A következő címkéjű bejegyzések mutatása: vállalkozás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: vállalkozás. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. szeptember 10., kedd

A Legértékesebb Vezetői Erőforrás a Félelemmentes Elme



„A legértékesebb vezetői erőforrás a nyitott, félelemmentes elme.” (Byron Katie)

Ha saját vállalkozásod van vagy épp indítani szeretnél egyet, ha döntéshozói pozícióban vagy egy cégnél, és még ha „csupán” egy család életét menedzseled is, rengeteg ún. megvizsgálatlan, megkérdőjelezetlen hiedelem, gondolat munkál benned, nagy részük teljesen tudattalan szinten. Amikor valamilyen kihívást okozó helyzetbe kerülsz, akkor ezek a hiedelem-csomagocskák egy szempillantás alatt beindulnak, amit onnan fogsz tudni, hogy szorongani vagy félni kezdesz, akár rögtön nyúlcipőt veszel, és soha vissza sem nézel. J Lehet, hogy elmegy a kedved, a lelkesedésed, az önbizalmad. Az is előfordulhat, hogy másokra haragszol meg, másokban keresed a hibát, vagy épp a magyar/világgazdaság helyzetét okolod. És könnyen megeshet, hogy túl vakmerővé válsz és a bizonyítási vágytól hajtva átgondolatlan lépéseket teszel.

Azt az elmét, mely a tudattalan, megkérdőjelezetlen hiedelmei alapján működik, a Munkában zárt, összezavarodott elmének hívjuk. Ez nem ítélet, ez egy kivétel nélkül mindannyiunk elméjére jellemző állapot.

Ha szeretnéd kinyitni az elmédet, vagyis felismerni és vizsgálat alá venni mindazt a téveszmét, hiedelmet, gondolatot, történetet, melyek évtizedek, sőt generációk óta bezárva és összezavarodva tartják, Byron Katie Munka-módszere fantasztikus segítőd tud ebben lenni. Ez egy olyan eszköz, melyet – elsajátítása után – önállóan is tudsz alkalmazni, és fokozatosan „kitisztítani” az elmédet. A tiszta elme mindig megtalálja az alternatívákat, örömteli, szeretettel teli életet ajándékoz neked.

Figyelmedbe ajánlom Byron Katie egy cikkének fordítását a témában.


A jövő üzleti vezetése most

A leghatékonyabb vezetés a versengés nélküli vezetés. A versengés félelmen alapul. De ha tényleg szereted, amit csinálsz, nem hasonlítgatod magad másokhoz. Csak teszed a tőled telhető legtöbbet. Éled a szenvedélyedet.

Magad vagy a munkád másokhoz való hasonlítgatása nem hatékony. De ha egyszerűen észreveszed más emberek munkáját és tanulsz belőle, akkor folyamatos személyes növekedést tapasztalsz. És mások vonzódni fognak hozzád, ha szereted, amit csinálsz; a hitelesség fogja vonzani őket. Ekkor az üzletedben lévő minden ember és dolog minőségének szintje elkezd emelkedni. Egymást emeljük.

Szolgálat

Bármiféle versengésre való irányultság nélkül is lehetsz nagyszerű vezető. Ez olyan, mint amit nagy sportolók éreznek: azt akarják, hogy az ellenfeleik legjobb tudásuk szerint játsszanak. Így válnak maguk is jobbá. Mindent a játék szellemében teljesítenek. Ez kihívás, kiváltság és öröm. Semmi stressz nincs benne. A Tao Te King ezt a „nem-versengés erényének” nevezi.

Ha elégedett vagy a saját képességeiddel és szereted azt, aki vagy, akkor nem kell másokhoz hasonlítgatnod magad. Amit csinálsz, ahogy élsz, mind a szívedből jön. Ez az igazi vezető: aki szereti, amit csinál, aki nem néz se jobbra, se balra, csak egyenesen előre. Mindannyiunk számára ez a követésre méltó vezető.

Az életünk valamiképpen mindig a szolgálatról szól. „Miben segíthetek?” Számomra ez olyan természetes, mint a légzés. És egy szervezetben ez azt jelenti, hogy mindenki szabad. Teljes mértékben részt vesznek a vállalat sikerében. Mindenki a sajátjának érzi a vállalatot, és így is van! Az egész az emberek szolgálatáról szól. Ez az egyetlen munkánk. A pénzkeresés másodlagos; a munka soha nem arról szól.

Az olyan emberek, akik szeretik, amit csinálnak, mindenkit támogatnak maguk körül, állandóan. Ez nem feltétlenül szándékos. Természetes módon jön a munkájuk iránti szenvedélyükből. Erről szól a vezetés. Természetes és félelemmentes cselekvés más emberi lények támogatására. Figyeld meg, milyen érzés, amikor visszafogod magad. Összehúzó. Nem jó érzés. A félelemmentes élet – születési jogunk. Félelemmel az elmédben nem gondolkodsz világosan. Minél jobban megszabadítod magad a félelmeidtől, minél kevesebb stresszt érzel, annál produktívabb vagy. Nem önvédelembe fekteted az energiádat. Így sokkal több energia áll rendelkezésedre. És azért alszol jól éjszaka, mert jól dolgoztál, nem azért, mert kimerültél a stressztől.

Ha az emberek eléggé megkérdőjelezik stresszes gondolataikat ahhoz, hogy meglássák a különbséget a valós és nem valós között, hatalmas nyugalomban kezdenek el élni. Mi lehet vonzóbb egy olyan embernél, aki félelem nélkül hoz döntéseket, akinek már a jelenléte a bizalom kinyilatkoztatása? Az emberek tudják, honnan jössz. A bizalom bizalmat szül.


A legértékesebb erőforrás

A legértékesebb vezetői erőforrás a nyitott, félelemmentes elme. Hogyan nyitod meg az elmédet? Azon gondolatok állandó vizsgálatával, amik stresszt okoznak neked, mint például „Nem vagyok elég jó”, „Nem kellett volna ezt tennie”, „XY nem ért meg”, „Vállalniuk kell a felelősséget”, „Nem fog sikerülni ez a projekt”, „Be kellene ismernie a hibáját.” Mihelyt beazonosítod a stresszes gondolatokat, vizsgáld meg őket a Munka négy kérdésével:

1.     Igaz ez?
2.     Teljes bizonyossággal tudhatod, hogy ez igaz?
3.     Hogyan reagálsz, mi történik, amikor elhiszed ezt a gondolatot?
4.     Ki lennél/Ki vagy a gondolat nélkül?

És aztán fordítsd meg a gondolatot az ellenkezőjére, a másikra és önmagadra, és keress példákat arra, hogyan igaz vagy még igazabb az adott megfordítás, mint az eredeti állítás.

Az önvizsgálat meditáció; csendet igényel. Kérdezel és vársz. Aztán a mindig benned lévő bölcsesség megvilágosíthatja az elmédet. Elkezdesz olyan választási lehetőségeket észrevenni, amik nem voltak ott, mielőtt megkérdőjelezted a gondolatot. Az elme megnyílik, a szív megnyílik, és a stressz kezd távozni tőled. És kedvesebb, gondoskodóbb, intelligensebb emberi lény lesz belőled. A nyitott elmével nyitott szív jár. Így működik. Ha egy olyan pillanatra gondolsz az életedben, amikor zárva volt a szíved, és megnézed, mit hittél abban a pillanatban, felismered, hogy az elméd zárva volt. Tehát a szívedhez az elme a kulcs. A hiedelmeid megkérdőjelezésével megnyithatod az elmét. Az önvizsgálat lehetővé teszi, hogy belépj egy mélyebb intelligenciába, és minden megváltozik. És más emberek is nyernek ebből, mert ami jó neked, az jó mindenkinek.

Miután egy ideje már végzed az önvizsgálatot, bármilyen kritikát védekezés vagy ítélkezés nélkül meg tudsz hallgatni, nyitottan, örömmel. Ez véget vet annak a próbálkozásnak, hogy kontrolláljuk azt, amit soha nem lehet kontrollálni: más emberek gondolatait. Az elme pihen, az élet kedvesebb lesz, és aztán teljesen kedves, még a nyilvánvaló zűrzavar kellős közepén is. Amikor tudatában vagy annak, hogy tanuló vagy, a világon mindenki a tanároddá válik. Ez is része a vezetésnek: tudni, hogyan kövessük a valóságot, nem pedig örökké próbálni kontrollálni a világot az elképzeléseiddel arról, hogy milyennek kellene lennie. Védekezés hiányában csak a hála marad.

(Byron Katie cikkének fordítása)

Ha egyedül szeretnél nekiállni a gondolataid megkérdőjelezésének a Munkával, itt találsz minden fontos kelléket és információt: Hogyan végezd egyedül?

Ha profin, gyorsan, támogató légkörben szeretnéd megtanulni a Munkát, hogy utána hatékonyan végezhesd egyedül, szeretettel várunk a következő Munka Alapcsomagon, október 19-én. A Csomag része 2 egyéni konzultáció is. Részleteket itt találsz: Aktuális Tanfolyamok

2012. június 1., péntek

„Több Vevő Nagyobb Profitot Jelent” – Kérdőjelezd Meg az Üzleti Hiedelmeidet




„Ha üzleti vállalkozásod van, és szereted, képzeld, a Munkát még jobban fogod szeretni. Nagyon izgalmas önmagadat felfedezni. És tudod, mit? Ahogy haladsz önmagad megismerésével, a hiedelmeid megkérdőjelezésével, a vállalkozásod vagy céged törvényszerűen követni fog. Mert ahogy a főnök elméje tisztul, úgy tisztul az alkalmazottak elméje is. Minél egyértelműbben, minél tisztánlátóbban éled az üzleti életedet, annál többet hozol ki belőle. És ez mindenképp vonzó az alkalmazottaid számára, még akkor is, ha nem is tudatosul bennük, mi zajlik benned. Semmi sem tud hatékonyabbá tenni egy céget, mint egy olyan főnök, akinek a jelenlétében az emberek önmaguk lehetnek.” (Byron Katie)

Hamarosan egy vadiúj tematikus tréningünk kerül terítékre, melynek témája a Gazdaság (Válsága), Üzlet, Munka, Hivatás. A mai bejegyzés egy ilyen témájú önvizsgálat, melyet Katie blogjáról fordítottam ízelítőül. A címe: „Több vevő nagyobb profitot jelent.” Nekem nem annyira őrületesen erőteljes, kóstolónak megteszi, élőben majd mélyebbre utazunk.

Mindannyiunkat kikerülhetetlenül érintenek a gazdaság, a munka, a hivatás, az üzleti élet témakörei – kit milyen intenzíven, életének adott szakaszában. Korlátozó, akár bénító hiedelmeink ezekre a területekre is nagyon jellemzően vetülnek ki, ezért is tartom fontosnak a következő témák alapos megvizsgálását, megkérdőjelezését:

- Gazdaság, és annak Válsága: Valóban igaz az, hogy gazdasági válságban vagyunk? És hogy ez mindent megnehezít számunkra? Korlátozza a lehetőségeinket és megkeseríti az életünket? Kik lennénk a történetünk nélkül? Milyen gazdaságot tudnánk csinálni, ha soha többé nem hinnénk el a gazdaságról dédelgetett megkérdőjelezett hiedelmeinket?

- Üzlet: Mi kell ahhoz, hogy belevágj abba az üzletbe, amit szeretnél csinálni? Mitől félsz, mi tart vissza? Ki lennél a történeted nélkül?

- Munka-Hivatás: Miként éled meg a jelenlegi munkádat, esetleg annak hiányát? Mi mindent tanulhatsz meg magadról a mostani munkádnak köszönhetően? Szeretnél váltani, továbblépni, megtalálni a „hivatásodat”? Létezik-e olyan, hogy a Neked való munka, aggódsz-e amiatt, mikor találod már meg az élethivatásodat? Ki lennél a történeted nélkül?

A koncepcióktól kitisztított elme hihetetlen mennyiségű új lehetőséget vesz észre, és elképesztően kreatívvá válik. Ez a nap ennek a folyamatnak a beindítására, megerősítésére szolgál. Hogy Te is megtaláld magadban a kreatív, áramlós, lelkes Erődet.

És akkor nézzük Jerry üzleti témájú hiedelem-vizsgálatát:

Jerry: Üzlet-fejlesztési vezetőként dolgozom egy közepes méretű cégnél. A csapatomnak igen erőteljes hiedelme, hogy „Több vevő nagyobb profitot jelent.”

Most pedig következzék a Jerry és csapata számára „beakadt” hiedelem megkérdőjelezése. Ahogy olvasod az önvizsgálatot, arra kérlek, figyeld meg, mi zajlik a saját életedben, amikor ezt a gondolatot hiszed. (Lehet, hogy a te gondolatod valami olyasmi változat, hogy: „A több pénz boldogabb életet jelent.” Vagy, „Ha nagyobb a kapcsolati hálóm, a jövedelmem is nagyobb.” Vagy, „……..?” – keresd meg a saját ide illeszkedő gondolatodat, és végezd velünk a Munkát.)

Tedd fel magadnak a kérdést: Igaz ez? Igaz az, hogy „Több vevő nagyobb profitot jelent"?
Jerry: Igen.

Teljesen biztos lehetsz benne, hogy ez igaz?
Jerry: Nem nem lehetek benne száz százalékig biztos.

És hogyan reagálsz, ha elhiszed azt a feltételezést, hogy a több vevő nagyobb profitot jelent?
Jerry: Nos, az egész csapattal megbolondulunk, hogy újabb és újabb vevőket szerezzünk. Csökkentjük az árainkat, bármit megteszünk azért, hogy terméket értékesítsünk. A sales-eseink időnként túl erőszakosan nyomulnak. Néha túlzó ígéreteket tesznek. És az is előfordul, hogy a marketingesekkel vagy a termékfejlesztőkkel csatározunk. Nem bízunk bennük, elkezdjük a helyzetet úgy látni, hogy vagyunk „mi”, a jófiúk, és vannak „ők”, a rosszfiúk, akik nem végzik rendesen a munkájukat. Mindenáron próbáljuk hozni a célszámokat. Árcsökkentések, pénzügyi trükkök. Mindez pedig a cégünk és az üzleti hírnevünk kárára megy.

Ki lennél a gondolat nélkül?
Jerry: Nem aggodalmaskodnék ennyit. Több energiánk és időnk lenne a már meglévő vevőinkkel való foglalkozásra vagy a termékeink javítására. Még közelebb kerülhetnénk a legjobb vevőinkhez, hozzájárulhatnánk az ő sikereikhez. Még értékesebbé válhatnánk számukra. Személyre szabottabbá tehetnénk a termékeinket, így pedig a vevőink a versenytársaik elé kerülhetnének. És ha ők sikeresek, akkor együtt osztozhatunk velük a sikerben. Ők még többet fognak tőlünk vásárolni, tehát mi többet fogunk eladni. És ha kevesebb, de fontosabb vevőinkre fókuszálunk, akkor a marketingköltségeinket is csökkenteni tudjuk. Így ugyanazt a bevételt érjük el, csak éppen kisebb költséggel és kevesebb vevővel.

Fordítsd meg a hiedelmet!
„Kevesebb vevő nagyobb profitot jelent.”

Lehet ez annyira igaz vagy tán még igazabb, mint az eredeti hiedelem?
Jerry: Azt látom, hogy legalább annyira igaz lehet. Attól függ, mit teszünk azért, hogy több vevőnk legyen, és attól, hogy mit tehetnénk akkor, ha nem azon erőlködnénk, hogy még több legyen. Fókuszálhatnánk a leggyümölcsözőbb vevő-kapcsolatainkra. Közelebb kerülhetnénk a legértékesebb ügyfeleinkhez. Mindenképp szorosabb egységben lennénk velük és magunkkal. Hozzájárulhatnánk ahhoz, hogy az ügyfeleink üzlete sikeresebb legyen.

Keress három példát, hogyan is igaz a megfordítás!
Jerry: Első, hogy a legfizetőképesebb vevőinkre fókuszálhatunk, akik valószínűleg jól vészelik át a recessziót.
Második, hogy nem pocsékoljuk tovább az időnket és energiánkat a nehéz ügyfelekre, akik folyton megváltoztatják a megrendeléseiket. Ők rengeteg munkánkba kerülnek, de eddig megtartottuk őket, mert azt hittük, hogy szükségünk van rájuk a célszámaink teljesítéséhez.
És a harmadik, hogy nem kéne többé olyan vevőkkel üzletelnünk, akik késedelmesen fizetnek.

Érdekes, hogy egyetlen egyszerű, de igen erőteljes értékesítési hiedelem megkérdőjelezése milyen új ötleteket, stratégiákat tesz láthatóvá. Ha ezekben a nehéz gazdasági időkben kevesebb ügyféllel foglalkozunk, viszont ezt teljes odafigyeléssel, tesszük, akkor ők minden bizonnyal a fellendülés idején is meg fognak bízni bennünk. Vagyis a vevőink számának csökkentésével valójában a hosszútávú nyereségességünket biztosítjuk. Köszönöm, hogy mindezt megvizsgálhattam és megláthattam.