Elképzelhető, hogy nem fog tetszeni Neked ez az írás, mert
ellentmondani látszik annak, amit az utóbbi
években ELHITTÉL, és azóta is MEGKÉRDŐJELEZETLENÜL,
MEGVIZSGÁLATLANUL HISZEL. Ismerősek a következő szavak és mondatok -
hiedelmek?
„Fejlődnöm kell, ki
kell lépnem a komfortzónámból, meg kell tanulnom a tudatos teremtést, célokat
kell kitűznöm és elérnem, folyton jobbítanom kell magam, meg kell valósítanom
önmagam, emelnem kell a rezgésszintemet (jajjj), meg kell tanulnom elengedni,
minél többet kell a vortexben tartózkodnom (jujjj), csak pozitív gondolataim és
érzelmeim lehetnek, jelen kell lennem, el kell jutnom a feltétel nélküli
szeretethez, fel kell ébrednem/meg kell világosodnom, ki kell kerülnöm a karma
körforgásából (persze).”
„Én teremtem a
valóságomat; A negatív érzelmeimmel vonzottam be a betegségemet/ ezt az
eseményt; Amit adok, azt kapom; Ahogy rezgek (én rezgek ám!), olyan dolgokat
fogok bevonzani az életembe; A pozitív pozitívat vonz, a negatív pedig
negatívat; Minden a Vonzás Törvénye alapján működik.”
Senkit nem szeretnék bántani, hisz mindenki pont azt
hiszi, amit hisz. Pont azt tudja hinni, amit hisz, az elme általában nem
kérdezi meg, hogy „Elhiggyük-e ezt a valamit itt, Kedves Gazdám?” Csak rácuppan
és elhiszi, mivel ez a dolga, és egész életünkben erre kondicionáltuk. Addig,
amíg fel nem merül bennünk az igény, a nyitottság arra, hogy kérdéseket tegyünk fel. Amíg ezerrel
hiszem, amit hiszek, nem engedődik meg, hogy kinyíljon az elmém. És igen, az önfejlesztéssel, vonzással, teremtéssel,
önkereséssel, spiritualitással kapcsolatos hiedelmek is hiedelmek. Sokszor
a LEGMAKACSABB fajtából. Az elme
olyan mértékben képes azonosulni ezekkel a hiedelem-rendszerekkel a változás,
fejlődés, spiritualitás, jobbítás nevében, hogy nagyon nehéz még csak észrevenni is, mennyire beléjük záródtunk.
Mutogatunk kifelé másokra, akik nem járnak azon az úton, mint mi, látszólag nem
akarnak változni, célt kitűzni, megvilágosodni, akik nem veszik észre, milyen
negatívak és begyepesedettek. És nem vesszük észre, hogy mi is pont annyira
bezártak és begyepesedettek vagyunk, mint amilyennek őket LÁTJUK ÉS ÉRZÉKELJÜK
a saját hiedelmeink kivetüléseként.
Elsősorban arra hívlak most, hogy vizsgáld meg a fenti készpénznek vett hiedelmeket. Bármelyiket és
mindegyiket, amelyiket eddig eszedbe sem jutott hiedelemként látni, hisz hát „persze,
hogy így van”. Pl. „Folyton fejlődnöm kell.” Vagy: „Meg kell világosodnom.”
Vagy „A negatív érzelmeimmel vonzottam be ezt a…” Vagy: „Minden a Vonzás
Törvénye alapján működik.” EGYENKÉNT
vedd vizsgálat alá ezeket a hiedelmeket, szépen elmélyülve önmagadban és a
kérdésekben. Lehetővé téve, hogy kapcsolatba
kerülj egy olyan dimenzióval, a NEM-TUDÁSSAL, ami mindig itt van, békés és
nyugodt, nincsenek elvárásai és diktátumai, csak legtöbbünk teljesen
elvesztette „vele” a kapcsolatot, mert egy pillanatra sem állt meg, hogy
megnézze, TELJESEN BIZTOSAN TUDHATJA-E,
hogy amit hisz, az úgy van. Csukott
szemmel ajánlom végezni. Engedd bele magad a kérdésekbe és VÁRJ, HOGY FELBUKKANJON A VÁLASZ. Ne
ugorj rá az eddig készpénznek vett válaszokra, engedd meg, hogy most kicsit
másképp legyen. A Munka nem gondolkodás,
hanem elmerülés, meditáció, ahol egy egész másfajta valóság tárul fel
számodra, mint amit eddig láttál.
- Ki
mondja, hogy úgy van?
- Mikor hitted el, hogy úgy van?
- Honnan vetted, hol hallottad, hol
olvastad?
- Teljesen, száz százalékos
bizonyossággal tudhatod, hogy úgy van?
- Tudhatsz-e
bármit is teljes bizonyossággal?
- Az
adott hiedelem békét vagy
feszültséget kelt benned?
- Mi zajlik benned, ha elhiszed az adott gondolatod s közben
azt látod, hogy még nem úgy van az életed?
- Hogyan
éled a mostani életedet, ha
elhiszed az adott gondolatot. Mennyire vagy képes itt lenni, most, megélni
azt, ami most van, úgy ahogy az van?
- Hogyan bánsz önmagaddal, ha elhiszed, hogy…?
- Mitől
akarod megóvni magad ezzel a
hiedelemmel?
- Mi elől menekülsz ennek a hiedelemnek a
segítségével?
- Mi
mindent nem vagy képes
megtenni, ha ezt hiszed?
- Mennyi energiád megy el az életben arra,
hogy ezzel foglalkozol?
- Mit remélsz kapni, ha majd „oda” jutsz?
- Üldögélj
kicsit, és nézd meg, ki vagy a
gondolat nélkül. Csak nézegesd az életedet, a felbukkanó élet-képeket,
ahogy felkelsz reggel, teszed a dolgod, és soha többé nem merül fel benned
az a gondolat, hogy…
Végül pedig fordítsd meg az állítást és keress példát
arra, hogyan igaz így is. Írok ide pár példát:
Eredeti: „Ki kell lépnem a komfortzónámból”
Megfordítás: „Be kell lépnem a komfortzónámba.” – Fedezd fel, mi mindent hittél
el magáról a komfortzónáról, ismerkedj meg vele, barátkozz össze vele. Fedezd
fel, mi mindentől védett meg idáig, vedd észre, hogy mekkora szolgálatot tesz
neked, mert megvéd a képzeletbeli félelmeidtől. Segítségedre van abban, hogy
felfedezd, mitől is félsz, és aztán rá tudj nézni ezekre a félelmekre. Lépj
bele, merülj bele, és vedd észre, hogy semmi más, mint képek és szavak
sorozata, melyeket a valóságnak hiszel.
Eredeti: „Folyamatosan fejlődnöm kell.”
Megfordítás: „Folyamatosan visszafejlődnöm kell.” – Nézd meg, milyen nézőpontból
igaz, hogy a folyamatos fejlődni akarással inkább visszafejlődsz. Pl. valójában
visszafejlődsz a saját magaddal való kapcsolatban, mert nem hogy jobban
szeretnéd magad, hanem még kevésbé, ha nem látod a „fejlődés” jeleit.
Visszafejlődhetsz az elme nyitottságában, ha csökönyösen ragaszkodsz ahhoz,
hogy fejlődnöd kell, az életed élvezetéről már nem is beszélve. És igen,
valójában mindannyiunknak „visszafejlődnünk” lenne érdemes abból a sok minden
mentális, ragacs-történetből, melyeket teljesen tudattalanul cipelünk. És amik
folyamatos menekülésben, küzdésben, rettegésben, keresésben tartanak minket.
Eredeti: „Én teremtem a valóságomat.”
Megfordítás: „Nem én teremtem a valóságomat.”
Résztvevő: Én teremtem a valóságot.
Byron Katie: A valóság már meg van teremtve, te csupán
történetet mesélsz arról, ami megteremtetett.
Az alapvető
ön- és valóság-erőszakoló félreértésünk az, hogy van itt egy „én”, akinek hatalmában áll a „valóságot” megteremteni.
Hogy van itt egy „én”, akinek irányítása
van afelett, ami történik. A „tudatos teremtés” azt a hamis illúziót adja,
hogy „te” vagy a dolgok irányítója és a valóság
majd neked engedelmeskedik. Belegondoltál már abba, mekkora arrogancia ezt
hinni? És igen, szeretjük a dajkameséket.
Te meddig hiszed még el őket? És igen, megszoktuk, hogy fejjel lefelé látunk,
csak ennek nem is vagyunk tudatában. Ki vagy a történeted nélkül?
Te teremted a szelet, az esőt, a napsütést, a meleget, a
hideget? Az utcádba behajtó autót? A kerteden átsétáló macskát, a fenyőfán
csiripelő madarat? A téged nem kedvelő főnöködet, a dacos gyerekedet, a kelést
a bőrödön, az orrod előtt elhúzó trolit, a forgalmi dugót, a kedvesed csókját,
édesanyád elutasítását? Te teremtetted azt, hogy apukád fiatalon meghalt? Hogy
a szüleid elváltak? Hogy nem érkezik meg a Nagy Ő az életedbe? Hogy ellopják a
pénztárcádat? Folytassam?
Folytasd nyugodtan magadnak. És üldögélj a saját
példáidban: hogyan lehet az igaz, hogy semmi közöm nincs ahhoz, ami történik?
Lehet, hogy a világ csak úgy történik? Lehet, hogy csak szeretném elhitetni magammal, hogy irányításom van felette? Lehet,
hogy csak kétségbeesve próbálok minden elképzelést megragadni, mely illuzórikus, jövőbeni biztonságot
látszik nyújtani, csak azért, hogy ne kelljen megtapasztalnom a jelenben
felbukkanó, nem kívánatosnak, rossznak megtanult érzelmeimet és érzéseimet?
Lehet, hogy az egész életem egy
félreértés ily módon? Lehet, hogy nincs
egy olyan pont, ahova majd egyszer eljutok, és ott végre megnyugodhatom?
Lehet, hogy bármit megtennék azért, csak NE
KELLJEN EZT AZ EMBERI ÉLETET AZ Ő TELJESSÉGÉBEN MEGTAPASZTALNOM? Lehet,
hogy érdemes lenne ezt az egészet valahogy teljesen megfordítva vizsgálnom?
Lehet, hogy itt lenne az ideje, hogy a jelenben
felbukkanó megtapasztalásaimmal foglalkozzam, hogy észrevegyek mindent, ami
elvon innen, ahol épp vagyok, ahol az élet zajlik? Lehet, hogy az élet sokkal
egyszerűbb, mint elhittem, lehet, hogy az
élet pont az és pont úgy, ahogy most van és most történik?
Megengedem-e
magamnak, hogy
megálljak egy pillanatra és magamba eresszem mindezt? Megengedem-e magamnak,
hogy ne nekem legyen igazam?
Megengedem-e magamnak, hogy belemerüljek az életbe, a testembe, a menekülésre
kényszerítő érzéseimbe, és kíváncsian megtapasztaljam, MI IS TÖRTÉNIK, HA VÉGRE MEGÉRKEZEM IDE ÉS MEGÉLEM AZ ÉLETET, AZ
ÉRZÉSEKET címkék, történetek és értelmezések nélkül?
Egyszerűen csak vedd
észre, hogy menekülsz. Vedd észre, ha mentális biztonságot, egy képekben
kivetített jövőt és az általuk előidézett, kellemesnek megtanult testi
érzeteket hajszolod. Vedd észre, mennyire
nem bízol abban, ami van. Hogy mennyire hibásnak véled a valóság útját, és mennyiféle módon próbálsz valami
„jobbat” kihozni belőle. Hogy mennyire félelmetesnek tűnik egyszerűen csak NEM TUDNI, egyszerűen csak LENNI. Mert
az elme mindig hajtani fog. El innen. Ezt pedig csak úgy tudja elérni, ha mindig talál valami kivetnivalót azzal,
ami épp van, mindig valamilyen módon hiányosnak
láttatja és érzékelteti, így mindig elkerülésre, elmenekülésre késztet.
Zsigereinkbe ivódott a fájdalom elkerülése és az öröm keresése. Csak épp az,
amit fájdalomnak hiszünk, nem az, hanem az élet aktuális megjelenésének az ÉRTELMEZÉSE. És amit örömnek hiszünk,
az sem az, hanem egy másik értelmezés. Tudom, nem ezt hallottad és tanultad
eddig. Tudom, hogy nehéz lehet egyáltalán csak beengedi is mindezt. Mégis
biztatlak rá. Mert az ÉLETET egyetlen „helyen” fogod megtalálni: itt és most. És csakis akkor fogsz végleg megnyugodni, ha minden
értelmezésedet és ellenállásodat felszámolod az élet éppen felbukkanó megjelenéséről.
Mert az mindig csak van. Mondhatni semleges. Csak évezrednyi megvizsgálatlan
ős-történetünk vetül rá. (Erről részletesebben írtam egy régi bejegyzésben: Miért érzékelem ilyennek a világomat?)
Byron Katie: Egyet értesz azzal, hogy azért akarod a
sikert, mert azt hiszed, hogy akkor békére lelsz?
Férfi: Igen, pontosan.
Byron Katie: Nos, ahogy itt ülsz ebben a székben és
megtapasztalod a téged körülölelő támogatást, vedd el, amiért jöttél, anélkül,
hogy a testednek hatalmas utat kéne megtennie azért, amid MÁR MOST is megvan.
Ha a békességet keresed, azt ÖNMAGADBAN találod meg. Itt és most keresd meg a
békességet, odabent, ne odakint a világban. Aztán pedig élvezd a külvilágot,
ahogy az megélődik rajtad keresztül.
„Mindannyian arra kondicionálódtunk, hogy a mindenkori
megtapasztalásainkat megmérjük egy kozmikus hőmérőn, mely megmutatja, milyen
messze jutottunk az úton és milyen messze vagyunk még a céljainktól. Amikor épp
fájdalmat, félelmet, kételyt vagy szomorúságot tapasztalunk, azt az ítéletet hozzuk
meg, hogy biztos rosszul csinálunk valamit, rossz úton haladunk. „Rossz vagyok”
– jelentjük ki. „Nem megfelelő megtapasztalás!” Amikor pedig boldogságot és
örömöt tapasztalunk, azt a következtetést vonjuk le, hogy jól haladunk és
közeledünk a tökéletes jövőbeni cél-ponthoz. „Jó vagyok” – szól az ítélet. „Ez
a megfelelő megtapasztalás!” De a MÉRŐMŰSZER HAZUGSÁG. Mert a valóságban
nincsenek mérőműszerek, nincsen senki, aki előírná, mi is a helyes
megtapasztalás. Nincs egy rögzített pont a jövőben, mely felé haladunk, NINCS
VÉGSŐ MEGPIHENÉSI HELY. A jelenbeli megtapasztalásunk sosem jelent semmit és
sosem valami másnak a jele, és nem is egy lépcsőfok a valami felé vezető úton.
Sosem a siker vagy kudarc barométere, és egyáltalán nem figyelmeztet arra, hogy
milyen közel vagy távol vagyunk az otthontól. A jelen megtapasztalás maga az
Otthon. És ha bárki is valaha máshogy beszélt neked erről, csupán azért tette,
mert a saját mérőműszer-ketrecébe zárva érezte magát. Hagyd abba a
méricskélést, az összehasonlítást és élj át minden pillanatot úgy, ahogy van.
Történetek nélkül. Itt nincs ketrec. Így máris és mindig haza érkezel.” (Jeff Foster)
4-napos Byron Katie Munka-Önvizsgálat Intenzív, augusztus 10-13.
Részleteket itt találsz: 4-napos Munka Intenzív