A tegnapi téma folytatásaként, egy rövid Katie blog az ún. „szó szerinti hallásról”, hallgatásról. Kérlek, idézd fel magadban a legutóbbi néhány esetet, amikor félreértetted valakinek a szavait. Valami teljesen mást hallottál bele, mint ami az valójában volt, és ettől jól megsértődtél, vagy akár dühös is lettél.
Nagyon kényes téma a tiszta kommunikáció, és sajnos nagyon nem tanuljuk ezt meg. Pont az ellenkezőjéről szól általában az emberi kommunikáció, amit persze alapvetően az magyaráz, hogy mindannyian történetek, félelmek, prekoncepciók millióival a fejünkben próbálunk boldogulni ezen a területen is. Veszett fejsze. Hamarosan egy ÖnMunka Tematikus Tréninget fogok meghirdetni a Tiszta Kommunikációról, melyben olyan témaköröket fogunk gyakorlati szempontból átnézni, mint a nemet mondás művészete, a kérés művészete, a valódi odafigyelés, a kritika fogadása, a véleményem őszinte közlése, és még sok fincsiség. De most egyelőre álljanak itt Katie segítő szavai:
„Gyakorold mások meghallgatását a legszószerintibb módon: azt hidd el, amit a szavaik mondanak, ne köss hozzá jövőt vagy múltat, tégy meg mindent azért, hogy ne ess a veled megosztott információk saját elméd szerinti értelmezésének csapdájába.
Például, amikor valakitől bókot kapunk, akkor sokszor előfordul, hogy e mögött valamilyen hátsó szándékot gyanítunk. Gyakori, hogy a hallottak saját szűrőink szerinti értelmezése sokkal fájdalmasabb vagy ijesztőbb, mint, amit az illető valójában mondott. Így saját magunkat bántjuk meg a félreértelmezéseinkkel és a mások helyett való gondolkodással, történetszövéssel.
Próbálj megbízni abban, hogy az emberek azt mondják, amit mondani akarnak: sem többet, sem kevesebbet. Figyelj oda rájuk, hallgasd végig őket.
Csípd nyakon magadat, amikor épp befejezed valakinek a mondatát, akár hangosan, akár csak a fejedben.
Figyelj. Hallgass csendben. Elképesztő dolgokat hallhatsz meg, amikor megengeded az embereknek, hogy befejezzék a mondanivalójukat, a te félbeszakításod nélkül. Amikor azzal foglalkozunk, hogy hát úgyis tudjuk, mit akar mondani a másik, akkor gyakran épp a valódi mondandójáról maradunk le.
Érdemes lehet a következőket alaposan átgondolni:
- Milyen fenyegetés van abban, ha szó szerint hallom meg az embereket?
- Azért szakítom-e őket félbe, mert igazából nem érdekel, amit mondani szeretnének?
- Azért szakítom-e őket félbe, hogy meggyőzzem őket, többet tudok, mint ők?
- Próbálok-e magamról magabiztos és fegyelmezett imázst kialakítani?
- Ki lennék, ha nem lenne szükségem ezeknek a tulajdonságoknak a birtoklására?
- Félek-e attól, hogy nem tűnök elég intelligensnek?
- Otthagynának-e, ha szó szerint hallgatnám és hallanám őket, és többé nem vennék részt manipulatív játszmákban?”
