Mi Köze Egy Vécéülőkének a Boldogsághoz?

„Amikor az életedet felülvizsgálatlan vélekedések alapján éled, és erről még csak nem is tudsz, akkor egyfajta éber álomban jársz-kelsz. Néha ez az álom felkavaróvá vagy akár lidércnyomássá is válhat.” (Byron Katie)

Mostanában elég sok új olvasót üdvözölhetünk a blogon, számukra, és persze a Munka-gyakorlók számára is hasznos lehet ez a Munka alapjait és mibenlétét igen élvezetesen bemutató részlet Byron Katie: A Négy Kérdés című könyvéből. (A könyv eredeti címe: Loving What Is – Szeretni, Ami Van. Kicsit más üzenete van, mint a magyar elcímzésnek. J)

TUDATOSÍTSD MAGADBAN A SZTORIJAIDAT!

Gyakran használom a sztori szót, amikor olyan gondolatokról vagy gondolatsorokról beszélek, amelyeket igaznak nyilvánítunk. A sztori vonatkozhat a múltra, a jelenre vagy a jövőre. Szólhat arról, mi lenne a leghelyesebb és miért. Sztorik napjában több százszor is felbukkannak az elménkben, például, amikor a párunk szó nélkül kikel az ágyból, és kisétál a szobából; ha valaki mosolytalanul bámul ránk; ha valaki nem hív minket vissza; vagy amikor egy vadidegen ránk mosolyog; miután felnyitunk egy fontos levelet; miután szokatlan fájdalmat érzünk a mellkasunkban; amikor a főnök behív az irodájába; vagy a szerelmünk furcsa hangsúlyt használ. A sztorik azok a felülvizsgálatlan értelmezések, melyek megadják a dolgok és történések jelentését. És általában még csak nem is gyanítjuk, hogy nem egyebek puszta kitalációnál.

         Egyszer, amikor bementem egy étterem női mosdójába, egy hölggyel váltottuk egymást az egyetlen vécéalkalmatosságon. Egymásra mosolyogtunk, magamra zártam az ajtót, ő pedig énekelve a kezét mosta. „Milyen kellemes mosdó!” – gondoltam. Aztán, amikor hallottam, hogy a hölgy elmegy, észrevettem, hogy a vécéülőkén csurog a vizelet. „Hogyan lehet valaki ilyen neveletlen? – gondoltam. Hogyan tudta lepisilni a vécét? Csak nem állt rá?” Aztán eszembe ötlött, hogy a nő valójában transzvesztita, aki fejhangon énekel a női vécében. Megfordult a fejemben, hogy utána megyek, és jól beolvasok neki. Miközben az ülőkét tisztogattam, azon járt az agyam, miket vágnék a fejéhez. Aztán lehúztam a vécét. A víz pedig fröcskölve árasztotta el az ülőkét. Én meg csak álltam ott nevetve.

         Ebben az esetben a dolgok természetes rendje világosított fel sztorim hamisságáról, mielőtt még tovább szőhettem volna. Általában azonban nem így történik. Mielőtt rátaláltam az önvizsgálatra, sehogyan sem tudtam véget vetni ennek a fajta gondolkodásnak. Márpedig a kisebb léptékű történetek nagyobbakat szülnek, és ezek még nagyobbakat az élet egészéről, meg arról, hogy a világ milyen veszedelmes hely. A végén ahhoz sem volt erőm, hogy elhagyjam a hálószobámat.

         Amikor az életedet felülvizsgálatlan vélekedések alapján éled, és erről még csak nem is tudsz, akkor egyfajta éber álomban jársz-kelsz. Néha ez az álom felkavaróvá vagy akár lidércnyomássá is válhat. A hasonló esetekben talán felülvizsgálhatod a nézeteid helytállóságát a Munka segítségével, ami mindig megszabadít a kellemetlen sztoriktól. Ki lennél a sztorijaid, a feltételezéseid nélkül? Életed mekkora részében támaszkodsz megvizsgálatlan történetekre és feltételezésekre? Soha nem tudhatod meg, amíg nem kérdőjelezed meg őket a négy kérdéssel.

KERESD MEG A SZENVEDÉST OKOZÓ GONDOLATOT!

Még sosem éltem meg úgy feszültséggel teli érzést, hogy az nem egy hamis gondolathoz való ragaszkodásból fakadt volna. Valamennyi kellemetlen, gyötrő érzésünk mögött egy számunkra nem igaz gondolat lappang. „A szélnek nem kéne fújnia.” „A férjemnek egyet kéne értenie velem.” Olyan gondolatokat melengetünk tehát, melyek szembehelyezkednek a valósággal. Mindez pedig feszültséggel teli érzéseket ébreszt bennünk, és ezzel cselekvésre késztet. Ez pedig újabb és újabb stressz forrása lehet. Ahelyett, hogy megértenénk a kiváltó okot – a gondolatot -, a kellemetlen érzésen próbálunk meg változtatni, mégpedig úgy, hogy önmagunkon kívülre tekintünk. Megpróbáljuk megváltoztatni a másik embert, belemenekülünk az evésbe, a szexbe, az alkoholba, a drogokba, esetleg a pénzhajhászásba. Ezek pedig ideiglenesen megnyugvást hoznak, és azt a látszatot keltik, hogy urai vagyunk a helyzetnek. A kiindulási ok azonban még mindig a helyén van.

         Mivel az embert könnyen elsöprik az érzelmi viharok, sokat segít, ha ilyenkor az eszünkbe idézzük, hogy valamennyi zaklató érzés ébresztőóraként működik, mely arra figyelmeztet, hogy ideje kikászálódni az álmok világából. A depresszió, a félelem, és a szenvedés valójában ajándékok, melyek így szólnak hozzánk: „Édesem, nézd csak meg jobban, mit is gondolsz most éppen. Olyan mesét hiszel éppen el, mely nem igaz számodra.” Az álmok országában rekedve megpróbáljuk megváltoztatni és manipulálni kellemetlen érzéseinket, mégpedig úgy, hogy önmagunkon kívülre tekintünk. Rendszerint már a gondolat tudatosulása előtt ellepnek minket a vele járó érzések. Ezért is mondom, hogy az érzés ébresztőóra, amely arról ad hírt, hogy olyan gondolatot dédelgetünk éppen, melyet talán érdemes lenne alávetni a Munkának. Ha a Munka fegyvertárával eredünk a nyomába egy-egy hamis gondolatnak, mindig visszajutunk az alapkérdéshez: kik vagyunk valójában? Fájdalmas ügy, ha másnak hisszük magunkat, mint amik valójában vagyunk, és ha más történetet élünk, mint a boldogságé.

Ha tűzbe ér a kezünk, senkinek nem kell ránk szólnia, hogy rántsuk el, nem igaz? Ugye, hogy nincs szükség hosszadalmas fontolgatásra? Nem: amint a kezünk a lánghoz ér, kirántjuk a tűzből. Irányítanunk sem kell, a kéz önmagát mozgatja. Hasonlóképpen, ha egyszer önmagunkba tekintve megértjük, hogy ez vagy az a hamis gondolat szenvedéseink forrása, eltávolíthatjuk a közelünkből. A gondolat felbukkanása előtt nem szenvedtünk, és amennyiben felismerjük a hamisságát, szintén megszűnnek kínjaink. Így működik a Munka. „Hogyan reagálok az adott gondolatra?” Bedugom a kezemet a tűzbe. „Mit tennék nélküle?” Kirántanám a kezemet a lángokból. A lángok nyaldosását érezve a bőrünkön, ösztönösen is elrántjuk a kezünket, senkinek nem kell erre utasítást adnia nekünk. Amennyiben a kínzó gondolat ismét jelentkezik, az elme gépiesen visszahőköl a fájdalom forrásától. A Munka tudatosítja bennünk belső történéseink oksági láncolatát. Ha egyszer felismerjük, hogyan működik a szenvedésünk, minden fájdalmunk elenyészik.

(Byron Katie: A Négy kérdés – Édesvíz – néhány helyen módosítottam az eredeti fordítást)

Ha szeretnél felébredni az éber álomból, ha szeretnéd, hogy a lidércnyomásnak vége legyen, tanuld meg a Munkát: gyötrő gondolataid megkérdőjelezését. Profin, gyakorlatiasan, intim csapatban, szeretetteljes légkörben.

A következő 2-napos ÖnMunka Alaptanfolyam Byron Katie Munka-Módszere alapján: 2012. augusztus 11-12. Jelentkezési határidő: július 25.

Részleteket itt találsz: http://kincsamivan.hu/programok.html

Ha Már Elég Volt a Drámázásból – Avagy a Te Boldogságod Kitől Függ?

„A legtöbb ember abban a hitben él, hogy csak akkor élhet szeretetben és kerülheti el a magány, ha rátalál valaki különlegesre. Ősi hiedelem ez, és nagy bátorság kell a megkérdőjelezéséhez. De ha megteszed, óriási meglepetésben lesz részed: képessé válsz érzékelni a szeretetet, akár van veled valaki, akár nincs. A vele és a nélküle egyenlővé válnak, rájössz, hogy mindkettő ugyanolyan jó.” (Byron Katie)

„És Mi a Baj Ezzel?” – Egy Fontos Feltáró Kérdés

Használok egy „csúnya” kérdést a Munka facilitálások során. Azért „csúnya”, mert nem hagyja, hogy továbbra is onnan közelítsd meg az életedben felbukkanó helyzeteket, jelenségeket, illetve más embereket és önmagadat, ahogy azt eddigi életed során megtanultad. Nem engedi, hogy tovább drámázz. Szépen, egyenként visszabontja a dráma-rétegeidet.

Mondok egy példát: Valakivel, mondjuk, azon a történetén dolgozunk, hogy „A párom elfelejtett felköszönteni a szülinapomon”. Ilyenkor érdemes mélyebbre is menni, és feltenni azt a kérdést, hogy:

”És mi a baj azzal, hogy a párod elfelejtett felköszönteni a szülinapodon?”

Már ekkor keletkezik némi döbbenet, hisz hát egészen eddig (szinte) mindenki egyetértett az „alanyunkkal” (nevezzük őt így) abban, hogy a párjának az lenne a dolga, hogy felköszöntse a szülinapján. Erre az egyetértésre valók, például, a barátnők. Hisz azt tanultuk meg, hogy a barát arra való, hogy egyetértsen velünk és velünk szenvedjen. Sőt, időnként akár még egy kolléganő is megteszi, akinek jól elpanaszolhatjuk, hogy milyen szegény, szerencsétlenek is vagyunk, mert olyan párt fogtunk ki, aki még erre az alapvető semmiségre sem képes.

Nos, egy Munka-önvizsgálat során tőlem nem fogod megkapni azt az együtt-sajnálkozást, amiből fenntarthatod a Szegény Én identitásodat, hisz én pont azért vagyok, hogy felismertessem és megkérdőjeleztessem veled, mintegy „elvegyem” tőled azokat a történeteket, melyek az összes szenvedésedet okozzák. Mindemellett, elmegyek veled „oda, ahol vagy” – így hívjuk ezt a Munkában -, azaz felidézem, amikor a számodra stresszt okozó történetek még számomra is stresszt okoztak, így teljesen meg tudom érteni, miben vagy. Csak már nem fájok veled, épp ezért tudok más utat megláttatni veled. Helyetted nem tudom megcsinálni, és az is lehet, hogy nem elsőre engedődik ez meg neked.

(Nagyon fontos megjegyzés: tudj róla, hogy amíg érzelmileg érintettnek érzed magad valaki történetében, addig a te saját megvizsgálatlan történetedről van szó, amivel neked van dolgod. Vagyis, ha téged is felháborít, hogy az a pár elfelejtette a szülinapi köszöntést, akkor neked is jó ezt megMunkáznod.)

Szóval, akkor, nézzük újra:

”És mi a baj azzal, hogy a párod elfelejtett felköszönteni a szülinapodon?”

„Hát, az, hogy ennyire nem figyel rám.” (Teljes bizonyossággal tudhatod, hogy ez igaz? Ezt a gondolatot később megkérdőjelezzük, most még megyünk mélyebbre.)

„És mi a baj azzal, hogy nem figyel rád?”

„Hogy nem vagyok fontos neki.” (Teljes bizonyossággal tudhatod, hogy ez igaz? Ez is megkérdőjelezésre vár.)

„És mi a baj azzal, hogy nem vagy fontos neki?”

Na, ennél a kérdésnél már nagy zavarodottság tud lenni…

„Hát, hogy-hogy mi? Nem az a párom dolga, hogy figyeljen rám és fontos legyek neki?”

Ilyenkor szoktam mondani, hogy legalább már kicsit ráláthat arra, miért is „tartja” a párját. Igen, ez is egy „csúnya” kifejezés, mégis ez van. És ilyenkor szoktam a csoport többi tagját is megkérni, hogy nézzenek bele, vajon ők miért is tartják a párjukat? Mit akarnak tőle? Milyen elvárásokkal élnek felé? (És életünk összes szereplőjével való kapcsolatunkat is érdemes eszerint megvizsgálnunk.)

„Szóval, az a párod dolga, hogy figyeljen rád és fontos legyél neki?” (később megkérdőjelezés) „És mi a baj azzal, ha nem figyel rád és nem vagy fontos neki?”

„Az, hogy így nem lehetek boldog. Mert nem úgy bánik velem, amitől én boldog vagyok.”

„Tehát, csak akkor lehetsz boldog, ha a párod úgy bánik veled, ahogy szeretnéd?”

„Igen. Hát, nem ez a természetes?”

„Mi szólnál, ha megkérdőjeleznénk ezt a gondolatot? Feltéve, hogy szeretnél akkor is boldog lenni, ha a párod vagy bárki más nem úgy bánik veled, ahogy szeretnéd.”

„Jó. Ez szuper lenne!”

Akkor nézzük meg együtt ennek a gondolatnak a megvizsgálását. Végezd velem a Munkát! Keress egy olyan személyt az életedből, akivel kapcsolatban ez igaz rád:

Csak akkor lehetek boldog, ha a XY úgy bánik velem, ahogy szeretném.

1. Igaz az, hogy csak akkor lehetsz boldog, ha XY úgy bánik veled, ahogy szeretnéd? Igen/Nem. (Nem tudom.) Nincs magyarázkodás, hogy Igen, mert… És nem az a lényeg, hogy ’Nem’ legyen a válasz. Csak engedd mélyen magadba a kérdést. Abba a nem-tudás térbe, ahol más válaszok is rejtőzhetnek a kérdéseidre, mint amit eddig hallottál. A Munka meditáció.

2. Teljesen, száz százalékig biztos lehetsz benne, hogy csak akkor lehetsz boldog, ha XY úgy bánik veled, ahogy szeretnéd? Igen/Nem. (Nem tudom.)

3. Mi zajlik benned, ha elhiszed, hogy csak akkor lehetsz boldog, ha XY úgy bánik veled, ahogy szeretnéd?

a) Ez a gondolat feszültséget vagy békességet kelt benned?

b) Hogyan bánsz magaddal, hogyan viszonyulsz magadhoz, ha elhiszed, hogy csak akkor lehetsz boldog, ha XY úgy bánik veled, ahogy szeretnéd? Miket gondolsz magadról?

c) Hogyan viszonyulsz ilyenkor ahhoz az emberhez, aki szerinted nem megfelelően bánik veled? Hogyan nézel rá, milyen közel engeded magadhoz, miket gondolsz róla?

d) Milyen érzés jelenik meg benned, ha elhiszed ezt a gondolatot? Hol érzed a testedben?

e) Milyen mániáid, szenvedélyeid, függőségeid jutnak eszedbe, ha elhiszed ezt a gondolatot? Hova menekülsz, mivel vigasztalod magad?

f) Mitől félsz, mi történne, ha nem hinnéd el többé, hogy csak akkor lehetsz boldog, ha XY úgy bánik veled, ahogy szeretnéd? Mire jó neked ez a gondolat, mit kapsz tőle?

g) Mire nem vagy képes, amikor elhiszed azt a gondolatot, hogy csak akkor lehetsz boldog, ha XY úgy bánik veled, ahogy szeretnéd?

h) Mi mindent nem kell megtenned, ha ezt elhiszed? Mi minden alól ad felmentést ez a gondolat?

4. Ki lennél a gondolat nélkül, hogy csak akkor lehetsz boldog, ha XY úgy bánik veled, ahogy szeretnéd?

Következzenek a Megfordítások. Az eredeti állításunk: Csak akkor lehetek boldog, ha a XY úgy bánik velem, ahogy szeretném.

+ Csak akkor lehetek boldog, ha XY nem úgy bánik velem, ahogy szeretném.

Hogyan igaz ez? Mit mond ez nekem?

Csukd be a szemedet, engedd be ezt a megfordítást, és keresd meg az igazságot benne. Most nem feltétlenül konkrét, az életedből vett megtörtént példákat keresel (azokat is lehet), hanem egy kicsit szimbolikusan nézel bele ebbe az elsőre nagyon abszurdnak tűnő megfordításba. És a „keresés” nem a megfelelő szó. Ne keress, hanem csak engedd magadba az állítást, és várj. Kérdezz és várj! Ha kérdezel és vársz, akkor előbukkan belőled a válasz. Ha keresel, akkor a szokásos jól-tudom elmédet, a szokásos gondolataidat tudod csak meglátni, megtalálni. És ne hagyd, hogy kidobjon a megfordítás, az elme hajlandó kimenekülni a példakeresésből, és egy pillanat alatt rávágni, hogy „Erre aztán nincs példa. Ez nem lehet igaz. Nem tudom.” Így nincs esélyed az öngyógyulásra. Mindenre van példa, csak türelmesen várd meg, hogy felbukkanjon, és ne csak egy, hanem legalább kettő, de még inkább három.

Olyan példákat kereshetsz itt, amikor valaki nem úgy bánt veled, ahogy szeretetted volna, és pont ez indított el benned egy olyan folyamatot, hogy függetlenítsd magad a külvilágban való keresgéléstől. Igen, ez a jól elcsépelt frázis: amíg önmagadban nem találod meg a boldogságot, addig hosszú távon senki nem fog tudni boldoggá tenni. Sőt, pont arra leszel kihegyezve, hogy megtaláld benne, ami boldogtalanná tesz. Nem is lehet másképp, hisz még „magadnak nem vagy meg”. Elkülönültél, elváltál önmagadtól, elhitted, hogy hiányaid vannak, és azóta ezeket a képzelt hiányokat kívülről próbálod pótolni. Amíg azonban nem látsz rá, hogy belül nincs semmi hiány, addig fenntartódik ez a játszma, ez a kívül keresgélés. A Négy kérdés és megfordítások minden képzelt hiányodat felfedezteti veled, és meg is kérdőjelezi. Így pedig fokozatosan visszatalálsz önmagadhoz, és már nem a külvilágot fogod zaklatni a „tegyél már boldoggá” című elvárásaiddal. Nagyon felszabadító így élni.

+ Csak akkor lehetek boldogtalan, ha a XY úgy bánik velem, ahogy szeretném.

Az előzőre nagyon hajaz. Hisz, ha valaki pont úgy bánik veled, ahogy szeretnéd, akkor semmi sem késztet arra, hogy elindulj önmagadba, a végső ön-elfogadás, önszeretet, feltétel nélküli boldogság túrájára. És így retteghetsz, hogy „Jaj, mi lesz, ha elveszítem ezt a tökéletes embert az életemből, aki pont azt adja nekem, amire szükségem van?” Már ettől a gondolattól boldogtalan vagy. És bármikor dőlsz, ha ő dől, és nem szolgálja ki tovább az igényeidet, szükségleteidet. Vagyis nem tudod megtanulni a valódi boldogságot, „csak” ennyi marad ki az életedből.

+ Csak akkor lehetek boldog, ha úgy bánok magammal, ahogy szeretném.

Bárhol, ahol azt érzékeled, hogy a másik nem bánik veled úgy, ahogy szeretnéd, ott te nem bánsz saját magaddal úgy, ahogy szeretnéd. A külső ember ennek a tökéletes visszatükröződését adja, ezért nagyon hálás vagyok neki. Nélküle mindezt nem láthatnám meg. Általa ráébredhetek minden olyan pontra, ahol magamnak nem vagyok fontos, ahol magamat nem teszem boldoggá, ahol ütöm-vágom, szőnyeg alá söpröm. Azt ajánlom, hogy írj össze mindent, amiben szerinted a másik ember nem jól bánik veled, és vesd alá a négy kérdésnek, merülj el benne, és lásd meg, hogyan bánsz saját magaddal. Ahogy haladsz ezzel a Munkával, úgy bánsz majd egyre kedvesebben saját magaddal, és tünedeznek el az eddig érzékelt hiányaid.

Jó Munkát kívánok ÖnMagadhoz!

Munka, Üzlet, Pénz Témájú Idézetek 2.

Fordítottam néhány újabb pénzzel, üzlettel és munkával kapcsolatos idézetet Byron Katie, Question Your Thinking, Change the World (Kérdőjelezd meg a Gondolkodásod és változtasd Meg a Világot) című tematikus idézetes könyvéből. Az előző csokrocskát is érdemes felidézni, itt találod: http://onmunka.blogspot.hu/2012/03/munka-uzlet-penz-temaju-idezetek-1.html

„Szeretem, amikor van pénzem, és azt is szeretem, amikor nincs pénzem. Számomra a pénz elköltése semmi több, mint olyasvalaminek a továbbadása, ami soha nem is volt az enyém. Semmit nem tehetek, hogy megtartsam, amennyiben továbbadásra van szüksége. És ha nincs szükség a továbbadására, akkor nincs szükség a hozzám jövetelére sem. Szeretem, amikor eljön hozzám, és azt is szeretem, amikor elmegy tőlem.

Szeretem, hogy a tőzsde nem működik együtt veled abban, hogy milliókat keress, mert ez hozzájárul ahhoz, hogy a valódi békéhez és boldogsághoz juthass el. Minden ezt a célt szolgálja. Keresd meg a saját megoldásodat. És ha megkapod azt a rengeteg pénzt, és boldog vagy, tökéletesen boldog, na, mihez is fogsz akkor kezdeni? Ülni, állni, vagy feküdni fogsz. Ennyi. És szemtanúja leszel az elmédben zajló történeteknek, melyekkel még mindig nem foglalkoztál úgy, ahogy megérdemlik: megértéssel, úgy, ahogy egy szerető anya foglalkozna a gyermekével.

Amikor már elérted a totális üzleti sikert, és több pénzed van, mint amit az életben el tudnál költeni, akkor mid is lesz pontosan? Boldogságod? Hát nem ezért akartad a pénzt? Mi lenne, ha lerövidítenéd az utat, és életre szóló megoldást találnál? Válaszold meg ezt a kérdést: Ki lennél a történeted nélkül, hogy „A jövőm attól függ, hogy megcsinálom-e azt a sok pénzt”? Boldogabb. Nyugodtabb. A pénzzel vagy nélküle. És máris mindened meglenne, amiért a pénzt akartad.

Ha felveszlek a cégemhez, te pedig nem felelsz meg az elvárásoknak, akkor megköszönök neked mindent, amit tettél, majd elbocsátalak. Lehet, hogy előbb elbeszélgetek veled, hogy ráláthassak, van-e valami, amit nem vettem észre a munkahelyi teljesítményeddel kapcsolatban. És ha nem felelsz meg az elvárásaimnak, akkor megköszönöm neked, mert tudom, hogy megtetted, ami tőled telik, és elbocsátalak, majd felveszek egy olyan embert, aki képes elvégezni azt, amit én kérek.

         Nem az alkalmazottaimon múlik, hogy elvégzik-e azt, amit akarok, csak rajtam múlik. Én vagyok a főnök. És az elbocsátásod kedvesség, hisz épp most engedtelek ki egy kínzókamrából, ezzel lehetővé téve számodra, hogy olyan helyre kerülj, amihez képességed van. Így a tiszta-elméjűségemnek és a kedvességemnek köszönhetően, ez az állás most az elvégzéséhez megfelelő ember számára nyílik meg. Bármi, ami ennél kevesebb, mazochizmus: kínzás számodra és számomra is.

Mikor is rúgjál ki valakit? Nagyon egyszerű: amikor szeretnéd, hogy a munka el legyen végezve. Azt akarod, hogy a munka el legyen végezve, vagy azt, hogy nem? Csak ne vágd át tovább magadat. És ily módon az illetővel a megértés pozíciójából tudsz majd beszélni, hiszen épp a saját életedért vállalsz felelősséget.

Te vagy a saját főnököd. Még akkor is, ha a világ legutálatosabb melóját végzed, te vagy a saját főnököd. És ha nem szereted a munkádat, üdvözöllek a Munka önvizsgálatában.

Ha nem lenne pénzem, bármit megtennék, hogy kifizessem a számláimat. Csak épp nem tervezném el, hogyan is fog mindez kinézni. És akkor szívesen mosnék padlót, takarítanék házakat, és nagyon élvezném. És az egyik dolog elvezetne a másikig, az egyik munka elvezetne a következőig, és saját magamért tenném, és minden pillanatát élvezném. Nem tudok nem gazdag lenni. Az egésznek semmi, de semmi köze a pénzhez.”

Hogyan Csupaszít Boldoggá Byron Katie Munka-Módszere 1.

„A Munka jóval több egy közönséges módszernél: Lényed legmélyét kelti életre.” (Byron Katie)

A napokban olvastam egy angol nyelvű cikket arról, mi az a 15 dolog, ami akadályozza a boldogságunkat. A cikk szerint csupán ezeket kell abbahagynunk, és hipp-hopp mi magunk leszünk a megvilágosodott Öröm. Ez is azon utasítás-gyűjtemények egyike, melyekből megtudhatjuk, mit KÉNE csinálnunk ahhoz, hogy boldogabbak legyünk. Egyetlen problémám van az ilyen tanács-listákkal: a HOGYAN nem igazán szerepel bennük, csak a MIT.

Egyik kedvencem, például, az „Engedd el…” típusú jótanács. Értem én, köszönöm szépen, na de PONTOSAN MIT IS CSINÁLJAK AHHOZ, HOGY EZ MEGTÖRTÉNJEN? Ha épp ezerrel ragaszkodom, ragaszkodnék a páromhoz, aki épp tegnap hagyott el, és majd belegebedek a fájdalomba, akkor HOGYAN ENGEDJEM EL?

Byron Katie Munka-Módszere a HOGYAN. Megtapasztaltatja Veled, hogy minden érzelmed, érzésed, cselekvésed, viselkedésed az előzetesen felbukkant, elhitt gondolataid KÖVETKEZMÉNYE. A Teremtés sorrendje, ahogy Katie magyarázza: GONDOL-ÉREZ-CSELEKSZIK. Vagyis hiába próbálok a cselekvésen javítgatni, miközben a kiindulás OK, a GONDOLAT még megvizsgálatlan bennem. Ezért aztán, ha egy bizonyos fájdalmasnak megélt helyzetet szeretnék „elengedni”, annyi a dolgom, hogy felfedezzem, nyakon csípjem azokat a zaklató gondolatokat, melyek a fájdalmamat okozzák, majd megkérdőjelezzem őket.

A fent említett elengedős helyzetben, például, nem az a bajom, hogy a párom elhagyott, hanem az, ahogyan az elmém értelmezi a történteket. Beindulnak a nem tudatos szinten lévő program-hiedelmeim, és ezek vetítődnek rá a helyzetre, magukkal vonva az érzelmi fájdalmat. Nem az fáj, hogy elment, hanem az, aminek az elmém gondolta őt az életemben. Mit JELENT ő nekem? Érzelmi vagy anyagi biztonságot? Hogy van kihez odabújni? Hogy van kiről gondoskodni? Hogy van kivel házisárkányoskodni? Hogy van kire építenem a jövőmet? Hogy van kivel szerelmeskedni, kirándulni, együtt enni, a problémáimat megosztani, stb.stb.? Nos, nekem ezekre a dolgokra van szükségem, nem pedig rá. Csúnya dolog, tudom, mégis így van. És amíg ezek a szükségleteim vetítődnek rá, addig nem fogom tudni „elengedni”. Ha azonban szép sorra veszem ezeket a szükségleteimet, a róla szóló történeteimet, akkor a ragaszkodásom-csimpaszkodásom hamarosan ELENGEDŐDIK.

Azért emeltem ki nagybetűvel, hogy ELENGEDŐDIK, mert az egész folyamat AUTOMATIKUS. „Én” nem csinálok semmit, csupán megvizsgálom a gondolataimat őszinte kíváncsisággal (nem azért, hogy elengedjem őt!!!), a változás pedig önmagától megy végbe. Mert ha az elmém már nem hiszi el a gondolatot, akkor nem fogok fájni, így másképp fogok tudni cselekedni. Másképp fog csinálódni.

NEM TE CSINÁLOD. Nem kell semmin sem erőlködnöd. A változás automatikus, ha a kiindulási ok, a gondolat megvizsgálásra kerül, és így az elme elereszti a hozzá való ragaszkodását. Ja, és igen, nem is Te ragaszkodsz, hanem az elméd. A jól-ismert, jól bevésődött, jól-megszokott történeteihez.

KI LENNÉL A TÖRTÉNETEID NÉLKÜL?

Az a cikk arra nagyon jó volt, hogy összeszedje a főbb csomópontokat, melyek vonatkozásában a rendszeres Munkázás következtében automatikus változás indul el az életedben. Két részre szedtem a 15 pontot, íme az első felvonás:

1. Elengedődik a Vágy, hogy Mindig Nekem Legyen Igazam

A jól-tudom elme (egó) egyik legerősebb alapköve az a vágy, hogy „nekem” legyen igazam. Mindent megtesz azért, hogy kiharcolja az igazát, övé legyen az utolsó szó, még akár kapcsolatokat is feláldoz ennek a vágyának oltárán. Ezt a működést akkor is megfigyelhetem magamban, ha esetleg nincs bátorságom kimondani az „igazamat”, gondolatban azonban jól odamondom a másiknak. Mivel az ÖnMunka egyik alappillére az „Igaz ez?” kérdés, így a rendszeresen önmunkáztatott elme fokozatosan kivonul az addig foggal-körömmel védelmezett álláspontjainak védelmezéséből, így elengedődik az a vágyam, hogy nekem legyen igazam. Ez pedig sokkal nyitottabbá tesz más vélemények meghallgatására és befogadására, a másik ember nézőpontjának mélyebb megértésére, a valódi odafigyelésre. Arról nem is beszélve, hogy mennyi érzelmi feszültségtől szabadulok fel az ellenkezésem, ellenállásom, követelőzésem feladása folytán. Tedd fel magadnak a kérdést:

Ki lennék a történetem nélkül, hogy igazamnak kell lennie? Hogyan bánnék a másik emberrel, ha nem tudnám többé elhinni, hogy igazamnak kell lennie?

2. Elengedődik a Vágy, hogy Mások és a Világ Dolgát Irányítani Akarjam

A jól-tudom elme legfontosabb tápláléka az az illúzió, hogy ő kontrollálja, irányítja az életet: a történéseket, helyzeteket, és a benne szereplő embereket. Akkor érzi biztonságban magát, ha elhiszi, hogy ő irányít, aminek következtében folyamatosan résen kell lennie, minden eshetőségre felkészülten, nehogy számára „kedvezőtlenül” alakuljanak a dolgok. Engedd meg magadnak egy pillanatra, hogy megláthasd, megérzehesd, mekkora energiádat emészti fel ez a folyamatos kontrollálási vágy. Tedd fel magadnak a kérdést:

Ki lennék a történetem nélkül, hogy irányítanom kell az életet és a benne szereplő embereket? Hogyan bánnék a másik emberrel, ha soha többé nem lenne vágyam őt irányítani (csak, hogy úgy csináljon, ahogy én szeretném)?

3. Nem Okolok Többé Másokat Semmiért

Arra kondicionálódtunk, hogy amikor nem úgy történnek a dolgok, ahogy azt szeretnénk, akkor kifelé mutogatunk bűnös után keresgélve. „Ő tette ezt velem. Miatta vagyok boldogtalan. Megbántott, tönkretett, eldobott.” Így pedig egész életemben játszhatom az áldozatot, a mártírt; hihetetlen energiámba kerül ennek az identitásnak a fenntartása, de a jól-tudom elme megrémül, ha csak egy kicsit is megpiszkálódik ez a kétes „biztonsága”. Minden hitét abba fektette, hogy ő egy áldozat, mi lenne belőle enélkül? Tedd fel magadnak a kérdést:

Ki lennék a történetem nélkül, hogy ő az oka a „bajomnak”?

„Semmi sem veled történik, hanem érted.” (Byron Katie)

4. Nem Becsmérlem és Ostorozom Magam Többé

És ha épp nem másokat okolok a bajaimért, akkor agyonszidalmazom saját magamat: „Hogy lehettem ilyen hülye? Miért nem figyeltem jobban? Miért nem csináltam meg jobban? Egy nagy vesztes vagyok, akinek semmi sem sikerül. Teljesen reménytelen vagyok. Sosem fogok megváltozni. Valami nagy baj van velem. ” Azt tanultuk meg, hogy szinte kötelességünk ócsárolni magunkat valamiért; aki nem így tesz, az nem is normális. Onnan tudhatom, hogy „rendben” vagyok önostorozás-kondicionáltságból, hogy rendszeres negatív ön-kommunikáció zajlik a fejemben. Megfigyeltem-e már, hány gondolattal elégedetlenkedek önmagammal akár csak egyetlen óra leforgása alatt?

Ki lennék a történetem nélkül, hogy valami baj van velem?

5. Előkukucskál Belőlem az ÖnBizalom

Miután szép sorban megkérdőjelezem a félelemmel teli önkorlátozó hiedelmeimet, melyek azt mondatják velem, hogy „Na, én erre nem vagyok képes”, előbukkan valódi ÖnBizalmam, mely mindig is ott volt velem, csak a vastag hiedelem-réteg eltakarta. A valódi ÖnBizalmat nem lehet fejleszteni; automatikusan bukkan elő, ahogy fogynak bennem az önkételkedő gondolatok. Többször hangsúlyoztam már, hogy a Munka nem új, „pozitív” programokat ír belénk, hanem a megkérdőjelezés által elengedődnek az eddig cipelt programjaink, ami pedig marad, az, Aki Mindig Is Voltam/Vagyok.

Ki lennék a történetem nélkül, hogy az aktuálisan előttem álló lépésre nem vagyok képes?

6. Nem Akaródzik Többé Panaszkodnom

Soha nem az adott helyzettel van baj; az elégedetlenségemet és szenvedésemet azok a történetek okozzák, melyekkel az aktuális történéseket a jól-tudom elmém felülírja: értelmezi. És mivel ezek a történetek érzelmi fájdalmat okoznak, előbb-utóbb felfigyelek rájuk, és lehetőségem van alávetni őket a Négy Kérdés és Megfordításoknak. Az elme így már nem fog ragaszkodni ezekhez az értelmezésekhez, így nem fogja tudni azt érzékelni, hogy valami nem oké, valami miatt hőzöngeni, panaszkodni kell. Minél több ilyen történetemet vetem vizsgálat alá, annál könnyedebben áramlok majd az eseményekkel, fennakadás, mentális ellenállás nélkül. Ez pedig valami elképesztően fincsi állapot!

A Valóság mindig kedvesebb, mint a sztori, melyet köréje szövünk.” (Byron Katie)

Ki lennék a történetem nélkül, hogy valami baj van életem egy bizonyos helyzetével?

A folytatással jövő héten érkezem, addig is Munkálkodjatod őszintén, kíváncsian, nyitottan. Szolgáljon nagy örömötökre és boldogságotokra ez a Csodás „Eszköz”.

„Tudom, mi a legjobb számodra” – Byron Katie videó

Mindannyian úgy kondicionálódtunk, hogy azt hisszük, az a dolgunk, hogy megmondjuk másoknak, szerintünk hogyan kéne élniük az életüket. És tudat alatt ezt azért csináljuk, mert azt hisszük, hogy így szeretjük jól őket… „Én jobban tudom, mi a legjobb számodra!” Hallod ebben a mondatban az arroganciát és az erőszakot? Képzeld el az életedet nélküle:

Ki lennél, ha soha többé nem kéne „jól” tudnod, hogy mi a „jó” a másik számára, még ha az a gyereked is? Mert, ha a gyerekedről van szó, akkor még inkább „jól tudod”. Megint csak ingoványos a talaj, hisz szülőként végképp úgy gondoljuk, hogy gyerekünknek az általunk kijelölt úton kell végigmennie, mert majd akkor lesz „megfelelő”, „sikeres” és „boldog”. Teljesen biztos lehetsz ebben? Hogyan éled az életedet, ha elhiszed a gondolatot, hogy a gyerekednek a te utasításaidat kell követnie, ő meg érdekes mód nem így tesz? Mennyire vagy TE hiteles a boldogság tanításában? Istenem, mennyi feszültségtől kímélhetnénk meg a gyerekeinket, no meg persze magunkat, ha nem ragaszkodnánk foggal-körömmel ezekhez a bezápult hiedelmekhez! És mennyivel több szeretet lenne a kapcsolatainkban…

Ha elég bátor vagy, írd össze az összes, gyermekeddel kapcsolatos elvárásodat, melyeket, ha teljesít, akkor szerinted boldogabb lesz, majd vizsgáld meg őket egyenként a Négy Kérdéssel és a Megfordításokkal.

Segítségképpen itt egy újabb Byron Katie videó, amit egy börtönfoglalkozáson rögzítettek. Katie rendszeresen jár börtönökbe, hogy megtanítsa az ott élőknek megkérdőjelezni a stresszes gondolataikat. Ebben a videóban Katie egy Apának segít megvizsgálni a lányával kapcsolatos elvárásait. Ismerjetek rá önmagatokra, bármilyen kapcsolatotokra illjenek is az itt elhangzottak. És tegyétek fel magatoknak a jól ismert kérdést: Kinek a dolgával foglalkozom?

Levél a Férfiaknak (És a Nőknek)

„A szeretet azt mondja, ’Szeretlek, minden körülmények között.’ A szeretet azt mondja, ’Rendben vagy úgy, ahogy vagy.’ És ez az egyetlen dolog, mely gyógyítani képes; ez a kapcsolódás egyetlen útja. Ha úgy gondolod, hogy a Férfinak/Nőnek másmilyennek kéne lennie, mint amilyen, nem szereted. Abban a pillanatban azt szereted, aki majd a manipulációd eredményeképpen lesz. Eldobható, egészen addig, amíg olyanná nem válik, mint a fejedben lévő kép.” (Byron Katie)

Drága Férfiak!

Nézlek Benneteket. Csodálatosak vagytok. Nyílt szívűek, bátrak, szeretettel teliek, ragyogók. Rengeteget tanulok Tőletek. Tanulok kapni. Tanulok adni. Tanulok meghallgatva lenni. Tanulok szeretve lenni. Tanulom magamat még mélyebben felfedezni. Tanulom elfogadni tudni mindezt. Néha nem könnyű. Néha még úgy gondolom, nem érdemlem én ezt meg. Hogy az Élet nem lehet olyan kegyes hozzám, hogy ennyi csodás Férfit ismerhessek. Aztán hál’ Istennek, eszembe jut a Négy kérdés és a Megfordítások.

Mert az Élet végtelenül kegyes hozzám, amióta én kegyes vagyok magamhoz, és felülvizsgálom ön-nemszerető gondolataimat. Annyira kegyes, hogy előfordul, sírok. Olyan hálát érzek mindezért, hogy ilyen ügyetlen szavakban próbál ez most megfogalmazódni. Nem baj, ha ügyetlen, szeretném megosztani Veletek. Szeretném, ha tudnátok, micsoda ajándék vagytok. Nekem. Nekünk. Magatoknak.

Köszönöm Nektek, hogy ennyi félék vagytok. Köszönöm, hogy beleláthatok a világotokba. Köszönöm, hogy a szemembe néztek, hogy rámmosolyogtok, hogy bátran elmondjátok, mit gondoltok és éreztek. Köszönöm, hogy keresitek Önmagatokat a félelmeken túl, hogy van erőtök és bátorságotok szembenézni mélyre elásott rettegésetekkel. Köszönöm, hogy komolyan veszitek Önmagatokat, a boldogságotokat, az Életet. Köszönöm, hogy nem kívánjátok továbbadni az évezredes generációs Férfi-szenvedést, és hogy tudjátok, csak Ti személyesen vagytok képesek felülvizsgálni és visszacsinálni mindezt. Köszönöm, hogy végzitek a Munkát. Önmagatokért, a Férfiakért, a Nőkért, a Gyermekekért, Mindenkiért.

Szeretettel ajánlom figyelmetekbe egy őszinte ÖnMunkás Férfi jóvátevő levelét a saját Munkájáról. (És aki gyakorlott Munkás, az fordítsa meg az összes szavamat és az itt következő levél szavait is a Nőkre, és persze Önmagára.)

Drága ___!

Bocsánatot kérek Tőled, mert néha egy telhetetlen, önző, undok dög vagyok Veled, akinek nem elég, amit éppen ad neki a pillanat és a Valóság, többet akarok kapni és ennek hangot is adok időnként. Bocsánatot kérek azért is, mert a történeteim miatt néha még most is Tőled várom a saját boldogságom beteljesítését és beteljesülését, holott tudom, hogy ez egyszerűen nem lehetséges. Nem akarom Rád tenni a saját terheimet, de időnként mégis ezt teszem.

Az élettől azért kell bocsánatot kérnem, mert néha nem veszem észre azt a csodát, ami pedig itt van az orrom előtt.

Úgy szeretném jóvátenni, hogy egyre több Veled és velünk kapcsolatos történetet vizsgálok meg, hogy minél inkább elfogadóvá és befogadóvá váljak a Valóság számára, és hogy mindig olyan őszinte lehessen a kapcsolatunk, amilyennek indult, és amiről Te is írtál a saját leveledben. Igyekszem megélni az élet minden pillanatát olyannak, amilyen, azon leszek, hogy ne kelljen újabb és újabb történetet gyártanom, és oda tudjam tenni a boldogság megtalálásának felelősségét, ahová való: önmagamba. Igyekszem maximálisan értékelni mindazt, amit Tőled és a pillanattól kapok, ezzel is annyira teljessé téve az életet, amennyire csak lehetséges, hiszen amit már eddig is kaptam, az szavakkal alig leírható. Gyönyörű, áramló, őszinte, maga a Lét csodája. Abban a pillanatban, mihelyt azon kapom magam, hogy követelőzöm, akárcsak magamban is, azonnal leállok és megvizsgálom a követelőzésemet. Mert így élhetem át mindazt, amit az önmagában áramló lét nyújthat nekem, minden történet nélkül. Nem leszek türelmetlen és önző, szeretném megtalálni minden perc szépségét, akár Veled, akár nélküled telik el.

Végtelenül hálás vagyok Neked, mert nem engedtél elmenekülni saját magam elől a nehéz pillanatokban. Hálás vagyok Neked, mert általad megajándékozott az élet egy csodálatos Emberrel, egy nagyszerű Nővel. Hálás vagyok Neked, mert nemcsak, hogy fogod a kezem, de néha felemelsz, és az öledben viszel engem a hazavezető utamon. Köszönöm, hogy megláttad bennem mindazt, amiről én már elfeledkeztem, hogy tükröt tartasz nekem, hogy csúnyán nézel néha, mert tudom, mindez szeretetből fakad.  Köszönöm, hogy megajándékoztál a léteddel, a szereteteddel, a tudásoddal, a végtelen jóságoddal, a jókedveddel és az életszereteteddel.

Szeretettel ölellek

Szülő – Gyermek Kapcsolat 2.

A tegnap megkezdett Szülőség-Gyerekség témakör újabb felvonása. Mára idézeteket fordítottam Byron Katie idézetes könyvéből, Question Your Thinking, Change The World – Kérdőjelezd Meg A Gondolataidat, Változtasd Meg A Világot címmel. Kellemes szemezgetést. :)

„Mindannyian ötévesek vagyunk. Fogalmunk sincs, hogyan is kell csinálni ezt az élet nevű dolgot. Épp most tanuljuk, hogyan.

Én ezt mondtam a gyermekeimnek:”Tökéletes anyátok van. Én vagyok a felelős az összes problémátokért, és ti vagytok a felelősek a megoldásukért.”

A gyermekeink, a szüleink, a házastársaink és a barátaink szorgalmasan nyomogatják az összes létező gombunkat, egészen addig, amíg fel nem ismerjük, mi az, amit még nem akarunk megtudni saját magunkról. Minden alkalommal megmutatják nekünk a szabadságunkhoz vezető utat.

Az a dolgom, hogy távol tartsam magam a gyermekeim dolgától, és helyette inkább szeressem őket.

Kinek a dolga a gyerekeim? Az ő saját dolguk! Amikor mentálisan nem avatkozunk a gyerekünk dolgába, akkor lehetőséget kapunk a boldogságra, meg ők is, mert végre van egy érdemleges példa a házunkban.

Hogyan lehet egyszerre szabályokat szabni, és távol tartani magad a gyermekeid dolgától? Felejtsd el a szabályaidat, és csak figyelj! Azt fogod látni, hogy a gyerekeid, saját maguktól, minden szabályt meg fognak élni, amit tanítottál nekik, és lehet, hogy némelyik nem is fog tetszeni neked. A gyermekeid a tökéletes tükörképeid. Kiderül róluk, hogy ők te.

Elmagyarázom, hogyan hall téged a gyereked: mondasz neki valamit, ő pedig rárakja a saját értelmezését a szavaidra. És ezt hallja meg. Még soha senki nem hallott meg téged.

Ha valamelyik gyermekem azt mondaná, „Utállak”, én erre azt felelném, „Hadd nézzem ezt meg magamban. Megértelek. Hisz nézd csak meg, hogyan is bántam veled hosszú éveken keresztül. Mit tehetek? Mit javasolsz?” Ha pedig ő erre kijelentené, hogy „Cseszd meg magadat a spiri dumáddal! Soha többé nem akarlak látni,” akkor nem mondanám még egyszer azt szeretetteljesen, hogy „Megértelek.” Hallgató vagyok. Magamba megyek és megértem. Ezen a ponton már nem kell megosztanom vele ezt a felismerésemet. Ha ekkor azt mondanám, „Szeretlek,” az olyan lenne, mintha kést ragadnék, és beledöfném a szívébe.

Azt mondja a gyereked, hülye vagy. Lehet, hogy igaza van! Ki tudja, hogyan kell gyereket nevelni? Mindannyian elég hülyék vagyunk ez ügyben. Mindössze annyit mondott, hogy hülye vagy – miért kelnél vitára ezzel? Ki lenne annyira hülye, hogy vitába bocsátkozik azzal, akit szeret, ha ismerne valamilyen másik utat?

Mondhatnád azt, hogy „Édesem, mit tanácsolsz? Tényleg hülyének érzem magam. Szeretlek, és nem tudom, hogyan csináljam.” Ez az igazság. Mindannyian intelligensen cselekednénk, ha tudnánk, hogyan kell. És ez a Munka ereje – a megfordítások megélése, az itt talált válaszok megélése. Csak hazamennél, és azt mondanád a gyermekednek, „Többször mondtad már nekem, hogy hülye vagyok, és megtaláltam ezt magamban. Én tudtam meg legutoljára. És igenis hülye vagyok azzal kapcsolatban, hogyan szeresselek. Szükségem van a segítségedre. Szeretnélek meghallgatni.

Fájdalmas azt hinni, hogy tudod, mi a legjobb a gyermekednek. Ez teljességgel reménytelen.

Amikor a gyerekeim megkérdezik tőlem, mit tegyenek, én azt mondom, „Nem tudom, kicsim.” Vagy, „Én a következőt csináltam egy hasonló helyzetben, és nekem működött. És azt mindig tudd, hogy itt vagyok, és meghallgatlak, és mindig szeretni foglak, bármilyen döntést hozzál is. És még valami, Édeském, nem tudod elhibázni. Ezt megígérem neked.” Végül is megtanultam az igazat mondani a gyermekeimnek.

A szülő csak akkor lehet bölcs, ha felhagy a tanítással.

Már nincs kapcsolatom a gyermekeimmel. Ehelyett intimitás, totális bensőségesség van köztünk.

Nem vagyok rendben azzal, ha ordítozom a fiammal. Ezt észrevettem. És ennek semmi köze a világ elvárásaihoz, erkölcsi normáihoz. Ezért aztán, ha bármikor is megharagudnék rá, akkor jól megítélném, leírnám, feltenném a négy kérdést, megfordítanám, és rájönnék, hogy nem ő az én problémám – én vagyok a saját problémám. A gyerekeim imádják, hogy van nekem ez a Munka!” (Byron Katie)

Tehát, semmi más dolgod nincs, mint megítélni a gyermekedet (Ítélkezőlap), majd jól átereszteni ezeket az ítéleteket a Négy kérdésen és a Megfordításokon. És akkor se búslakodj, ha nincs gyermeked, hiszen az összes körülötted élő ember a Te boldogságodat szolgálja, még ha sokszor úgy tűnik is, hogy pont az ellenkezőjét teszik. Még inkább így: pont akkor szolgálják leginkább a boldogságodat és a szabadságodat, amikor kibuksz rajtuk. Mert ekkor kapsz esélyt a felbukkant hiedelmeid nyakon csípésére, és megvizsgálására. Tudod, amiről nem tudsz, azt nem tudod megvizsgálni.

Tehát, várd örömmel, kíváncsian a következő alkalmat, amikor valakivel valami „bajod” támad, köszönd meg neki, hogy megmutatta, hol van magaddal bajod, írd le, és irány a Munka.

Én most hamarosan kivonom magam kicsit a munkából - már amennyire nekem ez az -, a Munkából azonban semmiképpen. Még csütörtökön jövök egy bejegyzéssel, aztán legközelebb csak július 4-én. Addig szeretettel ajánlom figyelmetekbe a már összegyűlt kincsesbányát itt a blogon, és természetesen a Munkát. Hisz van is egy olyan régi mondás, hogy „A Munka nemesít.” Én ezt elhiszem, lesz, ami lesz! Soha rosszabbat. :)

Felelős Vagyok A Gyermekem Boldogságáért – Igaz Ez?

„A gyerekeim egyfolytában tájékoztatnak arról, amit ők akarnak. Én pedig meghallom őket. Mi köze mindennek hozzám? Ők mindössze kifejezik, amit akarnak. Az ő akarásaik az ő tulajdonuk. Nekem is megvannak az enyéim, nekik pedig az övéik. Amikor elmesélik nekem, mit akarnak, képes vagyok-e egyszerűen meghallgatni őket anélkül, hogy azt gondolnám, ez az egész rólam szól? Mindannyian ezt szeretnénk a szüleinktől: valakit, aki meghallgat és megért minket. Feltételezhetjük, hogy mást is akarunk még ezen kívül, de az igazság az, hogy csakis ezt akarjuk.” (Byron Katie)

Számos alkalommal írtam már arról, hogy a Munkában az (is) csodálatos, hogy kézzelfogható támpontokat ad a hétköznapi életünk sokkal kielégítőbb éléséhez. Illetve nem a Munka adja mindezt, hanem a tiszta elménk, ami pedig a Munka rendszeres végzésének következménye. Megvizsgálom például a szülőséggel kapcsolatos hiedelmeimet, és teljesen tisztán látom, mi a dolgom, mi a teendőm. Végtelen finomsággal és egyszerűséggel. És ez az élet összes más területére is igaz, kinek mi a legégetőbb éppen…

A Szülő-Gyerek téma indítójának szánom a mai bejegyzést, további fejezetek várhatók. Kérlek, ne várd azt, hogy egyetlen írás minden kérdésedre választ ad. A válaszaidat, a Munkához híven, saját magadban találhatod meg: kérdőjelezz meg mindent, ami a gyermekeiddel kapcsolatban felmerül benned. Mivel én nem vagyok szülő szerepben, ezért egy gyakorlott Byron Katie-s szülő tapasztalatait osztom meg Veletek. Jenit már idéztem a blogon (itt: http://onmunka.blogspot.com/2011/05/mit-valasztasz-kontrollt-vagy-almaid.html), most is az ő laza, vicces stílusban megírt történetét olvashatjátok. Jeni évek óta gyakorolja a Munkát, és élete mára minden ízében megváltozott. Könnyed, egyszerű, letisztult, bölcs, életimádó – ennek sok bizonyítékát adja napi közléseiben is. Mint például a fiával való csodás szeretet-kapcsolatában. Kívánom, hogy sokatok segítségére váljanak az ő szavai és meglátásai, a témát pedig hamarosan folytatom. Kincsesbánya. És a „gyerekem” szereplőt nyugodtan átválthatjátok életetek bármely szereplőjére: „Felelős vagyok a szülőm, párom, kollégám, barátaim, főnököm boldogságáért…” :)

És akkor Jeni „gyerekes” története:

Mindig Mondogattam, hogy a Fiam Lesz a Legnagyobb Tanítóm, de Hogy Ennyire…

Valamelyik reggel, miután 455 dollárt költöttem, és 9, azaz kilenc órát töltöttem Journey fiam úszótábori beíratására, odafordult hozzám, és annyit mondott: „Nem érzem itt jól magam.”

Éreztem, hogy a gyomrom liftezni kezd, és összeráncolódik a homlokom. „Ugye, nem azt mondtad, amit értettem?!?” És asszem, még egy kicsit hörögtem is mellé.

Ott és akkor belém csapott valami, elindult egy belső dialógus, ami órákon keresztül zajlott.

TOTÁLISAN a gyermekem boldogságáért élek. Hát, milyen „jó” anyuci is ez a Jeni, mondogatta az egóm.

Valószínűleg MINDEN szülő azt szeretné, hogy a gyermeke boldog legyen… néha azonban ez egyszerűen nem lehetséges!!! Hiszen én sem vagyok FOLYTON boldog, és baromira biztos, hogy az Anyukám nem tud ENGEM boldoggá tenni. Bármennyire próbálta és próbálja is, ez egyszerűen nem működik!

Ahhha! Vagyis akkor ez azt jelenti, hogy az ÉN boldogságom az ÉN felelősségem, a fiamé pedig az ÖVÉ!

Igen, Jeni, ez így van, csilingelte a szívem.

TEEE JÓÓÓ ÉÉÉG!!!

Teljesen új felfedezés. Sosem gondoltam még erre. Vagyis, AZT A MINDENIT!

Egy részem ilyeneket gondolt: „Milyen anya az, aki ilyesmit GONDOL?”

Egy másik részem pedig, az őszintébb részem, a szívem azt mondta: „Őszinte anya.”

Hazavittem Journey-t, utána összefutottam anyummal egy kávézóban. Be nem állt a szám, csak nyomtam és nyomtam neki a dumát a legújabb felfedezésemről.

Hihetetlen izgatottsággal értem haza, MÁS EMBERKÉNT. Úgy értem, szó szerint úgy érzetem, hogy ÚJJÁ születtem.

Journey a szobájában csinálgatta a kis dolgát, én pedig azt mondtam neki, „Még 30 percet kapsz erre, aztán ideje nekiállni a feladataidnak.” És aztán eltelik a 30 perc, ő pedig jön nekem a szokásos taktikáival, hogy adjam be a derekam.

Nem adom. Nyugodt maradok.

Ő erre a kis vékonyka, ötéves hangocskáján elkezdi, „Nem ÉRZEM jól magam, Anyuuu, TE jól érzed magad?”

„Igen, Journ, nagyszerűen érzem magam.”

Hosszú szünet után azt mondja, „ANYU!!! MEGVÁLTOZTÁL… mi TÖRTÉNT veleeed?”

Próbálok nem nevetni odakint, belül azonban TOTÁLIS vihorászásban vagyok.

„Folytasd csak a feladataidat, és később beszélünk.”

Ő pedig folytatja az ellenállást, toporzékol a kis lábacskáival, és újra felteszi a kérdést, „Miért lettél más, Anyu??? Mi TÖRTÉNT veleeeeed?”

Én pedig elmesélem neki, hogy „Tudod, észrevettem, hogy jó ideje csak azon próbálkozom, hogy téged boldoggá tegyelek, és ma ráébredtem, hogy ez egyszerűen nem így működik. Megértettem, hogy a TE saját felelősséged saját magadat boldoggá tenni, nem az enyém. ………. Úgyhogy, végeztem.”

Olyan pofit vágott, mint aki épp most veszítette el a kölyökkutyusát. Aztán megragadta a kis fejét, „Most TÉNYLEG ez történik???!!!???” Aztán még balhézott egy kicsit, teljesen kiengedte a szervezetéből a feszültséget, és elment aludni.

Én mindeközben teljesen nyugodt és békés maradtam, mert valami ELKÉPESZTŐ dolgot tanultam meg. Szülőként többé nem az én kötelességem, hogy boldoggá tegyem a gyermekemet. Mindennek az alapja, természetesen, hogy feltétel nélkül szeressem, és szülőként az a küldetésem, hogy a legjobb tudásom és lehetőségeim szerint biztonságot, nevelést, tisztaságot, táplálást, vizet, tanulást, egészséget, társaságot, interaktivitást, kommunikációt biztosítsak a fiamnak, és rajta tartsam a feladatain. Biztos van itt még más is, a BOLDOG azonban SEMMIKÉPP sem tartozik ide.

A boldogság az Ő dolga.

Byron Katie gyönyörűen tanítja, hogy „Három dolog létezik: az én dolgom, a te dolgod, és Isten dolga, ez a mindenki saját értelmezése szerinti Isten.”

Amikor én a TE dolgoddal foglalkozom, senki nincs itt, aki az enyémmel foglalkozna.

Én a fejem búbjáig voltam benne JOURNEY dolgában, az ő boldogságában… és közben senki nem maradt itt, aki szülője lenne a gyermekemnek. Hűűűha. Könnyek.

Mióta erre rájöttem, távol tartom magam az ő dolgától, és TOTÁLISAN odaadom magam az én dolgomnak.

Az ÉN dolgom olyan döntéseket hozni és úgy választani, hogy az a fiam legjobb érdekét szolgálja… akár tetszik neki, akár nem. Pont.

És ezzel teljesen békében vagyok. A szülőség mára egy teljesen más történetté vált. Megváltozott a jelentése, sokkal mélyebb értelmet nyert. Ezt képes vagyok megtenni.

A szülői integritás, önazonosság tán megmentett így egy gyermeket. Egy anyát egész bizonyosan megmentett.

Jeni Mama

Megjegyzésként még annyi, hogy érdemes rendesen végigMunkázni a címben szereplő „Felelős vagyok a gyermekem boldogságáért” hiedelmet. És ízlelgessétek a Megfordításokat, főleg kettőt:

- A saját boldogságomért vagyok felelős.

- A gyermekem felelős az én boldogságomért.

Érdemes keresgélni a konkrét példákat. Jó Munkát!

A Három Dologról itt olvashatsz részletesen: http://onmunka.blogspot.com/2010/10/harom-dolog-kinek-dolgaval-foglalkozom.html

2 hely maradt a július 15-16-i ÖnMunka Alaptanfolyamra. Ha szeretnéd végre tényleg a saját kezedbe venni az Életedet, és gyakorlatban, profin, mélységeiben, támogató légkörben megtanulni Byron Katie Munka-Módszerét, jelentkezz minél hamarabb. Várlak szeretettel. Részleteket itt találsz: http://kincsamivan.hu/programok.html