„Életünk számos
zavara és konfliktusa a határok
hiányával összefüggő problémákban gyökerezik. Egyértelmű határok híján az a
veszély fenyeget, hogy elveszítjük szabadságunkat,
hagyjuk, hogy mások irányítsanak minket, nem értékrendünk, hanem félelmeink, bűntudatunk vagy hiányérzetünk
alapján hozunk döntéseket... Ha tudjuk, hol húzódnak a határaink, világossá
válik, hogy mi az, amiért felelősséggel
tartozunk, és mi az, amiért nem, így hatékonyabban használhatjuk
erőforrásainkat, és képesek leszünk arra, hogy jól működő és egészséges kapcsolatokat hozzunk létre,
és ápoljunk.” (Dr. Henry Cloud és dr. John Townsend: Határaink)
Az ún. határproblémák minden szinten és területen átszövik életünket. Nem találkoztam még olyan klienssel az elmúlt években, akinek teljesen ép, egészséges határai lettek volna, és én is a kifejezetten gyenge én-határú emberek közé tartoztam. Ez nem hiba, hanem olyasvalami, amivel érdemes tisztában lennünk és foglalkoznunk. Legtöbbünk számára ez is teljesen tisztázatlan, tudatosítatlan,
kialakulatlan én-terület; különböző okokból kifolyólag nem volt lehetőségünk
egészséges én-határokat megtanulnunk és kialakítanunk. Én-határaink gyengesége illetve akár teljes hiánya gyermekkorunktól
kíséri életünket, rengeteg problémát okozva kapcsolatainkban és az önmagunkkal
való viszonyban is. Jó hír, hogy a határaink tudatosítása és meghúzása felnőtt korban is pótolható, sőt
pótolandó - bár nem kevés munkával jár, annyira beleszoktunk a határok nélküli
működéseinkbe.
A témának egy
amerikai szerző páros - Dr. Henry Cloud és dr. John Townsend
- teljes könyvsorozatot szentelt, ezek közül az első a Határaink címet viseli. Nagy
szeretettel ajánlom figyelmetekbe, rengeteg mindent tisztába tesz. Gyakorlati „határhúzó” eszközként pedig
csodásan illeszkedik ide az ÖnMunka eszköztára.
Néhány
bejegyzésben szeretnék az én-határaink kérdéskörrel foglalkozni, tartsatok
velem, érdemes. Elsőként egy részlet a Határaink című könyvből, majd további
bejegyzésekkel jövök a témában, érdemes lesz visszalátogatni.
Hol
a határ?
Egyszer egy huszonöt éves
fiatalember szülei kerestek fel, és azzal a gyakran hallott kéréssel fordultak
hozzám, hogy „javítsam meg” a fiukat, Billt. Amikor megkérdeztem, hol van Bill,
azt felelték, nem akart eljönni.
- Miért? – kérdeztem.
- Úgy gondolja, hogy neki
nincs semmi problémája – válaszolták.
- Talán igaza van –
feleltem, amivel megleptem őket. – Meséljenek róla!
Problémák egész sorát
mondták el, melyek már nagyon korán elkezdődtek. Bill sosem volt elég jó a
szemükben. Az utóbbi években drogproblémák jelentkeztek nála, és semmi
hajlandóságot nem mutatott arra, hogy tanuljon vagy dolgozni kezdjen.
Látszott a szülőkön, hogy
nagyon szeretik a fiukat, és fáj a szívük az életmódja miatt. Mindent
megpróbáltak annak érdekében, hogy megváltozzon és felelősségteljes életet
éljen, ám kísérleteik sorra csődöt mondtak. Bill nem szokott le a drogról, került minden felelősségvállalást, és
kétes társaságba járt.
Elmondták, hogy mindent megadtak neki, amire csak szüksége
volt. Amíg iskolába járt, bőséges zsebpénzt kapott, hogy „ne kelljen
dolgoznia, és maradjon ideje a tanulásra és barátokra”. Amikor kibukott az
egyik iskolából vagy nem járt be az órákra, szülei beíratták egy másik
iskolába, „ahol talán jobb lesz neki”.
Miután meghallgattam őket,
ezt mondtam: - Azt hiszem, a fiuknak igaza van. Neki valóban nincsenek problémái.
Egy teljes percig
hitetlenkedve bámultak rám. Végül az apa ezt mondta: - Jól hallottam? Azt
mondja, hogy nincsenek problémái?
- Így van – válaszoltam. –
Nem neki vannak problémái, hanem önöknek.
Végül is bármit megtehet, amit csak akar, nincs semmi gondja. Önök fizetnek,
aggódnak, terveznek és energiát fektetnek abba, hogy a fiuk élete előrébb
jusson. Neki nincsenek problémái, mert önök
átvették tőle. Ezek a problémák mind
rá tartoznának, de ahogyan a dolgok most állnak, az önök vállát nyomják. Ha
akarják, segíthetek önöknek, hogy utána segíthessenek
a fiuknak, hogy legyenek problémái.
Először úgy néztek rám,
mintha megőrültem volna.
- Hogy érti, hogy
segítsünk neki, hogy legyenek problémái? – kérdezte az anya.
- Nos – magyaráztam -, azt
gondolom, a megoldás erre a problémára az lenne, ha tisztáznák a határokat, hogy az ő tettei neki okozzanak problémát, ne
önöknek.
- Mit ért határokon? –
kérdezte az apa.
- Tegyük fel, hogy a fia
egy olyan szomszéd, aki sosem öntözi a kertjét. De amikor ön bekapcsolja az
öntözőberendezését, a víz az ő kertjébe hullik. Az ön kertjében már kezd a fű
kiszáradni és kiégni, de amikor Bill lenéz a zöld gyepre a saját kertjében, ezt
mondhatja: „Az én kertem rendben van.” Ilyen a fia élete is. Nem tanul, nem
tervez, és nem dolgozik, mégis kényelmes otthona, sok pénze és minden olyan
joga megvan, ami annak a családtagnak járna, aki kiveszi a részét a
feladatokból. Ha pontosabban kijelölnék saját területük határait, ha
megjavítanák az öntözőrendszert, hogy a víz a saját kertjüket öntözze, akkor
Bill kertje kiszáradna. Talán egy idő után ez zavarni kezdené. Ahogyan most
állnak a dolgok, ő felelőtlen és boldog, önök pedig felelősségteljesek és
boldogtalanok. A határvonalak tisztázása
megoldás lenne. Szükségük van egy kerítésre, hogy a fiuk problémáit kizárják a
kertjükből, és azok az övébe kerüljenek – oda, ahova tartoznak.
- Nem túl kegyetlen dolog
csak úgy abbahagyni a segítségnyújtást? – kérdezte az apa?
- A segítség segített rajta? – kérdeztem.
A pillantása elárulta,
hogy kezdi érteni, miről van szó.
Láthatatlan
birtokhatárok és felelősség
A fizikai világban a határok jól észrevehetőek: kerítések,
jelzőtáblák, falak, villanypásztor, ápolt kertek vagy sövények figyelmeztetnek
rájuk. Mind ugyanazt az üzenetet hordozzák: ITT KEZDŐDIK A BIRTOKOM. Az ingatlan tulajdonosa jogilag felelős azért, ami a
tulajdonában lévő területen történik. A nem tulajdonosok nem felelősek ezért.
A fizikai határok a
látható birtokhatárt jelölik, amiért valaki felelősséggel tartozik. Bárki
elmehet a földhivatalba, és megtudhatja, hogy pontosan hol húzódnak ezek a
felelősséghatárok, és kit kell felhívni szükség esetén. A lelki világban a határok ugyanilyen valóságosak, de nehezebb őket felismerni. Fontos, hogy
meghatározzuk és tudatosítsuk láthatatlan határvonalainkat, mint valóságosan
létező határokat, melyek meghatározzák,
kik vagyunk, és segítenek abban, hogy vigyázzunk magunkra.
Én
és nem én
A határok meghatároznak minket, azaz kijelölik énünk határait. Megmutatják, hol végződünk mi, és hol kezdődnek mások
– s így önmagunk birtoklásának érzését
alakítják ki bennünk.
Ha tudjuk, meddig tart
tulajdonunk, és miért tartozunk
felelősséggel, akkor szabadnak érezhetjük
magunkat. Kertünk határai között szabadon tehetünk bármit, amit szeretnénk. Ha felelősséget vállalunk az életünkért,
számos lehetőség megnyílik előttünk. Ellenben ha nem „birtokoljuk” az
életünket, akkor a lehetőségeink nagyon beszűkülnek.
Képzeljük el, milyen
zavarba ejtő lenne, ha valaki azt mondaná nekünk: „Őrizd a birtokot
szorgalmasan, mert téged teszlek felelőssé azért, ami itt történik!” – ám nem
mutatná meg a birtok határait, vagy nem biztosítaná az eszközöket, melyekkel
megvédhetjük a birtokot. Ez nem csak zavaró, de akár veszélyes is lenne.
Pontosan ez történik
velünk érzelmi és lelki téren. Isten tervezett egy világot, ahol mindannyian a
„bensőnkben” élünk, vagyis mi lakjuk a
lelkünket, és mi vagyunk a felelősek azért, hogy milyenné válunk. Ránk
tartozik mindaz, ami a lelkünkben van, és a világos határok segítenek abban,
hogy meghatározzuk, mi tartozik ide. Sok fájdalom vár ránk, ha nem vagyunk
tisztában a határainkkal.
Azon túl, hogy a határok
megmutatják, miért vagyunk felelősek és miért nem, azt is segítenek
meghatározni, hogy mi tartozik ránk, és mi az, amiért nem vagyunk felelősek. Például nem vagyunk felelősek másokért. Sehol nincs megírva, hogy másokat
irányítsunk, mégis rengeteg időt és energiát fektetünk ebbe!
A
jót be, a rosszat ki
A határok segítenek a saját tulajdonunk felismerésében, és
abban, hogy gondoskodjunk róla. Kerítésünkön belül kell tartanunk azokat a dolgokat, amelyek építenek minket, és kívül kell tartanunk azokat, amelyek ártanak nekünk. Határaink tehát
segítenek a jót benntartani és a rosszat kizárni, azaz őrizni a kincseinket.
Előfordul, hogy a rossz
dolgok vannak belül és a jó dolgok kívül. Ezekben az esetekben képesnek kell
lennünk arra, hogy megnyissuk a
határainkat annak érdekében, hogy beengedjük a jót és kiengedjük a rosszat.
Más szóval, a kerítésünkön kapuknak
is kell lenniük. Ha például fájdalmat
találunk magunkban, meg kell nyílnunk, hogy meggyógyulhassunk. Ugyanígy, ha a
jó kívül van, meg kell nyitnunk a kapukat és be kell engednünk. Gyakran azért
nélkülözünk, mert elzárkózunk a másoktól érkező jó dolgok elől.
A határok tehát nem falak. Nem arra valók, hogy elzárjuk magunkat
másoktól, hanem segítik, hogyan legyünk közösségben
másokkal. Minden közösségben minden egyes tagnak megvan a saját területe és
tulajdona. Fontos, hogy a határaink eléggé
erősek, ugyanakkor átjárhatóak legyenek.
Azok, akiket
gyerekkorukban bántalmaztak, gyakran
megfordítják a határok szerepét: bent
tartják a rosszat és kirekesztik a jót. Maryt gyerekkorában bántalmazta az
apja. Nem tanult meg megfelelő határokat kialakítani, így bezárkózott, magába zárta a fájdalmat. Nem nyílt
meg, hogy kifejezze a fájdalmát és megszabaduljon tőle. Nem nyílt meg arra sem, hogy gyógyulása érdekében segítséget fogadjon
el. Sőt hagyta, hogy mások folyamatosan még több fájdalmat öntsenek a
lelkébe. Mikor végül rászánta magát, hogy segítséget kérjen, már túl sok
fájdalmat hordozott. Neki meg kellett fordítania határai működési irányát.
Kerítésekre volt szüksége, rajta kapukra, melyek elég erősek ahhoz, hogy
kiengedjék a lelki fájdalmát, kizárják a további fájdalmat, illetve beengedjék
a jót, amire kétségbeesetten vágyott.
(Részlet Dr. Henry Cloud és dr. John Townsend:
Határaink című könyvéből)
Ajánlom még elolvasásra
ezt a bejegyzést: Tiszta, Sebezhető, Empatikus Kommunikáció Önmagaddal és Másokkal
És várlak szeretettel az ÖnMunka Alapcsomagon vagy Egyéni konzultációs folyamatban, ahol sok mindet
tisztázhatsz, tudatosíthatsz és változtathatsz magadban a határaiddal
kapcsolatosan is:
ÖnMunka Tanfolyamok folyamatosan indulnak, a részletekért kattints ide.