ÖNFELFEDEZÉS - ÖNKAPCSOLÓDÁS - ÖNFELNEVELÉS - ÖNGYÓGYÍTÁS
ÉRZELMI, TESTÉRZETI, BIOLÓGIAI, FIZIOLÓGIAI, GONDOLATI SZINTEN
ÖNMUNKA ÚJ KÉPZÉSI RENDSZER 2017 ŐSZTŐL, 3 EGYMÁSRA ÉPÜLŐ SZINT:
ÉRZELMI, TESTÉRZETI, BIOLÓGIAI, FIZIOLÓGIAI, GONDOLATI SZINTEN
ÖNMUNKA ÚJ KÉPZÉSI RENDSZER 2017 ŐSZTŐL, 3 EGYMÁSRA ÉPÜLŐ SZINT:
2010 óta több száz
tréningnapot és több ezer egyéni konzultációs órát tartottam. Közben
folyamatosan tanultam és tanulok, magamon is átengedve, gyakorlatban is
megtapasztalva mindazt, amit továbbadok. Azóta viszem ezt a blogot is, kb. 450 bejegyzéssel mostanáig. Az évek során többféle képzési
konstrukcióban dolgoztam, és most jutottam el az eddigi tapasztalataim és
legfrissebb tanulmányaim ötvözésével a 2017 őszétől induló új, ÖnMunka képzési
rendszerhez. Célom, hogy egy átfogó öntanulási, önfeldolgozási, önfelnevelési, öngyógyítási folyamatban vehessenek részt azok, akik már tudják, hogy a lényük nem 3 napos tanfolyamok hatására változik, hanem az önmaguknak való gyengéd, fokozatos, hosszabb elköteleződés következtében. Ehhez szeretnék keretet biztosítani.
Az ÖnMunka képzési
rendszere az EMBERI LÉNY EGÉSZÉT átfogja. Elméletben és GYAKORLATBAN.
Fiziológiai – biológiai szintet, agyat, idegrendszert, érzelmeket és
testérzeteket, mentális - gondolati szintet, az elme működését, pszichológiai-
és személyiségfejlődést, szellemi – spirituális szintet. A lehetséges sérülési
pontokat és traumatizálódási lehetőségeket, és különböző, sokat tesztelt
és működőképesnek talált eszközöket ezek gyógyítására.
A legfőbb „eszközünk”
ezen az úton a SAJÁT TESTÜNK, a legnagyobb hangsúly a testünkkel és a
saját belső érzékelésünkkel való újrakapcsolódáson van. Azért „újrakapcsolódáson”,
mert a sérüléseink hatására kisebb-nagyobb mértékben mindannyian elkülönülve,
disszociációban élünk a testünktől, nem érezzük többé. És ha érezzük
is, akkor is félünk tőle. Félünk szinte mindentől, ami a testünkben
történik, érződik, kifejeződik, miközben ezek intelligens jelzések, nem hibák.
Az elfojtás kultúrájában élünk hosszú generációk óta, mindent fejben
szeretnénk megoldani, kényszeresen keresünk, agyonelemzünk, rohangálunk
ide, rohangálunk oda, megtanulunk ilyen módszert, majd olyat, futunkfutunkfutunk.
Hátha majd egyszer odaérünk. A fejünkben nem fogunk.
Amíg nem kapcsolódunk
össze újra a fizikai szintű önmagunkkal, addig nem tudunk a
legmélyebb szinten gyógyulni. A gyógyulás nem a fejben van,
bármennyire is ezt halljuk régóta. Ha mély testérzékelési szinten gyógyulunk,
azzal AUTOMATIKUSAN gyógyul az összes „fentebbi szint” is. ALULRÓL
FELFELÉ. Ez olyasvalami, amiről hiába írok, mert szavakkal nem átadható
maga a tapasztalati élmény. Amíg nem tanulod meg saját magadat
biológiai-fiziológiai-testérzeti-érzelmi szinten érzékelni, addig mindig futni
fogsz tovább. És ezt CSAK TE TUDOD MEGTENNI, CSAK TE VAGY KÉPES ÉRZÉKELNI ÉS
ÉREZNI SAJÁT MAGADAT. Én szépen, szisztematikusan, kis lépésekben haladva
meg tudom mutatni Neked, hogy hogyan csináld. Nem 2 nap alatt, nem is 2 hét
alatt. Egy egész élet elfojtásai és disszociációja vár „visszacsinálásra”.
Ezért is állítottam össze egy egyelőre 3 szintű, egymásra épülő képzési
rendszert, amit a saját tempódban végezhetsz el.
A lényed mélye
réges-régóta vár rád, hogy végre ÖSSZEKAPCSOLÓDJ VELE, felfedezd, felismerd
a csodálatosságát, intelligenciáját, és azt, hogy valójában egész életedben
téged védett és szolgált. Nem megszerelni, kijavítani kell őt, azt már régóta
próbálod, és az mind önerőszak. Én a gyengédség nyelvét tudom
megtanítani neked, hogy végre ezen szólhass magadhoz. És ez főként nem a szavak
nyelve. 30 évig én is erőszakoltam magam, elég nagy tapasztalatom van ezen a
téren is… J (Rólam több infó itt.)
Számomra ez a VALÓDI
ÖNISMERET. Ami nem marad meg az ismeret szintjén, hanem a gyakorlati
megközelítés miatt mély megéléssé és tapasztalássá válik. Vallom, hogy
az elmélet semmit nem ér gyakorlat nélkül. A gyakorlat pedig nem sokat ér
anélkül az elmélet nélkül, ami által tudjuk is, hogy mit miért csinálunk, mi
miből fakad, mi mit jelent ebben az elképesztően csodálatos és intelligens
TELJES EMBER rendszerben. Látlak szeretettel ezen a csodás és időnként
fájdalmas, kalandos felfedezőúton. Hallgass a ZSIGERI megérzésedre,
kérlek, az tudja, merre menjél.
ÖnMunka: Fiziológiai-Érzelmi-Testérzeti-Gondolati Ön-Kapcsolódás, Önfelnevelés és Ön-Gyógyítás GYAKORLATI MÓDON.
Helyetted senki nem képes érzékelni és ÉREZNI önmagadat fiziológiai, érzelmi és mély testérzeti szinten. A tested, idegrendszered, érzelmi és gondolati működésed INTELLIGENS egységet alkotnak, amit érdemes EGYSÉGESSÉGÉBEN megismerni és MEGTAPASZTALNI. Az ÖnMunka GYAKORLATI eszközeivel mély fiziológiai-biológiai-pszichológiai-érzelmi-testérzeti-gondolati önismeretre és öngyógyító készségekre tehetsz szert. Spiri, ezo sallangok nélkül.
Egy korábbi bejegyzésemet ajánlom még figyelmedbe egyfajta bevezetőként, de azóta még mélyült és integrálódott az ÖnMunka rendszere:
Valódi Önismeretről, Önfelnevelésről, Hiányról, Érett Személyiségről
ÖNMUNKA KÉPZÉSI RENDSZER ELSŐ SZINT:
ÚJ ÖNMUNKA ALAPTANFOLYAM: 1 nap tréning élő vagy audió felvétel formában + 10 emailes „lecke" + 4 testérzékeléses gyakorlat + Zárt FB csoport
Tréningnap: 2017. október 1. – 9.30 – 18.30 óráig
Jelentkezési határidő: szeptember 18. (illetve amíg van hely)
Jelentkezés emailben, telefonszámmal: andi.oravecz@gmail.com. Jelentkezéskor írd meg, hogy élő vagy audió formában szeretnél-e részt venni.
Az Alaptanfolyamot úgy is el tudod végezni, ha nem tudsz élőben jelen lenni. A tréningről audió felvételt készítek, amit már a tréning napjának estéjén megkapsz, így hamar meg tudod hallgatni. Az 1 napos tréning után összesen 14 emailes leckét és gyakorlatot fogsz kapni, ezek között lesznek írásos és audió formátumúak is. Az első leckét október 6-án kapod meg, az utolsót pedig október 19-én.
Ez egy nagyon komplex és alapvetően ÖNÁLLÓ TANULÁSI PROGRAM, amit – az élő tréningnap kivételével - mindenki a saját tempójában végez el. A kurzus része egy zárt Facebook csoport csak a résztvevőknek, ahol ott vagyok és támogatást nyújtok, amikor szükséges.
Az Alaptanfolyam témakörei:
- A MEGFELELŐ HOZZÁÁLLÁS az ön-folyamathoz és az önismereti munkához.
- AZ „EREDETI” EMBER PROGRAM: a hármas-triunális agy; a biológiai-érzelmi és pszichológiai szükségletek; az önmagától fogva értékes és elég jó ember; az érett, felnőtt személyiség, a biológiai érzelmek (félelem,düh, szomorúság) fontossága és szerepe; az „emberállat”; biológiai – érzelmi – pszichológiai – mentális – spirituális egészség és teljesség; testben élés. –Mindaz, amire az ember – természeténél fogva – ki van találva.
- A HIÁNY, DEPRIVÁCIÓ ÉS TRAUMATIZÁLTSÁG PROGRAMJA - PROGRAM 1.0: Érzelmi és pszichológiai szükségleti hiányok és depriváció; alapvető kötődési stílusok; hiányidentitások (nem elég jóság, értéktelenség, szeretetlenség, stb. programja); a mérgező szégyen; a traumatizálódás lehetőségei; elválasztottság, disszociáció a testtől és a testi érzetektől; az elme hurokszerű működése, gondolati és kognitív torzulások; kényszerek és függőségek; megküzdési stratégiák, szerepek és álarcok; a program 1.0 agyi áramkörökbe, idegrendszerbe, testérzetekbe, izmokba „ragadása”. – Mindaz, ahogy kondicionálódtunk, és miért van időre szükség ahhoz, hogy ez változzon.
- TESTÉRZETES MUNKA ALAPJAI, BODYFULNESS, ÁTÉLT ÉRZET: A Program 1.0 feldolgozásának legfőbb szintje a testi szint.
- ·SCOTT KILOBY ÉLŐ ÖNVIZSGÁLATOK ALAPOK, mostanra egyszerűsítve.
- BYRON KATIE MUNKAMÓDSZERE, egyszerűsített, „csapdamentesített” változat.
- BELSŐ GYERMEK GYÓGYÍTÁSÁNAK saját fejlesztésű – testérzet alapú - módszere.
- ALAPVETŐ MINDFULNESS, ÉBER TUDATOSSÁG biztonságos gyakorlása.
Részvételi díj: 34.900 Ft (alanyi ÁFA-mentes) – Fizetés átutalással, amiről a jelentkezéskor kapsz részletes információt.
Jelentkezéskor küldd el a telefonszámodat is: andi.oravecz@gmail.com
Létszám: élő tréningen max. 8 fő, audió formában még max. 8 fő
Élő tréning helyszíne: Budapest, XIV. ker. Kalocsai utca
Ez a kurzus akkor való számodra, ha úgy ismered magad, hogy valóban el is sajátítod az ismereteket és elvégzed a gyakorlatokat. És csak ebben az esetben tudja azt nyújtani, amire ki van találva. Annak, hogy megvásárolod, utána nem csinálod meg, semmi értelme. Én is olyan emberekkel szeretek együtt dolgozni, akik elvégzik azt, ami a részükről elvégezhető. Márpedig ebben a programban, és a többi programban is minden darabka olyan, amit csak magad számára tudsz megnézni, felfedezni és GYAKOROLNI. Senki nem tudja helyetted megcsinálni, és soha nem is fogja tudni. Természetesen előfordul olyan, hogy valaki elakad, megtorpan a program folyamán. Ilyenkor, ha ezt jelzed felém, akkor tudok segíteni a továbbhaladásban, és a zárt FB csoportunk ereje is nagyon sokat segít.
Az Alaptanfolyam elvégzése után lehetőséged van Egyéni konzultációs csomagra. Az egyéni konzultációnak akkor van értelme, amikor ezen az erőteljes tanulási és gyakorlási folyamaton már átmentél, mert akkor az egyéni idődet már nem az alapvetésekkel kell töltenünk.
Az Alaptanfolyam után tovább folytathatod a csoportos-önálló tanulást és gyakorlást, egyelőre 2 szinttel. Ezekről lentebb olvashatsz.
Látlak szeretettel ezen a mély önfelfedező, önkapcsolódó, önmegértő, önfelnevelő úton, amennyiben úgy érzed, hogy itt a helyed.