2018. június 7., csütörtök

16 Hetes Kurzus Visszajelzések, Tapasztalatok, 2018. június





Március eleje óta zajlik a 16 hetes ÖnMunka kurzus, lassan a végére érünk. Pár hete megkértem a résztvevőket, hogy írjanak kicsit az eddigi tapasztalataikról. Ezeket osztom most meg újabb körben. Fontosnak tartom megjegyezni, hogy mindenki teljesen egyedi változásokat, tapasztalásokat, élményeket szerez ezen az úton. Legtöbben olyanokat, melyekre nem is számítottak. Ha kíváncsian, felfedezőn, elvárásoktól mentesen tudunk bármilyen önfelfedezéshez és önutazáshoz hozzáállni, akkor a legnagyobb annak az esélye, hogy hatalmas és kicsi változásokon fogunk átmenni. (A fenti kép az egyik résztvevő saját illusztrációja. A hozzá tartozó történet lentebb.:)


AZ ÖNKAPCSOLÓDÁS, AZ ÖNFELNEVELÉS ÉS AZ ÖNFELISMERÉS GYAKORLATI KURZUSA: 16 HETES ÖNMUNKA ONLINE KÉPZÉS 2018. SZEPTEMBER 14-TŐL DECEMBER VÉGÉIG. Részleteket itt találsz.


JÉ, ÉN ILYENKOR MÁR SZORONGANI SZOKTAM, MOST MEG TÖK JÓL VAGYOK! „Nagyon szeretem a kurzust, sajnálom, hogy lassan vége. Biztos vagyok benne, hogy tovább fogom csinálni. Konkrétan írom le, hogy nekem mit adott. A szorongás olyan fokára kerültem már, hogy a földhivatalban egy névváltoztatáshoz álltam sorban, ott levert a víz, ideges voltam, majdnemhogy pánikba estem. Ilyen és ehhez hasonló teljesen hétköznapi helyzetekben működtem teljesen diszfunkcionálisan. El voltam teljesen keseredve, kétségbe esésemben már azt terveztem, hogy újra pszichiáterhez megyek a pánikkal, és antidepresszánst fogok szedni. Az utolsó esélyként adtam magamnak a kurzust, és csináltam becsületesen a gyakorlatokat. Nagyjából a kurzus ötödik hetében kértem időpontot orvosi vizsgálatra, amit a pánik miatt évek óta halogattam. Nem csak hogy nem hátráltam ki belőle, hanem pánik és szorongás sem volt. Kezelhető mértékű stressz, és kezelhető mértékű aggodalom igen. Mint a ’normális’ embereknél. J Hatalmas élmény volt ez nekem. Egyéb apró jelei is vannak a változásnak: könnyebben elegyedem beszélgetésbe idegenekkel, jobban bírom a hosszú sort a kasszáknál, könnyedebben, humorosabban társalgok a félismerősökkel, és sokszor ébredek rá helyzetekben, hogy „jé, én ilyenkor már minimum szorongani szoktam, most tök jól vagyok!” Hálás vagyok Andrea, hogy megalkottad ezt a programot! És köszönöm, hogy részt vehetek benne! KÖSZÖNÖM! <3”


ELKÉPESZTŐ, HOGY ÁT TUD FORMÁLÓDNI AZ IDEGRENDSZER! „Én nem is tudom megmondani, hogy a tanfolyam melyik pontján kezdett átfordulni bennem ez az egész szorongás, pánik nyavalya. Csak azt tudom, hogy végül azt éreztem, elmúlt!!! Meg olyat, hogy mennek az események és egyszer csak eszembe jut, „jé ilyenkor már pánikolni szoktam...” most meg semmi. És azóta is nyugi van! Elképesztő, hogy át tud formálódni az idegrendszer! Pedig 16 évig benne voltam a kórságban... Szóval köszönet és hála!

                                                     
MINTHA VÉGRE KEZDENÉK LEVEGŐT KAPNI. „Az fogalmazódott meg bennem a mai élő adást hallgatva, hogy egyre jobban látom, érzékelem, hogy mekkora kincs az a fajta testi-lelki önelfogadás, amit itt tanulunk. Ez a kényszerek nélküliség nagyon felszabadítólag hat rám. A gyengédség, odafigyelés, kedvesség, elfogadás - önmagam felé. Hát ezt nem gyakoroltam eddig még. Mindig valamit kellett csinálni, emiatt nem is tudtam, hogy mennyire feszült voltam alapból. Most tudatosodott. Olyan, mintha végre kezdenék levegőt kapni. Jó érzés megfigyelni magamat, és amit találok, az jól van. Ez is új, mert mindig valamilyennek kellett lennem. Igen, találok különféle érzeteket, de sokkal nagyobb empátiával közeledek magamhoz, mint bármikor korábban.”


MAGAMAT EGYÁLTALÁN NEM ISMERTEM, NEM VOLTAM OTT VELEM. „Megcsináltam a tanfolyamot már pár hónapja és még mindig rengeteg dolog áramlik bennem. Eredetileg az evésproblémáimmal fordultam Andihoz, de ez alatt az idő alatt megtanultam kibontogatni a felszín alatt levő dolgokat. Megtanultam a bennem zajló folyamatokat, megismerkedtem velük és magammal. Igen… magamat egyáltalán nem ismertem, mert nem voltam ott velem. <3 Megtanultam, hogy amit érzek, azt nem megváltoztatni kell, nem átformálni kell, nem elnyomni kell, hanem érezni. Megtanultam, ha rossz jön, az jól van úgy, ahogy van, és megtanultam a bennem levő kislányt szeretni és meghallgatni. Míg előtte mindentől féltem és szorongtam, mára ez megváltozott, mert tudom, hogy akármi is jön, fájdalom vagy öröm, azzal együtt tudok lenni. Megtaláltam magamban még sok fontos dolgot... amik nélkül nem lenne jó élni. És nekem már nem is kell. Szóval Andinak egy nagy ķöszi, ölelés, puszi, és plusz egy köszi, hogy ennyire pöpecre kikupált.” <3


ÉRZEM, HOGY MINDEN MÉG CSAK MOST KEZDŐDIK EL. „Ma már tudom, mennyire érzékeny ez a rendszer, amit nap, mint nap kíméletlenül kizsigereltem, nem figyelembe véve, mire is van szüksége…
Azt hiszem eddig úgy éltem (túl) az életem, mintha egy gumicsónakban evezve folyamatosan az örvény szélén balanszíroznék, és közben próbálnám felfújni kicsiny csónakomat, hogy ne süllyedjen el – a nagy erőlködésben persze folyamatosan szédülsz és vigyorogsz, nem látsz, nem érzékelsz igazából semmit. Édesen mámorító érzés… Ha valami megsértette úszóerődömet, azt gyorsan betapasztottam valamivel, ne is tudjak róla, és eveztem tovább üresben… körbe-körbe. Aztán jött a lehetőség: 16 hét – bíztam benne, hogy sétagalopp lesz ez a kis kirándulás, és lekerülnek csónakocskámról a tapaszok, mintha teljesen új lenne… A gyakorlatok belerántottak az örvénybe, minden porcikám tiltakozott, küzdött, hogy ne kelljen szembesülni azzal, ami ott van… Tudom, Andi, te szóltál. Már az alaptréningen elmondtad, hogy nem könnyű ez az út…
J
Szerencsére mindig jön-jött egy mentőöv, egy eszköz, ami egy kis időre kiemel(t), hogy legalább egy kicsit fellélegezhessek… aztán vissza… Éjszakákat vívódtam, hogy akkor kész, ennyi volt, én ehhez nem vagyok elég erős… most megírom, Andi, hogy nem csinálom ezt tovább! Vissza akarom kapni a régi életem (vagy minek is nevezzem)! Nem tehettem meg. Valami nem engedett. Valahogy úgy érzem, a gyakorlatok hatására már nem tudok visszalépni… mintha én nem lennék egészen az, aki voltam… sebezhető lettem... esendő… a magamról - magamnak alkotott illúzió fátyla lehullott (vagy lehullani látszik). Valami nagyon más lett. Nem édesen mámorító, de valóságos, stabil, és megtart. Még nem tudom, mi ez az ellentmondás, de van egy különös biztonságérzet bennem. Érzem a talpam alatt a földet… érzem, hogy mi történik a testemben… még sokszor nem tudom, mikor mit érzek, de bármi történik, ez most bennem… velem történik… időnként már részese vagyok, nem csak szemlélője (vagy elszenvedője). Nem tudom, pontosan számomra hová vezet ez az út, de megyek, időnként megpihenek, mert itt ez is belefér. :) Nem tudom, mi lesz a 16. hét végén, de egyben biztos vagyok: az nem a vége lesz, mert úgy érzem, hogy még csak minden most kezdődik el… Köszönöm, a lehetőséget, az eszközöket, hogy elkísérsz, Andi."


TUDTAM, HOGY VALAMI NAGYON MÉLYEN ORDÍT BENNEM. „Én lassan haladok a gyakorlatokkal. Amit felfedeztem, az az, hogy sokkal kedvesebb vagyok magamhoz. Sokkal megengedőbb. Már sokszor nem kényszerítem bele magam olyanba, amit nem szívesen csinálok. Azelőtt nagyon hamar lettem ideges. Most ez nincs, vagy sokkal kisebb mértékben. Nem ugrik össze a gyomrom bizonyos helyzetekben, és a gyerekkel az utóbbi 2 hónapban egyáltalán nem kiabálok. Mondjuk erre tudatosan figyeltem, de most már az van, hogy kifejezetten erőt kell gyűjtenem ahhoz, hogyha erélyesnek kell lennem és hangosabban mondani valamit, mert nem megy. Előtte zsigerből ordítottam. Ez a legfontosabb - hiszen tudtam, hogy valami nagyon mélyen ordít bennem. És azt is érzem, hogy hamarosan futni és tornázni is fogok. J


NYUGALOM ÉS MEGFONTOLTSÁG JELENIK MEG. „Én is sok ehhez hasonlót tapasztalok. Olyan helyzetekben mikor igazságtalanság ért, azonnal dühvel reagáltam, ezzel egy időben szégyenérzettel a megjelent dühöm miatt... mintha átalakulnának ezek érzetek barátsággá, egyfajta külső szemlélőként vagyok jelen, nyugalom és megfontoltság jelenik meg, ahogy az érzelmek, érzetek megengedődhetnek, higgadtabban tudom megvédeni az álláspontom. És még sok más is. Hálás köszönet a részemről is.”


MEGISMERKEDTEM ÉS MEGBARÁTKOZTAM A PÁNIKKAL ÉS MÁS FÉLELMEIMMEL. „Én szívből ajánlanám a Te tréningedet, mert aprólékosan fedi fel a bugyrainkba lerakódott titkokat. Kíméletesen, lassan és nagyon alaposan!!! Egy csomó elterelő technikát használtam korábban a pánikomra és szorongásomra, meg vitaminokat. Egy jó darabig a pszichoterápia is segített. Az elején nélkülözhetetlen volt, mert rávilágított, hogy magam gerjesztem a pánikot azzal, hogy félek tőle... A kurzus során megismerkedtem és megbarátkoztam a pánikkal és egy csomó más félelmemmel. Szóval hosszú, 16 évig tartó utam volt. Nekem így sikerült végül a legjobban: Teveled Andi és a csoporttal. Köszönöm!!!”


FRISSÍTETTEM A PROGRAMCSOMAGOMAT. „Az elmúlt hónapokban az ÖnMunka kurzus során frissítettem a „programcsomagomat” ezzel, azzal, amazzal. Nekem tériszonyom volt, de olyan, hogy nem lehetett velem TV tornyokba felmenni kettesben, romantikusan. Egy légkondicionált kabinnal ellátott óriáskerékre felmentem egyszer, hogy együtt legyen a család, de a rémületem teljesen elszúrta a család élményét. Erősen kellett kapaszkodnom, a szél csak fújt, de nem lengette a kabint, az stabilan volt rögzítve sok helyen, túlbiztosítva. Nekem nem volt élmény a kilátás a durva halálfélelem miatt. Akkor még erős volt.
Aztán nemrégiben a lányom játéka fent ragadt a tetőn, én meg kénytelen voltam a kéményseprő létrán, a ház falán kívül felmászni. És felvinni a 8 méter hosszú teleszkópot. El tudtam volna jobb programot is képzelni. Guggolva kellett mennem, mert a halálfélelmem nem szereti még mindig a magas szél által átfújt helyeket hegymászó biztosító heveder nélkül, hiába a 30 centi széles kéményseprő járda. A sajtreszelő stílusú acél rámpákon való haladás nem az én szórakoztatásom legjobb módja. Nem vagyok egy kéményseprő alkat. De végül is lekerült a játék. Igaz, egy nappal előtte a létrán, félúton kaptam egy belső hang nemet és akkor le is másztam. Éreztem hogy ott akkor az nem az én napom (teleszkóp helyett fele olyan hosszú HDMI kábelt vittem magammal piszkálni a játékot), de lett is belőle nagy sírás a lányom részéről, amikor elmondtam, hogy az mára ott marad. A tudat, hogy elvesztek az emlékei, megcsapta a lányomat, bár a játék szinte filléres darab volt, de annyira kötődött ördögszemhez hogy nem akart csere darabot. Pedig csak kétszer játszott vele, de az boldog volt minden alkalommal. Aztán, amikor meglátta hirtelen újra a nappaliban, attól elég boldog volt. :)) Aztán, amikor a szelfit látta meg a feleségem, amit a tetőn készítettem magamról, az minden pénzt megért. Néha szinte már fél a sok meglepő változástól. :D”


AZ ÖNKAPCSOLÓDÁS, AZ ÖNFELNEVELÉS ÉS AZ ÖNFELISMERÉS GYAKORLATI KURZUSA: 16 HETES ÖNMUNKA ONLINE KÉPZÉS 2018. SZEPTEMBER 14-TŐL DECEMBER VÉGÉIG. Részleteket itt találsz.

2018. május 3., csütörtök

A Test Mindenre Emlékszik - Traumával Testben Élni





A Test Mindenre Emlékszik - Traumával Testben Élni

Peter A. Levine mellett, akinek szerencsére már megjelent a (sokk)trauma természetéről és feldolgozásáról szóló korszakalkotó könyve magyarul (A tigris felébresztése,Ursus Libris), napjaink trauma terápiás szcénájának hasonlóan neves szakembere Bessel van der Kolk. Az ő alapműve, The Body Keeps the Score (A test mindenre emlékszik) címet viseli, magyarul nem elérhető. (Peter Levine idegrendszer és trauma kapcsolatáról itt olvashatsz.)

Olajos Zsolt barátom fordított a Kolk könyvből néhány szemelvényt, nagy köszönet neki ezért. Érdemes elolvasni, sok megértést adhat a főként sokk traumát átélt emberek mindennapi megéléseiről. Ez egy rendkívül átfogó mű a trauma természetéről és gyógyítási lehetőségeiről, sok tudományos és emberi esettörténettel ábrázolva. A szerző holland származású, Amerikában élő orvos-pszichiáter, aki a traumafeldolgozás egyik legelismertebb szakértője és kutatója. Laikusok számára is nagyon érthetően és logikusan írja le terápiás és kutatói tapasztalatait. (A trauma különböző típusairól itt olvashatsz.)

AZ ÖNKAPCSOLÓDÁS, AZ ÖNFELNEVELÉS ÉS AZ ÖNFELISMERÉS GYAKORLATI KURZUSA: 16 HETES ÖNMUNKA ONLINE KÉPZÉS 2018. SZEPTEMBER 14-TŐL DECEMBER VÉGÉIG (MÁR LEHET JELENTKEZNI) Részleteket itt találsz.


RÉSZLETEK BESSEL VAN DER KOLK, THE BODY KEEPS THE SCORE CÍMŰ KÖNYVÉBŐL, OLAJOS ZSOLT FORDÍTÁSÁBAN:

„Senki nem tud ’meggyógyítani’ egy háborút, bántalmazást, szexuális erőszakot, molesztálást, vagy bármilyen más szörnyű eseményt; ami megtörtént, nem tehető meg nem történtté. Amivel viszont lehet mit kezdeni, az a trauma lenyomatai a testben, az elmében és a lélekben: tudunk mit kezdeni a megsemmisítő fizikai érzetekkel a mellkasban, amit úgy címkézünk, hogy szorongás vagy depresszió; az irányítás elvesztése miatti félelemmel; a veszélyt vagy elutasítást fürkésző folyamatos készültséggel; az önutálattal; a rémálmokkal és az emlékbetörésekkel; a zsibbadtsággal, ami megakadályozza, hogy a feladatainkat elvégezzük vagy hogy teljesen elmerüljünk abban, amit éppen csinálunk; és azzal, hogy képtelenek vagyunk megnyitni a szívünket egy másik emberi lény felé.

A trauma megfoszt minket attól az érzéstől, hogy urai vagyunk magunknak, amit én önvezetői képességnek hívok a továbbiakban. A gyógyulás kihívása az, hogy újrateremtsük a test és az elme, vagyis az Én feletti irányításunkat és felelősségünket. Mindez azt jelenti, hogy szabadon tudhatod, amit tudsz és szabadon érezheted, amit érzel anélkül, hogy elárasztottá, felbőszültté, megszégyenültté, vagy összeesetté válnál. A legtöbb embernél ez az alábbiakat jelenti:
1. megtalálják a módját, hogyan nyugtassák le magukat és hogyan fókuszáljanak;
2. megtanulják, hogyan őrizzék meg ezt a nyugalmat a múltat felidéző képek, gondolatok, hangok, vagy fizikai érzetekre adott válaszként;
3. megtalálják a módját, hogyan lehetnek teljesen élők a jelenben és összekapcsolódva az emberekkel a környezetükben;
4. nem lesz szükség arra, hogy eltitkoljanak maguk előtt dolgokat, beleértve a túlélésüket biztosító viselkedésekről szóló titkokat.


A kötődés iránti igényünk sosem enyhül. A legtöbb emberi lény nem tudja tolerálni a másoktól való, hosszabb ideig tartó elszigeteltséget. Azok az emberek, akik nem tudnak pl. a munkájukon, barátságaikon, vagy családjukon keresztül kapcsolódni, a kötődés más módjait fogják megtalálni: betegségekben, jogi perekben, vagy családi csatározásokban. Minden más elviselhetőbb, mint a lényegtelenség és elidegenedés nyomorult érzése.


Képesnek lenni biztonságban érezni magunkat más emberekkel valószínűleg az egyetlen legfontosabb aspektusa a mentális egészségnek; a biztonságos kapcsolatok alapvető jelentőségűek abban, hogy értelemmel teli és kielégítő életet éljünk. Az emlősök természetes állapota, hogy valamennyire mindig védekezésre készek. Viszont ahhoz, hogy érzelmileg közel érezzük magunkat egy másik emberhez, a védekező-rendszerünknek átmenetileg le kell kapcsolnia. Ahhoz, hogy játsszunk, párosodjunk, és neveljük a gyerekeinket, az agynak le kell állítania a természetes készültségét.


A traumatizált emberek látszólag elviselhetetlen fizikai érzetekkel élnek.  A traumatizált ember gyakran az érzéseitől fél. Nem annyira a bántalmazók (akik remélhetőleg bár nincsenek körülöttük), hanem a saját fizikai érzetei lesznek az ellenségei. A kényelmetlen érzetek teljesen eltérítik őket és az efölötti aggodalmuk a testet befagyva, az elmét pedig lezárva tartja. Habár a trauma már a múlté, az érzelmi agy továbbra is olyan fizikai érzeteket generál, amely az áldozatot ijedtté és tehetetlenné teszi. Nem meglepő, hogy nagyon sok trauma túlélő kényszeres evő vagy ivó, félnek a szextől és elkerülnek nagyon sok szociális tevékenységet. Az érző világuk nagyrészt tiltott terület.


Sok traumatizált ember túl hiperéber ahhoz, hogy az élet hétköznapi örömeit élvezze, míg mások túl zsibbadtak ahhoz, hogy új élményeket szívjanak magukba, vagy épp a tényleges veszély jeleit érzékeljék.


Sok ember biztonságban érzi magát addig, amíg a szociális kapcsolódásaikat felszínes társalgásra korlátozhatják, de a fizikai kontaktus már intenzív reakciókat válthat ki náluk. Viszont bármilyen mély intimitás – egy szoros ölelés, párunkkal való alvás vagy szeretkezés – azt kívánja meg, hogy megengedjük maguknak a félelem nélküli immobilizáció élményét. A traumatizált embereknek különösen nehéz megállapítaniuk, hogy mikor vannak tényleges biztonságban, és tényleges veszély hatására mikor kellene a védekező rendszerüket aktiválniuk. Ehhez olyan élményeket kell begyűjteniük, amelyek vissza tudják állítani a fizikai biztonság érzetét.


A traumára adott válaszként és hogy megbirkózzanak a szörnyűséggel, ezek az emberek megtanulták lekapcsolni azokat az agyi területeket, amelyek a rettegést kísérő és meghatározó zsigeri érzeteket és érzelmeket továbbítják. Viszont a mindennapi életben, ugyanezen agyi területek felelősek az énérzet alapjául szolgáló érzelmek és érzetek teljes spektrumának rögzítéséért. Amivel tehát szemben állunk, az egy tragikus adaptáció: Abbéli igyekezetükben, hogy lekapcsolják a rémítő fizikai érzeteket, egyúttal halálra ítélik azt a képességüket, hogy teljesen élőnek érezhessék magukat.


Ha biztonságos kapcsolatunk van a testi érzeteinkkel – azaz bízhatunk benne, hogy a test pontos információkat ad nekünk – képesek leszünk uralni a testünket, érzéseinket és önmagunkat. Mindazonáltal a traumatizált emberek krónikusan nem érzik magukat biztonságban a testükben. A múlt bennük él gyötrő, belső diszkomfort érzések formájában. A testüket folyamatosan bombázzák a zsigeri figyelmeztető jelek, és ahhoz, hogy uralják ezeket a folyamatokat, gyakran mesteri szintre fejlesztik a belső érzeteik figyelmen kívül hagyását és elzsibbasztják érzékelésüket arról, hogy mi is zajlik odabenn. Megtanulnak elrejtőzni maguk elől. Minél inkább próbálják eltaszítani maguktól és figyelmen kívül hagyni a belső figyelmeztető jeleket, annál inkább valószínű, hogy ezek a jelek átveszik az irányítást és zavarttá és megszégyenültté teszik őket. Akik nem tudják észrevenni biztonságosan, hogy mi zajlik belül, azok a külső érzékelés bármilyen változására lefagyással vagy pánikkal fognak reagálni – és elkezdenek magától a félelemtől félni.
A félelem élménye azokból a fenyegetésre adott primitív válaszokból származik, ahol az elmenekülés valamilyen módon gátolva volt. Az emberek életét túszként tartja fogva a félelem, amíg a zsigeri élmények megváltoznak… Az önszabályozás képessége azon áll vagy bukik, hogy barátságos viszonyban vagyunk-e a testünkkel. Enélkül a barátságos viszony nélkül külső szabályozásra lesz szükségünk – gyógyszerekre, drogokra, alkoholra, folyamatos külső elismerésre, vagy mások kívánságainak való kényszeres megfelelésre.


Mivel a traumatizált embereknek nehezükre esik érzékelni, mi zajlik a testükben, nincsenek árnyalt válaszaik a frusztrációra. A stresszre vagy „kiüresedéssel” vagy túlzott dühvel válaszolnak. Bármelyik is a válaszuk, nem nagyon tudják megmondani, hogy mi zaklatta fel őket. A testüktől való elválasztottság azt okozza, hogy nem képesek megvédeni magukat, magas arányban válnak újra áldozattá, valamint hihetetlenül nehezükre esik örömöt, érzékiséget érezni és értelmet találni saját magukban. Az ön-elfeledés lejtőjén a következő állomás a deperszonalizáció – önmagunk érzékelésének elvesztése.”


AZ ÖNKAPCSOLÓDÁS, AZ ÖNFELNEVELÉS ÉS AZ ÖNFELISMERÉS GYAKORLATI KURZUSA: 16 HETES ÖNMUNKA ONLINE KÉPZÉS 2018. SZEPTEMBER 14-TŐL DECEMBER VÉGÉIG (MÁR LEHET JELENTKEZNI) Részleteket itt találsz.

ÖNFELFEDEZÉS - ÖNKAPCSOLÓDÁS - ÖNFELNEVELÉS - ÖNFELISMERÉS - ÖNGYÓGYÍTÁS: ÉRZELMI, TESTÉRZETI, BIOLÓGIAI, FIZIOLÓGIAI, GONDOLATI, SZELLEMI SZINTEN

AZ ÖNMUNKA 16 HETES ONLINE KURZUSÁNAK CÉLJA:
A célunk az, hogy mély, GYAKORLATI fiziológiai-biológiai-idegrendszeri-testi és gondolati-viselkedési tudatosságunk és önismeretünk kezdjen kialakulni. Ehhez eleinte úgymond kapacitást növelünk: növeljük a testünk és az idegrendszerünk kapacitását arra, hogy BIZTONSÁGOSAN tudja majd később átengedni a régóta beragadásban levő energiákat, illetve az újonnan beérkezőket. Anélkül, hogy megijednénk bármitől. Az elméleti tudásanyagunk is arról szól, hogy megértsük ezeknek a folyamatoknak és a tüneteknek a TERMÉSZETESSÉGÉT, jelentését, így egyre közelebb merészkedhessünk hozzájuk. Gondolkodással mindez nem feldolgozható. A TEST A FŐNÖK, A TEST VEZET, vagyis a testünkkel való biztonságos kapcsolat kiépítése az alap. Az általános disszociált létünkből visszaérkezünk a fizikai valónkba, a testünkbe.


2018. február 4., vasárnap

A Test Lázadása és az Idegrendszer Újrahuzalozása




„A stressz a szervezetben – az agyban, a hormonrendszerben, az immunrendszerben és sok más belső szervben – végbemenő objektív fiziológiai folyamatok mérhető sora. Mind az állatok, mind az emberek elszenvedhetnek stresszt anélkül, hogy a tudatában lennének.” (Dr. Máté Gábor, A test lázadása)

„A legtöbb ember életében – legalábbis az ipari társadalmakban – a legjelentősebb stresszorok mind érzelmi eredetűek. Úgy tűnik, minél fejlettebb társadalomban élünk gazdaságilag, annál érzéketlenebbé válunk a saját érzelmi valóságunkra. Már nem érezzük, hogy mi történik valójában a testünkben, így nem is tudjuk megvédeni magunkat. Lehetséges, hogy a túlzott vagy tartós stresszreakció nem azért káros a szervezet számára, mert többé nincs feladata, hanem azért, mert nem vagyunk képesek felismerni az általa közvetített jelzéseket.” (Dr. Máté Gábor, A test lázadása)


Dr. Máté Gábor, A test lázadása: Ismerd meg a stresszbetegségeket című könyve alapmű a test-elme-agy-idegrendszer-érzelmi rendszer összefüggéseinek bemutatásában. Az angol címe, szó szerinti fordításban még egy kicsit más ízű számomra: Amikor a test nemet mond - A rejtett stressz ára. A ’REJTETT’ szó nagyon fontos! Ahogy a fenti idézetben is szerepel, a modern ember szinte teljesen érzéketlenné vált a testi, biológiai, fiziológiai és érzelmi valóságára. Fogalmunk sincs, mi zajlik a testünkben, mert ehhez ÖSSZEKAPCSOLÓDVA KÉNE LENNÜNK VELE. Miközben nem vagyunk. Nem lakjuk be a testünket, nem vagyunk tudatos kapcsolódásban a fiziológiai, biológiai és érzelmi jelzéseinkkel, jelenségeinkkel. Az emberek túlnyomó része a fejében él, ami teljességgel kizárja, hogy tudatos legyen a stresszállapotaira. Így pedig semmilyen ráhatása nincs a stressz okozta testi következményekre sem. (A stresszválaszról itt olvashatsz részletesen: Ami felmegy, annak le is kell jönnie.)

(Az ÖnMunka gyakorlati megközelítésű kurzusában MEGTANULJUK BELAKNI A TESTÜNKET. Felismerni és megérteni az idegrendszeri, fiziológiai, érzelmi jelzéseit, a stresszválaszt, a stressz okozta tüneteket. Nem csak olvasunk ezekről és fejben maradunk, hanem szó szerint bemegyünk a testbe. A kurzus leírása itt található.)


Az orvostudomány viszonylag új területe a pszichoneuroimmunológia. A pszichoneuroimmunológia az ember fejlődésének, az élete és betegségei során megnyilvánuló lelki és testi kölcsönhatásoknak, az érzelmek és a fiziológia közötti feloldhatatlan egységnek a tudománya. Azt vizsgálja, hogy milyen módon hat és kapcsolódik a psziché és az idegrendszer az immunrendszerünkhöz. Elterjedőben van az a még egy elemmel kiegészített kifejezés, hogy pszichoneuroimmunoendokrinológia, ami az endokrin, azaz hormonrendszert is befoglalja az összefüggésekbe.


Fontos tisztában lennünk azzal, hogy a fogantatásunktól kezdve az idegrendszerünk a környezetből érkező ingerekre adott válaszok révén fejlődik. Az emberi agy fejlődésének elengedhetetlen előfeltétele a szülővel kialakított gondoskodó érzelmi kapcsolat. A szülői szeretet nem egyszerűen egy melengető és kellemes emocionális élmény, hanem biológiai feltétel is, amely elengedhetetlen az egészséges fiziológiai és pszichológiai fejlődéshez. Amikor a csecsemőnek a „boldogság” élményében van része, endorfinok szabadulnak fel az agyában, amelyek elősegítik az idegsejtek növekedését és az újabb szinapszisok kialakulását. Kimutatták azonban, hogy a stresszhormonok (pl. a kortizol) krónikusan magas szintje fontos agyközpontok zsugorodását idézi elő. Az idegi hálózatok működése a fontos neurotranszmitterek (pl. szerotonin, noradneralin és dopamin) kiválasztásáért is felelős. Ezek a vegyületek nélkülözhetetlenek a hangulati stabilitás, az izgalmi állapot szabályozása, a motiváció és a figyelem fenntartása szempontjából.

Ha a szülői szeretet nem megfelelő, ha egy gyermek nem érzi a feltétel nélküli elfogadást, akkor az agya nem tud biztonságra és önbecsülésre huzalozódni. A gyermek érzelmi agya a szülő érzelmi agyának hatása alatt fejlődik, és a kötődési áramkörök is a szüleihez való viszonyának megfelelően alakulnak ki. Ugyanez igaz a gyermek stresszreakció-mechanizmusára is. Egy szorongó anya valószínűleg szorongó gyermeket fog nevelni, és ez ismétlődik generációkon keresztül, amíg valaki ezt a láncolatot meg nem szakítja. Jó hír, hogy az AGYUNK ÉS AZ EGÉSZ IDEGRENDSZERÜNK FELNŐTTKÉNT IS ÚJRAHUZALOZHATÓ BIZTONSÁGRA ÉS SZERETETRE. Ez a feladatunk azért is létfontosságú, mert nincs más mód, mint hogy a gyermekeinkre mintegy átörökítjük a saját idegrendszeri és érzelmi rendszeri huzalozásunkat.

(Az ÖnMunka gyakorlati kurzusában biztonságra és szeretetre huzalozzuk az egész idegrendszerünket. A kurzus leírását itt találod.)


Néhány szemelvény A test lázadása című könyvből:

De hogyan alakul át egyes esetekben a stressz betegséggé? A stressz fizikai és biokémiai reakciók bonyolult, egy másra épülő folyamata, amit valamilyen erős érzelmi inger vált ki. Élettani szempontból maguk az érzelmek pusztán az idegrendszer elektromos kisülései, kémiai és hormonális folyamatai. Az érzelmek befolyásolják a főbb szerveknek és az immunrendszernek a működését, továbbá azoknak a szervezetünkben keringő biológiai anyagoknak a hatását, amelyek részt vesznek testünk fizikai állapotának a szabályozásában, mindezek pedig visszahatnak az érzelmekre. Ha elfojtjuk az érzelmeinket, ahogyan azt M. tette gyerekkorában, azért hogy biztonságban legyen, akkor ez a gátlás hosszú távon gyengíti a test betegségekkel szembeni védekezőképességét. Az elfojtás - ha az érzelmeket nem tudatosítjuk, hanem a tudattalanba száműzzük – összezavarja és szétzilálja a fiziológiai védelmet, ez az oka annak, hogy sok embernél ez a védelem a visszájára fordul, és az immunrendszer ahelyett, hogy védené, inkább pusztítja a szervezetet. (22. o.)


Azoknak, akik már kora gyermekkorukban hozzászoktak a fokozott belső stresszhez, inkább az okoz kellemetlen érzést, ha megszűnik. Ilyenkor az unalom és az értelmetlenség érzése törhet rájuk. Mint azt Selye János is megfigyelte, az emberek függővé válhatnak a saját stresszhormonjaiktól: az adrenalintól és kortizoltól. Az ilyen függőségben élő emberek számára a stressz kívánatos állapot, míg a stressz hiányát olyan helyzetnek élik meg, amelyet a legszívesebben elkerülnek.

Az emberek általában azt értik a „stresszes vagyok” kifejezésen, hogy erős idegrendszeri izgalmat tapasztalnak valamilyen különösen megterhelő helyzetben – leginkább a munka, a családi élet, a kapcsolatok, az anyagiak vagy az egészség területén. Csakhogy az idegfeszültség érzete önmagában nem definiálja a stresszt – sőt, szigorúan véve nincs is mindig jelen, amikor az ember stresszes. A stressz, legalábbis a mi definíciónkban, független az egyén szubjektív érzéseitől. A stressz a szervezetben – az agyban, a hormonrendszerben, az immunrendszerben és sok más belső szervben – végbemenő objektív fiziológiai folyamatok mérhető sora. Mind az állatok, mind az emberek elszenvedhetnek stresszt anélkül, hogy a tudatában lennének.

„A stressz nem idegfeszültség – mutat rá Selye. A stresszreakciók olyan alacsonyrendű állatoknál is előfordulnak, amelyeknek egyáltalán nincsen idegrendszerük. Sőt, a stressz még a testen kívüli sejtkultúrákban is felidézhető.”

Ehhez hasonlóan, nagyon aktív stresszhatások érhetik azokat az embereket is, akik ugyan teljesen éberek, de tudat alatti érzelmeik szorításában élnek, vagy valamiért nem érzékelik a testük visszajelzéseit. Mint az állatkísérletekkel és embereken végzett vizsgálatokkal is igazolták, a stressz mint élettani reakció, anélkül is előidézhető, hogy az egyén a tudatában lenne, illetve a viselkedésben feltétlenül szemmel látható változás következne be.

A stressz mindazokat a belső – eltérő mértékű – változásokat jelenti, amelyek abban az esetben következnek be, amikor egy élőlény úgy érzi, veszély fenyegeti. Bár a feszültség is a stresszhatás egyik következménye lehet, akkor is stresszes valaki, ha nem érez semmilyen feszültséget. Másrészről viszont feszültnek érezzük magunkat anélkül is, hogy a fiziológiás stresszfolyamatok aktiválódnának. (52. oldal)


A stresszélmény három összetevőből áll. Az első maga az esemény. Ez lehet fizikai vagy érzelmi behatás, amelyet a szervezet fenyegetésként érzékel. Ez maga a stresszinger, a kiváltó ok, amit stresszornak is neveznek. A második összetevő a stresszort megtapasztaló és értelmező feldolgozó folyamat, amelyet a feldolgozó rendszer, az emberek esetében az idegrendszer, azon belül is elsősorban az agy végez. A harmadik összetevő pedig a stresszreakció, amely az észlelt fenyegetésre válaszként adott különféle fiziológiai és viselkedésbeli változások együttese. (57. oldal)


Selye felfedezte, hogy a stressz biológiai hatása elsősorban háromféle szervet, illetve szövetet érint: a hormonrendszert – látható elváltozásokat okozva a mellékvesékben -, az immunrendszert – számos immunsejtet tartalmaz a lép, a csecsemőmirigy, a nyirokcsomók -, végezetül változást idéz elő a belek és a gyomor nyálkahártyájában. Stresszhatás után felboncolt patkányoknál megnagyobbodott mellékvesét, összezsugorodott nyirokcsomókat, a bél- és a gyomorfalban pedig fekélyeket találtak.

Mindezeket a hatásokat a központi idegrendszer és a hormonok váltják ki. Testünkben igen sokféle hormon található: ezek a vérben keringő vegyületek szabályozzák szerveink, szöveteink, sejtjeink működését. Azokat a vegyületeket, amelyeket egy szerv azért választ ki és juttat a vérkeringésbe, hogy befolyásolja velük egy másik szerv működését, endokrin (belső elválasztású) hormonoknak nevezzük... (58. oldal)


Összefoglalva azt mondhatjuk, hogy a stresszreakció elengedhetetlen ahhoz, hogy megőrizzük belső egyensúlyunkat. A stresszreakció sohasem specifikus. Kiválthatja bármilyen – fizikai, biológiai, kémiai vagy pszichés – hatás, sőt akár ennek a képzete is, függetlenül attól, hogy az tudatosul-e vagy sem. A fenyegetés lényegében megzavarja azokat a nagyon szűken behatárolható élettani körülményeket, amelyek között az emberi szervezet képes élni és működni. Ahhoz, hogy képesek legyünk küzdeni vagy elmenekülni egy adott helyzetben, arra van szükség, hogy a vér a bél vagy a máj helyett az izmokba áramoljon, míg a szívnek a szokásosnál gyorsabban kell vernie. Az agy ilyenkor kifejezetten a fenyegetésre összpontosít, feledve éhséget vagy szexuális ösztönt. Az elraktározott energiakészleteket cukormolekulák formájában mozgósítani kell, megváltozik az immunrendszer működése. Ezeket a folyamatokat az adrenalin, a kortizol és más stresszanyagok szabályozzák.

Ugyanakkor, mindezeket a funkciókat biztonságos korlátokon belül kell tartani: a túl magas vércukorszint kómát okoz, a túlságosan aktív immunrendszer a saját sejteket is megtámadja, nemcsak a kórokozót. Ebből következik, hogy a stresszreakció nem csupán a szervezet fenyegetésre adott válaszaként értelmezhető, hanem a szervezet olyan próbálkozásaként is, ami arra irányul, hogy fenyegetés esetén is fenntartsa a homeosztázist… (61. oldal)


A stressz és a legyengült immunrendszer, illetve a betegségek között gyakorta megfigyelt összefüggés alapján született meg az „adaptációs betegségek” elmélete – a kifejezést egyébként Selye Jánosnak köszönhetjük -, amely szerint a „menekülj vagy küzdj” reakció nélkülözhetetlen volt akkor, amikor a természeti környezetben élő embernek meg kellett küzdenie a ragadozókkal és a természet más veszélyeivel. A civilizált társadalmakban azonban ugyanez a „menekülj vagy küzdj” reakció olyan helyzetekben is működésbe lép, ahol szükségtelen és haszontalan, hiszen többé nem fenyegeti az életünket halálos veszély. Összefoglalva, a szervezet fiziológiai stressz-mechanizmusai sokszor a nem megfelelő helyzetekben is működésbe lépnek, ami betegségek kialakuláshoz vezethet. (65. oldal)


A szervezetünk ugyan a megfelelő módon reagál a stresszre, ám az elménk nincs tudatában a veszélynek. Fiziológiailag stresszes állapotban vagyunk, miközben alig, vagy egyáltalán nem vagyunk tudatában a szervezetünket érő kellemetlenségnek a distressznek (a káros stressznek). A legtöbb ember életében – legalábbis az ipari társadalmakban – a legjelentősebb stresszorok mind érzelmi eredetűek. Úgy tűnik, minél fejlettebb társadalomban élünk gazdaságilag, annál érzéketlenebbé válunk a saját érzelmi valóságunkra. Már nem érezzük, hogy mi történik valójában a testünkben, így nem is tudjuk megvédeni magunkat. Lehetséges, hogy a túlzott vagy tartós stresszreakció nem azért káros a szervezet számára, mert többé nincs feladata, hanem azért, mert nem vagyunk képesek felismerni az általa közvetített jelzéseket. (66. oldal)


Az érzelmi kompetencia az alábbiakat feltételezi:
  • Azt a képességet, hogy át tudjuk érezni a saját érzelmeinket, és ezáltal a tudatában vagyunk annak, ha stresszesek vagyunk.
  • Azt a képességet, hogy hatékonyan ki tudjuk fejezni az érzelmeinket, ami által érvényt szerzünk a szükségleteinknek és biztosítjuk az érzelmi határaink integritását.
  • Azt a képességet, hogy különbséget tudunk tenni az adott szituációban helyénvaló reakciók, illetve a múltban gyökerező, inadekvát válaszok között. Annak, amit a világtól akarunk és követelünk, az aktuális szükségleteinken kell alapulnia, nem pedig azokon a kielégítetlen, nem tudatos igényeken, amelyek a gyerekkorunkból maradtak fenn. Amennyiben múlt és jelen összemosódik bennünk, úgy érezhetjük, hogy elveszítettünk vagy elveszíthetünk valamit, még akkor is, ha egyáltalán nem fenyeget minket ez a veszély.
  • Továbbá azt a képességet, hogy tudatában vagyunk a valódi szükségleteinknek, amelyeket ténylegesen ki kell elégítenünk, ahelyett hogy elnyomnánk ezeket csak azért, hogy mások elismerjenek, illetve elfogadjanak minket.

Ezeknek a feltételeknek a hiánya stresszhez, a stressz pedig a homeosztázis felborulásához vezet. Ha ez az állapot krónikussá, más szóval tartóssá válik, akkor nagyobb valószínűséggel betegszünk meg.” (69. oldal)


Az ÖnMunka gyakorlati kurzusának lényeges eleme az ÉRZELMI KOMPETENCIÁNK FEJLESZTÉSE, a fentebb leírt szempontok mentén, BENT A TESTBEN.


AZ ÖNKAPCSOLÓDÁS, AZ ÖNFELNEVELÉS ÉS AZ ÖNFELISMERÉS GYAKORLATI KURZUSA: 16 HETES ÖNMUNKA ONLINE KÉPZÉS 2018. SZEPTEMBER 14-TŐL DECEMBER VÉGÉIG (MÁR LEHET JELENTKEZNI) Részleteket itt találsz.

2018. január 27., szombat

Férfiak Visszajelzései az ÖnMunka Kurzusról




Megkértem Drága Férfi Hallgatóimat, írják le pár sorban, hogyan élik meg férfiként az ÖnMunka kurzus folyamatát, páran meg is tették, ezeket a visszajelzéseket osztom most meg a blog Olvasóival is.

Nagyon szeretem, ha minél több férfi résztvevő is van a csoportokban, mert rengeteget adnak nekünk, nőknek, és mi is rengeteget kapunk tőlük. Bátorítom a még hezitáló férfiakat, hogy nyugodtan vágjanak bele ebbe a kalandba, mindenki csak nyerhet vele. :)

A VALÓDISÁG, AZ ÖNKAPCSOLÓDÁS ÉS AZ ÖNFELNEVELÉS KURZUSA: 16 HETES ÖNMUNKA ONLINE KÉPZÉS 2018. MÁRCIUSTÓL – JÚNIUS VÉGÉIG. Részleteket itt találsz.


EZ EGY EGYIRÁNYÚ ÚT, AMIHEZ EGÉSZ ÉLETEMRE KAPTAM ÚTRAVALÓT. „Nem tudom, hogy mik történtek volna az életemben, ha nem kezdek önismerettel foglalkozni, majd nem kezdem el ezt a kurzust. Van, hogy úgy érzem, egyre nagyobb szarba kerülök. Valójában az történik, hogy ahogy egyre mélyebbre ások, fokozatosan feltárulnak a sebeim, és csak jobban és jobban fáj. És mégis, egy másik részem úgy érzi, hogy ez az út. Ez a részem nem fél. Ez a részem észreveszi, hogy miben van, és hogy mihez nyúlhat. Úgy látom, hogy ez egy egyirányú út. Megállni lehet a szélén, de visszafordulni nem érdemes. Ez a kurzus olyan eszközökkel felszerelt, amikkel lehet haladni. Lehet gyógyulni. Lehet élni. Fiúnak születve és férfiként élve talán az érzelmeim kifejezése a legnehezebb. Tanulom, tapasztalom és használom azt, amit Andi ilyen szépen és élő, változó 'organizmusként' idead nekünk. Kifejezetten élvezem, hogy a saját tempómban haladhatok. És hogy bármikor visszanyúlhatok olyan eszközért, amire épp szükségem van. Úgy látom, hogy ezzel a kurzussal az egész életemre kaptam útravalót.”


FOKOZATOSAN KÉPTELENNÉ VÁLOK NEM SZERETNI MAGAM. „A kurzus gyakorlataiban nem a szavak szintjén dolgozunk, és elég nehezemre is esik szavakkal megfogalmaznom a változást. De ma reggel az jött, hogy már sosem leszek ugyanaz, mint előtte. Valahogy fokozatosan képtelenné válok nem szeretni magam. Ami eddig teljesen távolinak tűnt, most minden nappal közelebb jön. És kicsit érthetetlen is az egész. Mindenesetre nekem a legnagyobb változást a haraggal, egészséges agresszióval, önvédelemmel, határkijelöléssel, tehetetlenséggel való munka hozta. A gyakorlatok nagyon mély kapcsolódást tesznek lehetővé önmagammal. Az jutott még eszembe, hogy a férfiaknak különösképp hasznos lehet ez a gyakorlatsor, mert egyrészt a nagy részük nehezen beszél az érzéseiről (és ezt folyamatosan fel is róják nekik), itt viszont nem kell beszélni, "csak" érezni, kapcsolódni magunkkal. És nem mondom, hogy ez könnyebb, csak más. Mivel általában nehezebben is kérnek segítséget ezekben a témákban, a tanfolyam viszont önálló munkát tesz lehetővé, ez szintén előnyükre válhat.”


SAJÁT ÉLETEM MINTHA NEM IS LETT VOLNA. „Fiatal fiúként elhittem, hogy ha sokat tanulok, és nagyon okos leszek, akkor majd sok pénzt fogok keresni, szép kis családom lesz, egészségesen és boldogan fogunk élni. Most így ötvenen túl odáig jutottam, hogy itt maradtam egyedül, egy hatalmas stressz-, szorongás- és félelemkupac, és keresem azt az egészséget.  Tavaly az élet egy mentőövet dobott nekem. 4 hónapja kezdtem Andi kurzusát és jelenleg a tanfolyamok felénél tartok. Eddigi életemben soha senkitől nem kaptam annyi figyelmet, odaadást, emberséget és szeretetteli segítséget, amit Anditól kaptam ez alatt a 4 hónap alatt. Először is megvilágosodott előttem, hogy eddig mindig csak mások előírásai és elvárásai szerint éltem. Saját életem mintha nem is lett volna. Megtanultam, hogy egy férfinak a görcsösen befeszülő izmain, agyán és gyomrán kívül vannak más testrészei is (pl. érző keze, lába, szíve, tüdeje, stb.). Megtanultam, hogy az életem kocsijában a gázpedálon kívül van egy fékpedál is (és hogy a kettőt együtt sem túl jó nyomni). Megtanultam, hogy jogom van lágynak és gyengének lenni, megnyugodni, lazítani, felolvadni. Tanulom használni az érzékszerveimet: meglátni, meghallani, megízlelni, megérezni mindent, ami eddig kimaradt. Megtanultam, hogy egy férfinak is vannak mélyből jövő érzései és vannak olyan érzelmei, mint például a szeretet, öröm, hála, boldogság, düh, szomorúság… és hogy egy férfinak is joga van sírni. Szorgalmasan tanulok és minden igyekezetemmel azon vagyok, hogy ebbe a befagyott, érzéketlen férfitestbe újra egy felszabadult, valódi élettel teli, érzelmes, érző kisfiú lelke költözzön. Örülök, hogy részese lehetek ennek a gyógyulási folyamatnak, jó úton haladok, életem végéig tartó hosszú úton! Hálásan köszönöm!”


VÉGRE GYENGÉDSÉGET, TISZTELETET ADHATOK MAGAMNAK. „Lelkesedést kaptam az életre. Andi csodásan kísér minket, tőle megkaptam azt a támogatást, megértést, amire mindenkinek szüksége van. Folyamatosan közeledhetek önmagam felé, ahogy odafigyelek a jelzésekre, amiket a testem küld nekem. Nekem a testemmel való ismerkedés, kapcsolódás kezdi kiteljesíteni az életem, ezt kerestem és most megvan. Nem engedem el és már ő sem enged. A TESTEM. Hálás vagyok, hogy részt vehetek ebben, találkozhatok Önmagammal, és ez által Másokkal. Hogy végre gyengédséget, tiszteletet adhatok magamnak. Köszönöm. ÖLELÉS.”


SOKKAL NYUGODTABBAN, FÓKUSZÁLTABBAN OLDOTTAM MEG EGY NEM TERVEZETT ESEMÉNYT. „Ahogy mondani szokás, van, aki lábon kihord egy szívinfarktust. Tegnap én megoldottam, miután buddha nyugalmával meghallottam, hogy feleségem kocsival elakadt a hóban. Segítséget is kellett kérnem hozzá, a hólapát nem volt elegendő, amit vittem, egy parkolóban, ahol csak pár kocsi állt és amúgy elhagyatott volt egy főút mellett. Maximum kutyát sétáltatók jártak arra felé. Ez régen is ment volna többé-kevésbé, de akkor rástresszeltem volna magára az eseményre és erős, szorongató érzéseim lettek volna. Most viszont a kurzus gyakorlatainak hatására sokkal több tudatosságom volt orientálódni, a hóra a kocsi alatt, a nem messze lévő kocsira, aminek a sofőrje épp megérkezett, és mivel vontató kötele nem volt, így a csomagtartó alatti pótkerék tartóban megleltem a bontatlan sajátom. Szóval, sokkal nyugodtabban és fókuszáltan megoldottam, mintegy lábon kihordtam egy nem tervezett, nem kellemes eseményt. A pulzusom és az idegrendszerem köszönte.”


A VALÓDISÁG, AZ ÖNKAPCSOLÓDÁS ÉS AZ ÖNFELNEVELÉS KURZUSA: 16 HETES ÖNMUNKA ONLINE KÉPZÉS 2018. MÁRCIUSTÓL – JÚNIUS VÉGÉIG. Részleteket itt találsz.

2018. január 20., szombat

Mi is Pontosan a Trauma? És Milyen Típusai Vannak? Mit Értünk Traumatizált Emberen?



Amikor a trauma szót halljuk, akkor leginkább valami sokkoló, hirtelen, súlyos eseményt szoktunk érteni alatta. Illetve, amikor azt olvassuk, hogy valakinek traumatizáló gyerekkora volt, akkor szinte mindenkinek az jut eszébe, hogy azt a valakit biztos verték vagy legalábbis szexuálisan bántalmazták. Ebben természetesen van is valami, a történet azonban ennél sokkal összetettebb.

AZ ÖNKAPCSOLÓDÁS, AZ ÖNFELNEVELÉS ÉS AZ ÖNFELISMERÉS GYAKORLATI KURZUSA: 16 HETES ÖNMUNKA ONLINE KÉPZÉS 2018. SZEPTEMBER 14-TŐL DECEMBER VÉGÉIG (MÁR LEHET JELENTKEZNI)

A trauma ugyanis NEM MAGA AZ ESEMÉNY, hanem a trauma az eseményre adott autonóm idegrendszeri válasz nem befejezése, nem végigfutása révén a TESTBE BERAGADT TÚLÉLŐ ENERGIA. Vagyis történik valami, amire válaszként az autonóm idegrendszer bekapcsolja a biológiai TÚLÉLŐ ÜZEMMÓDOT, a szimpatikus üss vagy fuss választ: mozgósít, cselekvésre, ütésre, futásra, védekezésre készít fel. Ezzel együtt stresszhormonok kerülnek a testbe, érzelmek indulnak be, mozdulatok készítődnek elő. Ha az egyén adekvátan cselekszik, válaszol, mozdul, megküzd, üt vagy elfut, akkor ezzel a stresszhormonok szintje is visszacsökken, kiürülnek a szervezetből. Az egyén megnyugszik, az idegrendszere pedig paraszimpatikus pihenj-eméssz fázisban regenerálódik.

Ha azonban valamilyen okból kifolyólag nem cselekszünk, nem válaszolunk, akkor nem tud végigfutni a biológiai program, nem tud megnyugodni a rendszer, akkor BERAGAD A BEINDULT TÚLÉLŐ ENERGIA (düh, félelem, stresszhormonok, mozdulatok, hangok) a testbe, sejtekbe, szövetekbe, izmokba. Tehát a traumás beragadás fiziológiai szinten keletkezik, majd egy idő után áthatja a gondolati szintet és az identitásunkat is. Az idegrendszerünk szinte azonnali lefagyással is válaszolhat a történtekre, de mire ez megtörténik, addigra a stresszválasz már beindult, tehát maga lefagyás is magába dermeszti testi szinten a túlélő energiákat. Innentől kezdve az idegrendszer már nem harmonikus, szabályozott működésű, hanem ún. elszabályozódott, elhangolódott idegrendszer lesz. (Részletesebben ennek tüneteiről itt olvashatsz: Ami felmegy, annak le is kéne jönnie.) Traumatizált pedig bárki, akinek elhangolódott az idegrendszere, nem kell hozzá semmilyen sokkoló történés.

Teljesen egyéni, hogyan élünk meg egy bármilyen, akár sokkoló eseményt is. Illetve, ha ismerjük az idegrendszer működését, válaszait, intelligenciáját és a saját rendszerünk rugalmas és jó állapotban van, akkor egy sokkoló eseményből sem lesz trauma. Mert befejezzük az idegrendszeri választ, a biológiai, érzelmi folyamatokat lezárjuk. Vagyis „lejövünk” a stresszről, de nem úgy, hogy rálegyintünk, elfojtjuk, belefagyunk. Hanem úgy, hogy tisztában vagyunk az idegrendszer törvényszerűségeivel, és tudjuk, mi mindent kell megtennünk azért, hogy a testünkben ne maradjon vissza túlélő energia.


TRAUMA TÍPUSAI

A potenciálisan traumát okozó történéseknek alapvetően 3, jól elkülöníthető típusa van. Az egyszerűség kedvéért és a fenti kitételekkel maradjunk a ’trauma’ szónál. Valójában úgy nevezhetnénk, hogy esemény vagy eseménysorozat, mely potenciálisan traumát okozhat.

1. SOKK TRAUMA: pl. baleset, sérülés, természeti katasztrófa, szexuális erőszak, bántalmazás, műtéti eljárások - orvosi kezelések (főleg ahol altatás van és kényszerrel lefogják pl. a gyereket), szerettünk hirtelen halála, elvesztése, születési trauma, akár méhen belül az anya által elszenvedett sokkos állapot, stb.

2. KORAI VAGY FEJLŐDÉSI, GYERMEKKORI TRAUMA: elhanyagolás, nem ráhangolódás a gyermek érzelmi, fizikai és pszichológiai szükségleteire, érzelmi-verbális-fizikai bántalmazás, főleg a preverbális korszakból, de utána is, bármelyik fejlődési szakaszban. Ide tartozik a méhen belüli és a születési trauma, illetve minden olyan gyermekkori helyzet, ahol nem tudtuk feldolgozni, átélni, átérezni a fájdalmas érzelmeinket.
És ide tartozik aztán az összes olyan érzelmi és pszichés sérülés, ami a felnövekedésünk során ért minket. Akár az iskolában, nem otthon, vagy nem a szülőktől, hanem a tesóktól. Bántás, kirekesztés, csúfolódás, megalázás, megszégyenítés. Minden, ahol a gyerek én-érzete valamilyen módon sérülést szenved el. Ez a mérgező szégyen.

3. KRÓNIKUS, FELHALMOZÓDOTT, TOXIKUS STRESSZ TRAUMA, ami a mai „modern” világunk velejárója, nagyon alattomos. Ezek napi szintű mini traumák, amiket nem is veszünk észre, illetve nagyon profik vagyunk abban, hogy elrejtsük őket. Folyamatos stimulációban van az idegrendszerünk 24/7-ben, nem tud lenyugodni. Hajtunk a megélhetésért, robotolunk, határidők, vizsgák, olyan munkát végzünk, amit nem szeretünk, olyan kapcsolatban vagyunk, ami nem jó, politikai-társadalmi közeg, mozgásszegény életmód, állandó kütyühasználat, stb.

A folyamatos arousal-lal, idegrendszeri izgatottsággal nem tud megbirkózni a szervezet, emiatt lekapcsolásba kell menekülnie, hogy egy kis nyugija legyen. Ez az, amikor a GÁZ + FÉK együtt nyomódik. Ez kiégéshez és mindenféle testi és mentális tünetekhez, szindrómákhoz vezet.

Ha a krónikus stressz válik az új normává, az nem nyúvaszt ki teljesen, de erőteljesen rombolja a szervezetünket. Azt is elfelejtjük, milyen valójában ellazulni. A csúcson élünk, mindig befeszültek és merevek vagyunk.

Ezen a képen látható, hogy az Autonóm Idegrendszer mi mindenre hat a szervezetünkben. Röviden: MINDENRE.




A tapasztalatok szerint a legtöbb embernek mindhárom típusú traumából van a tarsolyában. Illetve az emberiség egésze a legmélyebb szinten traumatizálódott, ez ismétlődik generációról generációra.

Fontos tisztában lennünk azzal is, hogy a különböző típusú traumák feldolgozásához KÜLÖNBÖZŐ MEGKÖZELÍTÉSEKRE van szükség. Illetve, hogy pl. a sokk trauma feloldásánál nagyon nagy a veszélye annak, hogy nem hogy gyógyul valaki, hanem újratraumatizálódik. A segítőknek, terapeutáknak épp ezért létfontosságú tisztában lenniük a trauma mibenlétével, az idegrendszer működésével, az újratraumatizálás lehetőségeivel. Ehhez első soron is arra van szükség, hogy a segítő is teljes egészében tapasztalja meg magában mindezt, ismerje fel a saját testében is a különböző stresszfiziológiai állapotokat, gyakorolja a testben élést, és így képes legyen teljes egészében ráhangolódni a kliensére TESTILEG is. Ilyen módon BIZTONSÁGOSAN és értőn tudja vezetni a klienst a feldolgozási folyamataiban. (Hármas Agy és Traumafeldolgozás témában itt olvashatsz.)

Ahhoz, hogy a stresszorok elhagyhassák a szervezetünket, mindenképp a TESTÜNKBEN kell dolgoznunk. Szép fokozatosan vissza kell szoknunk a testben élésre, a testünk jelzéseinek érzékelésére és értésére, az érzéseink átérzésére. KAPACITÁST kell felszabadítanunk az évtizedes beragadások és elfojtások által összeszorult rendszerünkben. És mindezt NAGYON LASSAN, FOKOZATOSAN, APRÁNKÉNT ADAGOLVA. Nem elárasztva a rendszert pl. több órás, több napos óriási „oldásokkal”. Sajnos, nagyon sok piacon levő módszerben nem veszik figyelembe ezt a fokozatosságot, nem végzik el azt a hosszas ALAPOZÓ MUNKÁT, amire már lehet építeni. És nem rendelkeznek alapvető ismeretekkel a trauma, traumatizáltság és idegrendszeri működések összefüggéseivel kapcsolatosan.

Az ÖnMunka ezért is hosszas folyamat mostanra. A 16 hetes kurzus gyakorlataival olyan ERŐS ALAPOKAT építesz ki és olyan biológiai, stresszfiziológiai, idegrendszeri, agyműködési, érzelmi és mentális szintű ismeretekre és TAPASZTALATOKRA teszel szert, ami BIZTONSÁGGAL MEGTART, és minden szinten ÖSSZEKAPCSOL ÖNMAGADDAL. Én ezt nevezem ÖNISMERETNEK. Az ÖN-TAPASZTALAT szó tán jobban leírja. Látlak szeretettel, ha ilyen minőségben élnéd az életedet.



AZ ÖNKAPCSOLÓDÁS, AZ ÖNFELNEVELÉS ÉS AZ ÖNFELISMERÉS GYAKORLATI KURZUSA: 16 HETES ÖNMUNKA ONLINE KÉPZÉS 2018. SZEPTEMBER 14-TŐL DECEMBER VÉGÉIG (MÁR LEHET JELENTKEZNI)Részleteket itt találsz.