Tapasztalatok, visszajelzések


TAPASZTALATOK, VISSZAJELZÉSEK

"Andi az egyik legsokoldalúbb, legkitartóbb, legalaposabb, és LEGEMBERIBB segítő, akivel eddigi utam során találkoztam. Szünet nélkül képzi és fedezi fel önmagát. Könnyedségét megtartva elképesztő mélységekben is stabilan tartja a hozzá fordulókat, tréningjein létfontosságú ismereteket ad át és mindent megtesz, hogy azok egyéni tapasztalássá szilárduljanak. Odaadással és finomsággal fordul az emberekhez. Példaértékű. Bennem Andi pörgette fel az önfelfedezés és -megismerés mechanizmusát. Biztos kezű, szerteágazó tudású, éleslátású, rutinos segítő." (Frei Kitti)



LEGFRISSEBB TAPASZTALATOK, 2018. JANUÁR ITT.

FRISS TAPASZTALATOK, 2017. NOVEMBER ITT.

KORÁBBI TAPASZTALATOKÉRT (2015) KATT IDE.



MÉG KORÁBBI TAPASZTALATOK:

KIDERÜLT, HOGY AZ ÖSSZES AJTÓMAT NYITJA

"A kulcs, amit az Alaptanfolyamodon kaptam magamhoz illetve a belső nyavalyáimhoz, kiderült, hogy az összes eddig bezárt, felcserélt, sérült témámat - nevezzük képletesen "ajtóknak" őket - nyitja. És lassan nyitogatom őket, néha már egyedül is megy. Nem tűnnek már olyan félelmetesnek, sőt még azok a félelmek sem, amiket immár lassan 30 éve elrejtettem magam elől. Amik idáig belső lelki akadálynak tűntek és behúzott kéziféknek, mostanra eltűnt az előjel előlük, csak vannak és várják, hogy valódi magukban felfedezzem őket.
Halkabb a zakatolás a fejemben, le tudom állítani, illetve könnyebben felismerem, mikor egymástól nagyon eltérő szituációkban ugyanaz a korábbi negatív "mozi" elindul bennem, és most már másképp reagálok, pl. nem menekülök. Örök hála érte!!! Segít másképp (meg)ÉLNI a mindennapokat, nőként, feleségként, anyaként, barátként... és mindenhogy az összes egyesített, és korábban kirekesztett, nem szeretett ÉNemként. Igyekszem integrálni őket, és így kibékülve magammal fantasztikus lenni.
Nagyon-nagyon köszönöm Neked!!! Szeretettel, R."


IGAZI SZORONGÁSOLDÓ VAGY 

"Szia Andi! Ahogy ma mondtam az egyéni konzultáción, életem egyik legjobb döntésének tartom, hogy részt vettem a tanfolyamodon, mindenkinek csak ajánlani tudom... Én ennyi mindent 3 nap alatt még soha nem tudtam meg magamról, pedig túl vagyok már jópár tanfolyamon.Hálás vagyok magamnak is, hogy meg mertem tenni, neked pedig, Andi, őszinte köszönet az átadott tudásért és hogy igazi szorongásoldó vagy! Ölelés:Magda"


ÜTŐS GYAKORLATI ELEMEKKEL TŰZDELT, ÚJSZERŰ KIRÁNDULÁS

"Nem gondoltam, hogy ennyit ad még nekem egy tanfolyam, hogy ilyen mélyre visz és ilyen tisztán rálátok pár működésemre, amik eddig rejtve voltak előttem. Szinte hihetetlen és ezzel együtt jó, amiket megláttam és tapasztaltam ezen a 3 napon. Nagyon összerakta Andi a tematikát. Egyszerű és ütős gyakorlati elemekkel tűzdelt, újszerű kirándulás volt ez nekem az ÖnMunkás utamon. Lényegre törő és szépen egymásra épülő cucc lett. Jó csapat jött össze! Köszönöm Nektek!" (P. Misi)


MÉG SZERENCSE, HOGY TALÁLKOZTAM ANDIVAL...

"Kicsi koromban világmegváltó terveim voltak. Számtalanszor elképzeltem magam felnőttként és bölcsként, aki mindent megold. Még véletlenségből sem jutott eszembe, hogy valójában félek igazán élvezni az életet, pedig sokáig pont ebbe az irányba haladtam... Még szerencse, hogy találkoztam Andival, és milyen jó az is, hogy ilyen szenzációsan kidolgozta az Élő Önvizsgálatok, a Munka és a sebzett Belső Gyermek gyógyításának együttes tematikáját!" (T. Gabi)

VÉGRE HASZNÁLHATÓ ESZKÖZT KAPTAM MAGAMHOZ

Fantasztikus volt a két nap lelki élve boncolás... és nagyon jót tett. 15 év mindenféle tanfolyam, könyvhegyek, spirituális mindenféle után kiderült, az önmegismerést nem lehet kihagyni, ... és végre használható eszközt kaptam... magamhoz. (R.)

HA NEM TALÁLKOZOM EZZEL A MÓDSZERREL, MÁR VALÓSZÍNŰLEG NEM ÉLNÉK…

A mindig meglévő, saját értéktelenségemről szóló gondolataim jó része elhagyott, az önutálatom jelentősen gyengült, és ezáltal másoknak, a saját sorsom miatt történő hibáztatása is megszűnt. Jobban megértem magamat, a környezetemet, nyitottabban és rugalmasabban állok a világ dolgaihoz. A korábban szinte folyamatosan velem lévő, és elviselhetetlennek bélyegezett szenvedésem a hétköznapokban szinte teljesen elmúlt, a krízishelyzetekben sem gyűr már le, és már nem az öngyilkosság tűnik az egyetlen menekülésnek az élet szenvedéséből. Véleményem szerint, ha nem találkozom ezzel a módszerrel, már valószínűleg nem élnék. (Egy Gyakorló Önvizsgáló)


ADSZ BENNÜNKET EGYMÁSNAK


"Drága Andikám! Muszáj még azt megírnom, mennyire értékesnek tartom, amit csinálsz, az elejétől fogva mérhetetlenül hálás vagyok Neked, hogy adtál nekünk egy Byron Katie-t, egy Scott Kilobyt és a többieket, adtál bennünket egymásnak és adtad, folyamatosan adod nekünk ragyogó magadat, remek meglátásaidat. Minden tanfolyam, amin részt vettem, a mai napig élénken él bennem. Az az érzésem, hogy mi, Önmukik, valahogy másképp tartozunk össze, mint a többi csoportosulás ... és ez olyan nagyon jó .... és ez Neked köszönhető! Nagy ajándék vagy a Sorstól! Köszönöm, köszönjük szépen!" (Tünde)

NEM VAGYOK EGYEDÜL A PROBLÉMÁIMMAL ÉS VAN KIÚT

"Nagyon hálás vagyok Andi, hogy elindítottad ezt a kurzust. Nekem pont jó időben érkezett. Igaz, 3 évvel ezelőtt találkoztunk először a Work tanfolyamon, majd az ÉÖ-n, de az állapotom még akkor elvonta a figyelmemet, hogy magamon dolgozzam. (10 éve ritka autoimmun betegséggel élek, ami gyógyíthatatlan és idáig folyamatosan romlott az állapotom). Most végre a fájdalmak és lemondások, izoláltság helyett sikerült belemélyednem önmagamba és elengedni nem oda való, régóta nyomó dolgokat. Kifejezetten tetszett, hogy a csoportos Skype előadások után az adott témában egyéni konzultációk voltak és a felmerülő kérdéseket négyszemközt kivesézhettük, megvizsgálhattuk. Nagyon jó volt megtapasztalni, hogy nem vagyok egyedül a problémáimmal és van kiút. Nagyon tetszett a tematika ami köré a csoportos megbeszéléseket felépítetted és bárki megoszthatta a véleményét, tapasztalásait. Ami számomra megdöbbentő volt, hogy már az első alkalom után, milyen jól tudtam a gyakorlatban is használni a tanultakat, főleg az ellazulás részt és hogy a gondolat hogyan jelenik meg érzelem formájában a testben. Döbbenet milyen egyszerűen meg tudom szüntetni az aggodalmaimat azóta. Ezt akkor ki is próbáltam amikor gyomortükrözésre mentem. Az első alkalommal a tanfolyam előtt nem sikerült, másodjára annyira ellazultam, a negatív gondolatokat ellazítottam és megnyugodtam, hogy minden fájdalommentesen és simán ment. Nagyon meglepő volt. Azóta is folyamatosan használom. Nagyon köszönöm, hogy a részese lehettem ennek a csapatnak és ezt a csodás módszert elsajátíthattam. Várom a folytatást!" (G. B.)




ÖRÜLÖK, HOGY A LÁNYOM NEM HALLGATOTT A FÉLELMEIMRE
Kedves aggódó, elégedetlen Önmunkás Anyukák!
Egy-két évvel ezelőtt - talán többen emlékeztek rá - elégedetlen, megbántott anyukának éreztem magam, akit a kamasz nagylánya semmibe vesz, nem fogad szót, sokat bulizik, sokat iszik és sokat pasizik (és még milyenekkel!), nem tanul és nem hallgat az anyai szóra, sőt csúnyán beszól. Szóval hoztuk az összes anya-lánya problémát. Erről az időszakról rengeteg ítélkezőlapom van.

És ez a lány 20 éves és most érettségizik. Amit az elmúlt jó félévben tapasztaltam vele kapcsolatban, az csoda.  Jött egy fiú, aki mellett lehiggadt a lányom. Kitalálta, hogy mi szeretne lenni és mindent megtett érte. Sokat tanult és még különtanárhoz is járt, mert kell a több pont az egyetemhez. És megláttam, hogy a gyerek nem az én álmaimat valósítja meg (jól kell érettségizni), hanem sokkal-sokkal többet, és nem miattam, hanem magáért. Rengeteget tanulok tőle és általa. Már nem zavar, ha beszól, hanem figyelek, hogy mit mond (volt rá példa, hogy jegyzeteltem). Mostanában nagyon jó a kapcsolatunk és örülök, hogy nem vett komolyan és nem nagyon hallgatott rám, a félelmeimre, hanem élte az életét, úgy, ahogy jött és ezzel nekem is megmutatta, hogy így is lehet. 

És most egy kicsit azon sajnálkozom, hogy ez a csodalény is nemsokára kirepül a családi fészekből és közben hálás vagyok, hogy eddig velem volt és hálás vagyok magamnak is, hogy - a többetekkel végzett Munkának és Élő Önvizsgálatoknak köszönhetően - oda tudtam fordulni és magamba is tudtam nézni. Jelenlegi állapotom hálás és büszke.

A SAJÁT BŐRÖMÖN MEGTAPASZTALVA EZ VALAMI CSODA!

Andi, drága! 
Nem tudom elmondani, micsoda hatással volt rám az anyaelnyomengem-beszélgetésünk, Munkánk. Nem is annyira a beszélgetés, mint az, ami azóta történik. És az az érdekes, hogy nem is anyával, hanem mindenki mással történik. Hogy tegnap 30 perces kiabálásban álltam ki magamért ahelyett, hogy jókislány lettem volna. 
Andi, meg vagyok döbbenve magamon. És nem tudom elmondani, mennyire felszabadultan érzem magam. Döbbenetes. Eddig is láttam, éreztem, hogy valami nagyon jó kis hétköznapi varázslat az, amivel foglalkoztok, de így, a saját bőrömön megtapasztalva, ez valami csoda! Akár dühítő icipici apróságok, és nem is látjuk, mekkora korlátok... (ja, és megnéztem az Apa rám erőszakolja az akaratát videót is, annyira jó látni, hogy minden nyomasztó gondolat humorba torkollik! :)
Mindenesetre tudd, micsoda hálás szívvel gondolok rád, hogy megmutattad testközelből, milyen ereje is van a gondolataink megkérdőjelezésének. 
Köszönöm, köszönöm! (Egy lelkes, nyitott Kezdő)


KÖZELSÉGBEN, BÉKÉBEN MAGAMMAL

Kedves Andi! 

Hálás vagyok azért, hogy a szél összehozott veled és ez által a Négy kérdéssel is. Mindig vannak olyan lépcsőfokok az életünk során, melyek egy kicsit világosabbá teszik a dolgokat, egy kicsit magasabb szemszögből tudunk rálátni a dolgokra. Sok ilyen forradalmunk - vagy inkább nevezzük kis evolúciós ugrásoknak, természetesen a tudat fejlődését tekintve - van. Ez a Munka is ilyen, mégis azt mondanám, hogy több. Több az által, amit ad. A 3 nap alatt és általa - amit egyébként nagyon tudatosan teljes erőmmel és lelkesedéssel végeztem - olyan közelségbe kerültem magammal, békében, amit eddig semmilyen önvizsgálattal nem tudtam elérni. Az ok talán abban rejlik, hogy a munka során nem bírálunk sem mást, sem magunkat. Csak figyelünk és mozizunk, miközben személyes érzések, benyomások, gondolatok áramolnak rajtunk keresztül. Nem fájnak a képek, mert olyanok amilyenek, persze ettől még az akkor rögzült érzések (hitek, gondolatok) most is áthatnak, de már nem kötnek, nem vágnak a húsunkba.

Minden tanfolyamnak szeretjük tudni a hasznát, legfőképpen azt, hogy nem volt tévedés. Ezt önbecsapó módon mindig azzal igazoljuk, hogy utána rettentő jól érezzük magunkat. Aztán eltelik egy kis idő és ismét szembetalálkozunk a korábbi problémákkal. (Ezt az állítást nem lehet minden tanfolyamra ráhúzni, hiszen valamilyen haszna mindegyiknek van. Ez inkább egy nagyon durva általánosítás.) A Munka szerencsére nem eltörli a korábbi problémákat, hanem hozzásegít ahhoz, hogy más legyen a viszonyulásod hozzájuk ez által valami elképesztő intelligens módon a korábban problémának vélt dolgok egyszerűen, finoman és olyan lágyan, mint egy camembert átalakulnak. Olyan érzésem van, mintha egyszerűen belesimulnánk a történésekbe, mintha magába fogadna, magába ölelne. Nem vagyok kívülálló, hanem bennem történnek. Furamód kezd feloldódni a kívül és a bent, mintha magamban játszanám a történéseket.

A munkahelyi dolgot is sikerült rendeznem magamban. A kisfiamhoz és a feleségemhez is másként viszonyulok már, és a munkára sem kell rákényszerítenie semminek, amióta pénteken elhangzott az a kérdés: kell, hogy rákényszerítsen valaki, hogy dolgozzam? Maga a kérdés felért bennem egy felismeréssel és csak özönlöttek előttem a múlt ilyen irányú képei. Kivesézése még nem történt meg, de már hozzáírtam a listámhoz.

Nem akarok jobb lenni, mint vagyok, nem akarok megváltozni, egyszerűen azért csinálom a Munkát, hogy rálássak hiedelmeimre, cselekedeteim, gondolataim mozgató rugóira. Eddig is olyan voltam, amilyen, és ezután is olyan leszek, hogy ezt meg is éljem, hogy  érezzem, ragyogok, mint a nap és lényem igaz, tiszta természetét nyújtsam a világmindenség felé, azt rábízom a Munkára.

Most ezt gondolom, holnap lehet, hogy mást.
Köszönettel a figyelmedért, András

Az én válaszom Andrásnak:

András Kedves!
Köszönöm. Ez csodás. Hálás vagyok, amiért ennyire komolyan veszed magadat, az életedet, a boldogságodat. Remélem, élményeid sokakat fognak hasonlóan tudatos önfoglalkozásra ösztönözni.
Szeretettel, Andi


AZ ÖNISMERET SZENT GRÁLJA

Szia Andi!
Szóval a 7vége, húúúúú. Már régóta szemeztem az Élő Önvizsgálatok tanfolyammal, a blogodat meg folyamatosan olvasom, de valahogy most jött el az ideje. Kicsit féltem, hogy mit találhatok - amit mondtam is, hogy ha egyszer megengedem magamnak, hogy érezzek, akkor majd aztán apokalipszis meg minden...
De nagyon KÖSZÖNÖM, hogy elhoztad ezt a módszert, mert nekem eddig ez az Önismeret Szent Grálja. Fantasztikus, hogy megláthattam, hogy nem kell félni az érzésektől, érzetektől. Egész életemben mást sem csináltam. Most megjelent előttem egy kép, hogy egy kis süniként összegömbölyödve létezem, és a testem is egyből befeszült. És a csodálatos az, hogy már nem az van, hogy most akkor jól lejjebb passzírozom ezt az érzést, hanem mintha valami jótündér szólna hozzá a kedves kis hangján, hogy „Szia, hát te meg ki vagy? Ne szaladj el, maradj csak itt velem”. Az érzet meg: „Oké, ne aggódj, nem foglak bántani”. Micsoda megkönnyebbülés!!! A kis közönykirálynőnek bennem ez tűzijáték és örömtánc. Komolyan, még a „rossz”, „bénító” érzések is. Mert itt vannak, mert élek.
És képzeld, mi történt. Ugye említettem, hogy Apával már nem beszéltünk egy ideje. Hétfőn felhívott. Én meg nem vettem fel. És valahogy ez a dolog odáig fajult, hogy tegnap nyolc A4-es lapot teleírtam, és elküldtem neki postán. Arról írtam benne, hogy bennem hogyan élődött meg az elmúlt 24 és fél év. És én ilyenről még az életben nem beszéltem neki (kb. egyszer, de egyből le is lettem oltva, hogy STOP, én meg jókislány módjára ugye...akkor aztán befogom, mert nem bánthatjuk meg a Nagy Apát). És megkértem, hogy most ne hívogasson. Hogy ha kommunikálni szeretne, írjon. És a fantasztikus ebben az egészben, hogy a levél nem fájdalomból vagy vádaskodásból íródott. Hanem egyszerűen egy olyan sürgető belső késztetésből, amit már sokszor éreztem, de nem engedtem neki szabad utat. Úgy tudnám leírni talán, hogy az őszinte lány szólalt meg a levélben, aki felismerte, hogy semmit nem kell „elviselnie”, mert van szava,elmondhatja, hogy hogyan érez, és neki mi az, ami működik és nem. Akinek van kontrollja, de ez egy rossz szó (az én szótáramban legalábbis), mert nem az a szorító, egyeduralkodó, mindent földbedöngölő kontroll, hanem egy olyan megengedő fajta. J Egy olyan jó kontrollÉs sírtam is miközben írtam egy kicsit, mert jöttek fel a képek, és a végére csak úgy voltam. Kifacsarva, de elvárások nélkül. És rájöttem, hogy ez nem róla szól ez a levél, hanem rólam. Hogy nekem ezt ki kellett mondanom/írnom magamból. És talán az sem számítana, ha nem olvasná el soha, bár nyilván örülnék neki ha végre megtudná, hogy mi ment itt végig a felszín alatt. De egyszerűen csak az önmagamból kiírás miatt volt jó ez az egész. És köszönöm. Köszönöm Neked is, és a Többieknek is akik ott voltak hétvégén, mert ez valami csoda...az érzések...Szóval egy hatalmas Lájk az Érzéseknek! (K.D.)


FOLYAMATOS FELFEDEZÉS

Az Élő Önvizsgálatok egy folyamatos felfedezés, nem pedig egy merev módszer. Gyengéden elvonja a figyelmedet az elmédről és a gondolataidról, és finoman bevisz azokba az érzésekbe és érzetekbe, melyeket sosem akartál tudatosan megélni. Facilitátorral végezni az önvizsgálatot lenyűgözően hatékony. Megnyílunk az együtt nézésre, szeretetteljesen ránézünk arra, ami a pillanatban bukkan fel, anélkül, hogy előre meghatározott válaszokat kéne adnunk, vagy bármilyen megítélés alá esnénk. Minden pillanat egy újabb meglepetést és számtalan lehetőséget tartogat. A történeteid, a nézőpontjaid és koncepcióid, a boldogságod és a szomorúságod, a vicces és nem annyira vicces szokásaid; mindez a gazdagság felbukkan és felfedezésre kerül a pillanatban. Elképesztő látni a címkék, képek és érzetek szétesést, amint meglátod hol is tapadtak össze. Facilitátorral dolgozni értékes ajándék, mind a facilitátor, mind pedig a facilitált számára. Az egész olyan, mintha hazatérnél – önmagadhoz és a világhoz. Imádtam. (A.)


GYÖKERESEN MEGVÁLTOZOTT A VISZONYULÁSOM AZ ÉLETEMHEZ

Kedves Andi! Szeretném megköszönni Neked mindazt, amit megmutattál nekem. Nem tudom, hogy mit csinálok "jól" vagy "rosszul", de február óta gyökeresen megváltozott a viszonyulásom az életemhez. Örülök a napoknak, a perceknek, nagyon sok mindennek, ami körülöttem van és zajlik. Sokkal kevesebb a szomorkás, bús vagy mérges, frusztrált nap az életemben. Így minden könnyebb és vidám. Ha találkozom valami olyannal, ami mégis zavar, Ítélkezőlapra kerül és dolgozom vele. Tudatosan észreveszem a gondolataimat, mikor mi jön és ez az egész sokat segít nekem. A külvilágtól is nagyon pozitív visszajelzéseket kapok. Szeretek az Alapcsomagot végzettek FB csoportjának is a tagja lenni. Bár nem vagyok aktívan jelen, de imádok ott olvasgatni. Mindig új és új információt, tapasztalatot, inspirációt stb. kapok. Remélem, hogy még mindig kicsattansz az életenergiától! Puszillak, N.


MÉLYRE MENT


Nagyon köszönöm a meghívást a szombati programra! Azóta is hatása alatt vagyok és rengeteget gondolkodtam, variáltam már tegnap, hogy a folytatás mi legyen. Nagyon megérintettek és mélyre mentek a beszélgetések. Részben a téma érintett meg és ismét nyilvánvalóvá vált, hogy mindannyian hasonló dolgokkal vívódunk, csupán más -más színezettel. Továbbá maga a módszer, vagyis a kérdések egymásutániságának a hatása nekem nagyon megtetszett. 
Ha úgy hallgattam volna először, hogy semmilyen önismeretem és tanulmányom nincs ezzel kapcsolatban, akkor a védekezési mechanizmus szerintem már az elején beindította volna a bezárást. Így csupán elfáradtam a figyelésben, a folyamattal párhuzamosan saját folyamatomba helyettesítésben, és a jegyzetelésben. 
Andi ritka nagy érték, amilyen hitelesen és kongruensen vezeted a folyamatokat és vagy ebben az egész miliőben. Jó rád nézni. :) (Gabi)

HÁLA NEKTEK

A Megtalálhatatlan Önvizsgálatban az a csodálatos többek között, hogy a gyakorlat végzése során, olyan mély traumatikus tartalmak is feljöhetnek, amelyek nem kapcsolódnak közvetlenül vagy logikusan az aktuális szorongást keltő gondolathoz, képhez. S így nem csak az aktuális gondolataim és érzéseim 'összetapadványától' válhatok függetlené, a tudat terében megpihenve, hanem az alap hiedelmeimre épülő történetem is folyamatosan kikönnyül.

Köszönöm neked Andi, hogy ezt a technikát behoztad nekünk használni, és azt is, hogy folyamatosan rajta tartod a figyelmünket. Köszönöm Bogdán Ildi neked a korábbi munkáinkat, Misinek az Elvonulást és a Mélyítőt, és Gémes Gabi neked a mostaniakat, nagyon sokat segítetek nekem az életem minőségi javításában. Hála nektek!(B.L.)

A RÉS, AMIN BEJUT A FÉNY

Mostanában azt figyelem, hogyan rendezi az Élet önmagát. Szeretem nézni. Mintha hátrébb léptem volna egy lépést. Annyira békés tud lenni. És ez abszolút nem érződik passzív állapotnak, inkább megengedőnek. És régen ezt annyira nem tudtam volna elképzelni, megengedni magamnak, hogy így nézzem. Akkor folyamatosan háborúban álltam mindennel, és azzal voltam elfoglalva, hogy pl. miért nem tetszem ennek a lánynak, vagy annak a lánynak, miért nincs már új munkahelyem, miért vagyok ennyire alkalmatlan és béna, stb. és örökké a külvilágra mutogattam, és sajnáltam magam, és imádtam ebben az állapotban dagonyázni. Mindent kontrollálni akartam, de leginkább magamat, elkerülni, megkerülni, megelőzni mindent, csak nehogy szégyenbe kerüljek. 


Most annyira más, még úgy is, hogy a fenti dolgok is jelen tudnak lenni, de valahogy már nem bánom. És tudom, hogy bármikor be tudnak húzni, mint a vákuum. És engedem. És megfigyelem. Van egy rés a vákuum és köztem, ahol figyelek. Tudom, hogy hasznomra vannak. Mindig ez az idézet jut róla eszembe Leonard Cohen-tól: „Mindenben van egy apró repedés. Ott jut be a fény”. Valahogyan minden apró, tévedésnek gondolt „hibánk, sebünk” a gyógyulás, a fény irányába hajt minket. És talán ez minden dolognál így van a világon. (...)


AZ ŐSZINTE, TISZTA KOMMUNIKÁCIÓRÓL

Egy friss tapasztalatomat szeretném megosztani.

Az egyik Összejövetelen, ahol a tiszta kommunikációval foglalkoztunk, említettem egy barátnőmet, akivel kb. 10 éve nem tudok zöld ágra vergődni. Materiális beállítottságú, spirituális beütésekkel. Vagyis elkezdett már nyitni, de nem felém sajnos. Mivel szerettem volna megmenteni ezt a barátságot, ezért a sok sikertelen találkozásunk után is újabb és újabb próbálkozásokkal leptem meg magam. Utólag nem nagy örömömre szolgált egyik sem, mivel a lecsengése mindegyiknek lehangoló volt.

Együttléteinknek mindig kétféle kimenetele volt. Úgy vágytam egy harmadik variációra is: én úgy képzeltem, hogy majd mondom a bölcs tanításaimat, ő meg csendben hallgat, ez lett volna, de lett helyette váratlanul egy negyedik kimenetel alakult, de ez majd kiderül a következőkből.

Beszélgetéseink kétféle kimenetele:

1. Panaszkodott: én pedig kezdtem volna rávilágítani a mögöttes tartalmakra, a nagy igazságokra, amit ÉN tudok, de Ő nem J. Erre Ő, számomra érthetetlen okokból (persze), egyből védekezésbe ment át és nem nagyon jutottam el a harmadik mondatomig sem. (Mögöttes infó: az anyukája mindig megmondta mit kellene csinálnia és ez a mai napig sem változott, emiatt alapból állandóan egy védekezési mechanizmusban van.) Úgy érezte, és ezt jelezte is, hogy azt érzi, lenyomom. Szóval az lett a vége, hogy mérges lettem, hogy én itt csak „segíteni” szeretnék és tessék ez a köszönet. :)

2. Panaszkodott: én pedig csak illedelmesen hallgattam, befogtam a számat. Ez által állandóan belém volt szorulva a mondandóm, majd felrobbantam a vágytól, hogy azt a sok okosságot, amit látok elmondhassam, hisz én TUDOM a megoldást a problémáira. :)
Említettem az összejövetelen, hogy nem látom a harmadik alternatívát.

Andi javasolta, hogy játsszam el valakivel, hogy beszélek hozzá, de nem tanácsot adok, hanem elmondom, hogy mi zajlik bennem. Meglepődtem, mert azt hittem, majd valami jó kis technikát kapok, hogyan is vigyem át az információimat hatékonyan, ehelyett nekem kellene megnyílnom? De hát nem engem kell megjavítani, hanem Őt! :) Meg különben is, minek is adnám ki magam, hisz akkor sebezhetővé válok? Miután túljutottam a fejemben cikázó kérdéseken, eljátszottunk egy találkozást és nagyon érdekes megéléseim voltak a gyakorlat közben, egy olyan új helyzetbe csöppentem, amire nem számítottam. Gombóccal a torkomban elmondtam a kis mondandómat és Andi a végén kérdezte, hogy mi lenne a kérésem felé? Még a kérdést sem értettem. Hát mit szeretnél tőle kapni? Jaaa!?! Azt is kell?
Hát például, jó lenne, ha meghallgatna és meghallana.

Tegnap találkoztunk és a jól ismert beszélgetésünk kezdett kibontakozni, amitől kezdtem egyre idegesebb lenni. Említette egy gyerekkori közös barátnőnket, akivel már szinte nincsenek beszélő viszonyban, és csak a barátnője gyerekei miatt találkoznak. Javasoltam, érdemes lenne rendbe tenni ezt a kapcsolatot, hisz a gyerekek miatt úgyis találkozniuk kell. (Milyen jó kis tanácsokat tudok adni másoknak magam helyett, de itt már kezdett kinyílni a szemem.)

Kérdeztem, hogy mi a fő probléma, és mondta, hogy a lány csak akkor hívja fel, ha szükség van rá, vagy ha kérni akar valamit. Mellőzöttnek érzi magát és kihasználtnak és ilyen barátságra nincs szüksége. Kérdeztem, hogy leültek-e megbeszélni ezt valaha? Azt mondta dühösen, hogy nincs értelme, mert depressziós és úgyse hallja meg. Mondtam, ha depressziós, akkor lehet, pont most lehetne a legnagyobb segítségére, de ha nem kommunikálják le, akkor ennek a barátságnak annyi, pedig ez egy 30 éves barátság. Erre megint védekezni kezdett, hogy miért mindenki a másik lányt védi meg, neki miért nem ad igazat senki...... Éreztem, megint oda jutottunk ahova mindig, tanácsolok valamit, aztán védekezni kezd, és mindenki szarul érzi magát. Aztán egyszer csak jött az ihlet, hogy amit javaslok, tán megfogadhatnám, hogy akkor beszéljük meg mi is a baj a mi 35 éves barátságunkkal. És kezdtem megnyitni magam és kiléptem a terapeuta szerepéből és átléptem az őszinte, magát felvállaló barát szerepébe. Elmeséltem, mennyire fáj, hogy soha nem hallgat meg, hogy soha nem hív fel telefonon, hogy mennyire mellőzöttnek érzem magam, mert csak akkor keres, ha szüksége van valamire, hogy mit élek meg a beszélgetéseink alatt, hogy mennyire tehetetlennek érzem magam, amikor úgy érzem, hogy itt feszül bennem ez a hatalmas tudás és nem oszthatom meg vele. Elmeséltem, mi miatt van bennem ez az erős vágy, hogy segítsek, hogy úgy éltem meg, nem tudtam apukámnak segíteni, és azóta is ezt próbálom tudat alatt jóvátenni, és majd én jól megmentek mindenkit. Hogy megértem, hogy ez őt idegesíti, mert látom, hogy ugyanazt éli meg, mint amit anyukája csinál vele és elmondtam, én sem szeretem, ha kéretlenül osztogatnak tanácsokat nekem. Elmondtam, hogy számíthat rám és szívesen segítek, de legközelebb megvárom, míg megkér rá. Megosztottam saját eddigi tapasztalataimat, mit láttam meg, mi miért történik az életemben, és hogy mik a „problémáim”.

Egyszer csak azt vettem észre, hogy már legalább 20-30 perce beszélek és csendben hallgat. Ilyen még szinte sosem fordult elő, alig jutottam általában el az ötödik mondatomig. (Viszont most csak magamról beszéltem és nem arról, hogy ő mit miért csinál és hogyan kellene értelmeznie a világot. Rájöttem, ez az egyik titka, hogy mások meghallgassanak minket.) A monológom végén váratlanul megszólalt, hogy ne haragudjak, ő ezt nem gondolta, nem így szerette volna, stb. Valami nagy könnyebbséget éreztem, mintha megtört volna egy ezer éves átok, varázslat, aminek azt hittem, sosem lesz vége. Amint megnyíltam és emberi arcomat mutattam, azonnal megjött az emberi válasz. Hatalmas szeretetet éreztem iránta, és önmagam iránt is az őszinteségemért.

Azóta sok minden eszembe jutott, hogy mennyire nem vállalom fel az életben sem a sebezhetőségemet, mennyire nem mutatom meg magam és ez mennyire bezárttá tesz. Aztán csodálkozom, hogy valahogy mindenhonnan kilógok, kakukktojásnak érzem magam. :) Megakadályoz a munkámban, mert ha nem mutatom meg magam, akkor hogy szeretnék emberekkel foglalkozni? Intuitíve majd rám találnak? : Amennyire bekorlátozom a lehetőségeimet, annyira jönnek a korlátozások kívül is, amitől aztán szenvedek.


Egyrészt azért is osztottam ezt most meg, mert eddig csak kívülről kuksiztam, hogy a csoportban mi történik, és ez egy nagy lépés, hogy felvállalom és megmutatom, hogy ki vagyok. Másrészt biztatni szeretnék mindenkit arra, hogy ha úgy érzi, valakivel elakadt, akkor tegye meg azt a lépést, hogy őszintén elmondja, mi zajlik benne és akkor csodák fognak történni.” (X.Y.)

Visszajelzések korábbi bejegyzésekből:


3 megjegyzés:

  1. Kedves Andi!
    Régóta olvasom a blogbejegyzéseid sok örömem találom bennük,alig várom az újabbakat. Készülök egy alaptanfolyamra még nem született meg a döntés de nagyon érik bennem. Kérdezném ,hogy a függőséggel való munkának feltétel-e az alap tanfolyam a férjem érdeklődik iránta. Minden gyakorlatot kipróbálok amit megosztasz és tényleg hatásosnak bizonyul a rengeteg spirituális keresés után ezt érzem a legőszintébbnek ha így fogalmazhatok,és a legmegrázóbbnak is:)-mert rá kell ébrednem ,hogy jobbá nem tehetem az életem körülményeit csak a hozzáállásom változtathatom meg, az élet áramlik és én hogyan fogadom és élem meg ,na azon van mit dolgoznom de az események befolyásolásán nincs hatalmunk,vagy nagyon félre értem?- eddig azt hittem és ezt kerestem mindenütt, mit kell tudni ,hogy az életünk szebb és jobb legyen ,mert rajtunk múlik hirdetik. Ezzel szemben itt úgy érzem csak a belsőnkön tudunk javítani,minek hatására a külvilágunkban van-e változás ez érdekelne,vagy az már nem számít?- ezen gondolkodok hiszen mindig van vissza hatás a körülöttünk zajló események kapcsán és megoldásra vár vagy elfogadásra, amit feltárt múlttal,fájdalmakkal vagy azzal együtt de megoldottunk eddig is...vagy lehet másképp is?
    Egy nagyon kíváncsi ,kutató elme kérdezi?:)
    Sok sikert kívánok a munkádhoz,szeretettel!Melinda

    VálaszTörlés
  2. Kedves Melinda, örülök, hogy írtál. Teljesen új tanfolyami felépítéssel megyünk szeptembertől, ha végigolvasod, megtalálod, minek mi a feltétele, ezen az alodalon érdemes keresgélni ez ügyben:
    http://onmunka.blogspot.hu/p/aktualis-onmunka-tanfolyamok-treningek.html

    Ahogy Katie mondja, az elmével, azaz a kivetítővel dolgozunk. Ha a kivetítő megtisztul, akkor változik a kivetített kép is. Amíg hiányokat érzékelünk "odabent", addig azt kell észrevennünk "odakint", más nem lehetséges. Az önvizsgálatok ezeken a hiány és szenvedés sztorikon való átlátást segítik elő, és nem azért hogy x vagy y történjen, változzon, jobb vagy szebb legyen az életünkben. Mert ezek a motivációk rombolják és erőszakolják az önvizsgálatokat, és igen, mindenhol erre kondicionálódtunk, h az a dolgunk h akarjunk, változtassunk, vegyük a kezünkbe, irányítsuk. stb. Ez merő erőszak, ugyanakkor félelmen és hiányon alapuló működés, ami önmagát újra kell h teremtse. Amíg bármilyen módon hiányosnak hiszem magam, ez fel fog bukkanni az életemben, és nem úgy h ez vagy az történik, hanem úgy h ami történik, azt fogom úgy megélni, mint bármikor eddig. Nincs más mód. Nem az helyzetek és a körülmények változnak, hanem a megélésük. Szép fokozatosan minden a barátom lesz az életben, minden gondolat és érzés, minden lehetséges történés, mindenben meglátom az intelligenciát, a bölcsességet és az ajándékot, így egyre több pillanat képes csak úgy önmaga lenni, anélkül h az elme ráragasztaná a szokásos ellenállásását és koncepcionális szűrőit. És mivel a megkérdőjelezett elme és test sokkal nyitottabb, rugalmasabb, befogadóbb, így egész mást fog tudni észrevenni még a külvilágból is, itt jön be az h valójában a körülmények is változhatnak. Ha változnak, szuper, ha nem, akkor az is. És ez egyáltalán nem azt jelenti h üldögélek a fenekemen és semmit nem csinálok. Saját és sok önmunkás megtapasztalása szerint sokkal kreatívabb, kíváncsibb, élőbb, érzőbb, emberibb leszek.
    Ilyesmik jöttek, nem tudom, megválaszoltam-e a kérdéseidet.
    szép hétvégét, andi

    VálaszTörlés
  3. Kedves Andrea,köszönöm,hogy ilyen gyorsan válaszoltál.Értem és világos ,szeretném megtapasztalni,ha bár már vannak esetek mikor nem a szokásos módon reagálok és nem megjátszásból de azt hiszem van mit tisztítani a kivetítőn. Jelentkezek ha készen állok.
    szép estét,melinda

    VálaszTörlés