Ha Ellenállásod Van a Munkával Kapcsolatban - Félreértések és Akadályok

„A megkönnyebbülés mértéke, amit a Munka elvégzése után érzel, egyenesen arányos az ellenállás mértékével, amit előzőleg a Munka elvégzésével szemben kifejtettél.” (Andy B.)

Az utamon számtalan könyvvel és mesterrel volt „szerelmi viszonyom”. Némelyik tartós volt, legtöbbjük csupán spirituális megfelelője az egyéjszakás kalandnak. Az összes hanganyag, könyv és módszer közül, amivel az úton találkoztam, Byron Katie eljárása (amit ő „A Munkának” hív) a kevés gyöngy egyikeként tűnik ki, melynek észrevehető és tartós gyógyító hatása volt az elmémre. Ironikus módon, semmi igazán „spirituális” nincs ebben az eljárásban.

November egyik hetében, még semmit sem tudtam Byron Katie-ről; a következő héten három forrásból is hallottam róla. Milyen jellemző. Hamarosan valaki ideadta a Szeretni, Ami Van – A Négy Kérdés hangoskönyv verzióját. Emlékszem, hogy Egyiptomban hallgattam távolsági buszokon, Katie hangja a fülhallgatómban elfedte a Koránt, ami non-stop ment a háttérben; aztán Siwa-ban, a líbiai határ melletti oázis városban, a hotelszobámban fejeztem be a hanganyagot, ahol néhány hétig dekkoltam. A könyv pont jókor jött. Spirituális utam azon szakaszában voltam, amit most úgy nevezek, hogy a „gyomláló fázis”. Miután kipróbáltam nyakatekert technikákat, hogy „gyönyörű virágokat ültessek” magamba, teljesen megváltoztattam a megközelítésemet, és arra jutottam, hogy már egy tökéletes kertben élek – mindössze a gyomokat kell kiirtanom!

Egy szufi mester mondása tökéletesen összefoglalja mindezt:

„Ne kutasd az igazságot; először próbáld megtisztítani magad.”

Byron Katie keretet adott nekem a gyomlálás elkezdéséhez. A módszere segítségével elkezdtem szisztematikusan dolgozni a neheztelésen, amit sok emberrel szemben hurcoltam magamban már évek óta. Ahogy szituációk, körülmények és emberek benyomták a nyomógombjaimat, sorra megvizsgáltam a régóta cipelt mintáimat.

Byron Katie módszerének hatása azonnali és látványos volt. Később, hogy folyamatosan gyógyítsak bizonyos elme mintákat, amik hajlamosak visszatérni, kieszeltem egy három részes eljárást saját használatra. Byron Katie Munkája volt ennek az eljárásnak az első része. Elkezdtem weboldalt is írni erről a módszerről, ami hatalmas segítség volt nekem az utamon. A weboldal  pillanatnyilag „fejtetőre van állítva”: ahelyett, hogy A Munka magyarázatával kezdtem volna ezt az oldalt (amit elolvashatsz Byron Katie weboldalán vagy magyarul itt), elkezdtem lejegyezni néhány félreértést és akadályt, melyek a Munka módszerében kezdőknek gyakran az útjába állnak.

Első Félreértés: Felelősség

Amikor nekiülsz egy ítélkezésen dolgozni a négy kérdéssel, a „megfordítás” szakaszban a „nekik kellene” vagy „nekik nem kellett volna” kezdetű kijelentések gyakran „nekem kellene” vagy „nekem nem kellett volna” kezdetű kijelentésekké fordítódnak át.

Ezen a ponton egyeseknek gondjuk támad, mert azt hiszik, hogy a megfordított kijelentés arra kéri őket, hogy vállaljanak felelősséget egy múltban történt helyzetért – gyakran akkor, amikor még túl fiatalok voltak ahhoz, hogy bármilyen befolyásuk is legyen a dolgokra. Ez a megfordítási szakasz mögötti szándék félreértése. A megfordított kijelentések nem arra szolgálnak, hogy igazságként, hanem más lehetséges értelmezésekre nyíló ablakokként fogadjuk el őket. Ha egy megfordított kijelentés így szól: „Nekem kellett volna” vagy „Nekem nem kellett volna”, ez nem azt sugallja, hogy vállalj felelősséget másvalaki tetteiért. Azért van ott, hogy lökdösse az elmédet: a megfordítás gyakran fontos felismeréseket hoz.

Igazából nincs „kellene” a Byron Katie módszerben. Sem a te részedről, sem a másik ember részéről. A dolgok azok, amik. Tehát ha valaha is úgy érzékeled, hogy a Munka megmondja neked, hogy mit tegyél, akkor valamit félreértettél.

Mi a helyzet a felelősséggel? Ha nem ők, nem én, akkor ki a felelős? A Munka nem foglalkozik ezekkel a kérdésekkel. A Munka kontextusában e kérdéseknek egyszerűen nincs jelentésük.

Ha tényleg be akarod hozni a felelősséget, akkor azt lehet mondani, hogy bizonyos értelemben felelős vagy a ma a fejedben lévő gondolatokért és érzelmekért. Nem abban az értelemben vagy felelős, hogy te okoztad eme érzelmeket és gondolatokat: benyomódik egy gombod, a gondolatok és érzelmek pedig megjelennek. De abban az értelemben felelős vagy (majdnem spirituális klisé manapság), hogy „felelő-képes” vagy. Képes vagy választ adni eme érzelmekre és gondolatokra. Van egy eszköz a kezedben. Ha azt választod, hogy nem válaszolsz, akkor azt választod, hogy együtt maradsz ezen érzelmekkel és gondolatokkal. Ez a te választásod.

Bizonyos értelemben senki nem tud neked szenvedést okozni. Nálad vannak az eszközök, tehát van választásod. Ebben az értelemben felelős vagy.

Első Akadály: Kifogáskeresés

Az egyik dolog, ami gyakran Byron Katie technikájának útjába áll, az ellenállás azzal szemben, hogy ténylegesen nekiüljünk tollal és papírral elvégezni a Munkát. Ennek első tünete az, amikor valaki arról beszél, hogy mi a baj Byron Katie-vel, vagy hogy egyetért ezzel a résszel, de azzal a résszel nem. Az elme igen jó abban, hogy mindenféle tevékenységbe belefogjon és mindenféle igazolásokat produkáljon, csak hogy ne kelljen semmi komoly munkát végeznie önmagán, akár lustaságból, akár azért, mert nem áll készen arra, hogy megoldja a problémáit. Amikor ezt látom valakinél, kicsit elszomorít, mert annak a személynek van eszköz a kezében arra, hogy véget vessen szenvedései nagy részének, de azt választja, hogy nem teszi – néha rohanva a következő módszerhez, hogy aztán azzal se értsen egyet… vagy hogy épp egyet értsen vele, még akkor is, ha az a módszer egy zsákutca.

Ha valami hasonlót veszel észre magadban, az a tanácsom, hogy kezdd egy Byron Katie vagy Munka megítélő Ítélkezőlap feldolgozásával.

Második Akadály: Az Én Történetem Más

Ebben az esetben valaki elolvas egy Byron Katie könyvet vagy meghallgatja a hanganyagait, aztán kijelenti, hogy „Ez tényleg nagyszerű, de rám nem vonatkozik. Az én történetem más.” Ja, persze. Mint mindenki másé, akik úgy gondolják, hogy az ő történetük más. Ez a személy úgy látja, hogy mindenkinek a hanganyagban olyan története van, amiről el kell gondolkodni. De az ő története egész véletlenül más. „Tudod, mit tettek velem ők? Miért kellene magamon dolgoznom? Nekik kellene engem megkérniük, hogy bocsássak meg nekik.” Ez egy másik mód a Munka elkerülésére.

Harmadik Akadály: Az Én Történetem Valódi

A legtöbb ember úgy hiszi, hogy amiatt szenved, amit valamikor valaki vele tett. De hol van az mára? Az igazság az, hogy a történet miatt szenved, ami az elméjében folyamatosan lejátszódik.

Az „Amiatt szenvedek, amit ők tettek” igen erőteljes történet. Ha elhiszed, hogy ez a történet valós, akkor elakadsz. Ha az „amit veled tettek” a szenvedésed forrása, akkor mit tehetsz? Miért is próbálnál meg dolgozni rajta?

Nehéz lehet belátni, hogy ez a történet („Amiatt szenvedek, amit ők velem tettek”) nem valós. Azért lehet nehéz, mert teljesen emberi dolog azt feltételezni, hogy amit az elménk mutat nekünk, az igaz kell, hogy legyen; hogy bizonyosan tudjuk az igazságot arról, mi is történt.

Tehát van egy természetes ellenállás azzal szemben, hogy megváltoztassuk a történetünket arról, hogy „ők” mit tettek velünk. Nemcsak azért, mert szeretjük azt gondolni, hogy az elménk nem tud átverni minket és így a történet igaz kell, hogy legyen; hanem azért is, mert túl gyakran beleszeretünk a szenvedéstörténetünkbe. Oly sokat fektettünk e történetekbe, hogy nem akarjuk feladni őket. Identitásunk részévé váltak. Részei annak, hogy „kik vagyunk”.

Az „Amiatt szenvedek, amit ők tettek” történet nélkül nem lennél ugyanaz a személy – egy kicsit olyan, mint egy másik én-verziód egy párhuzamos univerzumban. Ezért a történet elengedése kicsit olyan, mint a haldoklás. Az elme nézőpontjából ez egy kicsit ijesztő. Ki leszel, ha többé nem tudod elmesélni azt a történetet?

Ha azt látod, hogy az elméd akadékoskodik, mondván, hogy „Nem akarok ezen a mintán dolgozni”, csak kényszerítsd magad, hogy nekiülj a négy kérdésnek. A meglepő az, hogy a megkönnyebbülés mértéke, amit a Munka elvégzése után érzel, egyenesen arányos az ellenállás mértékével, amit előzőleg a Munka elvégzésével szemben kifejtettél.

Bizonyos szempontból az elméd „megbomlik”: Már nem tudod, amit eddig tudtál. És ez csodálatos. Nevetsz vagy épp sírsz. Nem tudod elhinni, hogy ilyen sokáig vártál. Tehát minél jobban ellenállsz, annál jobb okod van arra, hogy erőltesd magad a Munkára!

Csodás napot kívánok, szeretettel,

Andy

Ha az Új Évet szeretnéd egy alapos Ön-Gyomlálással kezdeni, várlak szeretettel a következő tanfolyamokon:

KI LENNÉL A TÖRTÉNETED NÉLKÜL? – 2-napos, kiscsoportos ÖnMunka Alaptanfolyam Byron Katie Munka-Módszere alapján 2013-ban is.

Hétköznapi tanfolyam: 2013. január 17-18. Budapest (jelentkezési határidő: december 30.)

Hétvégi tanfolyam: 2013. február 2-3. Budapest (jelentkezési határidő: január 3.)

http://kincsamivan.hu/programok.html

Te Mit Látsz? - Az Objektivitás Botránya

A mai bejegyzés választ ad arra, miből fakad a kapcsolatainkban és a világban létező összes konfliktusunk. A konfliktusainkat okozó, mélyen gyökerező hiedelmeink megkérdőjelezéséhez, a rajtuk való átlátáshoz mindkét gyakorlati ÖnMunka módszert szeretettel ajánlom figyelmedbe: Byron Katie Munka-módszerét és Scott Kiloby Élő Önvizsgálatait.

Az Objektivitás Botránya

A LEGTÖBB diszharmónia a kapcsolatokban az objektivitásba vetett hiedelmünknek tulajdonítható – azon elképzelésünknek, hogy olyannak tapasztalunk meg más embereket, amilyenek ők valójában. Ez az objektivitásba vetett hit hajlamos az elkülönülésbe vetett hittel együtt felbukkanni. Ezen az elkülönült én-en keresztül elkülönült másokat látok. Mihelyt ez az elválasztás létrejön az elmében, megjelenik a hajlam, hogy azt higgyem, hogy én, az alany, más embereket, a tárgyakat, pontosan olyannak látom, amilyenek. És ebben a hajlamban van egyfajta mentális kábultság vagy vakság arra a tényre, hogy mindig, amikor alanyt és tárgyat látok, akkor gondolkozom. Nem veszem észre, hogy egy gondolati szűrőn át nézek.

Amikor hiszünk az objektivitásban, nehezen látjuk meg, hogy a gondolataink, érzelmeink és érzeteink a mi egyedi módunkon festenek le másokat. Az emlékeink, személyes történetünk, kultúránk, világszemléletünk, pszichológiai és érzelmi tulajdonságaink, különböző egyéb hatásokkal együtt alakítják azt, ahogy más embereket látunk. A festő elválaszthatatlan a festményétől. Nem olyannak látunk másokat, amilyenek ők valójában. Olyannak látjuk őket, amilyenek mi vagyunk.

         Egy gyors mód arra, hogy ezt a saját tapasztalatodban lásd, az, hogy megpihensz a tudat terében, a jelenlegi társaságodban lévő adott személyről szóló nézőpontjaid nélkül. Ezt különösen nehéz lehet megtenni olyan személyekkel, akikkel már régóta együtt vagy, mint pl. a hitvesed, közeli barátok vagy családtagok. De amint pihensz, még ha csak néhány másodpercig is, azonnal kapsz egy bepillantást arról, hogy a gondolataid festik meg a képet arról, hogy valaki kicsoda. A gondolatok nélküli pihenés pillanatában nem tudod, hogy ki vagy mi az a személy, pontosan azért, mert nem merülnek fel gondolatok. A gondolatok informálnak téged mindenről, amiről úgy gondolod, hogy tudod valakiről. Amikor a gondolatok kezdenek felbukkanni, vedd észre, hogy ők a te saját emlék-készletedből jönnek. Minden egyes felmerülő gondolatnak köze van egy konkrét múltbeli élményhez, amit te értelmeztél a te egyéni módodon. A te nézeted egy személyről valójában a saját emlékeid nézete. Ez olyan, mintha a saját emlékeiddel lennél párkapcsolatban vagy más emberi kapcsolatban. Érzelmek és érzetek is megjelennek az emlékekkel együtt, hogy tovább fessék a nézetedet arról a személyről.

         Vedd észre, hogy mindig ez a helyzet, mindegy kivel találkozol. Ahogy egy adott személyt látsz, az teljesen az adott gondolatoktól, érzelmektől és érzetektől függ, amik bármely adott pillanatban megjelennek. És a gondolatoknak sok közük van az oktatásodhoz, neveltetésedhez, félelmeidhez, az önmagadról szóló gondolatokhoz, és sok hatáshoz a kultúrádból, azzal kapcsolatban, hogy az emberek kicsodák és kiknek kellene lenniük. Ezt addig nehéz meglátni, amíg nem kezdesz el a pillanat frissességében találkozni emberekkel, anélkül, hogy az emlékeidet behurcolnád minden találkozásba, és mások szavait és tetteit azon emlékeken keresztül értelmeznéd. Amikor nem tudjuk meglátni, hogy a gondolatok alkotják a másokról szóló nézeteinket, bevesszük azt a hiedelmet, hogy objektíven látunk másokat – pontosan olyannak, amilyenek. Nem látjuk, hogy a nézetünk relatív és szubjektív. Nem látjuk, hogy a nézetünk csak arra korlátozódik, amit abban a pillanatban gondolunk, érzünk és érzékelünk.

         Még ha intellektuális szinten tudjuk is, hogy a nézőpontunk valakiről szubjektív, relatív és korlátozott, gyakran cselekszünk úgy, mintha objektív lenne. Például Brad és Tony egy közel-keleti ország jelenlegi vezetőjéről beszélgetnek. Brad, aki demokrata, azon kapja magát, hogy nem ért egyet Tonyval, aki republikánus. Brad felkapja a vizet, amint Tonyt hallgatja. Brad intellektuálisan talán tudja, hogy a nézete a közel-keleti vezetőről jórészt szubjektív. Tudja, hogy nézeteit demokrata beállítottsága valamint mindenféle egyéb tapasztalata alakították ki. Ez az intellektuális tudás azonban nem gátolja meg abban, hogy egyre dühösebb legyen, amint Tonyt hallgatja.

           Brad azt gondolja, hogy Tony „egyszerűen nem fogja fel.” Ő igazán meg akarja mutatni neki, hogy téved ezt a vezetőt illetően. Már maga az a tény, hogy ilyen dühös lesz, ahogy Tonyt hallgatja, azt mutatja, hogy milyen mélyen hisz abban, hogy a gondolatai a valóságot képviselik. Semmi baj nincs a dühvel. Természetes emberi érzelem. De gyakran torz valóságnézeten alapul. Brad egy objektivitásba vetett hiedelemre alapozva cselekszik és reagál Tonyra. A vezető nem csak valaki, aki ott kinn felbukkan, elkülönülten és objektíven. Brad és Tony egyaránt olyan gondolatokat, érzelmeket és érzeteket élnek meg, amik a vezetőt egy bizonyos színben tüntetik fel – mint jó vagy gonosz, igaz vagy hamis. És az érzelmek hajlamosak erősíteni az elme adott nézőpontját, még inkább valódinak láttatva.

         Az objektivitásban való hit egy botrány. Nézd a szenvedés és konfliktusok mértékét és mélységét, ami a történelem folyamán keletkezett abból az alap hiedelemből, hogy „Olyannak látom a többieket, amilyenek valójában.” Azért nevezem botránynak, mert ez a hiedelem univerzális, de nem döbbenünk rá, hogy ez egy hiedelem. Összekeverjük a valósággal, és ennek a tévedésnek nagy ára van, mivel széleskörű diszharmóniát okoz az emberi kapcsolatokban. E botrány nyomában mindenütt gyilkosság, kínzás, erőszak, durvaság, háború, konfliktus, bántalmazás, válás, kontroll, manipuláció, elidegenedés és magány járt a kapcsolatainkban. Mindig, amikor nem vesszük észre a tapasztalataink szubjektív természetét, olyan tárgyként bánunk másokkal, akik valahogy függetlenek a mi saját gondolatainktól, érzelmeinktől és érzeteinktől. Ez az objektivitásba vetett hitünk közvetlenül kapcsolódik azon vágyunkhoz, hogy megváltoztassunk, manipuláljunk, bántalmazzunk, megítéljünk, hibáztassunk, elnyomjunk és kontrolláljunk másokat, valamint ahhoz a hajlamunkhoz, hogy helyeslést, figyelmet, önértékelést, igazolást és szeretetet keressünk másoknál.

         Amikor abbahagyjuk az abból a feltételezésből fakadó kifelé mutogatást, hogy objektíven látjuk az embereket és a helyzeteket, és ehelyett a bennünk felmerülő gondolatokra, érzelmekre és érzetekre fókuszálunk, egy újonnan felfedezett világosság lesz elérhető számunkra. Felszabadítjuk magunkat azon hiedelem alól, hogy egy olyan én vagyunk, aki olyannak lát másokat, amilyenek ők valójában. Az állandó szükségletünk a kifelé mutogatásra kezd enyhülni ebben az intelligens világosságban. És a kapcsolataink elkezdenek harmonizálódni. Amikor kifelé mutogatunk, nem vesszük észre a vetítőgépet – az én-t -, aki a világot egy adott módon festi le. Béke, öröm, szeretet, együttérzés és bölcsesség találhatók belül, ezen a látásmódon keresztül. És közvetlen eredményként a kinti világ is elkezdi tükrözni ezt a belső békét, örömöt, szeretetet, együttérzést és bölcsességet. A belső és a külső Egy. Mihelyt ezt meglátjuk, továbbra is kifejezhetjük nézőpontunkat, de azon hit nélkül, hogy „Én olyannak látok másokat, amilyenek azok valójában.”

(Scott Kiloby – Living Relationship – Élő Kapcsolat - magyarul megvásárolható)

HA KÉSZEN ÁLLSZ MEGKÉRDŐJELEZNI OBJEKTÍVNEK TŰNŐ NÉZŐPONTJAIDAT, VÁRUNK SZERETETTEL A KÖVETKEZŐ Alapcsomagokon. Részleteket itt találsz: Aktuális tanfolyamok

A témában ajánlom felfrissítésre a korábbi Scott-féle bejegyzéseket, kezdve ezzel:

A Legalapvetőbb Identitásunk – hiány és Nem Megfelelőség

http://onmunka.blogspot.hu/2012/08/a-legalapvetobb-identitasunk-hiany-es.html

Az Ember: Ajándék – Egy Vak Lány Története

„Nem tudom, mi a legjobb nekem, neked, vagy a világ számára. Nem próbálom rád vagy bárki másra erőltetni az akaratomat. Nem kívánlak megváltoztatni, megjavítani, megsegíteni vagy meggyógyítani. Összesen csak üdvözlöm a dolgokat, ahogy jönnek és mennek. Ez az igazi szeretet. Az emberek vezetésének az a legjobb módja, ha hagyod, hogy megtalálják a saját útjukat.” (Byron Katie)

Minden csoport minden résztvevője ajándék. Az Élet megajándékoz engem velük, ahogy egyszer csak felbukkannak, és megosztják félelmeiket, bizonytalanságaikat, régóta cipelt fájdalmaikat. A nyitottságukat, bezártságukat, kíváncsiságukat, ellenállásukat, akár ellenérzéseiket a Munkáról vagy rólam.

Móni a múlt hétvégi Alaptanfolyam résztvevője volt, egészen kivételes jelenség a teljesen természetesnek megélt nem látó „sorsával”. És a tanfolyam után leírta az élményeit. Két felvonásban. Az ő szavaival kívánok szép napot és hétvégét Nektek.

Drága Andi!

Byron Katie Munka módszeréről Cili barátnőmtől hallottam először. Ő mutatott néhányat a honlapon lévő videókból. Nagyon megfogott az a szeretet és elfogadás, ahogy Katie bánik az emberekkel, és persze a módszer is hihetetlen mélyen megérintett.

Elkezdtünk tovább keresgélni, és megtaláltuk az "Ítélkezz az Embertársad felett" című anyagot. Elbűvölve nézegettük, próbálgattuk. Már az első akciónk is döbbenetesen megrázó volt. Elképedve beszélgettük, hogy honnan hova jutottunk vele.

Én azért mégis úgy éreztem, szeretném személyesen megtapasztalni, hogy csinálja ezt olyasvalaki, akinek már sok gyakorlata van benne, főleg hogy első kézből tanulta.

Igazán nem bántam meg, hogy jelentkeztem a tanfolyamra. Mikor telefonon beszéltünk, és azt mondtad: "Örülök Neked", valahogy egyből elhittem. Eszembe se jutott, hogy udvariaskodnál, annyira szívből jövő és természetes volt.

Ezt azért tartottam fontosnak megemlíteni, mert az egész tanfolyamot ez a hihetetlen természetesség jellemezte. És a másik, ami nagyon meglepett, hogy a két nap alatt egyszer se éreztem, hogy megérintett volna minket a minősítésnek akárcsak a szele is.

Viszont irtó jókat nevettünk azokon az elképesztő dolgokon, amikbe bele tudjuk tekerni magunkat, mikor nagyon ragaszkodunk a hiedelmeinkhez. Fejre lehet állni, komolyan!

És egyikünk se érezte, hogy Ő lenne nevetséges, mindannyian pontosan tudtuk, hogy ez a felszabadult jókedv a vizsgálódás eredménye.

Óriási élmény, mikor végre szabadon engedhetek egy régóta dédelgetett történetet, ami csak rengeteg szomorúságot és szenvedést okozott eddig. Nem gondoltam volna, hogy történetről-történetre felszabadíthatom magam, és elindulhatok valami olyan öröm és boldogság felé, amiről sose álmodtam, mert az eddig megtett úton folyton velem battyogott a félelem, a bűntudat, és a jóvátehetetlenség érzése

Most meg mindegyiket megsimogathatom, és örülhetek neki, hogy vannak, mert újra és újra megvizsgálhatom, hogy ugyan honnan kapartam elő Őket már megint aztán szívből és szeretettel mondhatom nekik, hogy "szabadok vagytok".

Sokfélét tapasztaltam, tanultam idáig, és most úgy érzem, kaptam egy önvizsgálati módszert, ami olyan, mint a nap, megérleli az összes eddigi élményem gyümölcsét.

Most, hogy elvégeztem az alaptanfolyamot, óriási különbséget érzek a barátnőmmel szerzett tapasztalatok és a csoportban megélt élmények között. Nagyon sokat adott, hogy a sajátomon kívül meghallgathattam még hat igen tanulságos és igazából mindannyiunkat érintő történetet, hogy elkísérhettük egymást az úton.

Abban a légkörben, amit a csoporttal teremtettél, bizalommal megoszthattuk egymással magunkat. Olyan részeinket is, amikkel nem szoktunk dicsekedni. Meg se fordult a fejemben, hogy szégyellnem kéne magam azért, amilyen vagyok, vagy hogy bárki visszaélne az őszinteségemmel.

Azóta, hogy vége lett, szinte másra se tudok gondolni, mint ami ott történt velünk. A Csoport pedig olyan nekem, mintha ezer éve ismerném

Hát ilyen ez.

Ölellek, m.

Egy nap elteltével:

Drága Andi!

A megélésekből kimaradt még valami.

Nagyon mélyen megérintett ám, ahogy a hétvégén felém fordultál. Azt éreztem, ha bármihez fogtam, a fél szemed mindig rajtam volt, azt nézted, hogy mivel lehetne könnyebb nekem.

És mikor már kezdtem nagyon félni, hogy lassan csak rám kerül a sor, és mászkáltam, kapkodtam összevissza, többször neked ütköztem, meg rád léptem. De Te nem akadtál fenn rajta, hanem mindig mosolyogva fogadtad ezt, és egyszer, mikor különösen oda voltam, hogy most már nemsokára tényleg én jövök,  és nagyon ráléptem a lábadra, végtelen szeretettel a hangodban megsimogattál, és köszöntél, hogy ’szia’.

Nem akartál megnyugtatni, megmenteni, azt se akartad, hogy ne legyek ebben a helyzetben, egyszerűen szeretettel üdvözöltél. És ezzel a legtöbbet adtad, amit ilyenkor egyikünk a másiktól kaphat, az igazi elfogadást.

És  ebben az elfogadásban azt éreztem, hogy szabad nekem félni, közben pont arra bóklászni, amerre Te vagy, "véletlenül" beléd ütközni (aztán megsimogatni), rád lépni, viccesen az öledbe ülni, és mindezekkel megmutatni Neked, hogy "basszus, félek".

És Te csak hagytad, csak elfogadtad a félelmemet, a bizalmamat, mert mindkettő egyszerre volt jelen, én pedig tudtam, hogy vállalom, akármi fog történni, akármivel kell szembenézni, jó helyen vagyok, nincs mit vesztenem.

Emlékszel, mikor aláírtam Neked a papírt?

Így vagyok Veled, ilyen kérdések, feltételek és elvárások nélkül, amilyen éppen lenni tudok, Önmagam.

Ölellek, m.

Te Mikor Hitted El, Hogy Valaki Nem Szeret?

„A gondolatok a semmiből születnek, és pillanatok alatt visszatérnek oda, ahonnan jöttek. Ha megvizsgálod, mi van a gondolat előtt, utána, és a gondolataid között, akkor óriási nyitottságot találsz. Ez a nem-tudom tere. Ez az, akik valójában vagyunk.” (Byron Katie)

Ma egy rövid, de annál velősebb Katie-féle gyakorlatot végezz el velem. Csodás utazást Katie vezetett meditációjával ÖnMagadba!

„Nincsenek új stresszes gondolatok. Mindet újrahasznosítjuk. És a gondolataink nem személyesek, hanem közös „emberiek”. Győződjünk most meg erről együtt!

Kérlek, csukd be a szemedet, és menj vissza hat-hétéves korodig. Megvan? Nos, vizsgáld csak meg, hallottál-e új stresszes gondolatot azóta? Már kisgyermekkorunkra mindet hallottuk, és jól el is hittük őket. Nézzétek csak meg, milyen gondolatokat írtatok az Ítélkezőlapotokra! „Nem vagyok fontos számára”, „Bántani fog”, „Nem szeret.” Stimmel? Hányatok gondolta már azt valaha, hogy valaki nem szereti? Van itt bárki, akinek ez még sosem jutott eszébe? Senki.

Jó. Akkor most arra kérlek benneteket, nézzük meg azt a gondolatot, hogy „XY nem szeret engem.” Csukd be a szemedet, és menj vissza abba a helyzetbe, arra az időpontra, amikor már fel tudod idézni, hogy ez a gondolat veled volt. Hol voltál, kivel voltál, hány éves voltál, amikor először felmerült benned az, hogy valaki nem szeret téged? Valaki ezt mondta neked? Vagy csak történt valami, amiből ezt szűrted le?

Alaposan nézz körül a házban vagy a játszótéren, ahol ezt először hallottad vagy gondoltad. Talán még a szobát is fel tudod idézni, és azt az embert is, akitől ezt hallottad. A legeslegelső alkalmat, amikor ez megtörtént. Hány éves voltál ekkor? Kérlek, minél mélyebben éld át újra ezt a helyzetet. Üldögélj benne egy ideig.

Jó. Köszönöm. Hányatok volt tíz évesnél fiatalabb? Nyolc évesnél fiatalabb? Hat? Legtöbbünk már hatéves korára az összes ilyen koncepciót, gondolatot elhitte. Néhányunk pedig már három-négy éves korára magáévá tette mindazokat a hiedelmeket, amelyekkel azóta is él. Néhányunk esetében még csak nem is személyesen nekünk szólt az a gondolat, hogy „Nem szeretlek”, hanem az anyukánknak, vagy valamelyik testvérünknek. Mi csupán megfigyelők voltunk, mégis magunkra vonatkoztattuk. Abban a pillanatban, hogy elhitted, máris magadra vetted.

Kérlek, tartsd még csukva a szemedet, és még egyszer idézd fel azt a pillanatot, amikor először hallottad vagy hitted ezt el. Azonosítsd be azt a pillanatot, amikor elhitted. Most pedig nézz vissza egy pillanattal az előttre, amikor elhitted. Nézd meg az életedet: milyen volt az előtt a pillanat előtt, hogy elhitted, valaki nem szeret? Látod a különbséget? Érzed a különbséget? Elképesztően jelentős a különbség, ugye? És most csupán egyetlen gondolat elhívésének a hatását vizsgáltuk meg!

„Nem szeretnek” – Igaz ez? Mi zajlik bennem, milyen életem lesz abban a pillanatban, ha elhiszem ezt a gondolatot? Gyönyörűséges voltam, majd egyetlen pillanat leforgása alatt elfogadhatatlanná és nem megfelelővé fokoztam le magam, majd az elmém már mindenben ennek a bizonyítékát fedezte fel. Így váltam szép fokozatosan olyan ’nem szerethetővé’, majd még kevésbé szerethetővé, akinek még most is gondolom magam. Teljesen biztos lehetek benne, hogy ebből bármi is igaz???” (Byron Katie)

KI LENNÉK A TÖRTÉNETEM NÉLKÜL,

HOGY AKKOR ÉS OTT AZ AZ EMBER NEM SZERETETT???

KI VAGYOK A TÖRTÉNETEM NÉLKÜL,

HOGY NEM VAGYOK SZERETHETŐ???

Ha szeretnéd Te is megtapasztalni, ki is vagy valójában, milyen is a „történet nélküliség”, tehát nyitott vagy „visszacsinálni” azt a sok fájó koncepciót és történetet, amit elhittél, szeretettel várlak a Július 12-13. (Hétköznapi) ÖnMunka Alaptanfolyamon. Jelentkezési határidő: június 15. Részleteket itt találsz: http://kincsamivan.hu/programok.html

Byron Katie Videó A Négy Kérdésről

Örömmel jelentem, hogy elkészült az első Byron Katie videó magyar feliratozása, rendszeres blogolvasónk, Kedves Arany, igen hathatós segítségének és villámgyors akciójának következtében. A szövegért engem szidjatok, a feliratozásért őt dicsérjétek. :) Köszönöm, Arany! Elképzelhető, hogy kicsit lassan indul el a videó, legyetek türelemmel.