A következő címkéjű bejegyzések mutatása: érzések megélése. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: érzések megélése. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. november 24., csütörtök

Az Ön-Kapcsolódás Ereje



Szerelem szerelem után (Derek Walcott)
Eljön az idő,
amikor ujjongva ünnepled érkező önmagad
saját ajtódnál, saját tükrödben,
a mindkettőtök egymásra mosolyog,
s azt mondja, ülj ide. Egyél.
Újra megszereted az idegent, aki magad voltál.
Adj bort. Adj kenyeret. Add vissza szívedet
önmagának, az idegennek, aki szeretett
egész életedben, akire fütyültél
egy másikért, aki kívülről ismer.
Vedd le a polcról a szerelmes leveleket,
a fényképeket, a csüggedt cédulákat,
hámozd ki önnön képed a tükörből.
Ülj le. Gyönyörködj életedben.


Dolgoztam egy Drága Kliensemmel, aki elég régi motoros önmunkás, és nemkevés másféle terápiás folyamatban is részt vett már. Egy ideje nagyon mélyre került, teljes erejével élte élete összes fő mintáját, sémáját, önpusztított, többször hallottam tőle, hogy meg akar halni, annyira elege van. A Minta irányítja, és egy Marionett bábunak érzi magát. Persze ezerrel próbált megszabadulni a mintától, ami ettől még inkább erősödött, és a vele járó függőségek, kényszerek szintén. Amitől persze még inkább gyűlölte magát, és még tovább veszítette az Erejét.

Ma személyes konzultáción találkoztunk, annyi időt szánva rá, amennyire szüksége lesz. És kb. 2 óra után történt valami, amit a Szeretet Varázspálcájának neveztem el. Olyan sugallatot kaptam, hogyan tudhatok benyitni hozzá, hogy végre MEGESSEN A SZÍVE SAJÁT MAGÁN, hogy végül beleengedődött abba a gyűlölt, fájdalmas testérzetkupacba, amitől világ életében menekült. Egy magányos, tehetetlen kisfiúé volt az érzetcsomag, akivel eddig sosem volt alkalma ebben a minőségben találkoznia. Hiába tudta fejben, hogy benne kéne maradnia az érzetben és meg kéne szeretgetnie, ez nem tudott megtörténni. És ahogy most megnyílt a Szíve saját maga felé, elcsendesedett, én pedig csak néztem. Aztán gyengéden átfogtam a két kezét, így az én szeretetemmel is tartottam. Egy ponton kérdeztem valamit, annyit mondott, hogy hagyjam még, mert folyamatosan jönnek föl az emlékek, a képek. Hagytam. Megvártuk a végét, amikor is kinyitotta a szemét. Egy másik embert láttam ott ülni. A Szeretet Ereje Átégette az Életvonalát - én így fogalmaztam meg magamnak, ami történt.
Kíváncsi vagyok a folytatásra, de úgy érzem, ma újra megtalálta az Erejét. Hálás vagyok a Sugallómnak, hogy így vezet. <3

Pár nappal később ezt kaptam tőle:  „Hihetetlen milyen változások vannak bennem! Nem igazán leírható, érzések, a viselkedésem, a beszédem... huh! Köszönöm Neked, Andi!”

Nem lehet tudni, ki mikor nyílik, kihez mivel, hogyan lehet bekopogtatni, de nagyon érdemes csinálni. Rétegesen bomlik a történetünk és nem lehet megjósolni, mikor mi fog történni, ha valaki elkezd mélyen magába nézni. A bent lévő trutyika hosszadalmasabb ön-folyamatban tud kitisztulni, és közben hullámhegyeken és hullámvölgyeken is bőven átmegyünk. Ez nem is csoda, hisz újjászüljük önmagunkat, sőt, még fel is növünk. Ehhez pedig időre van szükség. Egy biztos: ha egyáltalán nem csináljuk, akkor semmi sem változik.

Az ÖnMunka önvizsgálati és tudatos jelenlét eszköztárában az ÖN-KAPCSOLÓDÁSON van a hangsúly, mely minőségben életünk gondolati-érzelmi-identitási-viselkedési csomagjaival, sémáival teljesen más szintről találkozunk. Ez a minőség mély transzformációs erővel bír, és előbb-utóbb megengedődik, hogy megessen a szívünk önmagunkon. Várlak szeretettel, ha lényegi, valós belső munkát szeretnél végezni.

Várlak szeretettel Egyéni konzultációs csomagon vagy csoportos formában:


Integrált ÖnMunka Alapcsomag (3 nap kiscsoportos tréning+1X90 perces skype-os egyéni konzultáció) 2017. január 6-8. Részletekért kattints ide.

2016. augusztus 9., kedd

A Mérgező Szégyen Gyógyítása 1.



„Rémülten fedezte fel, hogy csak akkor érezte mások szeretetét, amikor nem önmaga volt.” (Joel Covitz)

Nagy örömmel teszek eleget a Casparus kiadó kérésének, hogy népszerűsítsem csodás kiadványukat: John Bradshaw, A mérgező szégyen gyógyítása című könyvét. (Több bejegyzést is tervezek a témában.)

Korábban a szerző több könyve is megjelent magyarul, ezeket mind ajánlottam már itt az ÖnMunka blogon; mindegyik kivételesen erős önismereti anyag. (Érdemes elolvasni ezt a korábbi bejegyzést: A „Valami baj van velem” mérgező szégyenéről és gyógyításáról). Mostanra az ÖnMunka módszertanának egyik legfontosabb alapköve a Sebzett Belső Gyermekünk és a mérgező szégyenünk gyengéd gyógyítása, amiről rengeteget tanulhattam John Bradshaw munkásságából is. Az Önvizsgálati eszköztárunkban a legalapvetőbb megközelítés az, hogy megtanulunk finoman találkozniés kapcsolódni azokkal az érzelmekkel és érzésekkel, melyeket egész életünkben (tudattalanul) kerülünk. Ezek már gyermekkorunk óta velünk vannak, és sok éves tapasztalatom szerint a legmélyebb ön-gyógyulást a teljes, mély, címkék nélküli átélésük hozza el számunkra. A szégyen érzelme és a hozzátapadt testi érzetek sokszor a legnagyobb kihívást okozzák ezen az úton, a saját, személyes folyamatomban is.

Integrált ÖnMunka Alapcsomag (3 nap kiscsoportos tréning+1X90 perces skype-os egyéni konzultáció), 2016. szeptember 9-11. Részletekért kattints ide.

„Ez a könyv a szégyenérzetről szól. Egyetlen más érzelmünk sem befolyásolja ilyen erősen önmagunk érzékelését, az identitásunkat, a méltóságunkat és a becsületünket. Nincs más érzés, ami fontosabb lenne erkölcsi és spirituális életünk szempontjából. Úgy tűnik, hogy a mérgező szégyen legneurotikusabb, jellemzavarról árulkodó viselkedésmintáink, illetve az önmagunk és mások ellen irányuló erőszak forrása.

Úgy tűnik, hogy önmagunk feltétel nélküli szeretete és elfogadása a legnehezebb előttünk álló feladat. Amikor nem vagyunk hajlandóak elfogadni valódi önmagunkat, megpróbálunk kialakítani egy még erősebb hamis ént, vagy épp ellenkezőleg: feladjuk, és kevesebbek leszünk, mint emberi. Az eredmény: egy életen át tartó rejtőzködés és titkolózás, ami az emberi szenvedés alapvető oka. Önmagunk szeretete és elfogadása csupán megalapozza a boldogságot és mások szeretetét. Ennek hiányában nincs más lehetőség, mint létrehozni a hamis ént, ami rengeteg munkát és energiát kíván.

Hogyan gyógyíthatjuk a minket rabul ejtő szégyent? Miben bízhatunk? Erről szól ez a könyv. A következőkben szeretném megosztani az olvasóval a szégyen gyógyítása során bejárt utamat, ami talán a legfontosabb dolog volt az életemben. A mérgező szégyen mindenhol jelen van. Ravasz, erőteljes és nehezen megismerhető. Ereje éppen a sötétben és a rejtőzködésben rejlik. Az  I. részben megpróbálom lerántani a leplet a szégyenről azáltal, hogy megvizsgálom az álcáit és az eredetét. Elmagyarázom, miként vezet reménytelenséghez és spirituális csődhöz. A II. részben az olvasó elé tárom mindazokat a módszereket, melyek hatékonynak bizonyultak a mérgező szégyen csökkentésében és egészséges szégyenné alakításában. Őszintén remélem, hogy a könyvem segítséget nyújt majd minden olvasónak, aki a mérgező szégyen rabságában sínylődik.” (John Bradshaw: A mérgező szégyen gyógyítása)

A Casparus kiadó ajánlója:

John Bradshaw a személyes fejlődés és kiteljesedés első számú szakértőjének számít. A lelki-érzelmi egészség témájában alkotók közül őt tartják a 20. század száz legbefolyásosabb szerzői egyikének. A gyermekkorral és családi kapcsolatokkal, valamint a bántalmazás, szenvedélybetegségek, társfüggőség és érzelmi labilitás hosszú távú hatásával kapcsolatos meglátásai forradalmasították a lelki gyógyulásról és a kapcsolati dinamikáról alkotott képet. Munkájával – így többek között négy New York Times- bestseller könyvével és öt nagy sikerű televíziós műsorával – milliókat segített hozzá a gyógyuláshoz.

A mérgező szégyen gyógyítása John Bradshaw talán legmaradandóbb műve. Felvázolja benne, hogy a fiatalon megtanult és felnőttkorba is magunkkal hurcolt egészségtelen mérgező szégyen miként válik a kényszeresség, a társfüggőség, a szenvedélybetegség és a túlteljesítés iránti késztetés fő mozgatórugójává. Míg az egészséges szégyen megerősít minket és segít megtartani a társas rendszer szövetét, a nem megfelelő, torz szégyen rombolóan hat az önbecsülésünkre és a családi rendszerünkre, illetve meggátolja, hogy előrelépjünk az életünkben.

John Bradshaw őszinte és érzelmileg kitárulkozó hangvételű könyvét a függőséggel vívott személyes küzdelmének és több évtizedes tanácsadói munkásságának tapasztalataiból merítve írta meg. A szerző a mérgező szégyen forrásának és megnyilvánulásainak bemutatásától eljut a konkrét, gyakorlati módszerekig. Ide tartoznak többek között a megerősítések, a vizualizációk, a belső hanggal és érzelmekkel végzett munka és a vezetett meditációk, melyek segítségével felszabadulhatunk a múlthoz kapcsolódó szégyen bénító hatása alól.

Az új, javított és bővített kiadásban a szerző ismerteti a régebbi és a legfrissebb kutatásokat, megválaszolja a húsz évvel ezelőtt megjelent első kiadás óta felmerült kérdéseket, illetve új fejezeteket tár az olvasók elé, melyekben a spiritualitás és az érzelmi gyógyulás összefüggéseiről ír. 

„Rád törtem, amikor védtelen voltál és kiszolgáltatott
Amikor sebezhető voltál és rászoruló
Mielőtt határaid lettek volna
Mielőtt tudtad volna, ott voltam
Megsértettem a lelkedet
Átszúrtalak legbelső csírádig
Azt az érzést keltettem benned, hogy hibás vagy és károsodott
A bizalmatlanság, csúnyaság, butaság, kétség, értéktelenség
kisebbrendűség, méltatlanság érzését hoztam rád
Azt éreztettem veled, hogy más vagy
Azt mondtam, hogy valami baj van veled
Beszennyeztem hasonlatosságodat az Istenhez
MÉRGEZŐ SZÉGYEN A NEVEM.”
(John Bradshaw)

Várlak szeretettel, ha belefáradtál a keresésbe, a menekülésbe. A gyógyulás odabent vár, az érzelmeiddel és érzéseiddel való mély találkozásban. Amíg ez nem történik meg, addig mindig keresni és menekülni fogsz. Ha elérkezett az időd erre a mély találkozásra, csatlakozz hozzánk:


Integrált ÖnMunka Alapcsomag (3 nap kiscsoportos tréning+1X90 perces skype-os egyéni konzultáció), 2016. szeptember 9-11. Részletekért kattints ide.

2016. július 4., hétfő

Hogyan válj Saját Magad Édesanyjává, avagy a Fájdalmas Érzések Átélésének Csodája





„Az Élő Önvizsgálatok és a mély, belső utazás elképesztő élményt jelentenek számomra. Az élettel, azaz a saját darabkáimmal való intimitásnak olyan mélységét élem meg, ami szinte leírhatatlan. Olyan feltétel nélküliséget tapasztalok az élettel - önmagammal - kapcsolatban, amiről sosem gondoltam, hogy egyáltalán létezik. Ez az a végső és feltétel nélküli „babusgatás”, ami után egész életemben sóvárogtam - saját magam édesanyjává váltam. Szavakkal nem is lehet igazán megfogni, de tudom, hogy néhányotok érti, miről beszélek. A mély, belső munka - annak a feltárása és felfedezése, hogy ki is vagyok - nem volt mindig könnyű, de végtelenül megérte.”
(Lisa Meuser, Senior Élő Önvizsgálatok Tréner és Facilitátor)


Integrált ÖnMunka Alapcsomag (3 nap kiscsoportos tréning+1X90 perces skype-os egyéni konzultáció), 2016. szeptember 9-11. Részletekért kattints ide.

A saját utamnak és az emberekkel való munkámnak is alapköve a fájdalmas érzések mély átélésének szép, fokozatos megtanulása. Enélkül ugyanis nincs valódi, mély belső átalakulás, csak járunk körbe-körbe: önmagunkat keresve. A blogon is nagy számú írás szól az érzelmek és érzések témájáról, ennek a bejegyzésnek a végére csinálok egy listát.

Ma Bethany Webster, amerikai tanító és író cikkét osztom itt meg, amit kisebb változtatásokkal az Inspira blogról vettem át, ahol más cikkeket is érdemes elolvasni. Köszönet a blog szerzőjének a fordításért. Bethany Webster munkássága főként nőknek szól, az ún. anya-seb begyógyításáról. Mindazonáltal szavai ugyanúgy érvényesek férfiakra is, természetesen.


A Fájdalmunkkal Való Együttlét Szent Egyszerűsége

A fájdalmunkkal együtt lenni nagyon egyszerű; mégis ez az egyik legnehezebb dolog a világon.

Hatalmas bátorságra van szükség ahhoz, hogy a fájdalom átérzését ne akarjuk sürgetően megszüntetni, tompítani vagy elfedni valamivel. Ezen a ponton van szükség az önfeladásra, a megadásra. Egyszer elérjük azt a pontot a gyógyulásunk útján, amikor már az összes könyvet elolvastuk, az összes guru tanácsát kikértük, és az összes remek módszert kipróbáltuk; és az egyetlen dolog, ami még hátra van, nem más, mint hogy érezzük a fájdalmas érzéseinket. Ironikus módon pont a fájdalmunkkal való együttlét fogja elhozni nekünk mindazt, amit az elkerülése által próbáltunk elérni.

Az érzelmi sérülések gyógyulásához az egyik rendkívül fontos lépés az, hogy hajlandóak legyünk elviselni a kellemetlenségeket, mert ez hozza el az átalakulást. Az erre való hajlandóság kulcsfontosságú ahhoz, hogy valóban át tudjuk dolgozni a gyerekkori sérüléseinket, és tartós gyógyulást érjünk el.

A kellemetlenségek sokféle formában jelentkezhetnek:
·         Családtagjaink nem értenek, félreértenek minket;
·         A fájdalmunkkal való együttlét; annak megengedése, hogy a fájdalom ott legyen bennünk, és érezzük azt;
·         Haraggal és gyásszal teli perióduson mehetünk keresztül, anélkül, hogy tudnánk, mikor lesz vége a kellemetlen érzéseknek;
·         Alacsony energiaszint, elveszettnek, bizonytalannak érezhetjük magunkat;
·         Annak megengedése, hogy sebezhetőek legyünk, és elfogadjuk másoktól a segítséget;
·         Eltávolodás olyan emberektől, akikhez korábban közel álltunk.

Kultúránk az azonnali kielégülést és a gyors eredményeket helyezi előtérbe. Hatalmas bátorságra és erőre van szükség ahhoz, hogy kitartsunk a gyógyulás nem túl csábító folyamatában, aminek megvan a saját ideje. A kulturális tényezőn túl ott van bennünk az a túlélési ösztön is, ami arra késztet, hogy ha fenyegetve érezzük magunkat, támadjunk, vagy meneküljünk.

Ezért rendkívül fontos, hogy a gyógyulási folyamat során legyenek segítőink, támogatóink.

A még meg nem gyógyult belső gyermekünk csak a származási családunkból jövő mintáknak megfelelően tudja kezelni a fájdalmát, ám legtöbbször éppen ezek a minták okozzák magát a fájdalmat. Így csapdába, ördögi körbe kerülünk. A megoldás az, hogy megtanuljunk anyaként gondoskodni saját belső gyermekünkről, és megnyugtatni őt, miközben olyan új döntéseket hozunk, amelyek jobban tükrözik valódi vágyainkat és szükségleteinket. Ez a belső kapocs az, aminek a segítségével sikeresen leválaszthatjuk magunkról azokat a családi és kulturális mintákat, amik a szenvedést okozzák. 

A legtöbbünknek gyerekként sorozatosan cserben kellett hagynunk önmagunkat, amelynek során csak úgy tudtunk túlélni, hogy egy belső hasítást hoztunk létre magunkban. Ez a hasítás általában azt jelenti, hogy valamilyen módon tompítottuk, elnyomtuk az érzéseinket, és elutasítottuk saját magunkat annak érdekében, hogy a családunk elfogadjon minket. A gyógyulás során visszaszerezzük a képességünket arra, hogy az érzéseinket azok teljességében érezzük, és hogy ez által szégyen nélkül éljük át és fejezzük ki, hogy kik is vagyunk valójában.

Ugyan folyamatosan azt az üzenetet kapjuk, mind kívülről, a kultúránkból, mind belülről, a korai túlélési mechanizmusaink által, hogy kerüljük el a fájdalmunkat, a valódi gyógyulás mégis éppen az által történik, hogy jelen vagyunk a fájdalmunkkal, és megengedjük, hogy az érzéseink szabadon áramoljanak.

Az igazság a komfort zónánkon kívül van. A komfort zónánkon kívül van az a tér, amelyben leválaszthatjuk magunkról azokat a diszfunkcionális mintákat, amiket a kultúránk és a családunk vésett belénk.

Két fő fázisa van annak, hogy a valódi változás érdekében megtanuljuk elviselni a kellemetlenségeket és kellemetlen érzéseket. Ez a kettő olykor egyszerre is történhet, de általában az ellenállástól haladunk a megadás felé.

1) ELLENÁLLÁS
Itt általában erős ellenérzésekkel viseltetünk a fájdalmas érzéseinkkel való szembenézés iránt, és kerüljük azt. Különféle módokat kereshetünk arra, hogy hogyan tompítsuk vagy nyomjuk el az érzéseinket. Az ellenállás különböző formái lehetnek az önszabotázs, a feledékenység, az elveszettség/levertség vagy a függőségek. Az ellenállás olykor hasznos belső szabályozóként működik, ami lelassítja a dolgokat addig, amíg képesek nem vagyunk teljesen szembesülni valamivel. És olykor az ellenállás az elkerülése olyasvalaminek, amiről tudjuk, hogy muszáj szembenéznünk vele. Gondos önvizsgálatra van szükség ahhoz, hogy megállapíthassuk, az ellenállás melyik formái dolgoznak bennünk. Előfordulhat, hogy a gyógyulás minden újabb szintjének kezdetén ellenállást tapasztalunk, de ahogy fejlődünk, egyre jobban fel tudjuk ismerni az ellenállást, és könnyeben haladunk át rajta.

2) MEGADÁS
A legtöbben egész egyszerűen azért adjuk meg végül magunkat, mert az ellenállásból keletkező fájdalom túl erőssé válik. Egy idő után pedig átjutunk egy bizonyos határon, amin túl már tudjuk, és bízunk abban, hogy nem a fájdalom elől való menekülés, hanem annak az elfogadása az, ami végül megkönnyebbülést hoz. Megízleljük és teljesen átérezzük azt az örömet és szabadságot, amit a bennünk lévő VALÓDI-hoz való kapcsolódás ad. Semmi nem hasonlítható ahhoz, amikor az ember átment a fájdalmon, és megérkezik az önmagával való EGYSÉG örömébe. Ez a belső őszinteségből fakadó béke: a valódi, őszinte érzéseink megtapasztalásáé és kifejezéséé, anélkül, hogy azokat védeni kellene.

Ráérzünk, hogy milyen harmónia van a személyes tökéletlenségeink és az élet felsőbb tökéletességében betöltött pótolhatatlan szerepünk között. 

A valódiságunk és az igazságunk megélése utáni vágy végül minden más vágyon felülkerekedik - a fájdalommentesség vágyán is. Meglátjuk azt, hogy megbízhatunk a valódiság, igazság utáni vágyunkban, hajtóerőnkben, mert az mindig elvezet ahhoz, amire éppen szükségünk van. És olykor arra van szükségünk, hogy a belső fájdalom egy újabb szintjét öleljük magunkhoz. Az a megkönnyebbülés és öröm, ami az átölelt, megélt fájdalom nyomán nyílik ki bennünk, mindenért kárpótol. Újra és újra megtapasztaljuk, hogy a fájdalmunk elfogadása, és az azzal való együttlét kapcsol össze bennünket saját teljesebb belső igazságunkkal.

Szerintem az egyik oka annak, hogy miért hatja át olyan erőteljesen a nyugati világot a keresztre feszítés szimbóluma az, hogy éppen azt jelképezi, ami oly mélységesen nehéz tud lenni: a hajlandóságot arra, hogy elfogadjuk a fájdalmas érzéseinket, és érezzük őket.

Egy új belső tér jön létre, amiben megengedett számunkra, hogy a VALÓDI-ból éljünk.

Ahogy folytatjuk a belső munkát, végül létrejön bennünk egy meggyőződés, új élettel foganunk meg, és kiolthatatlanul vágyakozunk arra, hogy a saját igazságunkat éljük, ami mellett rendíthetetlenül el is köteleződünk. Kialakul bennünk a vágy arra, hogy minden pillanatban a valódi énünk tüzéből éljünk. És minden pillanat új, friss lehetőséget nyújt számunkra, hogy az „ami van” egyszerű, nyitott tudatosságból éljünk.

Meglátjuk azt, hogy a tudatosság maga egy átölelés, egy elfogadás.

A fájdalmas perifériáról indulunk, majd ahogy egyre gyakorlottabbakká válunk a kellemetlen érzések és az előttünk álló ismeretlen bizonytalanságának elviselésében, megnyílik előttünk a lehetőség, hogy eggyé váljunk azzal a szentséges jelenléttel, ami a fájdalmunk közepében lakik; és ekkor felismerhetjük, hogy ez az, ami valójában vagyunk.

Sokunkban mélyen belül erős honvágy él. Egyfajta névtelen vágyódás és fájdalom. Sokan éreztük ezt gyermekkorunkban az anyánkkal kapcsolatban; a talajnélküliség, és sodródás érzését. Az anyasebben rejlő honvágy megélésével végül eljutunk oda, hogy felismerjük - valójában sosem lehetünk elhagyottak. Ez úgy válik lehetségessé, ha szerető belső anyává válunk a belső gyermekünk számára, azzal, hogy teret adunk a legmélyebb kétségbeesésének is.

Ebben a kétségbeesésben egy kapu rejlik; kapu a forrásunk, az egységes tudat felé, amiben mindennel egyek vagyunk.

Így hát a fájdalmunk tulajdonképpen hírnök. Egy hírnök, ami arra hív bennünket, hogy itt az ideje hazatérnünk, a belső, őseredeti otthonunkba, ami nem más, mint hogy ráébredünk: a valódi önazonosságunk maga a tudat, és hogy tudjuk: szellemből vagyunk, és sosem árthatnak nekünk vagy hagyhatnak el bennünket igazán, mert mindennel egyek vagyunk.

Emlékszem, ahogy a saját gyógyulási folyamatomban rétegről rétegre haladtam az anyasebben rejlő fájdalom és gyász feldolgozásában; emlékszem az értéktelenség érzésére, és arra, hogy meg akartam halni. És abban a hajlandóságban, hogy mindannak a hihetetlen mértékű kétségbeesésnek és fájdalomnak teljes mértékben átadjam magam, tudtam, hogy elérkeztem az aljára. Nem volt ennél mélyebb fájdalom. Az a fájdalom volt a talaj. És azzal, hogy ezen a talajon megálltam, és együtt voltam a legmélyebb fájdalmammal, szabaddá váltam.

Fájdalmunk mély átérzése egyben meg is szabadít magától a fájdalomtól.

Amikor együtt vagyunk a fájdalmunkkal, elkezdjük felismerni, hogy az érzett fájdalom nem az igazi önvalónk. Látni kezdjük, hogy az a nyílt, szerető jelenlét, amit akkor testesítünk meg, amikor a fájdalmunkat átöleljük: az az, aki valójában vagyunk, a valódi identitásunk, ami minden más identitás alatt rejtőzik. 

Az „énként” élés tetőpontja az, amikor „nem-énként” élünk; ez az a tágas, szerető tér, ami szeretetteli tanúja fájdalmunknak és teljes mértékben átöleli azt. Egy egészséges anya is épp így van jelen gyermeke számára. Rupert Spira író szerint a tudatosság olyan, mint egy szobában rejlő tér: feltétel nélkül elfogad mindent, ami benne történik. Hasonlóképpen, az optimális fejlődéshez egy gyermeknek olyan anyára van szüksége, aki feltétel nélkül jelen van számára és elfogadja őt. Ám az anyák is emberek, hibákkal, hiányosságokkal. Így mindnyájan sérülünk valamilyen szinten az anyánk által.

És ez által az elsődleges, ősi, szent seb által arra kapunk hívást, hogy egy ilyen szerető anyává váljunk önmagunk... és az egész élet számára.

Ahogy megtestesítjük a belső anya feltétel nélküli szeretetét, visszakapcsolódunk magához az Élethez. Visszakapcsolódunk ahhoz a születés- és halál nélküli középponthoz, ami folyamatosan újraszületik és meghal, számtalan formában. Ez az evolúciós lépés az, ami az anya-seb fájdalmában rejlik. Nőként abban a hitben növünk fel, hogy a szent erő rajtunk kívül található, ám a gyógyulási folyamat során lassan rájövünk, hogy az, amire a leginkább vágyunk, ami a legszentebb, legtisztább, és örökkévaló, az bennünk van, és mindig is ott volt. Sőt, mi vagyunk az. És nem csak bennünk, vagy néhányunkban él, hanem mindannyiunkban, minden Életben.

És mivel mind össze vagyunk kapcsolódva, minden alkalommal, amikor szeretettel átöleljük a saját fájdalmunkat, aktiváljuk a mindenben élő, mindent átható Egységnek az erejét.

(Bethany Webster írása. Az eredeti cikk itt olvasható: http://www.womboflight.com/the-holy-simplicity-of-sitting-with-our-pain/)

Integrált ÖnMunka Alapcsomag (3 nap kiscsoportos tréning+1X90 perces skype-os egyéni konzultáció), 2016. szeptember 9-11. Részletekért kattints ide.


Érzelmekkel, érzésekkel kapcsolatos bejegyzések ajánlója:








2015. november 26., csütörtök

„Csak Ezt Ne Kelljen Éreznem!” - Bevezető Audio Előadás az Érzelmekről és az Érzésekről



„Nagyon mély hatást gyakorolt rám Andi előadása. Magával ragadó az a belső meggyőződés, ahogyan saját példáját, közvetlen megélését is feltárva adja át a személyes életében szerzett tapasztalatait. Az Emberségünkkel (az érzéseinkkel, testi érzeteinkkel, az Életszagú/ízű mindenféle megéléseinkkel, a jövő-menő gondolatainkkal) való bensőséges, kíváncsi, felszabadító, gyógyító találkozás lehetőségét kínálja nekünk. Több mint három éve élek ezzel a lehetőséggel, és Szívvel-Lélekkel ajánlom megismerésre. Mióta ízlelgetem, alapjaiban változik, tágul a világlátásom, egyre többször fordul elő velem, hogy hálás szívvel mondok köszönetet az életem minden pillanatáért. és egyre gyakrabban tudok a lelkem legmélyéből igent mondani arra, ami éppen van.” (Mayer Móni)

Mikor éreztél bele utoljára a testedben zajló érzésekbe? Mit szoktál tenni akkor, amikor félelem, szorongás, szomorúság, szégyen, vagy más „negatív” érzelem, illetve a hozzá kapcsolódó testi érzet bukkan fel a testedben? Amit mindannyian megtanultunk az az, hogy NE ÉREZZÜK ezeket. Rengeteg címkével, ítélettel, értelmezéssel látódtak ők el születésünk óta, emiatt pedig folyamatosan menekülünk tőlük. Nagyon leegyszerűsítve: folyamatosan menekülünk az Élettől. Következményként pedig folyamatosan jó érzéseket kergetünk. Emiatt sosem tudunk megérkezni az aktuális pillanatunkba, mindig van ellenállni-, küzdeni-, harcolni-, megváltoztatni valónk. Így pedig "csak" annyi történik, hogy kimaradunk abból, amit életnek hívunk.

Ha szeretnél megérkezni az Életedbe, figyelmedbe ajánlom ezt a kb. 40 perces előadást, amit Domján Andrea meghívására tartottam egy Agykontroll találkozón, úgy 150 fős közönség előtt. Szerintem érdemes meghallgatni, nagyon alapvető témákról beszélek benne, sőt rövid gyakorlatokat is végeztünk, amiket Te is megcsinálhatsz.

Az előadást erre a linkre kattintva hallgathatod meg, illetve a feljövő képernyőre jobb egér gombbal kattintva le is töltheted:



Ha még mélyebbre merészkednél magadban, várlak szeretettel Egyéni konzultációs csomagon vagy

Aktuális ÖnMunka Tanfolyamokon




2015. február 16., hétfő

A „Valami baj van velem” Mérgező Szégyenének Gyógyítása: 8-hetes kurzus, Támogató Csoportban, 2015. április 9-től



A „Valami baj van velem” Mérgező Szégyenének Gyógyítása: 8-hetes kurzus, Támogató Csoportban, 2015. április 9-től

A csoport csütörtök délelőttönként találkozik, április 9-től (9.30-12.30) – Részletek lentebb

Szeretettel várlak egy olyan kiscsoportos, 8 alkalmas, támogató Együttlét-folyamatra, mely során felismerheted, hol mindenhol is van jelen az életedben a szégyen, hol mindenhol akadályoz, és mit is tudsz vele kezdeni. Olyan eszközöket tanulunk, melyek segítenek a szégyen feloldásában, az önfeltárásban, az önfelvállalásban, az érzéseiddel, szükségleteiddel, akaratoddal és vágyaiddal való összekapcsolódásban, önmagad szeretetteljes megélésében.

MINDENKÉPP olvasd el a Valami baj van velem Mérgező Szégyene című bejegyzésemet, ahol részletes háttéranyagot találsz.

Birtokba vesszük a testünket, mint érzelmeink, érzéseink terét. Megtanulunk mélyen elcsendesedni, megérkezni az éppen zajló pillanatba. Belekóstolunk az Élő Önvizsgálatokba és a Munkába, tanulunk tisztán, őszintén kommunikálniKapcsolatba lépünk a Belső gyermekünkkel és szeretettel gyógyítjuk. A morfogenetikus mezőt is használatba vesszük. Sírunk és nevetünk. Fogjuk egymás kezét, nézünk mélyen egymás szemébe, átöleljük és megtartjuk egymást, amikor valamelyikőnknek erre van szüksége. Dolgozunk párban és csoportban. Megtanulunk szeretettel fordulni önmagunk felé, meghallani magunkat, és mindennek hangot adni. Semmi nem lesz kötelező, mindenki annyira nyílik meg, amennyire épp engedődik neki. És házi feladatot is fogtok kapni minden alkalomra. J

Szeretnék egy olyan biztonságos, kölcsönösen támogató közeget létrehozni ehhez, ahol minden résztvevő megtapasztalhatja ezt a szépséges folyamatot.

Ajánlom Neked ezt a 8-hetes Támogató Együttlétet:
  • ha bármilyen okból nem vagy rendben önmagaddal
  • ha úgy ismered magad, mint akinek a szégyen az alapidentitásává vált
  • ha értéktelennek, kevesebbnek, rosszabbnak, nem szerethetőnek, képtelennek érzékeled magad
  • ha nem tudsz nemet mondani, felvállalni azt, amit szeretnél
  • ha nem tudod meghúzni a határaidat, nem mered kinyilatkoztatni a szükségleteidet, sőt tán fel sem ismered őket
  • ha úgy ismered magad, mint aki rejtegeti a gyengeségnek vélt érzéseit, tulajdonságait
  • ha gondod van az érzelmeid kifejezésével, átérzésével
  • ha elítéled a „negatív” érzelmeket vagy saját magadat, ha „ilyened” van
  • ha nem érzel, közömbös, melankolikus vagy
  • ha magányosnak, elszigeteltnek érzed magad
  • férfiassági, nőiességi önleértékelési történet esetén
  • megfelelési kényszer esetén, ha mindig a tökéletességre törekszel
  • ha szorongással, depresszióval küzdesz
  • evési rendellenességek, kényszeres evés esetén
  • testkép zavar, fogyókúra-mánia, jojózás, kényszeres sportolás vagy épp teljes önelhanyagolás esetén
  • ha bármilyen szenvedélybetegséged, függőséged van (evés, édesség, szerelem, szexualitás, kapcsolati függőség, munkamánia, stb.)
  • ha rossz embernek, nőnek, férfinak, anyának, apának, párnak, gyereknek hiszed magad
  • ha valamiért nem tudsz megbocsátani magadnak, bűntudat gyötör
  • ha valakinek nem tudsz megbocsátani
  • ha félsz a jövőtől, nem mersz lépni, változtatni
  • ha elakadtál az életben, beleragadtál egy bizonyos élethelyzetbe
  • ha már teljesen belefáradtál és mindent kilátástalannak érzékelsz
  • ha intenzív spirituális keresésbe, önfejlesztésbe menekültél az élet elől
  • ha egy olyan támogató közegre vágysz, ahol önmagad lehetsz
  • ha éppenséggel tartasz attól, hogy kapcsolatba lépj másokkal és megoszd önmagadat

Csütörtök délelőtti csoport: 2015. április 9. – 9.30-12.30-ig, 8 héten keresztül

Miből áll a 8-hetes kurzus:
  • 8 héten keresztül 8 csütörtök délelőtt  kiscsoportos Együttlét (max. 8 fő).
  • A kurzus ideje alatt igénybe vehetsz egy 3 alkalmas egyéni csomagot is, 3 X 75 perces konzultációt, választásod szerint. (Egyéni konzultációk elsősorban skype-on, kivételes esetben személyesen. Velem, vagy okleveles facilitátor kollégáim valamelyikével.) Az egyéni konzultációt mindenképp ajánlom egyéni élethelyzeted, problémád mélyebb feltárására és feldolgozására.
  • Ingyenes segítő fórum zárt Facebook csoport formájában csak a csoporttagoknak.
  • A kurzus végére a csoporttagok már egymással is képesek lehetnek hatékonyan dolgozni a csoportos alkalmak között, így a folyamat még intenzívebbé válik.

Részvételi díj a 8 hetes kurzusra:
  • 8 x 3 óra kiscsoportos Együttlét: 36.000Ft (alanyi ÁFA-mentes)
  • Választható egyéni konzultációs csomag, 3x75 perc: 24.000Ft

Létszám: 6-8 fő

Részvétel előfeltétele: Nincs, ez kezdő kurzus (is). Amennyiben nem voltál Élő Önvizsgálatok és/vagy Munka Alapcsomagon, a kurzus ideje alatt javasolt 1-1 kedvezményes árú gyakorlónap elvégzése, erről részletek később.

Jelentkezési határidő: március 15.

Jelentkezni itt tudsz, telefonszámot is küldj: andi.oravecz@gmail.com

Kiscsoportos Támogató Együttlétek helyszíne: XIV. Budapest, Kalocsai u.
Egyéni konzultációk elsősorban skype-on, kivételes esetben személyesen.

Fizetési ütemezés:
  • 20.000 Ft helyfoglaló előleg a jelentkezésed megerősítéseként
  • 16.000 Ft a kurzus kezdetéig
  • Az egyéni csomag bármikor kérhető a kurzus során, ennek fizetése folyamatosan, ha valaki igénybe veszi.

Ha inkább kétnapos, csoportos formában érkeznél meg hozzánk, várunk szeretettel a rendszeresen induló Byron Katie Munka Alapcsomagon és a Tanulj meg ÉREZNI - Scott Kiloby-féle Élő Önvizsgálatok Alapcsomagon. Az Alapcsomagok után Mélyítő kurzuson és tematikus tréningeken tudsz tovább dolgozni. Mindezt segítő közegben, a csoport erejével támogatva tudod megtenni. Ne halogasd tovább saját magad!

Figyelmedbe ajánlom még az ÖnMunka blog majd’ 400 bejegyzését az elmúlt több mint 4 évből.

Várlak szeretettel.

Andrea