A Tigris Felébresztése, avagy a Passzív, Fagyott Mozdulatlanságból az Aktív, Sikeres Menekülésbe: Mit Tanulhatunk a Trauma Feldolgozásáról a Vadon Élő Állatoktól

„Ma már tudom, hogy nem a drámai érzelmi katarzis és a gyermekkori mandulaműtét újraélése vezetett a gyors felépüléséhez, hanem az az energiafelszabadulás, amit Nancy akkor élt át, amikor kimozdult a passzív, fagyott mozdulatlanságból, és aktív, sikeres menekülésre váltott.” (Peter A. Levine)

A Peter Levine-féle Somatic Experiencing egyik alaptézise, hogy a trauma nem magában az eseményben, hanem az idegrendszerben van. Fenyegetettség következtében minden élő organizmus túlélő üzemmódba kapcsol, és amikor az ezzel együtt járó védelmi reakciók nem tudnak végigfutni az esemény hirtelensége vagy elárasztó jellege miatt, akkor ezek az energiák tünetek formájában ragadnak bent a testben. A túlélő üzemmód egy erős izgalmi állapot, ami arra van kitalálva, hogy rövid távon elérhetővé tegye az üss, fuss vagy fagyj le védelmi válaszait. Ezek nagyon erőteljes energiák, amik ilyenkor mozgósításra kerülnek. Ha pedig a válasz nem tud végigfutni, akkor a testből nem tudnak kiürülni, s ott fognak tüneteket okozni.

Ma egy újabb szemelvényt osztok meg A Tigris felébresztése című könyvből, melynek segítségével betekintést nyerhetünk a trauma természetébe, illetve feldolgozásának elméletébe és menetébe.

(Trauma és idegrendszer témakörében 3 korábbi bejegyzést ajánlok figyelmedbe, érdemes ezeket elolvasni: Ami Felmegy, Annak Le Is Kéne Jönnie, A Trauma Típusai és Trauma Örvény – Gyógyító Örvény)

Az ÖnMunka 15 hetes online kurzusán - sok más mellett - tanuljuk és gyakoroljuk a Somatic Experiencing alapjait, melyek az önismeretünk és traumáink feldolgozásának nélkülözhetetlen eszközei.

ÉLETED LEGFONTOSABB KAPCSOLATA: AZ ÖNKAPCSOLÓDÁS, AZ ÖNFELNEVELÉS  ÉS AZ ÖNFELISMERÉS TEST-ALAPÚ GYAKORLATI  KURZUSA: 15 HETES ÖNMUNKA ONLINE KÉPZÉS 2020. MÁRCIUSTÓL

A tigris felébresztése: az első felvillanás

A trauma teljes rejtély volt számomra, amikor elkezdtem dolgozni vele. Az első nagy áttörés a megértésében egészen váratlanul következett be 1969-ben, amikor megkértek, hogy vizsgáljak meg egy Nancy nevű asszonyt, aki komoly pánikrohamoktól szenvedett. A rohamok annyira súlyosak voltak, hogy egyedül képtelen volt kilépni a házából. Egy pszichiáter küldte hozzám, aki tudta, hogy érdeklődöm a test és az elme bevonásán alapuló gyógyítási megközelítések iránt (ami akkoriban épp csak kialakulóban lévő és homályos területnek számított). A kolléga úgy gondolta, hogy valamilyen relaxációs tréning talán segíthet.

A relaxáció nem hozott eredményt. Az első találkozásunkkor, miközben naivan és a legjobb szándékkal megpróbáltam segíteni az asszonynak, hogy el tudjon lazulni, heves pánikroham tört rá. Úgy tűnt, mint aki megbénult és nem tud lélegezni. A szíve vadul zakatolt, majd úgy tűnt, mintha szinte leállt volna. Borzasztóan megijedtem. Merő jóakaratból a pokolba vezető utat köveztem ki számára?

Együtt léptünk be rémálomszerű pánikrohamába. Megadtam magam a saját intenzív félelmemnek, ám valahogy mégis sikerült megtartanom a lélekjelenlétemet, amikor is egy felénk ugró tigris röpke látomása villant át rajtam. Az élmény hatása alatt így kiáltottam: „Egy hatalmas tigris támad önre! Nézze, épp maga felé rohan! Fusson ehhez a fához, másszon fel rá, meneküljön!” Nagy meglepetésemre az asszony lábai futó mozdulatokat téve remegni kezdtek. Vérfagyasztó sikoly szakadt fel belőle, ami odavonzott egy épp arra járőröző rendőrt (szerencsére a munkatársamnak sikerült valahogy tisztáznia a helyzetet). Az asszony remegett, rázkódott, és az egész teste görcsösen vonaglott, miközben zokogott. A remegés még majdnem egy órán át folytatódott.

Egy rémisztő gyermekkori emlék merült fel Nancyben. Hároméves korában rászíjazták egy asztalra, hogy kivegyék a manduláját. Az altatáshoz étert használtak. Miközben képtelen volt megmozdulni, és úgy érezte, nem kap levegőt (ez gyakori reakció az éterre), borzalmas hallucinációi voltak. Ez a kora gyermekkori élmény mély nyomot hagyott benne. A Chowchillában traumán átesett gyermekekhez hasonlóan Nancyt is megsemmisítő erejű rettegés árasztotta el, s ennek következtében fiziológiailag megrekedt a lefagyási válaszban. Más szóval a teste szó szerint feladta, és olyan állapotba merült, amelyben a menekülés szóba sem jöhetett. Ez a feladás valódi, életerős énjének és magabiztos, spontán személyiségének tartós elvesztésével járt. Húsz évvel a traumatikus élmény után megjelentek a lappangó, nehezen azonosítható hatások. Egy zsúfolt teremben épp a felvételi vizsgáját írta az egyetem doktori képzésére, amikor súlyos pánikroham tört rá. Később agorafóbia alakult ki nála, ami miatt félt egyedül elhagyni otthona biztonságát. Ez a tapasztalat annyira kétségbeejtő és látszólag ésszerűtlen volt, hogy tudta: segítséget kell kérnie.

Az első találkozásunkkor bekövetkezett áttörés után Nancy úgy hagyta el az irodámat, hogy úgy érezte, „mintha visszanyerte volna önmagát”, ahogy ő fogalmazott. Még néhány alkalommal dolgoztam ugyan vele, és az ülések alatt enyhén remegett és rázkódott, ám az aznap átélt szorongásos rohama óta nem tapasztalt újabbat. Abbahagyta a rohamokat féken tartó gyógyszerek szedését, majd később újra jelentkezett az egyetemre, és visszaesés nélkül végezte el a doktori képzést.

A Nancyvel való megismerkedésem idején az állatvilágban megjelenő ragadozó-zsákmány viselkedéseket tanulmányoztam. Felkeltette a kíváncsiságomat a Nancy pánikrohama elején tapasztalt bénultság és az előző fejezetben példaként említett impalával történtek közti hasonlóság. A legtöbb zsákmányállat a mozdulatlansági választ alkalmazza, amikor egy nagyobb ragadozó megtámadja, és nem tud elmenekülni. Egészen biztos vagyok abban, hogy ez a kutatómunka nagyban hozzájárult a képzeletbeli tigris váratlan látomásának megjelenéséhez. Az eset után évekig azon dolgoztam, hogy megértsem Nancy szorongásos rohamának és a képzeletbeli tigrisre adott válaszának jelentőségét. Számos kitérőt tettem, és sokszor eltévedtem az út során.

Ma már tudom, hogy nem a drámai érzelmi katarzis és a gyermekkori mandulaműtét újraélése vezetett a gyors felépüléséhez, hanem az az energiafelszabadulás, amit Nancy akkor élt át, amikor kimozdult a passzív, fagyott mozdulatlanságból, és aktív, sikeres menekülésre váltott. A tigris képe felébresztette az ösztönös, megfelelő válaszra kész énjét. A másik mélyreható felismerés, amelyre Nancy tapasztalatán keresztül szert tettem, az, hogy az erőforrások, amelyek képessé tesznek bennünket a veszélytől való elmenekülésre, gyógyításra is használhatók. És ez nemcsak az eset átélése idején, hanem évekkel később is lehetséges.

Rájöttem, hogy a trauma feldolgozásához nincs szükség arra, hogy régi emlékeket hozzunk felszínre és újraéljük a bennük rejlő érzelmi fájdalmat. Az erős érzelmi fájdalom valójában retraumatizációt idézhet elő. Ha szeretnénk megszabadulni a tüneteinktől és a félelmeinktől, akkor arra van szükségünk, hogy felébresszük és tudatosan kiaknázzuk a mélyben húzódó fiziológiai erőforrásainkat. Ha továbbra sem tudatosul bennünk, hogy megvan az erőnk ahhoz, hogy reaktív helyett proaktív módon megváltoztassuk az ösztönös válaszaink menetét, akkor tovább szenvedünk a fájdalmunk fogságában.

Bob Barklay minimálisra csökkentette az élmény traumatikus hatásait azáltal, hogy végig aktívan részt vett önmaga és a többi gyermek kiszabadításában. A feladatra fordított, összpontosított energia az oka, hogy kisebb mértékben traumatizálódott, mint a többiek. Nemcsak hőssé vált azon a napon, de azt is elősegítette, hogy az idegrendszere felszabadulhasson a kiürítetlen energia keltette túlzott feszültség és a félelmek alól az eljövendő évekre.

Nancy húsz évvel a megpróbáltatása után vált hősnővé. A képzeletbeli tigrisre válaszul adott futó mozdulatok lehetővé tették számára, hogy ugyanígy tegyen. E válasz segítségével az idegrendszere megszabadulhatott a mandulaműtét során átélt fenyegetettség kivédésére mozgósított túlzott mértékű energiától. Hosszú évekkel az eredeti trauma után sikerült felébresztenie magában a hősies bátorságot és aktívan elmenekülnie – akárcsak Bob Barklay-nak. A hosszú távú eredmények mindkettőjük számára hasonlók voltak. Miután felszabadultak az oly sok traumatizált embert sújtó romboló hatások alól, mindketten továbbléphettek az életükben.

A munkám előrehaladtával azt tapasztaltam, hogy a feldolgozás folyamata hatékonyabb, ha kevésbé drámai, és fokozatosabb módon történik. A legfontosabb lecke, amit megtanultam, az, hogy mindnyájunkban megvan az ösztönös képesség arra, hogy feldolgozzuk a traumáinkat. Amikor képtelenek vagyunk áthaladni a traumán és az ösztönös válaszok teljes folyamatán, ezek a befejezetlen cselekvések gyakran tönkreteszik az életünket. A feldolgozatlan trauma hatására túlzott mértékben óvatosak és gátlásosak lehetünk, vagy egyre feszítőbb köröket róhatunk, ahogy a traumatizáló helyzetet a jelenben veszélyes módokon újrajátsszuk, áldozattá válunk és oktalan veszélybe sodorjuk magunkat. Örök áldozatokká válunk, vagy állandó terápiás kezelésre szorulunk. A trauma tönkreteheti a kapcsolatainkat és eltorzíthatja a szexuális élményeinket. A kényszeres, a perverz, a promiszkuis és a gátlásos szexuális magatartás gyakran a trauma – nem csak a szexuális trauma – tünete.

A trauma hatásai lehetnek intenzívek és általánosak, vagy enyhék és nehezen körvonalazhatók. Ha feldolgozatlan traumáink vannak, akkor úgy érezzük, hogy kudarcot vallottunk, vagy hogy cserbenhagytak azok, akiknek a segítségére számítottunk. Felesleges magunkat vagy másokat hibáztatni ezért a kudarcért és cserbenhagyásért. A probléma megoldása abban rejlik, hogy gyarapítjuk a trauma feldolgozásával kapcsolatos ismereteinket. Amíg nem értjük meg, hogy a trauma tünetei egyszerre fiziológiai és pszichológiai természetűek, addig csupán siralmasan gyenge kísérletet tehetünk a gyógyításukra. A dolog lényege abban rejlik, hogy felismerjük: a trauma félresiklott állati ösztönöket képvisel. Ezen ösztönök tudatos hasznosításával a trauma tüneteit a jóllét állapotává alakíthatjuk át.

(PeterA. Levine, A tigris felébresztése)

ÉLETED LEGFONTOSABB KAPCSOLATA: AZ ÖNKAPCSOLÓDÁS, AZ ÖNFELNEVELÉS ÉS AZ ÖNFELISMERÉS TEST-ALAPÚ GYAKORLATI KURZUSA: 15 HETES ÖNMUNKA ONLINE KÉPZÉS 2020. MÁRCIUSTÓL.

Egészséges Szégyen és Mérgező Szégyen

Mostanra az ÖnMunka integrált módszertanának egyik legfontosabb alapköve a mérgező szégyenünk gyengéd gyógyítása. Eszköztárunkban a legalapvetőbb megközelítés az,  hogy megtanulunk a TESTBEN – FIZIOLÓGIAI ÉS TESTÉRZETI SZINTEN - találkozni és kapcsolódni azokkal az érzelmekkel és érzésekkel, melyeket egész életünkben (tudattalanul) kerülünk. Ezek már gyermekkorunk óta velünk vannak, és sok éves tapasztalatom szerint a legmélyebb ön-gyógyulást a teljes, mély, címkék nélküli átengedésük és ez által a fiziológiai és energetikai szintünkre való beragadásuk kilazulása, kiengedődése hozza el számunkra. A szégyen érzelme és a hozzá tapadt testi érzetek sokszor a legnagyobb kihívást okozzák ezen az úton.

ÉLETED LEGFONTOSABB KAPCSOLATA: AZ ÖNKAPCSOLÓDÁS, AZ ÖNFELNEVELÉS ÉS AZ ÖNFELISMERÉS GYAKORLATI KURZUSA: 15 HETES ÖNMUNKA ONLINE KÉPZÉS 2020. MÁRCIUSÁTÓL

A legtöbb felnőtt korú ember ma nem (teljesen) felnőtt. Mindannyiunkban működnek kisebb-nagyobb intenzitású gyermeki beragadások, azokban erőteljesebben, akikben mélyen internalizálódott a mérgező szégyen. Hétköznapi életünk során, kapcsolatainkban, konfliktushelyzeteinkben pedig leginkább ezek a megszégyenült gyermeki részeink és működéseink lépnek működésbe. Valamikor ők nagy szolgálatot tettek nekünk, védelmet nyújtottak, szükségünk volt rájuk a pszichológiai értelemben vett túléléshez, de felnőttként már érdemes meggyógyítani őket, mert csak így válnak számunkra hozzáférhetővé a valódi érett választások.

A mérgező szégyen mellett létezik ún. egészséges szégyen is; fontos tudnunk a kettő közti különbségről. Az ÖnMunka kurzusa során megtanuljuk és gyakoroljuk a Peter Levine-féle Somatic Experiencing (SE) alapjait. A Somatic Experiencing több évtizedes tapasztalatai és tanításai szerint a szégyen egy erőteljes és szükséges szomatikus viselkedés – a fej lehajtva, a „farok” behúzva a lábak közé testtartással -, ami azt az üzenetet hivatott megerősíteni, hogy valami rosszat tettünk. A szégyennek  2 fajtája van: egészséges szégyen és mérgező szégyen.

AZ EGÉSZSÉGES SZÉGYENNEK nagyon fontos szerepe van a fejlődésünkben. Amikor a gyermek valami olyasmit csinál vagy készül tenni, ami veszélyezteti az ő vagy a törzse/családja biztonságát, akkor egy egyértelmű, határozott „NEM!” jó dolog. Ilyenkor a gyermek testében előállítódik a szégyen testtartás, ami testi szinten is megerősíti azt az üzenetet, hogy „Nem szabad ezt csinálnom, ez veszélyes.” Mindennek azonban olyan kontextusban kell történnie, ahol is a nemet mondó személy nem vágja el a támogatását, szeretetét, a kapcsolódást a gyerekkel.

Az egészséges szégyen nem egyenlő a megszégyenítő beszéd- vagy viselkedésmóddal. Nem a szülőben történik, hanem a gyerek testében, az egészséges, határozott határhúzás következtében. Amikor a gyerek épp le akar lépni az úttestre, akkor nincs idő magyarázkodásra – a veszélyes viselkedést azonnal meg kell szüntetni, nehogy a gyereknek bántódás essék. Majd ezután kapcsolódásnak, szeretetnek és gyengéd magyarázatnak kell következnie. Amikor a szülőtől ez az erős NEM érkezik, a gyermekben szinte automatikus és azonnali testtartásbeli válasz indul be: a gerinc meggörbítése. A fej előrehajlik, a farokcsont behúzásra kerül. Ez tehát egy ösztönös szomatikus válasz, amihez testérzetben és jelentésben az tapad hozzá, hogy „hoppá, valamit elszúrtam!”. Ezt értjük egészséges szégyen alatt. Ez jó dolog, mert a jövőben belső átélt érzetet hív elő (nem gondolkodást vagy megértést), ami meggátolja a gyermeket abban, hogy újra elkövesse a veszélyes viselkedést.

A MÉRGEZŐ SZÉGYEN ugyanez a mechanizmus, csak leginkább nem arról szól, hogy a gyermek valami veszélyeset vagy rosszat tett volna, hanem a szülő haragjáról vagy saját beinduló történetéről. Leszidással, dühvel jár együtt, amit aztán általában a gyermekkel való kapcsolat megszakadása és elszigetelés/elszigetelődés követ.  Míg az egészséges szégyen üzenete az, hogy „ez a cselekedet rossz, nem szabad ezt csinálnom”, és ez nagyon hasznos, a fejlődés fontos része, addig a mérgező szégyen üzenete az, hogy „én vagyok rossz, nem szabad léteznem”. Ez semmiképp sem hasznos, sőt mélységesen ártalmas.

A mérgező szégyent általában már csecsemőkorunkban megtapasztaljuk, s aztán végigkíséri a gyermekkorunkat és a serdülőkorunkat is. Ez jellemzően és nagyrészt abból fakad, hogy a szülő nincs tudatában a saját traumatizáltságának. Az a trauma, amit a saját gyerekkorából hoz magával, hatással van a szülői stílusára és a ráhangolódási és kötődési képességeire. Vagyis csak azt tudja továbbadni, amit hoz, és ezzel mintegy megfertőzi a gyermeket is.

A mérgező szégyen a vereség, legyőzöttség minősége a test, a sejtek szintjén. Arra utal, hogy az életerőnket valamikor belénk fojtották. Összementünk, úgy érezzük, semmit sem érünk vagy jelentünk. Hogy semmik vagyunk.

Jellemzően a szüleink bánásmódjából fakad, de más családtagunk, pl. bántalmazó testvér vagy iskolatársak is adagolhatják. Sajnos nagyon gyakori, hogy a bántalmazó testvér együtt jár a mérgező szégyent porciózó szülővel. Mivel a szülő a gyermekeit megszégyeníti, és nem is tud róla, hogy ez rossz dolog, sokszor előfordul, hogy a testvérek között bántalmazó-áldozat dinamika alakul ki.

Ha nem gyógyulunk ki SEJTSZINTEN a mérgező szégyenből (ami napjainkban még nagyon ritkán történik meg), akkor mintegy „vonzani” fogjuk magunkhoz a szégyent, illetve alacsony önbecsüléstől és öngyűlölettől fogunk szenvedni. Tudatalatti szinten olyan embereket, élethelyzeteket és munkahelyi környezetet teremtünk magunknak, melyek benne tartanak minket a legyőzöttség, értéktelenség, alacsony önbecsülés mintában. Mindez pedig rengeteg elfojtott, belsővé tett haraggal is együtt jár.

A mérgező szégyen gyakran vezet depresszióhoz, mivel a rendszerünk tocsog a biológiai lefagyások, bent rekedt harag és agresszió koktéljában. Mindez pedig depresszált neurofiziológiát hoz létre, amivel alacsony anyagcsere, a regeneráció hiánya, s ily módon számos egészségügyi és mentális probléma is együtt járhat.

Ebből a körből NAGYON nehéz lehet kitörni, de LEHETSÉGES! Kitartó munkával és és elkötelezettséggel valóban kigyógyulhatunk belőle!

HOGYAN DOLGOZZUNK A MÉRGEZŐ SZÉGYENNEL?

Ez nagyon összetett kérdés, és szinte mindenkinek más és más megközelítések együttesére van szüksége. Ehhez – szerencsére – számos eszköz áll rendelkezésünkre. Valójában az egész önismereti utunk a mérgező szégyen gyógyításáról is szól a mostani látásomban. Pl. a mély belső gyermekes munka nagyon fontos. És a szégyen testi érzeteivel, fiziológiájával való összekapcsolódás is. Az érintéssel való munka is mélyen gyógyító lehet, mert szomatikus szinten közvetíti a gondoskodás, ráhangolódás és összekapcsolódás érzetét. Viszont az is előfordulhat, hogy pont a mérgező szégyen miatt valaki nem nyitott testi érintéses munkára, vagy még az is túlságosan intenzív lehet számára.

A mérgező szégyennel együtt járó tehetetlenségérzet ellentéte a cselekvőképesség, az énünk erejének a megélése. Errefelé is fontos menni a feldolgozás során. Az ÖnMunka integrált, gyakorlati online kurzusán is több irányból hatunk és gyógyítjuk magunkat:

ÉLETED LEGFONTOSABB KAPCSOLATA: AZ ÖNKAPCSOLÓDÁS, AZ ÖNFELNEVELÉS ÉS AZ ÖNFELISMERÉS GYAKORLATI KURZUSA: 15 HETES ÖNMUNKA ONLINE KÉPZÉS 2020. MÁRCIUSÁTÓL