra számíthatsz, ha beépíted az életedbe a rendszeres önvizsgálatot. A cikk első részét itt találod, azoknak is ajánlom fekfrissítésre, akik már olvasták:

http://www.onmunka.blogspot.com/2012/04/hogyan-csupaszit-boldogga-byron-katie.html

 

És akkor a folytatás:

 

7. Nem Akaródzik Többé Kritizálnom Másokat

 

A Munka pont a „másik ember”, a „külvilág” megítélésén és jó alapos megkritizálásán alapszik, hiszen mindaz, amit „kint” érzékelünk, a saját elménk kivetítése. A kritizálás és ítélkezés a jól-tudom lételeme, minden pillanatban összehasonlít, és ha „rosszabbat” talál, mint, aminek ő gondolja magát, akkor győztessé avathatja magát. És kicsit jól is érezheti magát, fellélegezhet abból az elkeseredettségből, amikor másokat érzékel jobbnak. Életünk nagyon korai szakaszában tanuljuk meg azt, hogy valami nincs rendben velünk, ezért aztán folyamatosan kint kell erre bizonyítékot találnunk, és ugyanúgy az ellenkezőjére is, hisz bizonyos egyensúlynak kell fenntartódnia. Ez az egyensúly a felsőbbrendűség és az alsóbbrendűség folyamatos váltogatásából áll. És amíg nincsenek megkérdőjelezve az alsóbbrendűségemet okozó gondolataim, addig teljesen természetesen működteti az elmém a folyamatos kritizálást és ítélkezést. Ezért nem lehet csak úgy abbahagyni mások kritizálását. És hülyeség is lenne, mert önmagam legegyszerűbb felismerésétől fosztanám meg magam, mivel mindaz, amit odakint érzékelek, a saját magamról alkotott történeteim kivetülése. A Munkában a kritizálást és ítélkezést nyersanyagként használjuk, megkérdőjelezzük, majd a megértés fényében ezek a kritikák elenyésznek, így válunk idővel kritikamentessé. De amíg még kritizál az elmém, addig pont ez a dolga, nekem pedig semmi más dolgom nincs, mint ezeket a kritikákat észrevenni és megkérdőjelezni a Négy kérdéssel.

 

Ki lennék a történetem nélkül, hogy már nem kéne kritizálnom másokat?

 

8. Nem Gyártódnak Többé Címkék a Fejemben

 

A címkegyártás nagyon hasonlít az előző pontban vázoltakhoz. Főként az olyan címkékről van szó, melyek a jó és rossz polaritását fejezik ki. A Munka rendszeres végzésének következtében meglátok magamban minden „jót” és „rosszat”: megismerkedem önző és önzetlen, türelmes és türelmetlen, lusta és szorgalmas, erős és gyenge, kitartó és feladós, stb. önmagammal, és mindez még meg is kérdőjelezem. Vagyis a dualitás, a kettősség „fölé emelkedik” az elmém, nem fogja tudni duálisnak értelmezni a Valóságot. Ennek értelmében a címkézés ugyancsak önmagától fogva marad abba.

 

Ki lennék a történetem nélkül, hogy a címkékkel valami baj van?

 

9. Nincs Többé Igényem Arra, hogy Jó Benyomást Tegyek Másokra

10. Elengedődik a Megfelelési Kényszerem

 

Születésünktől fogva rengeteg olyan gondolatba csimpaszkodunk bele, melyek arról szólnak, hogy ha nem teszünk jó benyomást másokra, ha nem vagyunk kedves, aranyos, jó gyerekek, akkor nem fognak minket szeretni, elfogadni, megbecsülni. Iskolás korunkra ez már vérünkké válik, és az oktatási rendszerünkben tapasztalható versenyrendszer ennek hihetetlenül pontos tükrét tartja számunkra. Ami pl. az óvodákban és iskolákban zajlik, amilyen hozzáállású tanítók és tanárok foglalkoznak gyermekeinkkel, az nem az iskolarendszer és a tanárok hibája. Mivel ősidők óta hisszük azt, hogy akkor vagyunk jók és elfogadhatók, ha úgy csinálunk, ahogy mások várják tőlünk, ezért a külvilágnak is ezt kell visszatükröznie számunkra.

 

Amíg elhiszem ezeket a megkérdőjelezetlen gondolatokat, nincs esélyem elindulni másfelé, mint amerre a „külső” elvárások irányítanak, hisz azon nyomban beindul bennem a félelem, hogy elveszítem mások szeretetetét, elfogadását, nagyrabecsülését. És még ha lázadásból el is indulok a „saját utamon”, mondván, hogy borzasztó, ahogy a szüleim, társadalmam gondolkodik, él és elvár, addig ELLENÁLLÁSBÓL fogok működni. Én is szeretetlennek érzem majd magam, és nem fogom tudni szeretni azokat az embereket, rendszereket, intézményeket, stb., melyek a történetem szerint rám akarják erőszakolni az értékeiket, látásmódjukat. Amíg ellenállásban vagyok, addig ÉN AKAROM RÁJUK ERŐSZAKOLNI az én utamat, így tartom magamat elkülönülve tőlük, a Valóságtól (ahol még ezek a rendszerek működnek), és saját magamtól.

 

A kapcsolatom saját magam tökéletességével szakadt meg még nagyon korán, megint csak automatikus következményeként a „Nem vagyok elég jó” és a „Valami baj van velem” gondolatok bevésődésének. És amint „elvesztem” saját magam számára, fordultam automatikusan kifelé, hogy onnan szerezzem meg azt, ami a történeteim szerint nincs meg nekem: a szeretetet, elfogadást, nagyrabecsülést. Fontos, hogy a történeteim szerint hittem ezt el, és CSAK ELHITTEM, de nem így történt valójában: még mindig ugyanúgy megvagyok magamnak, mint voltam, csak ennek a tudatosságára, a megtapasztalására zárt le az elmém az elhitt gondolatok által.

 

Vagyis, ha feldolgozom az összes olyan hiedelmemet, melyek szerint valami baj van velem, nem vagyok szerethető, meg kell felelnem másoknak azért, hogy szeressenek, stb. (hatalmas kupac), akkor magamtól jutok vissza magamhoz. És innentől kezdve megszűnik a külső megerősítés iránti vágyam, mert már önmagam által fogom szeretve érezni magam. Nem fog többé megérinteni, ha valaki esetleg nem kedvel, nem szeret, ilyen vagy olyan véleménye van rólam, mert már nem nyomódnak be a gombjaim. Szép sorban felfedezem az összes maszkot és szerepet, melyeket azért öltöttem fel, hogy megkedveltessem magamat a külvilággal, majd ezek megvizsgálása után, a maszkok és szerepek önmaguktól fognak leesni rólam. Pont akkor, amikor már nincs szükségem rájuk. Mert addig engem szolgálnak, így érzem magam biztonságban. Haragudhatsz a maszkjaidra és szerepeidre, de ezzel nem jutsz közelebb magadhoz. Fedezd fel őket, fogadd el, hogy fontos megerősítő szerepet játszottak az életedben, és figyeld, mi történik velük, ha kívácsian elvégzed rájuk a Munkát.

 

Ki lennék a történetem nélkül, hogy úgy kell élnem az életemet, ahogy szerintem mások várják tőlem? Ki lennék a történetem nélkül, hogy jó benyomást kell tennem az emberekre?

 

11. Megengedődik, hogy Ellenállás Nélkül Haladjak a Változással

 

Amíg tele van az elmém tudattalan hiedelem-programokkal, addig ezek minden pillanatban kivetülnek a külvilágba. Bármilyen helyzetbe kerülök, azonnal a szűrőimen keresztül fog számomra megmutatkozni a világ és a benne felbukkanó emberek. Így aztán folytonos „húzd meg-ereszd meg” játékot fog játszani az elmém: amikor épp semmi olyasmi nem történik, amivel konfliktálódom, akkor ellenállás nélkül teszem a dolgom. Amikor viszont a dolgok nem úgy történnek, ahogy azt szeretném, és előbukkannak az ide kapcsolódó hiedelmeim, akkor behúzódnak a fékek, beleütközöm a SAJÁT FALAIMBA. Természetesen azt fogom érzékelni, mintha azt a falat valaki más rakta volna oda elém, ezért majd jól haragszom is rá, és ez még jobban visszafog a haladásban, az áramlásban.

 

Tán már elég unalmas, ahogy azt ismételgetem, hogy minden helyzet és minden nehézségnek látszó esemény, hülyének tűnő ember az én önfelismerésemet szolgálja: a saját épülésemre és tisztulásomra tudom mindezt használni, ha tudatosítom, milyen gondolatokhoz ragaszkodom az adott helyzetben, majd megkérdőjelezem őket. Így hamarosan ellenállás nélkül fogok haladni az eseményekkel a változással, de nem azért mert úgy döntöttem, hogy „Változnom kell”, hanem mert felfedeztem és kitisztítottam mindent, ami a változás útjába áll, az élettel való áramlás útjába áll.

 

Ki lennék a történetem nélkül, hogy változnom kell? Ki lennék a történetem nélkül, hogy folyton áramolnom kell és jelen kell lennem?

 

12. Elengedődnek a Félelmeim

 

Az eredeti cikk, mely ugyebár utasítások formájában közölte, mi mindent kell tennünk ahhoz, hogy boldogok lehessünk ebben a pontban a következők szerepeltek: „Engedd el a félelmeidet. A félelem csupán illúzió, nem is létezik – te hoztad létre. Az egész csupán az elmédben létezik. Állítsd helyre a belsőt, és a külső is a helyére fog kerülni.”

Nos, pont ez az az - elnézést a szóért – agyrém jótanács (az összes eddig vázolt ponttal egyetemben), amivel évtizedek óta bombáz minket minden ezo-spiri-pszicho okoskönyv és cikk. Nálam már nagyon tele volt a padlás ezekkel a típusú jótanácsokkal, és csak még frusztráltabb lettem tőlük, hiszen evidenssé vált, hogy én valamit nagyon nem tudok, amit mások biztos igen. Mások biztos képesek elengedni a félelmeiket csak úgy varázsütésre, a cikk vagy könyv szerzőjét beleértve, csak érdekes mód senki nem osztja meg velem azt a módszert, ahogy ez valóban megvalósíthatóvá is válik számomra.

 

A Munka pont ilyen módszer. Amíg a félelmem megkérdőjelezetlen, addig igen ideges leszek azaktól a szavaktól, hogy „csupán illúzió”, hisz az elmém folyamatosan vetíti a félelem által beindított elmemozit is, amitől aztán még jobban fogok félni. A Négy kérdés és megfordításokkal bármikor közbeavatkozhatom ebbe a folyamatba, saját magam tudom megkérdőjelezni a félelmemet okozó gondolataimat, így abbamarad a mozi. És láss csodát, a félelem is ellhagy. Nem én hajítom ki őt. Ez nem lehetséges, amíg elhiszem, amit hiszek.

 

Ki lennék a történetem nélkül, hogy nem kéne már félnem?

 

13. Elengedődik a Múltam

 

Rengeteg minden miatt köthet a múltam, többek között:

 

- azért, mert haragszom valakire, és nem tudok megbocsátani neki

- azért, mert haragszom magamra, bűntudatom van, mert szerintem valami szörnyű hibát vétettem, ami miatt egész életemben bünhődnöm kell (no, meg persze még utána is…)

- azért, mert valami csodálatos történt, aminek már vége, és én ezt visszavágyom

 

Ezek már megint nem olyasmik, amiket csak úgy hipp-hopp elengedek. Erre építettem fel az életemet, az identitásomat, nem hagyja magát ez a csomagocska csak úgy ledobni. Hiszen tőle kapom a biztonságomat, mert így legalább tudom, hogy ki vagyok. Az, aki… Amíg ettől az identitástól kapok támaszt, bármily furcsának tűnjék is, addig nem tudom „elengedni” a múltam. Ha viszont összeírom, hogy szerintem ki-mit csinált, mit kellett volna másképp, stb., majd alaposan megMunkázom az összes gondolatomat, akkor a múltam szép fokozatosan, a számomra biztonságos tempóban elengedődik. Hiszen úgyis csak egy történet. Ami csupán a fejemben létezik… De erre saját magamnak kell rájönnöm, a Munka pedig segít benne.

 

Ki lennék a történetem nélkül, hogy már nem kéne rágódnom a múlton?

 

14. Elengedődnek a Ragaszkodásaim

 

A ragaszkodásaink is egy aranyos mumus. „Engedd el a ragaszkodásaidat!” Olvastad már ezt valahol netalántán? És aztán olyan erősenn próbáltad és próbáltad elereszteni őket, hogy majd belezöldültél? És most már extrán haragudhattál magadra, hiszen nem csak, hogy felfedezted, hogy te aztán gyarló módon ragaszkodsz, hanem még ezeket a ragaszkodásaidat is képtelen vagy kirakni magadból? Amíg bármit megítélek, rossznak, eltávolítandónak ítélek meg, addig ellenállásban vagyok. Vagyis feszültség lesz bennem. Ráadásul az a dolog, amit ki akarok rakni, még erősebben kíván jelen lenni, befurakodni az életembe.

 

Fontos tudni, hogy nem egy bizonyos dolgohoz vagy személyhez ragaszkodunk, hanem azokhoz a kivetítésekhez, történetekhez, amik ehhez a dologhoz/személyhez kapcsolódnak az elménkben. Pl. azért ragaszkodom az autómhoz, mert kényelmet, gyorsaságot, választási lehetőséget, mobilitást, több szabadidőt, önállóságot, függetlenséget biztosít. Ha ez még egy szép, drága, menő autó is, akkor státuszt ad, vagyok tőle valaki, önbecsülést kapok tőle, menőnek érzehetem magam, lenyűgözhetek másokat, mennyit dolgoztam érte, milyen esztétikai élmény, stb.stb. Én ezekhez a dolgokhoz ragaszkodom, nem pedig az autómhoz. Illetve, azt gondolom, hogy ha nem lenne autóm, akkor a fent említett dolgokból hiányt szenvednék. Amíg ezt nem vizsgálom felül, addig ragaszkodni fogok az autómhoz. Ha megkérdőjelezem, hogy teljesen biztos lehetek-e mindebben, majd meg is fordítom, és keresek példát a megfordításokra, akkor egy teljesen más szintű megértésem és megélésem lesz az autómról és a rávetülő szükségleteimről. Melyek, amíg még vannak, addig vannak. Ha zavarni kezdenek, mert úgy érzem, hogy korlátoznak vagy félelemmel töltenek el, akkor bármikor segíthetek magamon a Négy kérdéssel és a megfordításokkal.

 

Ki lennék a történetem nélkül, hogy nem szabad ragszkodnom, mert a ragaszkodással valami baj van?

 

15. Megszűnik a kifogás-keresésem

 

Amikor az elme tiszta, akkor minden pillanatban tudja, hogy mi a dolgom, és azt is csinálom. Mindig az a dolgom, ami épp ott van előttem. És minden olyan gondolat, mely azt súgja nekem, hogy most valami mást kéne csinálnom, egy pillanat alatt megkérdőjeleződik a rendszeres Munkázás által rugalmassá tett elmében. Ha mondjuk, épp sor van a postán, és én azért szeretném feladni a levelemet, akkor nem fogom tudni azt gondolni, hogy „Nem kéne sornak lennie”.

 

Megfigyelted már, hogy amikor valóban szeretnél valamit, akkor semmi nem állíthat meg? Ha valóban szeretnél lefogyni, akkor teszel érte, nem tudsz nem tenni: mentális és fizikai szinten is. Ha viszont úgy gondolod, hogy szeretnél lefogyni, mégsem teszel érte, akkor jobb, ha tisztában vagy azzal, hogy valójában nem szeretnél lefogyni. Tudom, ez már megint marhaságnak tűnhet, mert annyira jó lenne így a nyár közeledtével leadni pár kilót, és biztos úgy gondolod, hogy te ezt szeretnéd is megvalósítani. Amíg azonban nem fogysz le, addig nem szeretnél, s legtöbbször valamilyen tudatalatti okból kifolyólag. Addig maradnak a kifogások, hogy mért nem tornázol, például. A Négy kérdéssel ezeket mind felülvizsgálhatod, illetve annak is a mélyére tudsz ásni, hogy miért is van szükséged azokra a kilókra, illetve körbejárhatod, mi mindent vársz attól, ha majd lefogysz. És ha már ez a téma került szóba, akkor megérted az összes kényszeres evési, pótcselekvési, önvigasztalási mechanizmusodat, felismered és feldolgozod azt a sok érzelmet, melyek az evéshez, nassoláshoz visznek téged, még akkor is, ha éppen azt gonodolod, hogy fogyni szeretnél. Hú, ez egy nagyon komplex téma, egy egész könyvet lehetne írni róla. Addig is, bármikor elkezdheted a kifogásaidat, önítéleteidet, szükségeleteidet, célkitűzéseidet, kényszeres cselekedeteidet górcső alá venni a Kérdésekkel és a Megfordításokkal. És akkor hamarosan Te is megírhatod azt a könyvet… :)

 

Ki lennék, ha soha többé nem tudnám elhinni a fejemben felbukkanó kifogásokat?

 

KI LENNÉL A TÖRTÉNETEID NÉLKÜL?

 

Ha szeretnéd megtudni, szeretettel várlak a júniusi ÖnMunka Alaptanfolyamokon:

 

KI LENNÉL A TÖRTÉNETED NÉLKÜL? – 2-napos, kiscsoportos (max. 7 fő) ÖnMunka Alaptanfolyam Byron Katie Munka-Módszere alapján. Jelentkezési határidő: május 11.

Hétvégi tanfolyam: 2012. június 2-3.

Hétköznapi tanfolyam: június 11-12.

Részleteket itt találsz:

http://kincsamivan.hu/programok.html

Depresszióban: Mikor Kezdődik Már Végre El az Életem? – Byron Katie Videó

A soron következő videónkban Katie egy depressziós hölgynek segít rálátni arra, milyen megvizsgálatlan gondolatok tartják fent az állapotát. A hölgy a testét, a betegségét okolja azért, hogy még képtelen volt elkezdeni valójában élni, hogy képtelen megvalósítani az életben azokat a feladatokat, melyeket szerinte már meg kellett volna csinálnia.

A depresszióról nem is annyira zárójelben, viszont nagyon leegyszerűsítve annyit, hogy a GNM (Újmedicina) végre érthetően elmagyarázza, mi is ez, hogyan is alakul ki, és hogyan tudunk kijönni belőle. Az egész abszolút egybevág a stresszes gondolataink megkérdőjelezésével, hiszen, amikor elhiszünk bizonyos történeteket magunkról és másokról, akkor az agyunk bizonyos, meghatározott területeire csapódnak be az elszenvedett érzelmi konfliktusaink. (Pl. birtokveszteségi, bitrokbosszúsági, identitás, nemi, stb. konfliktusok). Ha pedig egy aktív konfliktusunk mellé elszenvedünk egy másik érzelmi konfliktust is, vagyis az is becsapódik az agy megfelelő zónájába, akkor ún. agyi konstelláció jön létre, ami bizonyos esetekben mély depressziót fog eredményezni. (Van olyan eset, amikor már egy konfliktustól is depresszívvé válik a személy.) Más esetekről most nem beszélnék, ehhez mindenképp az Újmedicina részletes tanulmányozását ajánlom, mely teljesen más megvilágításba helyezi testünk és „betegségeink” működési mechanizmusát, és teljes mértékben felszabadít a betegségektől való félelmünktől. (A bejegyzés végére belinkelek egy GNM-es oktatóvideót a depresszív hangulatváltozásról.)

ÖnMunka szempontból pedig úgy tudunk ide kapcsolódni, hogy a Négy kérdés és megfordításokkal megkérdőjelezhetjük az érzelmi konfliktusainkat, melyek így feloldódnak, és az általuk „okozott” testi-lelki elváltozások önmaguktól meggyógyulnak, helyreállnak. És egészen addig, amíg ezek a konfliktusok (elhitt stresszes gondolatok) élnek bennem, addig nem tudok pl. felkelni az ágyból, és nem leszek képes bemenni a munkahelyemre, mert az életenergiámat a stresszes gondolataim szívják el, felkelésre már nem marad elegendő. Ezt azoknak is érdemes tudni, akiknek a környezetében él (mániás-) depressziós személy, akit hiába nógatunk, hogy „Kelj már fel!”, leginkább még mélyebbre nyomódik ez által. Én is akkor keltem fel, amikor felkeltem, és ez akkor még nem volt tudatos konfliktus-feloldás, és évekig visszabillent a depresszióba, mostanra azonban hírmondója sem maradt a valamikor teljesen bénító állapotnak.

Biztatlak arra, hogy ha depresszióban szenvedsz, kezdd el felülvizsgálni az összes bénító, stresszes, öngyűlölő, ember- és világgyűlölő gondolatodat a Négy kérdéssel és Megfordításokkal, és amikor elérkezik az idő, fel fogsz kelni. Amíg elhiszed, amit hiszel, addig ugyanúgy érzed magad, és ugyanúgy is tudsz csak viselkedni. Nem Te csinálod, biológiai programként csinálódik Veled. Nem Te hitted el, elhívődött az elméd által, melyről már írtam, hogy egy elhívőgépezet. Nem vagy hibás, senki sem hibás, a gondolataid és az elméd sem az, mindenki csak úgy működik, ahogy működik. A belépési pontod a stresszes gondolataid észrevétele, tudatosítása, majd megkérdőjelezése.

És akkor nézzük az önvizsgálat-videót:

2 hely maradt a március 10-11. minicsoportos ÖnMunka Alaptanfolyamra. Ha már tényleg megkérdőjeleznéd, amit önmagadról, az emberekről és a világról hiszel. Jelentkezési határidő: február 27. További információ: http://kincsamivan.hu/programok.html

A depresszív hangulat (depresszió) kiváltó konfliktusai GNM videó:

http://vimeo.com/26980911

Már Nem Itt Kéne Tartanom

A tegnapi téma folytatása, illetve további kifejtése egy szintén szakállas hiedelmünk megvizsgálása. „Már nem itt kéne tartanom.” Te mivel kapcsolatosan gondolod ezt? Tán a karriereddel, a családi állapotoddal, a lakáshelyzeteddel, az anyagi viszonyaiddal, a sportteljesítményeddel, a nyelvtudásoddal, az önfejlesztéseddel, a karácsonyi ajándékvásárlással, a vizsgákra készüléssel, vagy a céljaid elérésével kapcsolatban? Édesdrága Barátosnőm néhány éve kifejtette, hogy az ő korában már nem egy olyan lakásban kéne laknia, ahol épp lakik, mert másoknak ennyi idősen már nagyteraszos szuperkecójuk van. Aztán bele is hajszolták magukat a párjával az álomlakás megteremtésébe – a siralmas eredményekkel nem sokkollak Benneteket. És totál ettől a gondolattól vált függővé. Természetesen megint csak nem azt kívánom sugallni, hogy egy csodás teraszos lakással bármi probléma lenne, sőt, ha ilyened van, légy nagyon hálás érte! Én arról beszélek, amikor a teraszos lakás válik a státuszszimbólummá, akkor érzed magad valakinek, ha ilyened van. Amúgy szerencsétlen lúzerként tekintesz magadra. Azt hiszem, elég körbenézni kis országunkban, mennyi embert tett anyagilag és erkölcsileg tönkre ez a külső státuszoknak való megfelelni próbálkozás.

Az is lehet, úgy gondolod, hogy neked már sosem kéne mérgesnek lenned, vagy depressziósnak, vagy betegnek, vagy ítélkezőnek, mivel te már annyit dolgoztál magadon, hogy ezeknek a jelenségeknek semmi helye az életedben.

         Megint csak az elme összehasonlító-viszonyító mechanizmusának vagyunk „áldozatai”, ha elhisszük ezeket a gondolatokat. Hihetetlen fifikásan tudnak az identitásainkat adó hiedelmek újabb és újabb köntösökbe belebújni. Jó hír, hogy kitartó Munkával mindet levethetjük, és teljes nyitottságban, megengedésben, és stresszmentességben élhetünk.

Nézzük akkor részletesen a mai hiedelmünk vizsgálatát. Szánj rá egy pár percet, csináld velem együtt: „Már nem itt kéne tartanom.”

1. Igaz az, hogy már nem itt kéne tartanom?

Igen/nem/nem tudom. (Nincs magyarázkodás, védekezés, bizonyítékkeresés.)

2. Teljesen, 100%-ig biztos lehetek benne, hogy már nem itt kéne tartanom? Igen/nem/nem tudom.

3. Mi zajlik bennem, hogyan reagálok, ha elhiszem azt a gondolatot, hogy már nem itt kéne tartanom? Becsukott szemmel utazgass magadban ezzel a kérdéssel.

Mit érzel? Hol érzed a testedben? Hogyan bánsz magaddal, miket gondolsz magadról, szereted ilyenkor magadat? Hogyan tekintesz másokra, ha elhiszed ezt a gondolatot? Mire nem vagy képes, amikor elhiszed ezt a gondolatot? Milyen képek jelennek meg a fejedben? Ez a gondolat feszültséget okoz benned vagy békességet? Milyen menekülési útvonalat választasz, hogy enyhítsd a feszültséget? (Hűtő, pohár, cigi, nasi, távirányító, lövöldözős játék, meditáció, egy jó kis futás, agyalás, panaszkodás, stb.)

Mikor jutott életedben először eszedbe az a gondolat, hogy már nem itt kéne tartanod?

4. Csukd be a szemed, és tedd fel magadnak a kérdést: Ki lennék, milyen életem lenne, ha soha többet nem tudnám elhinni, hogy már nem itt kéne tartanom?

Csak szemléld magad kívülről, ahogy éled az életedet, és nem tudod elhinni ezt a gondolatot, vagy nincs ott a fejedben. Milyen az életed a gondolat nélkül?

Nézzük a Megfordításokat - érdekes helyzet, hogy csak egyetlen megfordítása van az eredeti állításnak:

Az eredeti állítás: Már nem itt kéne tartanom.

+ Ellentétére fordítás: Még itt kéne tartanom.

Ebben a pillanatban hol máshol tudnál tartani, mint épp ott, ahol tartasz? Sosem azzal van bajod, hogy épp hol vagy, hol tartasz, hanem az eseményekről szőtt történeted kelti benned a feszültséget. Hiszen mások már előrébb tartanak, ennyi idős korodban már nem itt kéne lenned, nem ezt kéne csinálnod, stb.

Igenis, pont ott kell mindig tartanod, ahol tartasz, hogy megnézhesd, mennyire a történeteid függvénye a békéd és a boldogságod. Így szembesülhetsz a felhalmozódott „kakikupac” hiedelemrendszereddel, és így esélyed is van kilapátolni a kakit. Légy hálás azért, hogy rálátsz ezekre a hiedelmeidre, és vizsgáld meg őket a Négy kérdéssel és a Megfordításokkal.

Ráadásként pedig, ha igazán nyitott az elméd, kérlek, keresd meg a szokásos három konkrét példát az életedből, amikor pont az volt a lehető legjobb, hogy csak ott tartottál, ahol tartottál, nem pedig „előrébb”. Mert épp ez kellett ahhoz, hogy aztán valóban eljuss oda, ahova szerettél volna, viszont így még jobban tudtad értékelni, és tapasztalatokban, „életben” sokkal gazdagabb lettél. Csukd be, kérlek, a szemedet, és keress három ilyen helyzetet a múltadban.

Befejezésként egy másik magyarul még meg nem jelent Katie könyvből fordítottam néhány idézetet. Ez egy kifejezetten idézetes könyv, különböző témakörökbe gyűjtve Katie „okosságait”. A címe az, hogy Question Your Thinking, Change The World – Kérdőjelezd Meg a Gondolataidat, Változtasd Meg a világot. Hajrá, csináljuk együtt! :-)

„Életed legnagyobb vesztesége a lehető legnagyobb ajándék, amit csak kaphatsz.”

„Attól a gondolattól szenvedsz, hogy valami hiányzik az életedből. A valóságban azonban mindig mindened megvan, amire épp szükséged van.”

Most és mindig csodás bőség vesz körül. Itt van ez az asztal. A padló. A padlón pedig szőnyeg. És ablak is van. Meg ég is felettem. Ég! Két baráttal ülök itt – nem eggyel, nem nullával, hanem kettővel. Folytathatnám a végtelenségig annak a világnak a leírását, melyben épp élek. Egész életemben sorolhatnám ennek az egyetlen pillanatnak a bőségét, ami még csak nem is létezik az én történetemen kívül. Hát nem csodás ez az egész? A valóság abban a pillanatban, ahogy éppen van. Csak van. És semmit nem kellett tennem érte, mindössze észrevettem.” (Byron Katie)