2018. július 9., hétfő

Trauma Örvény és Gyógyító Örvény, a Trauma Újratárgyalása





Az utóbbi másfél évben alkalmam nyílt a Peter Levine-féle Somatic Experiencing (SE) alapjainak megtanulására és gyakorlására. (Mindezt az ÖnMunka 16 hetes online kurzusába is beépítettem.) Tavaly az Ursus Librisnél Peter Levine egyik alapműve, A Tigris Felébresztése is megjelent, ami óriási hiányt pótol. Meglátásom szerint ezt a könyvet minden emberekkel foglalkozó szakembernek, segítőnek, terapeutának, oktatónak, trénernek fontos lenne elolvasnia, mert olyan megértéseket ad a trauma természetéről, melyek egyrészt nagyban segítik a munkánkat, másrészt könnyebbé teszik annak a felismerését, mi is zajlik pontosan a kliensünkben, és hogyan is érdemes ezt megközelíteni. Ezek nélkül az ismeretek nélkül nagy az esélye annak, hogy - a legjobb szándékunk mellett is – a kliensünk nem gyógyulni fog, hanem újratraumatizálódni.


A TRAUMA STRUKTÚRÁJA

A Somatic Experiencing egyik alaptézise, hogy a trauma nem magában az eseményben, hanem az idegrendszerben van. Fenyegetettség következtében minden élő organizmus túlélő üzemmódba kapcsol, és amikor az ezzel együtt járó védelmi reakciók nem tudnak végigfutni az esemény hirtelensége vagy elárasztó jellege miatt, akkor ezek az energiák tünetek formájában ragadnak bent a testben. A túlélő üzemmód egy erős izgalmi állapot, ami arra van kitalálva, hogy rövid távon elérhetővé tegye az üss, fuss vagy fagyj le védelmi válaszait. Ezek nagyon erőteljes energiák, amik ilyenkor mozgósításra kerülnek. Ha pedig a válasz nem tud végigfutni, akkor a testből nem tudnak kiürülni, s ott fognak tüneteket okozni.

(Trauma és idegrendszer témakörében 2 korábbi bejegyzést ajánlok figyelmedbe, érdemes ezeket elolvasni ennek a bejegyzésnek a továbbolvasása előtt: Ami Felmegy, Annak Le Is Kéne Jönnie és A Trauma Típusai)

Néhány szemelvényt megosztok A Tigris felébresztése című könyvből, melyek segítségével betekintést nyerhetünk a trauma feldolgozásának elméletébe és menetébe.

AZ ÖNKAPCSOLÓDÁS, AZ ÖNFELNEVELÉS ÉS AZ ÖNFELISMERÉS GYAKORLATI KURZUSA: 16 HETES ÖNMUNKA ONLINE KÉPZÉS 2018. SZEPTEMBER 14-TŐL DECEMBER VÉGÉIG. Részleteket itt találsz.


TRAUMA, ÁTALAKULÁS, MENNY ÉS POKOL

A traumatizált emberek számára az életteli, spontán élethez való utazás többet jelent pusztán a tünetek csillapításánál – számukra az átalakulást jelenti. Miután sikeresen újratárgyaljuk magunkban a traumát, alapvető váltás következik be a lényünkben.

Az átalakítás az a folyamat, melynek során valamit annak poláris ellentétével összefüggésben változtatunk meg. A traumatikus és békés állapot közti átalakulási folyamatban alapvető változások jönnek létre az idegrendszerünkben, az érzéseinkben és az átélt érzeten keresztül tapasztalt érzékelésünkben. Az idegrendszer a mozdulatlanság és az áramlás között váltakozik, az érzelmek a félelem és a bátorság között hullámoznak, míg az érzékelés a beszűkültség és a befogadó nyitottság között ingadozik.
Az átalakuláson keresztül az idegrendszer visszanyeri önszabályozó képességét. Az érzelmeink egyre inkább felemelnek bennünket ahelyett, hogy letörnének. A hajtóerejük segítségével képesek vagyunk felröppenni és szárnyalni, s ily módon teljesebb képet alkotni a természetben elfoglalt helyünkről. Az érzékelésünk kiszélesedik, hogy felölelhesse az ítélkezéstől mentes befogadását annak, ami van. Képesek vagyunk tanulni az élettapasztalatainkból. Anélkül, hogy próbálnánk megbocsátani, megértjük, hogy nincs miért vádolni bárkit is. Gyakran magabiztosabb énérzetre teszünk szert, miközben reziliensebbé és spontánabbá válunk. Ez az új magabiztosság lehetővé teszi számunkra, hogy ellazuljunk, illetve élvezzük és teljesebben éljük az életünket. Jobban ráhangolódunk az élet szenvedélyes és eksztatikus dimenzióira.

Ez a mélyreható átalakulás lényünk legalapvetőbb szintjeire hat. Már nem félelemmel telve tekintünk a világunkra. Noha a bolygónk veszélyes hely lehet, már nem gyötör minket állandó félelem, amely hipervigilanciához, azaz annak az érzéséhez vezet, hogy mindig veszély leselkedik ránk. Egyre inkább bátorsággal és bizalommal nézünk szembe az élettel. A világ olyan hellyé válik, ahol történhetnek ugyan rossz dolgok, de ezek legyőzhetők. Szorongás helyett bizalom alkotja azt a mezőt, amelyben tapasztalataink összessége lejátszódik. Az átalakulás hullámai életünk minden sarkába eljutnak, ahogy egykor a trauma romboló hatásai. Az író és kalandor Tim Cahill így fogalmaz: „Kockára teszem az életem, hogy megmentsem a lelkem.” A traumával már kockára tettük az életünket, ám a megváltás jutalma még hátravan.

Minden trauma lehetőséget kínál a valódi átalakulásra, mivel felerősíti és előidézi a lélek, a test és a szellem tágulását és összehúzódását. Fiziológiai értelemben a kitágulás a mennyet, az összehúzódás a poklot jelenti. A menny és a pokol szélsőséges ellentétei közti hánykódás megteremti a trauma átalakulásához elengedhetetlen ritmust. A Somatic Experiencing módszer lehetővé teszi a „menny” és a „pokol” közt tátongó szakadék fokozatos áthidalását, miközben egyesíti a két polaritást. Ezek fokozatos egyesítése lehetőséget kínál a trauma szelíd feldolgozására. A kitágulás és az összehúzódás lelki-szellemi ellentétpárjának integrálásakor az átélt érzet támogat bennünket az átalakulás csodájának megvalósítása közben.

TRAUMA ÖRVÉNY ÉS GYÓGYÍTÓ ÖRVÉNY, ÚJRATÁRGYALÁS

Az életünk olyan, akár egy folyam. A tapasztalataink hullámai a nyugalom, a zavar és az integráció ciklikus ismétlődéseivel áramolnak keresztül az időn. A testünk, akár a folyó két partja, magába foglalja és mederben tartja az életenergiánkat, miközben lehetővé teszi a két part közti szabad áramlását. A part védőgátjának köszönhetően biztonságosan tapasztalhatjuk a bensőnkben történő mozgás és változás érzetét. A folyó analógiáját használva a sokktraumát úgy lehet elképzelni, mintha egy külső erő áttörné a tapasztalatunk védőtartályát (a part védőgátját). A hasadás hatására erőteljes örvénylés keletkezik. A törés helyén robbanásszerűen kiáramló életenergia létrehozza a traumaörvényt. Ez az örvény a megszokott élettapasztalatunk folyójának partján kívülre esik. (lásd a Trauma örvény és gyógyító örvény képet, ha rákattintasz, nagyobb méretben feljön). 




Gyakori, hogy a traumatizált emberek vagy berántódnak a traumaörvénybe, vagy teljes mértékben kerülik a törést azáltal, hogy távol maradnak attól a régiótól, ahol a törés megtörtént.

Amikor belesodródunk a trauma örvényébe, újraéljük a traumánkat, s ezzel megnyitjuk a lehetőséget az érzelmi elárasztás és az újratraumatizálódás előtt. Ha elkerüljük a trauma örvényét, akkor összehúzódunk és fóbiássá válunk. Nem engedjük meg magunknak, hogy a maga teljességében megtapasztaljuk a belső vagy a külső világunkat. A lehasadt örvény rengeteg életenergiánkat elszívja azáltal, hogy csökkenti a főáramlat erejét.

Hála az égnek, a természet válaszul azonnal egy gyógyító ellenörvényt hoz létre a traumaörvény erejének kiegyensúlyozására. Ez a kiegyenlítő erő azon nyomban a traumaörvény mozgásával ellentétes irányba kezd forogni. Az új örvény a főáramhoz tartozó tapasztalat partjain belül helyezkedik el. (lásd újra a trauma és gyógyító örvény képet fentebb).

E gyógyító örvény létrejöttének köszönhetően a választási lehetőségeink többé nem korlátozódnak pusztán a traumánk újraélésére vagy elkerülésére. Immár van egy harmadik választásunk is, amelynek én az újratárgyalás nevet adtam. A trauma újratárgyalása során elkezdjük helyreállítani az átszakadt partot úgy, hogy mind a gyógyulás, mind a trauma örvényének szélei mentén körözve fokozatosan haladunk a középpontjuk felé. Első lépésként meglovagoljuk e két ellentétes erő teremtette bizonytalan, oszcilláló vízmozgást, és megtapasztaljuk a köztük lévő turbulens áramlást. Ezután lassan és ritmikusan mozgunk ide-oda, egyiktől a másikig nyolcas alakzatban. Mivel a gyógyító örvénnyel kezdünk, szert teszünk a traumaörvénnyel való sikeres kapcsolatfelvételhez szükséges támaszra és erőforrásokra. Azáltal, hogy a két örvény közt mozgunk, felszabadítjuk a középpontjukban szorosan megkötött energiákat, mintha letekercselnénk a spirálokat. A középpontjuk felé haladunk, és az energiák felszabadulnak és levezetődnek; az örvények szertefoszlanak, feloldódnak és újra beépülnek a főáramlatba. Így fest az újratárgyalás folyamata. (lásd az újratárgyalás képet)



ÚJRAÉLÉS KONTRA ÚJRATÁRGYALÁS

A trauma átalakítása nem gépies rituálé, melynek elvégzése után a traumatizált személy kényelmesen hátradőlhet és önelégülten várhatja az eredményeket. Nem létezik varázspirula. Az átalakulás megköveteli tőlünk a hajlandóságot arra, hogy megkérdőjelezzük az önmagunkkal kapcsolatos alapvető hiedelmeinket. Kell, hogy legyen hitünk ahhoz, hogy képesek legyünk megbízni olyan reakciókban és érzetekben, amelyeket nem egészen értünk, valamint hajlandóságunk arra, hogy megtapasztaljuk önmagunkat összhangban áramolni azokkal a természeti törvényekkel, melyek átveszik az irányítást és egyensúlyba hozzák a nyilvánvalóan eltorzult érzékelésünket. A traumatizált embereknek sokféle hiedelmet és elképzelést kell elengedniük ahhoz, hogy megvalósíthassák az egészséghez visszavezető utazást. Ne feledjük, hogy az elengedés sosem történik meg egy csapásra.

A következő diagram (hullámvasút ábra, lásd lentebb) olyasvalakit ábrázol, aki éppen belép egy traumatikus eseménybe – felül egy hurkolt pályás hullámvasútra. Az ÚJRAÉLÉS során az történik, hogy amint felérünk a hurok fordított szakaszára, ahol fejjel lefelé haladunk, az egész testünket megmerítve és megfeszítve kétségbeesetten kapaszkodunk. Nem tudjuk, hogy a centrifugális erő fizikai törvénye megakadályozza, hogy lezuhanjunk, és meghaljunk vagy megsérüljünk. AMIKOR ÚJRAÉLJÜK AZ ESEMÉNYT, rettegést és/vagy a túlélésből fakadó lelkesültséget tapasztalhatunk. Akár rabjává is válhatunk a megkönnyebbülésnek és felvillanyozottságnak, ami a legmélyebb félelmeinkkel való szembenézésből ered. Ám soha nem fogjuk megismerni a valódi irányítás és önátadás képességét, amelyet a traumánk átalakításakor tapasztalunk.



Az ÚJRATÁRGYALÁS folyamata során fokozatosan megértjük ezeket a törvényeket és erőket, s ily módon megtanulunk bízni bennük és átadni nekik magunkat. RETTEGÉS ÉS FESZÜLTSÉG NÉLKÜL élhetjük át az izgalmat. Az irányítás képességének valódi érzetére tehetünk szert.

A Somatic Experiencing megközelítésében az újratárgyalás lényege az, hogy megtanuljuk tapasztalni a szervezet természetes helyreállító mechanizmusait. Megtapasztaljuk az érzeteket, miközben keresztülhaladunk a traumaörvény és a gyógyító örvény képezte hurkon. Miután megadjuk magunkat a természet törvényeinek, az irányítás képességére teszünk szert. Megtanuljuk uralni a centrifugális erőket, melyek akkor keletkeznek, amikor a traumaörvény és a gyógyító örvény között mozgunk. Azáltal, hogy áthaladunk a két örvény közötti erőtéren és belépünk a gyógyító örvénybe, majd ritmikusan oda-vissza mozgunk a kettő között, fokozatosan megbizonyosodunk arról, hogy nem fogunk eltűnni egy fekete lyukban és hamuvá égni, vagy kilökődni a világűrbe.

(Részlet Peter A. Levine, A tigris felébresztése című könyvéből)


AZ ÖNKAPCSOLÓDÁS, AZ ÖNFELNEVELÉS ÉS AZ ÖNFELISMERÉS GYAKORLATI KURZUSA: 16 HETES ÖNMUNKA ONLINE KÉPZÉS 2018. SZEPTEMBER 14-TŐL DECEMBER VÉGÉIG. Részleteket itt találsz.

2018. június 7., csütörtök

16 Hetes Kurzus Visszajelzések, Tapasztalatok, 2018. június





Március eleje óta zajlik a 16 hetes ÖnMunka kurzus, lassan a végére érünk. Pár hete megkértem a résztvevőket, hogy írjanak kicsit az eddigi tapasztalataikról. Ezeket osztom most meg újabb körben. Fontosnak tartom megjegyezni, hogy mindenki teljesen egyedi változásokat, tapasztalásokat, élményeket szerez ezen az úton. Legtöbben olyanokat, melyekre nem is számítottak. Ha kíváncsian, felfedezőn, elvárásoktól mentesen tudunk bármilyen önfelfedezéshez és önutazáshoz hozzáállni, akkor a legnagyobb annak az esélye, hogy hatalmas és kicsi változásokon fogunk átmenni. (A fenti kép az egyik résztvevő saját illusztrációja. A hozzá tartozó történet lentebb.:)


AZ ÖNKAPCSOLÓDÁS, AZ ÖNFELNEVELÉS ÉS AZ ÖNFELISMERÉS GYAKORLATI KURZUSA: 16 HETES ÖNMUNKA ONLINE KÉPZÉS 2018. SZEPTEMBER 14-TŐL DECEMBER VÉGÉIG. Részleteket itt találsz.


JÉ, ÉN ILYENKOR MÁR SZORONGANI SZOKTAM, MOST MEG TÖK JÓL VAGYOK! „Nagyon szeretem a kurzust, sajnálom, hogy lassan vége. Biztos vagyok benne, hogy tovább fogom csinálni. Konkrétan írom le, hogy nekem mit adott. A szorongás olyan fokára kerültem már, hogy a földhivatalban egy névváltoztatáshoz álltam sorban, ott levert a víz, ideges voltam, majdnemhogy pánikba estem. Ilyen és ehhez hasonló teljesen hétköznapi helyzetekben működtem teljesen diszfunkcionálisan. El voltam teljesen keseredve, kétségbe esésemben már azt terveztem, hogy újra pszichiáterhez megyek a pánikkal, és antidepresszánst fogok szedni. Az utolsó esélyként adtam magamnak a kurzust, és csináltam becsületesen a gyakorlatokat. Nagyjából a kurzus ötödik hetében kértem időpontot orvosi vizsgálatra, amit a pánik miatt évek óta halogattam. Nem csak hogy nem hátráltam ki belőle, hanem pánik és szorongás sem volt. Kezelhető mértékű stressz, és kezelhető mértékű aggodalom igen. Mint a ’normális’ embereknél. J Hatalmas élmény volt ez nekem. Egyéb apró jelei is vannak a változásnak: könnyebben elegyedem beszélgetésbe idegenekkel, jobban bírom a hosszú sort a kasszáknál, könnyedebben, humorosabban társalgok a félismerősökkel, és sokszor ébredek rá helyzetekben, hogy „jé, én ilyenkor már minimum szorongani szoktam, most tök jól vagyok!” Hálás vagyok Andrea, hogy megalkottad ezt a programot! És köszönöm, hogy részt vehetek benne! KÖSZÖNÖM! <3”


ELKÉPESZTŐ, HOGY ÁT TUD FORMÁLÓDNI AZ IDEGRENDSZER! „Én nem is tudom megmondani, hogy a tanfolyam melyik pontján kezdett átfordulni bennem ez az egész szorongás, pánik nyavalya. Csak azt tudom, hogy végül azt éreztem, elmúlt!!! Meg olyat, hogy mennek az események és egyszer csak eszembe jut, „jé ilyenkor már pánikolni szoktam...” most meg semmi. És azóta is nyugi van! Elképesztő, hogy át tud formálódni az idegrendszer! Pedig 16 évig benne voltam a kórságban... Szóval köszönet és hála!

                                                     
MINTHA VÉGRE KEZDENÉK LEVEGŐT KAPNI. „Az fogalmazódott meg bennem a mai élő adást hallgatva, hogy egyre jobban látom, érzékelem, hogy mekkora kincs az a fajta testi-lelki önelfogadás, amit itt tanulunk. Ez a kényszerek nélküliség nagyon felszabadítólag hat rám. A gyengédség, odafigyelés, kedvesség, elfogadás - önmagam felé. Hát ezt nem gyakoroltam eddig még. Mindig valamit kellett csinálni, emiatt nem is tudtam, hogy mennyire feszült voltam alapból. Most tudatosodott. Olyan, mintha végre kezdenék levegőt kapni. Jó érzés megfigyelni magamat, és amit találok, az jól van. Ez is új, mert mindig valamilyennek kellett lennem. Igen, találok különféle érzeteket, de sokkal nagyobb empátiával közeledek magamhoz, mint bármikor korábban.”


MAGAMAT EGYÁLTALÁN NEM ISMERTEM, NEM VOLTAM OTT VELEM. „Megcsináltam a tanfolyamot már pár hónapja és még mindig rengeteg dolog áramlik bennem. Eredetileg az evésproblémáimmal fordultam Andihoz, de ez alatt az idő alatt megtanultam kibontogatni a felszín alatt levő dolgokat. Megtanultam a bennem zajló folyamatokat, megismerkedtem velük és magammal. Igen… magamat egyáltalán nem ismertem, mert nem voltam ott velem. <3 Megtanultam, hogy amit érzek, azt nem megváltoztatni kell, nem átformálni kell, nem elnyomni kell, hanem érezni. Megtanultam, ha rossz jön, az jól van úgy, ahogy van, és megtanultam a bennem levő kislányt szeretni és meghallgatni. Míg előtte mindentől féltem és szorongtam, mára ez megváltozott, mert tudom, hogy akármi is jön, fájdalom vagy öröm, azzal együtt tudok lenni. Megtaláltam magamban még sok fontos dolgot... amik nélkül nem lenne jó élni. És nekem már nem is kell. Szóval Andinak egy nagy ķöszi, ölelés, puszi, és plusz egy köszi, hogy ennyire pöpecre kikupált.” <3


ÉRZEM, HOGY MINDEN MÉG CSAK MOST KEZDŐDIK EL. „Ma már tudom, mennyire érzékeny ez a rendszer, amit nap, mint nap kíméletlenül kizsigereltem, nem figyelembe véve, mire is van szüksége…
Azt hiszem eddig úgy éltem (túl) az életem, mintha egy gumicsónakban evezve folyamatosan az örvény szélén balanszíroznék, és közben próbálnám felfújni kicsiny csónakomat, hogy ne süllyedjen el – a nagy erőlködésben persze folyamatosan szédülsz és vigyorogsz, nem látsz, nem érzékelsz igazából semmit. Édesen mámorító érzés… Ha valami megsértette úszóerődömet, azt gyorsan betapasztottam valamivel, ne is tudjak róla, és eveztem tovább üresben… körbe-körbe. Aztán jött a lehetőség: 16 hét – bíztam benne, hogy sétagalopp lesz ez a kis kirándulás, és lekerülnek csónakocskámról a tapaszok, mintha teljesen új lenne… A gyakorlatok belerántottak az örvénybe, minden porcikám tiltakozott, küzdött, hogy ne kelljen szembesülni azzal, ami ott van… Tudom, Andi, te szóltál. Már az alaptréningen elmondtad, hogy nem könnyű ez az út…
J
Szerencsére mindig jön-jött egy mentőöv, egy eszköz, ami egy kis időre kiemel(t), hogy legalább egy kicsit fellélegezhessek… aztán vissza… Éjszakákat vívódtam, hogy akkor kész, ennyi volt, én ehhez nem vagyok elég erős… most megírom, Andi, hogy nem csinálom ezt tovább! Vissza akarom kapni a régi életem (vagy minek is nevezzem)! Nem tehettem meg. Valami nem engedett. Valahogy úgy érzem, a gyakorlatok hatására már nem tudok visszalépni… mintha én nem lennék egészen az, aki voltam… sebezhető lettem... esendő… a magamról - magamnak alkotott illúzió fátyla lehullott (vagy lehullani látszik). Valami nagyon más lett. Nem édesen mámorító, de valóságos, stabil, és megtart. Még nem tudom, mi ez az ellentmondás, de van egy különös biztonságérzet bennem. Érzem a talpam alatt a földet… érzem, hogy mi történik a testemben… még sokszor nem tudom, mikor mit érzek, de bármi történik, ez most bennem… velem történik… időnként már részese vagyok, nem csak szemlélője (vagy elszenvedője). Nem tudom, pontosan számomra hová vezet ez az út, de megyek, időnként megpihenek, mert itt ez is belefér. :) Nem tudom, mi lesz a 16. hét végén, de egyben biztos vagyok: az nem a vége lesz, mert úgy érzem, hogy még csak minden most kezdődik el… Köszönöm, a lehetőséget, az eszközöket, hogy elkísérsz, Andi."


TUDTAM, HOGY VALAMI NAGYON MÉLYEN ORDÍT BENNEM. „Én lassan haladok a gyakorlatokkal. Amit felfedeztem, az az, hogy sokkal kedvesebb vagyok magamhoz. Sokkal megengedőbb. Már sokszor nem kényszerítem bele magam olyanba, amit nem szívesen csinálok. Azelőtt nagyon hamar lettem ideges. Most ez nincs, vagy sokkal kisebb mértékben. Nem ugrik össze a gyomrom bizonyos helyzetekben, és a gyerekkel az utóbbi 2 hónapban egyáltalán nem kiabálok. Mondjuk erre tudatosan figyeltem, de most már az van, hogy kifejezetten erőt kell gyűjtenem ahhoz, hogyha erélyesnek kell lennem és hangosabban mondani valamit, mert nem megy. Előtte zsigerből ordítottam. Ez a legfontosabb - hiszen tudtam, hogy valami nagyon mélyen ordít bennem. És azt is érzem, hogy hamarosan futni és tornázni is fogok. J


NYUGALOM ÉS MEGFONTOLTSÁG JELENIK MEG. „Én is sok ehhez hasonlót tapasztalok. Olyan helyzetekben mikor igazságtalanság ért, azonnal dühvel reagáltam, ezzel egy időben szégyenérzettel a megjelent dühöm miatt... mintha átalakulnának ezek érzetek barátsággá, egyfajta külső szemlélőként vagyok jelen, nyugalom és megfontoltság jelenik meg, ahogy az érzelmek, érzetek megengedődhetnek, higgadtabban tudom megvédeni az álláspontom. És még sok más is. Hálás köszönet a részemről is.”


MEGISMERKEDTEM ÉS MEGBARÁTKOZTAM A PÁNIKKAL ÉS MÁS FÉLELMEIMMEL. „Én szívből ajánlanám a Te tréningedet, mert aprólékosan fedi fel a bugyrainkba lerakódott titkokat. Kíméletesen, lassan és nagyon alaposan!!! Egy csomó elterelő technikát használtam korábban a pánikomra és szorongásomra, meg vitaminokat. Egy jó darabig a pszichoterápia is segített. Az elején nélkülözhetetlen volt, mert rávilágított, hogy magam gerjesztem a pánikot azzal, hogy félek tőle... A kurzus során megismerkedtem és megbarátkoztam a pánikkal és egy csomó más félelmemmel. Szóval hosszú, 16 évig tartó utam volt. Nekem így sikerült végül a legjobban: Teveled Andi és a csoporttal. Köszönöm!!!”


FRISSÍTETTEM A PROGRAMCSOMAGOMAT. „Az elmúlt hónapokban az ÖnMunka kurzus során frissítettem a „programcsomagomat” ezzel, azzal, amazzal. Nekem tériszonyom volt, de olyan, hogy nem lehetett velem TV tornyokba felmenni kettesben, romantikusan. Egy légkondicionált kabinnal ellátott óriáskerékre felmentem egyszer, hogy együtt legyen a család, de a rémületem teljesen elszúrta a család élményét. Erősen kellett kapaszkodnom, a szél csak fújt, de nem lengette a kabint, az stabilan volt rögzítve sok helyen, túlbiztosítva. Nekem nem volt élmény a kilátás a durva halálfélelem miatt. Akkor még erős volt.
Aztán nemrégiben a lányom játéka fent ragadt a tetőn, én meg kénytelen voltam a kéményseprő létrán, a ház falán kívül felmászni. És felvinni a 8 méter hosszú teleszkópot. El tudtam volna jobb programot is képzelni. Guggolva kellett mennem, mert a halálfélelmem nem szereti még mindig a magas szél által átfújt helyeket hegymászó biztosító heveder nélkül, hiába a 30 centi széles kéményseprő járda. A sajtreszelő stílusú acél rámpákon való haladás nem az én szórakoztatásom legjobb módja. Nem vagyok egy kéményseprő alkat. De végül is lekerült a játék. Igaz, egy nappal előtte a létrán, félúton kaptam egy belső hang nemet és akkor le is másztam. Éreztem hogy ott akkor az nem az én napom (teleszkóp helyett fele olyan hosszú HDMI kábelt vittem magammal piszkálni a játékot), de lett is belőle nagy sírás a lányom részéről, amikor elmondtam, hogy az mára ott marad. A tudat, hogy elvesztek az emlékei, megcsapta a lányomat, bár a játék szinte filléres darab volt, de annyira kötődött ördögszemhez hogy nem akart csere darabot. Pedig csak kétszer játszott vele, de az boldog volt minden alkalommal. Aztán, amikor meglátta hirtelen újra a nappaliban, attól elég boldog volt. :)) Aztán, amikor a szelfit látta meg a feleségem, amit a tetőn készítettem magamról, az minden pénzt megért. Néha szinte már fél a sok meglepő változástól. :D”


AZ ÖNKAPCSOLÓDÁS, AZ ÖNFELNEVELÉS ÉS AZ ÖNFELISMERÉS GYAKORLATI KURZUSA: 16 HETES ÖNMUNKA ONLINE KÉPZÉS 2018. SZEPTEMBER 14-TŐL DECEMBER VÉGÉIG. Részleteket itt találsz.

2018. május 3., csütörtök

A Test Mindenre Emlékszik - Traumával Testben Élni





A Test Mindenre Emlékszik - Traumával Testben Élni

Peter A. Levine mellett, akinek szerencsére már megjelent a (sokk)trauma természetéről és feldolgozásáról szóló korszakalkotó könyve magyarul (A tigris felébresztése,Ursus Libris), napjaink trauma terápiás szcénájának hasonlóan neves szakembere Bessel van der Kolk. Az ő alapműve, The Body Keeps the Score (A test mindenre emlékszik) címet viseli, magyarul nem elérhető. (Peter Levine idegrendszer és trauma kapcsolatáról itt olvashatsz.)

Olajos Zsolt barátom fordított a Kolk könyvből néhány szemelvényt, nagy köszönet neki ezért. Érdemes elolvasni, sok megértést adhat a főként sokk traumát átélt emberek mindennapi megéléseiről. Ez egy rendkívül átfogó mű a trauma természetéről és gyógyítási lehetőségeiről, sok tudományos és emberi esettörténettel ábrázolva. A szerző holland származású, Amerikában élő orvos-pszichiáter, aki a traumafeldolgozás egyik legelismertebb szakértője és kutatója. Laikusok számára is nagyon érthetően és logikusan írja le terápiás és kutatói tapasztalatait. (A trauma különböző típusairól itt olvashatsz.)

AZ ÖNKAPCSOLÓDÁS, AZ ÖNFELNEVELÉS ÉS AZ ÖNFELISMERÉS GYAKORLATI KURZUSA: 16 HETES ÖNMUNKA ONLINE KÉPZÉS 2018. SZEPTEMBER 14-TŐL DECEMBER VÉGÉIG (MÁR LEHET JELENTKEZNI) Részleteket itt találsz.


RÉSZLETEK BESSEL VAN DER KOLK, THE BODY KEEPS THE SCORE CÍMŰ KÖNYVÉBŐL, OLAJOS ZSOLT FORDÍTÁSÁBAN:

„Senki nem tud ’meggyógyítani’ egy háborút, bántalmazást, szexuális erőszakot, molesztálást, vagy bármilyen más szörnyű eseményt; ami megtörtént, nem tehető meg nem történtté. Amivel viszont lehet mit kezdeni, az a trauma lenyomatai a testben, az elmében és a lélekben: tudunk mit kezdeni a megsemmisítő fizikai érzetekkel a mellkasban, amit úgy címkézünk, hogy szorongás vagy depresszió; az irányítás elvesztése miatti félelemmel; a veszélyt vagy elutasítást fürkésző folyamatos készültséggel; az önutálattal; a rémálmokkal és az emlékbetörésekkel; a zsibbadtsággal, ami megakadályozza, hogy a feladatainkat elvégezzük vagy hogy teljesen elmerüljünk abban, amit éppen csinálunk; és azzal, hogy képtelenek vagyunk megnyitni a szívünket egy másik emberi lény felé.

A trauma megfoszt minket attól az érzéstől, hogy urai vagyunk magunknak, amit én önvezetői képességnek hívok a továbbiakban. A gyógyulás kihívása az, hogy újrateremtsük a test és az elme, vagyis az Én feletti irányításunkat és felelősségünket. Mindez azt jelenti, hogy szabadon tudhatod, amit tudsz és szabadon érezheted, amit érzel anélkül, hogy elárasztottá, felbőszültté, megszégyenültté, vagy összeesetté válnál. A legtöbb embernél ez az alábbiakat jelenti:
1. megtalálják a módját, hogyan nyugtassák le magukat és hogyan fókuszáljanak;
2. megtanulják, hogyan őrizzék meg ezt a nyugalmat a múltat felidéző képek, gondolatok, hangok, vagy fizikai érzetekre adott válaszként;
3. megtalálják a módját, hogyan lehetnek teljesen élők a jelenben és összekapcsolódva az emberekkel a környezetükben;
4. nem lesz szükség arra, hogy eltitkoljanak maguk előtt dolgokat, beleértve a túlélésüket biztosító viselkedésekről szóló titkokat.


A kötődés iránti igényünk sosem enyhül. A legtöbb emberi lény nem tudja tolerálni a másoktól való, hosszabb ideig tartó elszigeteltséget. Azok az emberek, akik nem tudnak pl. a munkájukon, barátságaikon, vagy családjukon keresztül kapcsolódni, a kötődés más módjait fogják megtalálni: betegségekben, jogi perekben, vagy családi csatározásokban. Minden más elviselhetőbb, mint a lényegtelenség és elidegenedés nyomorult érzése.


Képesnek lenni biztonságban érezni magunkat más emberekkel valószínűleg az egyetlen legfontosabb aspektusa a mentális egészségnek; a biztonságos kapcsolatok alapvető jelentőségűek abban, hogy értelemmel teli és kielégítő életet éljünk. Az emlősök természetes állapota, hogy valamennyire mindig védekezésre készek. Viszont ahhoz, hogy érzelmileg közel érezzük magunkat egy másik emberhez, a védekező-rendszerünknek átmenetileg le kell kapcsolnia. Ahhoz, hogy játsszunk, párosodjunk, és neveljük a gyerekeinket, az agynak le kell állítania a természetes készültségét.


A traumatizált emberek látszólag elviselhetetlen fizikai érzetekkel élnek.  A traumatizált ember gyakran az érzéseitől fél. Nem annyira a bántalmazók (akik remélhetőleg bár nincsenek körülöttük), hanem a saját fizikai érzetei lesznek az ellenségei. A kényelmetlen érzetek teljesen eltérítik őket és az efölötti aggodalmuk a testet befagyva, az elmét pedig lezárva tartja. Habár a trauma már a múlté, az érzelmi agy továbbra is olyan fizikai érzeteket generál, amely az áldozatot ijedtté és tehetetlenné teszi. Nem meglepő, hogy nagyon sok trauma túlélő kényszeres evő vagy ivó, félnek a szextől és elkerülnek nagyon sok szociális tevékenységet. Az érző világuk nagyrészt tiltott terület.


Sok traumatizált ember túl hiperéber ahhoz, hogy az élet hétköznapi örömeit élvezze, míg mások túl zsibbadtak ahhoz, hogy új élményeket szívjanak magukba, vagy épp a tényleges veszély jeleit érzékeljék.


Sok ember biztonságban érzi magát addig, amíg a szociális kapcsolódásaikat felszínes társalgásra korlátozhatják, de a fizikai kontaktus már intenzív reakciókat válthat ki náluk. Viszont bármilyen mély intimitás – egy szoros ölelés, párunkkal való alvás vagy szeretkezés – azt kívánja meg, hogy megengedjük maguknak a félelem nélküli immobilizáció élményét. A traumatizált embereknek különösen nehéz megállapítaniuk, hogy mikor vannak tényleges biztonságban, és tényleges veszély hatására mikor kellene a védekező rendszerüket aktiválniuk. Ehhez olyan élményeket kell begyűjteniük, amelyek vissza tudják állítani a fizikai biztonság érzetét.


A traumára adott válaszként és hogy megbirkózzanak a szörnyűséggel, ezek az emberek megtanulták lekapcsolni azokat az agyi területeket, amelyek a rettegést kísérő és meghatározó zsigeri érzeteket és érzelmeket továbbítják. Viszont a mindennapi életben, ugyanezen agyi területek felelősek az énérzet alapjául szolgáló érzelmek és érzetek teljes spektrumának rögzítéséért. Amivel tehát szemben állunk, az egy tragikus adaptáció: Abbéli igyekezetükben, hogy lekapcsolják a rémítő fizikai érzeteket, egyúttal halálra ítélik azt a képességüket, hogy teljesen élőnek érezhessék magukat.


Ha biztonságos kapcsolatunk van a testi érzeteinkkel – azaz bízhatunk benne, hogy a test pontos információkat ad nekünk – képesek leszünk uralni a testünket, érzéseinket és önmagunkat. Mindazonáltal a traumatizált emberek krónikusan nem érzik magukat biztonságban a testükben. A múlt bennük él gyötrő, belső diszkomfort érzések formájában. A testüket folyamatosan bombázzák a zsigeri figyelmeztető jelek, és ahhoz, hogy uralják ezeket a folyamatokat, gyakran mesteri szintre fejlesztik a belső érzeteik figyelmen kívül hagyását és elzsibbasztják érzékelésüket arról, hogy mi is zajlik odabenn. Megtanulnak elrejtőzni maguk elől. Minél inkább próbálják eltaszítani maguktól és figyelmen kívül hagyni a belső figyelmeztető jeleket, annál inkább valószínű, hogy ezek a jelek átveszik az irányítást és zavarttá és megszégyenültté teszik őket. Akik nem tudják észrevenni biztonságosan, hogy mi zajlik belül, azok a külső érzékelés bármilyen változására lefagyással vagy pánikkal fognak reagálni – és elkezdenek magától a félelemtől félni.
A félelem élménye azokból a fenyegetésre adott primitív válaszokból származik, ahol az elmenekülés valamilyen módon gátolva volt. Az emberek életét túszként tartja fogva a félelem, amíg a zsigeri élmények megváltoznak… Az önszabályozás képessége azon áll vagy bukik, hogy barátságos viszonyban vagyunk-e a testünkkel. Enélkül a barátságos viszony nélkül külső szabályozásra lesz szükségünk – gyógyszerekre, drogokra, alkoholra, folyamatos külső elismerésre, vagy mások kívánságainak való kényszeres megfelelésre.


Mivel a traumatizált embereknek nehezükre esik érzékelni, mi zajlik a testükben, nincsenek árnyalt válaszaik a frusztrációra. A stresszre vagy „kiüresedéssel” vagy túlzott dühvel válaszolnak. Bármelyik is a válaszuk, nem nagyon tudják megmondani, hogy mi zaklatta fel őket. A testüktől való elválasztottság azt okozza, hogy nem képesek megvédeni magukat, magas arányban válnak újra áldozattá, valamint hihetetlenül nehezükre esik örömöt, érzékiséget érezni és értelmet találni saját magukban. Az ön-elfeledés lejtőjén a következő állomás a deperszonalizáció – önmagunk érzékelésének elvesztése.”


AZ ÖNKAPCSOLÓDÁS, AZ ÖNFELNEVELÉS ÉS AZ ÖNFELISMERÉS GYAKORLATI KURZUSA: 16 HETES ÖNMUNKA ONLINE KÉPZÉS 2018. SZEPTEMBER 14-TŐL DECEMBER VÉGÉIG (MÁR LEHET JELENTKEZNI) Részleteket itt találsz.

ÖNFELFEDEZÉS - ÖNKAPCSOLÓDÁS - ÖNFELNEVELÉS - ÖNFELISMERÉS - ÖNGYÓGYÍTÁS: ÉRZELMI, TESTÉRZETI, BIOLÓGIAI, FIZIOLÓGIAI, GONDOLATI, SZELLEMI SZINTEN

AZ ÖNMUNKA 16 HETES ONLINE KURZUSÁNAK CÉLJA:
A célunk az, hogy mély, GYAKORLATI fiziológiai-biológiai-idegrendszeri-testi és gondolati-viselkedési tudatosságunk és önismeretünk kezdjen kialakulni. Ehhez eleinte úgymond kapacitást növelünk: növeljük a testünk és az idegrendszerünk kapacitását arra, hogy BIZTONSÁGOSAN tudja majd később átengedni a régóta beragadásban levő energiákat, illetve az újonnan beérkezőket. Anélkül, hogy megijednénk bármitől. Az elméleti tudásanyagunk is arról szól, hogy megértsük ezeknek a folyamatoknak és a tüneteknek a TERMÉSZETESSÉGÉT, jelentését, így egyre közelebb merészkedhessünk hozzájuk. Gondolkodással mindez nem feldolgozható. A TEST A FŐNÖK, A TEST VEZET, vagyis a testünkkel való biztonságos kapcsolat kiépítése az alap. Az általános disszociált létünkből visszaérkezünk a fizikai valónkba, a testünkbe.


2018. február 4., vasárnap

A Test Lázadása és az Idegrendszer Újrahuzalozása




„A stressz a szervezetben – az agyban, a hormonrendszerben, az immunrendszerben és sok más belső szervben – végbemenő objektív fiziológiai folyamatok mérhető sora. Mind az állatok, mind az emberek elszenvedhetnek stresszt anélkül, hogy a tudatában lennének.” (Dr. Máté Gábor, A test lázadása)

„A legtöbb ember életében – legalábbis az ipari társadalmakban – a legjelentősebb stresszorok mind érzelmi eredetűek. Úgy tűnik, minél fejlettebb társadalomban élünk gazdaságilag, annál érzéketlenebbé válunk a saját érzelmi valóságunkra. Már nem érezzük, hogy mi történik valójában a testünkben, így nem is tudjuk megvédeni magunkat. Lehetséges, hogy a túlzott vagy tartós stresszreakció nem azért káros a szervezet számára, mert többé nincs feladata, hanem azért, mert nem vagyunk képesek felismerni az általa közvetített jelzéseket.” (Dr. Máté Gábor, A test lázadása)


Dr. Máté Gábor, A test lázadása: Ismerd meg a stresszbetegségeket című könyve alapmű a test-elme-agy-idegrendszer-érzelmi rendszer összefüggéseinek bemutatásában. Az angol címe, szó szerinti fordításban még egy kicsit más ízű számomra: Amikor a test nemet mond - A rejtett stressz ára. A ’REJTETT’ szó nagyon fontos! Ahogy a fenti idézetben is szerepel, a modern ember szinte teljesen érzéketlenné vált a testi, biológiai, fiziológiai és érzelmi valóságára. Fogalmunk sincs, mi zajlik a testünkben, mert ehhez ÖSSZEKAPCSOLÓDVA KÉNE LENNÜNK VELE. Miközben nem vagyunk. Nem lakjuk be a testünket, nem vagyunk tudatos kapcsolódásban a fiziológiai, biológiai és érzelmi jelzéseinkkel, jelenségeinkkel. Az emberek túlnyomó része a fejében él, ami teljességgel kizárja, hogy tudatos legyen a stresszállapotaira. Így pedig semmilyen ráhatása nincs a stressz okozta testi következményekre sem. (A stresszválaszról itt olvashatsz részletesen: Ami felmegy, annak le is kell jönnie.)

(Az ÖnMunka gyakorlati megközelítésű kurzusában MEGTANULJUK BELAKNI A TESTÜNKET. Felismerni és megérteni az idegrendszeri, fiziológiai, érzelmi jelzéseit, a stresszválaszt, a stressz okozta tüneteket. Nem csak olvasunk ezekről és fejben maradunk, hanem szó szerint bemegyünk a testbe. A kurzus leírása itt található.)


Az orvostudomány viszonylag új területe a pszichoneuroimmunológia. A pszichoneuroimmunológia az ember fejlődésének, az élete és betegségei során megnyilvánuló lelki és testi kölcsönhatásoknak, az érzelmek és a fiziológia közötti feloldhatatlan egységnek a tudománya. Azt vizsgálja, hogy milyen módon hat és kapcsolódik a psziché és az idegrendszer az immunrendszerünkhöz. Elterjedőben van az a még egy elemmel kiegészített kifejezés, hogy pszichoneuroimmunoendokrinológia, ami az endokrin, azaz hormonrendszert is befoglalja az összefüggésekbe.


Fontos tisztában lennünk azzal, hogy a fogantatásunktól kezdve az idegrendszerünk a környezetből érkező ingerekre adott válaszok révén fejlődik. Az emberi agy fejlődésének elengedhetetlen előfeltétele a szülővel kialakított gondoskodó érzelmi kapcsolat. A szülői szeretet nem egyszerűen egy melengető és kellemes emocionális élmény, hanem biológiai feltétel is, amely elengedhetetlen az egészséges fiziológiai és pszichológiai fejlődéshez. Amikor a csecsemőnek a „boldogság” élményében van része, endorfinok szabadulnak fel az agyában, amelyek elősegítik az idegsejtek növekedését és az újabb szinapszisok kialakulását. Kimutatták azonban, hogy a stresszhormonok (pl. a kortizol) krónikusan magas szintje fontos agyközpontok zsugorodását idézi elő. Az idegi hálózatok működése a fontos neurotranszmitterek (pl. szerotonin, noradneralin és dopamin) kiválasztásáért is felelős. Ezek a vegyületek nélkülözhetetlenek a hangulati stabilitás, az izgalmi állapot szabályozása, a motiváció és a figyelem fenntartása szempontjából.

Ha a szülői szeretet nem megfelelő, ha egy gyermek nem érzi a feltétel nélküli elfogadást, akkor az agya nem tud biztonságra és önbecsülésre huzalozódni. A gyermek érzelmi agya a szülő érzelmi agyának hatása alatt fejlődik, és a kötődési áramkörök is a szüleihez való viszonyának megfelelően alakulnak ki. Ugyanez igaz a gyermek stresszreakció-mechanizmusára is. Egy szorongó anya valószínűleg szorongó gyermeket fog nevelni, és ez ismétlődik generációkon keresztül, amíg valaki ezt a láncolatot meg nem szakítja. Jó hír, hogy az AGYUNK ÉS AZ EGÉSZ IDEGRENDSZERÜNK FELNŐTTKÉNT IS ÚJRAHUZALOZHATÓ BIZTONSÁGRA ÉS SZERETETRE. Ez a feladatunk azért is létfontosságú, mert nincs más mód, mint hogy a gyermekeinkre mintegy átörökítjük a saját idegrendszeri és érzelmi rendszeri huzalozásunkat.

(Az ÖnMunka gyakorlati kurzusában biztonságra és szeretetre huzalozzuk az egész idegrendszerünket. A kurzus leírását itt találod.)


Néhány szemelvény A test lázadása című könyvből:

De hogyan alakul át egyes esetekben a stressz betegséggé? A stressz fizikai és biokémiai reakciók bonyolult, egy másra épülő folyamata, amit valamilyen erős érzelmi inger vált ki. Élettani szempontból maguk az érzelmek pusztán az idegrendszer elektromos kisülései, kémiai és hormonális folyamatai. Az érzelmek befolyásolják a főbb szerveknek és az immunrendszernek a működését, továbbá azoknak a szervezetünkben keringő biológiai anyagoknak a hatását, amelyek részt vesznek testünk fizikai állapotának a szabályozásában, mindezek pedig visszahatnak az érzelmekre. Ha elfojtjuk az érzelmeinket, ahogyan azt M. tette gyerekkorában, azért hogy biztonságban legyen, akkor ez a gátlás hosszú távon gyengíti a test betegségekkel szembeni védekezőképességét. Az elfojtás - ha az érzelmeket nem tudatosítjuk, hanem a tudattalanba száműzzük – összezavarja és szétzilálja a fiziológiai védelmet, ez az oka annak, hogy sok embernél ez a védelem a visszájára fordul, és az immunrendszer ahelyett, hogy védené, inkább pusztítja a szervezetet. (22. o.)


Azoknak, akik már kora gyermekkorukban hozzászoktak a fokozott belső stresszhez, inkább az okoz kellemetlen érzést, ha megszűnik. Ilyenkor az unalom és az értelmetlenség érzése törhet rájuk. Mint azt Selye János is megfigyelte, az emberek függővé válhatnak a saját stresszhormonjaiktól: az adrenalintól és kortizoltól. Az ilyen függőségben élő emberek számára a stressz kívánatos állapot, míg a stressz hiányát olyan helyzetnek élik meg, amelyet a legszívesebben elkerülnek.

Az emberek általában azt értik a „stresszes vagyok” kifejezésen, hogy erős idegrendszeri izgalmat tapasztalnak valamilyen különösen megterhelő helyzetben – leginkább a munka, a családi élet, a kapcsolatok, az anyagiak vagy az egészség területén. Csakhogy az idegfeszültség érzete önmagában nem definiálja a stresszt – sőt, szigorúan véve nincs is mindig jelen, amikor az ember stresszes. A stressz, legalábbis a mi definíciónkban, független az egyén szubjektív érzéseitől. A stressz a szervezetben – az agyban, a hormonrendszerben, az immunrendszerben és sok más belső szervben – végbemenő objektív fiziológiai folyamatok mérhető sora. Mind az állatok, mind az emberek elszenvedhetnek stresszt anélkül, hogy a tudatában lennének.

„A stressz nem idegfeszültség – mutat rá Selye. A stresszreakciók olyan alacsonyrendű állatoknál is előfordulnak, amelyeknek egyáltalán nincsen idegrendszerük. Sőt, a stressz még a testen kívüli sejtkultúrákban is felidézhető.”

Ehhez hasonlóan, nagyon aktív stresszhatások érhetik azokat az embereket is, akik ugyan teljesen éberek, de tudat alatti érzelmeik szorításában élnek, vagy valamiért nem érzékelik a testük visszajelzéseit. Mint az állatkísérletekkel és embereken végzett vizsgálatokkal is igazolták, a stressz mint élettani reakció, anélkül is előidézhető, hogy az egyén a tudatában lenne, illetve a viselkedésben feltétlenül szemmel látható változás következne be.

A stressz mindazokat a belső – eltérő mértékű – változásokat jelenti, amelyek abban az esetben következnek be, amikor egy élőlény úgy érzi, veszély fenyegeti. Bár a feszültség is a stresszhatás egyik következménye lehet, akkor is stresszes valaki, ha nem érez semmilyen feszültséget. Másrészről viszont feszültnek érezzük magunkat anélkül is, hogy a fiziológiás stresszfolyamatok aktiválódnának. (52. oldal)


A stresszélmény három összetevőből áll. Az első maga az esemény. Ez lehet fizikai vagy érzelmi behatás, amelyet a szervezet fenyegetésként érzékel. Ez maga a stresszinger, a kiváltó ok, amit stresszornak is neveznek. A második összetevő a stresszort megtapasztaló és értelmező feldolgozó folyamat, amelyet a feldolgozó rendszer, az emberek esetében az idegrendszer, azon belül is elsősorban az agy végez. A harmadik összetevő pedig a stresszreakció, amely az észlelt fenyegetésre válaszként adott különféle fiziológiai és viselkedésbeli változások együttese. (57. oldal)


Selye felfedezte, hogy a stressz biológiai hatása elsősorban háromféle szervet, illetve szövetet érint: a hormonrendszert – látható elváltozásokat okozva a mellékvesékben -, az immunrendszert – számos immunsejtet tartalmaz a lép, a csecsemőmirigy, a nyirokcsomók -, végezetül változást idéz elő a belek és a gyomor nyálkahártyájában. Stresszhatás után felboncolt patkányoknál megnagyobbodott mellékvesét, összezsugorodott nyirokcsomókat, a bél- és a gyomorfalban pedig fekélyeket találtak.

Mindezeket a hatásokat a központi idegrendszer és a hormonok váltják ki. Testünkben igen sokféle hormon található: ezek a vérben keringő vegyületek szabályozzák szerveink, szöveteink, sejtjeink működését. Azokat a vegyületeket, amelyeket egy szerv azért választ ki és juttat a vérkeringésbe, hogy befolyásolja velük egy másik szerv működését, endokrin (belső elválasztású) hormonoknak nevezzük... (58. oldal)


Összefoglalva azt mondhatjuk, hogy a stresszreakció elengedhetetlen ahhoz, hogy megőrizzük belső egyensúlyunkat. A stresszreakció sohasem specifikus. Kiválthatja bármilyen – fizikai, biológiai, kémiai vagy pszichés – hatás, sőt akár ennek a képzete is, függetlenül attól, hogy az tudatosul-e vagy sem. A fenyegetés lényegében megzavarja azokat a nagyon szűken behatárolható élettani körülményeket, amelyek között az emberi szervezet képes élni és működni. Ahhoz, hogy képesek legyünk küzdeni vagy elmenekülni egy adott helyzetben, arra van szükség, hogy a vér a bél vagy a máj helyett az izmokba áramoljon, míg a szívnek a szokásosnál gyorsabban kell vernie. Az agy ilyenkor kifejezetten a fenyegetésre összpontosít, feledve éhséget vagy szexuális ösztönt. Az elraktározott energiakészleteket cukormolekulák formájában mozgósítani kell, megváltozik az immunrendszer működése. Ezeket a folyamatokat az adrenalin, a kortizol és más stresszanyagok szabályozzák.

Ugyanakkor, mindezeket a funkciókat biztonságos korlátokon belül kell tartani: a túl magas vércukorszint kómát okoz, a túlságosan aktív immunrendszer a saját sejteket is megtámadja, nemcsak a kórokozót. Ebből következik, hogy a stresszreakció nem csupán a szervezet fenyegetésre adott válaszaként értelmezhető, hanem a szervezet olyan próbálkozásaként is, ami arra irányul, hogy fenyegetés esetén is fenntartsa a homeosztázist… (61. oldal)


A stressz és a legyengült immunrendszer, illetve a betegségek között gyakorta megfigyelt összefüggés alapján született meg az „adaptációs betegségek” elmélete – a kifejezést egyébként Selye Jánosnak köszönhetjük -, amely szerint a „menekülj vagy küzdj” reakció nélkülözhetetlen volt akkor, amikor a természeti környezetben élő embernek meg kellett küzdenie a ragadozókkal és a természet más veszélyeivel. A civilizált társadalmakban azonban ugyanez a „menekülj vagy küzdj” reakció olyan helyzetekben is működésbe lép, ahol szükségtelen és haszontalan, hiszen többé nem fenyegeti az életünket halálos veszély. Összefoglalva, a szervezet fiziológiai stressz-mechanizmusai sokszor a nem megfelelő helyzetekben is működésbe lépnek, ami betegségek kialakuláshoz vezethet. (65. oldal)


A szervezetünk ugyan a megfelelő módon reagál a stresszre, ám az elménk nincs tudatában a veszélynek. Fiziológiailag stresszes állapotban vagyunk, miközben alig, vagy egyáltalán nem vagyunk tudatában a szervezetünket érő kellemetlenségnek a distressznek (a káros stressznek). A legtöbb ember életében – legalábbis az ipari társadalmakban – a legjelentősebb stresszorok mind érzelmi eredetűek. Úgy tűnik, minél fejlettebb társadalomban élünk gazdaságilag, annál érzéketlenebbé válunk a saját érzelmi valóságunkra. Már nem érezzük, hogy mi történik valójában a testünkben, így nem is tudjuk megvédeni magunkat. Lehetséges, hogy a túlzott vagy tartós stresszreakció nem azért káros a szervezet számára, mert többé nincs feladata, hanem azért, mert nem vagyunk képesek felismerni az általa közvetített jelzéseket. (66. oldal)


Az érzelmi kompetencia az alábbiakat feltételezi:
  • Azt a képességet, hogy át tudjuk érezni a saját érzelmeinket, és ezáltal a tudatában vagyunk annak, ha stresszesek vagyunk.
  • Azt a képességet, hogy hatékonyan ki tudjuk fejezni az érzelmeinket, ami által érvényt szerzünk a szükségleteinknek és biztosítjuk az érzelmi határaink integritását.
  • Azt a képességet, hogy különbséget tudunk tenni az adott szituációban helyénvaló reakciók, illetve a múltban gyökerező, inadekvát válaszok között. Annak, amit a világtól akarunk és követelünk, az aktuális szükségleteinken kell alapulnia, nem pedig azokon a kielégítetlen, nem tudatos igényeken, amelyek a gyerekkorunkból maradtak fenn. Amennyiben múlt és jelen összemosódik bennünk, úgy érezhetjük, hogy elveszítettünk vagy elveszíthetünk valamit, még akkor is, ha egyáltalán nem fenyeget minket ez a veszély.
  • Továbbá azt a képességet, hogy tudatában vagyunk a valódi szükségleteinknek, amelyeket ténylegesen ki kell elégítenünk, ahelyett hogy elnyomnánk ezeket csak azért, hogy mások elismerjenek, illetve elfogadjanak minket.

Ezeknek a feltételeknek a hiánya stresszhez, a stressz pedig a homeosztázis felborulásához vezet. Ha ez az állapot krónikussá, más szóval tartóssá válik, akkor nagyobb valószínűséggel betegszünk meg.” (69. oldal)


Az ÖnMunka gyakorlati kurzusának lényeges eleme az ÉRZELMI KOMPETENCIÁNK FEJLESZTÉSE, a fentebb leírt szempontok mentén, BENT A TESTBEN.


AZ ÖNKAPCSOLÓDÁS, AZ ÖNFELNEVELÉS ÉS AZ ÖNFELISMERÉS GYAKORLATI KURZUSA: 16 HETES ÖNMUNKA ONLINE KÉPZÉS 2018. SZEPTEMBER 14-TŐL DECEMBER VÉGÉIG (MÁR LEHET JELENTKEZNI) Részleteket itt találsz.