Az Önmegismerés Útja Néha Ráz

„Nagy bátorságra van szükség ahhoz, hogy elindulj befelé magadba, és valódi válaszokat találj a Munka négy kérdésére. Amikor megteszed, akkor elveszíted a világról szóló összes történetedet – elveszíted az egész világot, amilyennek azt eddig értetted.” (Byron Katie)

Könnyű megijedni, elbizonytalanodni, eltántorítódni az Úton. Könnyű sutba vágni az egészet, amikor valamilyen „akadály” kerül eléd, amit az elméd úgy értelmez, hogy „Na, figyelj, nem jutottál sehova. Tök feleslegesen nyüstölöd magad ezzel az önmegismeréssel. Hagyd a francba! Sokkal nyugisabb volt az életed azelőtt, a boldog tudatlanságban. Jól van, hát szenvedtél, csak akkor azt sem tudtad, hogy lehet nem szenvedni, és az volt a normális számodra. Nézd csak meg, mit csinálsz: ugyanúgy szenvedsz most is. Felesleges. Add fel. Nem vezet ez sehova.”

         Az Út néha ráz. És csak az elme tudja elhitetni veled, hogy ezzel a rázkódással valami baj van. Mert elképzelte, hogyan is kéne kinéznie az Utadnak: szárnyalósnak, simának, villámgyorsan célba érősnek. És ha bármi történik, ami nem egyezik ezzel a képpel, akkor máris harcba kezd, ahogy szokta. Megpróbál meggyőzni, hogy nem jó úton jársz, megpróbál meggyőzni, hogy a váratlanul felmerült „nehézségek” nem összeegyeztethetők a „kívánatos úttal”. Az Útba minden belefér, az Úton bármi felmerülhet. Az Út nem nyújt védelmet a látszólagos kellemetlenségek, nehézségek ellen. Viszont, ha él Benned a Munka, akkor mindezt valahogy egy másik szintről, másik nézőpontból éled már meg. És szívesen látsz mindent, ami csak szembejön. Mert amúgy is szembejön…

Következzék egy teljes fejezet Byron Katie, Az Öröm Ezer Neve című könyvéből. Töményre sikeredett. Lassan, meg-megállva olvasd, engedd mélyen magadba a szavakat, hogy megtalálják a hozzád vezető utat.

54 – Azt, ki a Valóságban vert gyökeret, semmi nem boríthatja meg.

Az életben csak három dolgot tudunk csinálni: ülünk, állunk, vagy vízszintesen fekszünk. Ennyi. Minden más történet. Az élet nem nehéz; a gondolkodásod teszi azzá. Ebből ered a boldogságod vagy a nyomorúságod. Kétféleképpen lehet ülni, állni vagy feküdni: vagy kényelmesen csinálod, vagy pedig feszültséggel telve. Ha nem tetszik, ahol éppen vagy, arra invitállak, hogy vizsgáld meg a hiedelmeidet.

            Nagy bátorságra van szükség ahhoz, hogy elindulj befelé magadba, és valódi válaszokat találj a Munka négy kérdésére. Amikor megteszed, akkor elveszíted a világról szóló összes történetedet – elveszíted az egész világot, amilyennek azt eddig értetted. Amint megkérdőjelezed azt, amit hiszel, tisztán kezdesz el látni, mert az elme már nem áll többé harcban önmagával. Igazából elkezd izgatni a valóság, még a lehető legrosszabb dolog is, ami csak megtörténhet. Kitárod a karjaidat a valóság átölelésére. Mutass nekem egy problémát, ami nem egy hamis gondolat elhívéséből ered.

            Bármi történjék is, én mindig az ajándékot keresem meg benne. Semmi máshoz nincsen szemem. Tudom, hogy ha valamit vagy valakit elveszítek, megkímélődtem. Ha a férjem elhagyna, azt gondolnám, Honnan tudhatom, hogy nincsen szükségem rá? Onnan, hogy elment. Ha elveszíteném a lábaimat, azt gondolnám, Honnan tudhatom, hogy nincs szükségem lábakra? Onnan, hogy nincsenek lábaim. Természetesen a szabadság nem azt jelenti, hogy hagyod, kellemetlen dolgok történjenek – nem passzivitást vagy önkínzást jelent. Ha valaki azt mondja, le fogja vágni a lábaidat, fuss!

            Honnan tudhatod, hogy a rákra van szükséged? Onnan, hogy rákos vagy. De a rák elfogadása nem azt jelenti, hogy hátradőlsz és semmit sem teszel: ez a tagadás. Elmész a legjobb orvosokhoz, és a lehető legjobb kezeléseket veszed igénybe. Azt hiszed, hogy a tested akkor fog leghatékonyabban gyógyulni, ha feszült vagy és rettegsz, és ellenségként kezeled a rákot? Vagy akkor, ha szereted azt, ami épp van, és felfedezed az összes okot, amiért igazából jobb neked a rákkal, és aztán ebből a nyugodt középpontból mindent megteszel, ami a gyógyuláshoz szükséges? A belső békénél semmi sem életadóbb.

            Egyetlen esetben tudsz szenvedni: ha elhiszel egy olyan gondolatot, mely vitába száll a valósággal. Te vagy a saját szenvedésed okozója – de csak az összesé. A világon nem létezik szenvedés; csak megvizsgálatlan történetek vannak, melyek elhitetik veled, hogy van szenvedés. Nincs a világon szenvedés, mely valós lenne. Hát nem elképesztő ez?

            Az élvezet és a fájdalom is kivetítések, és ezt csak egy tiszta elme képes megérteni. Az önvizsgálat után megváltozik a fájdalom megtapasztalása. Az öröm, mely eddig is mindig ott volt a fájdalom felszíne alatt elsődlegessé válik, és a fájdalom kerül ez alá. Azok, akik a Munkát végzik, többé nem félnek a fájdalomtól. Belecsendesülnek. Figyelik, ahogy jön és megy, és azt látják, hogy mindig a tökéletes pillanatban érkezik, illetve távozik.

            Ma reggel fájnak a szemeim. Ezzel a Fuchs disztrófiával az a helyzet, hogy felhólyagosodik a szaruhártya belső fele, és néha nagyon intenzív a fájdalom. Emellett, a szemorvosom arra kért, hogy naponta hat-nyolc alkalommal csöpögtessek sóoldatot a szemeimbe; ez felszárítja a homályos látást okozó nedvességet, de szó szerint só a sebbe – tovább fokozza a fájdalmat. És még a cseppentés után is, amikor ránézek a kisunokám pofijára, csak egy elmosódott foltot látok. Észreveszem a gondolatot, hogy Milyen gyönyörű a kis Marley!, és aztán az is eszembe jut, hogy a betegségem előrehaladásának ismeretében, elérkezhet az idő, amikor már többé nem fogom látni az arcát. Tisztán értem, hogy ez felesleges is; egyetlen olyan helyet sem találok magamban, ahol ez végső soron számítana. Lehet, hogy egyik unokámat sem fogom látni felnőni, lehet, hogy sosem látom többé Stephen, vagy a gyerekeim arcát. És ahogy ezt átgondolom, keresem a szomorúságot, és csak örömöt találok. Az élet iránti hála mindent elsöprő érzése bugyog fel bennem, hogy mennyire teljes is az élet, és hogy mennyire nem hiányzik sosem semmi, hogyan is van minden pont úgy, ahogy lennie kell. Tovább várok, és figyelem, találok-e bármilyen szükségletet magamban, és semmi nem merül fel.

            Egy másik napon, ahogy a nappaliban üldögélek, forró teát öntök a kannából egy csészébe, és nem látom, hogy a csésze meg van repedve, és a forró tea a bal kezemre ömlik. Hoppá! Micsoda kaland! Még amikor a kezem lüktetni kezd is, tudatában vagyok, hogy épp a totális tökéletességet figyelem. Hogyan is hihetném azt, hogy a kezemnek nem kellett volna leforrázódnia, mikor épp ez történik vele? Miért mozdulnék el a valóságtól egy olyan fantázia felé, hogy milyennek kéne lennie a kezemnek? Amikor már élő benned az önvizsgálat, akkor a gondolatok már nem vonnak el attól, hogy szeresd azt, ami éppen van, és ahogyan épp történik.

(Byron Katie – Az Öröm Ezer Neve)

Függőség 2. - A Lányom Alkohol- és Drogfüggősége

„A lényeg az, hogy semmit sem tudhatunk előre teljes bizonyossággal. Nem tehetünk mást, mint hogy szemlélői vagyunk a tényeknek. Mégpedig olyan szemlélői, akik szeretetteljes, józan cselekvésre képesek. Ha így teszünk, az élet tökéletes szépségében mutatkozik meg előttünk.” (Byron Katie)

Még egy kis emlékeztető és kedvcsináló Byron Katie, A Négy Kérdés (Szeretni, Ami Van) című könyvéből, ebben az igen fontos témában. Nem mintha nem minden téma lenne fontos, csak ez a függőséges, szenvedélybetegséges olyan sokak számára rémisztő és megfoghatatlan valamicsoda. Az is, ha mi szenvedünk benne, meg az is, ha valamely drága hozzátarozónk, barátunk, akit aztán vagy mindenképp meg akarunk valahogy menteni, vagy pedig kirakjuk az életünkből, annyira fájdalmas a tehetetlenségünk. Ezt is az alapoknál, vagyis saját magunknál érdemes kezdeni, ennek példázására választottam a mai részletet Katie könyvéből.

         Először azonban egy rövid „elméleti” ismétlés a Függőség 1. című bejegyzésből, ez mindennek az alapja: „Nagyon fontos tudni, hogy az összes függőség, szenvedélybetegség, mánia, mind-mind az elhitt gondolataink következményeként alakul ki. Mert, ugyebár, amikor elhiszel egy stresszes gondolatot, mondjuk, hogy „Nem szeretnek a munkahelyemen”, akkor rögtön görcsbe rándulsz, és mindenféle más érzéseket és testi érzeteket is megtapasztalsz. Minél erőteljesebben hiszed el a gondolatot, annál erősebb lesz az érzelmi riasztás, vagyis annál nagyobb késztetést fogsz érezni, hogy elmenekülj a rossz érzésed elől, így valamivel „tudatmódosítanod” kell magadat. Ez fizikai és gondolati függőség is lehet; nincs olyan ember, aki nem csinálja valahogy…” Folytatás itt:

http://onmunka.blogspot.com/2011/05/fuggosegek-1-bucsu-cigarettatol.html

És akkor Katie lányának, Roxann-nak a története:

A Lányom Függősége

Több száz alkoholistával dolgoztam már. Mindig úgy találtam, hogy előbb megittasulnak a gondolataiktól, mint a szesztől. Sokuktól hallottam, hogy a Munka magába foglalja a Névtelen Alkoholisták tizenkét lépését – többek között a negyedik és ötödik lépést. Miből is állnak ezek? „Félelem nélkül jellemezzük magunkat, és olyannak ismerjük el a hibáinkat, amilyenek.” Rengetegen próbálkoztak ezzel, csak épp nem tudták, hogyan is fogjanak hozzá.

         „Nem muszáj az ivással kapcsolatban elvégezniük a Munkát – mondom ilyenkor. – Térjenek vissza az azt megelőző gondolathoz, hogy szükségük támad egy pohár italra. Végezzék el ezzel a Munkát; vonatkozzék az egy másik személyre vagy egy bizonyos helyzetre. Ez a megelőző gondolat az, melyet száműzni szeretnének az ivással. A probléma az önök felülvizsgálatlan gondolkodása, nem pedig a szesz. Az alkohol egyenes és nem kertel: azt ígéri, hogy lerészegedhetnek, és be is váltja az ígéretét. Azt ígéri, hogy még rosszabbra fordul a helyzet, és lám, ez is beválik. Az alkohol mindig tartja a szavát, sokat tanulhatnak tőle a szavahihetőségről. Nem azt mondja: ’Igyál meg!’ Csak vár a palackjában, önmagához hűen, arra számítva, hogy teheti a dolgát… Végezzék el hát a Munkát megemésztetlen gondolataikkal, és járjanak el a 12-lépéses összejövetelekre. Osszák meg tapasztalataikat sorstársaikkal, s merítsenek erőt mások pokoljárásából. Közben pedig Munkálkodjanak önmagukon. A saját igazságuk az, ami felszabadítja önöket, nem pedig a miénk.”

         Amikor a lányom, Roxann tizenhat éves volt, komolyan ivott, ráadásul drogozott is. Ez még akkor kezdődött, hogy 1986-ban önmagamra ébredtem. Mindenesetre annyira lefoglalt a saját depresszióm, hogy alig vettem észre, mi történik Roxannal. Ő minden este elrobogott az új, piros Camaróján. Ha megkérdeztem, hová megy, csak dühösen rám nézett, és jól bevágta maga mögött az ajtót. Az a pillanatás volt ez, melyet tökéletesen értettem, hiszen én tanítottam meg rá: éveken keresztül használtam fegyverként.

         Az önvizsgálat elnémított. Nem csak vele, de mindenki mással kapcsolatban is lakatot tettem a számra. Azt is megtanultam, hogyan váljak figyelmes szemlélővé. Nemritkán éjfél után is fennmaradtam, hogy megvárjam a lányomat, csak hogy láthassam. Semmi másért, csupán ezért. Tudtam, hogy iszik, és azt is megértettem, hogy semmit sem tehetek érte. Közben eféle gondolatok jártak a fejemben: „Biztos ittasan vezet. Még halálos balesetet szenved, és soha többet nem látom. Az anyja vagyok, felelős vagyok érte, én vettem neki a kocsit. El kellene vennem tőle az autót (csakhogy már nem az enyém volt, hanem az övé, mivel nekiadtam). Még a végén megöl valakit az országúton, vagy nekimegy egy lámpaoszlopnak, megölve ezzel magát és az utasait.” Amint felbukkantak ezek a gondolatok, rendre vizsgálatnak vetettem alá őket. És ez azon nyomban visszavitt a valóságba. Az egészből csak egyvalami volt igaz: nő ül a székben, és szeretett lányára vár.

         Aztán egy este, amikor háromnapos hétvégéről tért haza, úgy lépett be az ajtón, hogy rettentő nyomorúságos látványt nyújtott, s közben minden védekezés eltűnt az arcáról. Meglátta, hogy ott ülök, és így szólt:

         - Anya, nem bírom ezt tovább. Segíts! Bármi is az, amit mindazoknak adsz, akik a házunkba sereglenek, nekem is szükségem van rá.

         Így tehát elvégeztük együtt a Munkát, ő pedig belépett a Névtelen Alkoholistákhoz. Akkor ivott és drogozott utoljára. Ezt követően, valahányszor gondja akadt, már nem volt szüksége pótszerekre, ahogyan rám sem. Egyszerűen csak leírta a problémáját, feltette a négy kérdést, és megfordította a kijelentéseit.

         Ahol a belső béke az úr, oda más nem teheti be a lábát. Nincs nagyobb ajándék annál, mint keresztüllátni a szenvedések illúzióján. Nagyon örülök, hogy az összes gyerekem hasznát veszi ennek az adománynak.

Ha a gyermeked vagy hozzátartozód függősége miatt emészted magad, gondold át, Te milyen függőséggel rendelkezel. Talán nem a cigaretta vagy a drog az, hanem az elismerés, a siker, esetleg, hogy úgy érezd, igazad van. Fedezd fel magadban, hogy ha magadon kívül keresed a megoldást, az óhatatlanul fájdalmat teremt.

A gyerekünket épp nekünk teremtette a sors, mivel felszínre hozza bennünk valamennyi megemésztetlen gondolatunkat, gondunkat, amíg rá nem eszmélünk a valóságra. Mindennek és mindenkinek van feladata. A gyertyának az, hogy égjen, a rózsának, hogy virágozzon, a gyerekünknek az, hogy épp drogozzon, amíg drogozik… Ha ezt megérted, a gyereked is követi majd a példádat, és ő is mélyebb megértésre jut. Ez törvényszerű, mivel a gyerekünk a saját kivetülésünk. Ha Te az igazságot választod, a gyereked szintén így tesz majd. Itt a pokol leselkedik ránk, amott a belső béke vár.

(Byron Katie, A Négy Kérdés, Édesvíz, 2008)

Érdemes felfrissíteni a Legerősebb Emberi Függőség című bejegyzést is, itt találod:

http://onmunka.blogspot.com/2011/03/legerosebb-emberi-fuggoseg.html

Ha szeretnél közelebbről megismerkedni a történeteiddel, és egy működőképes módszert megtanulni a feldolgozásukhoz, szeretettel ajánlom figyelmedbe a következő Alaptanfolyamot:

KI LENNÉL A TÖRTÉNETED NÉLKÜL? – 2-napos, kiscsoportos ÖnMunka Alaptanfolyam Byron Katie Munka-Módszere alapján – 2011. szeptember 10-11. Budapest. Jelentkezési határidő: aug.12. Részleteket itt találsz: http://kincsamivan.hu/programo​k.html

Most egy hétig megint távol leszek, jól megtréningezem azt az első csapatot, akik szeretnének szintén a rendelkezésetekre állni Munka témában. Kiváló alkalom ez a régebbi bejegyzések olvasására, felfrissítésére, illetve Katie könyveinek beszerzésére, ágyikóba, strandra vitelére. :) És pont velünk egyidőben, július 29-től kezdődik Byron Katie School-ja Németországban, ha jól tudom, legalább 2 magyar résztvevővel, és sok más nemzetbelivel. Ti is tegyétek magatokat oda a Munkának ebben az időszakban, így aztán hatványozottan tisztul az az Egy Elme.

Csodás hetet, jó Munkát Mindannyiótoknak! Szeretettel, Andrea

27 Évnyi Keresés Után… Avagy Gyógyítsd Meg Az Elmédet

„Gyógyítsd meg az elmédet, és gyógyítsd meg a világot.” (A Course in Miracles – A Csodák Könyve)

Többször említettem, hogy tagja vagyok egy nemzetközi Byron Katie Facilitátor csoportnak. A tagok az élet teljes spektrumát felölelő megtapasztalásokat, élményeket szoktak megosztani – mindig csodálattal olvasom, micsoda élet van „a Munka másik oldalán”, ahogy Katie mondja. És mindezt én is tapasztalom napi, percnyi, pillanatnyi szinten, illetve látom azokon, akik rendszeresen végzik a Munkát. Emberek, akik valamikor szenvedtek, mert elhitték, amit hittek, olyan emberekké lettek a Munka segítségével, akik már nem szenvednek. Katie szavaival: „Történet=szenvedés, fájdalom. Történet nélkül=békesség, szeretet.” Vagyis, amíg elhiszed, amit hiszel, szenvedsz. Nincs más mód. A Munka segítségével visszacsinálhatod az összes történetet, amit valaha elhittél. Lenyűgöző. Ki lennél a történeteid nélkül?

Szóval, ennek a Facilitátor csoportnak egyik tagja Steve, aki nemrégiben megosztotta velünk élete történetét. Gyönyörűen írja le azt, hogy mennyi mindenfelé keresett, rengeteg önkereső tanulmányt, gyakorlatot végzett évtizedeken keresztül, a koronát minderre azonban a Munka tette fel. Előtte csupán mentális tudás volt a fejében, a Munkával mindez megélődött. Sokan járnak nálunk is hasonló cipőben, én is megjártam ezt az utat (erről is sokat írtam már). A Munka leállította a keresést. Pontosabban a külső keresést. Mert olyan eszköz, amivel végre tényleg önmagamhoz férek hozzá, saját magamat gyógyíthatom, meggyógyíthatom azt az összezavarodott elmét, ami mindannyian vagyunk, amíg fel nem térképezzük ennek az elmének a tartalmát, és vissza nem csináljuk.

Katie, nagyon egyszerűen azt a kifejezést használja, hogy One Mind, vagyis Egy Elme. Mindannyian ugyanannak az Egy Elmének a részei vagyunk, mindannyian ősrégi mítoszokban hiszünk, ezzel van tele a közös tudatunk. Kitisztítani egyéni szinten tudjuk, erre való a Munka. Ha a sajátomat kitisztítom, tisztul a közösből, és az utánunk jövőknek könnyebb dolga lesz. És a megszületendő gyermekek is egyre kevesebbet kapnak ebből a közös összezavarodott örökségből. Szoktam mondani: csak ennyi a felelősségünk. De, először mindenképp foglalkozz Magaddal. Tedd magadat az első helyre, légy magadnak végre fontos annyira, hogy megvizsgáld mindazt, amivel betegíted magad, gondolati, érzelmi, és testi szinten.

És akkor átadom a szót Steve-nek, olvassátok nyitott elmével, nyitott szívvel.

Két évvel azelőtt, hogy megismerkedtünk volna Byron Katie Munkájával, feleségemmel együtt 30 évnyi karrierünket adtuk fel azért, hogy saját vállalkozásba fogjunk. A kísérletünk totális pénzügyi csődbe torkollott. Hatalmas nyomás alatt éltem, időnként szinte lebénított az eladósodottságunk miatti félelem. Ott álltunk 59 évesen, minden megtakarításunk és befektetésünk elveszett, és több mint 300.000 dollárnyi adósságunk volt.

Feleségemmel, Gail-lel, először 1998 októberében, az arizonai Sedonában hallottunk először a Munkáról. Elég depressziós állapotban voltam, és azért imádkoztam, hogy sedonai tartózkodásunk alatt valamilyen spirituális áttörésben lehessen részem. Egyik reggel láttam egy orvost a helyi tévében, aki arról beszélt, miként segít a pácienseinek. 6 kérdésre kell válaszolniuk (Ítélkezőlap), majd pedig a válaszaikat 4 kérdéssel vizsgálják meg. Érdekes vonzódást éreztem az orvos felé; olyan volt, mintha ismertem volna valahonnan, vagy valahogy az én részem lenne.

Még aznap elmentünk a helyi unitárius templomba megnézni, hogy tartanak-e Course in Miracles találkozókat. Ilyen összejövetelek nem voltak, viszont a doki, akit pár órával előzőleg láttam a tévében ott volt, és néhány emberrel a Munkát végezték. Átadott nekünk egy Kicsi Kék Könyvet, és felajánlotta, hogy másnap hívjuk fel, ha érdekel minket a dolog. Végül aztán az egész hetet végigMunkáztuk vele, majd egy további hónapot is távolsági telefonhívások segítségével. Én mélyen belementem az Adósság és Hitel témakör megMunkázásába, és egyszer csak azon vettem észre, hogy az a korábban mindent felemésztő félelmem két hétig eszembe sem jutott. Aztán egy nap jött egy váratlan csekk, a félelem pedig visszatért. Gyorsan megcsináltam rá a Munkát, a félelem távozott, és megint békében voltam.

Aztán, 1999 novemberében részt vettünk Katie egyik Intenzív Kurzusán Washingtonban. Szó szerint elsöpört minket az élmény. Gail és én nem Munkáztunk személyesen Katie-vel, de azt tapasztaltuk, hogy minden alkalommal, amikor valaki más végezte el a munkát Katie-vel, mi is egyre több olyan mentális koncepciótól szabadultunk meg, melyek erősen korlátozták az életünket. Amikor az Intenzív véget ért vasárnap délután, én csak ültem a székemben, és nem akartam hazamenni. Abban a teremben akartam maradni, és tovább érezni az ott mindent átjáró szeretetet. Másnap reggel kimentünk a repülőtérre, hogy hazautazzunk. Reggel 9-kor indult a járatunk, a várók tömve voltak üzletemberrekkel, hosszú sorok kígyóztak a check-in pultok előtt. Gail megkérdezte, nem vettem-e észre valami furcsát. Azt feleltem neki, hogy csak ámulok, milyen nyugalom van ezen a repülőtéren, és hogy mindenki milyen békésnek és boldognak tűnik azokban a végeláthatatlan sorokban. Gail megemlítette, hogy szerinte a washingtoni repülőtér nagyon más, mint az indianapolisi. Aztán belém hasított a felismerés: a gondolkozásunk volt teljesen más akkorra. Eszembe jutott egy sor a Course in Miracles-ből: „Gyógyítsd meg az elmédet és gyógyítsd meg a világot!”

Ezután már tudtuk, hogy valami nagyon erőteljes élményben volt részünk azon az Intenzíven. Rátaláltunk egy olyan eljárásra, mely életre keltette bennünk a Course in Miracles tanulmányozása során olvasottakat. Többé már nem csupán intellektuális fogalmakról beszéltünk, hanem mindez élő, megtapasztalt élménnyé vált!

Gail és én 27 évig olvastunk, tanultunk és meditáltunk, hogy megtaláljuk a „Békét, mely túlmegy a megértésen”, és végre sikerült ezt meg is élnünk, a Munkának köszönhetően. És ha bármikor előfordul, hogy nem a „Békét” tapasztaljuk, elvégezzük a Munkánkat.

Szeretettel: Steve Daily

A Siker Természetéről

„Az élet nem egy megoldandó probléma, hanem egy megélendő rejtély.”

(Soren Kierkegaard)

Egy másik ősrétegekbe bekövesedett hiedelmünk, hogy a boldogságunk a sikerünkön múlik. Társadalmunk a sikert szinte mindennél jobban díjazza. Mi pedig megtanultuk, hogy akkor csináljuk jól az életünket, ha (teljesíthetetlen) célokat tűzünk ki magunk elé, majd mindent megteszünk ezek eléréséért. És ha nem sikerül, akkor vesztesnek könyveljük el magunkat, önutálkozunk, és folyamatosan elégedetlenkedünk. Még az állásinterjúkon is azt a kérdést szegezik nekünk, hogy „Hol látja magát öt év múlva?” Sőt az életvezetési guruk is arra ösztökélnek, hogy „Vedd kezedbe mentális, érzelmi, fizikai és pénzügyi sorsod irányítását”. Mindezzel pedig azt sugallják, hogy a siker, a boldogság, és a kiteljesedettség külső, gyakran elérhetetlennek tűnő körülmények függvénye.

Nyilván haszna is van az ilyen jellegű megközelítésnek, amikor például irányvonalat jelölünk ki, javítani szeretnénk a teljesítményünkön, vagy épp a vállalkozásunk eredményességén, de amint az emberi életre próbáljuk ezeket az elveket ráerőszakolni, akkor az értékük erősen megcsappan. Hiszen az élet már úgy önmagától fogva is kaotikus, nem egyenes-vonalú, és legfőképpen rejtélyekkel teli. (Épp ez a szép benne…)

Sok ember hiszi azt, hogy: „Akkor leszek majd boldog, ha sikeres leszek.”

Ez a hiedelem azonban erőteljesen megkérdőjelezhető. Figyeld meg most magadban, ahogy elkezdesz tiltakozni, hogy de hát én sikeres akarok lenni az életben, különben egy fabatkát sem ér az egész. Teljesen biztos lehetsz benne, hogy ha nem hiszed el többé, hogy a boldogságod a sikereden múlik, akkor nem leszel sikeres? A hiedelmeinket pont fejjel lefelé „tartjuk”, úgy véljük, hogy ők védelmeznek meg minket még mélyebb félelmeinktől. Ez azonban pont fordítva van már megint. (A Félelmekről hamarosan írok, megérnek egy-két misét.)

Most pedig meghívlak, hogy végezd el velem a Munkát a Négy kérdéssel és a Megfordításokkal. Egy gyors levezetés (ajánlom, hogy helyettesítsd ide be a sikernek számodra elérendő formáját – pénzügyi, egzisztenciális, párkapcsolati, gyerek, üzleti, munkahelyi, egészségi, lefogyási, célok elérésével kapcsolatos, stb.). Tehát, a megvizsgálandó hiedelmünk: „Akkor leszek majd boldog, ha sikeres leszek.”

1) Igaz az, hogy akkor leszel boldog, ha sikeres leszel? – Igen/Nem.

2) Teljesen, 100%-ig biztos lehetsz benne, hogy akkor leszel boldog, ha sikeres leszel? – Igen/Nem.

3) Mi zajlik benned, ha elhiszed azt a gondolatot, hogy akkor leszel boldog, ha sikeres leszel? (és épp azt látod, hogy nem mennek túl jól a dolgaid…)

- Hogyan érzed magad? Hogyan bánsz magaddal ilyenkor? Szereted magadat? Hogyan bánsz a többi emberrel (mondjuk, ha látszólag rajtuk múlik a sikered)? Milyen jövőbeli képek jelennek meg a fejedben? Ez a gondolat stresszt vagy békességet okoz benned? Mire nem vagy képes, amikor elhiszed ezt a gondolatot?

4) Ki lennél, milyen életed lenne a nélkül a gondolat nélkül, hogy akkor leszel boldog, ha sikeres leszel? Kérlek, csukd be a szemedet, és meditálj el ezen egy kicsit. Nézegesd az életedet, ahogy azt éled, úgy, hogy közben nincs ott az a gondolat, hogy te majd akkor leszel boldog, ha sikeres leszel.

Megfordítások:

+ Akkor leszek sikeres, ha boldog leszek. – Keress konkrét példákat az életedből, hogyan, mikor volt ez már igaz. Amikor „csak úgy” boldog voltál, külső teljesítmény nélkül, és ez a belső megelégedettség sikerével töltött el. Ez a belső „siker” az, amit a Munka segítségével alapállapotoddá tudsz tenni.

+ Akkor sem leszek boldog, ha sikeres leszek./Akkor leszek boldogtalan, ha sikeres leszek. – Keress 3 konkrét példát, amikor elérted a vágyott célodat, mégsem tett boldoggá. Legalább is nem 2 napon túl… Vagy tán egyáltalán nem, mert mondjuk valakin át kellett gázolnod hozzá, vagy be kellett csapnod másokat, vagy épp belebetegedtél a hajtásba és a stresszbe.

+Akkor leszek boldogtalan, ha sikertelen leszek. – Ez egy nagyszerű lehetőség, hogy visszanézd, hányszor fordult elő veled az életedben, hogy azért voltál boldogtalan, mert valami nem, vagy nem úgy sikerült, ahogy azt eltervezted, elvártad magadtól. Szereted ostorozni magad? Szerinted abban a pillanatban, amikor a dolgodat tetted a célod eléréséért, tudtál volna bármit is máshogy tenni? Persze, utólag már látod, mit lehetett, kellett volna másképp csinálni, de az adott pillanatban szerinted nem a lehető legtöbbet adtad ki magadból? Nagyon fontos, hogy ezt mélyen megértsd, és megéld, ez a belső békédhez vezető út egyik lépcsőfoka.

Ha a megfordítások bármelyikét is konkrétan a „célommá” tűzném ki, akkor azt választanám, hogy: „Akkor leszek sikeres, ha boldog leszek.”

Természetesen a siker ilyen formájú meghatározása mély, belső megelégedettségre épül, mely szerintem az egyetlen elérésre érdemes sikerfajta. És ez nem azt jelenti, hogy a külsődleges sikerben hiányt fogsz szenvedni, sőt. Számos kutatás bizonyította már, hogy a boldog emberek jobban szeretnek másokat, figyelmesebbek, adakozóbbak, hatékonyabbak a munkájukban, több pénzük van, és akár még jobb egészségnek is örvendenek.

És a Munka lehetővé teszi számodra, hogy ezt a mély, belső megelégedettséged hamar elérd. Nem kell felesleges köröket futnod célkitűző-tanfolyamokon, tudatos-teremtés kurzusokon, vonzás hatalma előadásokon. (Ezekről még egy későbbi blogbejegyzésben fogok írni.) Minden ott van Benned. Ha ezt elhiszed, nyert ügyed van. És fogj hozzá a Munkához, ne halogasd tovább saját magadat.

Amit oly vadul keresünk, sem nem külső, sem nem elérhetetlen. Már itt van. Most is. Már most is ott vagyunk. Üdv a fedélzeten.

Egy Hétköznapi Esettanulmány

„Elveszítettem az állásomat”

Kedves Katie,

62 éves számítógépes szakember vagyok, és két hónapja veszítettem el az állásomat. A stressz elviselhetetlen. Folyamatosan keresek munkát, de a meghirdetett állásokra nem vesznek fel. A cégek nem kívánnak én korombeli embert alkalmazni. Mindent megpróbáltam már, jártam állásbörzéken, és a város összes cégéhez elküldtem az önéletrajzomat. Eljárok kapcsolatépítő rendezvényekre, és az interneten is keresgélek. Semmi. Portland csodás város, de nagyon magas a munkanélküliség. Belőlem is statisztika lett.

A feleségem nagyon aggódik miattam. Az ő állása sem túl biztos, és kettecskén épp csak elboldogulunk valahogy. Minden nap azon töröm a fejem, mit is tehetnék, hogy jobban menjenek a dolgok, de valahogy nem sikerül kikeverednem ebből a szörnyű érzésvilágból. Rosszul alszom, és még a humorérzékemet is elveszítettem.

Egy barátunk odaadta nekem a Négy Kérdés (Szeretni, ami van) című könyvet, és belekezdtem. De én ezt a helyzetet most nem szeretem. Nem szeretem, ami az életemmel történik. Sokkal jobb lenne, ha lenne munkám.

Kétségbeesetten Portlandből,

B

Kedves B,

Kezdjük azzal, hogy „A stressz elviselhetetlen.” Igaz ez? Teljesen biztos lehetsz benne, hogy ez igaz?

Hogyan reagálsz, mi zajlik benned, amikor elhiszed a gondolatot, hogy „a stressz elviselhetetlen”? Milyen képek árasztják el az elmédet? Látod magadat, hogy soha többé nem fogsz dolgozni, lecsúszol, hajléktalanként vonszolod a kis motyódat magaddal az utcán? Hogyan bánsz a feleségeddel, amikor elhiszed ezt a gondolatot? És hogyan bánsz saját magaddal gondolatban? Ez a gondolat feszültséget vagy békességet hoz az életedbe? Kérlek, csendesülj el, mélyedj magadba, és nézd, figyeld, mi mást látsz még. Vedd észre és azonosítsd be az érzéseket is, melyeket a képek kiváltanak. Mintha az egész máris valóságos lenne. Mi mást látsz még a csendben, a megfigyelés nyugalmában?

Most pedig tedd fel magadnak azt a kérdést: Ki lennék a gondolat nélkül, hogy „a stressz elviselhetetlen”? Ki lennél, ha soha többé nem jutna eszedbe ez a gondolat, miközben történik veled az élet? Csak vedd észre, mi van ott abban a csendben, újra merülj bele. Elkerülte esetleg valami a figyelmedet?

Most pedig fordítsd meg a gondolatot. „A stressz nem elviselhetetlen. Találj, kérlek, három példát, amikor a stressz, még ha életed legerősebb stressze is volt, nem volt elviselhetetlen? Fel tudtál kelni? Képes voltál megmosni a fogadat reggel és este? Lehet, hogy még sétálni is elmentél a feleségeddel, vagy a kedvenc TV műsorodat nézted, vagy csak egyszerűen viccet meséltél valakinek. Kérlek, találj három konkrét, saját életedből vett példát. Ki tudja? – lehet, hogy akár napi több tucat ilyen példát is találsz. Én megfigyeltem, hogy ha elhiszünk valamit, akkor nem tudjuk észrevenni a valóságot; és végül vagy ráébredünk a valóságra, vagy nem. (Néhányan úgy döntenek, hogy nem ébrednek, néhányan még nem képesek erre, és ez addig tart, amíg majd már nem így lesz.) A Munka arról szól, hogy összeomlasztod azt az álmot, azt a transzot, összeomlasztod az időt. A megkérdőjelezetlen jól-tudom elme elhiteti veled, hogy a pillanatnyi stresszes gondolatod nem csak, hogy igaz, de állandóan igaz. A pillanatban hitt hiedelmünk erősebb, mint bármilyen más „dolog”. Elég erős ahhoz, hogy létrehozzon számodra egy ismerős világot, egy olyat, melyet addig nem tudsz másmilyennek látni, amíg elhiszed azt, amit gondolsz róla. A jól-tudom elmének az a feladata, hogy bebizonyítsa neked azt, amit hiszel. Csak ezt veszed észre a valóságból, pontosabban fogalmazva, így torzítod el a valóságot olyannak, amilyennek elhitted.

Az eredeti gondolat, vagyis hogy „a stressz elviselhetetlen”, a stressz oka. Amikor erre rádöbbensz, akkor arra is ráébredhetsz, hogy minden hamis gondolat, melyet elhiszel, nem csupán az életedet teremti, hanem stresszes életet teremt. És aztán azt is észreveheted, hogy a stressz és feszültség csak azokból a gondolatokból eredhet, melyeket a világról elhiszel. Nem tud a világból származni. Ez a felismerés a belső békéhez vezető út.

Azt javaslom, hogy írd le a felbukkanó stresszes gondolataidat szép sorban, majd vizsgáld meg őket. Használd a négy kérdést és a megfordításokat, és minden megfordításra keress konkrét példákat. Ilyesmikre gondolok, mint „El fogjuk veszíteni a házunkat.” „Sosem fogok munkát találni.” „Csődtömeg vagyok.” „Utcára kerülök.” „Tönkremegy a családom.” „Az utcán nem lennék képes életben maradni.” „El fog hagyni a családom.” „Semmire sem fognak becsülni.” És így tovább.

Ami éppen van, az van, és csak azért, mert van. Amíg fel nem ébredsz a pillanatnyi valóságra, addig nagyon nehéz, ha nem lehetetlen szeretni azt, ami éppen van. Észrevetted már, hogy egyetlen módon vagy képes stresszt átélni? Ha elhiszel egy múltbeli vagy jövőbeli történetet. Én azt szeretem a múltban, hogy már elmúlt! A jövőben pedig azt szeretem, hogy az meg nem létezik. Amit pedig a jelen pillanatban szeretek az, hogy épp az lehetek, amennyire felébredett vagyok.

Ebben a pillanatban, most, a világ összes eddig megtörtént szenvedése már múlt, és nem tudunk békességben lenni, ha elhisszük a múltbeli és jövőbeli történeteinket. Mivel az elme elhiszi a történeteit, újra meg újra átéljük azt a kínlódást, amit ezek a történetek okoznak. Pedig a jelen pillanatban csak csend és nyugalom van, kegyelmi állapot. A valóság sosem rossz vagy jó, csak egyszerűen van. De a történet, amit rátapasztunk, a poklok poklába vihet minket. Ezért én minden egyes embert a saját maga belső bölcsességéhez vezetek – a Munka bármikor oda vezet téged, ha nyitott vagy saját magadra. A magadba nézés a kivezető út az érzékelt rémálmaidból.

És ha félsz valamitől, akkor várd meg legalább, hogy megtörténjen, és csak akkor kezdj el félni. Miért kéne félnünk egy lehetséges jövőtől, amikor csak a gondolataink vetítik nekünk a jövőről szóló filmet?

Amint képes leszel tisztán gondolkodni, fájdalmas gondolataid feszültsége nélkül, az egész világ kinyílik előtted – a végtelen bőségével és dicsőségével.

A félős elme korlátozott; nagyon kevés alternatívát lát meg. A tiszta elme sokkal több lehetőséget lát meg – korlátlan lehetőségeket. Hatékonyan, erőfeszítés-mentesen, intelligensen, a jelenben cselekszik, nincs többé beragadva a múltról és jövőről szóló halálos történeteibe.

Nekem az a feladatom, hogy meghívjalak, végezd el a Munkát, és hogy tudassam veled, a Munka mindenkinek működik, aki megnyitja rá az elméjét, és hogy az egyetlen dolog, ami közéd és egy békés élet közé áll, az a megkérdőjelezetlen gondolataid. Ennyi. Kérlek, kérdőjelezd meg azt, hogy „Épp csak elboldogulunk.” És az előbb említett „a stressz elviselhetetlen” gondolat további megfordításait is vizsgáld meg. Mi az elviselhetetlen ellentéte? Elviselhető. Lelj örömöt a saját példáidban, keresd meg, hol, mikor igaz ez. Vagy mi a stressz ellentéte? Öröm? Az öröm elviselhetetlen? Elsőre furcsának tűnhet, a jól-tudom elme nem tud mit kezdeni ezzel; csukd be a szemedet, és keress példákat rá. Ez a szabadságodhoz vezető út.

A Munka csak akkor működik, ha elvégzed, viszont akkor megváltoztatja az életedet. Gyökerestül.

Szeretettel,

BK