A Betegség, Mint Esély

„Nem olyankor fejlődsz, amikor békés vagy és elégedett. Épp ellenkezőleg: amikor dühbe gurulsz, elszomorodsz, kapzsivá, féltékennyé, türelmetlenné, kritikussá válsz. Mert ilyenkor lehullik rólad a maszkod, és rájössz, hogy nem szuperember vagy, csupán egy egyszerű emberi lény, aki szeretni tanul.” (Paul Ferrini)

Sokszor írtam már arról, hogy mindannyian arra kondícionálódtunk, hogy elmeneküljünk a jól-tudom elménk által rossznak bélyegzett helyzetekből, érzésektől, emberektől. Arra vágyunk, hogy minden pillanatban gondtalanul, örömködve, egészségesen, gazdagon, szeretetteljesen élhessük az életünket, sőt ezeknek a feltételeknek a teljesítését állítjuk állandó követelményként magunknak a „megfelelőségünk”, a „jóságunk”, a „rendben levőségünk” bizonyítására. Vagyis, ha például megbetegszünk, akkor máris haragudhatunk magunkra, mert „Jobban kellett volna vigyáznom magamra”; „Óvatosabbnak kellett volna lennem”; „Valamit elrontottam”; „Valamit biztos rosszul csináltam”; „Büntetve vagyok”, stb. És az, hogy a betegségünkre ajándékként tekintsünk, általában csak azoknak adatik meg, akik valóban súlyos, életveszélyes, akár „halálos” állapotba kerülnek. Mert akkor az egész életünk átértékelődik. Mint ahogy más, hagyományosan „tragédiának” tekintett történések esetén is.

A mai Byron Katie videót igazán nyitott elméjű, befogadó, tabukat felülvizsgálni hajlandó Olvasóimnak ajánlom. Egy rákos testű, csodálatosan megnyíló elméjű férfi Önvizsgálata Katie segítségével.

„Az igazság az, hogy amíg nem szeretjük a rákot, nem szerethetjük Istent. Nem számít, hogy milyen jelképet használunk erre – a szegénységet, a magányt, a veszteséget – hiszen az általunk hozzájuk kapcsolt jónak vagy rossznak a fogalma az, ami miatt szenvedünk. Egyszer üldögéltem egy barátnőmmel, akinek óriási daganata volt, és az orvosok néhány hetet adtak neki. Amint készülődtem, hogy felállok az ágya mellől, azt mondta, „Szeretlek”, én pedig erre azt válaszoltam, „Nem, nem szeretsz. Nem szerethetsz, amíg nem szereted azt a tumort. Mert bármi, amit ahhoz a daganathoz kötsz, azt előbb-utóbb rám is fogod vonatkoztatni. Csak egyszer forduljon elő, hogy nem adom meg neked, amit akarsz, vagy fenyegetést jelentek egy hiedelmed számára, azt a meg nem vizsgált koncepciót rám fogod vonatkoztatni.” Lehet, hogy ez így keménynek tűnik, de a barátnőm már jóval azelőtt megkért, hogy mindig mondjak neki igazat. A szemében csillogó könnyek a hála könnyei voltak, mondta.” (Byron Katie)