2011. július 28., csütörtök

Függőség 2. - A Lányom Alkohol- és Drogfüggősége


„A lényeg az, hogy semmit sem tudhatunk előre teljes bizonyossággal. Nem tehetünk mást, mint hogy szemlélői vagyunk a tényeknek. Mégpedig olyan szemlélői, akik szeretetteljes, józan cselekvésre képesek. Ha így teszünk, az élet tökéletes szépségében mutatkozik meg előttünk.” (Byron Katie)

Még egy kis emlékeztető és kedvcsináló Byron Katie, A Négy Kérdés (Szeretni, Ami Van) című könyvéből, ebben az igen fontos témában. Nem mintha nem minden téma lenne fontos, csak ez a függőséges, szenvedélybetegséges olyan sokak számára rémisztő és megfoghatatlan valamicsoda. Az is, ha mi szenvedünk benne, meg az is, ha valamely drága hozzátarozónk, barátunk, akit aztán vagy mindenképp meg akarunk valahogy menteni, vagy pedig kirakjuk az életünkből, annyira fájdalmas a tehetetlenségünk. Ezt is az alapoknál, vagyis saját magunknál érdemes kezdeni, ennek példázására választottam a mai részletet Katie könyvéből.

         Először azonban egy rövid „elméleti” ismétlés a Függőség 1. című bejegyzésből, ez mindennek az alapja: „Nagyon fontos tudni, hogy az összes függőség, szenvedélybetegség, mánia, mind-mind az elhitt gondolataink következményeként alakul ki. Mert, ugyebár, amikor elhiszel egy stresszes gondolatot, mondjuk, hogy „Nem szeretnek a munkahelyemen”, akkor rögtön görcsbe rándulsz, és mindenféle más érzéseket és testi érzeteket is megtapasztalsz. Minél erőteljesebben hiszed el a gondolatot, annál erősebb lesz az érzelmi riasztás, vagyis annál nagyobb késztetést fogsz érezni, hogy elmenekülj a rossz érzésed elől, így valamivel „tudatmódosítanod” kell magadat. Ez fizikai és gondolati függőség is lehet; nincs olyan ember, aki nem csinálja valahogy…” Folytatás itt:

És akkor Katie lányának, Roxann-nak a története:

A Lányom Függősége

Több száz alkoholistával dolgoztam már. Mindig úgy találtam, hogy előbb megittasulnak a gondolataiktól, mint a szesztől. Sokuktól hallottam, hogy a Munka magába foglalja a Névtelen Alkoholisták tizenkét lépését – többek között a negyedik és ötödik lépést. Miből is állnak ezek? „Félelem nélkül jellemezzük magunkat, és olyannak ismerjük el a hibáinkat, amilyenek.” Rengetegen próbálkoztak ezzel, csak épp nem tudták, hogyan is fogjanak hozzá.
         „Nem muszáj az ivással kapcsolatban elvégezniük a Munkát – mondom ilyenkor. – Térjenek vissza az azt megelőző gondolathoz, hogy szükségük támad egy pohár italra. Végezzék el ezzel a Munkát; vonatkozzék az egy másik személyre vagy egy bizonyos helyzetre. Ez a megelőző gondolat az, melyet száműzni szeretnének az ivással. A probléma az önök felülvizsgálatlan gondolkodása, nem pedig a szesz. Az alkohol egyenes és nem kertel: azt ígéri, hogy lerészegedhetnek, és be is váltja az ígéretét. Azt ígéri, hogy még rosszabbra fordul a helyzet, és lám, ez is beválik. Az alkohol mindig tartja a szavát, sokat tanulhatnak tőle a szavahihetőségről. Nem azt mondja: ’Igyál meg!’ Csak vár a palackjában, önmagához hűen, arra számítva, hogy teheti a dolgát… Végezzék el hát a Munkát megemésztetlen gondolataikkal, és járjanak el a 12-lépéses összejövetelekre. Osszák meg tapasztalataikat sorstársaikkal, s merítsenek erőt mások pokoljárásából. Közben pedig Munkálkodjanak önmagukon. A saját igazságuk az, ami felszabadítja önöket, nem pedig a miénk.”
         Amikor a lányom, Roxann tizenhat éves volt, komolyan ivott, ráadásul drogozott is. Ez még akkor kezdődött, hogy 1986-ban önmagamra ébredtem. Mindenesetre annyira lefoglalt a saját depresszióm, hogy alig vettem észre, mi történik Roxannal. Ő minden este elrobogott az új, piros Camaróján. Ha megkérdeztem, hová megy, csak dühösen rám nézett, és jól bevágta maga mögött az ajtót. Az a pillanatás volt ez, melyet tökéletesen értettem, hiszen én tanítottam meg rá: éveken keresztül használtam fegyverként.
         Az önvizsgálat elnémított. Nem csak vele, de mindenki mással kapcsolatban is lakatot tettem a számra. Azt is megtanultam, hogyan váljak figyelmes szemlélővé. Nemritkán éjfél után is fennmaradtam, hogy megvárjam a lányomat, csak hogy láthassam. Semmi másért, csupán ezért. Tudtam, hogy iszik, és azt is megértettem, hogy semmit sem tehetek érte. Közben eféle gondolatok jártak a fejemben: „Biztos ittasan vezet. Még halálos balesetet szenved, és soha többet nem látom. Az anyja vagyok, felelős vagyok érte, én vettem neki a kocsit. El kellene vennem tőle az autót (csakhogy már nem az enyém volt, hanem az övé, mivel nekiadtam). Még a végén megöl valakit az országúton, vagy nekimegy egy lámpaoszlopnak, megölve ezzel magát és az utasait.” Amint felbukkantak ezek a gondolatok, rendre vizsgálatnak vetettem alá őket. És ez azon nyomban visszavitt a valóságba. Az egészből csak egyvalami volt igaz: nő ül a székben, és szeretett lányára vár.
         Aztán egy este, amikor háromnapos hétvégéről tért haza, úgy lépett be az ajtón, hogy rettentő nyomorúságos látványt nyújtott, s közben minden védekezés eltűnt az arcáról. Meglátta, hogy ott ülök, és így szólt:
         - Anya, nem bírom ezt tovább. Segíts! Bármi is az, amit mindazoknak adsz, akik a házunkba sereglenek, nekem is szükségem van rá.
         Így tehát elvégeztük együtt a Munkát, ő pedig belépett a Névtelen Alkoholistákhoz. Akkor ivott és drogozott utoljára. Ezt követően, valahányszor gondja akadt, már nem volt szüksége pótszerekre, ahogyan rám sem. Egyszerűen csak leírta a problémáját, feltette a négy kérdést, és megfordította a kijelentéseit.
         Ahol a belső béke az úr, oda más nem teheti be a lábát. Nincs nagyobb ajándék annál, mint keresztüllátni a szenvedések illúzióján. Nagyon örülök, hogy az összes gyerekem hasznát veszi ennek az adománynak.

Ha a gyermeked vagy hozzátartozód függősége miatt emészted magad, gondold át, Te milyen függőséggel rendelkezel. Talán nem a cigaretta vagy a drog az, hanem az elismerés, a siker, esetleg, hogy úgy érezd, igazad van. Fedezd fel magadban, hogy ha magadon kívül keresed a megoldást, az óhatatlanul fájdalmat teremt.

A gyerekünket épp nekünk teremtette a sors, mivel felszínre hozza bennünk valamennyi megemésztetlen gondolatunkat, gondunkat, amíg rá nem eszmélünk a valóságra. Mindennek és mindenkinek van feladata. A gyertyának az, hogy égjen, a rózsának, hogy virágozzon, a gyerekünknek az, hogy épp drogozzon, amíg drogozik… Ha ezt megérted, a gyereked is követi majd a példádat, és ő is mélyebb megértésre jut. Ez törvényszerű, mivel a gyerekünk a saját kivetülésünk. Ha Te az igazságot választod, a gyereked szintén így tesz majd. Itt a pokol leselkedik ránk, amott a belső béke vár.

(Byron Katie, A Négy Kérdés, Édesvíz, 2008)

Érdemes felfrissíteni a Legerősebb Emberi Függőség című bejegyzést is, itt találod:

Ha szeretnél közelebbről megismerkedni a történeteiddel, és egy működőképes módszert megtanulni a feldolgozásukhoz, szeretettel ajánlom figyelmedbe a következő Alaptanfolyamot:
KI LENNÉL A TÖRTÉNETED NÉLKÜL? – 2-napos, kiscsoportos ÖnMunka Alaptanfolyam Byron Katie Munka-Módszere alapján – 2011. szeptember 10-11. Budapest. Jelentkezési határidő: aug.12. Részleteket itt találsz: http://kincsamivan.hu/programok.html

Most egy hétig megint távol leszek, jól megtréningezem azt az első csapatot, akik szeretnének szintén a rendelkezésetekre állni Munka témában. Kiváló alkalom ez a régebbi bejegyzések olvasására, felfrissítésére, illetve Katie könyveinek beszerzésére, ágyikóba, strandra vitelére. :) És pont velünk egyidőben, július 29-től kezdődik Byron Katie School-ja Németországban, ha jól tudom, legalább 2 magyar résztvevővel, és sok más nemzetbelivel. Ti is tegyétek magatokat oda a Munkának ebben az időszakban, így aztán hatványozottan tisztul az az Egy Elme.
Csodás hetet, jó Munkát Mindannyiótoknak! Szeretettel, Andrea

2011. július 26., kedd

Őszinteség És Harmónia A Családban - A Munka Gyakorlati Konfliktusfeloldás


Most, hogy készülök a Munka Facilitátor-képző táborra, negyedszer olvastam végig Byron Katie A Négy Kérdés (Szeretni, ami van) című könyvét. Annyi minden kincset rejt ez a könyv, hogy mindenképp ajánlom elolvasásra, vagy újra- és újraolvasásra. Annak, aki még nem végzi a Munkát, erőteljes kezdőrúgást adhat, a gyakorlóknak pedig elmélyülést, sok-sok felismerést, megértést, esettanulmányokat. Tömény Munkát.

Kedvcsinálóul ma egy részlet a könyvből, a gyerekekkel végzett Munkáról. Leendő magyar facilitátoraink között van olyan, aki gyerekkel szeretne foglalkozni, hihetetlen ereje lehet a velük végzett gondolat-vizsgálatnak. Ez egy annyira egyszerű eszköz, hogy a gyerekek tényleg gyerekjátékként sajátítják el. Természetesen erőltetni nem érdemes őket, azzal úgysem megyünk sokra. Ha a szülő őszintén, nyíltan Munkálkodik magán, és ezáltal változik a gyerekeihez fűződő viszonya, akkor a gyerekek automatikusan kíváncsiak lesznek. Ha az egész család ismeri a Munkát, az valami elképesztően áldásos hatással járhat az összes „szereplőre”. A Munka a GYAKORLATI KONFLIKTUSFELOLDÁS non plus ultrája. Kívánom, hogy egyre több szülő, gyerek, és család ismerkedjen meg, és gyakorolja ezt a szeretet-módszert.

És akkor a választott rész a könyvből:

Gyakran megkérdeznek, vajon a gyerekek és a kamaszok el tudják-e végezni a Munkát. A válaszom az, hogy „természetesen igen”. Vizsgálódásaink a gondolatokra irányulnak, márpedig mindegyik korosztály ugyanazokat a gyötrő gondolatokat és elvárásokat melengeti. „Bárcsak szeretne az anyám!”; „Szükségem van a barátaim figyelmére”; „Az embereknek nem szabadna gonosznak lenniük”. Öreg és fiatal csupa olyan elvont fogalmakban hisz, melyekről az önvizsgálat során kiderül, hogy nem egyebek holmi babonáknál.
         A Munka a legzsengébb korú gyerekek életén is nagyot fordíthat. Valamelyik gyerekfoglalkozás során egy hatéves kislány annyira izgalomba jött, hogy kijelentette:
- Ez a Munka bámulatos! Miért nem beszélt erről eddig senki?
Egy másik gyerek, egy hétéves kisfiú, így szólt az anyukájához:
-         A Munka legjobb dolog a föld kerekén!
-         És mit szeretsz benne annyira, Daniel? – kíváncsiskodott az anyukája.
-         Ha megijedek, és elvégezzük a Munkát, utána már nem félek – felelte.

Amikor kisgyerekekkel dolgozom, az egyetlen különbség a felnőttekkel szemben az, hogy egyszerűbb szavakat használok. Ha olyan szó jön a számra, melyről azt gondolom, nem érthetik, megkérdem őket, értik-e. Amennyiben úgy érzem, hogy nem igazán, körülírom a mondandómat. És soha nem gügyögök a kicsikkel. A gyerekek megérzik, mikor nézik le őket.
… Egyszer a szülei kérésére együtt dolgoztam a négyéves Daviddel. Korábban pszichiáterhez hordták, mivel előszeretettel bántotta a kishúgát. A szülőknek mindig résen kellett lenniük, mert valahányszor alkalma nyílt rá, máris a kisbabára támadt, akár a szemük láttára is. Cibálta vagy leránotta a földre. Elég idős volt ahhoz, hogy megértse, le is fog esni. Szülei ezt komoly érzelmi zavar jelének vélték, és mivel a gyerek egyre jobban felbőszült, teljesen tanácstalanok voltak.
         Az ülés során feltettem Davidnek néhány kérdést az Ítéld meg a felebarátodat Munakalapról, majd az anya terapeutája laírta a válaszait. A szülők egy másik helyiségben végezték el a Munkát. Amikor visszatértek, megkértem őket, olvassák fel egymásról írt munkalapjukat a kisfiú előtt, hadd értse meg, nem fog büntetést kapni, ha szabadon kifejezi az érzéseit.

Anya: Haragszom az új kisbabámra, mert naphosszat pelenkáznom kell, és nem tudok több időt együtt tölteni az én Davidemmel. Haragszom Apusra, mert látástól-vakulásig dolgozik, és nem segít a pelenkázásban.

Mindkét szülő megítélte egymást és az újszülöttet a kisfiú füle hallatára. Ezután rajta volt a sor, hogy hangosan felolvassuk a mondatait. „Haragszom a mamára, mert minden idejét Kathyvel tölti.” „Haragszom a papára, mert keveset van otthon.” Végül azt is meghallottuk, mit gondol a kishúgáról.

David: Haragszom Kathyre, mert nem akar velem játszani. Azt akarom, hogy játsszon velem! Játszania kéne velem, nem csak heverni ott egész nap! Fel kellene kelnie és játszani velem. Arra van szükségem, hogy játsszon velem.
Katie: „Kathynek játszania kéne veled.” Édeském, igaz ez?
David: Igen.
Katie: David, édesem, milyen érzés, amikor erre gondolsz?
David: Egészen bevadulok. Azt akarom, hogy játsszon velem.
Katie: Miből gondolod, hogy a kisbabáknak játszaniuk kellene veled?
David: A mama és a papa mondta.

Amint a szülők meghallották ezt a választ, megértették, mi történt. Végig az egész terhesség alatt azzal traktálták a kisfiút, hogy nemsokára testvérkét kap, akivel együtt játszhat majd. Azt azonban elfelejtették közölni vele, hogy a picinek először fel kell nőnie, mielőtt szaladni vagy labdázni tudna. Amikor elmagyarázták ezt Davidnek, és bocsánatot kértek tőle, természetesen megértette a dolgot. Ezután békén hagyta a húgát. A szülők később tudatták velem, hogy a kisfiú zavaró viselkedése megszűnt, és azóta valamennyien azon dolgoznak, hogy a családjukban őszinteség uralkodjon. A gyerek pedig újra megbízik bennük.
         Szeretek gyerekekkel dolgozni, hiszen könnyű velük a Munka. Ahogyan mindenki mással is, aki igazán szeretne felszabadulni.

(Byron Katie, A Négy Kérdés, Édesvíz, 2008)

2011. július 25., hétfő

Hogyan Vess Véget A Negatív Karmádnak És A Depressziódnak


„Végül még az úgynevezett igazságok is eltűnnek. Minden igazság a Valóság (az ami van) eltorzítása. Az utolsó igazság, és ezt nevezem én az utolsó ítéletnek ennyi: „Isten minden, és Isten jó.” Végső soron még csak ez sem igaz. De ameddig működőképes számodra, azt mondom, tartsd csak meg, és élj csodálatos életet.” (Byron Katie)

Karma, sors, reinkarnáció, újjászületés, negatív minták, megszabadulás a karmából – sokakat érdeklő témák ezek. Rengeteg információ áll is róluk rendelkezésünkre mindenféle spirituális hagyományok tanításai révén, melyeket vagy elhiszünk, vagy nem. Byron Katie sosem tanít kézzelfogható „tényeket”, hisz a Munka lényege pont a megkérdőjelezés. Ő azt javasolja, hogy minden tanítást kérdőjelezzünk meg, ne félelemből haladjunk pl. spirituális úton, hanem azért, mert a saját belső igazságunkra vagyunk kíváncsiak. Ugyanakkor nem azt mondja, hogy ez vagy az nem lehet így vagy úgy. Mindenki kérdezze meg saját magától, és tapasztalja meg saját válaszainak igazságát. Hiszen honnan is tudhatnám most, hogy mi fog történni a halálom pillanatában, és utána? Legfeljebb elhinni tudom, hogy ez vagy az. És ennek megfelelően esetleg félelemben élek. És teljesen, száz százalékig biztos lehetek benne, hogy volt előző életem, és hogy újjá fogok születni? És még egyszer hangsúlyozom, nem azt állítjuk, hogy nem így van. Hiedelmeink életünkre gyakorolt hatását vizsgáljuk, és nagy-nagy barátságot kötünk a nem-tudással, a nem-tudom elmével. Katie minden, de minden elméleti „tudás” mély megvizsgálását javasolja a Négy kérdéssel és a megfordításokkal, nem ad kész válaszokat.
Ez a bevezető azért kívánkozott ide, mert a következő cikkben több utalás is történik karmára, reinkarnációra, a halál megélésére. Egy újabb Ram Giri írást fordítottam le, ő a Munka Facilitátorok spirituálisabb vonalához tartozik. Az a szép a Munkában, hogy jól megfér a teljesen „hétköznapi ember” életében is, és a „spirituális keresők” útjába is fantasztikusan illeszkedik. Hisz alapvetően semmi különbség ezek között az emberek között, ezt is csak jól elhittük. Mindannyian ugyanazoktól a gondolatoktól szenvedünk, esetleg kicsit másfajta köntösbe bújtatva, és a jól-tudom elme tán azt hitette el velünk, hogy mi jobbak vagyunk, vagy előrébb járunk más embereknél. Ha bármilyen ilyen történeted van magaddal kapcsolatban, ajánlom, hogy sürgősen kérdőjelezd meg.
Depresszió ügyben pedig már számos alkalommal írtam az én 20 éves ilyen jellegű tapasztalatomról. Valóban semmi más nem volt az okozója, mint az önmérgező gondolataim. És ezeknek teljességgel a végére lehet járni a Munkával. Aki nem hiszi, járjon utána! :)

És akkor olvassátok Ram Giri írását:

Hogyan Vess Véget Negatív Karmádnak És A Depressziódnak

Létezik-e az antidepresszánsok szedésénél jobb alternatíva a szenvedés abbahagyására? És létezik-e módszer a negatív sorsmintád/karmád megváltoztatására? A következő történettel azt szeretném bemutatni, hogy létezik olyan út, melynek révén nem csak átmenetileg és feltételesen érezheted jobban magad, hanem a szenvedésed legmélyebb gyökereitől szabadulhatsz meg, és így nem kell tovább ismételgetned a negatív életmintázatokat.

Anne, és ez nem a valódi neve, munkanélküli fogorvosi szakasszisztensként éldegélt. Bármennyire próbálkozott is, képtelen volt a végzettségének megfelelő állást találni. Ezért aztán topless táncolásra adta a fejét, néhány hónapig ezzel kereste a megélhetését. A topless munka igen jól fizetett, sokkal jobban, mintha fogorvosi rendelőben tevékenykedett volna. Mégis, amikor két évvel később eljött hozzám, nyomorultul érezte magát, szorongott, tele volt szégyennel és saját maga iránti undorral.

Olyan gondolatok gyötörték, melyek szerint rossz ember, aki nem bízhat meg a saját döntéseiben, és hogy valami nagyon-nagyon nincsen rendben vele, és egyáltalán nem érdemli meg a boldogságot. Mocskosnak tartotta magát, és nagyon nem érezte jól magát a bőrében. „Könnyű nőként” tekintett önmagára, prostituáltként. Klinikai depresszióban szenvedett, mely jócskán megnehezítette hétköznapi életét.

Amikor a Munka segítségével elkezdte megtisztítani az elméjét és az érzelmeit, megtanulta megkérdőjelezni a gondolatait, és felfedezte magában, mi is vezette arra, hogy topless táncosként dolgozzon. Négy kicsi gyermekről kellett gondolskodnia; a férje elhagyta és nem támogatta őket. Intenzíven utálta a táncolást, de úgy érezte, ki kell tartania. És amint talált magának másik munkát, abba is hagyta.

Meglátta saját önmaga legmélyebb igazságát, és ráébredt, hogy egyetlen okból vállalta el a táncos munkát: a gyermekei iránti mély szeretetből és elköteleződésből. Szeretetből cselekedett. Az egész folyamat olyan egyszerű volt, alig akarta elhinni, hogy ez így lehetséges. Feszültsége azon nyomban felengedett, és ez az állapot később tartósnak is bizonyult. Úgy párolgott el az önmegvetése, depressziója és öngyűlölete, mint amikor bevilágítunk egy sötét szobába.

Felismerte, hogy milyen fantasztikusan mélyen tud szeretni, és hogy emiatt választotta azt a látszólag „mérgező” megélhetési forrást. Még csak nem is kellett megbocsátania magának; a Munka végzésekor ez egy automatikus folyamat, nem is tudunk többé semmiben sem hibát találni. Öngyűlöletének helyét mély békesség töltötte be. „Végre újra tudok lélegezni,” mondta. A változás elképesztően gyors és látványos volt.

Nézzük, milyen más lehetőségek álltak volna még Anne rendelkezésére. Ha antidepresszánst szedett volna, vagy úgy próbált volna „megbocsátani” magának, hogy még mindig azt hiszi, valami rosszat tett, mi lett volna vajon az eredmény? Lehet, hogy a felszínen jobban érezte volna magát, fájdalmának és szégyenének magvai azonban még mindig a tudatlattijában maradtak volna – továbbra is mély meggyőződése lett volna, hogy hibázott, és valami csúnyaságot művelt. És nem kellett volna sok ahhoz, hogy ezek az elnyomott gondolatok újra a felszínre bukkanjanak.

Életét továbbra is tudattalan feszültség lengte volna be, nem értette volna, miért is ment el a tettvágya, és csappant meg a boldogságérzete. A legtöbben így élnek: nincsenek tisztában a mélyen fekvő okokkal, csupán az elfojtás hatásait élik egy igen boldogtalan élet formájában. Legtöbbünk igen profi szinten fojtja el szégyenéről és öngyűlöletéről szóló gondolatait. Ezek pedig valamikor mindenképp a felszínre fognak bukkanni, ha máskor nem, akkor halálunk előtt, vagy annak pillanatában.


A halál pillanatában képtelenek vagyunk továbbra is elnyomni a magunkról szóló negatív, fájdalmas gondolatainkat. Szemtől-szembe találjuk magunkat önmagunkkal, és ha nincs megfelelő eljárás a kezünkben, igen védtelenek és tehetetlenek leszünk ezzel szemben. Ez az a bizonyos „végítélet”, melyről számos vallás is beszél. Amit azonban ezek a vallások nem tanítanak meg, az az, hogy az ítélkezést nem a Jóisten végzi. A Teremtő feltétel nélküli, totális szeretet. Bármit tettünk is, minden megbocsáttatott. Az ítélet csakis a sajátunké! A pokol pedig, ami ránk várhat, csupán a saját elmeállapotunk.

Ha a fenti gondolatok újra felbukkannának Anne elméjében haldoklásának idején, akkor ugyanúgy elhinné, hogy egy mocskos, gyenge prostituált volt, aki óriási hibát követett el, és nem bízhat magában. És mindezek a gondolatok elárasztanák érzelmi szinten az önundorral, önutálattal, szégyennel és megalázottsággal. Nem túl kellemes megélése a halálnak.

És ha még egy kicsit tovább tekintünk, azt látjuk, hogy a spirituális hagyományok így bölcselkednek: a halálunkkor meglévő utolsó gondolatainknak meghatározó szerepe van újjászületésünkkor. Ezek szabják meg a következő életünkben megtapasztalandó körülményeket.

Bár Anne csupán néhány hónapig dolgozott topless táncosnőként, az ezzel kapcsolatos gondolatai óriási fájdalmat szültek benne. És ez a tisztátalan szexualitáshoz, áldozatisághoz és prostitúcióhoz kapcsolódó fájdalom előrevetítheti a következő inkarnációját. A probléma eltussolása pedig csak tovább súlyosbíthatja a helyzetet.

A Munka segítségével egyszer és mindenkorra lezárhatóak a fájdalomciklusok, és így oldódik a negatív sorsminta/karma. Ha valakiben elég vágy él a szabadság iránt, akkor ezt a folyamatot gyorsan, alaposan, és teljességében elvégezheti az önvizsgálat csodálatos eszközével. Ez pedig valódi okot ad az örömre.

Szeretettel, Ram Giri

2011. július 22., péntek

Álmaim Öngyilkos Férfija – A Megfordítások Ereje


Lefordítottam Byron Katie legfrissebb hírlevelét, nagyon szépen mutatja be a Megfordítások erejét. Olvassátok nyitott elmével és nyitott szívvel, magatok iránt pedig nagy-nagy gyengédséggel.

Drágáim,
Az évek folyamán számtalan csodának lehettem szemtanúja, amikor az emberek megkérdőjelezték és megfordították a gondolataikat. Sokatok már hallhatta vagy olvashatta ezeket a Megfordítós történeteimet a School-ban, a Hétvégi Intenzíveken, vagy a könyveimben. Legtöbbetek saját megtapasztalást is szerzett arról, hogy a Megfordítások segítségével a valósággal vívott háborúnkat a megértés által eredményezett békére cseréljük fel.

Elkezdtem egy új könyvön dolgozni, mely a Megfordítások erejéről fog szólni. Arra szeretnélek kérni Benneteket, hogy osszátok meg velem azt a Megfordítást, mely a legnagyobb változást hozta az életetekbe: küldjétek el a történeteteket és a Megfordítást a turnaroundstories@thework.com e-mail címre. Minél több Megfordítást gyűjtünk össze, annál mélyebben nyílik a szívünk, és annál inkább ráébredünk valódi természetünkre.

Következzék most egy Atlantában élő hölgy története, példaként arra, mit is szeretnék Tőletek:

Álmaim Férfija

„Azt, ami valós, semmi nem fenyegetheti. Semmi sem létezik, mi nem valós. Ebben rejlik Isten békéje.” Ezek a szavak – a Course in Miracles/Csodák könyvéből – még 1989-ben hatoltak a szívembe. És mégis, csak 22 év után, a 9-napos School for the Work során nyílt meg az elmém és a szívem ezeknek a szavaknak a valódi jelentésére.

15 éves koromban, amikor a tinilányok többsége romantikus regényeket olvas, én felfedeztem magamnak a misztikus költők és spirituális szövegek világát. Alkoholista apám 12 éves koromban vetett véget az életének. A halálát követő időszakban a Biblia, a Bhagavad Gita, a Tao Te King, és a Csodák Könyve olvasásától, Khalil Gibran, Rumi és Hafiz költészetétől reméltem vigaszt. Függővé váltam ezektől a spirituális szövegektől, folyton kerestem a következő „adagomat”, mégsem voltam képes fenntartani magamban a békesség állapotát.

Miután apám öngyilkos lett, hosszú éveken át jelent meg az álmaimban – minden egyes alkalommal távolságtartó és hideg maradt, amikor könyörögtem neki, hogy ne hagyjon el újra. Egy 2001-es álombéli látogatásakor (azóta nem történt hasonló), először szólt hozzám, és felejthetetlen, félreérthetetlen üzenetet küldött. Amikor esdekeltem, hogy ne menjen el, halkan, de igen érzelmesen azt mondta, „Ne tedd ezt magaddal”, majd gyengéden kibontotta magát az ölelésemből, és távozott. Ez az álom megzavart, mégis valahogy furcsa vigaszt is nyújtott.

A rákövetkező évben akadtam rá a Munkára, miközben a sokunk számára oly tipikus életet éltem, melyben próbáltam egyensúlyban tartani az anyaságot a karrieremmel, és még a második válásom is erősen benne volt a levegőben. Elkezdtem végezni a Munkát, és életem összes szereplőjét végigvizsgáltam a négy kérdéssel és a megfordításokkal – anyut, férjet, volt férjet, gyerekeket, testvéreket és barátokat, még a család kutyáját is -, de mindvégig nagy-nagy körültekintéssel kerültem apám öngyilkosságának fekete lyukát. Az önvizsgálat eredményeképpen az elmém tisztulni kezdett, az igazság pedig teljes dicsődégében kezdte megmutatni magát. A mélyebbre hatolástól való félelem azonban még mindig ott ólálkodott – egészen addig, amíg el nem jutottam a School-ba, ez év tavaszán.

Ahogy haladtunk a School-ban, és én egyre mélyebbre kalandoztam az önvizsgálatba a körülöttem levők segítségével, arra lettem figyelmes, hogy nem csupán megkérdőjeleztem azt a gondolatot, hogy az apámnak nem kellett volna megölnie magát, hanem még meg is fordítottam arra a korábban lehetetlennek tűnő variációra, hogy „Apunak meg kellett ölnie magát.” Honnan tudtam, hogy ez az igazság? Mivel így történt. Ezután pedig nem csupán azonnali, spontán elengedést tapasztaltam, hanem nevetésben törtem ki! Tudnék-e három okot mondani, ami azt mutatja, hogy a megfordítás legalább annyira igaz, vagy tán még igazabb, mint az eredeti gondolatom? Hát persze. Ezzel a tettével apám megszabadította magát a számára akkor elviselhetetlen élettől, az egyetlen általa akkor ismert módszerrel. Másodsoron, annak ellenére, hogy teljes szívemből szerettem az apukámat, a családom és én is megmentődtünk attól, hogy továbbra is egy depresszív, kontroll nélküli alkoholistával kelljen együtt élnünk. Végül pedig, ráébredtem, hogy az apám öngyilkossága felett érzett fájdalmam indított el már oly fiatal koromban a spirituális útkeresésemen.

Még ugyanazon a napon megtapasztalhattam egy másik megfordítás erejét: „Nekem nem kéne folyton gyilkolnom magam az apám halála miatt érzett fájdalommal.” Álmaim férfija, az édesapám, már évekkel korábban átadta nekem ezt az üzenetet. De saját magamnak kellet megkérdőjeleznem a gondolataimat, és megfordítanom őket ahhoz, hogy elérkezzem az igazsághoz. Ahogy a Munka is emlékeztet minket, az életben és a halálban semmi komoly nincsen, mivel azt, ami valós, semmi nem fenyegetheti. Minden a napnál is világosabbá válik, ha megérted, ahogy Katie fogalmaz, „Valójában semmi sincsen; csak az éppen felbukkanó történet – és még csak az sem.”
Kathryn, Atlanta, GA

Ahogy ez a csodás hölgy is felfedezte, a történeteink nélkül mind békesség vagyunk. A Munka segítségével ráébredünk arra a gyönyörű igazságra, hogy minden értünk történik, nem pedig velünk. Várom szeretettel a megfordításos történeteiteket, ha szeretnétek őket megosztani a világgal. Alig várom, hogy halljak felőletek!
Ésszerűségen túli szeretettel, bk

2011. július 19., kedd

Zárt Elme - A Világ Legkeményebb Dolga


... És a legfájdalmasabb is. Pontosabban az összes fájdalmunk a zárt elménkből fakad. A kinyitására egy fantasztikusan működő eszköz Byron Katie Munka-Módszere.

Húú, az utóbbi napokban számos elme nyílt, és rengeteg elme-történet dolgozódott fel a szemem láttára. Kezdődött a 2-napos Alaptanfolyammal, majd folytatódott a tegnapi Byron Katie Workshop-pal Bécsben. Emberek, akik pillanatok alatt nyílnak meg, vagy néha kicsit lassabban. Emberek, akik megértik, hogyan működtetik a világukat. Emberek, akik rádöbbennek, hogyan okozzák a saját szenvedésüket, és eldöntik, elég volt. Emberek, akik kinyitják az elméjüket. Akikbe behatolnak a Munka kérdései, és valami teljesen mást találnak „odabent”, mint amit eddig bármikor tudni véltek. Emberek, akik nem félnek kiállni a történetükkel, és „lecsupaszítani” magukat. Mert tudják, hogy minden történet mindenkiről, mindenkihez szól. Senki nem fogja megítélni őket, mert mindenki járt ott, ahol ők, sőt leginkább még mindig ott jár.

„Nincsenek új gondolatok. Mindet újrahasznosítjuk.” (Byron Katie) Egyetlen közös elméből táplálkozunk mindannyian. A „másik személy” Munkájából ez csodálatos módon világlik ki, és az ő Munkája megdolgozza az „én” hiedelmemet is. Ezért is vagyok a csoportos Munka híve. 2 nap alatt számos komoly problémádra, élethelyzetedre látsz rá teljesen másképpen, sőt még azt is tudni fogod, mihez kezdj velük. Kitt-katt. A Négy kérdés és a Megfordítások a helyére kattintják az összezavarodott, beragadt, „bekattant” elmét, mely tudattalanul ragaszkodik mindahhoz, amit valaha elhitt. Tisztul és „okosodik”. Bölccsé válik. Megtalálja a mindannyiunkban ott lévő belső bölcsességet. Nem csak elhisszük, hogy van ilyen nekünk, hanem végre meg is találjuk. Arról nem is beszélve, hogy az elme kinyílásával a szív is nyílik folyamatosan. Lágyan, finoman. Gyönyörűséges folyamat.

Olvassatok ma egy újabb fejezetet Byron Katie, Az Öröm Ezer Neve című könyvéből.


Öröm 43 – A leglágyabb dolog a világon erősebb, mint a legkeményebb dolog a világon.

A leggyengédebb dolog a világon a nyitott elme. Mivel már nem hiszi el, amit gondol, rugalmas, porózus, ellenállástól és védekezéstől mentes. Semminek nincs felette hatalma. Semmi nem tud neki ellenállni. Még a világ legkeményebb dolga – a zárt elme – sem képes ellenállni a nyitottságnak. Végül beléje áramlik az igazság, átöblíti, átfut rajta, mint a víz a sziklákon.
         Amikor az elme először válik saját maga tanítványává, megtanulja, hogy a világon semmi sem tud neki ellenállni: minden érte van, minden hozzátesz, megvilágosítja, táplálja, felfedi őt. Ő pedig tovább nyílik, mert félelemmentes, védekezésmentes állapotban van, és szomjazik a tudásra. Amikor pedig rájön, hogy ő semmi, mindenhová be tud hatolni, még akkor is, ha nincs számára tér, ha nincs hely a fogadására.
         Az emberek félnek semmik lenni. De a semminek levés csak az egyik aspektusa. Nem csak annyit jelent, hogy nincs mitől félni, hanem, hogy itt az idő ünnepelni. A stresszes történeted nélkül nincs stressz – nyilvánvalóan! Amikor nem hiszed el a gondolataidat, akkor csak nevetés van és béke. Ennek a helynek többféle neve van. Én mennyországnak nevezem. És hogyan is tudhatnánk mi a semmiség, amíg elhisszük, amit gondolunk? „A valami jobb, mint a semmi” – teljes bizonyossággal tudhatod, hogy ez igaz?
         A valóban nyitott elmének semmilyen más célja nincs, mint az lenni, ami van. Nem kötődik az én és az ő koncepciójához. Ráébred, hogy végső soron nincsenek emberek, és nincs elme sem. Amikor az elme megnyílik, mindent elvesztesz, hálásan. Most nőként ülök itt, a következő ráébredésben pedig egy galaxis vagyok, vagy egy hangya. Amikor épp szuper a frizurád, nem szeretsz-e belenézni a tükörbe? Ez pont ilyen. Nézed a tükörben a semmit, örömittasan. Amikor semmi vagy, mindig jó a frizurád.
         Nem tudhatom, mivé lesz a világ. A testem soha nem ugyanaz a következő pillanatban. Fáradt, kipihent, nagy, majd azonnal vékony. Sosem tudom felismerni. Öregnek látom, és ez nagyon aranyos. Aztán a szemem előtt alakul át újfent, és egy fiatal lány testévé lesz. Nem tudom, hogy mi, kié, és miért van. És amit művel, az káprázatos. A saját keze elkezdi simogatni a saját lábát, csupán abból az okból kifolyólag, hogy testápolót kenjen a bőrre, melynek nincs is rá szüksége. Aztán pedig kézbe fog egy csésze valamit, megissza, egy teának nevezett folyadékot, például, de ezt sem tudhatom. Az én világom egy folyamatosan alakot váltó világ. Semmi sincs benne, amire számíthatnék, sem a korom, sem a testem, sem a velem lévő ember, sem az identitásom, sem az évszázad, sem pedig a bolygó, melyen élek.
         Az elme megjelenik, ha megjelenik, csak azért, hogy véget vessen magának. Először a kivetített világ távozik, majd az elme is, mely azt kivetítette. Nyoma sem marad. A csönd minden, mi lehetséges – a soha nem is létezettség nyitottsága - én itt élek. Amikor vége, akkor vége. Nem tudod megteremteni vagy visszacsinálni. Nem is akarnád.

2 hely maradt az augusztus 13-14-i ÖnMunka Alaptanfolyamra. Ha szeretnéd végre tényleg a saját kezedbe venni az Életedet, és gyakorlatban, profin, mélységeiben, támogató légkörben megtanulni Byron Katie Munka-Módszerét, jelentkezz július 22-ig. Várlak szeretettel. Részleteket itt találsz: http://kincsamivan.hu/programok.html


2011. július 14., csütörtök

A Nagy Büdös Helyzet


Nem az a lényeg, hogy mások megértsenek bennünket, hanem, hogy mi megértsük önmagunkat. Ez a lehető legnagyobb boldogság kulcsa. (Byron Katie)
 
A mai levelezés egyik szerzője külföldön él, nem javítottam ki a hiányzó ékezeteket, azt mondta, szerinte így is érthető mindannyiunk számára. A levelezőtárs a válaszaimmal én vagyok. Ez egy hihetetlenül erőteljes levélváltásra sikeredett, mindenképp olvasd el a végéig.
Kedves Andi!
A parom par honapja belevetette magat az allat,- es kornyezetvedelembe.  A tema feneketlenul szerteagazo, ezert a Facebook es internet reven VEGTELEN folyamban fer hozza  az errol  szolo anyagokhoz:  videok, cikkek, esettanulmanyok.  Sebesult elefantok, kivagott esoerdok, tulnepesedes,  talajszennyezettseg, orvvadaszat, ehinseg,  Fukushima……tenyleg vegtelen a sor.   A munkaja pedig nagyon alkalomszeruen ad neki elfoglaltsagot,  igy  az alvason kivul minden idejet ezzel tolti azaz napi  16 orat.
A  hetvegen megnezett es nekem is megmutatott egy cirkuszi elefant utes-vereserol szolo kepsort.
Majd kozolte, hogy o kesz sajat kezevel kioltani annak az embernek az eletet, aki ezt csinalja egy kiszolgaltatott, artatlan allattal, aki meg vedekezni sem tud.  (Parom velemenyei jellemzoen szelsosegesek:   KOS napjegy.)
Kesobb tovabb beszelgetve azt is kozolte, hogy  nem is banja ha nem el o tul sokaig, mert ez a foldi elet kiabrandito.
Es hogy feltegye szamomra a koronat a napra, ezt az egesz kornyezetvedelmi kerdest beagyazta az o politikai-gazdasagi nezeteibe.    Avagy a vilag minden gondjat a jelen gazdasagi-politikai vilagrendje  okozza.  Sajnos a helyzet javitasara semmi mas mod nincs, mint ezen emberek bortonbe dugasa illetve halalra itelese.  A halalra azert van szukseg, mert  a TOMEG szamara ezek az emberek szimbolumok, es mint szimbolumoknak bukniuk kell.  Mint ahogy a monarchiak letunesekor a kiralyi fejeknek szuksegszeruen hullaniuk kellett.  Es o ennek megtortenteert harcol es aktivkodik nap mint nap, hogy emberek milliardjai szabaduljanak fel  a csupan par millio embernek hasznot hozo jelenlegi vilagrendbol.  O ezert kesz meghalni. 
En pedig nemhogy tamogatnam ot, es vele harcolnek, hanem meg nyavalygok is.
Hogy  miken nyavalygok:
-           Hogy a parom nem iszik, nem eszik, egyetlen beszedtemaja ez  immar   3 honapja
-          Engem meg se kerdez hogy velem mi van, mert ezekhez a globalis problemakhoz kepest SEMMI jelentosege nincs, hogy nekem milyen napom volt
-          Ha nem mondok semmit valamilyen felvetesere (mert mondjuk meg sokkos allapotban van az erzekeny lelkem valamilyen ellentmondast nem turo nyilatkozatatol)  akkor „engem nem erdekel sem az amit o csinal,  sem a vilag sorsa es megmentese“
-          Ha valamire visszakerdezek, mert az o logikaja nem a sajatom, es nem vilagos szamomra 20 mondatbol az o egesz vilaglatasa  akkor „nem ertek semmit, o csak feleslegesen tepi a szajat.“  
-          Ha netan nem ertek egyet valamivel, es elmondom a sajat velemenyemet, akkor  „ en mindent jobban tudok, en mindenkinel okosabb vagyok, en ovele sosem ertek egyet“
-          Ujabban ossze vagyok hasonlitva azokkal a komplett ismeretlenekkel, akikkel a Facebook-on megosztja ezeket az anyagokat, es kozli velem, hogy „kiabrandito, hogy azokkal az emberekkel tobb mindenben egyetert, mint velem“
-          A temakbol adodoan a parom kedve vagy depressziv, vagy atmennek humorizalasba es jokat szorakozik, nevetgel.  Ilyenkor mondjuk legszivesebben a pofajaba vagnam, hogy „dehogy akarsz te vilagot menteni.  Csak a szorakozas egy modja ez neked.“
-          A gyermekvallalasunk kerdese eddig sem volt sem bennem, sem kettonk kozt egy megbeszelt dolog….es eletunk ezen fordulatai kozott meg kevesbe az
-          Szexelni is egyre ritkabban van kedvem.  Ilyen hangulatban, ilyen szethuzasban, ilyen megjegyzesek kozepette hogyan is lenne?  Ez meg tovabb tavolit bennunket  egymastol.
-          Minden durva, eletellenes megnyilatkozasa ellenere en ugy erzem, hogy a parom jo ember es jot akar.  De egyre kevesebb a kapcsolodasi pontunk.  Ez nekem faj.  7 eve ismerem, nem tudom egyik pillanatrol a masikra elhagyni ot.   Meg mindig a legdurvabb sertes, bantas utan par oraval elmulik a haragom es mar meg tudnam ot olelni.  Meg mindig el tud lagyitani, ha kedves.
-          A legnagyobb kerdes nem az szamomra, hogy egyutt maradunk –e, lesz –e kozos gyerekunk valaha stb.  Vagyok annyira fatalista, hogy ezekre azt mondom:  ez semmikepp nem a mi kezunkben van, ez ugyis ugy lesz ahogy lesz, es ebbe semmi beleszolasom.
-          A legnagyobb kerdes szamomra:  hogy kepviseljem magam, hogy maradjak hu magamhoz, mi  egyaltalan az en igazi valaszom ebben a helyzetben???
Drága M, köszönöm a kérdést, vázolom a megvizsgálnivalókat és a „lehetőségeket“.
1. Keresd meg magadban a „földi élet kiábrándító“ saját példáidat. Mennyiszer, mikor, miért gondoltad ezt a múltban, és esetleg még most is? Sok konkrét példa, csak hogy megtaláljam magamban, így tudok hozzá kapcsolódni, elmenni „arra a helyre“ vele, ahol ő van. Mert akkor nem falat húzok, hanem engedem neki, hogy épp olyan legyen, amilyen éppen. Ha szeretem, akkor elfogadom az ő gondolatait, állapotát, ezzel tudok csakis gyógyítani, az ellenállással nem. És ez nem azt jelenti, hogy el is hiszem az ő gondolatait, vagy úgy csinálok, ahogy ő mondja. Csak egyszerűen megengedem neki, hogy azt gondoljon, amit épp akar, nem érvcsatába fogok, hanem meghallgatok.
2. Kicsit bevállalósabb: Te mikor, kinek az életét lettél volna kész kioltani, milyen ilyen gondolatok merültek fel benned? Akár a saját életed kioltására is gondolok. A GONDOLAT NEM SZEMÉLYES!!! Mindannyian egy közös elméből táplálkozunk, nem vagyunk felelősek azért, hogy felbukkannak-e gyilkos gondolatok bennünk, ettől nem vagyunk rosszak vagy megvetendők. Ezek a gondolatok is addig jönnek, amíg meg nem kérdőjelezzük őket. Aki azt mondja, még sosem voltak (ön)gyilkos gondolatai, az szerintem nem mond igazat, és ez legyen az én véleményem. Amikor a párom ilyen gondolatokat hisz el, akkor megvizsgálom, én hol hittem el ugyanilyeneket. Én kit, mit akartam már kicsinálni? Én kit/mit gyűlöltem annyira, hogy ölni is képes lettem volna az „igazamért”?
Nagyon fontos tudnunk, hogy a világban megjelenő erőszak, háború, gyilkolás a mi kivetüléseink megjelenése. Erről már rengeteget írtam. Tehát, amíg saját magammal és másokkal, akár csak gondolatban is háborúzom, erőszakoskodom, gyilkoskodom, addig EZ KIVETÜL!!! Egyetlen mód van a külvilági erőszak, háború, gyilkolás felszámolására: ha mi egyenként tisztítjuk meg az elménket az összes önerőszaktól, önháborútól, öngyilkosságtól. Illetve a másokkal kapcsolatos hasonló gondolatainkat is górcső alá vesszük a Négy kérdéssel és a megfordításokkal – kitöltjük szépen az Ítélkezőlapot, majd az összes rajta lévő gondolatunkat megkérdőjelezzük. Egy Ítélkezőlap tartalma színtiszta erőszak. De amíg nem tudatosodom ezekre a gondolatokra, addig fenntartom, kisugárzom magamból mindezt. Tehát a megoldás nem az, hogy egy álszent álarcot felteszek, és kijelentem, „Én mindent és mindenkit úgy szeretek, ahogy van, beleértve magamat is”, hanem nagy-nagy alapossággal feltárom az elmém „gyilkos” tartalmát.
Szoktam mondani, „csak” ennyi a felelősségünk a világ dolgaiért.
3. MegMunkázni a következőket:
- Ennie, innia, másról beszélnie kéne.
- Meg kéne kérdeznie, mi van velem.
- Válaszolnom kéne az ő kérdéseire.
- Meg kéne értenem az ő világlátását.
- Nem kéne depressziósnak lennie.
- Eltávolodtunk egymástól. (Ha elhiszem ezt a sok gondolatot, akkor én távolítom el magamtól őt, tudod, abban a pillanatban megy föl a falam. Amint elhiszek valakiről egy stresszes gondolatot, abban a pillanatban távolodom el magamtól, tőle, és a Valóságtól. Csupán ennyire magányosítom el magam a stresszes gondolataim elhívése által.)
- Nincs döntésem afelett, hogy vele maradok-e vagy sem. Nem tudom egyik pillanatról a másikra elhagyni. (Ezeket nagyon jó önáltató hiedelmeknek vélem…)
És a végére hagytam azt a kérdésedet, hogyan képviseld Te magadat ebben az egészben. Először is nézd végig mindazt, amit javasoltam. Utána nézd meg, Te mit szeretnél. Ezután nézd meg, mennyire összeegyeztethető a vele való együttélés azzal, amit Te szeretnél. Mert ha úgy élek egy kapcsolatban, hogy nem érzem benne jól magam, akkor ki is erőszakol, ki is gyilkol kit?
Jó Munkát! Ha gondolod, oszd meg a fejleményeket.
Kedves Andi!
A "rovid kis reagalasod"  mar rengeteg ujdonsagot vet fel szamomra.  Annak hangsulyozasa ebben a konkret esetben is, hogy  A GONDOLATOK NEM SZEMELYESEK, ezert o semmikepp nem rosszabb attol, NEM FELELOS AZERT, hogy olyan gondolatokat fogalmaz meg, amik szamomra nagyon ijesztonek, naci-szagunak, sataninak hatnak.  (Visszatero gondolatom, hogy kicsit olyan, mintha Hitler parja lennek. Es a nagy dilemma, hogy megszeliditeni kell probalnom Hitlert, vagy elhagyni es harcolni ellene.    Elegge megkeseriti az eletemet ez a kis story.)
Mert bizony az egyik legjellemzobb reakciom, az hogy ugy erzem:  meltatlan hozzam egy ilyen ordogi alakkal elni.  Es hogy a csaladtagjaim, barataim, ha tudnak, hogy a parom ilyeneket mond, akkor azonnali hatallyal azt akarnak, hogy szakitsak meg minden kapcsolatot egy ilyen alakkal.
Es a nagy belso harcaim egyike az, hogy de en milyen okos es erzekeny vagyok, hogy a durvasag maza alatt is a jo embert keresem.  Es a paromtol elvarom, hogy aterezze, hogy o a tobbseg szamara mennyire szerethetetlen a cenzurazatlanul kimondott verforralo gondolataival - de itt vagyok en, aki annak ellenere kitartok mellette mar 7 eve, hogy nem konnyu ot elfogadni.  Es minden lehetseges alkalmat megragadok, amikor a kulvilagbol jon megfogalmazott velemeny az o bardolatlansagara, erzeketlensegere, hogy megmutassam neki:  latod, a jellemzesed,  amit tolem nem fogadsz el. Masok is ilyennek latnak.  De en ennek ellenere is szeretlek.  De ez nem konnyu nekem.  Ez nehez nekem.  Miert nem konnyited meg az eletunket, hiszen neha olyan kedves es higgadt-objektiv tudsz lenni?
Drága M, hát ez az igazi őszinteség, gratulálok ezek meglátásához és beismeréséhez. Érdekes rálátni engedni magunkat, hogy mire is használjuk a párunkat (gyerekünket, szülőnket, testvérünket). Te ez esetben arra, hogy felsőbbrendűt játszhass. Ne izgulj, mindannyian ezt tesszük, és aztán csodálkozunk, hogy ezek a tükreink olyanok, amilyenek. Tökéletes erőszakolást írtál le: igen, Te erőszakolod őt. Ezt nem nevezném szeretetnek, ez valami nagyon más. Azért merem ezt leírni, mert tudom, hogy már mélyen ismered a Munkát, és valóban kíváncsi vagy az igazságra. Mindenképp nézz rá arra a gondolatra, hogy „Ő szerethetetlen, bárdolatlan, érzéketlen.” Találd meg mindezt magadban. Te hogyan csinálod ugyanezt: Fejben? Vele, másokkal, magaddal? Csak ki ne derüljön rólunk, mindenre képesek vagyunk, hogy ezt elrejtsük (tudat alatt). Amíg azonban nem tárjuk fel magunkban, kivetül. Mi meg csodálkozunk...
Az Olvasótól is azt szeretném kérni, nézze meg, ő hogyan erőszakolj élete résztvevőit. Mire használod a körülötted élő embereket? Elsőre durva ezt így megnézni, mégis így van. Mindannyian ezt játsszuk. Tudattalanul manipulálunk, hogy jobbnak, kedvesebbnek, megértőbbnek, okosabbnak, erősebbnek tűnhessünk, mint életünk szereplői. Megmentünk, lenézünk, felnézünk, sajnálunk, áldozatot játszunk, tettetünk, tettetünk, tettetünk. Hazudunk. Magunknak, a másiknak, a világnak. És mit sem sejtünk róla. Itt az ideje feltárni ezeket az erőszak-pontokat magunkban. Mert ezek végtelenül fájnak. Nem csupán a másik embernek, hanem saját magunknak.
A Munka valami sokkal, de sokkal mélyebb, mint aminek első látásra látszik. Minden hazugságot, minden hamisat felszámol benned, ha engeded. Úgy vélem, ez a fenti levelezésből is kitűnik. A levél írója több hónapja Munkázik, és most jutott el identitásának ehhez a rétegéhez. Ezek a felismerések, majd a megMunkázásuk alapjaiban rengetik meg hamis identitásainkat, és ezeknek a hamis identitásoknak az elveszítése hihetetlen módon hat az életünkre. A Munkával csak nyerhetsz. Mert elveszítesz mindent, ami hamis.

2011. július 13., szerda

Te Hogyan Állsz a Szeretet Útjába?


„Szeretet vagyunk, és semmit nem tehetünk ez ellen. A szeretet a valódi természetünk. A történeteink nélkül mind az vagyunk.” (Byron Katie)

Egy újabb Work-Munka Facilitátor írását szeretném ma megosztani Veletek. Pár napja sok szó esik csoportunkban az önszeretetről. Ehhez kapcsolódva fordítottam le a következő gondolatokat. Ha bárkinek is lényeges, egy férfi, Ram Giri tollából származnak. Lehet, hogy egy férfitól jobban meghallod. Sosem lehet tudni, kinek mikor kattan. Én rengeteg különféle módon próbálok itt a blogon „kattintani” az Olvasókon. A következő írás is ezek közé tartozik.

Jane számára a testsúlya az. George úgy véli, hogy nem tudja rendesen ellátni a családját. Carol pedig elhiszi, hogy nem szép, mióta csak az iskolában ezzel cukkolta a többi gyerek.

Így cipeljük magunkkal rejtett fájdalmunkat – mint, ahogy egy csiga hurcolja a házát. Ebbe a házba, a legszemélyesebb rettenetünkbe pedig jó sűrűn visszavonulunk.

Olyan, mintha azt mondanánk a Jóistennek, „Szeress engem – de ne ezen a helyen. Ezen a helyen az elmémben, hagyd meg nekem a szégyenemet, hagyd meg nekem önszeretetem hiányát.” És jól elhisszük, hogy máshogy nem lehet, és jól elhisszük a hazugságainkat.

A Jóisten pedig csak hallgat, a Szív legbelsőbb terében, és tehetetlen, mivel a szeretet nem erőlteti magát. Ez a bennünk lévő végtelen szeretet csak vár, és még egy kicsit vár, végtelen türelemmel, addig, amíg készen nem állunk a megnyílásra.

Amíg nem bízunk eléggé, mint a virág, mely totálisan odaadja magát a napnak. Amíg nem nyílunk meg annak a belső erőnknek, mely szeret, bízik, és teljes bizonyossággal tudja, hogy elég erősek vagyunk ahhoz, hogy bármilyen magunkban hordozott fájdalomtól megszabadítsuk magunkat.

Képzeld magad elé a virágot, mely fürdőzik a napsütésben. Milyen dicsőséges! Magába szívja az utolsó sugarat is, a melegség minden csodálatos darabkáját. Teljesen élő. Nem mondja, hogy „Ezt nem. Ezt a szeretetet nem. Ez túl erős. Bele kell kapaszkodnom a bennem lévő sötétségbe. Nem állok készen a szeretetre.”

Nem. A virág megadja magát az élet ragyogóságának. Te is megteheted ugyanezt.

Benned is ott simul ez a fajta nyitottság, ez a fajta megadás a benned levő fénynek és szeretetnek. Ez az abszolút, feltétel nélküli szeretet. Ami sosem erőlteti magát. Csak várakozik. Várja, hogy válaszolj a hívására.

Ez a szeretet, ez a bátorság sosem fog cserben hagyni téged. Mert ez a sajátod. A saját szívedből árad, és csak te vagy képes felébreszteni – vagy bezárni.

Ez a szeretet megszabadít mindentől, amire nincs szükséged. Engedd, hogy bevilágítson elméd rejtett zugaiba, ahol még mindig sötétség honol.

A fény és a szeretet magasabb Valóság a sötétségnél és a félelemnél. Amikor meghívod őket, hogy kiáradjanak a szívedből, és szabadítsák meg lényed többi részét, akkor csodák történnek. A fény eloszlatja a sötétséget, szemernyit sem hagy belőle. A szeretet feloldja a félelmet, és megmutatja, hogy az csupán múltbeli rossz álom, aminek immár vége, és a jövő sokkal, de sokkal kedvesebb lehet, mint amit elképzelni vagy képes.

Ha csendben vagy egy kicsit, most is érezheted, itt és most, a mellkasod kellős közepén. Ez a végtelen Forrás, a gyógyulás legnagyobb erőforrása.

Te is fel vagy szerelve vele, képzeld csak el! Létezik az a mondás, hogy „A hit hegyeket tud megmozgatni.” Ennek a hitnek a gyökere a szívedben van, és ott is tudod felfedezni.

De mivel soha senki nem mutatta meg neked, hogy isteni képességeid vannak, idáig nem kerültek használatra. Tudd, hogy megtanulhatod használni őket, egész addig, amíg az összes fájdalom feloldódik, te pedig teljesen szabadon élsz.

Végezd a Munkát.

Szeretettel,

Ram Giri

További Önszeretetes bejegyzések, azon kívül, hogy mindegyik az, itt:

2 HELY FELSZABADULT A MOST PÉNTEK-SZOMBAT ÖNMUNKA ALAPTANFOLYAMRA (Budapest, Napraforgó) . KEDVEZMÉNYES ÁRON VEHETSZ RÉSZT – 15 EZER FT. Jelentkezni nálam lehet e-mailben (oraveczandi@yahoo.com), vagy telefonon – 30-343-7453.