„Képtelen vagyok döntést hozni.” „Fogalmam sincs, mit tegyek.” „Mindig rossz döntést hozok.” „Ha most így döntök, az örökre meghatározza az életemet.” „Ez életem legeslegfontosabb döntése.” „Vannak jó döntések és rossz döntések.” Előfordult-e már veled, hogy a felsorolt gondolatok valamelyike, netalántán mindegyike felmerült benned? Velem a Munka előtt sűrűn. Ráadásul, Mérleg szülöttként elkönyveltem magamat határozatlannak, sőt egyenesen döntésképtelennek. Aztán szép lassan, ahogy haladtam az ÖnMunkámmal, és az élet hozta elém az újabb meg újabb döntéshelyzeteket, szép lassan mindegyik hiedelmemet megvizsgáltam.
Megint hangsúlyoznám, hogy nem az ellenkezőjüket kezdtem el szuggerálni magamnak pozitív megerősítések formájában (erről bővebben a Miért borul meg a pozitív... bejegyzésben), a Munka nem erről szól. Amíg elhiszem, hogy határozatlan, rossz döntéshozó vagyok, addig hiába erősítgetem magamban, hogy „Gyorsan hozok szuper döntéseket”, mivel kritikus helyzetben úgyis az ’alvilágom’ kerekedik felül. És már megint utálhatom magam, hogy milyen szerencsétlen, béna vagyok én, hogy még egy nyavalyás döntést sem tudok meghozni. A Munka elvégzése azt eredményezi, hogy a gondolat fog otthagyni téged, soha többet nem fogod tudni elhinni például azt, hogy te határozatlan vagy. Egyre többen számolnak be nekem arról, olyanok, akik rendszeresen végzik a Munkát, hogy visszanézve a hónapokkal korábbi Munkalapjaikat, már nem is értik, mi volt olyan nagy szám azokon a gondolatokon; már nincs rajtuk fogása ezeknek a valamikor véresen komolynak tűnő hiteknek.
Ha szeretnél a döntéshozatal mesterévé válni, akkor nagyon egyszerű dolgod van: először is kérdőjelezd meg a saját döntéshozatali képességeidről szóló hiedelmeidet a Négy Kérdéssel és a Megfordításokkal. Segítségül gyorsan levezetem neked az egyik régi saját hitemet (hátha Te is hiszed ezt magadról véletlenül…). Legyen, mondjuk a „Képtelen vagyok döntést hozni.”
1. Igaz az, hogy képtelen vagy döntést hozni? – A válasz igen, nem, esetleg nem tudom lehet. Nincs magyarázkodás, mentegetőzés, sztorizás. Igen vagy nem?
2. Teljesen, 100%-ig biztos lehetsz benne, hogy képtelen vagy döntést hozni? – Szem becsuk, nagy, mély levegők, várom a választ odabentről. Nem az ún. jól-tudom elmémből, aki egy szempillantás alatt vágja rá a választ, sőt néha még a kérdést sem várja meg, hanem onnan, ahonnan a valódi válaszaim jönnek, az ún. nem-tudom elméből. (Ezekről hamarosan.) A válasz igen, nem, vagy nem tudom. Fontos, hogy nem „helyes” választ kell adnod a kérdésekre, semmit nem kell bizonyítanod; egyszerűen felveszed a kapcsolatot azzal a „részeddel”, akivel már nagyon régen nem kommunikáltál, pedig ő mindig ott van. Ha igen válasz jön, teljesen rendben. Esetleg figyeld meg, milyen erővel ragaszkodsz a történetedhez. Sokunknak időbe telhet, mire megengedjük magunknak, hogy más válaszok érkezzenek az olyannyira megszokott „jóltudomságok” helyett.
3. Mi zajlik benned, hogyan reagálsz, ha elhiszed azt a gondolatot, hogy képtelen vagy döntést hozni? - Te csináld a sajátodat becsukott szemmel, utazgass az elmédben, nézd az életedet, milyen hatással van rád ez a gondolat. Nagyon fontos, hogy nem bűntudatot keltünk magunkban, nem ostorozzuk magunkat, hanem „szemtanúja” vagyunk a saját működésünknek. Én most mesélem a saját verziómat: Ha elhiszem ezt a gondolatot, gyenge szarnak (bocs) tartom magam, nyomás keletkezik a gyomromban, a hasamban. Teljesen elenergiátlanodok, letargikus leszek, semmihez sincs kedvem. Irigylem azokat, akik olyan határozottnak tűnnek. Félek, hogy mi lesz, ha még holnap sem tudok dönteni, vagy esetleg rosszul döntök, és kimaradok valamiből, vagy majd később fizetem meg a döntésem árát. Sajnálom magam, menekülök a döntéshelyzetek elől, nehogy már megint kiderüljön rólam, milyen béna vagyok. Inkább nem is csinálok semmit. Ja, és persze senkivel nem közlöm a döntésemet időben (pedig igazából már megvan), inkább húzom még egy kicsit, mint a rétestésztát, mert mi lesz, ha mégis meggondolom magam… Mit fognak akkor rólam gondolni? (Amúgy maximum azt, amit már én így is gondolok magamról.)
Hát, ez teljesen olyan, mintha azért tartanám ezt a hitet, hogy ne is kelljen döntéseket hoznom. És ez pont így van. Minden hitünket azért „tartjuk”, hogy „megvédjük” magunkat valami még nagyobbnak vélt illuzórikus fenyegetéstől. Ez elég csavaros, de így működünk. A Munka segítségével ezekre a csavarokra is szuperül rá tudunk világítani.
4. Ki lennél a gondolat nélkül, hogy képtelen vagy döntést hozni? – Szem továbbra is becsukva marad, és nézd az életedet, legjobb, ha egy konkrét döntéshelyzetet: hogyan lennél benne, ki lennél, hogyan viselkednél, ha nem lenne ott az a gondolat, hogy képtelen vagy dönteni? – Én, részemről nagyon nyugodt lennék. Elmondanám, hogy épp mi zajlik bennem, nem félnék, ki mit gondol rólam, és sokkal világosabb lenne az egész helyzet. Felvállalnám magam, és ezért sokkal jobban szeretném is magam, és ezt mások is teljesen jól fogadnák. Ha még esetleg épp nem tudok dönteni, akkor nem döntök, ezt közlöm, és ennyi. Aztán elég hamar megszületne a döntésem. No stressz, no para.
Nézzük a Megfordításokat:
Eredeti állítás: „Képtelen vagyok döntést hozni.”
+ „Képes vagyok döntést hozni.”
Szem becsuk, és három konkrét példát keresek, amikor igenis képes voltam döntést hozni. Mivel az elme még mindig be lehet ragadva a képtelenség oldalára, időre van szüksége, gyengéd odafigyelésre, türelemre. Ne siettesd! Ismételgesd magadban, hogy Képes vagyok döntést hozni, majd várd a felbukkanó példákat! Légy szemtanúja a saját életednek, annak, amit eddig sosem vettél észre! Az elme nem tudja észrevenni azt, amit nem hisz, pedig az ugyanúgy ott van az életedben. Vagyis, ha azt hiszed, hogy képtelen vagy valamire, sosem fog tudatosodni benned, amikor épp képes vagy valamire, mivel ez nem szerepel a „valóságodban”. (Erről bővebben a Miért érzékelem a világomat olyannak… bejegyzésben.) Itt van az alkalom, nem kell nagy dolgokra gondolni. Például én tök jól képes vagyok eldönteni, hogy mit ebédeljek, milyen ruhát vegyek fel, milyen témában írjam a legközelebbi blogbejegyzésemet. Képes voltam eldönteni egyetlen pillanat alatt, hogy sok pénzért elmenjek-e Katie School-jába, nulla határozatlanság volt bennem. Képes vagyok eldönteni, mikor mit írjak páromnak a bevásárlólistára. :-) Sőt, még azt is képes vagyok eldönteni, hogy ezt a bejegyzést két részbe szedem, és csak holnap folytatom, mert most itt az ideje lefeküdni, meg amúgy is túl hosszú lesz. Hogy milyen egyszerű is az élet!!! De még van egy megfordítás, azt nagyon gyorsan:
+ „Képtelen vagyok nem döntést hozni.”
Igazából nincs olyan, hogy nem hozol döntést. Amikor döntened kell, és épp nem döntesz, az már önmagában is egy döntés. Hoztál egy olyan döntést, hogy nem döntesz (még). Kérlek, ízlelgesd ezt egy kicsit, és vedd számba azokat a helyzeteket az életedben, amikor úgy gondoltad, hogy nem hoztál döntést, aztán később kiderült, hogy a „nemdöntéseddel” igenis hoztál. Erről részletesen a következő bejegyzésben fogok írni, addig is gyakorold a saját hiteiden a Munkát.
"Minden hitünket azért „tartjuk”, hogy „megvédjük” magunkat valami még nagyobbnak vélt illuzórikus fenyegetéstől. " - ezt felirom a falra!! :D
VálaszTörlés