Zárt Elme - A Világ Legkeményebb Dolga

... És a legfájdalmasabb is. Pontosabban az összes fájdalmunk a zárt elménkből fakad. A kinyitására egy fantasztikusan működő eszköz Byron Katie Munka-Módszere.

Húú, az utóbbi napokban számos elme nyílt, és rengeteg elme-történet dolgozódott fel a szemem láttára. Kezdődött a 2-napos Alaptanfolyammal, majd folytatódott a tegnapi Byron Katie Workshop-pal Bécsben. Emberek, akik pillanatok alatt nyílnak meg, vagy néha kicsit lassabban. Emberek, akik megértik, hogyan működtetik a világukat. Emberek, akik rádöbbennek, hogyan okozzák a saját szenvedésüket, és eldöntik, elég volt. Emberek, akik kinyitják az elméjüket. Akikbe behatolnak a Munka kérdései, és valami teljesen mást találnak „odabent”, mint amit eddig bármikor tudni véltek. Emberek, akik nem félnek kiállni a történetükkel, és „lecsupaszítani” magukat. Mert tudják, hogy minden történet mindenkiről, mindenkihez szól. Senki nem fogja megítélni őket, mert mindenki járt ott, ahol ők, sőt leginkább még mindig ott jár.

„Nincsenek új gondolatok. Mindet újrahasznosítjuk.” (Byron Katie) Egyetlen közös elméből táplálkozunk mindannyian. A „másik személy” Munkájából ez csodálatos módon világlik ki, és az ő Munkája megdolgozza az „én” hiedelmemet is. Ezért is vagyok a csoportos Munka híve. 2 nap alatt számos komoly problémádra, élethelyzetedre látsz rá teljesen másképpen, sőt még azt is tudni fogod, mihez kezdj velük. Kitt-katt. A Négy kérdés és a Megfordítások a helyére kattintják az összezavarodott, beragadt, „bekattant” elmét, mely tudattalanul ragaszkodik mindahhoz, amit valaha elhitt. Tisztul és „okosodik”. Bölccsé válik. Megtalálja a mindannyiunkban ott lévő belső bölcsességet. Nem csak elhisszük, hogy van ilyen nekünk, hanem végre meg is találjuk. Arról nem is beszélve, hogy az elme kinyílásával a szív is nyílik folyamatosan. Lágyan, finoman. Gyönyörűséges folyamat.

Olvassatok ma egy újabb fejezetet Byron Katie, Az Öröm Ezer Neve című könyvéből.

Öröm 43 – A leglágyabb dolog a világon erősebb, mint a legkeményebb dolog a világon.

A leggyengédebb dolog a világon a nyitott elme. Mivel már nem hiszi el, amit gondol, rugalmas, porózus, ellenállástól és védekezéstől mentes. Semminek nincs felette hatalma. Semmi nem tud neki ellenállni. Még a világ legkeményebb dolga – a zárt elme – sem képes ellenállni a nyitottságnak. Végül beléje áramlik az igazság, átöblíti, átfut rajta, mint a víz a sziklákon.

         Amikor az elme először válik saját maga tanítványává, megtanulja, hogy a világon semmi sem tud neki ellenállni: minden érte van, minden hozzátesz, megvilágosítja, táplálja, felfedi őt. Ő pedig tovább nyílik, mert félelemmentes, védekezésmentes állapotban van, és szomjazik a tudásra. Amikor pedig rájön, hogy ő semmi, mindenhová be tud hatolni, még akkor is, ha nincs számára tér, ha nincs hely a fogadására.

         Az emberek félnek semmik lenni. De a semminek levés csak az egyik aspektusa. Nem csak annyit jelent, hogy nincs mitől félni, hanem, hogy itt az idő ünnepelni. A stresszes történeted nélkül nincs stressz – nyilvánvalóan! Amikor nem hiszed el a gondolataidat, akkor csak nevetés van és béke. Ennek a helynek többféle neve van. Én mennyországnak nevezem. És hogyan is tudhatnánk mi a semmiség, amíg elhisszük, amit gondolunk? „A valami jobb, mint a semmi” – teljes bizonyossággal tudhatod, hogy ez igaz?

         A valóban nyitott elmének semmilyen más célja nincs, mint az lenni, ami van. Nem kötődik az én és az ő koncepciójához. Ráébred, hogy végső soron nincsenek emberek, és nincs elme sem. Amikor az elme megnyílik, mindent elvesztesz, hálásan. Most nőként ülök itt, a következő ráébredésben pedig egy galaxis vagyok, vagy egy hangya. Amikor épp szuper a frizurád, nem szeretsz-e belenézni a tükörbe? Ez pont ilyen. Nézed a tükörben a semmit, örömittasan. Amikor semmi vagy, mindig jó a frizurád.

         Nem tudhatom, mivé lesz a világ. A testem soha nem ugyanaz a következő pillanatban. Fáradt, kipihent, nagy, majd azonnal vékony. Sosem tudom felismerni. Öregnek látom, és ez nagyon aranyos. Aztán a szemem előtt alakul át újfent, és egy fiatal lány testévé lesz. Nem tudom, hogy mi, kié, és miért van. És amit művel, az káprázatos. A saját keze elkezdi simogatni a saját lábát, csupán abból az okból kifolyólag, hogy testápolót kenjen a bőrre, melynek nincs is rá szüksége. Aztán pedig kézbe fog egy csésze valamit, megissza, egy teának nevezett folyadékot, például, de ezt sem tudhatom. Az én világom egy folyamatosan alakot váltó világ. Semmi sincs benne, amire számíthatnék, sem a korom, sem a testem, sem a velem lévő ember, sem az identitásom, sem az évszázad, sem pedig a bolygó, melyen élek.

         Az elme megjelenik, ha megjelenik, csak azért, hogy véget vessen magának. Először a kivetített világ távozik, majd az elme is, mely azt kivetítette. Nyoma sem marad. A csönd minden, mi lehetséges – a soha nem is létezettség nyitottsága - én itt élek. Amikor vége, akkor vége. Nem tudod megteremteni vagy visszacsinálni. Nem is akarnád.

2 hely maradt az augusztus 13-14-i ÖnMunka Alaptanfolyamra. Ha szeretnéd végre tényleg a saját kezedbe venni az Életedet, és gyakorlatban, profin, mélységeiben, támogató légkörben megtanulni Byron Katie Munka-Módszerét, jelentkezz július 22-ig. Várlak szeretettel. Részleteket itt találsz: http://kincsamivan.hu/programok.html