A gondolatoknak, főleg az ún. negatív gondolatoknak, nincs túl jó hírneve. Rengeteg hiedelemrendszert megtanulhatunk arról, hogyan is űzzük ki őket a fejünkből, mondván pl. hogy a negatív gondolatnak negatív a rezgése, ezáltal majd negatív történéseket fogunk "bevonzani" az életünkbe. Ezért aztán ezerrel próbálkozunk "pozitív" gondolatokat gondolni, mert akkor majd pozitív történések vonzódnak be az életünkbe. Ez neveztem én el a gondolattal való trükközésnek, Kedves Barátnőm pedig gondolat-rasszizmusnak. Küzdünk, küzdünk, bírkózunk, bírkózunk azokkal a fránya gondolatokkal, hátha egyszer majd csak pozitív gondolatok lesznek a fejünkben.
Hát, ez az elképzelés igencsak a felszínt kaparássza. Ráadásul ellenséget gyárt a világ legtermészetesebb jelenségéből, a gondolatból. Sőt, saját magamat is utálom, ha még mindig negatív gondolatokat találok a fejemben, mintha én tenném őket oda. És akkor még erősebben próbálkozom, hogy kitelepítsem őket onnan. Ez iszonyú fárasztó, teljességgel félreértett "technika", ráadásul félelem-alapú. Átmenetileg tud eredényeket hozni, de amíg ott a mélyben a tudatalattinkban felhalmozott hiedelemrendszer, amiről fogalmunk sincs, addig nagyrészt hiábavaló. Erre szoktam azt mondani, hogy tejszínhabot fújunk a kakikupac tetejére (elnézést). Ismerek olyan embereket, akik annyira utálják a hétköznapi életüket, és az abban szereplő gondolatokat, hogy egy tetszetős illúzióvilágot építettek a fejükben, és oda szöknek el a "szörnyű valóság" elől. Én is évekig haragudtam magamra a negatív gondolataim miatt, amikor is már annyira belefáradtam a velük való küzdésbe, hogy rám talált Byron Katie Munka-Módszere. Nézzük, mit mond Katie a gondolatokról. (És a legközelebbi blogbejegyzés a pozitív megerősítésekről fog szólni, kicsit bővebben.)
Hogyan tekints megértéssel a gondolataidra?
A gondolat ártalmatlan, míg csak nem hiszünk neki. Nem a gondolataink, hanem a hozzájuk való ragaszkodásunk okozza a szenvedést. A gondolathoz való ragaszkodás azt jelenti, hogy elhisszük, hogy a gondolat igaz, anélkül, hogy ezt megvizsgáltuk volna. A hiedelem egy olyan gondolatot jelent, amelyhez régóta ragaszkodunk, fenntartás nélkül elhisszük, sőt legtöbbször nem is vagyunk tudatában.
A legtöbben azonosulunk azzal a valakivel, akiről a gondolataink azt állítják, hogy „ez vagyok én”. Figyeld csak meg, hogyan is működik a lélegzésed! Észreveheted, hogy nem is te lélegzel – lélegeztetve vagy. A gondolkodással, a gondolatokkal ugyanez a helyzet. A gondolatok csak úgy megjelennek. Kilépnek a semmiből és visszamennek a semmibe, mint ahogy a felhők mozognak az üres égbolton. Azért jönnek, hogy áthaladjanak, nem pedig azért, hogy maradjanak. Nincs bennük semmi „káros”, míg igaznak nem hisszük őket, és nem kezdünk el hozzájuk ragaszkodni.
Soha még senki nem volt képes arra, hogy kontrollálja a gondolatait, még akkor sem, ha vannak emberek, akik történeteket mesélnek róla, hogyan sikerült ez nekik. Ha nem megszabadulni próbálsz a gondolataidtól, hanem megértéssel és kíváncsisággal fordulsz feléjük, akkor ők hagynak el téged.
A gondolatok olyanok, mint a szellő, mint a levelek a fákon, mint az esőcseppek hullása. Feltűnnek, megjelennek – és ha megvizsgáljuk őket, megbarátkozhatunk velük. Veszekednél egy esőcseppel? Egy esőcseppben nincs semmi személyes, és ugyanígy, nincs semmi személyes a gondolatokban sem. Ha újra felbukkan egy egykor fájdalmas elképzelés a fejedben, melyet már megértéssel megvizsgáltál, akkor már legfeljebb érdekesnek fogod találni. Ami korábban rémálom volt, most már csak érdekes. A legközelebbi alkalommal, ha felbukkan, lehet, hogy már inkább mulatságosnak találod. Végül tán észre sem fogod venni. Ez az ereje annak, ha szereted, ami van.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése