A Kognitív Terápia Összevetése Byron Katie Munka-Módszerével

Ma egy tudományos megközelítésű cikket ajánlok figyelmetekbe, melynek szerzője összeveti Byron Katie Munka-módszerét a pszichológiában használt Kognitív Terápia / Átkeretezés módszerével. Azok, akik nem, vagy csak felületesen ismerik a Munkát, alapvetően a Kognitív Terápiához szokták hasonlítani, és el is vetik a további belemélyülést azzal, hogy "hát, ezt már ismerem". Teljesen biztos lehetsz benne, hogy ismered? :)

A cikket Fülöp Kati fordította, aki - többek között - pszichológus végzettségű is, és megtartotta a cikkben is a szakmai nyelvben használt idegen szavakat. Azok kedvéért, akik nem beszélnek angolul és nem értenek "pszichológiául", néhány szó magyar változata: szelf - én, identifikáció - azonosulás, dezidentifikáció - kiazonosulás, diszkurzív - következtető, decentrál - központból kihoz.

És akkor a cikk maga:

Byron Katie Munka-módszere és a Kognitív Átkeretezés

Az igazság megismeréséhez nem csak értelem, szív is szükséges. (Blaise Pascal)

Byron Katie Munka-módszere a negatív hiedelmek okozta szenvedés enyhítésének egy új megközelítése.[1] A módszer a hiedelmeket kérdőjelezi meg, a szókratészi kérdésekhez hasonlóan, melyeket a kognitív átkeretezés is használ. Ugyanakkor ez a módszer  meditatív vagy éber figyelmen alapuló kérdésfeltevések sorozata – egy olyan vizsgálódási metódus, amely fontos alapvetéseiben tér el a hagyományos intellektuális-diszkurzív érveléstől. Ebben a módszerben megvan a kognitív átstrukturálás minden pozitívuma, és ugyanakkor néhány hatalmas előny is a számlájára írható.

Ahhoz, hogy helyesen értsük Byron Katie Munka-módszerét, két alapvetően különböző mentális folyamat között kell különbséget tennünk.

1. Irányított gondolkodás. Irányított gondolkodásról akkor beszélünk, amikor az ember tudatosan és szándékosan gondolkodik valamin. Az irányított gondolkodás esetében az ember saját magát a gondolkodás „csinálójaként” éli meg.

2. Az éberség megfigyelése (befogadó figyelem). Az éberség megfigyelése akkor lehetséges, ha az ember pillanatról pillanatra megfigyeli, hogy az éber állapotban mi bukkan fel az elméjében anélkül, hogy azt kontrollálná, vagy intellektuálisan gondolkodna azon, hogy mi az, amit megfigyel. Az éberség megfigyelésekor az ember tudatában van a gondolatoknak, ahogy azok maguktól felbukkannak a tudatosság terében, s eközben tudatában van annak is, hogy ő a gondolatok tanúja csupán. Az ember ilyenkor nem tudatosan gondolkodik, mint az irányított gondolkodás esetében. Továbbá, az automatikus gondolkodással ellentétben, a Byron Katie-féle önvizsgálat során az ember tökéletesen tudatában van annak, hogy ő csupán megfigyelője a felbukkanó gondolatoknak. Az éberség megfigyelésének elsajátítása az Éberségen Alapuló Kognitív terápiának és az Éberségen Alapuló Stressz-csökkentésnek (MBSR) is alapösszetevője.

A Négy kérdés és a megfordítások

Byron Katie Munka-módszerének központi elemei a Négy kérdés és a „megfordítások”. Mindegyik kérdést felteheti facilitátor, de akár saját magának is felteheti az önvizsgálatot végző személy. Miután facilitátorként felteszünk egy kérdést, arra kérjük a munkában részt vevő személyt, hogy elcsendesülve éber, befogadó figyelemmel figyeljen befele, és várjon, hogy a kérdésre belülről bukkanjon fel válasz.

Ebben a módszerben a négy kérdés azt a célt szolgálja, hogy a szenvedést okozó gondolatok igazságtartalmát vizsgálják meg és megmutassák, hogy milyen hatása van egy-egy hűen dédelgetett gondolatnak. A négy kérdés a következő:

1.      Igaz ez?

2.      Teljesen biztos lehetsz abban, hogy ez igaz?

3.      Hogyan reagálsz, mit érzel, mi történik benned, amikor elhiszed ezt a gondolatot?

4.      Ki vagy mi lennél e nélkül a gondolat nélkül?

A megfordítások azt hivatottak vizsgálni, hogy egy-egy gondolatnak vagy hiedelemnek az ellentéte nem ugyanolyan igaz, vagy akár igazabb-e, mint az eredeti gondolat.[2]

Ha csak a felszínt nézzük, akkor a Kognitív Terápiában képzett szem azt láthatja, hogy ez pusztán a kognitív átkeretezés egy módozata. Pedig valójában alapvető különbségek vannak a két módszer között, és ezeknek messzemenő hatásuk mutatkozik.

Fő különbségek

1. A kognitív átkeretezés a személyt arra kéri, hogy irányított gondolkodást használjon kérdések megválaszolására, míg Byron Katie arra invitálja az önvizsgálatban részt vevőt, hogy az irányított gondolkodást a kérdések feltevésére használja, majd támaszkodjon a befogadó, éber figyelemre, hogy a természetes módon belülről felbukkanó választ meghallja.

A „receptív, befogadó várakozás a belülről felbukkanó válaszra” belső működésmód minőségében nagyban eltérő belső megtapasztalás az irányított, „bal agyféltekés” gondolkodás megéléséhez képest.

• Az egyik fő különbség, hogy az éberség, az éber figyelem az egész testben oszlik el, nem pedig elsődlegesen a fejben lokalizálódik.
• Egy másik fő különbség, hogy az önvizsgálat folyamatában részt vevő személy saját magát az éberség előterében felbukkanó gondolatok és érzések megfigyelőjeként érzékeli, ellentétben azzal, hogy magát a felbukkanó érzésekkel és gondolatokkal azonosítsa, identifikálja.
• Byron Katie kérdései a belülről felbukkanó felismerések révén érzet-váltást (felt shift) is előidéznek. A testben megjelenő érzet-váltás pedig erős terápiás hatással bír.[3]

A valós gyakorlatban az emberek többségének Byron Katie Munka-módszere a megfigyelő gondolkodás és az irányított gondolkodás egyfajta keverékeként működik.

Ez a jelenség, avagy működésmód, miszerint belülről halljuk meg a felbukkanó választ egy kérdésre, mind a nyugati mind a keleti filozófiai hagyományban rendelkezik gyökerekkel. A nyugati filozófiában Martin Heidegger tesz különbséget aközött, amit ő „kalkulatív gondolkodásnak” és „meditatív gondolkodásnak” hív. A „kalkulatív” gondolkodás alatt a standard logikai számításokat és következtetéseket érti, melyeken a nyugati filozófia alapszik, és a „meditatív” gondolkodás pedig egyfajta kilazítás afelé, ami a tudatosság holisztikus terében bukkan fel.[4]  A Zen meditációt tanító Tony Packer szintén különbséget tesz a standard filozófiai diskurzus intellektuális kérdésmegválaszolása és a meditatív megközelítésű kérdésmegválaszolások között. Packer szerint:

A kérdésfeltevés általában azt jelenti … hogy intellektuális kérdéseket teszünk fel, amelyekre intellektuális választ keresünk … De van a kérdésfeltevésnek egy másik jelentéstartama is. Ez úgy néz ki, hogy egy kérdéssel indítunk, és aztán megpihenünk, hogy csak közvetlenül befele nézzünk és hallgassunk, nem a valamiről való tudással elárasztva, hanem csendben elmélkedve, anélkül, hogy tudnánk a választ.[5]

Mind Heidegger és Packer a kérdésmegválaszolásoknak olyan módjáról beszél, amely egyértelműen különbözik az intellektuális elemzéstől és okfejtéstől, amin pedig a nyugati filozófia diskurzusa és a hagyományos kognitív terápia alapul.

2. A kognitív terápia a gondolatok megváltoztatására törekszik; Byron Katie Munka-módszere pedig a gondolatok megismerésére és az azokhoz kapcsolódó tudatosságra épít, nem törekszik manipulálni vagy megváltoztatni azokat.

A kognitív terápia központi módszere, hogy stratégiai szinten segítsen a kliensnek gondolkodásának, gondolatainak megváltoztatásában. A jól alátámasztott és kellően megmagyarázott irányított gondolkodás eszközét használva válik meg a kliens értelmetlen és stresszes gondolataitól, és épít be pontosabb és hasznosabb, jobban működő alternatív gondolatokat – innen jön a „kognitív átkeretezés” kifejezés.

A Byron Katie-féle önvizsgálat invitálás az éberségre. A módszer a kérdéseket arra használja, hogy velük az önvizsgálatot végző felfedezze, hogy számára mi a hitelesen igaz, és így ok-okozati tudatosságra tegyen szert a gondolatok, érzések és viselkedések rendszerében. Míg a kognitív átstrukturálás akár spontán módon is megjelenhet, ha a negatív gondolatokat pozitívra cseréljük le, a Munka-módszer pusztán az igazság megértésére törekszik ahelyett, hogy manipulálni akarná a gondolatokat. Az, hogy a kérdésekre felbukkanó válaszokat belülről várjuk, úgy tűnhet, hogy pusztán arra tett törekvés, hogy megpróbáljuk megváltoztatni az elménket. Ugyanakkor az, hogy befele tekintve azt figyeljük, hogy milyen belső válasz bukkan fel egy-egy kérdésre, nem igényel semmilyen manipulatív törekvést egy hiedelem megváltoztatására vonatkozóan. Sőt, valójában Byron Katie Munka-módszerének gyakorlati alkalmazásakor a személyeket kifejezetten arra kérjük, hogy ne próbáljanak megszabadulni vagy megváltoztatni negatív gondolataikat. A gondolatokhoz való ilyen hozzáállás nagyon hasonlít ahhoz, amit az Éber Figyelmen Alapuló Stressz-csökkentésben (MBSR) és az Éber Figyelmen Alapuló Kognitív Terápiában látunk: a személy befogadó, nem pedig manipulatív módon tekint rá a pszichéjében felbukkanó gondolatokra. A változás így természetes módon következik be azáltal, hogy a személy rálátást nyer gondolkodásának hatásaira.

3. Byron Katie Munka-módszere révén a szelf nem azonosul, nem azonosítja magát a gyötrő gondolatokkal és érzésekkel. Így közvetlenül a metakognitív megismerést és valóságismeretet erősíti.

Ha valaki befogadó módon figyel egy belülről felbukkanó válaszra, akkor ez a szelfet identifikálódás-mentesen hagyja a homloktérben megjelenő gondolatokkal. Ha a gondolatok ebben az uralgó pontban bukkannak fel, az egyén kevéssé hajlamos saját magát ezekkel a gondolatokkal azonosítani, mint ahogy azt az irányított gondolkodás esetén tenné. Továbbá a kérdés, „Ki lennél e nélkül a gondolat nélkül?” közvetlenül erősíti tovább az egy adott gondolattal való dezidentifikációt, s idővel az egyén a gondolataival általános szinten sem azonosul.

A felismerés mélysége, mint az átalakulás központi eleme

Évekkel ezelőtt egy méhész azt mesélte nekem, hogy ha nem félek a méhektől, akkor azok nem fognak megcsípni. Úgy tűnik, hogy a méhek érzékelik a félelmi választ, és megijednek tőle. A legtöbb ember elég erősen szocializálódott arra, hogy ha egy méhecske a testén landol, akkor félelmet érezzen. Ha intellektuális módon megtanuljuk, hogy kellő lelazulás mellett nem fog a méh megcsípni bennünket, nos, ez el fog tartani egy darabig (ha egyáltalán sikerül), hogy valóban bízzunk abban, hogy a méh nem fog megcsípni, és tényleg ne érezzünk félelmet, ha egy méh ránk száll. Nagy különbség van aközött, ha valamit intellektuálisan tudunk, és aközött, hogy ha ezt a megértést olyan mélyre engedjük magunkban, amely mélységben igazán elhisszük azt.  Különbség van a „Nem fog megcsípni” intellektuálisan elhitt gondolat és aközött, amikor annyira mély a tudásunk erről, hogy a tévesen érzékelt fenyegetés által már nem aktiválódik testi szinten a fiziológiás félelmi válasz.

Voltak idők, amikor későn este az erdőben sétálva úgy éreztem, hogy valaki van mögöttem, és „el akar kapni”. Ekkor, felnőttként, intellektuális szinten természetesen teljes mértékben tudatában voltam annak, hogy senki sincs ott. De hiába tudtam mindezt az értelem által, a legtöbb esetben mégsem tudtam intellektuális módon elérni azt, hogy ne féljek a sötétben.

Azok a hiedelmek, melyek a szorongást, dühöt és depressziót táplálják az emberi pszichében mélyebben gyökereznek, mint az érvelő intellektus. Azok a mélyen gyökerező hiedelmek, amelyekben a személy saját magát fenyegetettnek, gyámoltalannak, a saját gondolait védelmezni kényszerülőnek éli meg, rendszerint nem múlnak el a hibátlan érvelés hatására, még a tökéletes és hibátlan intellektuális bizonyítás nyomására sem.

Ebből viszont magától értetődően következik a kérdés: milyen folyamat akkor az, amelynek hatására a mélyen gyökerező hiedelmek jó eséllyel feloldhatók?

Ez az, ahol úgy vélem, Byron Katie Munka-módszere előrébb jár a kognitív átstrukturálásnál. Úgy vélem, hogy az önvizsgálat ezen folyamata nagyobb eséllyel jut el abba a pszichés térbe, ahol a hiedelmek valójában laknak – és a mélyreható és éles felismerés révén nagyobb eséllyel tudnak ezek a hiedelmek elengedődni.

Az emberi psziché a hiedelmeket az emlékekkel, emlékképekkel és érzésekkel szorosan összefonódva tárolja. A méhcsípés emléke, a méhcsípéshez kapcsolódó fájdalom egy összetett asszociációs folyamatot takar a méh, a csípés okozta fájdalom, a különböző érzet benyomások és a diszkurzív kogníció relációjában. A kognitív terápia a logika és az irányított gondolkodás kánonán alapszik. Ugyanakkor a szelf érzete, a világról alkotott kép, és a kapcsolati relációkban megjelenő szelf  egy érzelmekbe és érzet benyomások kötésébe ágyazott bonyolult emlékháló.

Byron Katie Munka-módszerében a kérdéseket az elme teszi föl, és aztán elcsendesülve vár egy belül felbukkanó válaszra. Az, hogy a válasz felbukkanását belülről várja, arról árulkodik, hogy a válasz felbukkanását egy az irányított gondolkodást működtető diszkurzív elmétől eltérő helyről várja. Byron Katie Munka-módszere közvetlenül a psziché mélyebb rétegébe invitál egy-egy kérdés megválaszolásában.

A Dialektikus Viselkedésterápiában Marsha Linehan a psziché ezen mélyebb rétegébe való belépést a „bölcs elme” fogalmával írja le. Linehan szerint „’A bölcs elme’ a tudás összes módjának teljes együttműködésén alapszik: a megfigyelés, logikai elemzés, kinetikus és szenzoros érzékelés, viselkedéses tanulás és intuíció egyszerre.”Azt is mondja „…a bölcs elmébe való belépés ahhoz hasonlít, mint amikor nagyon mélyre jutunk egy földbe ásott kútban”. Az énhez kapcsolódó olyan hiedelmekkel kapcsolatban, mint „Nem vagyok szerethető” vagy „Nem tudok nélküle élni”, Linehan arra kéri pácienseit, hogy lépjenek a bölcs elme terébe a következő javasolt kérdéslogikát követve: „Nem érdekel, hogyan érzed magad, nem érdekel, hogy mit hiszel vagy gondolsz. Az érdekel, hogy mi az, amiről tudod, hogy igaz (a ’bölcs elmében’)[6]

Vessünk egy pillantást arra a hiedelemre, hogy „Intim kapcsolatban nagyon meg fogok sérülni”. Tételezzük fel, hogy a hiedelem állandó félelmet és bezárkózást táplál. Amikor feltesszük a kérdést „Igaz ez?”, megpróbálhatjuk a választ irányított gondolkodás által megtalálni, ami az intellektuális okfejtés és érvelés felségterülete. Ez az egyén fókuszát a fejben, más szóval az intellektusban tartja. Ugyanakkor, ha az „Igaz ez?” kérdés kapcsán valamilyen mélyebb, belsőbb dolog felbukkanására figyelünk, ami a psziché tudatos szintjén még nem öltött formát, akkor egy igazabb felismerés érkezhet, hogy „Nem, nem tudom, hogy egy intim kapcsolatban megsérülök-e, lehet, hogy ez ebben az esetben nem igaz.” Ennek a belső felismerésnek egész más lesz az érzése. Nagy eséllyel egy belső elengedés és megnyugvás is kapcsolódik hozzá.

Ha egy kérdés feltevése után befogadó módon egy belülről magától felbukkanó válaszra várunk, az a megvizsgált gondolatokhoz kapcsolódó intellektuális válaszkeresést gátolja meg, és elősegíti, hogy a psziché azon rétegeivel kerüljünk közvetlen kapcsoltba, ahol az egyén szelf-érzete és a külvilágról alkotott képe, valamint a szelf külvilághoz való kapcsolatának aktuális formálódása történik.  

Illeszkedés az éber figyelmen alapuló módszerekhez, az életviteli tanácsadáshoz és a pszichoterápiához

Byron Katie Munka-módszere abban is hasonlít az éber meditációhoz, hogy nem próbálja megváltoztatni a gondolkodást. Hanem a valóságismeretről szól. A valóság ismeretének pedig lehet az a hatása, hogy a gondolkodás is megváltozik.

Ez egy nagyon fontos különbségtétel, főleg, ha az éberségen alapuló megközelítéseket terápiás céllal vagy életviteli tanácsadásban használjuk. Az éber figyelmen alapuló megközelítések alapfeltevése, hogy nem próbálja elnyomni, megszabadulni vagy megváltoztatni a felmerülő gondolatokat, beleértve a negatív gondolatokat is. Ha megpróbáljuk ötvözni a kognitív átkeretezést a valódi éber figyelmen alapuló folyamattal, akkor implicit ellentmondást látunk annak kapcsán, hogy a negatív gondolatokkal melyik hogyan bánik. A kognitív átkeretezés a gondolatok, a gondolkodás megváltoztatásának szükségességét hangsúlyozza. Az éber figyelmen alapuló folyamat egyik alapvető jellemzője, hogy nem próbálja manipulálni vagy megváltoztatni a gondolatokat. Az éber figyelmen alapuló folyamatban az egyén gondolkodásához való kapcsolatát decentrálni törekszünk. Az éber figyelmen alapuló folyamat segíthet az embereknek, hogy gondolataikat anélkül figyeljék meg, hogy elhinnék a történetüket. Byron Katie Munkamódszere jól kiegészíti az éber figyelmen alapuló megközelítéseket, mivel szintén nem törekszik az emberek hiedelmeinek megváltoztatására vagy manipulálására. Szintúgy a valóság ismeretének elmélyítésről szól.

Zárógondolat

Byron Katie Munka-módszere sok előnyt rejt a kognitív átkeretezéshez képest. Hasznos eszköz lehet azoknak, akik az elfogadást és az éber figyelmen alapuló megközelítést használva elutasítják a hagyományos kognitív terápia „gondolatok és érzések kontrollja” forgatókönyvét. Ám figyelembe  véve azt a tényt, hogy a kognitív terápia jelenleg felsőbbrendű a mentálhigiénében és az egészségügyben, ezen kijelentés további vizsgálódás tárgya lehet.

Ken Farber; MA

(510) 868-1629

Fordította: Fülöp Katalin

---

[1] Byron Katie és Stephen Mitchell: Négy kérdés. Édesvíz Kiadó. 2008

[2] A Byron Katie Munka-módszer teljes folyamatának megfordításai azt láttatják meg, hogy a körülöttünk levő világba kivetített hiedelmeink hogyan világítanak rá saját magunk lényeges aspektusaira.  Ez részletesen a Négy kérdés c. könyvben található, itt pusztán egy alap rövidített verziót mutattunk be.

[3] Gendlin, E., Fókuszolás. Edge 2000 Kft. 2009.

[4] Heidegger, M.; Discourse on Thinking. New York, Harpur and Row. 1966.

[5] Packer, T., Seeing Without Knowing: And What is Meditative Inquiry. Rochester: SPringwater Center, 1995.

[6] Linehan Marsha, M. A borderline személyiségzavar kognitív viselkedésterápiája. Medicina Könyvkiadó. 2010.

A Képzelt Fal, Melyen Most Átláthatsz

Folytatom a megkezdett Scott Kiloby sorozatot, egy újabb fejezetet fordítottam le Élő Kapcsolat című könyvéből, melyből érthetővé válhat számodra, miért forgunk sokan még mindig ugyanazokban a történetekben hosszas „ön-keresés” után is. Megint csak figyelmedbe ajánlom az előző bejegyzéseket a hiány-én témájában (az ezt megelőző 3 bejegyzés szól erről). Nyakig benne vagyok a Kiloby-féle Élő Felismerés – Megtalálhatatlan Önvizsgálat facilitátor-képzésében, de közben rendszeresen igyekszem itt is jelentkezni.

A Másokkal Végzett Munkám

Néhány évvel ezelőtt, igen mély megtapasztalást kaphattam arról, hogy ez a „Scott” identitás, és az a hiedelmem, hogy elkülönült személyként létezem, csupán az elme illúziója. Mostanában erre felébredésként vagy non-duális/nem-kettős megtapasztalásként szoktak utalni. Megláthattam, hogy az elkülönültség nem valós, és hogy nem az vagyok, akinek addig hittem magam. Ez a felismerés a szenvedés és a keresés végét jelentette. Innentől kezdve semmi olyan irányú elmozdulás nem volt bennem, hogy megváltoztassam magamat, másokat, vagy a jelen pillanatbeli megtapasztalásomat azért, hogy megszerezzek valami olyasmit, amit magamból hiányzónak érzékeltem. Az arra irányuló vágy, hogy a dolgok máshogy legyenek, mint ahogy éppen vannak, az elkülönültségről szóló hiedelmünk közvetlen következménye, és nagyrészt a gondolkozáson keresztül történik. Ez a vágy az éppen zajló pillanatnak való ellenállásból vagy annak megítélésből, illetve a saját magunkról és a másokról szóló történeteinkből fakad.

         Az Élő Felismerés: A Jelen Megtapasztalása, Ahogy Az Van című könyvem arról szól, hogyan is láthatunk át az elkülönültségről szóló történeteinken, melyek szenvedést, keresést és konfliktust okoznak az életünkben. Hasznos lehet ezzel a könyvvel együtt azt is elolvasnod. Az „élő felismerés” az elkülönültségbe vetett hitünkön való átlátás közvetlen megtapasztalása, melynek következtében mélyen felismerjük minden dolog elkülönületlen természetét.

         Kezdetben nagyon szeretettem volna, hogy mások is eljussanak erre a felismerésre, hiszen ez teljes megelégedettséget és jól-létet hoz az ember életébe. Egyénileg és csoportban is dolgoztam emberekkel, és az évek során egyre többen ébredtek fel. A szenvedés oly mértékben erősödött fel az életekben, hogy egyre többekben keltődött fel a vágy az elkülönültségtől való megszabadulásra.

         De ekkor valami más is elkezdődött. Azt tapasztaltam, hogy valamilyen falba ütközöm. Megláttam, hogy a kezdeti ébredés nem mindig fordította ki tövestül az alap hiány(osság) identitást. Teljesen evidens volt, hogy sokan még mindig hittek az elkülönültségben. Meséltek a kapcsolataikban és az élethelyzeteikben megélt küzdelmeikről – a szenvedésről, a keresésről, a konfliktusról. Dolgoztam olyanokkal, akik már bizonyos szintű felébredésen átestek, mégis élték a „Hiányos/nem vagyok elég jó” alaptörténet valamely változatát. És az évek folyamán arra a meglátásra jutottam, hogy szinte mindegy, ki mennyire felébredettnek értékelte magát. A központi hiány-én története még mindig aktívan működött, leggyakrabban teljesen tudattalan szinten.

         Némely konzultációm igen intenzíven zajlott. Az emberek gyakran zokogva meséltek elveszített szerelmükről, gyermekkori traumáikról, tönkrement kapcsolatokról, szexuális abúzusról, függőségről, szorongásról, keresésről, áldozatiságról, a barátaiktól és a családjuktól történt elidegenedésről, megfélemlítettségről, és sok egyébről. Mások alapvetően boldogok voltak, nem tapasztaltak intenzív szenvedést, mégis arról számoltak be, hogy valami hiányzik az emberekkel és a világgal való kapcsolatukból. Szinte minden esetben az emberi kapcsolatokról szóló történeteket hallhattam.

         Emellett számos olyan spirituális tanítóval is folytathattam baráti jellegű beszélgetést, akiket az általános „mérce” szerint felébredettnek tekinthetünk. És az őszinteség csendes pillanataiban azt is megbeszéltük, hogy ez a központi hiányosság hogyan folytatódott az életünkben, különböző mértékben, még a felébredés után is. És kemény történeteket hallottam olyan tanítványoktól, akiknek a tanítói nem voltak hajlandóak szembenézni ezekkel a problémáikkal. Igen szemfelnyitó történeteket meséltek, és megértettem, miért is oly hosszú a szexszel, pénzzel, hatalommal, kontrollal, féltékenységgel, versengéssel, és más témakörökkel kapcsolatos botrányokba keveredett spirituális tanítók sora. Véleményem szerint, mindez a központi hiány-történet továbbműködéséből fakad.

         Ez a könyv abból a vágyból született, hogy a kapcsolatok témáját belevihessem az emberekkel folytatott egyéni és csoportos munkámba. A könyvben található önvizsgálatokat saját magam számára fejlesztettem ki azért, hogy a saját hiány-történetemen áthatolhassak. És amikor megtapasztaltam, hogy mennyire sokat segítettek nekem, elkezdtem másokkal is használni őket. Az ülések pedig kezdtek drámai módon megváltozni. Az emberek sorra számoltak be a kapcsolataikban megélt friss, mély szabadságról és szeretetről. Most pedig izgatottan osztom meg veletek is ezeket az önvizsgálatokat, melyek segítségével elő lehet bányászni a legmélyebben dédelgetett elkülönülés és hiányosság/nem megfelelőség történeteinket, és át is lehet rajtuk hatolni. Ha te most ezeket a sorokat olvasod, akkor készen állsz arra, hogy átláss ezeken a hiedelmeken, szembenézz a benned lévő érzelmi sebbel, és mély, átható szeretetet, békét, szabadságot és bölcsességet élhess meg. Készen állsz az összes kapcsolatod harmonizálására.

(Scott Kiloby: Living Relationship – Élő Kapcsolat)

A NemTudás Fája, Avagy Merre Is Van a Paradicsom…

„Amikor azt hiszed, hogy tudsz valamit, akkor egy múltbeli történetet hiszel el. Ez pedig őrültség. Minden alkalommal, amikor úgy gondolod, hogy tudsz valamit, az fáj, mert valójában nincs semmi, amit tudnod kéne. Kapaszkodsz valamibe, ami nem is létezik. Nincs semmi megtudnivaló, és nincs senki, aki tudni szeretné.

Annyival könnyebb azt tudni, hogy nem tudod. És egyben kellemesebb is. A nem-tudom elme igazán szeretetreméltó. Amikor tudod, hogy nem tudod, akkor természetes nyitottság van benned a valóságra, és hagyhatod, hogy oda vigyen, ahova csak akar. Eldobhatod az identitásodat, és egyszerűen csak az lehetsz, aki valójában vagy: a határtalan, a megnevezetlen.” (Byron Katie)

Frissen sült, Zita álnevű tollforgatónk újabb gyöngyszemei. J (Az előzményeket itt olvashatod.)

Kiűzetés az oviból

Kérdé az óvó néni:
Ádám, mit tettél?
erről a fáról

te miért is ettél??
Ádám ujjával Évára mutogat…
Éva pedig szép szemével a kígyóra tekint
ő mondta nekem, hogy jobb lesz odakint…
……

Útra keltek hát
mennek, mendegélnek
hallják csak egyszer
mit mesélnek népek:
Van ám egy másik fa!
lehet, az kell néktek
ők pedig sóhajtanak…
a nemtudás fájáról
bárcsak ehetnének…

Aztán mennek tovább
és csak mennek, mennek…
Egyszer csak, mikor épp nem keresgélnek
a nemtudás egyetemére véletlen betérnek…

Körülnéznek, látják, vannak ott diákok
van ki ül, ki áll, ki fekszik…
- Sziasztok, gyerekek, mit kell itt csinálni?
odajön az egyik:

- No para, srácok, itt nem tudtok hibázni
itt az sem baj, ha valaki kiváncsi…(sőt)…

- Hogy mit kell itt csinálni?
semmi különöset…
elég, ha csak vagytok…

- Hogy mit kell tennetek
úgyis attól függ
amit eddig elhittetek…

- Nem a ti dolgotok
hogy teszitek-e dolgotok.

- Amúgy meg itt is csak
eszünk, iszunk, alszunk,
állunk, ülünk, fekszünk
közben meg ha tudunk
figyelünk meg fülelünk.

- Itt is csak az lehet, ami megengedődik
ezzel zárul minden nap és ezzel kezdődik.

Ádám, Éva úgy gondolták, hogy ez nekik tetszik
bár a diák szavait nem is nagyon értik
mit veszíthetünk? - kérdik, és az első
ítélkezőlapot máris kitöltik…

Frissensült

Frissensült költő
nő,
irul,
pirul,
lájkoljatok
szeressetek
különben még
felébredek...

A Kétlábonjáró Hiedelemrendszerek

Tegnap állok a buszmegállóban, várom a buszt. Odajön 2 kétlábonjáró hiedelemrendszer..aztán egy harmadik, aki mobiltelefonál... Felszállunk a buszra...leülök. Körülöttem ott ül egy csomó hiedelemrendszer... Kinézek az ablakon...mellettem négykeréken guruló színes hiedelemrendszerek...Bemegyek a mekibe egy sajtburgerre.. kiszolgál egy hiedelemrendszer...Leülök, a hangszórókon át énekel egy hiedelemrendszer...kölcsönkérek egy tollat egy hiedelemrendszertől...és megpróbálok lerajzolni egy hiedelemrendszert...de nem sikerül...ezért inkább ideírtam most ezt :-)

Egy Kis Pihenő

Drága ÖnMunka Blog Olvasóim!

Most egy időre kivonom magam a blog-forgalomból, játszom, pihenek, nyaralok kicsit. Azért rendszeresen benézek ide is, így ha kommentáltok valahol, azt fogom látni – tegyétek bátran.

Biztatlak Benneteket, hogy olvassátok vissza az immár majd’ 2 évre visszanyúló bejegyzéseket, vannak kb. 300-an. Ezt főleg azoknak ajánlom, akik nemrégiben találtak ide, hisz igazi kincsesbánya ez Byron Katie munkássága terén.

(A Munka alapjaihoz érdemes a honlapomat átolvasni: www.kincsamivan.hu)

És a Facebook-os nyilvános ÖnMunka-Az Önsegítés Magasiskolája oldalon a szünetben is fogok közzétenni Katie-féle aranyosságokat, szeretettel várlak Benneteket ott is. Ez az oldal itt található.

Kívánok Nektek is csodás nyári napokat és örömteli ÖnFelfedezést a Munka segítségével.

Szeretettel, Andrea

"Amikor azt hiszed, hogy tudsz valamit, akkor egy múltbeli történetet hiszel el. Ez pedig őrültség. Minden alkalommal, amikor úgy gondolod, hogy tudsz valamit, az fáj, mert valójában nincs semmi, amit tudnod kéne. Kapaszkodsz valamibe, ami nem is létezik. Nincs semmi megtudnivaló, és nincs senki, aki tudni szeretné.

Annyival könnyebb azt tudni, hogy nem tudod. És egyben kellemesebb is. A nem-tudom elme igazán szeretetreméltó. Amikor tudod, hogy nem tudod, akkor természetes nyitottság van benned a valóságra, és hagyhatod, hogy oda vigyen, ahova csak akar. Eldobhatod az identitásod, és egyszerűen csak az lehetsz, aki valójában vagy: a határtalan, a megnevezetlen." (Byron Katie)

Te Milyen „Szent Hiedelmed” Nevében Háborúzol?

Ma egy rövid Katie audio felvétel magyar fordítását ajánlom figyelmetekbe a „szent vallásainkról”, „szent háborúinkról”, és „Istenről”, ahogy azt a Munkában használjuk. Ezek sokakat zavaró szavak, ezért először a Katie-féle megközelítést tisztázzuk:

„Isten” Katie megfogalmazásában:

Semelyik vallás istenét nem értjük alatta. Isten a Valóság másik elnevezése.

„Én Istenre azt a szót használom: Valóság. Azért nevezem a valóságot „Istennek”, mert a Valóság az úr. Egyszerűen az, ami van. Az utolsó történet: Isten minden és Isten jó.” (Byron Katie)

„Vallás” Katie megfogalmazásában:

A vallásaink azok a szent hiedelmeink, melyeknek teljesen elköteleződtünk, és melyekhez teljesen tudattalanul ragaszkodunk. Amíg felfedezetlenül és megvizsgálatlanul élnek bennünk, addig gondolati, érzelmi és fizikai rabságban vagyunk. A Munka ezeknek a megkérdőjelezéséről szól. Ez a szabadsághoz vezető út.

És akkor a Katie-szösszenet:

Amit hiszel, az a vallásod. Vallásos odaadással köteleződsz el a hiedelmeid mellett. És ebben az elköteleződésben már nem marad hely a Valóság/Isten számára. Ez a te Istened – amit hiszel. Az életed pedig az elmédben elraktározott vallásos elköteleződések megvédelmezéséről szól. Attól félsz, hogy ha nem védelmeznéd a vallásodat, megszűnnél létezni.

Ezért van az, hogy amikor elkezded megkérdőjelezni a vallásos odaadással védelmezett hiedelmeidet, akkor nincs könnyű dolgod. Az egész eddigi életed tűnik el, az összes identitásod, szereped, szép sorjában. Mintha szétesne az eddig ismert világod.

Hallottad már azt a kifejezést, hogy „Ne szórakozz a másik ember vallásával”? Amikor kétségbe vonod azt, amit a másik ember hisz odaadó vallásossággal, akkor rád fog támadni. Háború kezdődik. Ki kezdte a háborút? Te. Hisz belekontárkodsz az ő univerzumába. Nem is történhet más, mint hogy rád ront.

Úgy bizonyosodhatsz meg minderről, hogy amikor valaki a te hiedelmedet piszkálja meg, akkor megfigyeled, hogyan kezdesz érvelésbe, magyarázkodásba, védekezésbe. Lehet, hogy csendben, önmagadban, de az is lehet, hogy hangot adsz neki. És minden alkalommal, amikor magadban vagy hangosan védekezel, az érzéseid azonnal tudatják, veled, hogy háborúba kezdtél. Ilyenkor a saját vallásodért szállsz harcba, és minél erősebb érzelem jelenik meg benned, illetve minél tüzesebben harcolsz, annál erőteljesebben ragaszkodsz az adott „hittételedhez”. Mindez pedig felhívja a figyelmedet arra, hogy „kiestél” valódi természetedből, a szeretetből. Saját valódi természeted ellen harcolsz, ebből ered az összes stressz és feszültség. (Byron Katie)

Felfrissítésre ajánlom még ugyanebben a témában, gyakorlatiasabb megközelítésből ezt a tavalyi bejegyzést:

A Legnagyobb Akadály: Én Tudom

http://onmunka.blogspot.com/2011/05/legnagyobb-akadaly-en-tudom.html

2-napos Hétköznapi ÖnMunka Alaptanfolyam Byron Katie Munka-Módszere alapján: 2012. május 14-15.

Jelentkezési határidő: április 13. Részleteket itt találsz: http://kincsamivan.hu/programok.html

Byron Katie Ébresztő Idézetek 3.

Összegyűlt egy újabb bejegyzésre való a Facebook-os csoportunkban rendszeresen kiposztolt Katie idézetekből. Szép lassú, figyelmes elolvasásra ajánlom őket, mélyen magadba engedve mindegyiket, és megvizsgálva, mit is mondanak Neked. Kellemes beengedést kívánok!

„A kölcsönös tisztelet nem azt jelenti, hogy te tisztelsz engem. Hanem azt, hogy én tisztelem önmagamat és téged.”

„Elképzelhető, hogy minden ember a tőle telhető legjobbat teszi minden pillanatban, épp ahogyan te is?”

„Ha azt hiszed, ’Szeretnem kéne magamat’, melyik ’magam'-ra is gondolsz pontosan?”

„Bármikor, ha együttérzést szeretnél másoktól, arra próbálod rávenni őket, hogy a mítoszod részesei legyenek. Ez pedig mindig fáj.”

„A dolgok mindkét oldalát megnézem: ez az oldala gyönyörű, az az oldala is gyönyörű.”

„Az épelméjűség – a valóságban gyökerező elme – a védelem egyetlen létező formája.”

„A Négy kérdés megválaszolása kiugraszthatja az identitásodat önmagából. Ez pedig nagyon ijesztő lehet, mivel ott maradsz szabadon… és hogyan is nézne ki ez a szabadság?”

„Szerinted már ki kellett volna nyílnod? Próbálj csak kinyitni egy virágot, mielőtt az készen áll rá. Összenyomod, összetörik, és meghal. Nem nyílunk ki a saját időnk előtt.”

„Minden pillanat ajándék: Te vajon kicsomagolod a te ajándékodat most, és most, és most…?”

„Amikor megkérdőjelezed a stresszes gondolataidat, a gondolatok elveszítik az erejüket, kedvesebb választási lehetőségek bukkannak elő számodra, így a cselekedeteid automatikusan változnak meg.”

„A te boldogságod tőled függ – ki mástól is függhetne?”

„Amint elkezded elfogyasztani a Munkát reggelire – más szóval, napi rendszerességgel kérdőjelezed meg a gondolataidat -, ez az erőfeszítésmentes elmeállapot egyre inkább a hétköznapi életed részévé válik.”

„Boldog Új Pillanatot! Hisz semmi más nem lehetséges az olyan szem számára, mely valóban lát.”

„Szeretnél másképp cselekedni? Ez nem lehetséges addig, amíg nem tudsz másképp érzékelni.”

Amit látsz, nem a Valóság, hanem a program-hiedelem-szűrőid által torzított értelmezésed a Valóságról. Mindannyian egy pici kulcslyukon keresztül látjuk a Nagy Egész egy aprócska töredékét. Ráadásul mindannyiunk más lyukon keresztül néz. A hiedelmeink megkérdőjelezése tágítja a perspektívánkat, így képesek leszünk megérteni másokat és máshogyan cselekedni.

„Feladatunk a feltétel nélküli szeretet. Mindenki más feladata pedig a gombjaink nyomogatása.”

„Elkezded felismerni, hogy semmi sem az, aminek látszik, és egyszerűen csak nevetned kell.”

„Ha nem hinnéd el a magadról és a rólunk szóló stresszes gondolataidat, valami végtelenül valódiként, tisztaként és kedvesként jelennél meg a jelen pillanat ragyogásában: itt nincs jövő, nincs múlt, nincs szükség reményekre, nincs megbánás sem.”

„Amikor felfedezed, hogy minden boldogság benned van, az akarásnak és a szükségnek vége szakad, és az élet nagyon izgalmassá válik.”

„Amikor az elméd kinyílik, az egész világ a helyére kerül.”

„A testek különállóak, de az elmék képesek egyesülni.”

“Ha tudnád, milyen fontos vagy, milliárdnyi darabra töredeznél és egyszerűen csak fény lennél.”

„Amikor a példákat keresed a megfordításokra, ne csak találgass, hanem tényleg lásd is a képeket! Légy szemtanúja a saját életednek. A Csendben ismerkedj meg magaddal.”

„Ha tényleg szeretnéd megismerni az igazságot, fuss az ellenségedhez.”

„Kliens: Arra van szükségem, hogy Isten elvegye a szenvedésemet. Katie: Fordítsd meg, Isten elfoglalt, vedd el magadtól a szenvedésedet.”

„Az ego, ahogy leereszt, ellenáll. Fokozatosan elveszíti az eddig ismert világát, melyben minden folyamatosan változik.”

„Azokról, akiket a legjobban utálsz a világon, kiderül, hogy mindegyikük Te magad vagy.”

„A flörtölés manipuláció: így próbálsz valakit bevonni az életedbe, aki magától nem jönne.”

„A külvilágban elért eredmények átmenetiek és hamis hatalmat képviselnek. Amikor a világot próbáljuk megváltoztatni, a fókuszunk odakint van, és ily módon semmi sem változik meg igazából.”

„A nem szeretett gondolatok újra meg újra visszatérnek, egészen addig, amíg szívesen látottakká és szeretettekké válnak.”

Élet és Halál 2.

„Azt gondoljuk, hogy a testünk halálától félünk; pedig valójában az identitásunk halálától félünk. De az önvizsgálat segítségével, ahogy megértjük, hogy a halál csupán egy gondolat, és az identitásunk is csak egy gondolat, felismerjünk, kik vagyunk. Ez a félelem vége. Ez a szeretettől való félelem halála.” (Byron Katie)

Kicsit továbbhajózunk a halál témájában, egy újabb fejezet következik Byron Katie Az Öröm Ezer Neve című könyvéből. Ha nem olvastad volna az első bejegyzést, mindenképpen tedd meg, kérlek, és csak azután olvass tovább. Így elkerülhetőek az esetleges félreértéseid. Itt találod:

Élet és Halál 1.  http://onmunka.blogspot.com/2011/04/elet-es-halal-1.html

Öröm 33 – Ha a középpontban maradsz, és teljes szívvel öleled át a halált, örökké fogsz fennmaradni.

Egyszer egy orvos vérmintát vett tőlem, majd megnyúlt arccal tért vissza hozzám. Azt mondta, rossz hírt hoz; nagyon sajnálja, de rákom van. Rossz hír? Nevetni kezdtem. Amikor ránéztem, láttam, hogy eléggé ledöbbent. Nem mindenki érti ezt a fajta nevetést. Később kiderült, hogy mégsem vagyok rákos, és ez is jó hír volt.

            Az igazság az, hogy amíg nem szeretjük a rákot, nem szerethetjük Istent. Nem számít, hogy milyen jelképet használunk erre – a szegénységet, a magányt, a veszteséget – hiszen az általunk hozzájuk kapcsolt jónak vagy rossznak a fogalma az, ami miatt szenvedünk. Egyszer üldögéltem egy barátnőmmel, akinek óriási daganata volt, és az orvosok néhány hetet adtak neki. Amint készülődtem, hogy felállok az ágya mellől, azt mondta, „Szeretlek”, én pedig erre azt válaszoltam, „Nem, nem szeretsz. Nem szerethetsz, amíg nem szereted azt a tumort. Mert bármi, amit ahhoz a daganathoz kötsz, azt előbb-utóbb rám is fogod vonatkoztatni. Csak egyszer forduljon elő, hogy nem adom meg neked, amit akarsz, vagy fenyegetést jelentek egy hiedelmed számára, azt a meg nem vizsgált koncepciót rám fogod vonatkoztatni.” Lehet, hogy ez így keménynek tűnik, de a barátnőm már jóval azelőtt megkért, hogy mindig mondjak neki igazat. A szemében csillogó könnyek a hála könnyei voltak, mondta.

            Senki sem tudja, hogy mi jó és mi rossz. Senki sem tudja, mi a halál. Lehet, hogy nem is egy valami; az is lehet, hogy nem is egy semmi. A halál a tökéletesen ismeretlen, és én ezt szeretem. Úgy képzeljük, hogy a halál egy létezési állapot, vagy a semmi állapota, és jól megijesztjük magunkat a saját elképzeléseinkkel. Én a valóság szerelmese vagyok: szeretem a betegséget és az egészséget, a jövést és a menést, az életet és a halált. Az élet és a halál számomra egyenlők. A valóság kedves; így a halálnak is jónak kell lennie, bármi is az, már amennyiben egyáltalán bármi is.

            Néhány hónappal ezelőtt ellátogattam Dél-Kaliforniába, Needles-be, ott él a lányom, Roxann. Épp a boltban voltunk, amikor pár régi családi barátunk, akiket már régóta nem láttam, kiszúrt engem. „Katie!” kiáltották, majd odajöttek hozzám, ragyogtak az örömtől. Megöleltek, megkérdezték, hogy vagyok, én elmondtam, majd megkérdezték, hogy van az én drága anyukám. Én pedig erre azt válaszoltam, „Csodásan. Meghalt.” Síri csend lett. Hirtelen a mosolyok eltűntek. Láttam, hogy problémájuk támadt, de nem tudtam, mi az. Amikor Roxannal már kint voltunk, odafordult hozzám és azt mondta, „Anyu, amikor így beszélsz az emberekkel, ezzel ők nem tudnak mit kezdeni.” Ez nekem nem jutott eszembe. Én csak az igazat mondtam.

            Amíg nem vagy képes a halálra ajándékként tekinteni, még nem végezted el a munkádat. Vagyis, ha félsz tőle, akkor ez megmutatja neked, hogy mi is legyen vizsgálatod következő tárgya. Nem lehet mást tenni; vagy elhiszed ezeket a gyerekes történeteket, vagy megkérdőjelezd őket – nincs más választási lehetőség. Mi nincs rendben a meghalással? Hisz minden éjjel becsukod a szemedet, és elalszol. A legtöbben nagyon várják a napnak ezt a részét. Imádnak elaludni. A halál pedig nem rosszabb ennél, leszámítva azokat a hiedelmeidet, melyek szerint valami más is van ott. A gondolat előtt nincsen senki és semmi – csupán a béke, mely még csak nem is ismer magára békeként.

            Annyit tudok a meghalásról, hogy amikor már nincs hová elszökni, amikor tudod, hogy senki sem siet a megmentésedre, akkor félelem sincsen. Már nem vesződsz többé a félelemmel. A legrosszabb dolog, ami a halálos ágyadon történhet veled, az egy hiedelem. Ennél rosszabb sosem történt senkivel. Tehát, amikor már a halálos ágyadon fekszel, az orvos pedig azt mondja, hogy számodra vége a történetnek, ezt pedig te el is hiszed, akkor minden zavarodottság egyszerre megszűnik. Többé semmi veszítenivalód nincsen. És ebben a békében csak te vagy.

            Azok, akik tudják, hogy nincs remény, szabadok; a döntés nem az ő kezükben van. Ez ugyan mindig is így volt, de sokaknak testileg meg kell halnia ahhoz, hogy erre rájöjjenek. Nem is csoda, hogy mosolyognak a halálos ágyukon. Egész életükben a meghalást keresték: most pedig feladták az irányításról szóló illúziójukat. Amikor nincs választás, nincs félelem. Elkezdik felismerni, hogy soha semmi más nem született meg, mint egy álom, és soha semmi más nem is fog meghalni, csak egy álom.

            Amikor teljesen tisztába jössz a halállal, akkor totális jelenlétben tudsz együtt lenni egy haldoklóval, és nem számít, milyen fájdalmat tapasztal meg láthatóan a másik, ez a te boldogságodra nem hat ki. Szabadon szeretheted, átölelheted, gondoskodhatsz róla, mert mindez a természetedből fakad. Ha félelemmel telve látogatod meg a haldoklót, akkor félelmet tanítasz: belenéz a szemedbe és azt az üzenetet olvassa ki belőle, hogy nagy bajban van. Ha azonban békésen, félelem nélkül érkezel, akkor a szemedbe nézve azt fogja látni, hogy bármi is történik, az teljesen rendben van.

            A meghalás pont olyan, mint az élés. A saját útját járja, és neked semmi ráhatásod nincsen. Sokan azt gondolják, Tudatos akarok lenni halálom pillanatában. Ez teljességgel reménytelen. Még az is totál reménytelen, hogy mostantól számítva tíz perc múlva tudatos légy. Minden, amit akarsz, itt van, ebben a minutumban.

            Szívesen szoktam elmesélni az egyik barátomról szóló történetet, aki arra várt, hogy valamilyen fajta kinyilatkoztatást, felismerést fog kapni halálának pillanata előtt. Spórolt az energiájával, mindent megtett azért, hogy teljességgel tudatos legyen. Végül pedig szélesre nyíltak a szemei, levegő után kapkodott, és azt mondta, „Katie, lárvák vagyunk.” Mély éberség a halálos ágyán. Én pedig, „Édesem, igaz ez?” A nevetés pedig csak úgy elkezdett kiáradni belőle. A felismerés az volt, hogy nem volt felismerés. A dolgok pont úgy vannak rendben, ahogy vannak; ezt csakis egy hiedelem tudja elvenni tőlünk. Néhány nappal később halt meg, mosollyal az arcán.

            Egy másik haldokló barátom teljesen biztos volt benne, hogy pontosan tudni fogja, mikor érkezik el az utolsó pillanata. Pedig mindannyian a pontosan megfelelő időpontban halunk meg – egy másodperccel sem korábban vagy később. Ez a férfi azt tervezte, hogy a Tibeti Halottaskönyv szerint csinálja végig, a barátai pedig megígérték neki, hogy eljönnek a halálos ágyához, és elvégzik a könyvben szereplő rituálékat. Amikor szólította őket, mind eljöttek szépen, végigcsinálták a rituálékat, aztán a barátom mégsem halt meg. Így aztán szépen hazamentek, majd néhány nappal később, ő újra teljesen biztos volt benne, hogy közeleg halálának pillanata; a barátok megint felbukkantak, megint mindent elvégeztek, ő pedig megint csak nem halt meg. És ugyanez lezajlott még két-három alkalommal, amikorra már mindenki azon gondolkodott, hogy Mikor fogja már végre megtenni? Már annyiszor hívta össze őket! Mint a mesebeli fiúcska, aki farkast kiáltott. A barátom engem is megkért, hogy egy bizonyos napon, órákon keresztül legyek majd ott mellette. Én pedig azt mondtam, „Ha el tudok menni, ott leszek.” De aztán, amikor már valóban haldoklott, azok, akiket megbízott azzal, hogy hívjanak fel engem, nem nagyon izgatták magukat ezen. Nem olyan volt, ahogy eltervezte; ehelyett tökéletes volt.

Oh, a történetek – imádom őket! Mi más létezik még?

További olvasmány a témában, főként a Félelmekről itt: Félelem Nélkül Élni Immár Lehetséges:  

http://onmunka.blogspot.com/2011/05/felelem-nelkul-elni-immar-lehetseges.html

Mekkora a Ketreced?

„A depresszió, a fájdalom, és a félelem mind ajándékok, melyek azt üzenik, „Édesem, nézd meg, mit is gondolsz éppen. Épp egy olyan történetet hittél el, mely nem igaz számodra.” Hazugságban élni mindig stresszes. És ha a hazugságot megvizsgálod a Munka segítségével, mindig valódi önmagadhoz jutsz vissza. Nincs választási lehetőségünk, kik vagyunk. Szeretet vagyunk. Fájdalmas elhinni, hogy bármi más lennél, mint ami valójában vagy; a szeretet történeténél alább adni.” (Byron Katie)

Baromi büszke voltam sokáig az én lázadó identitásomra. Én aztán semmit nem fogok úgy csinálni, ahogy azt a társadalom és a szüleim elvárják, nem fogok beállni a sorba, nem fogok olyan átlagéletet élni, mint az emberek többsége, nem fogok úgy beleposhadni az életbe, mint a körülöttem szenvedők, nem fogok férjhez menni, nem fogok gyereket szülni, nem fogok főnök irányítása alatt dolgozni, nem fogok ezt, nem fogok azt. Nem fogom hagyni, hogy a szabadságomat bárki bármilyen módon megnyirbálja… Még jó, hogy ennyire tisztában voltam vele, mit is szeretnék!:)  

            Minden porcikámra kiterjedő ellenállásom eredményét ismerhetitek a kincsamivan személyes bemutatkozójáról: két évtizedes depresszió, bulimia, féktelen önutálat, betegségek tömkelege, krónikus életundor, mélységes önsajnálat. (Részletesebben itt: http://kincsamivan.hu/ki-vagyok-en.html) Hmm, ugye milyen jól sikerült az a „szabadság project"?

            Aztán 35 éves koromban, amikor már egy ideje nyiladoztam egy másik „világra”, kaptam egy nagyon érdekes képet. Épp egy egyhetes elvonulás csoportos bemutatkozóján voltam, 40 másik emberrel, és mindenki sorra elmondta, mi is hozta őt oda. Nem emlékszem, mit mondtam akkor, a képet a fejemben azonban máig nagyon tisztán látom: egy nagyon szűk ketrec, alig férni el benne, és ide én zártam be magamat a saját ellenállásaimmal. Megrázó volt ezt meglátni. Sokkoló volt felismerni, milyen icike-picikére szabtam magamnak az életet, mennyi óvintézkedést hoztam pillanatról-pillanatra, hogy biztonságban legyek, nehogy bármilyen módon sérüljek, nehogy ne legyen meg valami számomra fontosam, hogy minden úgy történjen az életben, ahogy az számomra elviselhető, hogy egyetlen milliméterrel se kelljen túllépnem a komfortzónámon, hogy semmilyen változtatást ne kelljen eszközölnöm. Szinte minden pillanatomat meg kellett terveznem ahhoz, hogy minden feltétel adott legyen életem még épp elviselhető elszenvedéséhez. Ha pedig valami nem úgy alakult, ahogy elterveztem, akkor totálisan szétestem. Hihetetlen mennyiségű életenergiát pazaroltam el minderre, és mondanom sem kell, egy leheletnyivel sem lettem boldogabb vagy szabadabb, sőt.

            Azonban, akkor és ott, valami elkezdődött, hajszálnyit kinyílt a ketrec ajtaja, és ez azóta is tart. Ahogy megvizsgáltam a magamról és a világról, az életről és másokról szóló hiedelmeimet, nyílt egyre szélesebbre az az ajtó. Ahogy a folyamat zajlott - és mind a mai napig zajlik -, telt meg az életem egyre több örömmel, múlt a depresszió és a betegségek, szállt el az önutálat és az önsajnálat – elfogadás és szeretet léptek a helyükre. Mindez egy végtelenül finom, fokozatos folyamatként, állandó Munkával megtámogatva. Mert nem egy nap alatt fog megváltozni, nem is egy hét alatt. Nem tudom elégszer mondani és hangsúlyozni: csináld a Munkát. Fogyaszd el reggelire, ahogy Katie mondja. Végezd a Munkát, és a Munka elvégez Téged. Vagyis elkezd benned, mélyen, szinte észrevétlenül dolgozni. Te pedig csak lesel majd, hogy „Most akkor ki is ez, és hogy lehet, hogy már nem fáj és nem szenved?”

CSAK CSINÁLD. CSAK ENNYI A DOLGOD.

Vadiúj fejezetet fordítottam Byron Katie Az Öröm Ezer Nevéből. Szívből, szeretettel, Neked, Magamnak, Nekünk. Örömből.

Öröm 67 – Légy könyörületes magaddal, és a világ összes lényét megbékíted.

Ma reggel a legkedvesebb módon reggeliztettem meg magamat. Az étel egészséges volt és egyszerű, és ha épp nem porcelánból és elegáns berendezési tárgyak – székek, asztal és gyertya – között költöttem volna el a reggelimet, akkor kiültem volna a napra és kézzel ettem volna. Nem adok kevesebbet magamnak, mint az adott pillanatban rendelkezésemre álló lehető legjobb. Szeretem, hogy én vagyok a saját gondozóm, és szeretem, hogy minden a gondozóról gondoskodik.

            A reggeli készítése Stephen és magam számára lehetővé teszi, hogy akció közben figyeljem meg a kedvességet. Nézem, ahogy odamegy a hűtőhöz, egy kéz kinyitja az ajtót, ezt a kezet a sajátoménak nevezem. Elhinni már nem tudom, hogy az enyém, és az elme dala az a háttérzene, amit nagyon szeretek. Mi után nyúlik ki a kéz legközelebb? Elővesz egy doboz tojást és szeletelt kenyeret, s közben észlelem a konyha fehér felületeiről tükröződő fényt. A kéz megfog négy tojást, a test a pulthoz sétál, a kéz két szelet kenyeret tesz a pirítóba, elővesz egy villát, feltöri a tojásokat, felveri őket, sót és borsot ad hozzá, odamegy a tűzhelyhez, egy kis vajat rak a serpenyőbe, figyeli, ahogy megolvad, beleönti a tojást. És ahogy sül a tojás, mentális képeket látok a friss levegőn és napon kapirgáló csirkékről (szabad tenyésztésből szá  zabadság project"álat. Hmm, ugye milyen jól sikerült az a "dor, iszincsamivan bemutatkozójáról: két évtizedes depresszió, bulimrmazó tojást veszek), illetve ketrecbe zsúfolt csirkéket is látok, akiket töméssel etetnek, és megkérdezem magamtól, hol is vagyok én ketrecben, majd várakozom a csendben. Felmerülnek a régi-régi idők, amikor még ketrecben voltam, és milyen végtelen, sötét időszaknak tűnt is az, amikor elhittem, hogy a fájdalmam elviselhetetlen, pedig elviseltem, abban a szurokfekete ketrecben, melynek nem volt kijárata. És aztán megláttam a kulcsot, és kinyitottam az ajtót. Ezután pedig, minden alkalommal, amikor valamilyen probléma tűnt felbukkanni ebben az új világban, az egész már gyerekjáték volt, mintha ügyes varázsló lennék, vagy boszorkány, aki egyetlen csapásra mindent eltüntet mentális varázspálcájával. Mindez a tojássütés közben zajlik le bennem. Számomra a tojás erőt jelent. Meghal azért, hogy én élhessek. Kitálalom a rántottát két ragyogóan fényes, fehér tányérra, melléteszem a pirítósokat, melyek kikukkantak a pirítóból, majd az étkezőasztalhoz megyek, ahol tea és csészék várakoznak. Milyen csodás szó is a reggeli. (Megj: angolban breakfast - a böjt megtörése.) Milyen csodás is a világ.

            Azon túl, amit az elme látni képes, minden kedvesebb – ide bekukkantani a nyitott elme privilégiuma. A kedvesség a dolgok valódi lényének természetes rezonanciája. A kedvesség a tea iszogatása, amikor még az én iszogatom a teát gondolata sincs ott. Olyan, mintha a saját cserepes növényem lennék, és érzem, ahogy locsolva vagyok, túl bármilyen gondolaton, hogy egyáltalán erre lenne szükségem. Az ablakon kopogó eső hangja az, a fülembe ajándékként érkező esőhang, az élet ajándéka, aminek kiérdemléséért semmit nem tettem. A kedvesség elkészíti a következő évszakban elém kerülő ennivalómat. Még szivárványt is rajzol az égre. Végtelen. A haj az, mely a hőségben a fejemet védelmezi, a föld, mely megtartja a padlót. Semmi nincs, mi nem kedves. A halál véghezviszi azt, amit a közönséges élet sosem volt képes - lehetővé teszi számodra, hogy megtapasztald, mi van az azonosuláson túl: a test nélküli én, a végtelenül szabad elme.

            Amikor felismered, honnan is származol, semmilyen képzelgés nem tudja már elhitetni veled, hogy elkülönült vagy. Mindenben azt látod, ami, és megérted, ahogy senkit sem fenyeget semmijének az elvesztése – az identitásának, azonosultságának kivételével. És az örökös jó hírek hallatán, minden látszólagos valódiságon túl, csupán a kedvesség marad. Ezt nem lehet megtanítani. Ez megtapasztalás; ön-örömködés. Amikor motiváció nélkül adok neked, öröm tölt el. Kedves dolgokat teszek, mert szeretem magamat, amikor így cselekszem. A kedvességet úgyis csak magamnak tudom adni. Senki mást nem foglal magába, még a látszólagos fogadó felet sem. Én vagyok az adó és a kapó is, és mindössze ez számít.

            Az egész világ az én tartozékom, mert az utolsó történetben élek, az utolsó álomban: nő ül széken csésze teával. Kinézek az ablakon, és minden, amit csak látok, az én világom. Ezen túl semmi nincsen, egyetlen gondolat sem. Ez a világ elég nekem. Bármi, amire valaha szükségem van, vagy aminek lennem kell, ebben a korlátlan térben van benne. Elegendő beteljesíteni a célomat, a célom pedig az, hogy itt üljek és a teámat kortyoljam. El tudok képzelni az éppen látotton kívüli világot is, és amint ez megtörténik, én ezt preferálom. Itt mindig gyönyörűbb, bárhol legyek is, mint bármilyen jövőbeli vagy múltbeli történet. Csak az itt és mostban tudok bármit is tenni. Én ebből élem az életemet. Semmi másra nincs szükség.