Az utóbbi néhány évben divatossá vált tudatosnak lenni, tudatosan élni, tudatosan teremteni, tudatosan figyelni, tudatosan fejlődni, tudatosan karriert építeni, tudatosan étkezni, tudatosan szeretkezni, tudatosan tudatában lenni annak, hogy mennyire tudatosak is vagyunk. Sokan zászlójukra tűzik a tudatosságot, mint célt, leginkább azt hirdetve, hogy ha majd egyszer valóban tudatos leszel, akkor minden karikacsapásra fog megvalósulni, megteremtődni az életedben. Hmmm.
Kicsit keresgéltem az interneten, milyen elképzelések, történetek dívnak „tudatosság” ügyben. Senkit nem kívánok megbántani, csupán egy kicsit rendbe tenni az ezzel a fogalommal kapcsolatos zűrzavart. És előre bocsátom, hogy én magam is megjártam ennek a „tudatosság iskolának” megannyi lépcsőfokát. Idézek néhány „találmányt”, biztosan ismerősek lesznek (és kiemeltem a tudatosság szempontjából megkérdőjelezendő részeket):
„Ezeket a mélyben ható, számodra kártékony meggyőződéseket, hitrendszereket, illetve régi mintázatú gondolati mechanizmusokat tárjuk fel és tudatosítjuk, majd ezt követően tudatos választásoddal pozitív tartalmú hitrendszerekké alakítjuk. A tanácsadás lényege, hogy ráébredj saját Teremtő Erődre, Isteni Mivoltodra, és arra, hogy tudatos figyelemmel képes vagy a benned futó gondolati mechanizmusokat felismerni és legfőképp képes vagy azokat tudatos választással átalakítani. Ugyanis azokat, amilyen szabad akaratoddal hoztad létre (ez még akkor is így van, ha azok nagy részét szüleidtől szívtad magadba szinte automatikusan), ugyanolyan szabadon le is cserélheted!”
„A döntés az Életed felett tehát kizárólag a Te kezedben van! Nálad van a választás, hogy továbbra is a kék kapszulát veszed be, és ezentúl is részt veszel a tudatlan, mély álomban zajló teremtési folyamatban, vagy ezúttal a piros bogyót választod, amely segítségével kívülről rálátást nyersz Életedre, összefüggéseire és legfőképp arra, hogy ez kizárólag a Te műved. Ezzel együtt ezentúl vállalod a felelősséget és tudatos irányítást Életed felett.”
„Rájöttem, hogy a mennyei élmények akkor érkeznek el az életembe, ha tényleg tudatos figyelemmel fókuszálok arra, amit igazán akarok. Aztán amikor kicsit kilengek és hagyom magam a régi berögzült ösztönös gondolkozásba merülni, akkor előjönnek azok a számomra nem igazán szeretem pillanatok, amiket két lábbal rugdalnék ki az életemből.”
„Ha megérted azt, hogy amikor egy gondolatot gondolsz, amelynek érzelmi energiát adsz azzal, hogy valamilyen erőteljes érzelmet érzel, akkor ezzel kiküldöd a teremtésre felszólító üzenetet az Univerzum felé, aztán előre haladsz térben és időben a megteremtett dolog felé, és elvárod, hogy a kiküldött gondolat fizikai megfelelője ott várjon rád, akkor azt mondjuk neked, hogy ebből az örömteli teremtésből – melyet kiküldtél a jövő felé – fakadnak majd azok az örömteli cselekvések, amelyeket teljesen spontán módon, inspiráció alapján, indíttatva érzel majd végrehajtani.
Amikor cselekedsz a most pillanatában, és ez a cselekvés nem az öröm érzéséből fakad, és nem az öröm érzése kíséri, akkor biztosíthatunk arról, hogy ez a cselekvés nem hoz majd örömteli eredményt az életedbe. Ez szükségszerűen nem hozhat semmi pozitívat az életedbe, mert az a törvény ellen lenne.”
Brrr. Számomra mindez egy újabb „kártékony” hiedelemcsomagnak tűnik. Azt állítja, hogy MIN-DEN-ÉRT TE VAGY A FE-LE-LŐS! Először is azért, hogy milyen gondolatokat őrizgetsz az elmédben, aztán, hogy ezek milyen erőteljes negatív rezgéseket bocsátanak ki, és majd milyen hasonlóan erőteljes negatív rezgéseket vonzanak be az életedbe. És persze ez egy törvény, amit ha megszegsz, semmi jóra ne számíts. Szerinted van olyan két lábon járó egyed, aki ennek az elolvasása után nem kezd rettegni, hogy majd milyen szerencsétlenséget von magára, ha véletlenül szomorú, ne adj isten mérges a (nem) megfelelő hosszúságú időtartamig? És van-e olyan ember, aki ne kezdene el játszadozni azzal a gondolattal, hogy ő élet és halál ura, és ezt majd jól be is bizonyítja? (Számos bejegyzésben foglalkoztam már a témának ezzel a részével, frissítsd fel őket, ha van hozzá kedved: Tegyük Rendbe Azokat a Fránya Rossz Érzéseket, Egészséges Egó vagy Valami Más, Létezik-e Titok?) Arról is írtam már, mi zajlik le egy emberben, ha elhiszi ezeket a „törvényeket”, és mondjuk „negatív” gondolatai támadnak, amiket – természetszerűleg – „rossz” érzések megjelenése követ fizikai szinten. Menekül, fél, átalakít, ellenáll, valóságot erőszakol, haragszik magára. Ez utóbbit egy idő után folyamatosan, ha épp nem tartozik a sikeres „tudatos teremtők” közé. Ördögi kör.
Ha tisztában vagy azzal az alapvetéssel, hogy a gondolat nem személyes, nem te csinálod a gondolkodást, hanem a gondolatok felmerülnek az elmédben, és a probléma nem magával a gondolattal van, hanem akkor kezdődik, amikor elhiszed a gondolatot, akkor máris egy kicsit békésebb állapotba kerülsz. Megengeded a gondolatnak, hogy legyen, és nem átalakítod pozitívvá, hanem megvizsgálod (pl. a Négy kérdéssel és a Megfordításokkal), hogy igaz-e. Semmi nem igaz abból, amit valaha elhittél és most hiszel. Semmi. A gondolat egészen addig nem ereszt, amíg rá nem ébredsz, hogy már eredetileg sem volt igaz, és a helyzeten - hosszú távon - nem igazán változtat, ha mondjuk a „Szerencsétlen vagyok” című, depressziót okozó hiedelmedet kicseréled „Szerencsés vagyok”-ra, ami nagy boldogsággal tölt el, amíg el nem felejted ismételgetni. Aztán valaki jól belemegy a kocsidba, vagy elcsúszol a jégen, és eltöröd a lábadat…
A tudatosság valahol ott kezdődik, amikor pont ilyen „szerencsétlen” és „kellemetlen” történéseket is teljes elfogadással tudsz megélni. Nem okolod magad, hogy hogyan is lehettél ilyen béna, hanem teljesen rendben vagy az egésszel, hisz a Mindenségben MINDEN benne van. Nem kiválogatod, hogy neked ez vagy az kell az Univerzumtól, a többi pedig kuka, hanem megélsz minden pillanatot annak teljességében. „Tudatosságodat az mutatja meg, hogyan működsz krízis esetén.” (Eckhart Tolle). Addig nem nehéz örülni az életnek, amíg minden rózsaszín. És nem könnyű nem menekülni a „sötét” elől.
Amit sokan tudatosságnak vélnek, az inkább céltudatosság és „éntudatosság”. Az egó tudatszintjén, amivel semmi gond nincsen, ezt is érdemes kipróbálni. Ezt tán úgy nevezném, hogy „tudatos egó”. De végleges „megváltást” ettől ne várj, mert amint nem teljesülnek a céljaid, máris kompromittálva lesz az örömöd. És „ki” az, akinek szüksége van azt bizonyítani, hogy ő mennyire tudatos a céljainak a megteremtésében? „Ki” az, aki jól érzi magát, aki büszke, amikor elér valamit, amikor megvalósít? Hát nem az, aki valójában vagy. Hanem pont az, aki valójában nem vagy.
A valódi tudatosság azt jelenti, hogy ráébredsz én-tudatodon túli semmi-létedre, és meg is éled. Mert, aki valójában vagy, az a szó legkedvesebb és legalázatosabb értelmében senki. És egyben minden is. De ezt az egó tudatszintjén érteni sem lehet, még kevésbé pedig megélni. Maximum félni tőle. Vicces, ahogy egy illuzórikus, nem is létező „én”, az egó, fél semminek lenni, mikor pedig nem is valódi. Pedig mindössze ennyiről van szó. Hamarosan folytatás következik… Addig is ízlelgesd a senki létet. Semmi sincs, mi felszabadítóbb lenne.
„Hányingerem van attól, hogy nincs bátorságom abszolút senkinek lenni.” (JD Salinger)
