2011. május 30., hétfő

Nem Kéne Hisztiznie – Igaz Ez?



„Az emberek sosem egymással találkoznak, hanem az egymásról alkotott történeteikkel.” (Byron Katie)

Fogalmad sincs arról, ki él melletted, fogalmad sincs, ki ő valójában, csak a saját róla szóló történeteidet látod benne. Úgy mondjuk ezt Munka-nyelven, hogy mindenki csupán a történetünk. Ha a valódi létezőt szeretnéd meglátni benne, akkor meg kell vizsgálnod az összes róla szóló történetedet, sőt a saját magadról szólókat is. Ha valóban szeretnéd szeretni, feltételek nélkül, akkor ez az út elvezet hozzá. Saját magadon keresztül.
Nemrégiben egy gyakorló ÖnMunkás elküldte a hisztizéssel kapcsolatos hiedelem részletes megvizsgálását. Arra gondoltam, mindenkinek hasznára válik, hiszen legtöbben bírunk hisztis párral, gyermekkel, szülővel, kollégával, szomszéddal, stb. Kérlek, mielőtt elolvasod, keress egy olyan személyt az életedben, akivel kapcsolatban igaz az, hogy „Jobban kéne kezelnie a hisztijét, és rá vonatkoztatva Te is csináld végig ezt a Munka önvizsgálatot. Nagy szolgálatot teszel vele magadnak, és a körülötted élő hisztiseknek is. :) Itt annak a személynek a válaszait olvashatod, aki elvégezte ezt a hiedelem vizsgálatot, és természetesen, Te keresd a saját válaszaidat és példáidat. A Munka meditáció – szép lassan, a szívedre figyelve végezd.

A megvizsgálandó hiedelem, tehát: A páromnak jobban kellene kezelnie a hisztijét. (Helyettesítsd be a saját hisztis emberkéddel.)

1. Igaz az, hogy jobban kellene kezelnie a hisztijét? - Igen. (másik lehetőség: Nem)

2. Teljesen biztos lehetek benne, hogy jobban kellene kezelnie a hisztijét? – Nem. (mivel egyelőre nem is teszi) (másik lehetőség: Igen)

3. Mi zajlik bennem, ha elhiszem, hogy jobban kéne kezelnie a hisztijét, mikor pedig ő nem teszi? Hogyan bánok vele, hogyan bánok magammal? - Rosszul érzem magam, én is hisztis leszek, nem bírom elviselni, kibírhatatlan, undok, utálatos leszek vele, visszautasítom, visszataszítónak látom őt is, legszívesebben elmenekülnék tőle. Nem tudok magamra figyelni, nem vagyok biztos a belsőmben, nem értem magam, szeretetlen vagyok vele, nem vagyok hajlandó lemenni a szívembe, magamnak is szerzek egy kaki délutánt vagy estét vele.

4. Ki lennék a gondolat nélkül, hogy jobban kéne kezelnie a hisztijét? Hogyan bánnék vele? - Megengedném neki. Ha hisztis, akkor legyen. Tudnék nevetni rajta. Ráhagynám. Megölelném. Látnám benne a szerethetőt. Tudnám, hogy ez is elmúlik, hogy ő szokott ilyen lenni és hogy nála ez természetes életműködés (ez sem igaz). Egyszerűen megvárnám, míg visszajön a hisztimentes párom. Bátor lennék, és erős, magamhoz tudnám ölelni, mert azt viszont tudom, hogy neki az segít. Nem beszélnék annyit vissza neki fejből, tudnám szeretni, amíg ő nem szereti magát. Az, hogyan kezeli a hisztijét, az ő dolga, nem az enyém.

5. Megfordítások:

+ A páromnak nem kellene jobban kezelnie a hisztijét. (Konkrét saját példák, bizonyítékok.)
- Mert erre képes, itt tart, ez a szintje, benne ez még benne van, ő ezt még nem oldotta meg magában. 
- Mert ő ezzel tanít engem a későbbi emberek iránti toleranciára, vele, akit szeretek, tanulhatom meg a tűrést, az alkalmazkodást, az okos bölcsességet, a rugalmasságot, az okos alkalmazkodást. Vele tanulhatom meg, hogy befogjam a számat, amikor azzal ártok magamnak, ami viszont gyakran előfordul.
- Mert nekem erre van szükségem. Nekem egy hisztis pár kell. Valamiért. Talán tudom, hogy miért. Mert nekem egy ilyen pár kell, aki nem tudja jól kezelni a hisztijét.
  
+ Nekem kellene jobban kezelnem az ő hisztijét.
- Mert ő szorul olyankor rá segítségre és nem én. Olyankor ő magatehetetlen, programok alapján működik (nem igaz), de ha ez jön őszintén is belőle, akkor is nekem dolgom ezzel mit kezdeni, az ő olyansága az ő ügye.
- Mert nekem vagyunk együtt, engem tanít, ő az én projekcióm, a mesterem. Ő az én történetem, igazából soha nem találkoztam vele (csak a róla szóló történeteimmel), így nekem kell megoldanom bennem, ha nekem valami nem oké benne. Csak magamra mutogathatok, mert én vagyok a végső, aki marad.
- Mert én előrébb járok bizonyos értelemben, mint ő (igaz ez???), és olyankor kiváló lehetőségem van, hogy ezt megmutassam. Ha olyan nagyon spirituálisan tanult vagyok és istennel összhangban, kapcsolatban, akkor küldött nekem egy pont erre szoruló, erre igényt tartó, erre lehetőséget adó embert. Meg egy embernek álcázott tükröt, hogy segítsen nekem, hogy még jobban hasonlíthassak őrá.

+ Nekem kellene jobban kezelnem az én hisztimet.
- Mert bennem is van egy lökettel, én is ma pont így jöttem ide és akkor, ha olyan nagyon jól tudom a tutit, akkor ne várjak vele, hanem még otthon végezzem el a szükséges óvintézkedéseket (és a Munkát).
- Hívjam fel, hogy baj van és tegyem meg a kéréseimet. Híváskor mindig ajánljam fel, hogy visszautasíthat, és ellenőrizzem, hogy érzi-e rajtam, hogy most szükségből kérek és ajánljam fel neki a visszautasítás lehetőségét.
- Nyomjak le húsz fekvőt, vagy guggoljak harmincat, és rögtön lejjebb vezettem a hisztimet. Nekem van szükségem segítségre, ha magamat rendbe rakom, akkor nem fogok tudni kiakadni az ő viselkedésén.
- Ha megtanulom kezelni a hisztimet, azzal gyakorlok a segítő foglalkozásra, és ehhez a párom kiváló segítő. És máskor meg ő segít nekem, így jár neki, úgy korrekt, ha ő van bajban, én segítek.
- Alapvetően én akarom rendbe rakni magam, ő csak élni akar, nekem kell dolgoznom a hisztimmel. Neki joga van szenvedni és nem tudni kezelnie a saját hisztijét, és külső segítségre várni, mint én szoktam. Tehát magammal kezdődik és neki max. példát mutathatok. Mindez a békés élethez és az emberekkel való bánáshoz hozzásegít engem. Tehát ezt is magamért csinálom, csinálhatom, nem őérte. Az, hogy ő élvezi a gyümölcsöt, az egy külön extra jó dolog. De ez nekem fontos, énértem.

6. Hajlandó vagyok újra megélni, hogy a párom újra hisztis. Mert megnézhetem, hogyan kezelem a dolgot, másképp látom-e már, mi zajlik bennem, elhiszem-e még a gondolatot, beleavatkozom-e még az ő dolgába, elkülönülök-e még tőle.

7. Alig várom már, hogy a párom újra hisztis legyen. Úgyis lesz ilyen. Jobb, ha barátságot kötök ezzel. Előre várom, hogy hisztis legyen, mert ez nekem jó, segít, tanít. Erősebb és bölcsebb leszek általa. Megértőbb és kedvesebb leszek az emberekkel és az ügyfelekkel, ami nekem külön előnyökkel is járni fog. Így teljesen kinyitom magam bármire, ami történhet, letesztelhetem magam, nem menekülök többé, hanem megengedem és elfogadom, hogy az legyen, ami éppen van.


Amíg Te nem teszed rendbe a saját hisztidet, szóljon az bármiről is, addig a hisztit tanítod. És onnan tudod, hogy Te már rendbe tetted a saját hisztijeidet, hogy mások hisztije már egyáltalán nem érint kellemetlenül, nem tudsz többé falat húzni magad és a hisztiző közé, sőt nem is igazán tudod hisztiként értelmezni a viselkedését. Illetve, nem mész bele többé az ő hisztis játékába, ami átmenetileg akár még hisztisebbé teheti. Először nem fogja érteni, mi történt veled, aztán vagy megszokja, és jön veled, vagy pedig megszökik, és keres olyat, akivel tovább hisztizhet. Te pedig megengeded neki, hogy úgy tegyen, ahogy épp tesz.

„Az egyetlen dolog, ami elválaszt attól, hogy Te magad légy a szeretet, az egy gyötrő gondolat.” (Byron Katie)

2011. május 27., péntek

Alázatosság Kontra Arrogancia


Az alázat, alázatosság szavak szinte egész életemben riasztottak. Nem is értettem, mit jelent az, hogy alázatosnak lenni – olyan megalázónak tűnt, és mint ilyen, nem volt valami vonzó számomra. Nem is csoda mindez, hisz életemnek azt a részét az arrogancia és erőszakosság „védőbástyái” mögött éltem. Mindent és mindenkit kritizáltam, saját magamat sem kíméltem. Mindent jobban tudtam – még magamnál is. Folyamatos ellenállásban voltam, ez a megkérdőjelezetlen elme sajátja. Mindig jobban akar tudni, mindig felül akar kerekedni, mindig a saját igazát akarja bizonyítani - ez az alapműködésünk, egészen addig, amíg meg nem kérdőjelezzük a gondolatainkat, véleményeinket, álláspontjainkat.
Kérlek, semmiképp ne haragudj magadra, ha rálátsz erre a viselkedésmintádra – mindenki ezt csinálja. Ha még nem láttad meg magadban a „mindentudót”, az arrogánst, a másokat pillanatok alatt földbe döngölőt, akkor szánj erre most egy kis időt. Életed mekkora részét töltöd azzal, mekkora energiát fektetsz abba, hogy védelmezd az álláspontodat? Figyeld meg magadat beszélgetések közben, vagy akár csak mások beszélgetésének hallgatása közben: hogyan indul be a „jól-tudom” elméd? Hogyan kelsz saját védelmedre (akár szavakkal, akár gondolatokkal, hangosan vagy csendben duzzogva)? Milyen érzések vannak ilyenkor benned? Hogyan bánsz ilyenkor a másik személlyel, miket gondolsz róla? Erről nemrégiben egy egész bejegyzés szólt, ha gondolod, frissítsd fel: http://onmunka.blogspot.com/2011/05/legnagyobb-akadaly-en-tudom.html

Már jó ideje „önismerkedtem”, amikor egy karácsonyi összejövetelen, tán 2008-ban, idézetes kártyákat húztunk, melyek üzenetét a következő évünk mottójává választhattuk. Az enyémen ez állt: „Légy alázatos, máskülönben mesének fogod vélni az Isten szavát.” Szíven ütött. Hisz akkor azt hittem, hogy én már mindent tudok. Mindent. :) Az alázatosságról azonban semmit nem tudtam. És nyilvánvalóan semmit sem tudtam, amivel bármit is kezdeni tudtam volna, mert csak egy hatalmas információtenger volt a fejemben, melyről azt hittem, hogy ez a tudás, amire annyira szomjaztam. Jól átvert a saját elmém, de ez már csak egy ilyen műfaj. És tán még arrogánsabb voltam a rengeteg munkával megszerzett tudásommal, mint valaha. De akkoriban kezdtem rálátni, hogy mennyire fárasztó is ez, csak még nem igazán tudtam, mit is tehetnék, hogy ez finomodjon. Sokat figyeltem azt a szinte gyilkos döfést a gyomromban, amikor azt a késztetést éreztem, hogy védekezzem, jobban tudjak, eltiporjak, megalázzak. Rengeteget figyeltem az embereket, hogyan ölik egymást párbeszédeikben, hogyan ugranak pillanatok alatt egymás torkának, hogyan semmisítik meg egymást.
Aztán megtalált Byron Katie Munkája, és megértettem, hogy amíg elhiszem, amit gondolok, addig a jól-tudom elmémnek az a dolga, hogy a véleményeit megvédelmezze. A Munka önvizsgálata fellazítja ezt a görcsös ragaszkodást a véleményeidhez, hiedelmeidhez, gondolataidhoz, majd teljesen el is engedődik mindez. Hihetetlen folyamat átélni, hogy napról-napra szabadabb és nyitottabb vagy, percről-percre kevesebb benned a küzdés, a harc, a bizonygatási vágy. Számomra ez az alázatosság: megengedni mindennek és mindenkinek, hogy olyan legyen, azt higgyen, mondjon, csináljon, amit akar. És valamilyen ámulattal szemlélni ezt a sokféleséget. Ezt azonban nem lehet csak úgy megengedni; először saját magadban kell felszámolnod a saját hiedelmeidhez való ragaszkodást, utána pedig már automatikusan történik a „megengedés”. Nagy szeretettel kívánom, hogy számodra is megengedődjön mindez. Szeretem azt, amit Katie épelméjűségnek nevez.
A témához kapcsolódóan egy frissen fordított fejezet Byron Katie Az Öröm Ezer Neve című csodás könyvéből.


Öröm 66 – Minden folyó a tenger felé tart, mert az alacsonyabban van, mint ők. Az alázatosságból nyeri az erejét.

Az anyagi világ az elme metaforája. Az elme kiemelkedik a kivetítéseibe és végül vissza kell térnie önmagához, épp úgy, ahogy a folyók visszafolynak a tengerbe. Bármennyire briliáns is az elme, bármennyire óriási is az egó, mely büszkeséggel tekint önmagának tulajdonított cselekedeteire, amikor felismeri, hogy semmit sem tud, hogy semmit nem tudhat, visszafolyik az eredetéhez és újra találkozik önmagával, totális alázatosságban.
            Amint felismered, mi igaz, minden odafolyik hozzád, mert az alázatosság élő példájává váltál. A megértett és felismert elme tökéletesen elégedett a legalacsonyabb és legkevésbé kreatív pozícióval. Ebből teremtődik meg minden. A legalacsonyabb hely a legmagasabb hely.
            Egy hét sem telt el a rehabilitációs intézetből való hazatérésem után, máris elterjedt, hogy megváltoztam, és idegenek kezdtek el telefonon hívni, kérdéseket tettek fel, vagy érdeklődtek, hogy eljöhetnek-e hozzám. Éjjel-nappal hívtak, álló nap, gyakran álló éjszaka – 12-lépés programok résztvevői, közelben és távolban élők, és olyanok, akik barátok barátaitól hallottak rólam. Kérdéseikből ugyanazt a vágyakozást hallottam ki. Érdeklődtek, „Hogyan találhatom meg én is a te szabadságodat?”, én pedig azt válaszoltam, „Nem tudom. De ha látni szeretnéd, mi is ez, gyere és élj velem. Annyit tudok mindössze, hogy számodra is rendelkezésre áll az, ami nekem megadatott.”
            Folyamatosan érkeztek az emberek a házunkhoz. Megérkezett egy, megszólalt a telefon, két másik bukkant fel, öt-hat, tán vagy egy tucatnyi a nap végére. Azt hallották, hogy szent vagyok, Mester, Buddha. Azt mondogatták, hogy valamiféle „megvilágosodásom” van. Fogalmam sem volt, mit is jelenhet ez. Úgy hangzott, mintha influenzás lettem volna. Amikor csodálkozva vizsgálgattak, úgy éreztem, hogy valamilyen csodabogárnak tartanak, és rendben is voltam ezzel. Annyit tudtam, hogy szabad vagyok, de még mindig bombázott az a sok téveszme, amitől az emberiség az idők kezdete óta szenved. Nekem ez nem érződött megvilágosodottnak.
            Úgy egy éven keresztül írtam le az elmémben felbukkanó hiedelmeket. Le kellett írnom őket, majd megkérdőjeleznem mindet ahhoz, hogy a valóságban gyökerezve maradhassak. Nagyon nagy tempóban jöttek – százával, ezrével. Minden egyes hiedelem olyan volt, mint amikor egy meteor ütközik neki egy bolygónak, próbálván szétrombolni azt. Amikor valaki azt mondta, vagy legalábbis én azt hallottam, hogy „Szörnyű ez a nap,” a testem rázkódni kezdett. Olyan volt, mintha nem lennék képes elviselni a hazugságot. Nem számított, hogy én mondtam-e vagy valaki más, mert tudtam, hogy mindenki én vagyok. A megtisztulás, a visszacsinálódás azon nyomban megtörtént bennem, ugyanakkor, amikor másokkal végzem az önvizsgálatot, akkor ők ezt láthatóan térben és időben csinálják – abban a sűrűségben, ami térnek és időnek néz ki. De számomra az időtlenség teljesen nyilvánvaló volt. Tehát, amikor belém csapott egy hiedelem, leültem, papírra vetettem, áteresztettem a négy kérdésen, majd megfordítottam. Az első évben folyamatosan írtam és folyamatosan sírtam. De sosem voltam zaklatott. Szerettem a nőt, aki haldoklott az önvizsgálat eredményeként, a nőt, aki korábban oly összezavarodott volt. Újra meg újra beleszerettem a nőbe. Ellenállhatatlan volt.
            Reggelenként a sétám előtt vagy után, általában az ablaknál üldögéltem a napfényben, és vártam, hogy felbukkanjon valamilyen kényelmetlen érzés. Ha ez megtörtént, izgatott lettem, mert tudtam, hogy az érzés mindig azt jelezte, itt egy gondolat is, melyet meg kell vizsgálnom, ki kell magamból tisztítanom. Ez is én voltam. Leírtam a gondolatot, és rengeteg humor is volt az egész folyamatban. A leírt gondolatok majdnem mind az anyámhoz kapcsolódtak. Tudtam, hogy ha egy illúziót átégetek, mindegyiket átégetem, mivel koncepciókkal, gondolatokkal dolgoztam, nem pedig emberekkel. Ilyen gondolatok voltak, mint „Anyám nem szeret”; „Jobban szereti a testvéreimet, mint engem”; „Meg kéne hívjon a családi összejövetelekre”; „Ha elmondanám az igazságot a történtekről, ő letagadná, és senki nem hinne nekem.” Abban az első évben nem volt még elegendő, hogy a gondolat szavak nélkül az elmémben találkozzon össze a vizsgálattal. A gondolatot le kellett írnom. Képtelen vagy megállítani a mentális, gondolati káoszt, bármennyire motivált is vagy. De ha beazonosítod a káosz egy darabkáját, és stabilizálod, akkor az egész világ elkezd értelmet nyerni.
            Ezért aztán leírtam a gondolatot, majd megkérdőjeleztem. Néha egy órát ültem felette, néha egész délelőtt vagy délután – addig ameddig megértéssel voltam képes tekinteni az adott gondolatra. Mindig megláttam, hogy a gondolat nem volt igaz, hogy egy hibás feltételezés volt. Sosem találtam bizonyítékot, mely alátámasztotta volna az igazát. És aztán feltettem a kérdést, „Mi zajlik bennem, amikor lehiszem ezt a gondolatot?” És azon nyomban megláttam, hogy az volt a potenciális szenvedés forrása, nem pedig az anyukám. Aztán pedig megkérdeztem magamtól: „Ki voltam a gondolat előtt? Ki lennék nélküle?” És a megfordításokat is tökéletesen tisztán láttam. Ok-okozattal és a polaritásokkal dolgoztam. Láttam, hogy az egyik polaritás pont annyira igaz, mint a másik. „Anyukám nem szeret”: „Anyukám szeret.” Meghaltam egy okért, melynek az ellentéte pont ugyanolyan igaz volt. És az önvizsgálaton kívül semmi nem enyhítette testem remegését.
            Összes anyukámmal kapcsolatos történetemet szép sorban leírtam, ahogy felbukkantak bennem, mert számomra ezek voltak a legerőteljesebb gondolatok. Aztán a Munka megtisztította őket. Nem az anyukámon dolgoztam, hanem olyan gondolatokkal, melyek minden emberi lényben felmerülnek. Mindannyiunknak ugyanazok vannak meg: „Akarom,” „szükségem van rá,” „…-t kéne tennie,” „nem kéne …-t tennie.” Az én tanulmányozásában voltam totálisan elmerülve. Én voltam az önmagára ismerő elme, a saját tükrébe belenéző Isten.
            Az alázatosság a természetes reakciónk, amikor meglátjuk, mi igaz önmagunkkal kapcsolatban. Amikor megítélünk másokat, ezeket az ítéleteket megkérdőjelezzük, majd saját magunkra fordítjuk őket – ez a tűz és a megtisztulás. A térdünk összecsuklik, és megtanuljuk, milyen édes dolog is veszíteni – és hogy ez valójában a győzelem. Erről szól a Munka. Néhányan megbocsátásnak nevezik. Én épelméjűségnek hívom.

2011. május 25., szerda

Tökéletesnek Kell Lennem – Igaz Ez?


Mindannyian vágyunk tökéletesek lenni. Kérlek, nézz bele az életedbe egy kicsit: hogyan vívod Te a tökéletessé válás harcát magaddal? Mi mindent csinálsz azért, hogy végre tökéletesnek láthasd, érezhesd, gondolhasd magad? Önfejlesztesz? Megvilágosodásra pályázol? Fogyózol? Konditerembe jársz? Agyon tanulod vagy dolgozod magadat? Plasztikai sebészetről álmodozol? Tökéletes anya, feleség, férj, szerető, főnök akarsz lenni? Mindig másoknál többet szeretnél tudni? Újra meg újra a következő nagy célt akarod elérni – mindenáron? Mennyire ütöd-vágod magad ezzel a küzdelemmel? Mennyi energiádba kerül mindez? Mennyire vagy békében magaddal, a világgal, a többi emberrel és az életeddel? És most (is) csak az őszinte válaszokkal mész valamire.
„Tökéletesnek kell lennem.” Ez egy újabb „ősgenerációs” hiedelem. Az életünket mélyen megmérgező fajtából. Szeretném, ha minden Kedves Olvasó végigcsinálná ezt a Munkát velem, akár tudja, mi ez, akár nem. Összesen annyira van szükség, hogy kinyitod magadat, és őszintén válaszolsz az alábbi kérdésekre. Végtelenül egyszerű. A téma ugyanakkor elég húzós, dacos ellenállást tanúsíthat az állandó tökéletességre ácsingózó egó-pajtink, és pillanatok alatt szabotálhatja a Munkád menetét. Szép türelmesen, finoman, a Munka egyfajta meditáció. Kukkants bele jó mélyen magadba, nagyon kíváncsi vagyok, mit találsz.

Tehát a megMunkázandó hiedelem: „Tökéletesnek kell lennem.”

1. Igaz az, hogy tökéletesnek kell lennem? Igen/Nem. (Nem tudom.) (Nincs magyarázkodás, hogy Igen, mert… És nem az a lényeg, hogy ’Nem’ legyen a válasz. Csak engedd mélyen magadba ezt a kérdést.)

2. Teljesen, száz százalékig biztos lehetek benne, hogy tökéletesnek kell lennem? Igen/Nem. (Nem tudom.)

3. Mi zajlik bennem, ha elhiszem azt a gondolatot, hogy tökéletesnek kell lennem (és közben azt mondja az elmém, hogy nem vagyok az)?
- Ez a gondolat feszültséget vagy békességet kelt bennem?
- Hogyan bánok magammal, hogyan viszonyulok magamhoz? Miket gondolok magamról? Szeretem-e magamat ilyenkor? Hogyan „csapom” magamat, milyen önostorozó gondolataim vannak?
- Hogyan bánok másokkal ilyenkor? Magam alá vagy fölé helyezem őket gondolatban? Rögtön a hibáikat lesem, vagy irigykedem, mennyivel „tökéletesebbek”, mint én?
- Milyen érzés jelenik meg bennem, ha elhiszem ezt a gondolatot? Hol érzem a testemben?
- Milyen múltbeli és jövőbeli képek jelennek meg a fejemben, ha elhiszem ezt a gondolatot? Mi mindent tettem már az életemben azért, hogy „tökéletes” legyek? Mennyi energiámba került ez? Mennyire tudom élvezni az életet, amikor elhiszem, hogy tökéletesnek kell lennem (s közben nem tartom magam annak)?
- Milyen mániáim, szenvedélyeim, függőségeim jutnak eszembe, ha elhiszem ezt a gondolatot? Hova menekülök, mivel vigasztalom magam?
- Mitől félek, mi történne, ha nem hinném el többé, hogy tökéletesnek kell lennem? Mire jó nekem ez gondolat? Mit kapok tőle?
- Mire nem vagyok képes, amikor elhiszem ezt a gondolatot?
- Mikor, hány éves koromban jutott először eszembe, hogy tökéletesnek kell lennem? Kinek akartam akkor megfelelni? Kinek akarok egész azóta is megfelelni?
- Kin láttam gyerekkoromban magam körül, hogy tökéletes szeretne lenni? Vagy kin láttam pont azt, hogy szerintem tökéletlen és csak küzd, de semmi nem sikerül neki?

4. Ki lennék, milyen életem lenne, ha soha többé nem tudnám elhinni azt, hogy tökéletesnek kell lennem? Csukd be a szemedet, és nézegesd az életedet: ki vagy, ha soha többet nem fordul meg benned ez a gondolat? Hogyan viselkedsz, hogyan bánsz magaddal és másokkal? Hogyan beszélsz, hogyan zajlik az életed, hogyan tekintesz magadra? Milyen az életed, ha soha többé meg sem fordul a fejedben, hogy tökéletesnek kell lenned?

Következzenek a Megfordítások. Az eredeti állításunk: „Tökéletesnek kell lennem.”

+ Nem kell tökéletesnek lennem.
Keress három konkrét példát arra, hogyan igaz az, hogy nem kell tökéletesnek lenned, főként nem úgy, ahogy azt eddig gondoltad, ahogy azt a világ elhitette veled. Keress olyan dolgokat, amiket távolról sem gondolsz hagyományos értelemben tökéletesnek magadban, mégis minden rendben van velük, egyáltalán nem foglalkoztatnak. Csak úgy vannak, a maguk természetességében. Csukd be a szemedet, és engedd, hogy felbukkanjon sok pici, apró dolog az életedben, ami úgy jó, ahogy van. Azt is érdemes megnézni, mi mindent ad Neked teljesen automatikusan az élet, még akkor is, ha a szó hagyományos értelmében nem vagy „tökéletes”. Mert amíg a „tökéletességért” küzdök, addig elfelejtem észrevenni a mindenben és mindenkiben jelenlevő tökéletességet.

+ Tökéletlennek kell lennem.
Ez érdekes megfordítás, olyasmit keress itt, hogyan szabotálod magad az életedben idegesítő „tökéletlenségekkel”. Dolgoztam egy hölggyel, aki annyira tökéletesen meg akart felelni a körülötte élőknek, hogy folyamatosan figyelmetlenségi hibákat követett el. Amikor annyira tökéletes akarok lenni, akkor nem tudok jelen lenni az életemben és a folyamataimban, ezért automatikusan „tökéletlen” leszek, és idegesítő, visszatérő hibákat követek el, bénázok, és aztán már ezek miatt is haragszom magamra.  Ezek a hibák, amíg vannak, szerethetők, és felszámolódnak szép fokozatosan, ha már nem gondolom azt, hogy nekem a tökéletességemmel kell megfelelnem másoknak.

+ A gondolkodásomnak kell tökéletesnek lennie.
Ennek a Megfordításnak azért van nagy aktualitása, mert mostanság a legtöbb Önkereső/fejlesztő a gondolkodását próbálja tökéletesíteni, mi más célból, mint hogy utána ő maga és a világa is tökéletes lehessen. Gyakorlott ÖnMunka blogolvasók tudják, hogy ez a Munka egyik központi kérdése, a gondolatok megvizsgálása. A gondolataimnak nincs szükségük tökéletesítésre, ők pont úgy tökéletesek, ahogy vannak, hiszen az Önmagamhoz vezető utat mutatják számomra. Ha „nem tetsző” gondolatokat fedezek fel magamban magamról, másokról és a világról, pont ezeknek a megkérdőjelezésével, „megMunkázásával” jutok el a gondolatok mögötti létbe. Amíg választani próbálok „jó” és „rossz” gondolat között, addig folyamatos bűvészmutatványokat végzek, és az egész életem erre megy rá. A gondolkodásunk a Munkával teljes mértékben „tökéletesíthető”, mivel nem fogjuk tudni elhinni őket, ők pedig nem fognak „akarni” felbukkanni bennünk többé. Idáig azonban Munkás út vezet.

Semmi rajtad kívül lévő nem adhatja meg neked azt, amit keresel.” (Byron Katie)

Amíg magadon kívül keresed a tökéletességet, addig nem látod, nem láthatod meg a valódi tökéletességedet. Addig önmagad tagadásában élsz, és ez fáj, nagyon fáj. A Munkával az összes olyan réteget lehánthatod magadról, mely eltakar saját magad elől. Vizsgáld végig a Négy kérdéssel és a Megfordításokkal az összes koncepciót, hiedelmet, történetet, amit életed során elhittél azzal kapcsolatban, hogy milyennek KELLENE lenned. Szép sorban el fognak engedődni. Egészen addig, míg ott állsz majd TELJES TÖKÉLETESSÉGEDBEN.

2011. május 23., hétfő

A Szeretet Hatalom, Azaz Minden Veled Kezdődik


Gyakorlatias, önállóan végezhető, átlagembereknek való, az életed problémáira nyújt rálátást és megoldást, nem pedig elvont fogalmakkal, ideákkal operál. Ezért kincs számomra Byron Katie Munkája. Átlagember alatt azt értem, hogy semmilyen előzetes önfejlesztési, spirituális, pszichológiai „előképzettséget” nem kíván meg, sőt. Tapasztalatom szerint ezek sokszor gátjai a hatékony Munkázásnak, hiszen annyi másféle koncepciót, hiedelmet raktároztak el a már „képzett elmék”, hogy még nehezebb dolguk van ezek megkérdőjelezésekor.
Ugyanakkor egy olyan irányú folyamatot is látok, hogy egyre több „túlképzett elmének” lesz elege az eddig felhalmozott, csak elmeszinten beszippantott „tudásból”, és egy pillanat alatt látják át, értik meg, hogy miről is van itt szó valójában a Munka kapcsán. Hogy a Munka nem is igazán egy módszer, hanem egy „anti-módszer”. Nem további halott tudást épít beléd, hanem lebontja azt, amire semmi szükséged, ami nem a tiéd. Nem újabb mentális terhet rak Rád, hanem elképesztő mennyiségű terhet vesz le Rólad, ami által hihetetlen mértékben megkönnyebbülsz.
A Munka egy valóban működő eszköz ahhoz, amit úgy szoktak megfogalmazni, hogy belül kell keresgélned, befelé kell fordulnod. Út Önmagadhoz, tisztán, egyértelműen. A saját bölcsességedhez, nem másokéhoz. Nem csupán elme szintjén, hanem megélésekben is. Amire rálátsz a Négy kérdés és a Megfordítások segítségével, az mind a sajátod lesz. Nem kell többé máshoz rohangálnod tanácsért, mindent tudni fogsz, amit épp tudnod kell, abban a pillanatban, amikor épp szükséged van rá. Pillanatról-pillanatra működő, alkalmazható életbölcsességet kapsz tőle, ami a tiéd, senki más nem tudja Neked odaadni, és elvenni sem többé. A héten fogalmaztam valakinek úgy, hogy a Munka rendszeres használatával a saját coach-oddá válsz, egyre nagyobb nyitottságban, megengedésben, békességben.
Elveszíteni csak a halott tudásodat vagy képes, amiért nem kár. Megnyerni pedig Önmagadat, saját teljességedben, bölcsességedben, valódban. Teljesen tiszta „üzlet”; kívánom Neked, hogy Te is kösd meg Önmagaddal életed legjobb üzletét. A honlapomon, itt a blogon, és Katie könyveiben minden segítséget megtalálsz hozzá.
Mára pedig szeretettel figyelmedbe ajánlok egy teljes fejezetet Byron Katie Az Öröm Ezer Neve című könyvéből, szokás szerint általam magyarítva. Egyértelmű útmutatás az épelméjű élethez, ha már eleged van a káoszból. Minden szavát érdemes jól megrágni, ez egy kivételesen erős fejezet – nem mintha a többi nem lenne az. :)


Öröm 29 – A világ szentség. Javítani rajta képtelenség. Ha belekontárkodsz, elrontod. Ha tárgyként kezeled, elveszíted.

A világ tökéletes. Ahogy haladsz az elméd megkérdőjelezésével, ez egyre nyilvánvalóbbá válik. Az elme változik, s ennek eredményeképpen a világ is változik. A tiszta elme mindent meggyógyít, aminek gyógyulásra van szüksége. És többé már nem lehet bemesélni neki, hogy akár egyetlen porszemmel is bármilyen rendellenesség lenne.
            Néhányan azonban, amikor már rálátnak arra, hogy a világ tökéletes, ebből gyártják a következő történetet, majd arra a következtetésre jutnak, hogy felesleges belefolyni a politikába, vagy a társadalom életébe. Ez pedig elkülönülés. Ha valaki felkeresne, és azt mondaná neked, „Szenvedek. Segíts, kérlek,” akkor azt válaszolnád neki, hogy „Tökéletes vagy úgy, ahogy vagy,” majd félrefordítanád a fejedet? A szívünk automatikusan válaszol a szükséget szenvedő emberekre és állatokra.
            A felismeréseidnek semmi értékük nincsen, amíg meg nem éled őket. Én a világ végéig elmennék egyetlen szenvedő ember kedvéért. A szenvedők a saját testem kétségbeesett, reményt vesztett, meg nem világosodott sejtjei. A saját testemről beszélek – a világ teste az én testem. Hagynám-e megfulladni magam abban a vízben, mely nem is létezik? Engedném-e magamat meghalni egy képzeletbeli kínzókamrában? Te Jó Isten, gondolom, vannak olyanok, akik valóban úgy hiszik, hogy létezik probléma. Emlékszem még azokra az időkre, amikor én is azt hittem, hogy problémák léteznek. Hogyan mondhatnék nemet, amikor egy ember segítséget kér? Ezzel saját magamnak mondanék nemet. Úgyhogy igent mondok, és megyek, ha tudok. Megtiszteltetés ez. Illetve több is annál: ez az önszeretet.
            Az emberek tökéletesek úgy, ahogy vannak, bármennyire mélyen szenvedjenek is, csak még nem jöttek erre rá. Úgyhogy, amikor találkozom egy szenvedővel, nem azt mondom, hogy, „Oh, hát nincs itt semmiféle probléma, minden tökéletes.” Igaz ugyan, hogy én sosem látok problémát semmiben, és ott vagyok számára, hogy ő is meglássa ugyanezt, de azt mondani neki, amit én látok, udvariatlanság lenne. Testemnek az a része épp szenved, és számára nem minden tökéletes, mivel elhiszi, hogy nem az. Én magam is az elme kínzókamrájának fogja voltam azelőtt. Meghallgatom, hogy szerinte mire van neki szüksége, meghallgatom a szomorúságát vagy elkeseredettségét, és rendelkezésre állok. Ez a teljesen kibontakoztatott aktivizmus. Mert egy olyan személy jelenlétében, aki sehol nem lát problémát, a probléma egyszerűen elillan – ami megmutatja nekünk, hogy probléma valójában nem is létezik.
            Sokszor kérdezik tőlem, hogyan tudok napról-napra, évről-évre ennyi problémát meghallgatni? „Nem szívja le az energiádat?” Hát, nem. Én már megkérdőjeleztem a stresszes gondolataimat, és megláttam, hogy mind egy szálig valótlanok voltak. Minden gondolat, mely valamikor mérges kígyónak látszott, végül kötéldarabkának bizonyult. Állhatnék e fölött a kötél fölött (mely kígyónak tűnt eredetileg) akár egy évezredig, akkor sem tudnék többé félni tőle. Én tisztán látom azt, amit néhányan még nem láttak meg saját maguk. Ha bárki is szembe találja magát ezzel a kötéllel, és sikoltozva elrohan az ellenkező irányba, akkor sem félteném vagy sajnálnám őt, egyáltalán nem aggódnék érte, mert tudom, hogy nincsen semmiféle veszélynek kitéve, semmi sem tud ártani neki. Amikor mások kígyót kiáltanak, én csak kötelet látok.
            Amennyiben problémád van az emberekkel vagy a világ állapotával, felkérlek, hogy írd ki magadból a stresszes gondolataidat egy papírra, majd kérdőjelezd meg őket. Mindezt pedig az igazság szeretetéért tedd, ne pedig a világ megmentéséért. Fordítsd meg: mentsd meg a saját világodat. Hiszen nem ez az, amiért leginkább szeretnéd a világot is megmenteni? Azért, hogy boldog lehessél? Nahát, akkor, ugord át a köztes szereplőt, és kezdd máris a boldogsággal, innen, ahol épp vagy! Te vagy az. Rólad van szó. Ebben a megfordításban pedig cselekvő maradsz, de már nincs benne félelem, nincs belső háború. Így többé már nem a háború próbál békét tanítani. A háború képtelen békére tanítani.
            Én nem próbálom megváltoztatni a világot – soha. A világ magától változik, és én része vagyok ennek a változásnak. Én teljesen, totálisan imádom azt, ami van. Amikor valaki segítséget kér tőlem, igent mondok. Megvizsgáljuk, aztán mindenki saját maga kezdi el abbahagyni a szenvedését, ezzel pedig a világ szenvedésének is elkezd véget vetni.
            Sosem feltételezek olyasmit, hogy mi lenne legjobb a bolygónk számára. És ha már tudod is, hogy a világ úgy tökéletes, ahogy van, ez nem jár együtt azzal, hogy felhagysz azzal, ami szerinted a számodra helyes cselekedet. Amennyiben, például, érdekel a környezetünk sorsa, arra kérlek, tárd elénk az összes ezzel kapcsolatos tényt. Részletekbe menően tanulmányozd ki, végezd el az egyetemen ezt a szakot, ha épp ezt kell tenned, ezzel segítve minket. És ha érthetően szólsz hozzánk, hátsó szándék vagy bármilyen eredményre vonatkozó elvárás nélkül, akkor meg fogunk tudni hallani, mert a mi szintünkön vagy. Nem pedig egy felsőbbrendű, én-tudom pozícióból tárgyalsz velünk. Ha tudod, hogy mindannyian egyenlők vagyunk, és hogy mindannyian megtesszük a tőlünk telhető legjobbat, akkor belőled válhat a bolygó legerőteljesebb aktivistája.
            A szeretet hatalom. Én csak egyetlen módját ismerem annak, hogyan tud egy aktivista valóban az emberi fajba behatolni, mégpedig azt, hogy átnyújtod az összes tényt, őszintén elmeséled a tapasztalataidat, és feltétel nélkül szeretsz. Mert képtelenség bármiről is meggyőzni a világot, még ha az a világ saját érdekét szolgálja is, amikor előbb-utóbb kibukik az igazságért folytatott harcod, és ott állsz majd egy színpadon, vitázol egy céges környezeti szennyezővel, és elkezdesz felháborodottan ujjal mutogatni rá. Pont ezt rejtegetted, amikor elhitted azt a történetet, hogy „Tudom, mi a legjobb a bolygó számára.”
            Amikor rátámadsz egy cég vezetőjére, amiért rombolja a légkört, akármennyire helytállóak is az információid, szerinted nyitott lesz arra, amit mondasz? Viselkedéseddel fenyegeted, a tények pedig elsikkadnak, mert félelemből és önigazoló haragból cselekszel. Annyit fog az egészből meghallani, hogy szerinted helytelenül cselekszik, az egész az ő hibája, aztán pedig tagadásba és ellenállásba vonul. De ha stresszmentesen szólsz hozzá, azzal a totális bizonyossággal, hogy jelen pillanatban minden épp úgy van, ahogy lennie kell, akkor kedvesen, hatékonyan, és a jövő féltése nélkül leszel képes kifejezni magadat.
            Az erőszak kizárólag erőszakot szül. A feszültség feszültséget tanít. Ha megtisztítod a mentális környezetedet, akkor a mi fizikai környezetünk is sokkal gyorsabban fog megtisztulni. Így működik ez. És ha valódian, őszintén teszed, erőszak nélkül, harag nélkül, a vállalatokra ellenségként történő mutogatás nélkül, akkor az emberek majd elkezdenek észrevenni. Elkezdünk odafigyelni rád, és észrevesszük, hogy lehetséges a béke eszközével elérni a változást. Egyetlen emberrel kell kezdődnie. És ha nem te vagy ez az ember, akkor ki lesz az?
            A világ minden lehetséges módon próbára fog tenni téged azért, hogy ráébredhess a legutolsó icike-picike befejezetlen darabkára is magadban. Ez a tökéletes felállás. Sakk-matt.

2011. május 20., péntek

Menekülésből Megnyugvásba – Angéla Története 2.


„Sosem hozunk döntést. Amikor elérkezik a megfelelő pillanat, a döntés saját magát hozza meg.”(Byron Katie)

A tegnap megkezdett történet folytatása. Ha nem olvastad volna az első részt, javaslom, hogy mindenképp tedd meg. Itt találod Angéla Történetének első részét: http://onmunka.blogspot.com/2011/05/munka-gyorsmenetben-angela-tortenete-1.html#comments

Szia, kedves Andi!
Elég rég írtam Neked, a húsvét Csabival telt, (meg persze Munkával). Még mindig vannak kérdéseim, például az, hogy nekem hirtelen váltás volt ez, egy spirituális útról, ahol egész nap kitölti a gondolataimat a mantra, az éneklés, a légzésre (szívre) figyelés, átállni arra, hogy nem csinálok semmit. Még mindig kicsit fura, mert bennem van a késztetés, hogy valamit tennem kellene. Ez kicsit feszültté tesz időnként, akkor, amikor nem jön magától az a csodálatos béke, amit már egy-egy nap tapasztaltam.
Úgy érzem sok mindentől megszabadultam, valahogy egyszerűbbnek látok mindent, de tegnap például estére nagyon tele volt a fejem, feszült a rengeteg gondolattól és a hangulatom a mélypont alatt volt. Bár érdekes, hogy míg szerencsétlen Csabinak hánytorgattam fel a múltban elkövetett bűneit (gondolhatod, hogy éreztem magamat, hogy erre vetemedtem), most más volt a menetrend, mint régen. Elkezdtem magamra figyelni, arra, hogy mik a tények, és mi az, amik az én saját félelmeim, sőt, tudtam rá is figyelni, anélkül, hogy egyből a saját elképzeléseimet húznám rá a sztorijára. Tehát a Munka tényleg működik. Talán az zavar egy kicsit, hogy nem tudom, hogyan működik, de kezd megfogalmazódni bennem az, hogy lehetetlen bármit is tennünk azon kívül, hogy figyelünk és elvégezzük a Munkát.
Szóval a kérdésem az lenne, hogy ne ijedjek meg, ha támadnak a gondolatok? Illetve, az, hogy úgy gondolom, az elején kellene megcsípnem azt az egyet, ami elkezdi generálni a többit, mert akkor, amikor özönlenek a rossz gondolatok, már tehetetlen vagyok, mert elnyomni nem lehet Őket, de ha nem figyelek rájuk, akkor is ott vannak és fájdalmat okoznak. Nem tudod esetleg, hogy akkor, amikor jönnek a rossz gondolatok és érzések, és nincs rá mód, hogy magamba merüljek, mert főzni kell, a gyereket el kell látni, stb., de minden fáj, még az is, hogy ránézz valakire, akkor mit lehet csinálni? Vagy el kell viselnem ezt addig, amíg jobban letisztulok?
Ez egyébként már régi történet, azóta élek így, hogy megszületett a fiam, és ezzel elkezdődött a túlélésért folytatott küzdelmem, amiben a választási lehetőségem annyi volt, hogy vagy az apjával élek, aki alkoholista és uralkodik rajtunk és egyéb nyalánkságok, a testi erőszaktól kezdve folytathatnám, viszont anyagi biztonságban, vagy pedig szabadon, az apja nélkül, viszont egy vas nélkül, lakás nélkül, jó állás nélkül, egyedül felvállalva a „lehetetlent”. Azután hol a különélést, hol az együttélést (amikor már nem bírtam a küzdelmet a mindennapi túlélésért) választottam.
Visszatérve a kérdésemhez (bocsi, hogy ide-oda kanyargok), úgy érzem, túl sok mindent kell „megMunkáznom”, rengeteg a gondolatom és nem tudom a fontossági sorrendet. Ott vagyok elakadva, hogy melyikkel kezdjem? Vagy egyszerűen próbáljak boldog lenni, és ami éppen jön, azzal Munkázzak? Csak ezzel az egy kicsit a bajom, hogy már megszoktam a feszültséget, és sokszor fogalmam sincs, miből adódik éppen. Jó, annyit tudok, hogy Csabi sürget, mert együtt szeretne élni Velem és döntéskényszerben érzem magamat, pedig nem akarok dönteni.
Pedig sürgős lenne sajnos, mert munkát kellene vállalnia, de csak akkor tud, ha itt marad. Én pedig szeretném is, meg nem is. Ilyenkor mit tudok tenni? Mert nem akarok magamra erőltetni egy esetleges rossz döntést, de nem is tudok nyugodt lenni ebben a helyzetben, csak akkor, ha elnyomom magamban a döntéskényszert. Jó hosszúra sikerült ez a levél.
Ha gondolod, vagy érdemesnek tartod, nyugodtan felhasználhatod a történetemet a blog-on, vagy akár csak egy részét. És ezután is, ha írok. 
Gyönyörű szép napot kívánok!
Puszi, Angéla

 „Mindig csak egyetlen gondolatot kell megvizsgálnunk. Azt, amelyik épp most bukkan fel.” (BK)

Döntésekről már írtam régebben két bejegyzést, frissítsétek fel:

Szia kedves Andi!
Már jó régóta nem írtam Neked, pedig a facebook-ot is olvasgatom és egyszer-kétszer már majdnem írtam. Csinálom a Munkát és csodálatos felfedezéseket teszek. Csak nehéz egy kicsit a belső dolgokról írni. Rájöttem, hogy direkt eltaszítom magamtól a boldogságot és mindenféle módon kínozom magam a spiritualitás jegyében. Mindenesetre nagy megkönnyebbülés volt rájönni, hogy én is csak egy földi halandó vagyok. Kiléptem a Mester csoportjából. Egyébként fenekestül felfordult az életem, minden megváltozott benne. Amint rájöttem, hogy mit csinálok magammal, Csabi visszajött, többé nem éreztem úgy, hogy ellen kell állnom Neki. Tudod, eddig X-ben laktam egy albérletben, és most már biztos, hogy Anyuékhoz költözünk Y-ba. Jó lesz, mert 40 perc busszal Budapest. Eddig nem akartam Velük lakni, annak ellenére, hogy többször hívtak, mert van egy felső szint, amit nem használnak, és ha lesz egy kis pénzem, meg tudom csinálni saját lakásnak. Egészen idáig folyamatosan menekültem Tőlük, albérletből albérletbe költöztem, az országban már legalább 30 helyen laktam. Most először érzem azt, hogy el tudnám fogadni az állandóságot és el tudnám fogadni Anyuékat, úgy ahogy vannak, kritika nélkül (vagy legalábbis kevés kritikával- egyelőre). Rájöttem, hogy nem kell mindenkinek olyannak lenni, mint amilyen én vagyok. Jó nagy egóm volt, ráadásul spirituális.
Sok minden változott a Munkával kapcsolatban is, rájöttem hol bakiztam, például, amikor nem azért csináltam, hogy önvizsgálatot tartsak, hanem úgy gondoltam, már előre tudom a válaszokat, és csak annyi az egész, hogy egy negatív történetből pozitívat fabrikálok. Rengeteg agytornát végeztem, mire rájöttem, hogy nem kell előre tudnom a válaszokat, még ezt is irányítani akartam és észre sem vettem. Ez a gőg és irányítási kényszer Csabival kapcsolatban a legerősebb, sokat kell még dolgoznom ezen. De most már legalább észreveszem, amikor kirobbanni készül. Valamikor ki is robban. Ettől függetlenül szerinte sokkal jobb a kapcsolatunk, mint bármikor az elmúlt 5 évben és osztom a véleményét.  
De a legjobb érzés az, hogy sokkal-sokkal közelebb állok magamhoz és ezáltal sokkal jobban szeretek mindent körülöttem.
Köszönöm, hogy segítettél elindulni.
Ha Y-ba költözünk, megint írok. De lehet, hogy még előbb, a facebook-on, ha sikerül levetkőznöm a gátlásosságomat.
Szép napokat kívánok és jó Munkát!
Puszi. Angéla

2011. május 19., csütörtök

A Munka Gyorsmenetben – Angéla Története 1.


„Az én találkozik önmagával – ez itt az egyezség. Ha Istenre várok, hogy megvilágosítson engem, hosszú várakozásra számíthatok – évekre, akár évtizedekre. Amikor térden állva könyörgök Istenhez, én vagyok a hallgató. Meg tudom-e tenni azt, amit Istentől kérek? Meg tudom-e hallgatni, hallani saját magamat? Ki más hallgat? Én a valóság szerelmese vagyok. Képes vagyok egyszerűen saját magamat meghall(g)atni? És amikor aztán meghallom magam, nincs elkülönülés. Ha azt akarom, hogy Isten tegyen meg valamit, megfordítom. És ennek a békéjében, felismerem az igazságot.” (Byron Katie)

Alig több, mint egy hónap belső és külső eseményeit olvashatjátok (április 14. - május 17.), a Munka és egy kétségbeesett nő tükrében. Aki már egyáltalán nem kétségbeesett. És ékes bizonyíték arra, hogyan tudjuk saját magunkat kihúzni a kátyúból, a Munkánál nincs feltétlenül szükség külső segítségre. (És ne haragudj magadra, kérlek, ha Neked más a tempód és a hozzáállásod: mindannyian máshogy csináljuk.) Két bejegyzésre szedtem szét Angéla történetét, szinte csak az ő e-mailjeiből áll, mert csak nagyon rövideket válaszoltam neki, vagy telefonon beszéltünk. Nézzük akkor az első felvonást:

Szia, kedves Andi!
Azért kerestelek meg, mert két napja lázban égek, ugyanis elolvastam Byron Katie 4 kérdés című kivonatát (sajnos csak ez található meg a neten) és olvastam a kincsamivan és az onmunka.blogspot.com honlapokat és azóta öröm van a szívemben, ami azt súgja… megtaláltam, ez az! Az első kérdésem csak annyi, hogy pontosan hogyan kell végezni a megfordításokat. A Munkalapokat a honlapodról töltöttem le, az alapján csináltam. Szeretném jól csinálni, nem szeretném, ha elmúlna a lelkesedésem esetleg amiatt, hogy bizonytalan vagyok, jól csinálom-e. Sajnos egyelőre nem tudom megengedni magamnak az alaptanfolyamot sem és az egyéni konzultációt sem.
A második kérdésem az, hogy 10 éve tanítványa vagyok egy spirituális Mesternek (közben egyszer már elhagytam, nemrég mentem vissza az útjára), Ő már eltávozott a Földről, és elég szigorú szabályai vannak. El kellett küldenem a barátomat, akivel együtt éltem már 4 éve. De úgy éreztem, nem élhetek spirituális út nélkül, ezért megtettem. De Neki is nagyon hiányoztam és Nekem is nagyon hiányzott. Ezért amikor az apja kirúgta otthonról, akkor megengedtem, hogy hozzám költözzön, míg nem talál magának szállást. Persze nem ez lett a vége, hanem egyre több és több lett belőle. Nagyon szenvedtem, mert ketté voltam szakadva. Egyrészt nem bírtam Nélküle, de nem bírtam spiritualitás nélkül sem. Így végül visszaköltözött az apjához. Ez az egész herce-hurca egy év alatt zajlott le és iszonyatosan szenvedtem. Teljesen depressziós voltam. Most már túl vagyok mindezen, de... Azért mondom el mindezt, mert a Mesterem (ha még az) mellett nem lehet más Mesterrel kapcsolatom, de egy jó ideje már keresgélek, mert csak bűntudatot érzek iránta. Nagyon erős ellenállást érzek Vele és a tanításával kapcsolatban. Próbáltam ezt leküzdeni és próbáltam szeretni Őt, mert Ő a hatalom jelképe számomra, de csak a szigort látom rajta és az elutasítást. Csak olyan dolgok jönnek elő, amiben nem értek egyet Vele, sőt sosem értettem.
Most már megszoktam, hogy külön vagyunk a barátommal, sőt így sok mindennel nem kell megküzdenem (pl.: félelem attól, hogy elhagy), bár nem vagyok túl vidám magányosan sem, még mindig nem teljesen „normális” érzés. Tehát, ne haragudj, hogy mindezt Rád zúdítottam, de nem tudok kivel beszélni erről és annak ellenére, hogy kínos, mert nem akarok elárulni egy Spirituális Mestert, de nem bírok tovább színlelni és úgy tenni, mintha minden rendben lenne, mikor minden egyes nap kínlódóm és erőlködöm már egy éve. Ennek egyenes következménye, hogy tovább keresgéltem, hátha valaki megnyugtat, hogy minden rendben van. Először Eckhart Tolle-t olvastam, aki elvarázsolt, teljesen a hatása alá kerültem, Ő inspirált, hogy olvassak Byron Katie-től. Amikor olvastam a 4 kérdést, izgalom és öröm lett úrrá rajtam, és kitört belőlem a megkönnyebbült sírás. Így hatott rám. Persze most bűnösnek érzem magamat, hogy elárultam a Mesteremet. Tudom, hogy most már tisztában vagy vele, hogy nagyon sok bűntudatot tápláltak belénk Vele kapcsolatban, de tényleg olyan érzésem van, ha elhagyom, akkor elmúlik a spirituális késztetésem, mert úgy tanultam, hogy Tőle jön. Egyszerűen félek. Talán felmentést szeretnék Tőled, hogy nem így van... ezt ne vedd komolyan, sosem várnék senkitől semmi ilyet. De ha esetleg tudsz valami megnyugtatót mondani Byron Katie-től, azt hálásan fogadnám. A szívemben érzem, hogy Ő igaz. 
Előre is nagyon köszönöm a válaszodat!
Szeretettel: Angéla

(Angélának ezek után felajánlottam egy ajándék konzultációt, már másnap találkoztunk is. Még soha nem láttam senkit ekkora vehemenciával belevetni magát a Munkába, a megértésbe, csak úgy záporoztak a kérdései, alig tudtuk abbahagyni, olyan magával sodró volt az egész. Főleg a Mesterével és a spirituális úttal, késztetéssel kapcsolatos hiedelmein dolgoztunk. Angéla szinte szárnyakat kapott az önmagában talált válaszoktól.)

Szia kedves Andi!
Még egyszer nagyon köszönöm, hogy fogadtál. Rengeteget segítettél elindulni a Munkában.
Tegnap hazafelé a vonaton kiveséztem még egy hiedelmet. Tudod, mi volt a remek egész úton hazafelé? Az, hogy egészen máshogy néztem az emberekre. Önkéntelenül szeretetet éreztem. Szóval, most azért írok, mert szeretném elújságolni, hogy elkezdtek felgyorsulni az események.
Olyan dolgok történtek tegnap óta, amikkel már dolgozom.(Anyuékkal kapcsolatos, akik este felhívtak, nekem pedig született belőle egy jó kis Munkám iziben. Ma pedig a volt barátom hívott, ismét jó alkalmat  adva a Munkára. Közben csinálom azokat is, amiket felírtunk.)
Na, persze működött az a hiedelmem, hogy gyorsan felhívjalak és megkérdezzelek ezzel-azzal kapcsolatban. Szerencse, hogy tanfolyamod van, ami rögtön ahhoz a felismeréshez vezetett, hogy még mindig egy nálam erősebb vezetését várom.
Tehát nagyjából így telik az időm. Egy kérdésem azért lenne.
Ma reggel, amikor az erdőben sétáltam és feljött egy nagyon negatív gondolat, amin fejben elkezdtem Munkázni, olyan erős hányingerem lett, hogy beszaladtam a fák közé és öklendeztem egy jót. Amúgy, amióta csinálom a Munkát, szinte folyamatosan van egy kis hányingerem a gyomrom és a torkom között. De amikor erős negatív gondolattal foglalkozom, akkor először a gyomromban is egy erős nyomást érzek. Még sosem voltak ilyen érzéseim.
Az a kérdésem, hogy ez normális? Rendben van? Vagy esetleg lassítanom kellene? (Bár én szeretnék hamar túl lenni rajta, ha mindez rendben van.)
Persze, arra is gondoltam, hogy mostanában nagyon sok „kakit” magamba szedtem és jó erősen elnyomtam, lehet, hogy ezek jönnek fel?
Olvasom az elejétől a blogot, hát nagyon sok minden benne van, hála érte, szuper jó!!!
Még egyszer nagyon jó hétvégét kívánok!
Puszi, Angéla

(Sokan erőteljes fizikai tisztulási tüneteket is megélnek az önvizsgálat végzése során. Ha évekig, évtizedekig „tunkolunk le” érzéseket, hallgattatjuk el magunkat, akkor amikor végre engedélyt adunk a szembenézésre, ezek is megindulnak. Ettől senki ne veszítse el a lelkesedését, sosem elviselhetetlen a dolog, és mindig együtt jár egy hatalmas lelki megkönnyebbüléssel, így még egyszerűbb elfogadni a tisztulás jeleit. Lassítani vagy gyorsítani nem tudsz, pont a saját tempódban csinálod, amíg meg nem vizsgálod a Munka végzésével kapcsolatos hiedelmeidet – mert ők is vannak bőven.)

Szia kedves Andi!
Azért írok, hogy jelezzem, nem tűntem el. Barátom, Csabi, végül hazament, túlságosan összezavart, és feszültebb voltam, mint egyedül. Úgy éreztem, ez Vele szemben is így fair. Most ezerrel csinálom a Munkát, úgy érzem, ez a legfontosabb.
A blog bejegyzéseket már majdnem mind végigolvastam, hála Neked, amiért annyit dolgoztál vele. Nagyon sokat segít. Katie könyvét is olvasom, mindkettőt.
Egyelőre még nincs munkám, de az benne a vicces, hogy nem nagyon bánom, mert most belülről az állandó Munkára, tanulásra, fejlődésre érzek késztetést. Úgy érzem, megkérdőjelezhetetlenül, hogy ezt kell tennem. A többi majd alakul valahogy, most ez fontosabb.
Remélem jól vagy. Azt is remélem, hogy találkozunk valamikor a nyár folyamán. Addig is fogok időnként írni. Szerencsére a káosz kezd leülepedni és kibontakozóban van valami rend, amit eddig még nem éreztem.
Szóval szép napokat, vidámságot, és boldogságot kívánok Neked sok-sok szeretettel.
Angéla


Szia megint!
Ma már írtam egy levelet, de ezt muszáj megosztanom Veled. Képzeld, amióta elment Csabi, főleg rajta Munkázom, mert Ő harsogott bennem a legnagyobb riadót, pont ezért kértem egy kis szünetet, túl sok volt...
A lényeg, ma szembenéztem az egyik legnagyobb félelmemmel, a féltékenységgel, ami kapcsolatunk idején kóros mértéket ütött meg, olyannyira, hogy már csak az Ő szemén keresztül véltem látni a nőket. Még a kapcsolatunk után is így gondolkodtam, és ez elől menekültem ezerrel. Ma szembenéztem vele, és most elképzelhetetlen öröm, hála, szabadságérzés van bennem. Szinte sírni tudnék attól a felfedezéstől, hogy nincs mitől félnünk. Csak a gondolkodásunk lenne, de az sem, mert egyszerűen csak meg kell vizsgálnunk a hiedelmünket és ez TÉNYLEG felszabadít!
Nagyon hálás vagyok Neked,  Katie-nek és Magamnak!
El sem tudom mondani, mennyire.
Még egyszer szép napot kívánok!
Puszi. Angéla

Holnap folytatom Angéla történetét, érdemes lesz továbbolvasni.

2011. május 18., szerda

Mi Is A Szabadság?


Egy Barátom megkért, írjak üzleti célú blogjára, hogy minél többen megismerkedhessenek a Munkával. Vele együtt én is megosztom az ÖnMunka blog Olvasóival az elkészült irományt. Lényegretörő összefoglalója működésünknek és a Munkának. 

Ezt a bejegyzést azok figyelmébe ajánlom, akik hajlandók picit kinyitni az elméjüket, és nyitottan, kíváncsian olvasni a következő sorokat. Egyik kedvenc mondásom:
 „Azt akarod, hogy igazad legyen, vagy a szabadságot választod?” (Byron Katie).
Feltételezem, hogy Téged igenis érdekel a szabadság, értsünk egyelőre bármit is ez alatt. Szerinted mire van szükséged ahhoz, hogy szabad legyél? Kérlek, csukd be egy kicsit a szemedet, és keresd meg a válaszodat erre a nagyon egyszerű kérdésre. Akár le is írhatod. És, kérlek, ne légy bölcs, okos, spirituális, ne azt mondd, amit mástól hallottál vagy olvastál, és nagyon megtetszett, hanem nézz magadba a saját válaszodért.
Ahhoz, hogy szabad legyek, a következőkre van szükségem:

És egyáltalán, mit jelent az, hogy szabad? Megnéznéd ezt is magadban? Mik a külső/belső jelei annak, ha szabad vagy? Mik a szabadság ismérvei? Listázd össze ezeket is:

(Hamarosan visszatérek a szabadság témaköréhez, de előtte még rendetlenkedek egy sort, ha már Miki ideengedett a blogjára… :)
A rendetlenkedés lényege egy kis provokáció az önfejlesztés birodalmával kapcsolatban. Elképesztő mennyiségű tipp, tanács, technika áll ma már a rendelkezésünkre ahhoz, hogy egy vágyott, jobb életet „teremtsünk”, több pénzt „vonzzunk be”, anyagilag „sikeresebbek” lehessünk, hogy bebizonyítsuk magunknak és a világnak, hogy érünk valamit. Feltételezem, hogy ha ennek a blognak az olvasója vagy, akkor Te is ismered a nagy részüket. Álmodból felébresztve is tudod az összes ide vonatkozó „törvényt”, és időd egy részét azzal töltöd, hogy próbálod a gyakorlatba is átültetni őket. Hadd kérdezzek valami csúnyát: működnek számodra ezek az úgynevezett törvények? Kérdezek egy még csúnyábbat: Teljesen, száz százalékig biztos lehetsz benne, hogy az univerzum, a pénz, a vonzás, a bőség „törvényei” valóban léteznek? (És nem az ellenkezőjéről szeretnélek meggyőzni, hanem hogy tedd föl magadnak ezeket a kérdéseket.) Mi zajlik benned, ha elhiszed, hogy az univerzum azt hozza eléd, amit Te vonzol (és véletlenül negatív gondolatokon csíped magadat, vagy mondjuk, nem olyasmi történik veled, amit szívesen veszel)? Mi zajlik benned, ha elhiszed, hogy ez a Te felelősséged, és hogy kutya kötelességed egy jómódú, sikeres életet „megteremteni” magadnak, különben egy nagy senki maradsz, aki semmit sem képes elérni az életben? Ezek a gondolatok békességet vagy feszültséget okoznak benned?
Ha most ideges lettél, teljesen érthető. Hisz már jó ideje ebben az irányban haladsz, rengeteg időt és pénzt fektettél az önfejlesztésbe, egy jobb, sikeresebb, bőségesebb élet megteremtésébe. Rengeteget tanultál, és szép fokozatosan MINDENT ELHITTÉL. Eszedbe jutott valaha megkérdőjelezni azt, amit hallottál és olvastál?
Tudom, nagyon kényes témát feszegetek, és olybá is tűnhet, hogy meghibbantam, hogy így próbálok egy világszerte ismert, nálunk még szinte ismeretlen önfelismerési módszert bemutatni és népszerűsíteni. Hisz olyasmiket kéne mondanom, hogy ettől aztán tényleg, de most tutira boldog, gazdag és sikeres leszel. És akkor biztos érdekelne a dolog. Bár, ki tudja. Annyi mindenre mondták már ezt, az emberek pedig csak nem boldogabbak, gazdagabbak és sikeresebbek. Sőt, inkább egyre frusztráltabbak és elkeseredettebbek. És mivel annyi mindent láttál már, teljesen természetes ellenállás alakulhatott ki benned egy újabb marhaság iránt. Én legalábbis így voltam vele: jól elhajtottam a barátnőmet, aki először mesélt nekem Byron Katie A Munka (The Work) nevű hiedelem-megvizsgáló módszeréről. Aztán kisebb testi erőszak alkalmazásával csak lenyomott a youtube elé… Néha túlzok, itt azonban tényleg maximum 2 perc alatt fordult velem fejjel lefele a világ, és értettem meg azt, amit azelőtt még sosem sikerült. Hogy miért is nem megyek sokra azzal a sok okossággal, amit nem rövid önismereti utamon megtanultam. Nem sokáig bánkódtam, mivel ezerrel faltam fel a Munkát, és kérdőjeleztem meg a hiedelmeimet százszámra.
No, de mi is ez a Munka nevű valami? A Munka egy nagyon gyakorlatias, egyszerűen megérthető és megtanulható hiedelem-felülvizsgáló módszer (Négy kérdés és Megfordítások), mely bármikor kéznél van, amikor stresszes gondolataid előbukkannak. Nagyon fontos, hogy a hiedelmeket nem pozitívra írjuk át, ennek semmi értelme. Ehelyett rendbe tesszük az ALAPOKAT. Kilapátoljuk a tudatalattinkból azt a trutyit, amit odapakoltunk még pici gyerekkorunkban. Amíg a 3-4 éves kori hiedelmeinkkel élünk (és mindannyian ezt tesszük), addig ezek folyamatosan „végrehajtanak”. Ezt nevezi a Munka nyelvezete összezavarodott elmének. Minden emberi lény elméje összezavarodott, amíg elhiszi, amit hisz. Amíg elhiszem az apámmal, anyámmal, magammal, az élettel, a nőkkel, a férfiakkal, a párkapcsolattal, az élettel, halállal, kontrollal, szeretettel, felelősséggel, munkával, pénzzel, sikerrel, a világ működésével, az én szerepemmel (stb.) kapcsolatos hiedelmeimet (történeteimet), addig ezek KÖTNEK. És addig nincs más választásom, mint hogy az egész életemet MENEKÜLÉSSEL, ELLENÁLLÁSSAL ÉS KÜZDÉSSEL  töltöm. És mindent megteszek, hogy mindettől megmeneküljek, csak nem a megoldás irányában keresgélek. Te hogyan állsz ellen, hogyan küzdesz, hogyan menekülsz? Vagy-e annyira őszinte magadhoz, hogy meglátod ezt magadban?
A Munka rendszeres végzése, vagyis „gyökérhiedelmeid”, történeteid szép fokozatos megvizsgálása (nem pedig „megerőszakolása”, és így még mélyebbre tunkolása) KINYIT. Kinyitja az elmédet, kinyitja szívedet, kinyitja a világodat, kinyitja az életedet. Mivel a megvizsgált hiedelmek mintegy elengednek minket, így egyre tisztább elmékké válunk, ami fantasztikus hatékonysággal, kreativitással, örömmel, életszeretettel tölt el minket. A legfontosabb pedig tán az, hogy totálisan erőfeszítés-mentessé válunk. Nem erőszakoljuk magunkat tovább, hogy ilyenek meg olyanok legyünk, nem erőszakoljuk tovább a körülöttünk élő embereket és világot, hogy legyenek már olyanok, amilyennek mi szeretnénk őket, nem kántálunk ezerszámra pozitív megerősítéseket, hanem totális nyugalommal éljük az Életet, egyszerűen csak áramlunk vele, és stresszmentesen tesszük a dolgunkat.

Egy rövid részlet a saját blogom egyik témába vágó bejegyzéséből:

„Még mindig arról a teljes félreértésről, ami a gondolatokat övezi. A Munka alapkiindulása, hogy az életben minden szenvedést megvizsgálatlan gondolataink okoznak, melyeket tudatosan vagy tudat alatt igaznak hiszünk, és fel sem merül bennünk, hogy ezeket a gondolatokat megkérdőjelezhetjük. Próbálunk „megszabadulni” a gondolatainktól, azt azonban senki nem tudja, hogyan is csináljuk ezt hatékonyan. Minél jobban szabadulnánk, ők annál jobban ragaszkodnak hozzánk. Vagyis, a probléma nem maga a gondolat, hanem az, ha elhisszük azt. Nem gondolni nem tudsz. Mire ezt eldöntöd, máris gondoltál. Pozitívan gondolni pedig megint csak nem tudsz egész addig, amíg a felhalmozott, életed során elhitt, mélyben hömpölygő gondolataidat meg nem kérdőjelezted. Nem átprogramozod, nem kiirtod őket, nem hóhér módjára pallossal csapsz le rájuk, hanem kíváncsian, nyitottan megvizsgálod őket a Négy kérdés és a Megfordítások segítségével. És akkor felenged mindaz a stressz, amit ezek az elhitt gondolatok okoznak az életedben, sőt, maga a gondolat is szépen elhagy. Hiszen, csak addig van rá szükséged, amíg fogalmad sincs arról, mi zajlik a mélyedben. Pont ő a Te Barátod, a hírnök, hogy "Hééé, itt vagyok, foglalkozzál már velem!!!" Amíg lenyomod, elhallgattatod, a szőnyeg alá söpröd, addig ő mindenféle módon hatni fog az életedre, hogy felhívja magára a figyelmedet. Az Önvizsgálat után pedig már nem lesz szükséged pozitív gondolkodásra; valami sokkal csodálatosabb történik az életedben, erőfeszítés-mentesen.” (A folytatást itt találod: http://onmunka.blogspot.com/2010/10/miert-borul-meg-pozitiv-gondolkodas.html)

A Munka megtanulásával egy önmagad megtisztítására alkalmas, MŰKÖDŐ eszközt kapsz a kezedbe. Ez egy teljesen letisztult, csiribiri mentes, KŐKEMÉNY módszer. Kőkemény azért, mert minden illúziódat felszámolja. Ugyanakkor végtelenül gyengéd is, mert csak addig visz, ameddig hajlandó vagy épp elmenni. Ez az Út nem egyszerű, nem is való mindenkinek. Viszont az, aki bevállalja, lenyugszik, és kivirágzik: megtelik az élete Élettel.

Visszatérve a szabadságra, egy Byron Katie idézettel szeretném befejezni:

„Rájöttem, hogy amikor elhiszem a gondolataimat, szenvedek, amikor viszont nem hiszem el őket, nem szenvedek, és ez igaz minden egyes emberi lényre. A szabadság ennyire egyszerű. Úgy találtam, hogy a szenvedés választható, opcionális. Olyan örömre leltem magamban, ami sosem tűnik el, egyetlen pillanatra sem.  És ez az öröm mindenkiben ott van ugyanúgy.”

TE KI LENNÉL A TÖRTÉNETEID NÉLKÜL?