Helyetted senki nem képes ÉRZÉKELNI és ÉREZNI önmagadat fiziológiai, érzelmi, testérzeti és tudati szinten. A tested, idegrendszered, érzelmi és gondolati működéseid INTELLIGENS egységet alkotnak, amit érdemes EGYSÉGESSÉGÉBEN megismerni és MEGTAPASZTALNI. A Test-Alapú ÖnTudatMunka GYAKORLATI eszközeivel VALÓDI fiziológiai-biológiai-pszichológiai-érzelmi-testérzeti-gondolati-tudati önismeretre tehetsz szert. A töredezettségből az egységességbe. Részletek a Testbelakás Iskolája menüpontban.
Jó ideje nem szántam külön bejegyzéseket a Nagy Zsuzsi által feliratozott Byron Katie videóknak. Most egy csokorba szedve ide rakom őket, böngészgessetek közöttük bátran. Mindenféle témákat érintenek, a szokásos Katie-stílusban. Zsuzsinak pedig újfent hálás köszönet a munkájáért.
A videóban szereplő nő azt gondolja, hogy az anyukája megszégyenítette. Kilenc perccel később Katie segítségével meglágyul és könnyekben tör ki, és az önvizsgálaton keresztül megérti, hogy ő szégyenítette meg magát, az anyukája pedig ártatlan. "Csak egyetlen ember van ezen a világon, akinek elment az esze és az én volnék. Ez jó hír igazából, hiszen így csak egy embernek kell változnia. Ráadásul az egyetlen, akivel mindig együtt vagyunk, úgyhogy elég kényelmes is." (B.K.)
A videójátékok és az erőszak:
Az erőszakos videójátékok miatt aggódó anyuka példáján keresztül, Byron Katie arra bátorítja a szülőket, hogy kérdőjelezzék meg a félelmeiket. Sok szülő retteg attól, hogy a gyermeke bűnöző lesz és börtönbe kerül az ilyen videójátékok hatására. Ha valaki szembenéz ezekkel a félelmekkel és megkérdőjelezi őket, a félelem helyét átveszi a szeretet, így ebben a szeretetben valóban kapcsolódni tud a gyerekéhez. Nem feltétlenül a játékban. :) Katie: "Ha megcsinálod a Munkát a félelmeidre, a végén, tudni fogod, hogy mit mondj a gyereknek, ami kedves, tisztán érthető és szeretetteljes. Megismered magadat, a határaidat és mivel tisztában vagy önmagaddal, így érthető és őszinte lehetsz a gyerekeddel is." (B.K)
"Elég nyitott vagy rá, hogy megkérdőjelezd a gondolataidat?" Különböző témákat érint ez a hat részes interjúsorozat egyik része, többek között, hogy kinek való Byron Katie Munkája, mit jelent az, hogy az élet egy álom az idő illúzió csupán, ahogy a múltra sincsenek bizonyítékaink. Csak az itt és most.
Olykor úgy tűnik tudjuk mire van szüksége a másiknak, csupán jó szándékból, az ő érdekében... A jó szándékban nincs kétség, érdemes megnézni, hogy valójában mit tudhatok mások szükségletéről és némely gondolat, felismerés után elég vicces tud lenni.
Katie ezúttal a munkanélkülivé vált Jill-lel csinálja meg a Munkát, akinek az a gondja, hogy kirúgták az állásából és nem tud másik állást szerezni. Eljutnak nagyjából odáig, hogy tulajdonképpen ő rúgatta ki saját magát azzal, hogy nem hallgatta meg és nem tisztelte a főnökét. Hogy miért jó ezeket felismerni? Mert ezentúl másképp fogja csinálni, felismerte a felelősségét a dologban és nem ragad bele az áldozat-történetbe, miszerint őt kirúgták. Mindennek megvan az oka és senki sem hibás. Csak a tudattalanság okozhat némi bonyodalmat, amíg világossá nem válik a valóság, ami mindig kedvesebb, mint a történeteink. Arra is fény derül, hogyan érdemes állásinterjúra menni és a tiszta, őszinte viselkedés, amikor a "múlt" le van rendezve, milyen vonzó tud lenni, bárhol is jár az ember.
Katie válaszol egy fiatalembernek arra a problémájára, hogy miután elvégzi a Munkát egy helyzettel kapcsolatban, a felismerései ellenére a gondolkodás-minta, a probléma visszatér. Amit Katie mindenhol kiemel, hogy a Munka meditáció, a videóban pedig nagyon részletesen végigvezeti, mit is jelent ez.
Testecskéről, Lelkecskéről, Önszeretetről (Drága Cimbim, Mayer Móni írása ). Móni ma reggel ezzel a szépséggel örvendeztetett meg minket, szeretném, ha minél többen olvashatnátok.
Édes Lelkem!
De jó, hogy elcsíptelek...Valahogy olyan ritkán jövünk össze igazán...
Pedig annyi mesélni valóm van...
Te, ráérsz most egy kicsit?
Gyere, keressünk valami nyugis helyet magunknak, ahol nem zavar minket senki!
Itt jó lesz? Elégé biztonságosnak tűnik Neked?
Tudod, Lelkecském, először arról az időről szeretnék mesélni, mikor összekerültünk.
Egész pici voltam még, nem lehetett bennem valami túl sok hely, valahogy mégis mind a ketten elfértünk kényelmesen. Ugye?
Te, hogy mit össze örültem, mikor kiderült, hogy én lehetek az Otthonod... Ahogy elkezdtük együtt tolni a bringát, rögtön tudtam, hogy Veled a legjobb lenni a világon, hogy nincs is más kívánságom, mint körbevenni Téged, Otthont adni Neked, átélni együtt mindent, amit hoz az élet, és Veled maradni, amíg csak lehet.
De jó is volt...
Akkor még nagyon szerettél ám bennem lenni...
Főleg csak játszottunk, meg kértünk magunknak mindenfélét, amire szükségünk volt és örültünk a többieknek nagyon.
A hézag akkor kezdődött, mikor elkezdtek szivárogni rólunk a pletykák, Te meg valahogy elhitted őket.
Talán még emlékszel, olyasmik, hogy rosszul viselkedünk, hisztizünk, nem tudjuk elég jól, meg ilyenek.
Azt is mondták, hogy nem szabad félned, hogy az valami rossz, ha én néha fájok meg beteg vagyok.
Elmagyarázták, hogy jogosan kapunk ki, mikor szidnak vagy másképp bántanak minket.
Aztán egyre nagyobb lettem, és eljött az idő, hogy azt mondták ránk: kamasz.
Na, akkoriban kezdtem érezni, hogy valami nagyon megváltozik köztünk.
Úgy vettem észre, mintha egyre több hibát találnál rajtam, én meg teljesen összezavarodtam.
Éreztem, hogy már nem mindenem tetszik Neked, hogy néha szívesen kicserélnél rajtam ezt-azt szebbre-jobbra..
De a legnehezebb mindig az volt, hogy hiába mentem Veled mindenhova, akárhogy iparkodtam teljesíteni a kívánságaidat, már csak nagyon ritkán tudtam olyan közel kerülni Hozzád, mint az elején, mikor belém költöztél.
Pedig azóta minden nap várlak. De jó volna úgy együtt lenni újra...
Csak ide belém bújnál megint, én meg duruzsolnék Neked egy kicsit, és fogadjunk, hogy egyből nem is vennéd annyira komolyan azt a sok susmutolást, amiről elhitted, hogy Rólunk szól.
Csak szép lassan belém ereszkednél, elmerülnél bennem, és végre megint találkoznánk ott, ahol nincsen jó meg rossz, szép vagy csúnya, csak a mindent megmutató áradás van, ahol a világért se cserélnénk el egymást.
Szeretettel várunk ÖnMunka Alapcsomagjainkon, ha szeretnéd megszeretgetni Testecskédet-Lelkecskédet. Megtisztelsz minket, ha velünk tartasz ezen az úton.
Örömmel
látom, hogy valaki elkezdett Jeff Foster videókat feliratozni. Épp tegnap jött
ki Jeff függőségekről és leszokásról szóló 20 perces "szösszenete", és ő írta
Scott új könyvének, a Natural Rest-nek az előszavát is. (A könyv magyar fordítása azóta elkészült, Természetes Nyugalom címen kapható.) Jeff és Scott régóta
ismerik és támogatják egymást az emberekkel történő munkájukban. Jeff
gyönyörűen tudja szavakkal megfogni a megfoghatatlant, Scott önvizsgálatai pedig
gyakorlati utat mutatnak mindennek a megtapasztalásához.
Ma
egy tömény bejegyzést kínálok: Scott könyvének előszavát Jeff tollából, illetve
belinkelem a 20 perces videót is. Mindkettőt érdemes magadévá tenni. J
Kifejezetten
a Függőség/Kényszer témában már több bejegyzés is szerepel Scott-tól a blogon,
itt találod őket:
Scott
pedig a napokban nyitotta meg a Kiloby Center kapuit, ahol a leszokáson kívül
az emberi élet bármilyen problémájával foglalkoznak intenzív önvizsgálati
formában. (2017-re az eszközök széles tárházát alkalmazzák, a Központ számos kiváló minősítést szerzett, a hatékonysági rátája világszerte a legmagasabb.)
Csodás eszközök vannak a kezünkben egy teljesen más minőségű élet megtapasztalásához. Hatalmas köszönet és hála ezért Scott-nak. <3
ELŐSZÓ SCOTT KILOBY „TERMÉSZETES NYUGALOM MÓDSZER A
FÜGGŐSÉGEKRŐL VALÓ LESZOKÁSÉRT” CÍMŰ KÖNYVÉHEZ – JEFF FOSTER TOLLÁBÓL
Mi
a spirituális felébredés? És mi köze a függőségekről való leszokáshoz?
Rengeteg
könyv kapható manapság a személyiségfejlesztésről, önsegítésről, spirituális
felébredésről és a függőségekről való leszokásról. Sok különböző módszer,
gyakorlat, program, tanítók és tanítások, amelyek gyakran nagyon eltérőnek,
akár ellentmondónak is tűnnek. Oly sok ember oly sok ígérettel, ami igen
zavarba ejtő lehet olyan valaki számára, aki őszintén nyitott arra, hogy
felfedezze életében az igazi békét és nyugalmat.
Oly
sok a kérdés…
Melyik módszer a
leghatékonyabb?
Abbahagyhatom
egyszerűen a függőségi szerem használatát mások támogatása vagy egy módszer
segítsége nélkül?
Honnan tudom, hogy
mikor szoktam le a függőségemről?
A leszokás
egyszerűen csak önmegtartóztatás? Vagy több annál?
Spirituális
felébredésre van szükségem a függőségről való leszokáshoz?
A spirituális
felébredés olyan ’esemény’, ami egyes emberekkel megtörténik, másokkal pedig
nem?
A felébredés
olyasmi, ami egyáltalán módszereken keresztül elérhető?
Oly
fárasztóvá tud válni mindezt a szegény kicsi elmével próbálni kideríteni! De a Természetes Nyugalom Módszer a Függőségekről
Való Leszokásért eltakarítja a zavarodottságunkat. Ha olyan módszert
keresel a függőségről való leszokáshoz, ami egyszerű, elérhető és gyakorlatias, mégis mélyreható, akkor ez a
könyv kitűnik a tömegből.
Scottot
immár sok éve ismerem. Ő nem olyan tanító, aki csak egyszerűen a másoktól
tanult gondolatokat szajkózza. Az ő szavai egyedi módon kovácsolódtak saját
fájdalmai tüzében. Hitelességgel és integritással beszél saját legmélyebb
megtapasztalásából, és nem azzal tanít, hogy próbál tanító lenni, hanem azzal,
hogy élő példája annak, amit tanít. Ő ritka példány – olyan tanító, aki éli és lélegzi saját üzenetét.
Scott
a spirituális felébredésen keresztül beszél a függőségekről való leszokásról.
De olyan gyakorlatias, kézzelfogható módon fejezi ki üzenetét, hogy először
talán rá se eszmélsz, hogy a spirituális felébredésről olvasol! Szavai mély
bölcsességet hordoznak, de kerüli az ősi szövegekben és hagyományokban
található nehézkes, ezoterikus fogalmakat. A függőség tudományos és elméleti
tudásanyagával se borít el, hanem gyengéden
kézen fog és kiutat mutat az elme őrültségéből és a valami több utáni végtelen
kereséséből. Világos magyarázatokon és lényegre törő önvizsgálatokon
keresztül mutatja meg, hogy mindig, mindig
a jelen pillanat a gyógyulás kulcsa. És megmutatja neked, hogy milyen
biztonságos fejest ugrani a pillanatba, és ott maradni. Az ő módszere olyan igazán élő meditáció, amit magaddal vihetsz
életed minden pillanatába.
Scott
elvezet annak felfedezéséhez, hogy ki vagy valójában, azon túl, akinek hiszed
magad – a jelen pillanat hatalmas, csendes, kettősség nélküli tudati tere,
amely mélyen és feltétel nélkül üdvözöl minden gondolatot, érzetet és érzelmet,
az élet mindenfajta energiáját, ahogy felbukkannak és visszaolvadnak beléd.
Amikor abbahagyod, hogy olyan korlátozott, elégtelen és elkülönült ’én’-ként
azonosítsd magad, aki egy jövőbeni pillanatban keresi a szabadságot és békét,
felismered azt a szabadságot, amely itt és most létezik, a legeslegutolsó
helyen, ahol valaha is eszedbe jutna keresni! Ne ess tévedésbe, ez a könyv
próbára teszi a függőséggel és leszokással kapcsolatos feltevéseidet. És a
magadról és a körülötted lévő világról szóló mély hiedelmeidet is próbára
teszi. Állj készen arra, hogy elengedd az életről szóló néhány dédelgetett
elképzelésedet!
Annak
ellenére, amit a józan ész és a szokásos bölcsesség mond nekünk, valójában hihetetlenül gyógyító, ha abbahagyjuk, hogy
elfussunk a jelen pillanat fájdalmától és kényelmetlenségétől, és csak
ülünk azokkal az energiákkal, ahogy bennünk felbukkannak, olyan barátokként üdvözöljük őket, akik
próbálnak segíteni nekünk, vagy akár felébreszteni minket, ahelyett, hogy
minket elpusztítani akaró ellenségként kezelnénk őket. Bármilyen furcsán
hangzik is, szenvedésünk nagy része
nem közvetlenül a fájdalmunkból és a kényelmetlenségből ered, hanem abból, hogy
megkíséreljük megúszni a pillanat
fájdalmát és kényelmetlenségét.
A
legtöbben közülünk megpróbáljuk elvonni magunkat a fájdalomtól, vagy
érzésteleníteni magunkat, vagy elkerülni, meghaladni vagy akár elpusztítani a
fájdalmat. Mindezt gondolkozással, drogfogyasztással, alkohollal vagy más
szerekkel, vásárlással, szerencsejátékkal vagy szexszel tesszük, vagy azzal,
hogy külső megerősítést vagy szeretetet keresünk, vagy pénzt, sikert,
személyiségfejlődést, megvilágosodást vagy akár a jövőbeni leszokást. Amint
beindul az öröm keresésének és a fájdalom kerülésének e körforgása, irányítani
kezdi az életünket. Végül vadul e két polaritás között ingadozunk, egy
folyamatos, valami több utáni keresésbe ragadva, sosem találva e körforgás
végét, és gyakran úgy érezzük, hogy messze vagyunk az igazi békétől,
megelégedettségtől és szeretettől.
Jeff Függőség videója:
Scott
gondosan rámutat annak hiábavalóságára,
ha mindig el akarunk szökni attól, ami van. Saját függőségi tapasztalatából
és a másokkal való többéves munkájából merítve a jelenlétben való megpihenésre
mutat rá, és arra, hogy engedjük meg magunknak, hogy érezzük, akármit érzünk, még ha nagyon kényelmetlen, intenzív vagy
akár fájdalmas is. Megmutatja nekünk, hogyan tegyük lehetővé minden
gondolatnak, érzésnek, testi energiának, legyen az pozitív vagy negatív,
világos vagy sötét, hogy csak legyen, ahogy van, és hogyan pihenjünk meg a
tágas, nyitott térben, mely körbeöleli őket. A könyvben erre a ’megpihenésre’
ismételten rámutat, jó okkal. Nem mindig
halljuk vagy értjük meg elsőre, vagy akár másodjára vagy harmadjára ezt a
megközelítést. Néha több ismétlődésre
van szükségünk, hogy saját tapasztalásunkban meglássuk a menekülés puszta
hiábavalóságát, és azt, hogy a menekülés
maga a probléma, nem a megoldás. Az elme számára Scott megközelítése
fejtetőre állítottnak vagy fordítottnak, vagy akár egy kicsit őrültnek is tűnhet.
De aztán, ahogy Scott emlékeztet, te egyáltalán nem az elme vagy.
Egyes
vallások és spirituális eszmék olyan jövőt ígérnek, esetleg a halál után,
amikor minden kényelmetlenség eltörlődik. Először a szüleink próbáltak
szeretetből megóvni minket a kényelmetlen érzésektől. A szórakoztatóipar minden
nap eltereli a figyelmünket a kényelmetlenségekről. A reklámipar a
kényelmetlenségeinkből és a dolgok jelen állásával való elégedetlenségünkből
táplálkozik. Egyes személyiségfejlesztő módszerek csak új utakat adnak nekünk
az elégedetlenség elkerüléséhez, miáltal ellenséget csinálnak belőle. Egyes
tanítások vagy módszerek még azt is mondják nekünk, hogy valami baj van velünk,
ha egyáltalán tapasztalunk ’negatív’ energiákat!
Azt
az alap üzenetet kapjuk mindenfelől,
hogy valami baj van velünk, hogy úgy nem vagyunk jók, ahogy vagyunk, hacsak
nem érezzük magunkat állandóan 100%-ig tökéletesen és kényelmesen és
biztonságban és boldogan. Arra késztetnek minket, hogy azt higgyük, valamilyen
alapvető módon elégtelenek vagy meghibásodottak, bukott bűnösök,
pszichológiailag egészségtelenek, vagy akár megjavíthatatlanok vagyunk. Arra
kondicionáltak minket, hogy azt higgyük, függők vagyunk és azok is maradunk. Minden oldalról ugyanazt az üzenetet
kapjuk: NEM VAGY ELÉG JÓ. És így a függő keresés életünk állandó kísérőjévé
válik.
Soha senki nem
mutatta meg nekünk,
hogyan legyünk együtt a kényelmetlenséggel, hogyan üdvözöljük, hogyan mondjunk
igent az élet kényelmetlen energiáira, hogyan állítsuk le a velük való
azonosulást, hogy természetes módon és erőfeszítés-mentesen felszabaduljanak.
De Scott megmutatja nekünk a hogyant.
Ő állandóan emlékeztet minket arra, hogy nincs
semmi baj velünk, és sose volt. Megmutatja nekünk, hogy a legalapvetőbb
szinten teljesen rendben vagyunk úgy, ahogy vagyunk. Lényünk magjában olyan
teljesség van, amit nem lehet szavakkal leírni, olyan belső csend, mély
nyugalom, amit csupán elhanyagoltunk az évek során, és aminek egy kis új
barátságosságra van szüksége. Tanításain keresztül önmagunkat az élet viharának
közepén honoló tökéletes szélcsendként ismerjük fel, azon természetes
nyugalomként, amely sohasem távozik, még akkor sem, amikor a dolgok a felszínen
nem tűnnek olyan nyugodtnak.
Elámulok
Scott azon képességén, hogy a spirituális felébredés ősi tanításait lehozza a
hegytetőkről az utcára, a szobádba, a szívedbe és bensőséges, személyes
megtapasztalásod legmélyebb, legsötétebb zugaiba. Félelem nélkül vet fényt a függőség legsötétebb búvóhelyeire, és olyan örökké jelenlévő szabadsághoz vezet
el, amihez hasonlót elképzelni sem tudtál.
Mindenekfelett,
ez a tanítás olyasmi alól szabadít fel, ami minden függőség magjában ott van –
az éntől való függőséged alól.
Ez
egy igazán csodálatos könyv, és valószínűleg elér minden olyan embert, akiket
korábban soha nem ért el hasonló mű. Fedezd fel a nyugalmat, amire mindig is
vágytál – a nyugalmat, ami már most vagy.
Scott ügyes, megbízható és tapasztalt kezeire bízlak.