A következő címkéjű bejegyzések mutatása: belső gyermek gyógyítása. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: belső gyermek gyógyítása. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. március 27., hétfő

Jeff Foster Szösszenetek 3.



Eljött az ideje, hogy az utóbbi időkben a FB-ra fordított és posztolt Jeff Foster írásokat egy csokorba gyűjtsem ide a blogra. Így nem sikkadnak el és könnyebben előkereshetők. Nagyon üdítőek mindig, hála Jeffnek az odaadó munkásságáért és a belőle áradó szavak leírásáért. Váljanak Egész-ségetekre! 💝 (Korábbi Jeff gyűjtemények itt és itt.)

CSESZD MEG A FELTÉTEL NÉLKÜLI SZERETETET
Cseszd meg a feltétel nélküli szeretet.
Nem tudod elérni.

Lehetetlen egy cél,
ami erőszakot fakaszt benned.

Azt azonban megteheted, hogy
átöleled
a szeretésre irányuló tökéletlen kísérleteidet,
a szeretet utáni feltételes kutatásodat,
az ideálok elérésében vallott kudarcaidat,
a bánatodat, a félelmedet,
a szépséges szégyenérzetedet,
az eksztázisodat és az agóniádat,
a szeretetről örökölt elképzeléseidet,
a kusza, mélyen feltételes emberi szeretetet,
feltétel nélküli
jelenbeli
tudatos megtapasztalásban.

Barátom, itt még a feltétel nélküli szeretésben
elszenvedett bukásod is szívesen látott,
feltétel nélkül.

És ez a feltétel nélküli szeretet
valódi jelentése.
(Jeff Foster)



„Nem tudsz valóban meggyógyulni, amíg nem öleled magadhoz mindazt, ami még gyógyulatlan benned. Nem tudsz addig valóban szeretni, amíg nem szereted a szeretetre való képtelenségedet is. Nem ismerheted meg a valódi szabadságot, amíg fel nem fedezed, hogy még az is hatalmas ajándék, amikor nem érzed szabadnak magad.” (Jeff Foster)


NEM MINDEN A TE KIVETÍTÉSED!
 „Minden a te kivetítésed!” – mondják.
Hát, nem.
Nem mindig a te kivetítésed.

Van olyan, hogy a másik személy
VALÓBAN dühös, szomorú vagy fél,
vagy épp téged ítél.
Vagy hazudik.
Vagy önmagától menekülvén
téged szégyenít meg.

Időnként valóban megbízhatsz
az érzéseidben, a zsigeri megérzésedben,
az ösztönödben.

Van, hogy már nem arról szól a dolog, hogy még többet kell magadon dolgoznod, még inkább meg kell tisztítanod a kivetítéseidet, hanem egyszerűen arról, hogy beleállj a saját igazságodba, ismerd meg magad még mélyebben, és érvényesítsd a saját, sebezhető, emberi megtapasztalásodat.

És igen.
Előfordul, hogy totálisan kivetítesz.
Hogy egyáltalán nem látsz tisztán.

Van, hogy az tényleg a TE dühöd,
szomorúságod vagy félelmed.
A saját helytelen értelmezésed.
A saját feldolgozatlan nyersanyagod,
amit a ’másikra’ dobálsz
(aki valójában te vagy).

Keresned kell az igazságot
minden egyes pillanatban.
Nincs hozzá képlet. Nincs térkép.
Az igazság élő!

Légy önmagad tudatában, légy jelen annak, ami épp ott van.
Ne elégedj meg könnyű válaszokkal.

Légy hajlandó valóban NÉZNI.
Alázatos, nyitott szemekkel.
(Jeff Foster)


AZ AMATŐRSÉG ÖRÖME
A szakértők a fejükbe ragadnak.
És így beoltják magukat a kreativitás ellen.
A szakértőknek mindenre van megoldásuk, az életet mégsem ismerik!

De Te amatőrnek születtél!
Úgyhogy legyél amatőr.
Az amatőrizmus közelebb áll a valódi természetedhez.

Az ’amatőr’ azt jelenti, ’szerelmes’.
A szerelmes ’nem kevesebb’, mint a szakértő.
A szerelmes egyszerűen a nyers tapasztalás közelségében él,
a létezés csodájának közelségében.

A szerelmes elbűvölt.
A szerelmesnek nincsenek válaszai.
A szerelmes túlságosan is szereti a kérdéseket.
És a kétségeket..
És az élvezetet, a fájdalmat, a zavarodottságot, a bánatot is.

A szerelmes ismeri a hibázás örömét.

A szakértő okos koncepciókba menekül.
Az amatőr beengedi az élet teljességét.
Az amatőrnek nincs elképzelése arról, milyennek kéne lennie az adott pillanatnak.
Az amatőr nincs ellenállásban.
Ezért aztán szabadon áramlik, belelágyulva a fájdalomba.
És teljességgel szeret, még akkor is, ha az fáj.

A szakértőt gyakran megvakítja a tudása,
hideggé és távolivá teszi.
A szakértő a szakértelmébe menekül el,
’tanítót’, ’gurut’ vagy ’terapeutát’ játszva,
miközben a mélyben egy rémült kisgyerek.

Most már tudod,
miért is érezted magad mindig amatőrnek,
és miért ’lógsz ki a sorból’,
és miért láttad magad mindig ’kevesebbnek, mint’.

Mert az amatőr jelenlét.
Friss, nyitott, ártatlan, tágra nyílt szemű, kíváncsi és élő.
És ez az, ami vagy.
És ez nem ’kevesebb, mint’.
Ez maga a tiszta élet. Így tudsz szeretni.

Állj hát bele az amatőrizmusodba. Nagy értékkel bír.
Gyógyító erő egy szakértelemtől megőrült világban.

Barátom,
az egyetlen dolog,
amiben mindig is szakértő voltál az,
hogy önmagad légy.
Eredeti, egyedülálló,
törékeny és mégis gyönyörű.
És végtelenül életteli.

Totálisan amatőr vagy,
és ez a legnagyobb erőd!
(Jeff Foster)


HOGYAN (NE) NYISD MEG A SZÍVED

Kérlek, NE PRÓBÁLD megnyitni a Szívedet most. Ez az épp aktuális tapasztalásod elleni finoman agresszív törekvés lenne. Soha ne mondj olyat egy zárt szívnek, hogy ki kell nyílnia; ettől csak még szorosabbra zárul. Megérzi az ellenállásodat, és így védi magát. A szív csak akkor nyílik, amikor a körülmények megfelelők; a nyitásra irányuló követeléseid bezárulást fognak eredményezni. Ebben rejlik a szív végtelen intelligenciája.
Ehelyett hajolj meg Szíved előtt, abban az állapotában, ahogy épp van. Ha zárva van, hagyd, hogy zárva legyen; szentesítsd ezt az állapotot. Hagyd, hogy biztonságban érezze magát így; elég nagy biztonságban még ahhoz is, hogy épp ne érezze magát biztonságban. Bízz meg abban, hogy amikor a szív készen áll, és egyetlen pillanattal sem korábban, ki fog nyílni, mint egy virág a nap melegétől. A szívet nem lehet sürgetni.

Bízz meg a nyílásban és a záródásban; a kitágulásban és az összehúzódásban; ez a szív lélegzésének módja; biztonságos, nem biztonságos, biztonságos, nem biztonságos; az emberlét gyönyörűséges törékenysége; a legtökéletesebb szeretetben megtartva. (Jeff Foster)


Az ÖnMunka lényege az önkapcsolódás, az önfelnevelés, az önfelismerés, az önmagadért való felelősségvállalás és az önszeretet. Ha felém hoz az utad, szeretettel látlak Egyéni konzultációs csomagon vagy csoportos formában:


Integrált ÖnMunka Alapcsomag (3 nap kiscsoportos tréning+1X90 perces skype-os egyéni konzultáció) 2017. április 28-30. Részletekért kattints ide.

2016. augusztus 17., szerda

Az Önfelnevelésről – A Mérgező Szégyen Gyógyítása 2.




„Tíz évvel ezelőtt olyan felfedezést tettem, ami alapvetően megváltoztatott mindent az életemben. Nevén neveztem életem legnagyobb démonát, a szégyent. Tudatára ébredtem annak, hogy a szégyen milyen elsöprő, romboló hatással van az életemre. Rájöttem, hogy egész életemben rabságban tartott. Olyan volt, mint egy függőség, ami időnként kitört belőlem. Durvább és kifinomultabb módszerekkel igyekeztem elfedni, ugyanakkor továbbadtam a családtagjaimnak, a klienseimnek és a tanítványaimnak. A szégyen volt az a tudattalanban rejtező démon, amiről sosem tudtam korábban.” (John Bradshaw: A mérgező szégyen gyógyítása)

A legtöbb felnőtt korú ember ma nem (teljesen) felnőtt. Mindannyiunkban működnek kisebb-nagyobb intenzitású gyermeki beragadások (sebzett belső gyermek), azokban erőteljesebben, akikben mélyen internalizálódott a mérgező szégyen. Hétköznapi életünk során, kapcsolatainkban, konfliktushelyzeteinkben pedig leginkább ezek a megszégyenült gyermeki részeink és működéseink lépnek működésbe. Valamikor ők nagy szolgálatot tettek nekünk, védelmet nyújtottak, szükségünk volt rájuk a pszichológiai értelemben vett túléléshez, de felnőttként már érdemes meggyógyítani őket, mert csak így válnak számunkra hozzáférhetővé a valódi érett választások. John Bradshaw könyveit azért is szeretem, mert a saját útját, a saját mérgező szégyenéből való kigyógyulását és önfelnevelését - „emberré válását” - is részletesen leírja. Ma egy újabb részletet olvashattok A mérgező szégyen gyógyítása című könyvéből (Első rész itt.). Utána pedig összegyűjtöttem, mik is a felnőtt, érett személyiség jellemzői. (Ahhoz, hogy felnőjünk, az agyunknak is szó szerint meg kell érnie, erről majd írok még egy későbbi bejegyzésben.)

Integrált ÖnMunka Alapcsomag (3 nap kiscsoportos tréning+1X90 perces skype-os egyéni konzultáció), 2016. szeptember 9-11. Részletekért kattints ide.

„Tíz évvel ezelőtt olyan felfedezést tettem, ami alapvetően megváltoztatott mindent az életemben. Nevén neveztem életem legnagyobb démonát, a szégyent. Tudatára ébredtem annak, hogy a szégyen milyen elsöprő, romboló hatással van az életemre. Rájöttem, hogy egész életemben rabságban tartott. Olyan volt, mint egy függőség, ami időnként kitört belőlem. Durvább és kifinomultabb módszerekkel igyekeztem elfedni, ugyanakkor továbbadtam a családtagjaimnak, a klienseimnek és a tanítványaimnak. A szégyen volt az a tudattalanban rejtező démon, amiről sosem tudtam korábban.

Az által, hogy felismertem a működését, megláttam, hogy a szégyen egyike az emberi élet legrombolóbb erőinek. A szégyen megnevezésével uralmat szereztem felette. A szégyen önmagában nem rossz. Normális emberi érzelem. Sőt, a valóban emberi léthez szükségünk is van rá. A szégyen emberi korlátaink között tart minket, engedélyt ad, hogy emberek legyünk. Figyelmeztet, hogy nem vagyunk istenek. Az egészséges szégyen az alázat alapja, a spiritualitás forrása.

Az egészséges szégyen figyelmeztet a határainkra. Emlékeztet rá, hogy embernek lenni annyi, mint korlátok között élni. Valójában, az emberi lét lényegét tekintve korlátozott. Egyetlen embernek sincs, és nem is lehet korlátlan hatalma. Azok a guruk, akik végtelen hatalmat ígérnek, hamis reményt keltenek bennünk. Programjaik, képzéseik nem minket tesznek gazdagabbá, hanem kizárólag őket. Hamis énünket szólítják meg, és a bennünk élő mérgező szégyenből táplálkoznak. Mi, emberek végesek vagyunk, „tökéletesen tökéletlenek”. A korlátoltság emberi természetünk alapvető vonása. Komoly következményekkel járhat, ha nem vagyunk hajlandóak elfogadni ezt a tényt.

Felfedeztem, hogy a szégyen, egy egészséges emberi érzelem, könnyen átalakulhat létállapottá. A szégyen, mint állapot eluralhatja a teljes identitásunkat, ami azt jelenti, hogy alapvetően rossznak és selejtesnek tartjuk magunkat. Amint a szégyen identitássá alakult, mérgezővé válik és megfoszt emberi mivoltunktól. A mérgező szégyen elviselhetetlen, ezért szükségszerűen előhívja az azt elfedő hamis ént. Mivel úgy érezzük, hogy valódi énünk hibás és selejtes, szükségünk van egy hamis énre, ami nem ilyen. Ha a hamis én átveszi az uralmat, pszichológiai értelemben. megszűnünk autentikus emberként létezni.

A hamis én kialakításának folyamatát Alice Miller „lelki gyilkosságnak” nevezi. A hamis én elhiteti velünk, hogy többek vagy kevesebbek vagyunk, mint emberek. A mérgező szégyen a tanult családon belüli erőszak elsődleges formája, ami tönkreteszi az életünket. A legtöbb érzelmi zavar gyökerénél a mérgező szégyent találjuk. Mint Gershen Kaufman írja: „A szégyen számos összetett és kellemetlen lelkiállapot forrása, melyek között megemlíthetjük a depressziót, az elidegenedést, az önbizalomhiányt, a magányt, a paranoid és skizoid személyiségzavart, a kényszerességet, a hasítást, a perfekcionizmust, a kisebbrendűségi érzést, az alkalmatlanság és kudarc érzését, valamint a borderline és narcisztikus zavarokat.”

A mérgező szégyen a váratlan lelepleződés gyötrelmes belső élménye. Mintha mély sebet ejtettek volna a bensőnkön. Elválaszt minket önmagunktól és másoktól is. Az egyénnek, aki a szégyent teljesen belsővé tette, meggyőződése, hogy ő maga eredendően hibás, silány és selejtes. Ez az érzés annyira fájdalmas, hogy elfedésére különböző sorskönyveket (stratégiákat) találunk ki. Ezekre a sorskönyvekre vezethető vissza az erőszak, a bűnözés, a háborúk, valamint a függőség minden formája.

Amikor a szégyen mérgező lesz, megtagadjuk önmagunkat, így viszont különböző álcákra van szükségünk. A mérgező szégyen sokféle öltözetben és álruhában megjelenhet. Kedveli a sötétet és a titkokat. Épp e sötét, titkolózó vonása miatt sikerül elkerülnie figyelmünk reflektorfényét. Mivel a mérgező szégyen a sötétben bujkál és álcázza magát, tudatos erőfeszítésre van szükség, hogy leleplezzük különböző megnyilvánulásait és elterelő hadműveleteit.”

(John Bradshaw: A mérgező szégyen gyógyítása)

Fontos tudatosítanod magadban újra meg újra, hogy nem szégyen mindezt önmagadban is felismerni. Sőt! Ez nyitja meg a lehetőséget számodra, hogy végre összekapcsolódj saját magaddal és meggyógyítsd a benned élő sebzett kisgyerek fájdalmát.

Képes vagy-e kíváncsian, felfedezőn rácsodálkozni önmagadra? Tudsz-e őszintén megérkezni oda, ahol épp vagy? Képes vagy-e őszintén szembenézni a félelmeiddel, fájdalmaiddal? Képes vagy-e türelmet és elfogadást nyújtani magadnak, nem pedig ítélkezni önmagad felett?

Saját tapasztalatom fényében a következő jellemzők fejlődnek ki bennünk, ha elvégezzük a belső munkánkat, és ezáltal sebzett gyermekből érett felnőtté válunk. Ez egyfajta közös emberi „moralitás”, ami természetes, nem pedig egy csinálás. Ne  előírásként, hanem iránytűként tekints rá. Ne egy újabb elérendő ideálként értsd. Próbáld ne azt kiolvasni belőle, hogy te hiányos, rossz, béna vagy, és hogy mennyi dolgod van még, vagy hogy ezt neked úgysem fogod sosem elérni. Nem kell semmit sem elérni. Teljesen máshogy érdemes közelíteni: SZERETNÉM-E FELFEDEZNI ÖNMAGAM? KÍVÁNCSI VAGYOK-E ÖNMAGAMRA:


A felnőtt, érett személyiség jellemzői:

  • ·         Érzelmi intelligencia: képes az érzelmek és érzések felismerésére, kommunikálására és átérzésére. Képes mások érzelmeit megengedni, jóváhagyni, érvényesíteni.
  • ·         Szükségleti intelligencia: képes a szükségletei felismerésére, kommunikálására és adaptív kielégítésére, nem függőségek formájában.  Képes mások szükségleteit tiszteletben tartani és elfogadni, de nem feltétlenül „szolgálja ki” őket.
  • ·         Kötődés, intimitás, egyedüllét: képes a kötődésre, elköteleződésre, a mély és őszinte kapcsolódásra. De képes az egyedüllétre is, jól van önmaga társaságában.
  • ·         Empátiás készség.
  • ·         Sebezhetőség: képes önmagát őszintén megosztani és feltárni a megfelelő környezetben és személynek; mer „megsérülni” és fájni.
  • ·         Saját vélemény, nézőpont: képes véleményt, ezt kommunikálni, de rugalmas. Képes mások véleményének, nézőpontjának meghallgatására, elfogadására, gyakorolja a ’lehet más a véleményünk’ megközelítést.
  • ·         Tiszta, nyílt kommunikáció.
  • ·         Önreflexió képessége.
  • ·         Erős, fejlett, de átjárható én-határok.
  • ·         Önrendelkezés, autonómia, felelősségvállalás, kompetenciatudat.
  • ·         Döntésképesség. Cselekvőképesség.
  • ·         Önuralom. Indulat-kontroll. Vágyak késleltetésének képessége.
  • ·         Önismeret folyamatos mélyítése.
  • ·         Önelfogadás, önbecsülés, egészséges önértékelés.
  • ·         Humorérzék.
  • ·         Kreativitás. Együttműködés képessége. Elhivatottság, elkötelezettség a számára fontos dolgokban és területeken.
  • ·         Reziliencia: annak a készsége, hogy testi-lelki szenvedés, megrázkódtatás után képes visszanyerni a stabilitást.
  • ·         Annak a felismerése, mi az ő dolga, de mi nem az.
  • ·         Nem hiányból működik, mert már „megvan önmagának”.


„Haladó” készségek:
  • ·    A magamról és a másokról szóló gondolataim felismerése és megkérdőjelezése az életünk egyik legfontosabb készsége, amit sehol nem tanítanak meg nekünk. Megkérdőjelezni annyit tesz, mint tudatosulni arra, hogy valakiről, valamiről vagy önmagunkról épp mit gondolunk, hiszünk, feltételezünk, aztán megállni egy pillanatra, és feltenni azt a nagyon egyszerű kérdést magunknak, hogy "Teljes bizonyossággal TUDHATOM-E, hogy amit épp hiszek, az tényleg úgy van?" Tapasztalatom szerint az ÖSSZES emberi konfliktus oka a megkérdőjelezés hiánya, annak a készségnek a nem gyakorlása, hogy felülvizsgáljuk, mi is történik egy helyzetben VALÓJÁBAN, és milyen elképzelések, értelmezések vetülnek rá arra, ami épp történik. A legártatlanabb, legszeretetteljesebb élethelyzetek tudnak így a pillanat tört része alatt tönkre menni, kapcsolatok megszakadni, emberek egymástól eltávolodni. Miközben az egész egy FÉLREÉRTÉS.
  • ·        Annak a tudatossága, hogy nem vagyok azonos a gondolataimmal és az érzéseimmel, hanem képes vagyok ezeket megfigyelni és átengedni, és nem ők határoznak meg engem.
  • ·         - Megérkezés és megpihenés a jelen pillanat megtapasztalásába. Az érzékszervi érzetek és a légzés ajándékának átélése.
  • ·         Testtudatosság, kommunikáció a testemmel, annak jelzéseivel, tüneteivel.


Szeretem Virginia Satir megfogalmazását is a témában:

"Az évek során kialakult bennem egy kép arról, hogy milyen is az az ember, aki emberi módon él. Olyan, aki érti, értékeli és fejleszti testét, mert szépnek és hasznosnak találja. Olyan, aki igaz és becsületes magával és másokkal; meleg, szerető viszonyban van magával és másokkal. Hajlandó kockázatot vállalni, kreatív, kompetens, és változtat, ha a helyzet úgy kívánja. Képes alkalmazkodni az újhoz úgy, hogy megtartja a régiből a hasznosat, és eldobja, ami már nem az. Mindezek együtt olyan embert körvonalaznak, aki testileg egészséges, szellemileg éber, érző, szerető, játékos, hiteles, kreatív, produktív, felelős emberi lény. Olyan, aki szilárdan áll a saját lábán, aki mélyen tud szeretni, tisztességesen és hatékonyan tud küzdeni. Olyan, aki egyaránt jó viszonyban van gyengédségével és keménységével is, és tudja a kettő közötti különbséget." (Virginia Satir)

Várlak szeretettel, ha belefáradtál a keresésbe, a menekülésbe. A gyógyulás odabent vár, az érzelmeiddel és érzéseiddel való mély találkozásban. Amíg ez nem történik meg, addig mindig keresni és menekülni fogsz. Ha elérkezett az időd erre a mély találkozásra, csatlakozz hozzánk:

Integrált ÖnMunka Alapcsomag (3 nap kiscsoportos tréning+1X90 perces skype-os egyéni konzultáció), 2016. szeptember 9-11. Részletekért kattints ide.