Merülj Bele Abba, Amitől Menekülsz – Az Élet Valódi Intelligenciája

Ha van fontos bejegyzés ezen a blogon, akkor ez az. És pont akkor válik fontossá számodra, amikor azzá válik. Három hónapja tervezgettem ennek a Jeff Foster cikknek a lefordítását, mert nagyon érzékletesen adja át, mi is a szenvedésünk legalapvetőbb oka és hogyan is tudunk átlátni rajta. Emellett bemutatja, hogy nagyjából milyen folyamaton visz át egy Élő Önvizsgálatok facilitátor valakit, amikor együtt önvizsgálnak. Jeff nem a Scott által kifejlesztett Élő Önvizsgálatokkal dolgozik, ugyanakkor mindketten az ún. non-duális önvizsgálatokat használják az emberekkel való munkájuk során. Ezért sok hasonlóság van közöttük és Jeff szépségesen, érthetően, átütően tudja mindezt szavakkal is átadni.

Szóval, számomra mára érett meg teljes erejében ennek az írásnak a mondanivalója. Három hónapja már elkezdtem fordítani, aztán félretettem, aztán haladtam az önvizsgálataimmal, aztán társ-vezetője és részese voltam egy összesen 10-hetes Női Csoport folyamatainak, aztán tegnap rátettük erre a koronát egy Tér-állításos csoporttal, aztán ma úgy ébredtem, hogy most kell befejeznem és feltennem ide az írást. Főleg a Női Csoportnak. Akik hatalmas kincs az életemben. És Mindannyiótoknak, akik ezt olvassátok.

Nem Vagyok Elég…

Nem vagyok elég szép. Nem vagyok elég sikeres. Nincs elég pénzem. Nem vagyok elég tudatos. És így tovább, és így tovább. Mindannyian beragadunk ezekbe a korlátolt és korlátozó hiedelmekbe.

Dolgoztam egy nővel, aki egész életében „nem elég szépnek” érezte magát. Az anyukája ültette el benne ezt a hiedelmet, melyből aztán az a szűrő képződött, melyen keresztül az életet látta. Egyszerűen képtelen volt lerázni magáról ezt az ön-hiedelmet, pedig járt sok terapeutánál, részt vett számos spirituális elvonuláson, használt mindenféle technikákat és módszereket, és rengeteg spirituális munkát végzett el önmagán. Tudtam, hogy van ott mélyen benne valami, amit ezidáig semmi nem ért el. Egy hiedelmet nem lehet a hiedelem szintjén hatástalanítani. Olyan nincs, hogy egyszerűen csak „felhagyunk valami elhívésével.” Ez az egész tényleg arról szól, hogy szép-e vagy nem szép? Vagy valami ennél mélyebbről?

Azt már ő is belátta, hogy bármennyi sminket, plasztikai műtétet, szép ruhát és pozitív gondolatot aggat is magára, mindez sem lesz képes elvenni azt az alap én-érzetét, hogy nem elég szép. Teljesen tisztában volt azzal, hogy még ha az egész világ azt gondolná is, hogy ő a világon élő legszebb nő, még akkor is érezné ezt a kínzó vágyakozást, mely oly mélyen fészkelte beléje magát.

Mivel mindig is „nem elég szépnek” érezte magát, elbújt az élettől, és nem csinálta azt, amit valójában csinálni szeretett volna, elhúzódott az emberektől, és ahogy ő fogalmazott, sosem lépett kapcsolatba az „erejével”.

Megkértem, hogy csukja be a szemét és hagyja, hogy az adott pillanatban lévő megtapasztalása a világ legfantasztikusabb megtapasztalásává váljon. Majd megkértem, hogy érezzen bele a „nem vagyok elég szép” hiedelmébe. Érezze meg, milyen hatása van ennek a hiedelemnek a testére, és hol is érzi pontosan. Mi indult be abban a pillanatban benne, ahogy ez a gondolat felbukkant. Milyen képek jöttek a szavakkal együtt? Milyen hangok és színek? Elmondta, hogy a gyomrában haragot érez, vöröset, egy égető feszültséget, ami mintha azt a csatakiáltást ordította volna: „SZÉPNEK KÉNE LENNEM! SZÉPNEK KÉNE LENNEM!” Nagyon erős töltete volt. Érezte a benne feszülő erőszakot, az összehúzódást, a sürgető nem elfogadást. Mint amikor egy gyermek figyelemért sikít. És olyan érzet volt, mintha az egész világot képes lenne lerombolni, ha szükséges, mindezt csupán azért, hogy elérje a „szép” illékony célját. Micsoda ön-erőszak!

Megkértem, hogy maradjon egy ideig az érzéssel, adjon teret neki, teljes mélységében engedje meg neki, hogy ott legyen, és továbbra is ámulattal figyelje az egész megtapasztalást. És ahogy egyre mélyebbre merül a haragba, azt mondta, „furcsa, van neki valamilyen ereje, szépsége. Olyan… szép… ott legbelül…” Az odafigyelés és megélés hatására a harag megmozdult és felragyogott. Aztán, ahogy a harag elkezdett eltűnni, szétoszlani a térben, a folytatódó szerető figyelem a harag alatt szomorúságot fedezett fel. Pontosan hol? Megnézte. Mintha az egész testében jelen lett volna, egy nagyon régi szomorúság, mely egész életében vele volt. Ez irányította az életét, mondta. Ez befolyásolta az összes döntését. Megkértem, hogy ejtse el néhány pillanatra a „szomorúság” címkét (mivel ez is ítélet és hiedelem), és lépjen kapcsolatba azzal az ott lévő életenergiával, mindenféle leírás, címkézés, értelmezés nélkül. Ez által szétesett a szép/nem szép testről alkotott képe, és valódi kapcsolatba lépett az élő, lélegző testével, mindenféle címkén túl. És amint belemerült a szomorúság érzésébe, felbukkant a tehetetlenség érzése is, fentebb, a mellkasában. Tehetetlen – igen, pont ilyennek érezte magát egész gyerekkorában. És meg nem értettnek. Aki sosem érezte „otthon” magát. Mintha soha nem tudott volna megfelelni mindannak, amit mások elvártak tőle. Egész életében ez elől a tehetetlenségi érzés elől menekült, soha nem engedte meg magának, hogy érintkezésbe lépjen vele. Teljes tabuvá vált számára. A halál szimbólumává lett. Halál és pusztulás. És soha senki nem mutatta meg neki, hogyan is legyen ezzel az érzéssel. Soha senki nem fogta a kezét ezen a helyen. Próbálták őt „meggyógyítani”, eljátszották a szakértőt, a tanítót, vagy a nagy tudású terapeutát, ami még tovább erősítette benne az elégtelenségről szóló történetét. Elérkezett az ideje, hogy igazából találkozzon a tehetetlenségével. És annak is, hogy valaki vele legyen, amikor ezt megteszi. Hogy visszatükrözze számára azt a saját képességét, hogy meg tudja tartani magát ebben a megtapasztalásban, ahogy az felbukkan és távozik.

Amint lelazította az érzésről a „tehetetlenség” címkét és közvetlenül belemerült a nyers életenergiába, arról kezdett mesélni, hogy ennek a tehetetlenségi érzésnek a közepében valamilyen szépség található, valami erős és megingathatatlan. „Égő gyertyáról” beszélt. Egy ideig ott maradt a gyertyával. Megkérdeztem, hogy „A gyertya… tehetetlen?” „Nem”, felelte. „Csupán energia, sem nem erős sem pedig nem tehetetlen… Olyan szépséges, mágnesesen vonzó valami…”

Ez után a szépség és vonzerő után vágyódott egész életében. A szépségre, mely nem a csúnyaság ellentéte, hanem a nyers élet szépsége. A „szépség” utáni vágyódása egyáltalán nem arról szólt, hogy „szép lány” legyen; ez egy álruhába öltöztetett vágyakozás volt, mely sóvárogva kívánt kapcsolatba lépni azzal a nem megélt élettel, mely odabent próbált valahogy kifejeződésre jutni. Mindig is a totális élőségre vágyott, csak ez az eredeti vágyódás összetévesztődött a fizikai „szépség” iránti vágyódással. És az utolsó hely, ahol valaha is eszébe jutott keresni az élőséget az önmagában volt, ahonnan mindig menekült. A gyertya mindig is fényesen ragyogott. A tudat fénye volt. Felfedezése pedig a feltámadás – az élet felfedezése ott, ahol halált feltételeztek.

Ahogy még üldögélt a tehetetlenségi érzéssel és sorra elejtette az energiával kapcsolatos címkéit, feltételezéseit, és teljesen friss szemmel nézett rá, megtapasztalhatta a valódi erőt, az életet. Semmi félnivaló nem maradt ebben az energiában. Csupán valamikor elnevezte „tehetetlenségnek” és elkezdett menekülni tőle, így nem ismerte fel az energia intelligenciáját és mélyebb titkait. Amikor pedig később beszéltem vele, beszámolt arról, hogy többé nem érezte tehetetlennek magát, pedig az életkörülményei egyáltalán nem változtak.

A „Nem vagyok elég csinos” gondolat egész életében a valódi életerejéhez hívogatta vissza, csupán nem volt képes felfedezni az egész működés végtelen intelligenciáját. Ez nem egy „negatív”, kitörölni való gondolat volt, hanem útmutatás az önmagához való hazatéréshez, és ezért nem működött számára semmilyen módszer, eljárás, terápia, pozitív gondolkodás. Ezért nem ment el ez a gondolat soha. A „Nem vagyok elég szép” felhívás volt, harsonaszó, mely arra hívta őt, hogy merüljön mélyen bele a jelenbeli megtapasztalásába, engedjen be fényt a sötétségbe, és fedezze fel a sötétség ürességét, semmi-ségét. Soha senki nem volt képes elmenni vele a „tehetetlenségébe” – sem az anyja, sem a tanárai, senki. Meghívást kapott arra, hogy váljon azzá az anyává, aki után mindig is vágyakozott – saját maga édesanyjává, aki képes megtartani őt a tehetetlenségében és felgyújtani saját maga fényét. Mindez meghívás volt számára, hogy emlékezzen arra, ki is ő valójában, az összes szépségről és csúnyaságról szóló történeten túl. A hazatérésre hívás.

Amikor végre mélyen belemerülünk az ilyen szent pillanatokba és megéljük azokat az energiákat, melyeket korábban hatalmas ellenállással toltunk el, az élet intelligenciája képes csodákat művelni. A harag, a szomorúság, a tehetetlenség egyáltalán nem „negatív energiák”, hanem az élet intelleigens óceánjának megnyilvánulásai.

Valódi kitüntetés ott találkozni az emberekkel, ahol ők vannak, és mélységes összekapcsolódásban lenni velük, ahogy beleutaznak a sötétségbe, ahol felfedezik saját fényüket.

A sötétség nem válik fénnyé, mivel csak fény létezik. És amikor már te magad vagy az élet, akkor a legkevésbé sem tud izgatni, hogy „elég szép” vagy-e. Mert felfedezted az elválaszthatatlanságodat az élettől, attól az erőtől, mely bolygókat mozgat.

(Jeff Foster írásának fordítása)

Ha szeretnéd megtapasztalni az Élő Önvizsgálatok erejét, várlak szeretettel az ÖnMunka Alapcsomagon. Részleteket itt találsz.

Nem Vagyok Szerethető – Láss át a hiány-történeteden

Amit magadról elhittél, az csupán történet. Gondolatok és érzések hosszú évek alatt összetapadt csomagja, mely egészen addig vezérli az életedet, amíg át nem látsz ezen az illuzórikus én-csomagon. És amíg nem látsz át rajta, addig az életed szereplőitől is ennek a történetnek a megerősítését várod – teljesen tudattalanul. Elindulsz szeretetet, figyelmet, megbecsülést hajszolni a külvilágban, de nem járhatsz tartós sikerrel, mert amit önmagadról hiszel, a központi hiány-történeted megakadályoz ebben. Ha pl. nem szerethetőnek hitted el magad, folyton a szeretetet fogod hajszolni „odakint”, mégsem találod sehol. Még akkor sem, ha azt kapod. Mert összeegyeztethetetlen a saját magadról szóló én-azonosulásoddal. És a legabszurdabb az egészben, hogy sosem „odakint” fogsz szeretetet „találni”, hanem saját magadban fogsz kapcsolatban kerülni „vele”, amint átlátsz a történeteden. Nagyon fontos, hogy nem átírod a szeretetlenség történetedet szeretetettség történetre, hanem átlátsz rajta, így saját magad maradsz ott szeretetként. Ezt csak megtapasztalni lehet, a fejedben sosem fogod lejátszani ezt a játékot. Önmagadba kell merülni hozzá, a saját történetedet összetartó gondolatokat és érzéseket kell „szemügyre venned”. Scott Kiloby Élő Önvizsgálatai ebben tudnak segítségedre lenni.

Kicsit részletesebben erről a hiány-működésről Scott tollából:

Amikor azt hisszük magunkról, hogy nem vagyunk szerethetők, akkor ennek az üzenetét küldjük ki a világba. Tudattalanul eljátsszuk ezt a szerepet, és egy nem szeretett ember nyelvén beszélünk és viselkedünk, ekként viszonyulunk másokhoz. Következetesen ebből az önmagunkról szóló hiedelemből reagálunk másokra, és az ő tetteiket szeretetlennek értelmezzük. Az, hogy mások tettei objektíve szeretetlenek-e, semmit nem számít a saját történetünk szempontjából. Az értelmezés folyamatosan megtörténik a fejünkben. Az „Én nem vagyok szeretve” bumerángját dobjuk ki a világba – teljesen tudattalanul – újra meg újra, ami mindig visszatér hozzánk.

         Amikor azt hisszük mélyen belül, hogy nem vagyunk szerethetők, van bennünk egy tudattalan hajtóerő, hogy olyan embereket és helyzeteket vonzzunk be, akik/amik megerősítik a történetet. Ugyanazt a mintát ismételjük a kapcsolatainkban. Folyamatosan a szeretetlenségi történetünk szerint értelmezzük mások tetteit. Tudattalanul még szabotálhatjuk is a kapcsolatokat. Így újra és újra megszilárdítjuk a történetet, amíg át nem látunk a hiány-énen. Mert soha semelyikünk sem volt elégtelen/hiányos ember. Nincsenek elégtelen emberek, csak régi, még futó programok.

         Amikor a Megtalálhatatlan Önvizsgálat segítségével átlátunk a hiány-történetünkön, a „Nem vagyok szerethető ember” régi forgatókönyve már nem működik többé. Mihelyt a történetet megtalálhatatlannak látjuk, a szeretetet látjuk igazi természetünknek. Természetes módon abbahagyjuk a bumeráng dobálását, mert a hiány-történet hiányzik. Mások nem tudják azt visszaküldeni, amit mi már nem dobunk ki nekik.

         Ez nem azt jelenti, hogy benne kell maradnunk minden kapcsolatban. Vagy megyünk, vagy maradunk. Világosabbá válik, hogy mi a megfelelő tett, amint már nem a hiány-én lencséjén keresztül nézünk másokra.

         Például ha valaki központi története az, hogy „Nem vagyok szerethető”, tudattalanul olyan partnert választhat, aki nem tudja viszonozni a szeretetet, aki fizikailag vagy érzelmileg bántalmazza, vagy más szeretetlen módon cselekszik. Vagy tudattalanul szabotálhat egy egészséges kapcsolatot, hogy a nem-szerethetőség központi történetét működésben tartsa. Bár mindez fájdalmat eredményez, a fájdalom legalább ismerős. Megerősíti a központi identitását. Végül is, ki lenne a központi története nélkül? Ezzel nem az áldozatot hibáztatjuk. Mindez nem mentség bármilyen bántalmazásra vagy problémás viselkedésre a partner részéről. De ez a fajta belátás megnyithatja az embert arra a lehetőségre, hogy meglássa, hogy a központi történetének valami köze lehet ahhoz, hogy kit választ partnernek, és hogyan reagál a kapcsolatokban.

         Amint átlát az önmagáról szóló hiedelmen, mindez a tudattalan elmetevékenység a tudat napvilágára kerül, és aztán elcsendesül. Megszakad a hiány-történetén alapuló mágneses vonzódás olyan partner felé, aki rosszul bánik vele. A szabotázs abbamarad. Azon kaphatja magát, hogy marad a kapcsolatban, ha az egy érettebb, elégtelenség nélküli, én-telen szeretetté mélyül. Máskülönben, úgy találhatja, hogy már nem akar azzal a partnerrel lenni, különösen, ha a partner még mindig a saját hiány-mintáit éli, és nem hajlandó magába nézni.

(Scott Kiloby: Élő Kapcsolat)

Ha szeretnéd megtanulni, hogyan lehet átlátni ezeken a központi hiány-azonosulásokon, mint: nem vagyok szerethető, értéktelen vagyok, nem vagyok fontos, nem vagyok elég, nem vagyok tökéletes, sikertelen vagyok, vesztes vagyok, áldozat vagyok, stb., szeretettel látlak egy 2-napos, kiscsoportos, gyakorlati tréningen, utána egyéni konzultációkkal a csomagban:

Scott Kiloby Élő Önvizsgálatok Alapcsomag (Megtalálhatatlan Önvizsgálat és Szorongás Önvizsgálat) 

Részleteket, aktuális időpontokat itt találsz, gördíts lejjebb az oldalon: Aktuális ÖnMunka Tanfolyamok

Scott Kiloby két könyve megvásárolható magyarul itt.

Scott Kiloby összes blogbejegyzés listázva itt.

A Külső és Belső Megfelelési Kényszerről – Byron Katie Videó

Szeretettel ajánlok figyelmetekbe egy frissen feliratozott Byron Katie videót. Hatalmas köszönet Nagy Zsuzsinak a belefektetett idejéért, energiájáért.

Ebben a videóban egy fiatalember kérdőjelezi meg Katie segítségével azt a mindannyiunkban futó „alap-programot”, hogy meg kell felelnünk a saját és a külső elvárásoknak. Hogy mindig „többnek” és „jobbnak” kell lennünk, mint amilyenek éppen vagyunk, mert különben semmit sem érünk. Vedd észre ennek a programnak a mindenhol jelenlevőségét az életünkben. Vedd észre, hogy még a (spirituális) keresésedet is ez irányítja, az önfejlesztésről nem is beszélve. És csak egy pici pillanatra engedd meg magadnak, hogy felbukkanjon mélyen belülről a válasz erre a kérdésekre:

Ki vagyok akkor, ha eszembe sem tud olyasmi jutni, hogy valami baj van velem, hogy nem vagyok jó úgy, ahogy vagyok?

Ki vagyok akkor, ha nem tudok olyasmit hinni, hogy meg kell felelnem a külső és belső elvárásoknak???

Ki vagyok akkor, ha soha többé nem tudom magam másokhoz és a fejemben levő képekhez hasonlítani???

Üldögélj ezekben a kérdésekben kicsit. Ha válaszként félelem bukkan fel, az csak azt bizonyítja, milyen mértékben vagyunk ezekre a gondolatokra kondicionálva. Azt hittük el, hogy ezek nélkül a gondolatok nélkül csak üldögélnénk a kakikupac tetején, az életünk romokban heverne, és soha többé nem változna már semmi; minden csak még rosszabbá válna. És elhittük, hogy a változást a fenti gondolatokhoz való egy életen keresztüli ragaszkodással fogjuk majd elérni… Nézz már körül egy kicsit a világban és az életedben. Mire mentünk, mire megyünk az efféle ön- és világerőszakolással?

A mai videónk segítséget nyújthat mindennek a megértéséhez. Felhívom a figyelmedet, hogy a többi Byron Katie videóhoz hasonlóan ez is megvágott anyag, vagyis egy eredetileg jóval hosszabb beszélgetés fontosabb részleteit láthatod 20 percbe sűrítve.

Ha kedvet kapsz a Munka kipróbálásához, szeretettel ajánlom figyelmedbe a honlapomon fellelhető információkat és letölthető anyagokat, itt és itt találod őket. Ha új vagy a Munkában, az egész honlapot érdemes átolvasnod.

És akkor nézzük a videót, a magyar felirathoz lehet, hogy rá kell kattintanod a kis piros ablakocskára a videó alján.