Hogyan Csupaszít Boldoggá Byron Katie Munka-Módszere 2.

„A Munka mindig kevesebb történetet hagy meg benned. Ki lennél a történeted nélkül? Sosem tudhatod, amíg meg nem vizsgálod. Nem létezik olyan történet, mely Te lennél, vagy ami feléd vezetne. Minden történet tőled elfelé vezet. Fordítsd meg őket; csináld vissza az összeset. Te az vagy, aki akkor marad, amikor a történet megértésre lel.” (Byron Katie)

 

Két héttel ezelőtt olvashattátok ennek a gyűjteménynek az első részét, mostanra összerakosgattam a maradékot. Ez a két bejegyzés így egy nagyon alapos összefoglalást nyújt arról, mi minden változásra számíthatsz, ha beépíted az életedbe a rendszeres önvizsgálatot. A cikk első részét itt találod, azoknak is ajánlom fekfrissítésre, akik már olvasták:

http://www.onmunka.blogspot.com/2012/04/hogyan-csupaszit-boldogga-byron-katie.html

 

És akkor a folytatás:

 

7. Nem Akaródzik Többé Kritizálnom Másokat

 

A Munka pont a „másik ember”, a „külvilág” megítélésén és jó alapos megkritizálásán alapszik, hiszen mindaz, amit „kint” érzékelünk, a saját elménk kivetítése. A kritizálás és ítélkezés a jól-tudom lételeme, minden pillanatban összehasonlít, és ha „rosszabbat” talál, mint, aminek ő gondolja magát, akkor győztessé avathatja magát. És kicsit jól is érezheti magát, fellélegezhet abból az elkeseredettségből, amikor másokat érzékel jobbnak. Életünk nagyon korai szakaszában tanuljuk meg azt, hogy valami nincs rendben velünk, ezért aztán folyamatosan kint kell erre bizonyítékot találnunk, és ugyanúgy az ellenkezőjére is, hisz bizonyos egyensúlynak kell fenntartódnia. Ez az egyensúly a felsőbbrendűség és az alsóbbrendűség folyamatos váltogatásából áll. És amíg nincsenek megkérdőjelezve az alsóbbrendűségemet okozó gondolataim, addig teljesen természetesen működteti az elmém a folyamatos kritizálást és ítélkezést. Ezért nem lehet csak úgy abbahagyni mások kritizálását. És hülyeség is lenne, mert önmagam legegyszerűbb felismerésétől fosztanám meg magam, mivel mindaz, amit odakint érzékelek, a saját magamról alkotott történeteim kivetülése. A Munkában a kritizálást és ítélkezést nyersanyagként használjuk, megkérdőjelezzük, majd a megértés fényében ezek a kritikák elenyésznek, így válunk idővel kritikamentessé. De amíg még kritizál az elmém, addig pont ez a dolga, nekem pedig semmi más dolgom nincs, mint ezeket a kritikákat észrevenni és megkérdőjelezni a Négy kérdéssel.

 

Ki lennék a történetem nélkül, hogy már nem kéne kritizálnom másokat?

 

8. Nem Gyártódnak Többé Címkék a Fejemben

 

A címkegyártás nagyon hasonlít az előző pontban vázoltakhoz. Főként az olyan címkékről van szó, melyek a jó és rossz polaritását fejezik ki. A Munka rendszeres végzésének következtében meglátok magamban minden „jót” és „rosszat”: megismerkedem önző és önzetlen, türelmes és türelmetlen, lusta és szorgalmas, erős és gyenge, kitartó és feladós, stb. önmagammal, és mindez még meg is kérdőjelezem. Vagyis a dualitás, a kettősség „fölé emelkedik” az elmém, nem fogja tudni duálisnak értelmezni a Valóságot. Ennek értelmében a címkézés ugyancsak önmagától fogva marad abba.

 

Ki lennék a történetem nélkül, hogy a címkékkel valami baj van?

 

9. Nincs Többé Igényem Arra, hogy Jó Benyomást Tegyek Másokra

10. Elengedődik a Megfelelési Kényszerem

 

Születésünktől fogva rengeteg olyan gondolatba csimpaszkodunk bele, melyek arról szólnak, hogy ha nem teszünk jó benyomást másokra, ha nem vagyunk kedves, aranyos, jó gyerekek, akkor nem fognak minket szeretni, elfogadni, megbecsülni. Iskolás korunkra ez már vérünkké válik, és az oktatási rendszerünkben tapasztalható versenyrendszer ennek hihetetlenül pontos tükrét tartja számunkra. Ami pl. az óvodákban és iskolákban zajlik, amilyen hozzáállású tanítók és tanárok foglalkoznak gyermekeinkkel, az nem az iskolarendszer és a tanárok hibája. Mivel ősidők óta hisszük azt, hogy akkor vagyunk jók és elfogadhatók, ha úgy csinálunk, ahogy mások várják tőlünk, ezért a külvilágnak is ezt kell visszatükröznie számunkra.

 

Amíg elhiszem ezeket a megkérdőjelezetlen gondolatokat, nincs esélyem elindulni másfelé, mint amerre a „külső” elvárások irányítanak, hisz azon nyomban beindul bennem a félelem, hogy elveszítem mások szeretetetét, elfogadását, nagyrabecsülését. És még ha lázadásból el is indulok a „saját utamon”, mondván, hogy borzasztó, ahogy a szüleim, társadalmam gondolkodik, él és elvár, addig ELLENÁLLÁSBÓL fogok működni. Én is szeretetlennek érzem majd magam, és nem fogom tudni szeretni azokat az embereket, rendszereket, intézményeket, stb., melyek a történetem szerint rám akarják erőszakolni az értékeiket, látásmódjukat. Amíg ellenállásban vagyok, addig ÉN AKAROM RÁJUK ERŐSZAKOLNI az én utamat, így tartom magamat elkülönülve tőlük, a Valóságtól (ahol még ezek a rendszerek működnek), és saját magamtól.

 

A kapcsolatom saját magam tökéletességével szakadt meg még nagyon korán, megint csak automatikus következményeként a „Nem vagyok elég jó” és a „Valami baj van velem” gondolatok bevésődésének. És amint „elvesztem” saját magam számára, fordultam automatikusan kifelé, hogy onnan szerezzem meg azt, ami a történeteim szerint nincs meg nekem: a szeretetet, elfogadást, nagyrabecsülést. Fontos, hogy a történeteim szerint hittem ezt el, és CSAK ELHITTEM, de nem így történt valójában: még mindig ugyanúgy megvagyok magamnak, mint voltam, csak ennek a tudatosságára, a megtapasztalására zárt le az elmém az elhitt gondolatok által.

 

Vagyis, ha feldolgozom az összes olyan hiedelmemet, melyek szerint valami baj van velem, nem vagyok szerethető, meg kell felelnem másoknak azért, hogy szeressenek, stb. (hatalmas kupac), akkor magamtól jutok vissza magamhoz. És innentől kezdve megszűnik a külső megerősítés iránti vágyam, mert már önmagam által fogom szeretve érezni magam. Nem fog többé megérinteni, ha valaki esetleg nem kedvel, nem szeret, ilyen vagy olyan véleménye van rólam, mert már nem nyomódnak be a gombjaim. Szép sorban felfedezem az összes maszkot és szerepet, melyeket azért öltöttem fel, hogy megkedveltessem magamat a külvilággal, majd ezek megvizsgálása után, a maszkok és szerepek önmaguktól fognak leesni rólam. Pont akkor, amikor már nincs szükségem rájuk. Mert addig engem szolgálnak, így érzem magam biztonságban. Haragudhatsz a maszkjaidra és szerepeidre, de ezzel nem jutsz közelebb magadhoz. Fedezd fel őket, fogadd el, hogy fontos megerősítő szerepet játszottak az életedben, és figyeld, mi történik velük, ha kívácsian elvégzed rájuk a Munkát.

 

Ki lennék a történetem nélkül, hogy úgy kell élnem az életemet, ahogy szerintem mások várják tőlem? Ki lennék a történetem nélkül, hogy jó benyomást kell tennem az emberekre?

 

11. Megengedődik, hogy Ellenállás Nélkül Haladjak a Változással

 

Amíg tele van az elmém tudattalan hiedelem-programokkal, addig ezek minden pillanatban kivetülnek a külvilágba. Bármilyen helyzetbe kerülök, azonnal a szűrőimen keresztül fog számomra megmutatkozni a világ és a benne felbukkanó emberek. Így aztán folytonos „húzd meg-ereszd meg” játékot fog játszani az elmém: amikor épp semmi olyasmi nem történik, amivel konfliktálódom, akkor ellenállás nélkül teszem a dolgom. Amikor viszont a dolgok nem úgy történnek, ahogy azt szeretném, és előbukkannak az ide kapcsolódó hiedelmeim, akkor behúzódnak a fékek, beleütközöm a SAJÁT FALAIMBA. Természetesen azt fogom érzékelni, mintha azt a falat valaki más rakta volna oda elém, ezért majd jól haragszom is rá, és ez még jobban visszafog a haladásban, az áramlásban.

 

Tán már elég unalmas, ahogy azt ismételgetem, hogy minden helyzet és minden nehézségnek látszó esemény, hülyének tűnő ember az én önfelismerésemet szolgálja: a saját épülésemre és tisztulásomra tudom mindezt használni, ha tudatosítom, milyen gondolatokhoz ragaszkodom az adott helyzetben, majd megkérdőjelezem őket. Így hamarosan ellenállás nélkül fogok haladni az eseményekkel a változással, de nem azért mert úgy döntöttem, hogy „Változnom kell”, hanem mert felfedeztem és kitisztítottam mindent, ami a változás útjába áll, az élettel való áramlás útjába áll.

 

Ki lennék a történetem nélkül, hogy változnom kell? Ki lennék a történetem nélkül, hogy folyton áramolnom kell és jelen kell lennem?

 

12. Elengedődnek a Félelmeim

 

Az eredeti cikk, mely ugyebár utasítások formájában közölte, mi mindent kell tennünk ahhoz, hogy boldogok lehessünk ebben a pontban a következők szerepeltek: „Engedd el a félelmeidet. A félelem csupán illúzió, nem is létezik – te hoztad létre. Az egész csupán az elmédben létezik. Állítsd helyre a belsőt, és a külső is a helyére fog kerülni.”

Nos, pont ez az az - elnézést a szóért – agyrém jótanács (az összes eddig vázolt ponttal egyetemben), amivel évtizedek óta bombáz minket minden ezo-spiri-pszicho okoskönyv és cikk. Nálam már nagyon tele volt a padlás ezekkel a típusú jótanácsokkal, és csak még frusztráltabb lettem tőlük, hiszen evidenssé vált, hogy én valamit nagyon nem tudok, amit mások biztos igen. Mások biztos képesek elengedni a félelmeiket csak úgy varázsütésre, a cikk vagy könyv szerzőjét beleértve, csak érdekes mód senki nem osztja meg velem azt a módszert, ahogy ez valóban megvalósíthatóvá is válik számomra.

 

A Munka pont ilyen módszer. Amíg a félelmem megkérdőjelezetlen, addig igen ideges leszek azaktól a szavaktól, hogy „csupán illúzió”, hisz az elmém folyamatosan vetíti a félelem által beindított elmemozit is, amitől aztán még jobban fogok félni. A Négy kérdés és megfordításokkal bármikor közbeavatkozhatom ebbe a folyamatba, saját magam tudom megkérdőjelezni a félelmemet okozó gondolataimat, így abbamarad a mozi. És láss csodát, a félelem is ellhagy. Nem én hajítom ki őt. Ez nem lehetséges, amíg elhiszem, amit hiszek.

 

Ki lennék a történetem nélkül, hogy nem kéne már félnem?

 

13. Elengedődik a Múltam

 

Rengeteg minden miatt köthet a múltam, többek között:

 

- azért, mert haragszom valakire, és nem tudok megbocsátani neki

- azért, mert haragszom magamra, bűntudatom van, mert szerintem valami szörnyű hibát vétettem, ami miatt egész életemben bünhődnöm kell (no, meg persze még utána is…)

- azért, mert valami csodálatos történt, aminek már vége, és én ezt visszavágyom

 

Ezek már megint nem olyasmik, amiket csak úgy hipp-hopp elengedek. Erre építettem fel az életemet, az identitásomat, nem hagyja magát ez a csomagocska csak úgy ledobni. Hiszen tőle kapom a biztonságomat, mert így legalább tudom, hogy ki vagyok. Az, aki… Amíg ettől az identitástól kapok támaszt, bármily furcsának tűnjék is, addig nem tudom „elengedni” a múltam. Ha viszont összeírom, hogy szerintem ki-mit csinált, mit kellett volna másképp, stb., majd alaposan megMunkázom az összes gondolatomat, akkor a múltam szép fokozatosan, a számomra biztonságos tempóban elengedődik. Hiszen úgyis csak egy történet. Ami csupán a fejemben létezik… De erre saját magamnak kell rájönnöm, a Munka pedig segít benne.

 

Ki lennék a történetem nélkül, hogy már nem kéne rágódnom a múlton?

 

14. Elengedődnek a Ragaszkodásaim

 

A ragaszkodásaink is egy aranyos mumus. „Engedd el a ragaszkodásaidat!” Olvastad már ezt valahol netalántán? És aztán olyan erősenn próbáltad és próbáltad elereszteni őket, hogy majd belezöldültél? És most már extrán haragudhattál magadra, hiszen nem csak, hogy felfedezted, hogy te aztán gyarló módon ragaszkodsz, hanem még ezeket a ragaszkodásaidat is képtelen vagy kirakni magadból? Amíg bármit megítélek, rossznak, eltávolítandónak ítélek meg, addig ellenállásban vagyok. Vagyis feszültség lesz bennem. Ráadásul az a dolog, amit ki akarok rakni, még erősebben kíván jelen lenni, befurakodni az életembe.

 

Fontos tudni, hogy nem egy bizonyos dolgohoz vagy személyhez ragaszkodunk, hanem azokhoz a kivetítésekhez, történetekhez, amik ehhez a dologhoz/személyhez kapcsolódnak az elménkben. Pl. azért ragaszkodom az autómhoz, mert kényelmet, gyorsaságot, választási lehetőséget, mobilitást, több szabadidőt, önállóságot, függetlenséget biztosít. Ha ez még egy szép, drága, menő autó is, akkor státuszt ad, vagyok tőle valaki, önbecsülést kapok tőle, menőnek érzehetem magam, lenyűgözhetek másokat, mennyit dolgoztam érte, milyen esztétikai élmény, stb.stb. Én ezekhez a dolgokhoz ragaszkodom, nem pedig az autómhoz. Illetve, azt gondolom, hogy ha nem lenne autóm, akkor a fent említett dolgokból hiányt szenvednék. Amíg ezt nem vizsgálom felül, addig ragaszkodni fogok az autómhoz. Ha megkérdőjelezem, hogy teljesen biztos lehetek-e mindebben, majd meg is fordítom, és keresek példát a megfordításokra, akkor egy teljesen más szintű megértésem és megélésem lesz az autómról és a rávetülő szükségleteimről. Melyek, amíg még vannak, addig vannak. Ha zavarni kezdenek, mert úgy érzem, hogy korlátoznak vagy félelemmel töltenek el, akkor bármikor segíthetek magamon a Négy kérdéssel és a megfordításokkal.

 

Ki lennék a történetem nélkül, hogy nem szabad ragszkodnom, mert a ragaszkodással valami baj van?

 

15. Megszűnik a kifogás-keresésem

 

Amikor az elme tiszta, akkor minden pillanatban tudja, hogy mi a dolgom, és azt is csinálom. Mindig az a dolgom, ami épp ott van előttem. És minden olyan gondolat, mely azt súgja nekem, hogy most valami mást kéne csinálnom, egy pillanat alatt megkérdőjeleződik a rendszeres Munkázás által rugalmassá tett elmében. Ha mondjuk, épp sor van a postán, és én azért szeretném feladni a levelemet, akkor nem fogom tudni azt gondolni, hogy „Nem kéne sornak lennie”.

 

Megfigyelted már, hogy amikor valóban szeretnél valamit, akkor semmi nem állíthat meg? Ha valóban szeretnél lefogyni, akkor teszel érte, nem tudsz nem tenni: mentális és fizikai szinten is. Ha viszont úgy gondolod, hogy szeretnél lefogyni, mégsem teszel érte, akkor jobb, ha tisztában vagy azzal, hogy valójában nem szeretnél lefogyni. Tudom, ez már megint marhaságnak tűnhet, mert annyira jó lenne így a nyár közeledtével leadni pár kilót, és biztos úgy gondolod, hogy te ezt szeretnéd is megvalósítani. Amíg azonban nem fogysz le, addig nem szeretnél, s legtöbbször valamilyen tudatalatti okból kifolyólag. Addig maradnak a kifogások, hogy mért nem tornázol, például. A Négy kérdéssel ezeket mind felülvizsgálhatod, illetve annak is a mélyére tudsz ásni, hogy miért is van szükséged azokra a kilókra, illetve körbejárhatod, mi mindent vársz attól, ha majd lefogysz. És ha már ez a téma került szóba, akkor megérted az összes kényszeres evési, pótcselekvési, önvigasztalási mechanizmusodat, felismered és feldolgozod azt a sok érzelmet, melyek az evéshez, nassoláshoz visznek téged, még akkor is, ha éppen azt gonodolod, hogy fogyni szeretnél. Hú, ez egy nagyon komplex téma, egy egész könyvet lehetne írni róla. Addig is, bármikor elkezdheted a kifogásaidat, önítéleteidet, szükségeleteidet, célkitűzéseidet, kényszeres cselekedeteidet górcső alá venni a Kérdésekkel és a Megfordításokkal. És akkor hamarosan Te is megírhatod azt a könyvet… :)

 

Ki lennék, ha soha többé nem tudnám elhinni a fejemben felbukkanó kifogásokat?

 

KI LENNÉL A TÖRTÉNETEID NÉLKÜL?

 

Ha szeretnéd megtudni, szeretettel várlak a júniusi ÖnMunka Alaptanfolyamokon:

 

KI LENNÉL A TÖRTÉNETED NÉLKÜL? – 2-napos, kiscsoportos (max. 7 fő) ÖnMunka Alaptanfolyam Byron Katie Munka-Módszere alapján. Jelentkezési határidő: május 11.

Hétvégi tanfolyam: 2012. június 2-3.

Hétköznapi tanfolyam: június 11-12.

Részleteket itt találsz:

http://kincsamivan.hu/programok.html

A Szüleim Felelősek Azért, Hogy… - Byron Katie Videó

„Gyerekkorunkban azt tanuljuk meg, hogy ahhoz, hogy szeressenek, elfogadjanak és megbecsüljenek minket, azt kell hinnünk és csinálnunk, amit a közösségünkben élő felnőttek. Mi adjuk el saját magunkat, ehhez nekik semmi közük. És ez fáj bennünk. Pedig mi is teljesen ártatlanul csináljuk.” (Byron Katie)

Sokan jutunk el életünkben arra a pontra, hogy meglátjuk, mi mindent másoltunk le a szüleik hiedelemrendszeréből, és mennyire ugyanazt a korlátoltnak tűnő életet éljük, mint ők. Pedig milyen nagyon fogadkoztunk ám gyerek-és kamaszkorunkban, látván az ő korlátjaikat, „hibáikat”, hogy mi majd aztán biztos másképp fogjuk csinálni. Csakazértis! Nehogy már olyan legyek, mint ők! Nehogy már ugyanúgy szúrjam el az életemet, mint ők! Ismerősek számodra is ezek a gondolatok?

Ilyenkor sokan elkezdünk a szüleinkre haragudni, hogyan tehették ezt velünk. Miért nem voltak képesek jobban, ügyesebben csinálni, és egy boldogabb élethez segíteni minket? Miért nyomták ránk mindazt, amit ők hittek? Hát, azért, mert nem volt más választásuk. Mint ahogy nekünk sem volt, hogy elhisszük-e a történeteinket, avagy sem, és senki nem mondta – hisz nem tudta -, hogy ezeket a történeteket azon nyomban meg is lehetne kérdőjelezni. „Rossz gyerek vagy!” – mondta az apukám. Én pedig elhittem. Nem volt lehetőségem feltenni magamnak azt a kérdést, hogy ’Igaz ez’? És az apukámnak sem volt lehetősége engem nem rossz gyereknek minősíteni, hisz nem kérdőjelezte meg a rosszgyerekségről szóló hiedelemrendszerét. És persze azt akarta, hogy egy jó, rendes ember váljék belőlem, akit erre valahogy rá kell nevelni.

Nos, a Munkával nem csak, hogy felismered, mi mindent hoztál a szüleidtől, hanem meg is kérdőjelezed. Mert már gyerekkorodban sem a Valóságot láttad, hanem az elméd megtanulta értelmezni azt, amit látott. Megtanulta, milyen a szép, milyen a csúnya, ki a jó és ki a rossz, megtanult mindent szépen skatulyákba osztályozni – és még ma is ugyanezekből a skatulyákból osztályozza a történéseket és az embereket.

Ezeket a skatulyákat ürítjük ki a Munka Négy kérdésének segítségével. Nem csupán kinyitjuk őket és megismerkedünk a tartalmukkal, hanem feltesszük azt a kérdést, hogy egyáltalán igaz-e az, amit elhittünk? Mert nem az. Csak mindent megtanultunk valaminek elhinni. Mindenről elhittük, hogy mi is az. Pedig nem is az.

Ma egy rövid videót ajánlok figyelmedbe a témában, hogy még alaposabban megérthesd, hogyan is zajlik ez a folyamat.

És még egy zárójeles megjegyzés, most végre nem felejtődött el. Sokaktól hallom, hogy hihetetlen, milyen hirtelen felismerések történnek az emberekkel a Katie videókban, olyanok is vannak, akik arra gyanakszanak, hogy az egész egy színjáték. Nos, ezek a videók jóval hosszabb Munka-ülések megvágott, koncentrált részletei. Néha csupán egy ötperces részt láthatunk egy másfél-két órás önvizsgálatból. Tehát, nem feltétlenül pillanatok alatt jutott el a facilitált azokhoz a megértésekhez, amiket mi a videókon láthatunk. Ugyanakkor ilyen is megtörténhet. Leginkább azok szoktak furcsálkodni és értetlenkedni, akik még nem próbálták a Munkát, vagy nem engedődtek bele olyan mélyen, hogy ilyesmi történhessen velük. Ha őszintén, nyitottan, kíváncsian tesszük fel a kérdéseket, és semmilyen elvárásunk nincsen, hogy mit is fogunk találni, időnként tényleg csodák történnek. A legerősebb felismerések, hitrendszer-összeomlások pedig a megfordítások tudatosulásakor szoktak történni. És ilyenkor már nem ugyanaz az ember kel fel a karosszékből, mint aki az önvizsgálat előtt leült oda.

Meg Akarok Halni – Igaz Ez?

„Az, akinek hittem magam, teljesen reménytelen eset volt. Reggelente, amikor felébredtem, és észrevettem, hogy még mindig lélegzem, gyűlöltem Istent, amiért életben tart. Egyfolytában az öngyilkosságon járt az eszem, de mivel volt három gyermekem, ez nem volt választási lehetőség. Klinikai depresszióban szenvedtem, dühös és agorafóbiás voltam, és annyira paranoiás, hogy pisztollyal a párnám alatt aludtam. Volt olyan, hogy napokig, néha hetekig még zuhanyozni és fogat mosni sem voltam képes. Olyan alacsony volt az önbecsülésem, hogy a padlón aludtam, mert úgy gondoltam, hogy még egy ágyra sem vagyok érdemes...” (Byron Katie)

Mostanában többekkel dolgoztam, akik erősen elhiszik azt a gondolatot, hogy meg akarnak halni. Olyan is van közöttük, aki már kísérelt meg öngyilkosságot. Ilyenkor mindenképp érdemes megkérdőjelezni velük a felszíni „Meg akarok halni” gondolatot, aztán pedig sorjában azokat a gondolatokat is, melyek a halálvágyhoz, az öngyilkossági kísérlethez vezetnek. Mert meghalni csak akkor akarunk, amikor már annyira szenvedésnek és fájdalmasnak érzékeljük az életünket, hogy az elménk elhiteti velünk, ebből már csak a halál hozhat feloldozást. Történet nélkül nincs fájdalom. Ha nincs érzelmi fájdalom, nincs halálvágy.

Érdekes volt ezeknek az önvizsgálatoknak a végzése közben felfedeztetni a halálvágyó facilitáltakkal, hogy valójában nem is meghalni akarnak, hanem leginkább szeretetet, elfogadást, figyelmet, bocsánatkérést, jóvátételt várnak. Van olyan, aki kifejezetten azt mondja, hogy az öngyilkossági kísérlettel bosszút szeretne állni azon a személyen, aki szerinte tönkretette az életét. Hátha majd akkor az a személy észbe kap, és jóváteszi mindazt, amit vele művelt. Dráma. Dráma. Dráma. Az elme imádja a drámát. Néhányan még olyan őszintén is megnyílhatnak, hogy rálátnak, hogyan próbálták bebiztosítani, hogy semmiképp ne halhassanak meg: időben rájuk találhasson valaki, még felhívják előtte azt a személyt, aki biztos átjön…

És mivel ez a gondolat nekem sem ismeretlen a múltamból, ezért felidéztem azokat az éveket, amikor nagyon sűrűn hittem azt, hogy „Meg akarok halni”. Akkor még nagyon utáltam magam, hosszú heteket töltöttem újra meg újra depresszióban fekve, annyira belefáradva az öngyűlölő gondolataimba, hogy semmi energiám nem maradt kikelni az ágyból. Megcsináltam a Munkát erre a gondolatra, az 1-2. kérdésre az instrukciókat hagytam bent. Az a helyzet, hogy nagyon nehézkes volt már beleélnem magam ebbe a gondolatba, azért próbálkoztam, és főleg a huszonéves koromra jellemző válaszokat írtam le. Ha Neked még erősen feszítő és jelenlevő ez a gondolat, kérlek, jól engedd bele magad ebbe a meditációs önvizsgálatba, és engedd meg, hogy a saját válaszaid bukkanjanak a felszínre. Akkor lesz a tiéd ez az önvizsgálat, akkor kerülsz közelebb a történetek nélküli önmagadhoz.

(Több helyen fogsz látni „Igaz ez?” kérdéseket közbeékelve. Olyankor írtam ezt be, amikor a felbukkanó válaszaim újabb hiedelmeket hoztak felszínre. Ezek az okai a halálvágyamnak, így ezeket is meg kell majd kérdőjeleznem.)

A vizsgálandó gondolat: „Meg akarok halni.”

1. Igaz az, hogy meg akarok halni? Igen/Nem. (Nem tudom.) Nincs magyarázkodás, hogy Igen, mert… És nem az a lényeg, hogy ’Nem’ legyen a válasz. Csak mélyen magamba engedem a kérdést. A Munka meditáció.

2. Teljesen, száz százalékig biztos lehetek benne, hogy meg akarok halni? Igen/Nem. (Nem tudom.)

3. Mi zajlik bennem, ha elhiszem azt, hogy meg akarok halni?

a) Ez a gondolat feszültséget vagy békességet kelt bennem? - Elég hülye kérdés… Igazából lehetne békességnek érezni, mert azt gondolom, hogy majd ha meghaltam, már sokkal jobb lesz nekem, mert nem kell tovább szenvednem. Haha, igaz ez? De addig is, ez a gondolat inkább rezignáltságot, csüggedtséget, fásultságot ébreszt benne, semmiképp nem békességet.

b) Hogyan bánok magammal, hogyan viszonyulok magamhoz, ha elhiszem, hogy meg akarok halni? Miket gondolok magamról? Hogyan „ütöm” magamat, amikor elhiszem, hogy meg akarok halni? – Szidom és ócsárolom magam, hogy még egy normális életet sem vagyok képes élni, egy totális csődtömeg vagyok, akinek semmi nem sikerül. (Igaz ez?) Másoknak bezzeg sokkal jobban megy… (Igaz ez?)

c) Hogyan viszonyulok ilyenkor az élethez? Milyennek látom? Milyen képek jelennek meg a fejemben az életemről, ha elhiszem, hogy meg akarok halni? – Az életet ilyenkor szürkének, sivárnak, reménytelennek, örömtelennek, folyamatos szenvedésforrásnak látom. (Igaz ez?) Ahol csak vonszolom magam végig állandó rossz érzésekkel, nagy-nagy fásultsággal. Ilyenkor utálom az életet.

d) Milyen érzés jelenik meg bennem, ha elhiszem ezt a gondolatot? Hol érzem a testemben? – Csalódottság és düh. Az egész testemre kiterjedő zsibbadás van bennem, teljes lefáradás, semmi energiám.

e) Milyen mániáim, szenvedélyeim, függőségeim jutnak eszembe, ha elhiszem ezt a gondolatot? Hova menekülök, mivel vigasztalom magam? – Eszem egy kicsit (sokat…), legalább ennyi örömöm maradt. Lefekszem aludni, meg bekapcsolom a tévét, addig sem kell ezen feszkóznom. Meg a tévében nézegethetek boldog életeket. (Igaz ez?)

f) Mitől félek, mi történne, ha nem hinném el többé, hogy meg akarok halni? Mire jó nekem ez gondolat? Mit kapok tőle? – Akkor szeretnem kéne az életet, amit teljesen lehetetlennek tartok. Az élet sz@r (Igaz ez?), én csak erre látok bizonyítékot, senki ne akarja elhitetni velem, hogy nem így van! Kapok ettől a gondolattól egy jó adag áldozatidentitást is, és szidhatom azokat az embereket, akik a történeteim szerint az életem szerencsétlenségét okozták, akik miatt szenvedek. Ha ők nem tették volna azt velem, amit tettek, akkor boldog lehetnék, és most nem akarnék meghalni. (Igaz ez?) Ha nem hinném el a gondolatot, akkor ebben a szörnyű testben (Igaz ez?) kéne még eltöltenem akárhány évet, ami csak egyre förtelmesebb lesz. (Igaz ez?) Akkor inkább meghalok.

g) Mire nem vagyok képes, amikor elhiszem azt a gondolatot, hogy meg akarok halni? – Felkelni nem igazán. Örülni semmiképp.

4. Ki lennék a gondolat nélkül, hogy meg akarok halni? Kevésbé zsibbadt, nyugodtabb, nyitottabb, kíváncsibb, megengedőbb.

Következzenek a Megfordítások. Az eredeti állításunk: Meg akarok halni.

+ Nem akarok meghalni. (legalább 3 példa, hogyan igaz ez)

-          Valahol mélyen mindig is azt hittem, hogy az élet szép, és még nem halt ki belőlem minden remény, hogy ezt egyszer megtapasztalhatom. Ha valahogy mégis megszépülne ez az élet, akkor a korai halálommal egy csomó szuper dologból kimaradnék.

-          Tinikorom előtt szerettem élni, élveztem a gyerekkort, a játékot, az iskolát, mindent. Hátha ez még visszajöhet…

-         Félek a haláltól. Még mindig jobb itt, mint ott, ahol fogalmam sincs, mi van.

-         Még semmit nem tettem ennek megvalósítására.

-         Vannak olyan dolgok, amiket szeretek az életben, pl. a fagyit meg a csokit. Ha egész életemben büntetlenül ehetném ezeket, és még le is fogynék, semmi bajom nem lenne. És aludni is nagyon szeretek.

-         Vannak emberek is az életemben, akiket szeretek. És szeretnék még velük sokszor együtt lenni.

Vagyis akkor mi valójában a bajom? Az, hogy miket gondolok magamról és az életről? Hogy milyen megvizsgálatlan sebeket hordozok magamban? Ha szép sorban megvizsgálom mindazt, amit magamról, másokról és az életről gondolok, akkor nem fogok akarni meghalni? Na, ennek adhatnék egy esélyt… És ez elvezet a gondolatokra való megfordításig:

+ A gondolataimnak akarok meghalni.

Mi másnak? Hisz, ha nem hiszem el a gondolataimat, akkor többé nem tudok szenvedni és fájni. Akkor pedig miért akarnék meghalni? Olyan egyszerű ez az egész. Remélem, lesz kitartásom végigcsinálni!

És a visszacsekkolás:

+ Hajlandó vagyok újra elhinni a gondolatot, hogy „Meg akarok halni”. Hisz lehet, hogy még fel fog bukkanni, megnézem, hogyan állok vele. Megnézem, épp milyen történetben vagyok benne, amikor újra jön, és azokat megvizsgálom.

+ Alig várom már, hogy újra elhiggyem azt a gondolatot, hogy „Meg akarok halni”. Ha alig várom már, akkor nem ellenség többé, hanem barát. És ha tényleg szeretném letesztelni, elhiszem-e még, bekapaszkodik-e még az elmém, akkor fel kell, hogy bukkanjon. Én annyira, de annyira szeretem ezt a gondolatot, annyi minden ajándékot tartogat számomra.

„Az élményem elmesélésénél sokkal erőteljesebb, ha meghívom az embereket, hogy végezzék el az önvizsgálatot. Amikor persze megkérnek, hogy írjam le az élményt, ahogy te is tetted, megteszem, mert mindez nagyon értékes. És amikor hallják, ahogy mesélem a történetet, gyakran azt mondják, „Te jó ég! Értem! Értem!” De ez nem elég. Az életedet az változtatja meg, ha leírod a stresszes gondolataidat, majd felteszed a négy kérdést, majd megfordítod a gondolatot, végül valódi példákat keresel arra, hogyan is igazak a megfordítások. Tested minden sejtje ébred az önvizsgálat hatására. És többé nem leszel képes elhinni a régi gondolatokat. Minden elme megérdemli, hogy szabad legyen. És amikor az elme szabad, akkor a szenvedésnek is vége szakad.” (Byron Katie)

Az idézeteket ebből a bejegyzésből szedtem, melyből a Munka kezdeteiről olvashatsz:

http://www.onmunka.blogspot.com/2010/09/hogyan-talalt-ra-byron-katie-re-munka.html

Megbocsátás és Jóvátétel – Byron Katie Videó

„Nincs szükséged elengedésre, megértésre, vagy megbocsátásra. A megbocsátás annyi, hogy amiről azt gondoltad, megtörtént, valójában nem történt meg. Rájössz, hogy soha semmi sem történt, amit meg kellene bocsátani, és ezt a Munka teljesen nyilvánvalóvá teszi. Az egész csak egy félreértés volt önmagadban.” (Byron Katie)

A megbocsátás is egy jól elcsépelt koncepcióvá vált az utóbbi években. „Meg kell bocsátanod neki.” Hányszor olvasod, hallod ezt az utasítást? És hányszor merült már fel benned az a gondolat, hogy „Hogyan tudnék megbocsátani annak a szemétnek, aki tönkretette az életemet? Képtelenség megbocsátani neki.” Vagy hányszor próbáltál már megbocsátani, aztán újra meg újra felfedezted, hogy a dühöd, a haragod, az elkeseredésed, a vádjaid még mindig ott vannak veled?

A megbocsátás nem egy aktus, hanem következmény. A belső felismeréseidből származó megértés automatikus következménye.

„Pont az történt, aminek épp történnie kellett, mivel megtörtént. A tény előtt még végtelen számú a lehetőség; a tény után már csak egyetlen egy. Minél tisztábban látod meg, hogy a lett volna, lehetett volna, és a kellett volna mindössze megkérdőjelezetlen gondolatok, annál jobban tudod értékelni a látszólagos hibát, és amit az eredményezett. Ennek a megértése a megbocsátás az ő teljességében. A megértés tisztaságában a megbocsátásra semmi szükség nincsen.” (Byron Katie)

A Munkával mindez egy csodás folyamat, amikor is papírra vetem, és szép sorban megkérdőjelezem mindazt, amit a gondolataim szerint a másik tett velem. Ez sokszor akár évekig is eltart, ahogy újabb és újabb rétegeimből bukkannak fel az újabb és újabb eltemetett történeteim. És ahogy haladok látszólag a másik emberrel, úgy haladok saját magammal, úgy kerülök egyre közelebb saját magamhoz. És úgy látok rá egyre jobban, hogy tényleg mindennek úgy kellett történnie, ahogy történt, és engedem vissza a másik személyt és saját magamat is a szívembe. Ha ez még számodra elképzelhetetlennek tűnik, ne aggódj, ezzel mindannyian így vagyunk, amíg meg nem tapasztaljuk a Munka gyengéd és végtelenül egyszerű csodáját.

Ma egy olyan Byron Katie videót ajánlok a figyelmedbe, melyben egy hölgy elmeséli a férjével kapcsolatos megbocsátási és jóvátételi folyamatát. Jóvátétel alatt azt értjük a Munkában, hogy egyrészt el is mondjuk a másik embernek, mi mindenre láttunk rá önvizsgálataink során, másrészt pedig konkrétan cselekedetekkel jóvá is tesszük mindazt, amivel mi bántottuk meg őt. Mert amíg őt látom a gonosz elkövetőnek, addig esélyem sincs meglátni magamban, hogyan bántom én őt és magamat szóval, tettel, vagy akár gondolattal. A Munkában minderre rálátok, és megértem, hogy mindent csupán saját magammal műveltem. A jóvátételek segítségével pedig meg is élem a megbocsátásomat. Felé is és főként saját magam felé.

Elsőre nagyon kuszának és pont fordítottnak tűnhet itt minden, mégis így működünk. Kívánom, hogy minél többen éljük meg az automatikus megbocsátás csodáját. Mert a Munkával ez (is) működik.

És akkor nézzük a videót.

Hogyan Csupaszít Boldoggá Byron Katie Munka-Módszere 1.

„A Munka jóval több egy közönséges módszernél: Lényed legmélyét kelti életre.” (Byron Katie)

A napokban olvastam egy angol nyelvű cikket arról, mi az a 15 dolog, ami akadályozza a boldogságunkat. A cikk szerint csupán ezeket kell abbahagynunk, és hipp-hopp mi magunk leszünk a megvilágosodott Öröm. Ez is azon utasítás-gyűjtemények egyike, melyekből megtudhatjuk, mit KÉNE csinálnunk ahhoz, hogy boldogabbak legyünk. Egyetlen problémám van az ilyen tanács-listákkal: a HOGYAN nem igazán szerepel bennük, csak a MIT.

Egyik kedvencem, például, az „Engedd el…” típusú jótanács. Értem én, köszönöm szépen, na de PONTOSAN MIT IS CSINÁLJAK AHHOZ, HOGY EZ MEGTÖRTÉNJEN? Ha épp ezerrel ragaszkodom, ragaszkodnék a páromhoz, aki épp tegnap hagyott el, és majd belegebedek a fájdalomba, akkor HOGYAN ENGEDJEM EL?

Byron Katie Munka-Módszere a HOGYAN. Megtapasztaltatja Veled, hogy minden érzelmed, érzésed, cselekvésed, viselkedésed az előzetesen felbukkant, elhitt gondolataid KÖVETKEZMÉNYE. A Teremtés sorrendje, ahogy Katie magyarázza: GONDOL-ÉREZ-CSELEKSZIK. Vagyis hiába próbálok a cselekvésen javítgatni, miközben a kiindulás OK, a GONDOLAT még megvizsgálatlan bennem. Ezért aztán, ha egy bizonyos fájdalmasnak megélt helyzetet szeretnék „elengedni”, annyi a dolgom, hogy felfedezzem, nyakon csípjem azokat a zaklató gondolatokat, melyek a fájdalmamat okozzák, majd megkérdőjelezzem őket.

A fent említett elengedős helyzetben, például, nem az a bajom, hogy a párom elhagyott, hanem az, ahogyan az elmém értelmezi a történteket. Beindulnak a nem tudatos szinten lévő program-hiedelmeim, és ezek vetítődnek rá a helyzetre, magukkal vonva az érzelmi fájdalmat. Nem az fáj, hogy elment, hanem az, aminek az elmém gondolta őt az életemben. Mit JELENT ő nekem? Érzelmi vagy anyagi biztonságot? Hogy van kihez odabújni? Hogy van kiről gondoskodni? Hogy van kivel házisárkányoskodni? Hogy van kire építenem a jövőmet? Hogy van kivel szerelmeskedni, kirándulni, együtt enni, a problémáimat megosztani, stb.stb.? Nos, nekem ezekre a dolgokra van szükségem, nem pedig rá. Csúnya dolog, tudom, mégis így van. És amíg ezek a szükségleteim vetítődnek rá, addig nem fogom tudni „elengedni”. Ha azonban szép sorra veszem ezeket a szükségleteimet, a róla szóló történeteimet, akkor a ragaszkodásom-csimpaszkodásom hamarosan ELENGEDŐDIK.

Azért emeltem ki nagybetűvel, hogy ELENGEDŐDIK, mert az egész folyamat AUTOMATIKUS. „Én” nem csinálok semmit, csupán megvizsgálom a gondolataimat őszinte kíváncsisággal (nem azért, hogy elengedjem őt!!!), a változás pedig önmagától megy végbe. Mert ha az elmém már nem hiszi el a gondolatot, akkor nem fogok fájni, így másképp fogok tudni cselekedni. Másképp fog csinálódni.

NEM TE CSINÁLOD. Nem kell semmin sem erőlködnöd. A változás automatikus, ha a kiindulási ok, a gondolat megvizsgálásra kerül, és így az elme elereszti a hozzá való ragaszkodását. Ja, és igen, nem is Te ragaszkodsz, hanem az elméd. A jól-ismert, jól bevésődött, jól-megszokott történeteihez.

KI LENNÉL A TÖRTÉNETEID NÉLKÜL?

Az a cikk arra nagyon jó volt, hogy összeszedje a főbb csomópontokat, melyek vonatkozásában a rendszeres Munkázás következtében automatikus változás indul el az életedben. Két részre szedtem a 15 pontot, íme az első felvonás:

1. Elengedődik a Vágy, hogy Mindig Nekem Legyen Igazam

A jól-tudom elme (egó) egyik legerősebb alapköve az a vágy, hogy „nekem” legyen igazam. Mindent megtesz azért, hogy kiharcolja az igazát, övé legyen az utolsó szó, még akár kapcsolatokat is feláldoz ennek a vágyának oltárán. Ezt a működést akkor is megfigyelhetem magamban, ha esetleg nincs bátorságom kimondani az „igazamat”, gondolatban azonban jól odamondom a másiknak. Mivel az ÖnMunka egyik alappillére az „Igaz ez?” kérdés, így a rendszeresen önmunkáztatott elme fokozatosan kivonul az addig foggal-körömmel védelmezett álláspontjainak védelmezéséből, így elengedődik az a vágyam, hogy nekem legyen igazam. Ez pedig sokkal nyitottabbá tesz más vélemények meghallgatására és befogadására, a másik ember nézőpontjának mélyebb megértésére, a valódi odafigyelésre. Arról nem is beszélve, hogy mennyi érzelmi feszültségtől szabadulok fel az ellenkezésem, ellenállásom, követelőzésem feladása folytán. Tedd fel magadnak a kérdést:

Ki lennék a történetem nélkül, hogy igazamnak kell lennie? Hogyan bánnék a másik emberrel, ha nem tudnám többé elhinni, hogy igazamnak kell lennie?

2. Elengedődik a Vágy, hogy Mások és a Világ Dolgát Irányítani Akarjam

A jól-tudom elme legfontosabb tápláléka az az illúzió, hogy ő kontrollálja, irányítja az életet: a történéseket, helyzeteket, és a benne szereplő embereket. Akkor érzi biztonságban magát, ha elhiszi, hogy ő irányít, aminek következtében folyamatosan résen kell lennie, minden eshetőségre felkészülten, nehogy számára „kedvezőtlenül” alakuljanak a dolgok. Engedd meg magadnak egy pillanatra, hogy megláthasd, megérzehesd, mekkora energiádat emészti fel ez a folyamatos kontrollálási vágy. Tedd fel magadnak a kérdést:

Ki lennék a történetem nélkül, hogy irányítanom kell az életet és a benne szereplő embereket? Hogyan bánnék a másik emberrel, ha soha többé nem lenne vágyam őt irányítani (csak, hogy úgy csináljon, ahogy én szeretném)?

3. Nem Okolok Többé Másokat Semmiért

Arra kondicionálódtunk, hogy amikor nem úgy történnek a dolgok, ahogy azt szeretnénk, akkor kifelé mutogatunk bűnös után keresgélve. „Ő tette ezt velem. Miatta vagyok boldogtalan. Megbántott, tönkretett, eldobott.” Így pedig egész életemben játszhatom az áldozatot, a mártírt; hihetetlen energiámba kerül ennek az identitásnak a fenntartása, de a jól-tudom elme megrémül, ha csak egy kicsit is megpiszkálódik ez a kétes „biztonsága”. Minden hitét abba fektette, hogy ő egy áldozat, mi lenne belőle enélkül? Tedd fel magadnak a kérdést:

Ki lennék a történetem nélkül, hogy ő az oka a „bajomnak”?

„Semmi sem veled történik, hanem érted.” (Byron Katie)

4. Nem Becsmérlem és Ostorozom Magam Többé

És ha épp nem másokat okolok a bajaimért, akkor agyonszidalmazom saját magamat: „Hogy lehettem ilyen hülye? Miért nem figyeltem jobban? Miért nem csináltam meg jobban? Egy nagy vesztes vagyok, akinek semmi sem sikerül. Teljesen reménytelen vagyok. Sosem fogok megváltozni. Valami nagy baj van velem. ” Azt tanultuk meg, hogy szinte kötelességünk ócsárolni magunkat valamiért; aki nem így tesz, az nem is normális. Onnan tudhatom, hogy „rendben” vagyok önostorozás-kondicionáltságból, hogy rendszeres negatív ön-kommunikáció zajlik a fejemben. Megfigyeltem-e már, hány gondolattal elégedetlenkedek önmagammal akár csak egyetlen óra leforgása alatt?

Ki lennék a történetem nélkül, hogy valami baj van velem?

5. Előkukucskál Belőlem az ÖnBizalom

Miután szép sorban megkérdőjelezem a félelemmel teli önkorlátozó hiedelmeimet, melyek azt mondatják velem, hogy „Na, én erre nem vagyok képes”, előbukkan valódi ÖnBizalmam, mely mindig is ott volt velem, csak a vastag hiedelem-réteg eltakarta. A valódi ÖnBizalmat nem lehet fejleszteni; automatikusan bukkan elő, ahogy fogynak bennem az önkételkedő gondolatok. Többször hangsúlyoztam már, hogy a Munka nem új, „pozitív” programokat ír belénk, hanem a megkérdőjelezés által elengedődnek az eddig cipelt programjaink, ami pedig marad, az, Aki Mindig Is Voltam/Vagyok.

Ki lennék a történetem nélkül, hogy az aktuálisan előttem álló lépésre nem vagyok képes?

6. Nem Akaródzik Többé Panaszkodnom

Soha nem az adott helyzettel van baj; az elégedetlenségemet és szenvedésemet azok a történetek okozzák, melyekkel az aktuális történéseket a jól-tudom elmém felülírja: értelmezi. És mivel ezek a történetek érzelmi fájdalmat okoznak, előbb-utóbb felfigyelek rájuk, és lehetőségem van alávetni őket a Négy Kérdés és Megfordításoknak. Az elme így már nem fog ragaszkodni ezekhez az értelmezésekhez, így nem fogja tudni azt érzékelni, hogy valami nem oké, valami miatt hőzöngeni, panaszkodni kell. Minél több ilyen történetemet vetem vizsgálat alá, annál könnyedebben áramlok majd az eseményekkel, fennakadás, mentális ellenállás nélkül. Ez pedig valami elképesztően fincsi állapot!

A Valóság mindig kedvesebb, mint a sztori, melyet köréje szövünk.” (Byron Katie)

Ki lennék a történetem nélkül, hogy valami baj van életem egy bizonyos helyzetével?

A folytatással jövő héten érkezem, addig is Munkálkodjatod őszintén, kíváncsian, nyitottan. Szolgáljon nagy örömötökre és boldogságotokra ez a Csodás „Eszköz”.

Rossz Döntést Hoztam – Byron Katie Videó

„Nem tudsz döntést hozni. Mindössze egy olyan történetet tudsz mesélni magadnak, hogyan is hoztad meg a döntést. A döntések saját magukat hozzák meg; történések őt, melyek akkor érkeznek, amikor elérkezik a megfelelő időpont. Sűrűn kérdezem, „Te lélegezteted magad?” Nem? Hát, akkor az is lehetséges, hogy nem is te gondolod magad, sőt nem is te hozod a döntéseket…?” (Byron Katie)

Elkészültünk egy újabb videó feliratozásával, amit a legelső The Work in Business szemináriumon rögzítettek, idén februárban. Ez a 3-napos szeminárium kifejezetten az üzleti élet szereplőinek szólt, hiszen a Négy kérdés és Megfordítások hihetetlenül hatékonyan tudja lebontani az üzlettel, munkával, döntéshozatallal, vezetéssel, gazdasággal stb. kapcsolatos bekövesedett hiedelmeinket is. A lebontási folyamat következtében pedig sokkal bátrabbak, kreatívabbak, áramlósabbak, felszabadultabbak, stresszmentesebbek leszünk a munkánkban, vállalkozásunkban, vezetői, szervezői feladatainkban. És az élet összes más területén is.

Már foglalkoztam a blogon igen részletesen és gyakorlatiasan a döntéshozatal témájával, két bejegyzést ajánlok figyelmedbe:

Döntéshozatal 1.

http://onmunka.blogspot.com/2010/10/mondd-te-mit-valasztanal.html

Döntéshozatal 2.

http://onmunka.blogspot.com/2010/10/mondd-te-mit-valasztanal_25.html

És akkor nézzük a videót, melyben Katie egy fiatalemberrel végzi el a Munkát:

2-napos ÖnMunka Alaptanfolyam Byron Katie Munka-Módszere alapján: 2012. május 14-15. (hétfő-kedd).

Hétvégi tanfolyam: május 5-6. (1 hely maradt)

Jelentkezési határidő: április 13. Részleteket itt találsz: http://kincsamivan.hu/programok.html