Két Nap Az Életedből

„A Munka megértésének egyetlen módja, ha megtapasztaljuk azt.” (Byron Katie)

Csokorba gyűjtöttem néhány ÖnMunka Alaptanfolyami visszajelzést. Az egyik a tárgyilagos tréner kolléga, a másik a fájdalomba belefáradt lelkes-aranyos, a harmadik az önironikus spirituális kereső. Az a fantasztikus a Munkában, hogy mindenki megtalálja benne önmagát, teljesen mindegy, milyen „háttérrel” rendelkezik. Nem kell hozzá semmilyen előzetes tanulás, sőt. Minél többet „tudunk”, annál nehezebben engedjük magunkat azon túlra, illetve annál kevésbé akaródzik megkérdőjelezni azt a „tudást”, amit esetleg hosszú évek során gyűjtögettünk össze.

A kiscsoportos Munka egy csoda. Olyan mélységek élődnek meg, hogy az szinte hihetetlen. Mert a Munka ilyen a gyakorlatban. Mélyen beléd hatol, és abban a pillanatban átalakít: sosem leszel többé ugyanaz. Emberek, akik sosem látták egymást előtte, figyelnek lenyűgözve a másikra, mert minden történet róluk is szól. Minden történet rólam, rólad, mindannyiunkról szól. Minden történet belőlem, belőled, minannyiunkból tisztul ki, nem zargat többé a vele járó stressz.

Nem győzöm elégszer hangsúlyozni, hogy két nap nem elég. Két nap alatt bőséges ízelítőt kapsz magadból, a Munkából, az életed alapproblémáiból; feloldozódsz jó pár konfliktus alól, megtanulod azt a Munka-menetet, ami alapján tovább tudsz önvizsgálni. Egyedül, ÖnMunka párral, gyakorlott facilitátorokkal, vagy épp velem. A Munka RENDSZERES végzése elkerülhetetlen, ha szeretnéd mindazt a kondicionáltságot, programozottságot, hiedelemrendszert visszacsinálni, amit születésed óta elhittél. Gondolj csak bele, hány évig ment „beléd”.

         Tapasztalataim szerint fél-egy év elmélyülés a Munkában mindenképp szükséges ahhoz, hogy már rá se tudj ismerni „régi” önmagadra. Azért ennyi, mert fokozatosan engedődik meg, hogy egyre mélyebbre hatoljunk a tudatalattinkban. Nem előrángatunk dolgokat a mélyből, hanem mindig az adott nyitottsági szinten dolgozunk. Barátkozunk önmagunkkal, ismerkedünk, felfedezünk, ámulunk, sírunk, és hangosan kacagunk. Sokat. :) Nem kinevetünk, hanem megkönnyebbülten nevetünk azon, milyen egyszerű is az élet, ha már nem hisszük el többé azt, amihez azelőtt foggal-körömmel ragaszkodtunk. Kitartó Munkát kívánok Nektek. Megéri.

„Akkor élünk igazán, amikor nem hisszük el a történeteinket – nyitottan, várakozón, bizalommal telve, és az éppen előttünk lévő lépést szeretetteljesen meglépve.” (Byron Katie)

Kedves Andi!

Köszönöm ezt mind, feltétlenül olvasni fogom a blogbejegyzéseket is. A tréningekkel általában az a baj, hogy némely ugyan nagyon hasznos, de hazamész, és a feledés homályába hullik az egész. Ez nem fog, mert kaptunk egy eszközt, egy jó kis szerszámot, hülyék lennénk nem használni. Kinyomtatom a blogot is, és végigolvasom. Kellenek ezek, hogy elmélyüljön a tudás, amit átadtál.

Szeretnék visszajelezni.

Profin vezeted a csoportot, és könnyedén, lazán, erőlködés nélkül, kedvesen és szeretettel. Az ÖnMunka a véredben van már, ez kiderült, amikor mélyebbre mentünk, és mindig, minden mellékágon topon voltál, résen voltál, észrevétetted velünk a rejtőzködő csalafintaságokat.  Nagyon nagy a háttértudásod. Ez az, ami nem könnyen átadható a facilitátoroknak - ebben évek munkája, tanulás, olvasottság van.

Szeretettel: Magdi

Kedves Andi! Kedves Csoporttársak és Munka-társak!

Nagyon örülök, hogy ilyen jó kis csapat jött össze erre a hétvégére! Élveztem minden pillanatát! A titoktartás az teljesen természetes sőt!!! Olyan legeslegbelsőnkből fakadó mély érzéseket „fájdalmakat” gondolatokat osztottunk meg egymással, amit ritkán tesz az ember főleg nem „idegenekkel”. Igazából mi már abban a pillanatban nem voltunk idegenek, mikor beléptünk a Napraforgós ajtón, Andi csodálatos lénye és lelke által behálózott rezidenciába.

Szeretném megragadni az alkalmat, hogy megköszönjem elsősorban Andinak és nektek is kedves „MunkaTársaknak” „Work-mates”, hogy annyi mindent adtatok ez alatt a két nap alatt. Sokszor már teljesen el voltam keseredve, hogy nincs kiút a mélypontokból és most egy olyan kincset adott Andi a kezembe/kezünkbe, amivel kezelni tudjuk a „fájdalmakat” és a gondolatokat, amiket kapunk… már csak erő és kitartás kell a Munkázáshoz.

Csatlakozom Magdihoz, ill. minden egyes szavával egyetértek, és köszönetet mondok Andi neked, hogy elhoztad hozzánk egy A SZEBB ÉLET-hez vezető utat, illetve annak lehetőségét, ami persze rajtunk áll vagy bukik.

A napi üzeneteid erőt adnak, és megértést, hogy „ami van, az van”, hogy mások is azonos gondokkal / gondolatokkal küzdenek, és hogy nem kell megerőszakolni magunkat soha a Munkával, de ha úgy van, hogy jön magától a kedv, akkor viszont nagy sikereket és kisebb megvilágosodásokat lehet elérni. Andi nagyon sok sikert kívánok neked, további sok Munkázót, egy szebb és élhetőbb világot hozzon a Földnek az általad képviselt és profi módon tovább adott „Munkamódszer”.

Én igaz nem tudtam olyan szépen fogalmazni, mint Magdi, de azt, amit leírtam viszont én is szívből írtam! Kívánom minden Munkatársamnak, hogy találjátok meg az igazi BOLDOGSÁGOT ÖNMAGATOKKAL/BAN! 

Andi nagyon szépen köszönök minden gondolatot, szót, bölcsességet, nevezzük bárminek, amit ez alatt a két nap alatt adtál nekem, illetve mindennapi soraiddal adsz. Sokszor láttam rettentően kilátástalannak az életet, amely érzések most az általad megmutatottaknak köszönhetően előbb utóbb enyhülni fognak majd szépen lassan eltűnnek… örökre hálás vagyok, leszek neked! Sok erőt, egészséget és boldogságot kívánok!

Sok szeretettel: Enikő

Kedves Andrea!

Korábban is elhatároztam már, hogy bár hagyományos értelemben nem sokra vittem az életben, de egy nagy luxust megengedek öreg koromra magamnak: önmagam leszek.

Azért ez a 2 nap tényleg életem legnagyobb élménye volt. Komolyan. Voltam régebben hasonló rövidebb helyzetekben, de sose mertem önmagam lenni. Hát ezen legalább túl vagyok. Jobb későn, mint soha.

Csináld sok-sok kezdőnek (is), és ha egy kicsit hitelesebb leszek, küldök én is embert biztosan, lehet, sokat. A haladóbbaknak meg talán nem árt, ha a szájukba rágod, ne olvasgassanak 100 könyvet a MUNKA helyett. Az én ún. „ezoterikus életem”,  is olvasgatás volt. Nem akarok csúnyát mondani: önkielégítés.

… Élménybeszámoló következik. Voltam egy tanfolyamon, már talán írtam, életem legnagyobb élménye volt. (Még akkor is szabadnak éreztem magam, mikor a "vallató széken" ülve 7, azaz hét nő esett nekem, mivel éppen a nejemmel kapcsolatos gondolataimat Munkáztam.)  Andrea bűbájos egyéniségén túl is volt ott "valami", ami egyedül nem jön. Úgy tűnik, a csoportmunka előnyei, hatalmasak és mindent felülmúlóak. Néhány hét alatt többre jutottam önismeretben és rögeszme-leépítésben, mint azelőtt 20-30 év alatt. És ráadásul volt egy csörrenés, leesett a tantusz nálam. Persze lehet, tévedgetek, de volt már ilyen, és lesz is.

Mindenesetre, vállalom a veszélyt (azért kíméljetek) és idekenem. Szóval: valami félelmetesen egyszerű, de nehezen megközelíthető dolog van itt. Keressük az Egységet a Világgal (Istennel, Tudattal, stb.), ahonnan alaposan kiszakadtunk. Egységből kétségbe estünk. Nyakunkon az egó, egy csomó gondolatstruktúrával, rögeszmével és az ezek által generált érzelmeikkel, köztük örömeinkkel, fájdalmainkkal (inkább fájdalmainkkal). Az egyik, rossznak is nevezhető esetben azonosulunk velük, ekkor tudatlanul és tudattalanul vergődünk az uralmuk alatt, és nem csak hülyeségeknek, de szörnyűségeknek is nevezhető dolgokra vetemedhetünk. A másik, jobbnak is nevezhető esetben felismerjük ezt, valamennyire tudatosodunk, és azt mondjuk: uccu vissza az egységbe. Legalább is ezt szeretnénk. De hogyan?

Buddha, Jézus, Tolle, stb, stb. mind erről beszél, a maga korának és hallgatóságának megfelelő szinten és fogalmi rendszerben előadva. (De nemcsak a fogalmi rendszer más, hanem a nyelv és a gondolat önmaga is kevés, "a kimondott szavak már nem AZOK", legfeljebb ODA mutatnak, ha mutatnak és csak egyeseknek.) Manapság talán Tolléé az egyik legtisztább tanítás, elmélet, főleg persze "nagyokos keresőknek", akik mindent összeolvastak már, mert egységbe fogja eme törekvéseket. Az Új Föld az utolsó könyvem, azt hittem.

Szóval, vissza az 1-séghez, de hogyan? Jézus egyszerű, nagyon erős eszközeit ma már félremagyarázzák, de él azért (no, nem a keresztény vallásban általában), Tolle pedig nagyjából azt javasolja, legyünk jelen, fogadjuk el a pillanatot, a MOST-ot, állítsuk le a gondolatokat, szabaduljunk meg tőlük és akkor feltör, jön a belső célunk, az ihletett cselekvés, vele a Lét öröme, a "Mennyek országa".  Jó, de hogyan, mit tegyünk? Vannak gyakorlatok, amiket javasol, és működnek, de nekem többnyire csak akkor, ha éppen jó passzban vagyok, én ezt tapasztaltam. (Persze nyilván nem általános és nem kategorikus ez így, maradjunk abban, nálam nem működött.)

A lényeg, mikor kórházban voltam, éppen majdnem meghaltam, nagy szükség lett volna rá, de se imádkozni, se "Tollésan" jelen lenni, elfogadni, gondolatot leállítani nem tudtam. Csak az járt a fejemben, túl kell élni, irány mielőbb vissza a vállalkozásomhoz, szükség van rám. E gondolat uralma alól kiszabadulni nem tudtam, pedig jó lett volna minden résztvevőnek és statisztának, legfőképpen nekem. De nem működött semmi.

Egy láncszem hiányzott, és ehhez egy praktikus szemléletű megvilágosodott ember, nevezetesen egy nő, Byron Katie (A nők már csak ilyenek, nem?) kellett, aki az elmélet teljes ismeretében és megtapasztalása után (Ne feledjük, Tolle azt írta a Négy kérdés hátlapjára: "Ez a kötet mindenre választ ad...")  nagyjából azt mondja: A gondolatok vannak, jönnek, mennek, némelyek ártatlanok, némelyek uralkodni akarnak, de mieink azok, ne akarjunk megszabadulni tőlük, legfeljebb csak az uralmuktól. Kérdőjelezzük meg őket, de alaposan, aztán nézzük tüzetesen meg milyen hatással vannak ránk, és milyen mások lennénk nélkülük. Aztán forgassuk meg őket alaposan és lássuk be, minden igaz lehet és az ellenkezője is, nevetséges az egész, főleg az, hogy valamelyik verzió uralkodjon rajtunk. A gondolatok uralma elvész, kinevetjük, aztán megsajnáljuk, majd megszeretjük őket, azaz a teljes egónkat, mégis csak ő is mi vagyunk, még ha a "fantom énünkről" van is szó. De ezzel kész.

A poén az, hogy vagy 15 éve egy tiszta szívű, rövid korszakomban én ezt az Egységet, amit keresünk, egy teljes napig átéltem, tudom, mit keresek, de úgy elveszett, eltűnt, mint sicc. Most Katie és Andrea kizökkentett és elindított, úgy érzem. Újra bizakodom és dolgozom. Éreztem én, hogy munka nélkül, csak a kiválasztottaknak adatik meg az egó leépítés, és talán egy fajta megvilágosodás. Mi átlagemberek már megint csak dolgozhatunk, és így is csak reménykedhetünk, De a kis eredmények is gyönyörűek, jók és fontosak, más Út pedig nem nagyon látszik.  Nagy élmény volt, köszönöm. Kinek is?

K.

KI LENNÉL A TÖRTÉNETED NÉLKÜL? – 2-napos kiscsoportos ÖnMunka Alaptanfolyam Byron Katie Munka-Módszere alapján – 2011. szeptember 10-11. Budapest

Részleteket itt találsz: http://kincsamivan.hu/programok.html

„A Munka mindig kevesebb történetet hagy meg benned. Ki lennél a történeted nélkül? Sosem tudhatod, amíg meg nem vizsgálod. Nem létezik olyan történet, mely Te lennél, vagy ami feléd vezetne. Minden történet tőled elfelé vezet. Fordítsd meg őket; csináld vissza az összeset. Te az vagy, aki akkor marad, amikor a történet megértésre lel.” (Byron Katie)

A Valóság és a Képzelet – Az Igen és a Nem Ereje

Byron Katie blogjáról fordítottam a mai bejegyzést. Ajánlom figyelmedbe, ha előfordul veled, hogy arról szövöd a történetet a fejedben, vajon most mit is akar tőled a másik ember, mit is jelentenek a szavai, miért mondta ezt vagy azt, miért nem válaszol az e-mailedre, miért nem hív vissza, stb. Vagy pont a másik oldaláról: hogyan is mondd meg neki finoman, hogy mit is szeretnél valójában, a nélkül, hogy esetleg megbántódjon. Ezek a történetek rengeteg energiát vesznek el tőlünk életünk szinte minden pillanatában, ugyanakkor tökéletes nyersanyagot jelentenek a hiedelemrendszered letisztításához. A felmerülő gondolataidat mind-mind érdemes megkérdőjelezni a Négy kérdéssel és a Megfordításokkal, mert utána a kommunikációd sokkal tisztábbá, egyértelműbbé válik. Te pedig sokkal békésebbé és nyugodtabbá. Aki nem gyárt tovább történeteket. Kellemes történet-mentesítést kívánok! :-)

Nemrégiben egy barátom a következő idézetet küldte el nekem. Az idézetben egy indiai buddhista tanító, Aryadeva majd’ 1900 évvel ezelőtt íródott szavai olvashatók:

"Annak a megkérdőjelezése, hogy vajon a dolgok tényleg azok-e, aminek látszanak, a szokásos ragaszkodás alapjait rázhatja meg. A megkérdőjelező elme az önfelismerés kiindulási pontja. Lehetséges, hogy ez a szorosan szőtt én-érzet nem is az, aminek látszik?  Tényleg szükséges-e mindent egyben tartanunk, és egyáltalán képesek vagyunk-e erre? Van-e élet az önfontoskodásunkon túl? Ezek a kérdések megnyitják a szenvedésünk okának megértéséhez vezető ajtót.

Az önfelfedezés és önmegfigyelés gyakorlata azt kívánja meg tőlünk, hogy egy lépést tegyünk hátra, vizsgáljuk meg a tapasztalásunkat, és ne dőljünk be a szokásos-elme magával sodró lendületének. Ez lehetővé teszi, hogy ítélkezés nélkül nézzünk mindent, ami csak felmerül, és így egyenesen önfontosságunk magvába hatolunk.”

Érdekes. A régi új, az új pedig régi.

Vissza a jelenbe. Csörög a telefon. Igent mondok vagy nemet. Nincs túl sok módja, hogy direkt úton adjak választ az emberek kérdéseire.

És ahogy ezek a válaszok kiáramlanak az én pillanatnyi igazságomból, ebből a bennem levő tiszta erőből, a világ máris formát ölt a telefonvonal másik végén, az elme befolyás alá kerül, értelmezések születnek, az élet pedig ennek hatásaként erre vagy arra mozdul, úgy tűnik. Hogyan máshogy is teremtődhetne a világ?

Azt mondja a hang, „A te hibád,” én pedig azt gondolom, „Hát nem furcsa, hogy egy igent vagy nemet ily módon hallanak?”

Vagy épp azt mondja, „Köszönöm, köszönöm, köszönöm.” Én pedig azt gondolom, „Hát nem furcsa, hogy ekkora hatalmat tulajdonítunk olyan egyszerű válaszoknak, mint az igen vagy a nem?”

A világ most teremtődik, ahogy itt ülök. Létezésre kel, és életként tükröződik vissza nekem. Fantasztikus, hogy nem én vagyok a csináló.

Minden, de minden történet. Az elme történeteket gyárt, te pedig elhiszed, amit az elme mesél neked. Bármikor, ha feszült vagy, vagy félsz, elhiszed, amit az elme duruzsol. A Munka arról szól, hogy felfedezed, számodra mi igaz és mi nem igaz; a valóság és a képzelet közötti különbségről szól.

Valódi Bőséges Új Évet Kívánok

Már több bejegyzésben foglalkoztam a Pénz témakörével (Lásd: Pénz és az Alvilág). Ma, évindítónak, újra ehhez a témához nyúlok, hiszen életünk központi témája, hogy Bőségben szeretnénk élni. De amíg a bőséget a pénzzel azonosítjuk, addig nem túl sok nyugodt, békés, örömteli pillanatban lesz részünk. És, ha már egy ideje olvasod a blogot, akkor tudod, hogy egyáltalán nem a „legyünk spirituálisak és szegények” filozófiát követem. Byron Katie-ben az a jó, hogy nincs semmilyen filozófia. Hisz minden filozófia behatárol, köt, keretekbe zár – egy újabb hiedelemrendszer. És ennek a vége megint csak elkülönülés; nekem pedig az az álmom, hogy egyre többen kapcsolódjunk. Úgy valódian. Saját magunkhoz is elsőként, és utána természetszerűleg egymáshoz is.

         Ha visszabontod a hiedelemrendszeredet a Négy Kérdéssel és a Megfordításokkal, akkor egyre több pillanatodat fogod valódi kapcsolódásban és bőségben - szeretetben élni. Amint ennek az ízét megízleled, rá fogsz jönni, hogy ezzel semmi nem vetekedhet. Kívánom Neked az új évre, hogy minél erősebb kapcsolódást alakíts ki Valódi Bőséges Önmagaddal, és csak figyeld, mi történik ennek folyományaként az Életedben. Ma újra Az Öröm Ezer Neve egyik teljes fejezetét olvashatod. Ha néha meghökkent, úgy jó. Ízlelgesd, kérdőjelezd meg, teszteld le! Katie gyakran hangsúlyozza, hogy egy szavát se hidd el, mert akkor ez is hiedelemrendszerré válik. Mindent tesztelj le önmagadnak. Mert csak így lehet a sajátod. Kellemes utazást 2011-re!

Öröm 77 – A mester kész folyamatosan adni, mert az ő gazdagságának sosincs vége.

„Mi, emberek úgy hisszük, hogy mivel Jézus és Buddha is egy szál köntösbe öltöztek, és semmijük nem volt, akkor a szabadságnak így kell kinéznie. De lehet-e egyszerre „normális” életet is élni és szabadnak lenni? Képes vagy-e ezt itt és most megtenni? Én ezt szeretném megéletni veled. Mindkettőnknek ugyanaz a vágya: a te szabadságod. És nekem kedvemre van, hogy ragaszkodsz az anyagi világ tárgyaihoz, akár megvannak neked, akár nem, mivel ez is csak azt a célt szolgálja, hogy rájöjjél, minden szenvedés az elméből fakad, nem pedig a világból.

         A tárgyak a gondolataidat szimbolizálják. A vágy metafórái ők, az olyan gondolatoké, mint „Akarom”, „Szükségem van”. Nem kell feladnunk a tárgyainkat. Ők csak jönnek és mennek; semmi irányításunk nincs efelett; bár lehet, hogy azt hisszük, van, de valójában nincsen. Bárki is kezdte el tanítani azt, hogy meg kell szabadulnunk a tárgyainktól, vagy el kell ajándékoznunk őket, az egy kicsit össze volt zavarodva. Néha persze észrevesszük, hogy amikor elveszítünk mindenünket, akkor sokkal szabadabbak vagyunk, és azt a következtetést vonhatjuk le, hogy könnyebb vagyontárgyak nélkül élni. Aztán pedig azt vesszük észre, hogy már megint nem vagyunk szabadok. De amikor a hiteinkkel dolgozunk, akkor a nagy vagyon birtoklása teljesen egyenértékű lesz azzal, ha semmink sincsen. A szabadságot csak a valóságot szerető elme tudja elhozni.

         A bőségnek semmi köze a pénzhez. A gazdagság és a szegénység belülről fakad. Bármikor, amikor úgy gondolod, hogy tudsz valamit, és ettől stresszes vagy, szegénységet tapasztalsz meg. És bármikor, amikor azt éled meg, hogy elegendőd van, sőt több mint elegendőd, akkor gazdagságban élsz.

         Azon emberek számára, akik elkezdenek belső önvizsgálatot végezni, a munkájuk másodlagossá válik. Mert a munkád nem a pénzcsinálásról szól, nem is arról, hogy emberekkel dolgozol, vagy lenyűgözöd az ismerőseidet, vagy tiszteletet kapsz, vagy biztonságot nyújt. A munkád csak egy lehetőség, ahol ítélhetsz, önvizsgálatot tarthatsz, és ez által megismerheted magad. Minden – minden férfi, nő és gyerek, minden fa és kő és szélvihar, minden háború is – a te szabadságodról szól. Az állások jönnek és mennek, a cégek és a nemzetek felemelkednek, majd letűnnek, és te nem ezektől függsz. A szabadság az, amire mindannyian vágyunk, és a szabadság az, ami már most is vagyunk. És ha egyszer ezt megérted, akkor olyan kiváló és kreatív lehetsz a munkádban, amennyire csak akarsz, beleadhatod az összes energiádat akár, mert többé nem létezik számodra a kudarc lehetősége. Rájöttél, hogy a legrosszabb dolog, ami történhet veled, az egy gondolat.

         A pénz nem a te dolgod; az igazság a te dolgod. A „Több pénzre van szükségem” című történet az, ami megfoszt gazdagságod felismerésétől. Bármikor, amikor azt gondolod, hogy a szükségleteid nincsenek kielégítve, egy jövőbeli történetet mesélsz éppen. A jelen pillanatban éppen annyi pénzednek kell lennie, amennyi éppen van. Ez nem csak egy elmélet; ez a valóság. Mennyi pénzed van? Na, most pont ennyire van szükséged. Ha nem hiszed, nézd meg a bankszámlakivonatodat. Honnan tudod akkor, hogy mikor kell több pénzednek lennie? Amikor több van. És honnan tudod, hogy kevesebbnek kell lennie? Hogy kevesebb van. Ha erre rájössz, ez jelenti az igazi bőséget. Mert ez azt eredményezi, hogy semmivel nincs gondod a világban, akár munkát keresel, bemész a munkahelyedre, elmész sétálni, vagy épp észreveszed, hogy üres a hűtő.

         A szív képes dalra fakadni! És igazából pont ezért szeretnél több pénzt. Nos, akár ki is hagyhatod a pénz részét az ügynek, és dalra fakadhatsz. Ez nem azt jelenti, hogy nem lesz meg a pénzed is hozzá.

         Én szeretem, amikor van pénzem, és azt is szeretem, amikor nincsen. Számomra a pénz elköltése nem több mint valami olyasminek a továbbadása, ami nem is az enyém. Semmit nem tehetek, hogy távol tartsam, ha éppen továbbadásra van szüksége. Ha viszont nem kell továbbadódnia, akkor nincs szükség arra sem, hogy hozzám jöjjön. Szeretem, amikor bejön, és azt is, amikor elmegy tőlem.

         Amikor pénzt kapok, izgatottan megborzongok, mert tudom, hogy nem az enyém. Mindössze csatorna vagyok, még csak nem is gondozó. Éppen én vagyok annak a megfigyelője, hogy mire is szánódik az a pénz. Abban a pillanatban, ahogy valahonnan megkapom, előbukkan valami, amire szánva van. Szeretek pénzt adni. Sosem szoktam pénzt kölcsönözni; odaadom valakinek a pénzt, ő pedig kölcsönnek hívja. Ha pedig visszafizeti, akkor tudom meg, hogy kölcsön volt.”

Már Nem Itt Kéne Tartanom

A tegnapi téma folytatása, illetve további kifejtése egy szintén szakállas hiedelmünk megvizsgálása. „Már nem itt kéne tartanom.” Te mivel kapcsolatosan gondolod ezt? Tán a karriereddel, a családi állapotoddal, a lakáshelyzeteddel, az anyagi viszonyaiddal, a sportteljesítményeddel, a nyelvtudásoddal, az önfejlesztéseddel, a karácsonyi ajándékvásárlással, a vizsgákra készüléssel, vagy a céljaid elérésével kapcsolatban? Édesdrága Barátosnőm néhány éve kifejtette, hogy az ő korában már nem egy olyan lakásban kéne laknia, ahol épp lakik, mert másoknak ennyi idősen már nagyteraszos szuperkecójuk van. Aztán bele is hajszolták magukat a párjával az álomlakás megteremtésébe – a siralmas eredményekkel nem sokkollak Benneteket. És totál ettől a gondolattól vált függővé. Természetesen megint csak nem azt kívánom sugallni, hogy egy csodás teraszos lakással bármi probléma lenne, sőt, ha ilyened van, légy nagyon hálás érte! Én arról beszélek, amikor a teraszos lakás válik a státuszszimbólummá, akkor érzed magad valakinek, ha ilyened van. Amúgy szerencsétlen lúzerként tekintesz magadra. Azt hiszem, elég körbenézni kis országunkban, mennyi embert tett anyagilag és erkölcsileg tönkre ez a külső státuszoknak való megfelelni próbálkozás.

Az is lehet, úgy gondolod, hogy neked már sosem kéne mérgesnek lenned, vagy depressziósnak, vagy betegnek, vagy ítélkezőnek, mivel te már annyit dolgoztál magadon, hogy ezeknek a jelenségeknek semmi helye az életedben.

         Megint csak az elme összehasonlító-viszonyító mechanizmusának vagyunk „áldozatai”, ha elhisszük ezeket a gondolatokat. Hihetetlen fifikásan tudnak az identitásainkat adó hiedelmek újabb és újabb köntösökbe belebújni. Jó hír, hogy kitartó Munkával mindet levethetjük, és teljes nyitottságban, megengedésben, és stresszmentességben élhetünk.

Nézzük akkor részletesen a mai hiedelmünk vizsgálatát. Szánj rá egy pár percet, csináld velem együtt: „Már nem itt kéne tartanom.”

1. Igaz az, hogy már nem itt kéne tartanom?

Igen/nem/nem tudom. (Nincs magyarázkodás, védekezés, bizonyítékkeresés.)

2. Teljesen, 100%-ig biztos lehetek benne, hogy már nem itt kéne tartanom? Igen/nem/nem tudom.

3. Mi zajlik bennem, hogyan reagálok, ha elhiszem azt a gondolatot, hogy már nem itt kéne tartanom? Becsukott szemmel utazgass magadban ezzel a kérdéssel.

Mit érzel? Hol érzed a testedben? Hogyan bánsz magaddal, miket gondolsz magadról, szereted ilyenkor magadat? Hogyan tekintesz másokra, ha elhiszed ezt a gondolatot? Mire nem vagy képes, amikor elhiszed ezt a gondolatot? Milyen képek jelennek meg a fejedben? Ez a gondolat feszültséget okoz benned vagy békességet? Milyen menekülési útvonalat választasz, hogy enyhítsd a feszültséget? (Hűtő, pohár, cigi, nasi, távirányító, lövöldözős játék, meditáció, egy jó kis futás, agyalás, panaszkodás, stb.)

Mikor jutott életedben először eszedbe az a gondolat, hogy már nem itt kéne tartanod?

4. Csukd be a szemed, és tedd fel magadnak a kérdést: Ki lennék, milyen életem lenne, ha soha többet nem tudnám elhinni, hogy már nem itt kéne tartanom?

Csak szemléld magad kívülről, ahogy éled az életedet, és nem tudod elhinni ezt a gondolatot, vagy nincs ott a fejedben. Milyen az életed a gondolat nélkül?

Nézzük a Megfordításokat - érdekes helyzet, hogy csak egyetlen megfordítása van az eredeti állításnak:

Az eredeti állítás: Már nem itt kéne tartanom.

+ Ellentétére fordítás: Még itt kéne tartanom.

Ebben a pillanatban hol máshol tudnál tartani, mint épp ott, ahol tartasz? Sosem azzal van bajod, hogy épp hol vagy, hol tartasz, hanem az eseményekről szőtt történeted kelti benned a feszültséget. Hiszen mások már előrébb tartanak, ennyi idős korodban már nem itt kéne lenned, nem ezt kéne csinálnod, stb.

Igenis, pont ott kell mindig tartanod, ahol tartasz, hogy megnézhesd, mennyire a történeteid függvénye a békéd és a boldogságod. Így szembesülhetsz a felhalmozódott „kakikupac” hiedelemrendszereddel, és így esélyed is van kilapátolni a kakit. Légy hálás azért, hogy rálátsz ezekre a hiedelmeidre, és vizsgáld meg őket a Négy kérdéssel és a Megfordításokkal.

Ráadásként pedig, ha igazán nyitott az elméd, kérlek, keresd meg a szokásos három konkrét példát az életedből, amikor pont az volt a lehető legjobb, hogy csak ott tartottál, ahol tartottál, nem pedig „előrébb”. Mert épp ez kellett ahhoz, hogy aztán valóban eljuss oda, ahova szerettél volna, viszont így még jobban tudtad értékelni, és tapasztalatokban, „életben” sokkal gazdagabb lettél. Csukd be, kérlek, a szemedet, és keress három ilyen helyzetet a múltadban.

Befejezésként egy másik magyarul még meg nem jelent Katie könyvből fordítottam néhány idézetet. Ez egy kifejezetten idézetes könyv, különböző témakörökbe gyűjtve Katie „okosságait”. A címe az, hogy Question Your Thinking, Change The World – Kérdőjelezd Meg a Gondolataidat, Változtasd Meg a világot. Hajrá, csináljuk együtt! :-)

„Életed legnagyobb vesztesége a lehető legnagyobb ajándék, amit csak kaphatsz.”

„Attól a gondolattól szenvedsz, hogy valami hiányzik az életedből. A valóságban azonban mindig mindened megvan, amire épp szükséged van.”

Most és mindig csodás bőség vesz körül. Itt van ez az asztal. A padló. A padlón pedig szőnyeg. És ablak is van. Meg ég is felettem. Ég! Két baráttal ülök itt – nem eggyel, nem nullával, hanem kettővel. Folytathatnám a végtelenségig annak a világnak a leírását, melyben épp élek. Egész életemben sorolhatnám ennek az egyetlen pillanatnak a bőségét, ami még csak nem is létezik az én történetemen kívül. Hát nem csodás ez az egész? A valóság abban a pillanatban, ahogy éppen van. Csak van. És semmit nem kellett tennem érte, mindössze észrevettem.” (Byron Katie)