Te Milyen „Szent Hiedelmed” Nevében Háborúzol?

Ma egy rövid Katie audio felvétel magyar fordítását ajánlom figyelmetekbe a „szent vallásainkról”, „szent háborúinkról”, és „Istenről”, ahogy azt a Munkában használjuk. Ezek sokakat zavaró szavak, ezért először a Katie-féle megközelítést tisztázzuk:

„Isten” Katie megfogalmazásában:

Semelyik vallás istenét nem értjük alatta. Isten a Valóság másik elnevezése.

„Én Istenre azt a szót használom: Valóság. Azért nevezem a valóságot „Istennek”, mert a Valóság az úr. Egyszerűen az, ami van. Az utolsó történet: Isten minden és Isten jó.” (Byron Katie)

„Vallás” Katie megfogalmazásában:

A vallásaink azok a szent hiedelmeink, melyeknek teljesen elköteleződtünk, és melyekhez teljesen tudattalanul ragaszkodunk. Amíg felfedezetlenül és megvizsgálatlanul élnek bennünk, addig gondolati, érzelmi és fizikai rabságban vagyunk. A Munka ezeknek a megkérdőjelezéséről szól. Ez a szabadsághoz vezető út.

És akkor a Katie-szösszenet:

Amit hiszel, az a vallásod. Vallásos odaadással köteleződsz el a hiedelmeid mellett. És ebben az elköteleződésben már nem marad hely a Valóság/Isten számára. Ez a te Istened – amit hiszel. Az életed pedig az elmédben elraktározott vallásos elköteleződések megvédelmezéséről szól. Attól félsz, hogy ha nem védelmeznéd a vallásodat, megszűnnél létezni.

Ezért van az, hogy amikor elkezded megkérdőjelezni a vallásos odaadással védelmezett hiedelmeidet, akkor nincs könnyű dolgod. Az egész eddigi életed tűnik el, az összes identitásod, szereped, szép sorjában. Mintha szétesne az eddig ismert világod.

Hallottad már azt a kifejezést, hogy „Ne szórakozz a másik ember vallásával”? Amikor kétségbe vonod azt, amit a másik ember hisz odaadó vallásossággal, akkor rád fog támadni. Háború kezdődik. Ki kezdte a háborút? Te. Hisz belekontárkodsz az ő univerzumába. Nem is történhet más, mint hogy rád ront.

Úgy bizonyosodhatsz meg minderről, hogy amikor valaki a te hiedelmedet piszkálja meg, akkor megfigyeled, hogyan kezdesz érvelésbe, magyarázkodásba, védekezésbe. Lehet, hogy csendben, önmagadban, de az is lehet, hogy hangot adsz neki. És minden alkalommal, amikor magadban vagy hangosan védekezel, az érzéseid azonnal tudatják, veled, hogy háborúba kezdtél. Ilyenkor a saját vallásodért szállsz harcba, és minél erősebb érzelem jelenik meg benned, illetve minél tüzesebben harcolsz, annál erőteljesebben ragaszkodsz az adott „hittételedhez”. Mindez pedig felhívja a figyelmedet arra, hogy „kiestél” valódi természetedből, a szeretetből. Saját valódi természeted ellen harcolsz, ebből ered az összes stressz és feszültség. (Byron Katie)

Felfrissítésre ajánlom még ugyanebben a témában, gyakorlatiasabb megközelítésből ezt a tavalyi bejegyzést:

A Legnagyobb Akadály: Én Tudom

http://onmunka.blogspot.com/2011/05/legnagyobb-akadaly-en-tudom.html

2-napos Hétköznapi ÖnMunka Alaptanfolyam Byron Katie Munka-Módszere alapján: 2012. május 14-15.

Jelentkezési határidő: április 13. Részleteket itt találsz: http://kincsamivan.hu/programok.html

Egyre Több Csoda

„A dolgok önmaguktól történnek meg. Ha kijelentem, hogy „én csinálom ezt”, elszalasztom a csodát.” (Byron Katie)

Belőlem most a hála szól, Andi, hozzád és Mindenkihez. Azokhoz is, akik az elmúlt időszakban tükröt mutatva hozzájárultak ahhoz, ami/aki most vagyok, és azokhoz is, akik semmi egyebet nem tettek, csupán a mindennapi élet részeként a rám hatással lévő folyamatokban részt vesznek. A közelmúltban újraolvastam Katie Négy kérdés című könyvét, most pedig Müller Pétertől az Isten bohócai című könyvet. Döbbenetes felismeréseket éltem át ezeknek az olvasmányoknak valamint a blog és ÖnMunkás csoportbeli események rendszeres nyomon követésének köszönhetően.

Elkezdtem például „adni”. Többeknek kifejeztem a Hálámat azért, mert tükröt mutattak nekem, amiben gyönyörűen - néha nem túl könnyen vagy hamar, ám végül mégis sikerrel - megláthattam saját magamat.  Ennek a cselekedetnek a motivációja belülről jött, írhatnám azt is, hogy ösztönös volt.  Minden alkalommal, amikor valakinek „adtam” pár gondolatot magamból, valójában az adás öröméért tettem. Amikor azonban visszajelzést kaptam, akkor pedig sokkal nagyobb öröm lett úrrá rajtam. Fantasztikus érzés azt megélni, hogy ami nekem semmibe nem került, az a másiknak milyen jól esett, mennyire „szüksége” volt éppen rá, vagy éppen mekkora örömet szereztem neki „csak úgy”. Az adás pillanatának jutalmát számomra tehát megfejelték a visszajelzések. Még akkor is így gondolom, ha talán mindezt csupán én fordítottam le magamnak így.

Kb. másfél éve ÖnMunkázom. Nem a legnagyobb szorgalommal, nem is valódi rendszerességgel, hanem a magam módján. (Nem mintha másképpen tudnám csinálni). Talán ennek (mármint az ÖnMunkának) eredményeként – máskor meg úgy tűnik, hogy a „semmiből” - jött számomra mostanság egy békés, befogadó, harmonikus nyugalmi állapot. Nem háborít fel például az, hogy mások mit tesznek magukkal és a környezetükben élőkkel. Jókat tudok kacagni magamon és néha a kommenteken, facebook-os bejegyzéseken, mindamellett, hogy felettébb hasznosnak érzem őket. Korábban egy-egy csoportos ÖnMunkás összejövetelt követően kerültem a mostanihoz hasonló lelkiállapotba, most meg csoportélmény nélkül. Furcsa és szokatlan helyzet. Talán ezért is tűnik számomra kicsit olyannak, mintha a „semmiből” jött volna. Az a történetem ezzel kapcsolatban, hogy most egy jelentős „hagymahéj-réteget” sikerült (majdnem) teljesen levetkőznöm (igaz ez?). Amit még ehhez hozzá szeretnék tenni, hogy ezek a mind gyakrabban visszatérő, illetve egymást követő kellemes, békés, szeretettel teli állapotok egyre hosszabb ideig meg is maradnak nálam.

Úgy érzem, az utóbbi időszak blog-témái különösen nekem szóltak. A Kivirágzás Ideje Nem Siettethető. Ha megpróbáljuk mégis kinyitni a virágot, abból nem lehet egy csodálatos dolog. Hányszor éltem meg és csináltam a közvetlen környezetemmel kapcsolatban ezt? Talán már 20 éve is van annak, hogy ezeket a köröket futom. Mondták. Többször is. Egy ideje már magam is látom. Belülről, igazán, azonban csak most él(t)em meg. (És ez igaz?- nem tudom. Azt viszont igen, hogy a Katie által sugallt dolgokat egyre inkább megtapasztalom. Nem kell tehát elhinni, ki kell próbálni…)

Az a Valaki Te Vagy. Igen, én. Most az a dolgom, hogy leírom azt, ami bennem van. És ha valaki ebben valahol meglátja Önmagát – úgy, ahogy én is megláttam magamat mások történeteiben -, akkor továbbadtam valamit abból, amit kaptam. Az én belső munkámat csak én végezhetem el. Annak része ez az írás is. A Most-omnak momentán így tudom leginkább a gondját viselni. Ugyanis egy régóta halasztódó szándékom válik valóra ezzel az írással. Volt már olyan érzésem, hogy jó lenne leírni a bennem zajló folyamatokat, valamiért azonban eddig nem vált tetté. Több olyan esetre is emlékszem, amikor azon vettem észre magamat, hogy éppen olvasok egy blog-bejegyzést, amit akár én is megírhattam volna. Sőt, az olvasás percében úgy is éreztem, hogy ezek az én soraim, vagy, hogy ezeket nekem kellett volna leírnom (és akkor esetleg én arathattam volna le értük a babérokat - indult be anno egy-egy történetem). Azok az írások akkor nem általam íródtak meg. Most (már) tisztán látom: azzal, hogy megíródtak, és hogy pont akkor és úgy íródtak meg, gyönyörűen hozzájárultak az én épülésemhez is, ezáltal pedig ezekhez a sorokhoz is. És nincsenek babérok, amiket bárkinek is le kellene aratni. Vannak azonban „hagyma-héjak”. Aki néhányat már lefejtett magáról, tudja, mire gondolok. Aki még nem, azt csak bíztatni tudom, hogy kezdje el, és csinálja. Megéri.

Müller Péter sorai között találtam: „A lelkiállapotunknak nem tehetetlen elszenvedői, hanem előidézői vagyunk.” Ez számomra Katie pepitában. Nem ez az egyetlen olyan gondolat, amiben hasonlóságot vélek felfedezni a két ember által közölni kívántakban, számomra mégis talán az egyik leginkább egybevágó megállapítás. Azzal ugyanis, ha elhisszük a gondolatainkat, előidézhetjük a szenvedéseinket. Ha pedig megkérdőjelezzük őket, akkor előidézhetünk olyan kedves és kellemes lelkiállapotokat is, mint az enyém mostanság.

Még egy idézet a végére Katie-től: „Aki egyetlen embert feltétel nélkül szeret, az az egész emberiséget szereti.” Bennem egyre fokozódó Szeretet van, és Hála. Hála a Családomnak, az ÖnMunkásoknak, és Hála az Istennek!

Nem Érdekesebb Mindenféléket Akarni, Mint A Valóságot Szeretni?

Két újabb kérdés-választ fordítottam le a legfrissebb Byron Katie hírlevélből. Olvassátok, értsétek, kérdőjelezzétek meg a felbukkanó ellenvetéseiteket, és éljetek csodálatos életet. :)

Kérdés: A Valóság elfogadása olyannak tűnik, mintha sosem akarnék majd már semmit. Nem érdekesebb mindenféléket akarni?

  

Katie válasza: Az én tapasztalom az, hogy folyton akarok valamit. Azt akarom, amim van, egészen addig, amíg az el nem megy tőlem. Ez mindig elegendő. Mindig van elég, sőt mindig több van, mint az elég, és mindig minden pontosan érkezik az életembe, és pontosan távozik. Pont akkor, amikor ennek elérkezik az ideje.

Amikor azt akarom, amim van, akkor a gondolat és a cselekedet nem választódnak el; egyként mozdulnak, ellenkezés, ellenállás nélkül. Ha bármikor azt találod, hogy bármiben hiányt szenvedsz, írd le az erre vonatkozó gondolatodat, és kérdőjelezd meg a Négy kérdéssel. Én azt találtam, hogy az élet sosem hiányos, és nincs szüksége jövőre. Minden, amire szükségem van, az épp rendelkezésemre áll, és semmit sem kell tennem érte. Amim van, arra szükségem van, amim nincs, arra épp nincs szükségem, csupán az elmém gyárt egy történetet arról, hogy jobb lenne nekem, ha azom meglenne, ezért nem veszem észre, mi mindenem van, anélkül, hogy bármit is tettem volna érte. Lemaradok az életem szeretetéről, vitázom, ellenállok és küzdök.

Hogy épp most mit akarok? A kérdésedet akarom megválaszolni, hiszen épp ez történik. Válaszolok Neked, mert a szeretet ezt teszi rajtam keresztül. Szeretem ezt az életet. Miért akarnék bármiből is többet vagy kevesebbet, mint amim van? Az összes fájdalmunk ebben rejlik: Azt akarni, ami vagy aki épp nincs. Amit épp látok, ahol épp vagyok, amit hallok, tapintok és érzek – mind-mind jó. Ha szeretnéd az életedet, meg akarnád-e változtatni? Semmi sem izgalmasabb annál, mint amikor azt szereted, ami van.

Kérdés: Néha azt mondod: „A Jóisten/Valóság minden, és a Jóisten/Valóság jó.” Ez nem csak egy újabb hiedelem?

Katie válasza: A Jóisten szó, ahogy én használom, a Valóság szinonímája. Mindig tudom a Jóisten szándékát: Pont az, ami éppen történik, és ez igen jó dolog. Soha többé nem kell megkérdőjeleznem. Soha többé nem kell belefolynom a Jóisten dolgába. Olyan egyszerű ez az egész. És ha erről az alapról tekintek rá, akkor minden tökéletes. Az utolsó igazság, amit úgy is szoktam nevezni, hogy az utolsó ítélet az ennyi: „Minden a Jóisten, és a Jóisten jó.” Azoknak, akik ezt tényleg megértik, nincs szükségük az önvizsgálatra. És végső soron, természetesen, még csak ez sem igaz. De ha ez számodra működik, akkor azt mondom, tartsd csak meg, és legyen csodálatos életed.

(A múltkori kérdés-választ a hírlevélből itt találod: Mit értesz az alatt, hogy a másik ember az én kivetítésem? http://onmunka.blogspot.com/2011/10/mit-ertesz-az-alatt-hogy-masik-ember-az.html)