Az Érzések és Érzelmek Totális Félreértése

A gondolatokkal kapcsolatos boszorkányüldözésről már sokat írtam a blogon. Ugyanez igaz az érzelmekre és érzésekre. Totális érzés/érzelem-rasszizmus és háború folyik; nézz csak körbe, hányféle módszer javasolja hányféle módon kiirtani a „rossz érzéseket”. TOTÁLIS FÉLREÉRTÉS ÉS ZSÁKUTCA. Persze egy életen át el lehet ezzel foglalatoskodni, mindig van mit „csinálni”, mindig lehet a „jobb érzések” elérésére és fenntartására törekedni – ez az én-központot, az egót erősíti. „Én vagyok az, aki csinál valamit a rossz érzéseivel és mindent megtesz, hogy jó érzései legyenek.” Ebből a törekvésből nyeri ilyenkor az egó az újabb identitását, miközben az egész egy humbug.

Ha egy csendesebb pillanatodban megfigyeled, minden érzelem és érzés csupán ENERGIA, sem nem jó, sem nem rossz. Az elme azonban pillanatok alatt ráaggatja a címkéit, ítéleteit, félelmeit arra az energetikai folyamatra, ami a testben zajlik, és ezzel máris az egész folyamat a FEJBE került, esélyt sem hagyva a már felbukkant energiának, hogy megélődhessen. Nagyon fontosnak tartom ezt a témakört, és a Megtalálhatatlan Önvizsgálat egyik alappillére az érzelmek és érzések „történet-mentes” megtapasztalása, ezért néhány bejegyzésben ezzel a témával fogok foglalkozni.

Scott Kiloby Élő Felismerés című könyvéből ajánlok figyelmetekbe egy részletet az érzelmekről. (A könyv magyar Pdf változata már elkészült, megvásárolható Scott-tól a másik könyvének fordításával együtt, itt találsz erről infót: Scott Kiloby könyvei magyarul.)

Érzelmek és az én-központ

A legtöbbünk számára az érzelmek teszik az „én” történetét olyan kényszerítő erejűvé. Már kora gyermekkortól megtanuljuk, hogy ne éljük át és ne fejezzük ki szabadon az érzelmeinket. Megkíséreljük igazolni, semlegesíteni, racionalizálni a kényelmetlen érzéseket, vagy megszabadulni tőlük. Rendkívül fontos, hogy elkezdjük közvetlenül átélni az érzelmeinket a nézőpontjaink szűrője nélkül.

Szenvedés akkor lép fel, amikor személyes azonosulás történik bármilyen megjelenő érzelemmel, és amikor nem engedjük egy érzelemnek, hogy kövesse természetes pályáját, azaz hogy maradéktalanul, nyíltan, félbeszakítás nélkül és természetesen jelenjen meg és tűnjön el a tudat terében. Amikor azonosulás történik, az majdnem olyan, mintha gondolat és érzelem össze lenne hegesztve. Ez az én-központnak azt a látszatot adja, mintha állandó és kézzel fogható lenne. Ahogy egyre többet lazítunk tudati térként, a szilárdság és állandóság érzése kezd lazulni vagy üresebbnek tűnni.

Egy érzelem természetes áramlása láthatólag megakad, amikor gondolatokat hangsúlyozunk a személyes történetünkben, ahelyett, hogy felismernénk a tudati teret, amiben az érzelem megjelenik. Például, amíg a gondolat birtokba nem veszi a dühöt, az nem több mint energia a testben. A düh a testben sosem suttogja ezt nekünk: „Én veled történek.” A gondolat az, ami felbukkan, és ezt mondja: „Dühösnek érzem magam.” Elhisszük a felmerülő gondolatot; „Én egy dühös ember vagyok”, vagy „Egész héten ki voltam rá akadva.” Az érzelmek birtokba vételével megerősítjük az én-központot.

Gyakran próbáljuk elkerülni vagy megúszni a kényelmetlen érzelmeket, amik az én-központ bizonyos szempontjának hangsúlyozása eredményeként bukkannak fel. Legtöbbünk hajlamos ragaszkodni azokhoz az érzelmekhez, amiket „jó”-nak érzékelünk, és ellenállni azoknak, amiket „rossz”-nak ítélünk. Egyeseknek közülünk negatív személyiség-azonosulása van, mint pl. „Áldozat vagyok”, ami a rossz érzelmeken virul, így megpróbáljuk elkerülni a jó érzéseket vagy gondolatokat. Természetesen mindez tudattalan. Nem mi választjuk ezeket a gondolatokat és érzelmeket. Spontán és akaratlanul jelennek meg.

Sok időnkbe és energiánkba kerül, hogy megpróbáljuk újra teremteni a kívánatos érzelmeket és próbálunk megszabadulni a nemkívánatosaktól. Itt úgy definiáljuk a keresést nagyon egyszerűen, hogy valami mást akarunk, hogy történjen, mint ami éppen történik. Ez az állandó ellenállás azzal szemben, ami van, megszilárdítja az én-központot, ami az időben él. Ő azt hiszi, hogy az üdvözülés vagy szabadság csak a jövőben található, nem az itt és most-ban. A történetben az érzelmeket problémává alakítjuk - valami olyanná, amit valahogyan ki kell irtani, elemezni, befolyásolni kell, vagy meg kell szabadulni tőle. Az érzelmek problémaként való kezelése, vagy olyasvalamiként, amit manipulálni kell vagy megszabadulni tőle, mindez életben tartja a keresést. Az én-központot a helyén tartja, mert a keresés mindig egy jövőbeli pillanat felé tart, amikor jobban fogjuk érezni magunkat.

Az érzelmek jelenségek, amik átmenetileg, spontán és elválaszthatatlanul jönnek-mennek a tudat terében. Az érzelmek magukba foglalják a félelmet, aggodalmat, emelkedettséget, boldogságot, neheztelést, dühöt, haragot, bánatot, undort, szégyent, bűntudatot, szomorúságot és kétségbeesést.

Egy érzelmet lehetetlen a tudat terén kívül megtapasztalni; az érzelmek és a tudat elválaszthatatlanok. Az érzelmek közvetlen megtapasztalása történetek és címkék hangsúlyozása nélkül lehetővé teszi, hogy már ne azonosuljunk velük, amint megjelennek. Nem az én-központtal, nem az „én” történetével történnek. Amikor már nem azonosulunk egy érzelemmel, az csak jön és megy a tudat terében.

(Scott Kiloby: Élő Felismerés – Living Realization)

A témát hamarosan folytatom, addig is gyakorold a rövid pihenőket:

A tudat terében történő megpihenés jelen idejű megtapasztalás. Mindig most történik. Kérlek, most egy pillanatra pihenj meg az itt-és-mostban a történeteid nélkül. Nem kell túlbonyolítani, egyszerűen csak lazíts el mindent, amit valaha magadról, másokról, a világról, és a tudatosságról tanultál. Ahogy az itt-és-mostban pihensz, ha felbukkan egy gondolat, egyszerűen csak hagyd, hogy tovatűnjön. Engedd, hogy távozzon vagy feloldódjon.

Amikor csak eszedbe jut, pihenj meg ebben a tágas térben, ahol nincs mit tudni, nincs kinek lenni, nincs hova eljutni, minden csupán csak van. Használhatod azt a kérdést, hogy: Ki vagyok a történeteim nélkül? Lazítsd el, akár csak egy pár pillanatra az összes értelmezésedet, magyarázatodat, ítéletedet arról, hogy mi van, és csak legyél. PIHENJ MEG.