Több Pénzre Van Szükségem – Byron Katie Videó

„Az önvizsgálat segít a szenvedő elmének, hogy kimozduljon a valósággal való vitázásból. Segít nekünk, hogy haladni tudjunk az állandó változással. A változás így is, úgy is megtörténik, akár tetszik nekünk, akár nem. Minden változik, ez nyilvánvaló. De amikor ragaszkodunk azokhoz a gondolatainkhoz, melyek azt diktálják, hogyan kéne kinéznie ennek a változásnak, akkor fájunk, szenvedünk és teljesen beszűkülünk.” (Byron Katie)

Ma egy klasszikus Byron Katie videó és egy igen zaklató hiedelmünk kerül terítékre. Érdekes, hogy a pénz témaköre az egyik legérzékenyebb önvizsgálat szempontjából. Akinek pénz-problémái vannak, az sokszor képtelen megengedni magának azt, hogy akár még csak egy kicsit is kevésbé görcsösen ragaszkodjon a pénzzel kapcsolatos félelmeihez. Pontosabban, attól félnek az emberek, hogy ha nem kapaszkodnak foggal-körömmel pl. ahhoz a hiedelmükhöz, hogy „Több pénzre van szükségem”, akkor soha többet nem lesz már nekik több. Nem is, hogy több; egyenesen attól tartanak, hogy majd még kevesebb lesz, hogy soha többé semmit sem fognak tenni azért, hogy legyen.

Ebből is látszik, hogyan működik az elme: folytonos félelmet kell gerjesztenie. Mi pedig annyira megszoktuk ezt a folyamatos félelemmel és feszültséggel teli állapotot, hogy azt hisszük, erre a félelemre és feszültségre van szükségünk ahhoz, hogy egyáltalán reggel felkeljünk és végigcsináljuk a napunkat. A félelmet és a feszültséget tanultuk meg motivációs forrásként használni. Ez a félelem és feszültség pedig mindig az elhitt történeteinkből, hazugságainkból származik.

Nagyon fontos egy tipikus félreértést tisztázni, amit sokakon érzékelek, akik ismerkednek a Munkával. A hiedelmeink megkérdőjelezése nem azt jelenti, hogy az eredeti hiedelem ellentétét fogjuk ezentúl hinni. Hanem azt, hogy a kérdésekkel meglazítom az eredeti hiedelemhez való ragaszkodásomat, mintegy kiszabadítom az elmémet az eddigi beragadásából, a megfordításoknál pedig a példákon keresztül felfedezem, hogy azok is legalább annyira igazak, mint az eredeti állításom. Vagyis kinyitom az elmémet, olyasmiket fedezek így fel, amiket eddig a beragadásom miatt képtelen voltam meglátni. Az elme innentől kezdve nem tud beragadni az egyik polaritásába sem, és a Munkában semmiféle „pozitív” átírás sem történik. Nem programozom az elmét, hanem felszabadítom. Ebből fakadóan kitágul a világom, megsokszorozódnak a választási lehetőségeim és a kreativitásom. Nem menekülök tovább, nem különülök el, mivel már nem a félelem mozgat. Elképzelhető, hogy ha nem félek, és nem vagyok tele feszültséggel, hanem békés és harmonikus az érzelmi és elmeállapotom, akkor sokkal többre vagyok képes? Teljesen biztos lehetsz benne, hogy a félelemmel teli hiedelmeid által gerjesztett stresszre van szükséged ahhoz, hogy egyáltalán nekiállj cselekedni? Ki lennél a történeted nélkül?

Amíg elhiszem a stresszes hiedelmemet, beszűkült állapotban vagyok: vakon. Amikor megvizsgálom őket, ők elengednek, én pedig kitágulok: látok. Így pedig egy teljesen más valóságot vagyok képes érzékelni, mint beszűkülten, agyonstresszelve. Te melyiket választod?

Azért imádom a Munkát, mert az életemet és a cselekedeteimet teljesen egyértelművé teszi. Teljes felelősséget tudok vállalni saját magamért, nincs szükségem többé a körülményeket, más embereket, a világot okolni semmiért. Minden bensővé válik, minden bennem zajlik, s minden folyton változik. Én pedig csak áramlok ezzel a folytonos változással, s ha még fennakadok valamin, akkor van egy csodás eszköz a kezemben, amivel megvilágosíthatom önmagam az igazságra. Erre pedig Te is képes vagy: ne halogasd tovább önmagad.

És akkor nézzük a mai Katie videónkat, ami az egyik legalapvetőbb pénzzel kapcsolatos hiedelmünket veszi górcső alá: „Több pénzre van szükségem” – Igaz ez?

Javaslom, hogy végezd is Katie-vel az önvizsgálatot, gyönyörűen vezet végig a kérdéseken és a megfordításokon. Jó Munkát!

Ha szeretnéd profin, alaposan, szeretetteljes légkörben megtanulni, hogyan tudod megkérdőjelezni bármilyen témájú stresszes gondolataidat, várlak szeretettel a májusi Alaptanfolyamokon:

2-napos ÖnMunka Alaptanfolyam Byron Katie Munka-Módszere alapján: 2012. május 5-6.

Hétköznapi tanfolyam: május 14-15.

Jelentkezési határidő: április 10. Részleteket itt találsz: http://kincsamivan.hu/programok.html

Félelem a Jövőtől - Byron Katie Videó

„Az elme trükkje, hogy félelemben tartson. Amikor az elmédben látod a KÉPET, már az egész meg is történt. MINDEN EGYSZERRE TÖRTÉNIK, amikor elhiszel egy stresszes gondolatot.” (Byron Katie)

Mit is értünk az alatt, hogy minden egyszerre történik? Azt, hogy jön a gondolat, elhiszem, rögtön beindul a film a fejemben, vagyis a KÉPZELETEMBEN lepereg, hogy szerintem mi is fog történni, és máris félelem, vagy más érzelem árasztja el a testemet. És erre az érzelemre fogok reagálni valamilyen viselkedés vagy cselekvés formájában. És mindez egyetlen szempillantás alatt. Pedig „odakint” még nem is történt semmi, csak egy történetet hittem el arról, hogy mi fog történni.

Elég, ha csak a politikai, gazdasági hírekre gondolunk. Válassz ki közülük néhány neked tetszőt, pontosabban a szerinted legkevésbé szimpatikusabbakat, és nézd meg, mi zajlik a fejedben és a testedben, ha ezeknek a gondolatoknak a bűvkörében élsz. Milyen mozit vetít az elméd, amikor elhiszed, hogy mondjuk államcsőd várható? Vagy, hogy 500 forint lesz hamarosan az euró, vagy csak annyit, hogy az elkövetkezendő évek nagyon nehezek lesznek a magyarok számára, stb. stb.? Hogy érzed magad mindeközben, és hogyan éled az életedet ezekkel a képekkel a fejedben és ezekkel az érzésekkel a testedben? Ki lennél a gondolat nélkül, hogy ilyen vagy olyan válság, katasztrófa, szörnyűség, világvége stb. fog történni?

Az elme folyton ki akarja spekulálni, hogy mi fog következni a következő pillanatban, napon, héten, hónapban, évben – mindezt képek formájában tudja megtenni. És ha kedvezőtlennek ítéli a filmet, akkor máris rosszul érzed magad, szenvedsz és félsz. Ezt nevezi úgy Katie, hogy KÉPZELET. Az egész Életünk KÉP-z-ÉLET, gyönyörűen lefesti a magyar nyelv ezt is. Így maradunk ki a Valódi Életből, ami mindig csupán az adott pillanatban élhető meg. Ha a fejünkben vetített képektől riadozunk, akkor nem tudunk örülni semminek itt és most, akkor nem is tudjuk meglátni a Valóságot.

Mindannyiunk számára adott a lehetőség, hogy eldöntsük: továbbra is a fejünkben, képekkel azonosulva kívánunk élni, vagy elerőtlenítjük ezeket a képeket a Négy kérdéssel és megfordításokkal, hogy a jelen energiájából táplálkozhassunk. Szerinted melyikben van több kreativitás és Erő? Ezt a kérdést természetesen költői kérdésnek szántam. :) Mindenképp teszteld le magadban. Ebben nyújt segítséget a következő videó is.

Elképzelek Egy Nőt, Aki Szerelemben Él Önmagával

A következő írást tegnap kaptam e-mailben egy Kedves Barátnőmtől. Köszönöm, Thea! Azt gondoltam, érdemes megosztanom Veletek, legyetek akár Nők, akár Férfiak. És a legtöbb aspektusban a Férfira is vonatkoztatnám az elkövetkezendő szavakat. Végezzétek rendszeresen a Munkát, és szép fokozatosan nem tudtok majd mások lenni, mint az itt elképzelt Nő (és Férfi). Sok sikert hozzá!

„Elképzelek egy nőt, aki hiszi, hogy helyes és jó dolog, hogy nőnek született. Egy nőt, aki hálás a megtapasztalásaiért, és elmondja a történetét. Aki elutasítja azt, hogy mások vétkét a saját testében vagy életében hordozza.

 
Elképzelek egy nőt, aki felismeri, hogy a múlt hatással van a jelenre. Egy nőt, aki átlépett a múltján. Aki a jelenben gyógyult meg.

Elképzelek egy nőt, aki szerelemmel viseltetik a saját teste iránt. Egy nőt, aki hiszi, hogy a saját teste éppen úgy a megfelelő, ahogy van. Aki tökéletes forrásként ünnepli testének ritmusait, ciklusait.

Elképzelek egy nőt, aki úgy öleli magához szexualitását, mint saját magát. Egy nőt, aki örömét leli önmagában. Aki erotikus természetét szégyen és bűntudat nélkül éli meg.

Elképzelek egy nőt, aki az Istennő testét, a saját teste változásaiban tiszteli. Egy nőt, aki megünnepli évei gyarapodását és bölcsességét. Aki elutasítja, hogy értékes életerejét testének és élete változásainak az elrejtésére használja fel.

Elképzelek egy nőt, aki belépett az emberi érzelmek teljes birodalmába. Egy nőt, aki érzéseit tisztán és közvetlenül fejezi ki. Aki megengedi nekik, hogy olyan lágyan vezessék őt, ahogyan a lélekzet.

Elképzelek egy nőt, aki kimondja az igazságot. Egy nőt, aki bízik a megtapasztalásaiban és kifejezi azokat. Aki elutasítja, hogy mások gondolatihoz, felfogásához, vagy reakcióihoz alkalmazkodjon.

Elképzelek egy nőt, aki követi kreatív impulzusait. Egy nőt, aki eredetit alkot. Aki elutasítja, hogy belső világában valaki más színeivel fessen.

Elképzelek egy nőt, aki önmagát saját istenei által jelöli. Egy nőt, aki az istenit önmagában, saját képmásában képzeli el. Aki személyes spiritualitásán keresztül tájékozódik a mindennapokban.

 
Elképzelek egy nőt, aki elutasítja, hogy megadja magát isteneknek, guruknak, magasabb erőknek. Egy nőt, aki mélyen alámerült saját belső világába. Aki magának követeli, hogy impulzusaival, ösztöneivel harmóniában éljen.

Elképzelek egy nőt, akit érdekel a saját élete. Egy nőt, aki úgy öleli magához saját életét, mint tanítóját, gyógyítóját és kihívását. Aki hálás a szépség és a kegyelem hétköznapi pillanataiért.

Elképzelek egy nőt, aki saját életének az írója. Egy nőt, aki bízik a saját megérzéseiben, amelyek megmutatják, hogy mi a jó az ő számára. Aki elutasítja, hogy életformáját megváltoztassa azért, hogy az mások elvárásaival találkozzon.

Elképzelek egy nőt, aki részese a saját életének. Egy nőt, aki kreativitásának minden egyes kihívását megtapasztalja. Aki saját maga érdekében tisztán és erővel cselekszik.

Elképzelek egy nőt, aki ravaszul bánik a magánnyal. Egy nőt, aki önmaga rendelkezésére áll. Aki úgy választja ki barátait és szerelmeit, hogy azok képesek legyenek elfogadni, ha egyedül akar lenni.

Elképzelek egy nőt, aki nem alacsonyítja le a saját életét azért, hogy mások jobban érezzék magukat. Egy nőt, aki minden kapcsolatában évei, tapasztalata, és bölcsessége egészét adja. Aki arra számít, hogy jelenlétével kihívást és áldást hoz mások életébe.

Elképzelek egy nőt, aki vállalja az egyenlőséget a párkapcsolataiban. Egy nőt, aki nem hiszi tovább, hogy alacsonyabb rendű egy férfinál és szüksége van arra, hogy megmentsék.  Aki elfoglalja az őt megillető helyet az emberek közösségében.

Elképzelek egy nőt, aki elutasítja, hogy értékes életerejét a krízisek, és konfliktusok támogatására használja. Egy nőt, akinek kapcsolatai mély elégedettségben és nyugalomban telnek, anélkül, hogy kihasználnák őt. Aki törvényszerű ügyességgel választja meg barátait és szerelmeit, akikkel az élet kihívásain áthajózik.

Elképzelek egy nőt, aki a nőt tiszteli saját életében. Egy nőt, aki az asszonyok körében ül. Aki emlékezteti magát az igazságra, amikor az feledésbe merül.

Elképzelek egy nőt, aki feladta az intellektuális biztonság és a jóváhagyás iránti vágyait. Egy nőt, akinek minden cselekvése, kiejtett szava erőteljes közléssé válik. Aki fenntartja magának a jogot, hogy igazabbá tegye a világot.

Elképzelek egy nőt, aki a tudásban és önmaga szeretetében kiteljesedett. Egy nőt, aki hűséget fogadott saját életének és képességeinek. Aki minden mást figyelmen kívül hagyva hű marad önmagához.

Képzeld el, hogy Te vagy ez a Nő!”

(Patricia Lynn Reilly: Imagine a Woman)

Valami Sokkal Intelligensebb... - Még Mindig a Tervezésről

Nem bírjuk elképzelni, hogy létezik valami sokkal intelligensebb, mint a mi kis Jól-tudom elménk. Nem merünk ráhagyatkozni a felsőbb intelligenciára, mert akkor mi dolgunk lesz nekünk? Attól félünk, hogy ha ráhagyatkozunk, akkor nekünk rosszabb lesz és passzívvá válunk. Ezért nem merünk engedni, és így észrevenni az épp aktuális dolgunkat. Csak tovább küzdünk és szenvedünk. És közben elszalasztjuk azt a bölcs jóságot és végtelen kreativitást mely rajtunk keresztül nyilatkozna meg, ha hagynánk. A kör itt bezárul. Ha kinyitnád, végezd a Munkát. És a mai bejegyzést is érdemes elolvasni. Kérdésekkel és válaszokkal.

„Ez akkor azt (is) jelenti, hogy nincs szükségünk arra, hogy megtervezzük a dolgainkat/jövőt? Nem értem pontosan ez esetben, hogy miként van az, amikor azt mondod: mindez nem egyenlő azzal, amikor "ölbe tett kézzel ülünk és várunk", hanem teszünk azért, hogy valami "legyen". Ha nem teszek, akkor is lesz valami, ami valószínűleg nem pont ugyanaz, mint ami akkor következne be, ha tettem volna (a dolgomat?). Viszont azzal, hogy teszek, éppen elkerülni igyekszem egy jövőbeli (szerintem) negatív dolog bekövetkezését, vagy pedig azért teszek, hogy a mostaninál jobb helyzetbe lavírozzam magam (pozitív várakozás). Tehát "tervezek", (gondolkodom,) értékelek/ítélkezek, azaz próbálom kitalálni, mi lesz ebben vagy abban az esetben...”

Akadozó Önmunkás

Kedves Akadozó, gyönyörűen leírtad az akadozást. Amíg azért teszel, mert azt gondolod, hogy a jelenlegi helyzet rossz, és neked kell jobbá tenni, addig ez ellenállás és küzdés. Ajánlom azoknak a gondolataidnak a felülvizsgálását, melyek a helyzet "rosszaságát" hitetik el veled. Amint ezeket a hiedelmeidet megvizsgáltad a négy kérdéssel és a megfordításokkal, akkor tisztán fogod látni, hogy a jelen helyzettel semmilyen probléma nincsen, egyszerűen csak van. És ilyenkor azon nyomban esélyed van meglátni a következő lépést: ilyenkor kapcsolatban vagy a valósággal, nem különülsz el tőle, átereszted magadon, és minden pillanatban "vezetve" vagy. Amikor rossznak gondolom és félek, beszűkülök, amikor megvizsgáltam, kitágulok, és rögtön meglátom az utat. És hangsúlyoznám, hogy nem te teszed meg a lépést, a lépés megtevődik általad, akár el bírod ezt képzelni, akár nem. Mindig attól féltek, hogy majd ölbe tett kézzel fogtok üldögélni, és semmit nem tenni. Ez pont fordítva van. Katie is rengetegszer mondja, hogy a szeretet tesz. Amikor nyitott az elméd és a szíved, akkor teszel, illetve általad tevődik az, amivel Te hozzáteszel az egészhez. Csak épp lehet, hogy ez nem úgy néz ki, mint ahogy Te azt elképzelted. Érthető ez valamennyire? Szeretettel, Andrea

Kedves Andrea!

Köszönöm a válaszodat. Lehet, hogy nem pontosan sikerült megfogalmaznom a kérdésemet, de a jelek szerint Juditét igen... :-)

Szóval az rendben van, hogy "az van, ami van" (a jelen, nem értékelem rossznak, vagy olyannak, amit nekem kellene jobbá tenni). Mi van azzal, ha úgy "látom", hogy a jövőben fog valami olyan történni, ami aggodalomra adhat okot, vagy éppen lehetőségem lesz majd a mostani (jó) helyzetet még jobbá tenni? Pl. ez vagy az a párt nyeri meg a választást, ezért ilyen vagy olyan változások várhatóak a politikai-gazdasági környezetben, vagy éppen új főnököt kapok, akiről valamilyen hírek terjengenek. Tehát nem arról van szó, hogy "ölbe tett kezekkel szándékozom ülni, és várni".

Hanem például a jövővel kapcsolatosan van-e valami "tennivaló"? Gondolok itt akár egy iskola elvégzésére, hogy később jobb állást kaphassak. Vagy mindez mindenképpen tőlünk "függetlenül" csinálódik, csak mi gondoljuk azt, hogy mi döntünk arról, hogy éppen bemegyünk-e az órára, levizsgázunk-e, változtatunk-e munkahelyet? Ha lenne "tennivalónk", akkor ahhoz nem lenne haszontalan a terv. (Az már egy további megvitatandó kérdés, hogy a "terveinkhez" mennyire ragaszkodunk, vagy engedjük, hogy spontán történések ezen változtassanak.)

Akadozó Önmunkás

Kedves Akadozó!

Először is, szerinted van olyan, hogy nem spontán történés? Azért, mert épp úgy történt, ahogy Te tervezted, teljesen biztos, hogy tiéd az „érdem”? Ha meg nem, akkor spontánul történt valami? Katie szokta feltenni azt a kérdést, hogy „Mindenért neked kell learatnod a babérokat?”

Nagyon bonyolult ez a kérdéskör. Ez megy a legjobban ellene annak, amit megtanítottak nekünk a világ működéséről. Azt tanultuk meg, hogy kutya kötelességünk nem elfogadni a dolgokat olyannak, amilyenek, kutya kötelességünk előre elképzelni a jövőnket, és „tudatosan” tenni azért, hogy az olyan legyen, amilyennek mi kitaláltuk. Ez az ember „dolga” a hagyományos felfogás szerint. Folyamatosan őrt állni, nehogy valami „rossz” történjen. Folyamatos készenlétben lenni, hogy megakadályozzuk azt, ami épp szeretne bekövetkezni. Azt tanították meg nekünk, hogy előre kell okosnak lennünk, mindig ki kell fundálnunk valamit. Mindez vezet a tudatunk teljes beszűküléséhez. Ahhoz a pacihoz szoktam hasonlítani ezt az állapotot, amelyiknek két oldalt a szemeinél letakarják a látóterét. Egy beszűkült tudatnak mekkora lehetőségei vannak észrevenni a pillanat által mindig tálcán kínált lehetőségeket? A beszűkült tudat félelem alapon működik, folytonos kivetítésben, állandó stresszben tartva a testet is.

Elcsépelt frázis, hogy a jövő nem létezik. Csak az elmémmel vagyok képes kivetíteni egy nem létező jövőt, és máris rosszul érzem magam. Erről szól a négy kérdés harmadik kérdésének egyik alkérdése: Milyen múltbeli és jövőbeli képek jelennek meg a fejedben, ha elhiszed ezt a gondolatot? Milyen képek jelennek meg a fejedben, ha elhiszed az új főnökről terjengő, nem éppen pozitív híreket? Hogyan bánsz gondolatban a még nem ismert főnökkel, ha elhiszed a róla szóló történetet? Máris utálod, és máris menekülsz a cégtől. Esélyt sem adsz annak az embernek, hogy valami más derüljön ki róla, Te már „tudod”, hogy ő ilyen meg olyan. És máris tele van az elméd a jövő képeivel, melyek, természetüknél fogva, azon nyomban rossz érzéseket is generálnak testi szinten. Vagyis elveszíted a jelenedet, felülírod a jövő kivetítésével: gondolatban és érzelmileg is a jövőben élsz, illetve, pontosabban az elmédben, nem a valóságban. GONDOLAT--> ÉRZÉS-->CSELEKVÉS. Vagyis rögtön szövöd a terveket, hogyan biztosítsd be magadat, hogyan jöjj ki legjobban a dologból; stratégiák, menekülés, elvárások, erőlködés. Közben pedig elmegy melletted a létezés, mert megint a képzeletbeli jövőben járkáltál.

Azt is csak az elme ítéli meg, hogy egy helyzet rossz-e vagy jó. Automatikus vonzódásunk van a „jó” felé, hiszen ez testi szinten is jó érzést generál bennünk – ez a hétköznapi tudatszint boldogsága. Ezt szoktam úgy érzékeltetni, hogy mindenki próbálja kiválogatni a neki tetsző, „jó” dolgokat az életből: ezek jöhetnek bőséggel. Mint a legszebb cseresznyék a fán. A „rossz” dolgok viszont maradjanak olyan távol, amilyen távol csak lehet. Köszönöm, a hasadt, esetleg kukacos cseresznyékből nem kérek. Azokat egye meg más. Ezzel az élet, a létezés egy jó nagy részét eleve kizárom, és azt gondolom, hogy akkor ezek majd nem is fognak megjelenni az életemben. Ezek azonban ettől még megjelennek, és akkor jön a pánik, az élet, az emberek, és saját magam gyűlölete. Elkülönülés attól, ami éppen van. Erről szólnak az elmúlt két nap Katie idézetei is:

„Mindig tudom, hogy az út tiszta. És amikor orra esem valamiben, akkor jól kiélvezem azt az esést. Az elesés egyenlő a nem eleséssel. Felállni ugyanaz, mint nem lenni képesnek felállni. Az egyetlen mód, hogy megismerd a valóság útját az az, ha elkülönülés nélkül kapcsolódsz hozzá. Folyamatos szeretkezés, ahol a valóság az egyetlen szerető.”

„A valóság se nem jó, se nem rossz. Nagyobb a jónál és a rossznál. Nincs ellentéte, és nincs semmi, ami nem az, nincs semmi, ami nem olyan, mint az. A kettősség vége nem a világ vége: ez a szenvedés vége.” (Byron Katie)

Amíg pedig még nem vagyunk ezen a létezési szinten, addig nem vagyunk. Addig nyugodtan élvezzük a jövő befolyásolására irányuló késztetéseinket, csak tudjunk róla, hogy ezt tesszük. Aztán nézzük meg, hogyan is alakult az a „jövő”. És tegyük fel minél többször azt a kérdést, hogy „Ki lennék, ha soha többet nem tudnám elhinni, hogy a jövőnek úgy kell alakulnia, ahogy azt én képzelem?” Ki lennék, milyen életem lenne, ha soha többet nem tudnám elhinni, hogy a jövőnek „jobbnak” kell lennie? Én sokkal nyugodtabb, békés, elfogadó, megengedő, nem minősítő, nem ítélkező. A következő történést kíváncsian váró, hogy megcsodálhassam, mit is hozott össze a valóság, és megtapasztaljam, hogyan vagyok ebben a valóságban benne, ha semmilyen ellenállás nincs bennem – és ez már az általad leírt „jövő”.

Emberként játsszuk ezt a meg kell mutatnom, ki vagyok én játékot. Azt tanultuk meg, hogy erről szól az élet. Azt tanultuk meg, hogy egyre „jobbnak”, többnek, műveltebbnek, tanultabbnak, megfelelőbbnek, „boldogabbnak” kell lennünk. Csak mindezt a kinti világban keressük. Azt senki nem mondta nekünk, hogy a valódi tanulást önmagunkon belül érdemes megvalósítanunk. Egész életünket az elme és a test iskolájában töltjük, valódi lényegünkre azonban nem ismerünk rá. Amíg ez így megy, addig marad a kinti játszmák fontossága. Amikor önmagamra ismerek, akkor összezuhan a jó és a rossz. Mert rádöbbenek, hogy senki vagyok, akinek nincs semmilyen hagyományos értelemben vett „tennivalója”. Azért születtem meg, hogy a senkiségemre ráébredjek, nem pedig azért, hogy „valakit” csináljak magamból. Senkiként pedig mindig minden „tennivalóm” és „tervem” ott van előttem, és nem azért választom őket, mert ezek egy jobb élethez vezetnek el engem, hanem mert most ez van, ez szeretne átfolyni rajtam.

Az emberi világ helyzeteiben, történéseiben ugyanúgy részt veszek, sőt sokkal kreatívabban. Mert nem a félelem, hanem a tenni kívánó szeretet működtet. Akár terveket is készítek, és nincs elvárásom azzal kapcsolatban, hogy mi legyen a kimenetel; azért csinálom a dolgokat, mert élvezem őket. Élvezem a legföldhözragadtabb tevékenységet is. Nem azért járok újabb egyetemre, hogy akármilyen fokozatom és milliós állásom legyen, hanem mert érdekel, amit ott tanítanak. Másképp, szerintem, megette a fene az egészet. Reggel felkelek, csinálom a dolgomat, este lefekszem. Ha épp úgy gondolom, hogy erre vagy arra a pártra szavazok, akkor rá szavazok, és aztán kíváncsian várom, tényleg jobb lesz-e valami. Vagy nem úgy lesz-e a legjobb, ha látszólag „rosszabb” lesz, mert akkor még több ember ismerheti fel ennek az egész maskarázásnak a hiábavalóságát, és indulhat el önmaga felé? Nem kívül fog „jobbá” válni. Szerencsére. Mert akkor örökkön-örökké szundikálnánk.

A Munkád Eredménye

„Folytasd a hazatérést Önmagadhoz! Hiszen mindvégig saját magadra vártál.” (Byron Katie)

Azok, akik elkezdik végezni a Munkát, gyakran kérdezik, és annak idején bennem is felmerült az, hogy: mi fog velem történni, ha életem szerves részévé teszem az önvizsgálatot, vagyis a Munkát? Sokan attól félnek, hogy ha elveszítik a történeteiket, akkor majd semmi nem fogja tettekre ösztökélni őket. Katie, és most már saját tapasztalatom is ennek pont az ellenkezője: a Munka egy újfajta kreativitáshoz, felszabadultsághoz, magabiztossághoz, valamint emberséges, és félelem nélküli cselekvéshez vezet el Téged. A derű és a béke természetes módon, egyre mélyebben, és visszafordíthatatlanul járja át az elmédet, az összes emberi kapcsolatodat, és életed legapróbb élményét is. Ez a folyamat igen finom, nem drasztikus változást hoz, hanem szinte észrevehetetlenül zajlik le benned. Leginkább annyit észlelsz, hogy míg korábban rosszul érezted magadat a bőrödben, újabban mindennek örülsz.

Katie így ír erről A Négy Kérdés (Szeretni, ami van) című könyvében: (Én tegeződve szoktam Katie-t fordítani, ezt magázódással magyarították.)

„Ha valaki megértéssel közeledik a gondolataihoz, a teste is követni fogja. Szinte önmagától mozog, nem telnek erőfeszítésbe a cselekvései. A Munka a gondolatok felismeréséről, megvizsgálásáról, nem pedig a megváltoztatásáról szól. Aki a gondolataival dolgozik, annak a tettei erőfeszítés- és félelemmentessé válnak.

         És akkor, mi van? – kérdezhetik önök. Az ember elüldögél egy széken, majd hatalmas felismerésekre jut. Ezzel vége is a dolognak? Nem hinném. A Munka elvégzése még csak félmunka, a másik részét akkor végezzük el, amikor a felismeréseink önálló életre kelnek, és meg is valósítjuk azokat.

         A Munka ránk mutatva találja meg boldogságunkat. Amikor azt gondoljuk, például, hogy az embereknek kedvesebbnek kellene lenni velünk, végül ennek a fordítottja igazolódik be: azaz, hogy nekünk kéne kedvesebbnek lennünk velük, illetve saját magunkkal. A másokra vonatkozó ítéleteink így saját életreceptjeinkké válnak. A megfordítások megmutatják, hol keressük a boldogulásunkat.

         A tanács, melyet addig családtagjainknak és barátainknak osztogattunk, idővel saját életprogramunkká lesz. Miközben önmagunk tanítványaivá válunk, észrevétlenül bölcs mesterré lényegülünk át. Nem számít már, meghallgat-e minket bárki, mivel mi váltunk figyelmes hallgatókká. Bölcsességünket ajánljuk fel a világnak, miközben megerőltetés nélkül, könnyedén látjuk el hétköznapi teendőinket: dolgozunk, vásárolunk, vagy épp mosogatunk.

         Az önismeret a legjobb dolog a világon. Arra tanít, hogy vállaljunk teljes felelősséget önmagunkért, mert így találunk rá a szabadságunkra. Ahelyett, hogy kívül keressük az üdvösséget, magunkban leljük meg azt. Az emberek többsége nem tudja, hogyan változzon vagy bocsásson meg, hogyan legyen őszinte. Ilyenkor valamiféle mintára válnak. Nos, ön is ilyen minta lehet. Ön saját maga egyetlen reménysége, s mások csak azután változnak meg, ha önnek sikerült. Nekünk, a többi embernek, pont az a dolgunk, hogy felzaklassuk önt, hogy bedühödjön, mígnem végül megérti, miről van szó. Mérhetetlenül szeretjük önt, akár tudatában vagyunk ennek, akár nem. Az egész világ ön körül forog.

         Váltsák tehát tettekre a Munkát! Kezdetben hallgasanak belső hangjuk útmutatásaira, mivel ez többnyire jó irányba vezet. Ha felmerül önökben, hogy valakinek mit kéne csinálnia, csinálják meg önök szeretettel. Maradjanak meg az örök, végtelen, könnyed áramlásban. Tudniuk kell, hogy egyedül a saját házuk előtt seperhetnek, önnön tudatukat tisztíthatják meg.

         Csak akkor lelhetnek békére a külvilágban, ha meglelték az adott pillanatban érvényes lelki békéjüket. Ha fel akarnak szabadulni, éljék is meg a megfordításokat! Ezt tette az összes neves és kevésbé neves tanítómester is. Bárkiből mester válhat, ha képes lesz különbséget tenni a valóság, és az arról elhitt gondolatai között.

         Eljöhet az idő, amikor mélyebbre kívánnak ásni kínjaikban, és megszabadulni tőlük egytől-egyig. Végezzék addig a Munkát, amíg fel nem fedezik saját bűnrészességüket. Azután menjenek el azokhoz, akiket megítéltek, és kérjenek tőlük bocsánatot! Mondják el, mi mindenre jöttek rá önmagukkal kapcsolatban, és hogyan dolgoznak továbbra is a tökéletesedésükön. Minden önökön múlik. Eme igazságok kimondása szabaddá teszi majd önöket.

         Talán félnek mélyebbre hatolni, mert attól tartanak, elveszítenek közben valami értékeset. Én az ellenkezőjét tapasztalom: sztorik nélkül gazdagabb az élet. Akik már egy ideje gyakorolják a Munkát, megélik, hogy az önfelfedezés nem halálosan komoly dolog, és a fájdalmas gondolatok firtatása egyre sűrűbben nevetésre is ingerelhet.

         Örömömre szolgál, hogy félelem, bánat és harag nélkül járhatok a világban, készen arra, hogy szembekerüljek bárkivel vagy bármivel, bárhol és bármikor, széttárt karral és nyitott szívvel. Az élet majd megmutatja, mi az, amit még nem dolgoztam fel önmagamban. Alig várom, hogy felismerjem.”

Az idei szezon UTOLSÓ ÖnMunka Tréningjeire még néhány hely maradt:

ÖnMunka Alaptanfolyam: november. 13. szombat (5 hely maradt)

Pénz, Munka, Üzlet Tematikus Tréning: november 14. vasárnap (2 hely maradt)

Férfi-Nő, Párkapcsolat Tematikus Tréning: november 28. vasárnap (még Koránkelő kedvezménnyel lehet jelentkezni)

További információ: http://kincsamivan.hu/programok.html