Mi is az a Szeretet? – Scott Kiloby Videó

Érdekes ügy ez a szeretet. Abszurd módon tán a legtöbb szenvedést okozó koncepciónk. Azért mondom, hogy koncepciónk, mert a szeretet nem egy „valami” és nem „valamilyen”. Csakhogy mindannyian egy bizonyos valaminek és valamilyennek hittük el. Bizonyos viselkedések, cselekvések, megnyilvánulások, nézések, arckifejezések, hanghordozások, szavak, mondatok, érzelmek, testi érzetek összességének, melyben mind valahová máshová tettük a hangsúlyokat. Vagyis, ki miből érzékeli, hogy szeretik, illetve ki miből érzékeli önmagát szeretettelinek, annak, aki szeret. És ily módon egy csomó minden nem tartozik bele a „szeretetbe”, amiből egy kizáró valamit farigcsálunk az életünk során. Ráadásul azt hisszük, hogy a szeretetet a másik ember „tartalmazza”, majd tőle fogjuk megkapni, ő fogja odaadni nekünk. És persze akkor, ha mindezt kiérdemeljük, olyanok leszünk, amilyennek szerintünk ehhez lennünk kell, úgy viselkedünk és élünk, hogy „szerethetőnek” látszódjunk. Örökös hajsza és keresés, állandó félelem, folyamatos hiányérzet fakad mindebből.

A tanfolyamokon rendszeresen megkérem a résztvevőket, hogy gyűjtsék össze, miből gondolják, hogy valaki szereti őket. Jó részletesen. És miből gondolják, hogy valaki nem szereti őket? Honnan tudhatom, hogy valaki szeret-e vagy sem??? És mit várok magamtól ahhoz, hogy szeretettelinek érzékeljem magam? Te is ülj le egy papírral és tollal, és jó alaposan nézegess bele önmagadba. Mi mindent hittél el a szeretetről, hogyan is néz az ki?

Azért fontos mindez, mert megláthatod, hogy a szeretet eddig a fejedben létező valami, koncepció volt. Valami elméletinek az előállítására törekedtél egész életedben. Szavakról és képekről hitted el azt, hogy ezek a szeretet, és ezeket hajszolod nap mint nap. Mindeközben folyamatos szeretethiányban szenvedsz. Gondolkodni tanultunk meg a szeretetről, s abszurd, hogy pont a gondolatok takarják el előlünk… Annyival egyszerűbben is lehet.

Például megkeresheted a „szeretetet” a Megtalálhatatlan Önvizsgálattal (MÖ) ez még intenzívebb és mélyrehatóbb, mint csupán papírra vetni az erről szóló gondolataidat, de kezdetnek az is szuper. Az MÖ-vel egy önvizsgálatban végignézed mindazt, amit a szeretetről elhittél. És a testedbe ragadt érzelmeket is gyengéden átérezheted, megélheted. Megismerheted azt a csomagocskát, amit minden emberi kapcsolódásodba magaddal cipelsz. És át is láthatsz rajta. Az önvizsgálatokban úgy mondjuk, hogy egy bizonyos koncepción vagy identitáson „átlátunk”, vagyis meglátjuk, hogy „üres”. Nem az, aminek eddig hittük és éreztük, de nem is valami más. Egyszerűen elnyugszanak, feloldódnak a címkék, képek, szavak, melyekkel eddig próbáltunk valamit, valakit, vagy valamit meghatározni. Izgalmas, felszabadító, szépséges folyamat. Aminek eredményeképpen elcsendesül az elme zakatolása, az összehasonlítás, a hiány, a keresés. És érdekes mód egyre több „szeretetet” érzékelünk. Mindenben és mindenkiben. Csak ez már teljesen más, mint amilyen eddig volt. Szavakkal leírhatatlan, átadhatatlan, elméletekkel, gondolatokkal megfoghatatlan, csak tapasztalati úton megismerhető.

Más, életünket és szenvedésünket alapvetően meghatározó koncepciókat is érdemes elindulni „keresni” és „szétszedni” a Megtalálhatatlan Önvizsgálattal. Felsorolok egy párat. Mind olyasmi, amit objektív „valaminek” hiszünk, de sosem vizsgáltunk meg közelebbről, persze jól működő eszközünk sem volt hozzá. Mert az olyan intellektuális szintű kinyilatkoztatások, mint „mindenki úgy tökéletes, ahogy van”, „csak a szeretet létezik”, „a pénz nem boldogít”, „a múlt és a jövő nem létezik”, stb. semmivel nem visznek közelebb önmagunkhoz, sőt. Az MÖ-vel saját magad számára tárhatod fel és nézheted meg mindezt. Tehát akkor néhány meghatározó koncepció: tökéletesség, boldogság, probléma, idő, jelen-múlt-jövő, egészség-betegség, bizalom, biztonság, konfliktus, élet-halál, rend, szenvedés, fájdalom, stb. Érdemes felfedezned, milyen alapkoncepciókra építetted fel az életedet, majd elindulni ezeket „keresni”.

Figyelmedbe ajánlom Scott szeretetről szóló videóját. Érdemes néhány percet rászánnod.

Tapasztalatom és sok más ember megélése szerint, az Élő Önvizsgálatokat szinte lehetetlen leírások és videók alapján megtanulni, úgy, hogy aztán hatékonyan tudd végezni. Gyere, tanuld meg velünk. Két csoportos nap és utána három egyéni konzultáció a csomagban, hogy minél személyesebb megtapasztalást szerezhess. Várunk szeretettel képzett, okleveles ÉÖ facilitátorcsapatunkkal. Olvasd el a részleteket az alábbi linkre kattintva:

Scott Kiloby Élő Önvizsgálatok Alapképzési Csomag (Megtalálhatatlan Önvizsgálat és Szorongás/Félelem Önvizsgálat) 2014. október 18-19. (Jelentkezési határidő: szeptember 26.)

A Szenvedő Állatokról – És Te Mennyire Szenvedsz?

„Sokaktól hallottam, hogy azért ragaszkodnak fájdalmas gondolataikhoz, mert attól tartanak, hogy ezek nélkül nem tudnának békeaktivisták lenni. „Ha teljességgel békés lennék,” kérdezik, „mi késztetne arra, hogy bármit is tegyek?” Az én válaszom pedig „Mert a szeretet tesz.” Azt gondolni, hogy szomorúságra vagy felháborodásra van szükségünk ahhoz, hogy a helyes dolgot cselekedjük, őrültség. Mintha az, hogy tisztább elméjű és boldogabb vagy, azt jelentené, hogy barátságtalanabbá válsz. Mintha az az ember, aki megtalálja a szabadságot, egész nap csak üldögélne, s közben nyál csorogna a szájából. Az én tapasztalatom ennek pont az ellenkezője. A szeretet tett. Egyértelmű, kedves, erőfeszítéstől mentes, és ellenállhatatlan.” (Byron Katie)

Arra kérlek, hogy nagy nyitottsággal olvasd a következő bejegyzést, főként akkor, ha az állatok szenvedésének témája erőteljesen megérint. Javaslom, hogy ebben az esetben alkalmazd rögtön GYAKORLATBAN is a Munkát, miután elolvastad a Katie-hez intézett kérdést és az ő válaszát. Vedd észre, ha nagyon feldúlttá válsz, ez annak a jele, hogy az elméd igen erőteljesen ragaszkodik elhitt álláspontjaihoz, véleményeihez, és magas fokú tudatosságra van szükség ahhoz, hogy egy ilyen feldúltságkor ne elmeneküljön az ember, hanem leüljön önmagával, elővegyen egy Ítélkezőlapot, leírjon mindent, ami a szívét nyomja, majd szép csendben, meditatív folyamatként elvégezze a Munkát, vagyis megkérdőjelezzen mindent, amit jelenleg még hisz, a Négy kérdés és Megfordításokkal.

Ehhez alapsegédletet, Ítélkezőlapot, kérdéssort, és a megfordításokról példákat itt találsz:

Hogyan végezd egyedül a Munkát

Javaslom több Ítélkezőlap kitöltését is, amennyiben érintett vagy a témában:

1. A szenvedő állatokra. (Pl. Sajnálom az elhagyott kutyákat, mert fájnak és szenvednek. Azt akarom, hogy meleg otthonra találjanak, valaki befogadja őket. Nem szabadna, hogy elhagyottá váljanak. Arra van szükségem, hogy melegségre, befogadásra, gazdára találjanak. Az elhagyott kutyák szenvednek, fájnak, sanyarú sorsúak. Soha többé nem akarom, hogy az elhagyott kutyák fájdalmas tekintettel nézzenek rám.)
2. Az állatok szenvedését okozó emberekre. (Akár több helyzetben külön-külön, pl. Gyűlölöm azokat az embereket, akik megverik az állatokat. Ezek az emberek lelketlen, kegyetlen bűnözők. Azt akarom, hogy az ilyen embereket zárják börtönbe, távolítsák el az állatoktól. Az ilyen embereknek létezniük sem lenne szabad. Arra van szükségem, hogy soha ne találkozzam többé velük, ne is halljak róluk. Ezek az emberek lelketlenek, elvetemültek, kegyetlenek, betegek. Soha többé nem akarom, hogy bármelyikük is kezet emeljen egy állatra.)
3. A saját magaddal kapcsolatos elvárásaidra ez ügyben.

És aztán szép sorban mindegyikre végezd el a Munkát.

Újra emlékeztetlek, hogy a Munka nem arról szól, hogy a gondolatunk ellenkezőjét fogjuk hinni, és már soha többé semmit nem fogunk tenni az állatokért. A Munka „eredménye” a tisztánlátás, az összezavarodottság eltűnése, a nyugalmunkat megzavaró, feszültséget és lelki szenvedést okozó gondolatoknak a fokozatos eltávozása. Ha neked az a dolgod, hogy állatokkal foglalkozz, akkor azt a Munkád elvégzése után is meg fogod tenni, csak még tisztább szeretetből, nem pedig sajnálatból és megmentési vágyból. Meg fogod tapasztalni, milyen úgy élni az életedet és végezni a dolgodat, hogy teljesen tiszta az elméd, nem vádol, okol, ítél, sajnál, gyűlöl. Ha úgy érzed, épülésedre válna mindez, szeretettel bátorítalak a Munkára.

Gyönyörű Katie,

Azzal szeretném kezdeni, hogy elmondjam neked, mennyi örömöt, reményt és szeretetet hozol továbbra is az életembe. Olyan hálás vagyok a jelenlétedért és bölcsességedért.

Azért írok, hogy megkérdezzem, tudnál-e segíteni az életemben most zajló szenvedés és gyötrelem forrása ügyében. Indiában születtem és nőttem fel, de immár majdnem 25 éve élek a tengerentúlon. Minden évben visszatérek, hogy meglátogassam a szüleimet és lelkigyakorlatot végezzek a szellemi tanítómmal. Szeretek Indiában lenni – az emberek elevensége, melegsége, a nyelvek sokasága, a rekedt hangú zene, és természetesen a szüleimmel, nagybátyáimmal, nagynénéimmel és unokatestvéreimmel eltöltött idő… Mindez nagy öröm forrása.

Azonban az utcákon lévő állatok szenvedése szívszaggató. Beteg állatok az út mentén; ökröket, szamarakat és lovakat korbácsolnak; kiskutyákat hagynak magukra; lesoványodott kocák egy fészekalja éhes kicsivel… a fájdalom elviselhetetlen. Megteszem, amit tudok – mindig viszek élelmet a táskámban, hogy annyi állatot megetessek, amennyit csak tudok; ha van állatkórház egy városban, odaviszem az állatokat; pénzt adok a sok állat-jóléti szervezetnek, melyek kitűnő munkát végeznek, hogy kezeljék ezeket a problémákat.

Gyakran azonban nincs állatorvos a kis városokban, és nem tudok mit tenni egy kis élelem, víz és ima felajánlásán kívül. A látogatásom minden egyes napján egyre több időt töltök azzal, hogy ide-oda rohangálok, hogy megpróbáljak segíteni a rengeteg állaton. Némelyikük túl beteg még az evéshez is, én pedig tehetetlennek érzem magam. Nehézzé válik pihennem és élveznem a szüleimmel és a tanítómmal töltött időt, mert az állatok szenvedése állandóan velem van – nem tudok kikapcsolni akkor sem, amikor nem látom őket.

Emiatt mostanra már inkább félek visszamenni Indiába.  Az univerzum azonban tudatja velem, hogy találnom kell egy ésszerű megoldást erre – a szüleim és a tanítóm nem hajlandók elhagyni Indiát, tehát ahhoz, hogy időt töltsek ezekkel a szeretett emberekkel, vissza kell mennem.

Próbálom megtalálni a szívfájdalmam mögött meghúzódó gondolatokat és van kettő, amit be tudok azonosítani: „Bárcsak ne kellene szenvednie ezeknek az ártatlan állatoknak” és „Bárcsak többet tehetnék értük”.

Nagyon hálás lennék a visszajelzésedért, drága Katie.

Szeretettel és nagy öleléssel,

Sharadha

Drága Sharadha,

Köszönöm az e-mailedet, kedvesem. Kérdőjelezd meg a gondolatokat, amik a stresszt okozzák. Feltételezed, hogy az állatok szenvednek, és igazad is lehet. Vidd végig magadban: „Az ütlegelt és éheztetett állatok szenvednek” – igaz ez? Biztosan tudod, hogy ez igaz? Ezen a ponton vedd észre, hogy az elme mennyire siet a bizonyítékával. Figyeld, hogyan hozakodik elő ideillő múltbeli információkkal, aztán hogyan használja arra ezeket a képeket, hogy hamis valóságot keltsen, ami egy reménytelen jövőt teremt, mint „Ez túl fájdalmas ahhoz, hogy visszatérjek Indiába a családomhoz.”

Írd le ezeket a gondolatokat és tedd félre őket későbbi vizsgálatra. A bizonyítékok lehetnek a következőhöz hasonló gondolatok: „A fájdalomtól ordítanak.” „Meg tudom állapítani, hogy szenvednek, amikor a szemükbe nézek.” „Összeesnek és nem tudnak mozdulni.” „Őrült, hideg és szívtelen lennék, ha tagadnám, hogy szenvednek.” „Csak egy tagadásban lévő ember hinné, hogy nem szenvednek.” „Mindenki láthatja, hogy szenvednek.” „Az ütlegelt kutyák és lovak szenvednek.” „Az utcán lévő állatok szenvedése szívszaggató.”

Mindez az én legkorábbi Munkám volt, angyalom. Úgy éreztem, nem akarok olyan világban élni, mely megengedi, hogy ez a szenvedés folytatódjon. Egyszer s mindenkorra le kellett ezt magamban rendeznem nagy állatbarátként, és az önvizsgálaton keresztül szabadságra leltem. Ma azt teszem, amit te, hogy segítsek az állatoknak, hogy szolgáljam az állatokat, csak éppen szenvedés nélkül. És így tovább léptem.

„Az állatok (amiket láttál, hogy ütlegelnek és éheztetnek) szenvednek” – hogyan reagálsz, amikor elhiszed ezt a gondolatot? Mi történik a világgal, amit ennek a gondolatnak a felbukkanása előtt tapasztaltál? (Ne feledd, amint megválaszolod a harmadik kérdést, angyalom, hogy mi csak a stresszes hatásokkal foglalkozunk, amiket tapasztalsz.) Hallom, úgy érzed, hogy „a fájdalom elviselhetetlen.” Nahát! Ez legalább olyan fájdalmasan hangzik, mint az állatok, amikről írsz, talán még fájdalmasabb. Nem tudhatod, mit élnek át az állatok; csak elhiheted, amit mások mondtak és tanítottak neked az állatok érzéseiről. Azt tanították neked, hogy mi, emberek fejlettebbek vagyunk, mint az állatok és a növények, és hogy ők korlátoltak és megvilágosulatlanok. De fontos lépés, hogy felismerd, mit tapasztalsz: a szenvedésedet, és annak forrását.

És ne feledd, kedvesem, hogy a te szenvedésed nem magukból az állatokból ered, nem eredhet onnan; nem szenvedhetsz az ő nevükben, csak a sajátodban. A te szenvedésed mindig a saját hiedelmeidből kell, hogy eredjen, és arra hívlak meg, hogy ne higgy nekem, hanem vizsgáld meg magad. Ki lennél a történeted nélkül, ki vagy mi vagy az „Az állatok szenvednek” gondolat nélkül? Ki lennél, Indián keresztül járva élelmet kínálva, ölelő és simogató, vagy nem ölelő és nem simogató karokkal és kezekkel? Ki lennél az „Ez az állat szenved” gondolat nélkül, amint egyenesen a szemébe néznél, amint leülnél szemtől szembe azzal az állattal és maradnál egy ideig és talán egy másik elmével figyelnél? Ki lennél, ha valami másra figyelhetnél, amit az állat tudhat neked tanítani, ha az elméd és a szíved igazán nyitott lenne egy magasabb tanításra, mint amit más ijedt emberek tanítottak neked?

Ülj és légy csendben azzal, ami tényleg zajlik, ülj nyitott szívvel India szellemi tanítóival, a körülötted lévő állatokkal, egy igazabb hangra figyelve, az ő hangjukra, a küldetésükre, egy olyan szempontra, amit tán figyelmen kívül hagytál. Ha szenvedsz az ő szenvedésüktől, te vagy a szenvedés bajnoka, és ez véget nem érő lehet. Lehetséges, hogy az eme hiedelemrendszer iránti elköteleződésed elzár téged attól, hogy megtapasztald, más is lehetséges, mint amit zárt elmével el tudsz képzelni? Ki lennél az „Az állatok szenvednek” gondolat nélkül, amikor ránéznél a magukra hagyott kiskutyákra?

„Az összeeső állatok szenvednek” – teljesen biztos lehetsz ebben? Félsz közel kerülni hozzájuk, félsz az irántuk érzett szeretetedtől? Annyira félsz ettől a szeretettől, hogy ráterhelnéd a történetedet a legnagyobb tanítókra, amíg már attól is félsz, hogy Indiába menj? Nem a saját fájdalmad az, amivel foglalkozol? Hol van a te éhséged, a te gyengeséged, a te elhagyatástól való félelmed? Meghívlak egy meditációra, hogy ülj le az egyik „szenvedő” állatként, mintha, mint nekik, nem lenne választásod. Semmi élelem, semmi törődés, semmi remény. Légy így addig, amíg tudsz.

Bárki meg tudja ezt tenni, amikor megérti, hogy nincs választása. A fájdalmat és a félelmet az a gondolat teremti meg, hogy van választási lehetőség (létezik egy másmilyen jövő), és ebben a gondolatban a fájdalom és félelem élni és virulni tud, és sokszorozódni és terjeszkedni és még többet teremteni magából.

Arra hívlak, hogy az elmédben lévő szenvedő állatként ülj és csak légy, ülj úgy, mintha nem lenne választásod a dologban, míg át nem érsz a túloldalra, olyan szabadként, amilyen szabad az az állat csak lehet. A halálodig csináld. Lépj ki minden reményből, hogy van választásod vagy bármilyen megmentő kegyelem vagy kegyes döntés leereszkedik valahonnan, ami lehetőleg megváltoztatná a helyzetedet szenvedő állatként. Teljesen vesd el a segítség lehetőségét, és légy az az állat, amíg meg nem érted, hogy valójában mi történik és mi nem történik. Ki lennél a történet nélkül, hogy éhezel, haldokolsz, tehetetlenül összeesel, ott fekszel reménytelenül? A belső éned csendjében keresd meg azt a helyet, ahol a saját arroganciád az a szenvedés, amit magadnak okozol. Az állatok sosem voltak ilyen kegyetlenek. Arra hívlak, hogy légy olyan bölcs, mint ők, légy olyan éber a saját rendíthetetlen választás-nélküli énedre, mint ők.

Nem kell most csinálnod; csinálhatod később, mert idővel eljön hozzád (nincs választás). Arra hívlak, hogy kövesd az egyszerű utasításokat, és halj bele abba, akinek hiszed magad és az állatokat. Ha megteszed, ha a nincs-választás valóságában ülsz, ez összeomlasztja az időt és fájdalmat és szenvedést, és a másik oldalra visz, ahol már most is ott vagy, ha még nem is ébredtél rá. Ülj, kedvesem, ülj a nincs választás csendjében és légy. Figyelj. Felejts. Tanulj. Ünnepelj.

Majd fordítsd meg a gondolatot. „Az állatok szenvednek.” Hogyan fordítanád ezt meg – mi a szenvedés ellentéte? Ünneplés? Mámor? Tudatosság? Használjuk az ünneplést. Az állatok ünnepelnek. Most az a feladatod, hogy találj valódi példákat arra, hogy lehetne ez igaz, ha te lennél az egyik ilyen állat. Ez a feladat szembemegy azzal, amit eddig tanítottak neked. Ez a feladat teljes anarchia arra nézve, amit az eddig magadénak hitt megkérdőjelezetlen világban gondolnak.

És Sharadha, Angyalom, egy másik megfordítás az, hogy „Én szenvedek”, és határozottan hoztál erre példákat az e-mailedben. Arra hívlak, hogy csinálj egy teljes listát arról, hogy mennyire szenvedsz, amikor az állatokat szenvedni látod Indiában. Szeretem, hogy ez a Munka talán gondoskodik egyetlen szenvedő állatról, aki te lennél, és nagy szolgálat lenne e bolygónak, hogy általad eggyel kevesebb szenvedő állat lenne. A többi állat szenvedését nem ismerhetem. Ha elviszek egyet az állatorvoshoz, ezer másik marad még, és végül is nem végezhetném el a Munkámat egyetlen szenvedő állattal, önmagammal, egyszer s mindenkorra? Ez a szenvedő állat én magam is voltam, és a saját Munkámat elvégeztem. Most nem tudom, mi van a többi állattal, de most már ki tudok nyúlni és segíteni és szolgálni azt az egyet, aki épp itt van előttem, ugyanúgy, ahogy magamat szolgáltam korábban, a gondolataim megvizsgálásával, élelemmel, gyógyszerrel, oktatással, megértéssel, és szeretettel. Ez az én feladatom; a tiéd micsoda?

„Az erőszak kizárólag erőszakot szül. A feszültség feszültséget tanít. Ha megtisztítod a mentális környezetedet, akkor a mi fizikai környezetünk is sokkal gyorsabban fog megtisztulni. Így működik ez. És ha valódian, őszintén teszed, erőszak nélkül, harag nélkül, a vállalatokra ellenségként történő mutogatás nélkül, akkor az emberek majd elkezdenek észrevenni. Elkezdünk odafigyelni rád, és észrevesszük, hogy lehetséges a béke eszközével elérni a változást. Egyetlen emberrel kell kezdődnie. És ha nem te vagy ez az ember, akkor ki lesz az? A világ minden lehetséges módon próbára fog tenni téged azért, hogy ráébredhess a legutolsó icike-picike befejezetlen darabkára is magadban. Ez a tökéletes felállás. Sakk-matt.” (Byron Katie: Az Öröm Ezer Neve)

Nyitott Elme – Nyitott Szív: Friss ÖnMunka Tapasztalatok

„Amikor azt hiszik, hogy tudják a választ, nehéz az embereket útba igazítani. Amikor tudják, hogy nem tudják, megtalálják a saját válaszaikat.” (Lao-ce: Tao)

Szeretettel osztok meg ma Veletek néhány friss ÖnMunkás visszajelzést, tapasztalatot, megélést. Az ÖnMunka legnagyobb ereje annak a „nem-tudásnak” a felfedezésében rejlik, melyet évtizedek során jól elrejtettünk magunk elől, vastag rétegekkel burkoltunk be: ezek a rétegek azokból a történetekből állnak, melyekről mindannyian ártatlanul elhittük, hogy igazak, és a világ, az élet, az emberek és én igenis úgy működöm, és olyan vagyok, amilyennek azt ÉN HISZEM. J Amíg megkérdőjelezetlenül hiszed, amit hiszel, nincs esélyed a valódi boldogságra. Ha hajlandó vagy felülvizsgálni a történeteidet, hatalmas meglepetésekben lehet részed. Kívánok Neked nyitottságot ehhez.

„Az önvizsgálat révén az összezavarodott elme megtanulja „visszacsinálni” zavart okozó gondolatait. Nem csak azt lesz képes felismerni, hogy egy bizonyos gondolat nem igaz, hanem azt is, hogy milyen hatása van a gondolathoz való ragaszkodásnak. Megtanulja, milyen árat fizet düh, szomorúság vagy neheztelés formájában, amikor elhiszi azt a gondolatot, illetve megízleli a szabadságot, mely a gondolat „elhívése” nélkül válik hozzáférhetővé. Emellett pedig rájön, hogy a gondolat ellentétei is épp oly igazak lehetnek. Végül pedig eljut odáig, hogy felismeri, a valóság mind elme, és hogy a világ a szerint változik, ahogy az érzékelés változik. Félelemmentes, nyitott elmével találkozni a Mesterrel egyet jelent annak a világnak az elveszítésével, amilyennek eddig azt vélted. Visszacsinálsz, kitörölsz magadból egy kegyetlen, pusztító világot, ahol a szív vágyait sosem lehet elérni.” (Byron Katie)

És akkor a személyes megosztások. Hárman Alaptanfolyam utánról:

AZ ACÉLERŐS EGOM ROMOKBAN HEVERT:

Kedves Andi! Kértél visszajelzést, hát, íme:

Az ÉN acélerős egom, amit videával sem lehet széttörni, ma romokban hevert, alig találtam meg a lábam, kezem, élni sem volt kedvem. ÉN, aki eddig tudtam a tutit, azt, hogy hova tartozom, tudtam, hogy mit akarok és hogyan, csak éppen nem alakult úgy :)), azért mentem el a tanfolyamra, hogy úgy alakuljon. Aztán, most itt ülök a romjaimban, vagy már felettük, és keresem, már nem keresem………., gondolkodom, már nem gondolkodom………, csak várok és vagyok, és kezdem megérteni, hogy nekem nem kell jobbnak, szebbnek, tisztábbnak, okosabbnak lennem, mint amilyen pont most vagyok, esetleg másoktól különböző (jobb vagy rosszabb), és közben elkezdek mosolyogni, vigyorogni. Jó így, folyok, mint a víz az élettel együtt. Eddig ellenében haladtam, illetve álltam, csak nem értettem, hogy miért is. Most kezd megvilágosodni az egész, pedig több száz, akár ezer ember keményen dolgozott 50 éven keresztül, hogy én ilyen legyek és mindenki csupán „jót akart”, de tényleg őszintén. De a hétvégén elrontottuk a munkájukat. :)), Hál’Istennek, vagy a „nem –tudom” kinek.

Azt tudom, hogy még nagyon sok dolgom van magammal, kell, még önmunkázzak eleget, kezdek hálásan gondolni mindazokra, akik bántottak, mérgezték az életem, és egyre inkább kezdem érezni a Munka szelének kedvező hatásait.

Egyre jobban kezdek hálás lenni magamnak, hogy rátaláltam erre a módszerre, Katie-nek, hogy közzétette, neked, hogy behoztad ebbe az országba. Köszönöm. (N.)

HALADOK A SZERETET FELÉ:

Kedves Andrea! Nagyon nagy felismeréseim születtek  a két nap alatt. Valami felé haladok, amit én szeretetnek hívok magamban. Erő és bátorság kell ahhoz, hogy az ember megkérdőjelezze mindazt, amit eddig az identitásának hitt és az életről gondolt. Én elég maximalista vagyok és szeretnék minél előbb belemélyedni a Munkába, de előbb szeretném elolvasni a könyveket is. Nagyon illik abba, ahol most tartok az utamon, úgy érzem. Viszont most belekezdtem Sarkadi Krisztával egy egyéves kurzusba. A Course in Miracles-t csináljuk csoportban. A múlt évben már egyedül majdnem végigcsináltam, és most még nagyobb hatással van rám, mint először. A Munka szellemisége, azt hiszem, a Course in Miracles szellemiségét tökéletesen lefedi. Még nem tudom, hogyan sikerül most beépítenem az életembe a Munkát. Igyekszem a rajtam múló dolgokat megtenni ezért. Nagyon köszönök mindent, tényleg nagyon sokat beletettél értünk azért a hétvégén, hogy mindannyian megtapasztalhassuk ennek a csodáját. Hatalmas nyugalom van most bennem azzal kapcsolatban, hogy ami van, az van.

Szeretettel, É.

NYILADOZOM, MINT EGY KIS VIRÁG

Nagyon jó visszagondolni az együtt töltött 2 napra és örülök, hogy megszólalunk. I-m, elképzeltelek, ahogy beszélgettek, hadakoztok és a végén egyességre jutottatok. Csodálatos. Á., nekem is van fizikailag változásom. Az emésztőrendszeremmel voltak problémák, ami most nagyon szépen javul, magától.

Élmény összegezve: Amikor megkaptam Anditól a KITÁRULKOZÁS szót, akkor tudtam, igen ezt kerestem. És láthatóan nyiladozom, mint egy kis virág. A férjem ettől zavarban van, mégis tetszik neki. Rengeteget meséltem neki a két napról, arról, amik utána jutottak eszembe, amiket megértettem. (A jóvátevő levelemet majdnem megkönnyezte, látnotok kellett volna). Szegény végre információkhoz jutott rólam, a gondolataimról és nem kellett írnia a saját történeteit. Ítélkezőlapot készítettem a munkatársamról, amiben még a segítségét is kikértem a megfordításoknál. Szinte egymás szavába vágva egész mondatokat alkottunk. Én nem is tudtam, hogy ilyen jól megértjük egymást.!!!!????!!!

Tegnap viszont eljött nálam a félelem. Elkezdtem aggódni, meddig tart majd ez az állapotom, félteni kezdtem ezt a könnyed, jó érzést. Hát persze megfeszült minden izmom, belefájdult a fejem és őrült főzésbe fogtam. A kisebbik gyermekem odajött hozzám látva, hogy nem mosolygok, segíteni. Kis idő múlva valami buta apróság miatt rákiáltottam. Eltelt pár perc és Ő továbbra is kedvesen segített, én pedig nem a szokásos nem mondom el mi bajom taktikámmal folytattam, hanem elmondtam, ne haragudjon, magammal van bajom, úgy érzem, szétrobbanok és nagyon csúnyán viselkedtem, amikor rákiáltottam. Megölelt, és azt mondta, már nem is emlékszik rá. Ahogy kimondtam, már nem voltam magányos, kezdtem felengedni és a vacsorára már jókat nevettünk, persze elszállt a félelmem is. Jó így lenni.

Még a munkatársammal kapcsolatosan, az ítélkezőlap után, ami visszavitt egy gyerekkori emlékhez, írtam neki egy jóvátevő levelet. Nagyon megkönnyebbültem, amikor felolvastam neki, ő is megkönnyebbült, megölelt, és azt mondta, mondjam el máskor nyugodtan, ha valami gondot érzek köztünk. Hát, ennyi, drága önmunkás társaim. (A.)

És többen, változó idejű Munka és Megtalálhatatlan Önvizsgálat (UI) megtapasztalással a tarsolyukban:

„VAN-OSABB” LETT AZ ÉLETEM

Nekem a legnagyobb változás a Munka óta a kapcsolataimban van. Régebben rengeteg emberrel tartottam folyamatosan a kapcsolatot, programból-programba ugrottam. Bárki bármikor hívhatott, és én rendelkezésére álltam. Ez talán azért volt, mert akkor tartottam magam valakinek vagy fontosnak, ha segíthetek másoknak, tanácsokat osztogathatok. Mindig csinálnom kellett valamit, hogy érezhessem, hogy hasznos vagyok. Most kevesebb ember vesz körül, és szeretek egyedül lenni, magammal foglalkozni. Tudok nemet mondani, méghozzá természetesen, nem magyarázkodva.

A párkapcsolat volt mindig számomra a legnagyobb kihívás. Elég jó vagyok-e? Elég nőies? Szexi? Ugyanakkor meg voltam róla győződve, hogy a férfiakban nem lehet megbízni, árgus szemmel figyeltem a következő „csapást”, ami velem fog történni, mert hogy engem úgysem lehet szeretni... Színházat játszottam, hogy megfeleljek, mosolyogtam sírás helyett, nyeltem a mérgeimet. És tele voltam elvárással a párom és magam iránt is. Folyamatosan munkáztam és munkáztam. Közben kezdtem magamnak megengedni az érzelmeimet, és ki is fejezni őket. Nem tetszett valami? Elmondtam neki, és közben magamra is fordítottam, elmeséltem, miket fedeztem fel magamban ő általa. Aztán ő is kedvet kapott az Önmunkára. Ezután szuperszonikus sebességgel haladtunk, haladunk együtt. Felolvasva egymásnak az Ítélkezőlapot egymásról, és jókat és rengeteget beszélgetve, most már mi sem természetesebb. Ami a legnagyobb felismerésem, az az, hogy amitől a leginkább féltem, hogy na, ez a téma nagyon durva, és tuti elhagy, vagy kiábrándul belőlem, na, pont azok a beszélgetések mélyítik még inkább a kapcsolatunkat. Társfüggő voltam, és most már tudom, mit jelent az, amikor a párom a hab a tortán. Persze most is akadnak zökkenők, és már alig várjuk.:) Ha bármelyikünk „bekattan”, a másik tudja, hogy épp elhitt valami, és hagyjuk a folyamataiban, vagy rámunkázunk.

Az a szuper, hogy valahogy ragadós ez az Önmunka, ugyanis anyu és hugi is lelkes híve lett. A családban már szlogen az „Igaz ez? és a Ki lennél e nélkül a történet nélkül?”

A testemmel való kapcsolatom is folyamatosan tisztul, mindig a túlsúlyommal voltak problémáim. Ebben az igazi áttörést a kövér énem megkeresése hozta, a Megtalálhatatlan Önvizsgálattal. Ez még egyelőre egy csomó friss élményt hoz nekem, de annyit elmondhatok, hogy sokkal könnyebb vagyok, és jó a testemben lenni.
Nincs megvonás, koplalás, szigor, bűntudat. Csak hagyom őt, és együttműködünk.

Mindezek mellett a munkámban is változások következtek be, pedig erre nem igazán munkáztam. Előléptettek, fizetésemelést kaptam, és egy sokkal szebb, kellemesebb helyen dolgozom.

Rengeteget tudnék még írni a változásaimról, mert annyi mindennel lett szebb, tisztább „Van”-osabb az életem. Nekem az a történetem, hogy imádok élni, és szuper az Önmunka és az UI (Megtalálhatatlan Önvizsgálat)! Valahogy az élet annyira elém rak mindent, és én csak hagyom, annyira élvezem. (I.)

MINDENBEN MEGLÁTOM A LEHETŐSÉGET:

Én meglepő módon nem kiabálok:) ez még nekem is fura, mert egyszerűen már nehezemre esne kiabálni. Megkerestem magamban a kiabáló ént... és nem találtam meg. :)). A másik fura… Megmunkáztam és UI-val is megcsináltam, „a lehetőségek, amiket nem veszek észre”... Érdekes módon ez is hirtelen a semmiből megváltozott. Mindenben meglátom lehetőséget és élek is vele. Csodálatosan működik!!! (K.)

ELKEZDTEM RÉSZT VENNI A SAJÁT ÉLETEMBEN:

Én körülbelül egy fél évet Munkáztam papíron és itt a kis szentendrei csoportban, míg végre megérkezett az akarat, a lehetőség és a pénz kézen fogva, és júliusban elvégeztem az Alaptanfolyamot Nálad, Andrea. Ez volt számomra az igazi áttörés. Felgyorsultak az események, vagy inkább lelassultak? Nem is tudom. Elkezdtem részt venni a saját életemben. Majd erős belső tiltakozásom ellenére egyszer csak azon kaptam magam, hogy már fel is jelentkeztem az UI tanfolyamra.

Az egyik kedvenc történetem a múlt hónapban zajlott. A születésnapomra nagyon szerettem volna egy tortát, de én sosem kapok, mindig csak én sütök mindenkinek. :)Legnagyobb meglepetésemre, este kaptam egyet anyósomtól, és ráadásul a legcukibb az volt benne, hogy apósom szőlőszemekkel kirakta a 36-os számot. Annyira örültem, hogy elfelejtettem csalódott lenni, amiatt, hogy az eszterházy torta a kedvencem :). Hát, ha hiszitek, ha nem, 2 nappal később az osztálytalálkozón az osztálytársaim megköszöntöttek egy eszterházy tortával, amin még tűzijáték is volt!

Kézzel fogható volt a változás. Olyan mintha mindent megkaptam volna nap, mint nap, amire szükségem volt. Mintha tombolán nyertem volna egy palackot, amiből a szellem teljesítette a kívánságomat. (I.)

ZAJLIK AZ ÉLET RENDESEN, ÉN PEDIG ÉLVEZEM:

Hát, a múlt héten, szálloda átadás előtt 2 héttel az asztalosunknak szerelés közben sikerült eltalálnia a vízcsövet... Mit mondjak, úszott a lakosztály és az alatta levő 4 emelet. Most nem úgy álltam hozzá, hogy ez miért is VELEM történik, hanem nyugodtan intézkedtem és még mindig intézkedem, hogy a novemberi nyitás megvalósuljon. Lehet, hogy emiatt még van munkahelyem… Rájöttek, hogy kellek... A jóvátevő levelemet még nem írtam meg. Ezen kívül zajlik az élet rendesen... Nemsokára itt a Karácsony, élvezem az időmet lányommal, szeretteimmel és barátaimmal. Voltam egy két baromi jó buliban... life is good as it is. :) (E.)

AZ ÉLETEM EGY HATALMAS, IZGALMAS, ÉS CSODÁLATOS AJÁNDÉK:

Mit hozott a munka az életembe? Csodákat, csodákat és megint csak csodákat. Az életem egy hatalmas, izgalmas, és csodálatos ajándék. És amióta rám talált az ÖnMunka, azóta ezt tudom, és megélek minden pillanatot. Örülök az eső szépségének, a szennyes ruhák zavarosságának a fürdőszoba padlóján, a mosogatásnak, amit megengedek, hogy rajtam keresztül elvégződjön. Az életem azóta VAN, vagy így is mondhatnám, azóta VAN ÉLETEM.

És még egy fantasztikus dolog, sok-sok szerető barátot kaptam, titeket, akiket nem is ismerlek, de mindig, ha itt vagyok köztetek, azt érzem, hogy hozzátok hazajövök. Csodálatos emberek vagytok mindannyian, köszönet és hála nektek.

Sokkal éberebb vagyok, gyakrabban fülön csípem az önbecsapásaimat, és egyre jobban nem ágálok az ellen, ha valami kellemetlent kell megmunkázni, mert tudom, hogy a végén rengeteget kapok tőle.

A Munka és a csoport teszi meg együtt a hatását. Érzem, ahogy egyre inkább elfogadom magam, s ezt az Élet is mutatja. A segítség több helyről jön, s újabb alkalmakat kínál, hogy ránézzek az álarcaimra, felismerjem gondolataim hamisságát, rejtett hiedelmeimet, melyek előbújnak rejtekükről. Külön köszönet a Tiszta Kommunikációs tematikus napért, ami még közelebb hozta a játszmák feltárásának lehetőségét. De mindenféle témájú ÖnMunka közelebb visz ahhoz, hogy megértsem magam, hogy ránézzek, miben hittem, hiszek. Sokat jelentett, hogy megértettem, hogy ez idáig, hogyan működött. Amikor rádöbbentem, hogy a fejemben lévő kép nem egyelő a Valósággal, az egy ütős felismerés volt… (M.)

„Amikor felfedezed – magadon belül, minden gondolatod mögött – a csodás nem-tudom elmét, akkor hazaértél a szabadságba. A nem-tudom elme az elmének az a része, ami teljesen nyitott bármire, amit az élet eléd hoz. Amikor rálelsz, akkor találtad meg a saját utadat.” (Byron Katie)

Idén még 2 tanfolyamon tanulhatod meg Byron Katie Munka-módszerét, melynek segítségével felismerheted a nem-tudom elmét és a belőle fakadó saját válaszaidat. Ennek következtében a Szív-ed is elkezd megnyílni, ami csodás folyamat. Ha úgy érzed, elérkezett a Te időd, várlak szeretettel:

KI LENNÉL A TÖRTÉNETED NÉLKÜL? – 2-napos, kiscsoportos ÖnMunka Alaptanfolyam Byron Katie Munka-Módszere alapján. Idén még 2 alkalommal:

Hétvégi tanfolyam: December 8-9. (jelentkezési határidő: november 12.)

Hétköznapi tanfolyam: December 17-18. (jelentkezési határidő: november 19.)

Részleteket itt találsz: http://kincsamivan.hu/programok.html

Az Ember: Ajándék – Egy Vak Lány Története

„Nem tudom, mi a legjobb nekem, neked, vagy a világ számára. Nem próbálom rád vagy bárki másra erőltetni az akaratomat. Nem kívánlak megváltoztatni, megjavítani, megsegíteni vagy meggyógyítani. Összesen csak üdvözlöm a dolgokat, ahogy jönnek és mennek. Ez az igazi szeretet. Az emberek vezetésének az a legjobb módja, ha hagyod, hogy megtalálják a saját útjukat.” (Byron Katie)

Minden csoport minden résztvevője ajándék. Az Élet megajándékoz engem velük, ahogy egyszer csak felbukkannak, és megosztják félelmeiket, bizonytalanságaikat, régóta cipelt fájdalmaikat. A nyitottságukat, bezártságukat, kíváncsiságukat, ellenállásukat, akár ellenérzéseiket a Munkáról vagy rólam.

Móni a múlt hétvégi Alaptanfolyam résztvevője volt, egészen kivételes jelenség a teljesen természetesnek megélt nem látó „sorsával”. És a tanfolyam után leírta az élményeit. Két felvonásban. Az ő szavaival kívánok szép napot és hétvégét Nektek.

Drága Andi!

Byron Katie Munka módszeréről Cili barátnőmtől hallottam először. Ő mutatott néhányat a honlapon lévő videókból. Nagyon megfogott az a szeretet és elfogadás, ahogy Katie bánik az emberekkel, és persze a módszer is hihetetlen mélyen megérintett.

Elkezdtünk tovább keresgélni, és megtaláltuk az "Ítélkezz az Embertársad felett" című anyagot. Elbűvölve nézegettük, próbálgattuk. Már az első akciónk is döbbenetesen megrázó volt. Elképedve beszélgettük, hogy honnan hova jutottunk vele.

Én azért mégis úgy éreztem, szeretném személyesen megtapasztalni, hogy csinálja ezt olyasvalaki, akinek már sok gyakorlata van benne, főleg hogy első kézből tanulta.

Igazán nem bántam meg, hogy jelentkeztem a tanfolyamra. Mikor telefonon beszéltünk, és azt mondtad: "Örülök Neked", valahogy egyből elhittem. Eszembe se jutott, hogy udvariaskodnál, annyira szívből jövő és természetes volt.

Ezt azért tartottam fontosnak megemlíteni, mert az egész tanfolyamot ez a hihetetlen természetesség jellemezte. És a másik, ami nagyon meglepett, hogy a két nap alatt egyszer se éreztem, hogy megérintett volna minket a minősítésnek akárcsak a szele is.

Viszont irtó jókat nevettünk azokon az elképesztő dolgokon, amikbe bele tudjuk tekerni magunkat, mikor nagyon ragaszkodunk a hiedelmeinkhez. Fejre lehet állni, komolyan!

És egyikünk se érezte, hogy Ő lenne nevetséges, mindannyian pontosan tudtuk, hogy ez a felszabadult jókedv a vizsgálódás eredménye.

Óriási élmény, mikor végre szabadon engedhetek egy régóta dédelgetett történetet, ami csak rengeteg szomorúságot és szenvedést okozott eddig. Nem gondoltam volna, hogy történetről-történetre felszabadíthatom magam, és elindulhatok valami olyan öröm és boldogság felé, amiről sose álmodtam, mert az eddig megtett úton folyton velem battyogott a félelem, a bűntudat, és a jóvátehetetlenség érzése

Most meg mindegyiket megsimogathatom, és örülhetek neki, hogy vannak, mert újra és újra megvizsgálhatom, hogy ugyan honnan kapartam elő Őket már megint aztán szívből és szeretettel mondhatom nekik, hogy "szabadok vagytok".

Sokfélét tapasztaltam, tanultam idáig, és most úgy érzem, kaptam egy önvizsgálati módszert, ami olyan, mint a nap, megérleli az összes eddigi élményem gyümölcsét.

Most, hogy elvégeztem az alaptanfolyamot, óriási különbséget érzek a barátnőmmel szerzett tapasztalatok és a csoportban megélt élmények között. Nagyon sokat adott, hogy a sajátomon kívül meghallgathattam még hat igen tanulságos és igazából mindannyiunkat érintő történetet, hogy elkísérhettük egymást az úton.

Abban a légkörben, amit a csoporttal teremtettél, bizalommal megoszthattuk egymással magunkat. Olyan részeinket is, amikkel nem szoktunk dicsekedni. Meg se fordult a fejemben, hogy szégyellnem kéne magam azért, amilyen vagyok, vagy hogy bárki visszaélne az őszinteségemmel.

Azóta, hogy vége lett, szinte másra se tudok gondolni, mint ami ott történt velünk. A Csoport pedig olyan nekem, mintha ezer éve ismerném

Hát ilyen ez.

Ölellek, m.

Egy nap elteltével:

Drága Andi!

A megélésekből kimaradt még valami.

Nagyon mélyen megérintett ám, ahogy a hétvégén felém fordultál. Azt éreztem, ha bármihez fogtam, a fél szemed mindig rajtam volt, azt nézted, hogy mivel lehetne könnyebb nekem.

És mikor már kezdtem nagyon félni, hogy lassan csak rám kerül a sor, és mászkáltam, kapkodtam összevissza, többször neked ütköztem, meg rád léptem. De Te nem akadtál fenn rajta, hanem mindig mosolyogva fogadtad ezt, és egyszer, mikor különösen oda voltam, hogy most már nemsokára tényleg én jövök,  és nagyon ráléptem a lábadra, végtelen szeretettel a hangodban megsimogattál, és köszöntél, hogy ’szia’.

Nem akartál megnyugtatni, megmenteni, azt se akartad, hogy ne legyek ebben a helyzetben, egyszerűen szeretettel üdvözöltél. És ezzel a legtöbbet adtad, amit ilyenkor egyikünk a másiktól kaphat, az igazi elfogadást.

És  ebben az elfogadásban azt éreztem, hogy szabad nekem félni, közben pont arra bóklászni, amerre Te vagy, "véletlenül" beléd ütközni (aztán megsimogatni), rád lépni, viccesen az öledbe ülni, és mindezekkel megmutatni Neked, hogy "basszus, félek".

És Te csak hagytad, csak elfogadtad a félelmemet, a bizalmamat, mert mindkettő egyszerre volt jelen, én pedig tudtam, hogy vállalom, akármi fog történni, akármivel kell szembenézni, jó helyen vagyok, nincs mit vesztenem.

Emlékszel, mikor aláírtam Neked a papírt?

Így vagyok Veled, ilyen kérdések, feltételek és elvárások nélkül, amilyen éppen lenni tudok, Önmagam.

Ölellek, m.

Gondoskodnom KELL a Nővéremről – Byron Katie Videó

„A lényeg annyi: senkinek nem KELL semmit sem tennie. És csak azt vesszük észre, hogy cselekszünk. Csak egy teljesen más pozícióból. Amikor tudjuk, hogy nem kell, akkor szabadon tesszük, vagy nem tesszük. És ilyenkor egy szeretetteljes emberi lényt élünk meg, nem pedig olyasvalakit, aki bűntudattól hajtva, utálkozva teszi, amit tesz.” (Byron Katie)

Ma egy rövid Byron Katie videót nézhettek meg arról, hogyan is élünk, ha elhisszük, hogy meg KELL valamit tennünk, és kik vagyunk a gondolat nélkül. Sokadszor szeretném leszögezni, hogy a Munka nem arról szól, hogy a gondolat ellentétét fogjuk utána hinni. Csak megvizsgáljuk, mekkora stresszt hoz az életünkbe, megkérdőjelezzük, és meglátjuk, kik vagyunk, ha nem tudjuk elhinni (nem pedig az ellentétét hisszük), és hogy mennyire igaz a szöges ellentéte is. Innentől kezdve pedig sem az eredeti gondolat, sem a megfordítások nem tudják „beragasztani” az elmét. Az elme egy semleges, nem értelmező pozícióban marad, így sokkal szabadabban, kreatívabban áramlik, és hihetetlen mennyiségű választási lehetőséget, szépséget, kedvességet érzékel.

Javaslom, hogy a videó alatt vázolt Önvizsgálatot is végezd el saját magad nagyon komolyan. Gyűjtögesd össze, mi mindent KELL, MUSZÁJ, KÖTELESSÉGED szerinted csinálnod az életben. És persze írd le az összes talált dolgot, a Munka írásos műfaj. Ha nem írod le a gondolataidat, nem tudod megvizsgálni őket. A videó alatt találod a kérdéseket, alkalmazd a Munka-menetet a Te gondolatodra. Érdemes minél több „kell” helyzettel kapcsolatban elvégezned ezt a rövid Munkát.

A vizsgálandó gondolat: „Ezt meg KELL tennem.”

1. Igaz az, hogy meg ezt meg KELL tennem? Igen/Nem. (Nem tudom.) Nincs magyarázkodás, hogy Igen, mert… És nem az a lényeg, hogy ’Nem’ legyen a válasz. Csak mélyen magamba engedem a kérdést. A Munka meditáció.

2. Teljesen, száz százalékig biztos lehetek benne, hogy ezt meg KELL tennem? Igen/Nem. (Nem tudom.)

3. Mi zajlik bennem, ha elhiszem, hogy ezt meg KELL tennem?

a) Ez a gondolat feszültséget vagy békességet kelt bennem?

b) Hogyan bánok magammal, hogyan viszonyulok magamhoz, ha elhiszem, hogy ezt meg kell tennem? Miket gondolok magamról?

c) Hogyan viszonyulok ilyenkor ahhoz a dologhoz, amit szerintem meg KELL tennem? Hogyan viszonyulok ahhoz az emberhez, aki ezt kéri, elvárja tőlem, aki miatt meg KELL tennem?

d) Milyen érzés jelenik meg bennem, ha elhiszem ezt a gondolatot? Hol érzem a testemben?

e) Milyen mániáim, szenvedélyeim, függőségeim jutnak eszembe, ha elhiszem ezt a gondolatot? Hova menekülök, mivel vigasztalom magam?

f) Mitől félek, mi történne, ha nem hinném el többé, hogy ezt meg KELL tennem? Mire jó nekem ez a gondolat, mit kapok tőle?

g) Mire nem vagyok képes, amikor elhiszem azt a gondolatot, hogy ezt meg KELL tennem?

4. Ki lennék a gondolat nélkül, hogy ezt meg KELL tennem?

Következzenek a Megfordítások. Az eredeti állításunk: Ezt meg KELL tennem.

+ Nem KELL ezt megtennem. Hogyan igaz az, hogy nem kell, muszáj ezt megtennem? Miért is teszem pontosan? Legalább 3 példát, indokot keress!

A Betegség, Mint Esély

„Nem olyankor fejlődsz, amikor békés vagy és elégedett. Épp ellenkezőleg: amikor dühbe gurulsz, elszomorodsz, kapzsivá, féltékennyé, türelmetlenné, kritikussá válsz. Mert ilyenkor lehullik rólad a maszkod, és rájössz, hogy nem szuperember vagy, csupán egy egyszerű emberi lény, aki szeretni tanul.” (Paul Ferrini)

Sokszor írtam már arról, hogy mindannyian arra kondícionálódtunk, hogy elmeneküljünk a jól-tudom elménk által rossznak bélyegzett helyzetekből, érzésektől, emberektől. Arra vágyunk, hogy minden pillanatban gondtalanul, örömködve, egészségesen, gazdagon, szeretetteljesen élhessük az életünket, sőt ezeknek a feltételeknek a teljesítését állítjuk állandó követelményként magunknak a „megfelelőségünk”, a „jóságunk”, a „rendben levőségünk” bizonyítására. Vagyis, ha például megbetegszünk, akkor máris haragudhatunk magunkra, mert „Jobban kellett volna vigyáznom magamra”; „Óvatosabbnak kellett volna lennem”; „Valamit elrontottam”; „Valamit biztos rosszul csináltam”; „Büntetve vagyok”, stb. És az, hogy a betegségünkre ajándékként tekintsünk, általában csak azoknak adatik meg, akik valóban súlyos, életveszélyes, akár „halálos” állapotba kerülnek. Mert akkor az egész életünk átértékelődik. Mint ahogy más, hagyományosan „tragédiának” tekintett történések esetén is.

A mai Byron Katie videót igazán nyitott elméjű, befogadó, tabukat felülvizsgálni hajlandó Olvasóimnak ajánlom. Egy rákos testű, csodálatosan megnyíló elméjű férfi Önvizsgálata Katie segítségével.

„Az igazság az, hogy amíg nem szeretjük a rákot, nem szerethetjük Istent. Nem számít, hogy milyen jelképet használunk erre – a szegénységet, a magányt, a veszteséget – hiszen az általunk hozzájuk kapcsolt jónak vagy rossznak a fogalma az, ami miatt szenvedünk. Egyszer üldögéltem egy barátnőmmel, akinek óriási daganata volt, és az orvosok néhány hetet adtak neki. Amint készülődtem, hogy felállok az ágya mellől, azt mondta, „Szeretlek”, én pedig erre azt válaszoltam, „Nem, nem szeretsz. Nem szerethetsz, amíg nem szereted azt a tumort. Mert bármi, amit ahhoz a daganathoz kötsz, azt előbb-utóbb rám is fogod vonatkoztatni. Csak egyszer forduljon elő, hogy nem adom meg neked, amit akarsz, vagy fenyegetést jelentek egy hiedelmed számára, azt a meg nem vizsgált koncepciót rám fogod vonatkoztatni.” Lehet, hogy ez így keménynek tűnik, de a barátnőm már jóval azelőtt megkért, hogy mindig mondjak neki igazat. A szemében csillogó könnyek a hála könnyei voltak, mondta.” (Byron Katie)

A Mindig Tökéletes Pillanat - Ajándék Önmagadnak

„Csak akkor tudsz nyitott lenni az életedet megváltoztató válaszokra, ha nem tudod, mit keresel.” (Byron Katie)

Az utóbbi napokban elfogyott az írás-ihletem. Teljes nyugalom honol odabent, nem kívánkozik ki semmi megosztanivaló. Attól a hiedelmemtől azonban nem sikerült megszabadítanom magam, hogy Karácsonyra szeretnék adni Nektek valamit, Kedves Olvasóim. Így esett a választásom egy olyan Tökéletesség-Hála Gyakorlat megosztására, melyet minden pillanatban újra és újra odaajándékozhattok magatoknak – ez is vele a célom. Hogy ne csak egyszeri ajándék legyen, hanem folyamatosan hozzájárulhasson csodás önfelfedezésetekhez. Ez a gyakorlat a teljesen nyitott elmének való. Ha megnyílsz a nem-tudásra és vársz, a csodák önmagadból bukkannak fel. Nyitott Elme = Nyitott Szív.

Ez a gyakorlat csak a SAJÁT VÁLASZAID révén „végződik el”. Semmit nem mond és nem is ér sokat, ha csak elolvasod. Nagyon egyszerű és gyorsan „megcsinálható”. Már amennyiben sietsz. Ha nem, akkor az egész Ünnepet a Pillanat Tökéletességének tudatosságában töltheted. És az egész Életedet is. Nincsenek hibák.

Boldog Karácsonyt Kívánok Nektek, Egy Nyitott Szív Szeretetével.

És hogy egymást is megajándékozhassuk, megköszönöm, ha megosztjátok, mi minden tökéletességet találtatok. Ezt megtehetitek Megjegyzésben a bejegyzés után, vagy a nyilvános ÖnMunka Facebook oldalon:

https://www.facebook.com/pages/Önmunka-Az-Önsegítés-Magasiskolája/147437935280927

Ez A Pillanat Teljesen Tökéletes

Hozd magad a jelen pillanatba, az éppen zajló életedbe. Érezd a testedet itt és most, és figyeld meg, épp hol vagy, épp mit csinálsz, épp hogyan érzed magad… és tedd fel magadnak a kérdést:

Mi teszi teljesen tökéletessé ezt a pillanatot?

Várj csendben, türelmesen, gyengéden, hogy a szíved megadhassa a választ. Vedd észre, ahogy az elme sikítozni és tiltakozni szeretne, bármi történjék is. Te csak figyelj a szívedre, és várd a válaszát.

Mi teszi teljesen tökéletessé ezt a pillanatot?

Hogy még mélyebb válaszokat kaphassál, tedd fel ezeket a kérdéseket magadnak:

·          Ha tudom, hogy ez egy Barátságos Univerzum, ahol minden értem történik, nem pedig velem, hogyan, mivel biztosítja számomra ez a pillanat pont azt, amire szükségem van?

·          Mi teljesen tökéletes számomra abban, ahol épp vagyok, abban, ahogyan érzem magam, abban, aki épp vagyok, és abban, amit épp csinálok?

·          Mi teljesen tökéletes más emberek számára abban, ahol épp vagyok, abban, ahogy érzem magam, abban, aki épp vagyok, és abban, amit épp csinálok?

·          Mi teljesen tökéletes valójában az egész világ számára itt és most abban, ahol épp vagyok, abban, ahogy érzem magam, abban, aki épp vagyok, és abban, amit épp csinálok?

Vedd észre, hogy ha nem hasonlítod magadat másokhoz vagy valamilyen idealizált képhez a fejedben, nincs-e minden a lehető legnagyobb rendben itt és most?

Tényleg bármi másra szükséged van, mint ez a pillanat, amit ez a pillanat nyújt számodra?

Kibővített változat minden napra

Ha naponta minél sűrűbben végzed ezt a gyakorlatot, azt tapasztalhatod, hogy az egész én-tudatod, idő- és helyérzékelésed elkezd változni, nyílni és tágulni. Ennek érdekében tartsd fenn a szándékot, hogy minél gyakrabban megállsz, és felteszed magadnak a kérdést: „Mi teszi teljesen tökéletessé ezt a pillanatot?”

Írd fel a kezedre, címkézd ki a tükörre, vagy a számítógéped monitorjára. Oszd meg a családtagjaiddal, barátaiddal, kollégáiddal, és próbáljátok meg úgy játszani ezt a játékot, hogy naponta többször meglepitek egymást ezzel a kérdéssel, és akkor mindketten megálltok egy időre, és megkeresitek a válaszokat. Egymásnak is meséljétek el a válaszaitokat.

Reggel, még a szemeid kinyitása előtt tedd fel magadnak a kérdést. Tedd fel vezetés vagy metrózás közben, a fürdőszobában, evés közben, veszekedés, szeretkezés, sétálás, bármilyen tevékenység közben. Kérdezd meg magadtól, miközben este vetkőzöl, és lefeküdni készülsz, miközben az elalvásra vársz. „Mi teszi teljesen tökéletessé ezt a pillanatot? Figyelj, hallgass, nézz mélyen magadba a kiáramló válaszokért.

„Az élet egyszerű. Minden érted történik, nem pedig veled. Minden pontosan a megfelelő pillanatban történik, sem túl korán, sem túl későn. Nem kell, hogy ezt szeresd... csak épp sokkal könnyebb, ha így teszel.” (Byron Katie)