Zárt Elme - A Világ Legkeményebb Dolga

... És a legfájdalmasabb is. Pontosabban az összes fájdalmunk a zárt elménkből fakad. A kinyitására egy fantasztikusan működő eszköz Byron Katie Munka-Módszere.

Húú, az utóbbi napokban számos elme nyílt, és rengeteg elme-történet dolgozódott fel a szemem láttára. Kezdődött a 2-napos Alaptanfolyammal, majd folytatódott a tegnapi Byron Katie Workshop-pal Bécsben. Emberek, akik pillanatok alatt nyílnak meg, vagy néha kicsit lassabban. Emberek, akik megértik, hogyan működtetik a világukat. Emberek, akik rádöbbennek, hogyan okozzák a saját szenvedésüket, és eldöntik, elég volt. Emberek, akik kinyitják az elméjüket. Akikbe behatolnak a Munka kérdései, és valami teljesen mást találnak „odabent”, mint amit eddig bármikor tudni véltek. Emberek, akik nem félnek kiállni a történetükkel, és „lecsupaszítani” magukat. Mert tudják, hogy minden történet mindenkiről, mindenkihez szól. Senki nem fogja megítélni őket, mert mindenki járt ott, ahol ők, sőt leginkább még mindig ott jár.

„Nincsenek új gondolatok. Mindet újrahasznosítjuk.” (Byron Katie) Egyetlen közös elméből táplálkozunk mindannyian. A „másik személy” Munkájából ez csodálatos módon világlik ki, és az ő Munkája megdolgozza az „én” hiedelmemet is. Ezért is vagyok a csoportos Munka híve. 2 nap alatt számos komoly problémádra, élethelyzetedre látsz rá teljesen másképpen, sőt még azt is tudni fogod, mihez kezdj velük. Kitt-katt. A Négy kérdés és a Megfordítások a helyére kattintják az összezavarodott, beragadt, „bekattant” elmét, mely tudattalanul ragaszkodik mindahhoz, amit valaha elhitt. Tisztul és „okosodik”. Bölccsé válik. Megtalálja a mindannyiunkban ott lévő belső bölcsességet. Nem csak elhisszük, hogy van ilyen nekünk, hanem végre meg is találjuk. Arról nem is beszélve, hogy az elme kinyílásával a szív is nyílik folyamatosan. Lágyan, finoman. Gyönyörűséges folyamat.

Olvassatok ma egy újabb fejezetet Byron Katie, Az Öröm Ezer Neve című könyvéből.

Öröm 43 – A leglágyabb dolog a világon erősebb, mint a legkeményebb dolog a világon.

A leggyengédebb dolog a világon a nyitott elme. Mivel már nem hiszi el, amit gondol, rugalmas, porózus, ellenállástól és védekezéstől mentes. Semminek nincs felette hatalma. Semmi nem tud neki ellenállni. Még a világ legkeményebb dolga – a zárt elme – sem képes ellenállni a nyitottságnak. Végül beléje áramlik az igazság, átöblíti, átfut rajta, mint a víz a sziklákon.

         Amikor az elme először válik saját maga tanítványává, megtanulja, hogy a világon semmi sem tud neki ellenállni: minden érte van, minden hozzátesz, megvilágosítja, táplálja, felfedi őt. Ő pedig tovább nyílik, mert félelemmentes, védekezésmentes állapotban van, és szomjazik a tudásra. Amikor pedig rájön, hogy ő semmi, mindenhová be tud hatolni, még akkor is, ha nincs számára tér, ha nincs hely a fogadására.

         Az emberek félnek semmik lenni. De a semminek levés csak az egyik aspektusa. Nem csak annyit jelent, hogy nincs mitől félni, hanem, hogy itt az idő ünnepelni. A stresszes történeted nélkül nincs stressz – nyilvánvalóan! Amikor nem hiszed el a gondolataidat, akkor csak nevetés van és béke. Ennek a helynek többféle neve van. Én mennyországnak nevezem. És hogyan is tudhatnánk mi a semmiség, amíg elhisszük, amit gondolunk? „A valami jobb, mint a semmi” – teljes bizonyossággal tudhatod, hogy ez igaz?

         A valóban nyitott elmének semmilyen más célja nincs, mint az lenni, ami van. Nem kötődik az én és az ő koncepciójához. Ráébred, hogy végső soron nincsenek emberek, és nincs elme sem. Amikor az elme megnyílik, mindent elvesztesz, hálásan. Most nőként ülök itt, a következő ráébredésben pedig egy galaxis vagyok, vagy egy hangya. Amikor épp szuper a frizurád, nem szeretsz-e belenézni a tükörbe? Ez pont ilyen. Nézed a tükörben a semmit, örömittasan. Amikor semmi vagy, mindig jó a frizurád.

         Nem tudhatom, mivé lesz a világ. A testem soha nem ugyanaz a következő pillanatban. Fáradt, kipihent, nagy, majd azonnal vékony. Sosem tudom felismerni. Öregnek látom, és ez nagyon aranyos. Aztán a szemem előtt alakul át újfent, és egy fiatal lány testévé lesz. Nem tudom, hogy mi, kié, és miért van. És amit művel, az káprázatos. A saját keze elkezdi simogatni a saját lábát, csupán abból az okból kifolyólag, hogy testápolót kenjen a bőrre, melynek nincs is rá szüksége. Aztán pedig kézbe fog egy csésze valamit, megissza, egy teának nevezett folyadékot, például, de ezt sem tudhatom. Az én világom egy folyamatosan alakot váltó világ. Semmi sincs benne, amire számíthatnék, sem a korom, sem a testem, sem a velem lévő ember, sem az identitásom, sem az évszázad, sem pedig a bolygó, melyen élek.

         Az elme megjelenik, ha megjelenik, csak azért, hogy véget vessen magának. Először a kivetített világ távozik, majd az elme is, mely azt kivetítette. Nyoma sem marad. A csönd minden, mi lehetséges – a soha nem is létezettség nyitottsága - én itt élek. Amikor vége, akkor vége. Nem tudod megteremteni vagy visszacsinálni. Nem is akarnád.

2 hely maradt az augusztus 13-14-i ÖnMunka Alaptanfolyamra. Ha szeretnéd végre tényleg a saját kezedbe venni az Életedet, és gyakorlatban, profin, mélységeiben, támogató légkörben megtanulni Byron Katie Munka-Módszerét, jelentkezz július 22-ig. Várlak szeretettel. Részleteket itt találsz: http://kincsamivan.hu/programok.html

A Nagy Büdös Helyzet

Nem az a lényeg, hogy mások megértsenek bennünket, hanem, hogy mi megértsük önmagunkat. Ez a lehető legnagyobb boldogság kulcsa. (Byron Katie)

 

A mai levelezés egyik szerzője külföldön él, nem javítottam ki a hiányzó ékezeteket, azt mondta, szerinte így is érthető mindannyiunk számára. A levelezőtárs a válaszaimmal én vagyok. Ez egy hihetetlenül erőteljes levélváltásra sikeredett, mindenképp olvasd el a végéig.

Kedves Andi!

A parom par honapja belevetette magat az allat,- es kornyezetvedelembe.  A tema feneketlenul szerteagazo, ezert a Facebook es internet reven VEGTELEN folyamban fer hozza  az errol  szolo anyagokhoz:  videok, cikkek, esettanulmanyok.  Sebesult elefantok, kivagott esoerdok, tulnepesedes,  talajszennyezettseg, orvvadaszat, ehinseg,  Fukushima……tenyleg vegtelen a sor.   A munkaja pedig nagyon alkalomszeruen ad neki elfoglaltsagot,  igy  az alvason kivul minden idejet ezzel tolti azaz napi  16 orat.

A  hetvegen megnezett es nekem is megmutatott egy cirkuszi elefant utes-vereserol szolo kepsort.

Majd kozolte, hogy o kesz sajat kezevel kioltani annak az embernek az eletet, aki ezt csinalja egy kiszolgaltatott, artatlan allattal, aki meg vedekezni sem tud.  (Parom velemenyei jellemzoen szelsosegesek:   KOS napjegy.)

Kesobb tovabb beszelgetve azt is kozolte, hogy  nem is banja ha nem el o tul sokaig, mert ez a foldi elet kiabrandito.

Es hogy feltegye szamomra a koronat a napra, ezt az egesz kornyezetvedelmi kerdest beagyazta az o politikai-gazdasagi nezeteibe.    Avagy a vilag minden gondjat a jelen gazdasagi-politikai vilagrendje  okozza.  Sajnos a helyzet javitasara semmi mas mod nincs, mint ezen emberek bortonbe dugasa illetve halalra itelese.  A halalra azert van szukseg, mert  a TOMEG szamara ezek az emberek szimbolumok, es mint szimbolumoknak bukniuk kell.  Mint ahogy a monarchiak letunesekor a kiralyi fejeknek szuksegszeruen hullaniuk kellett.  Es o ennek megtortenteert harcol es aktivkodik nap mint nap, hogy emberek milliardjai szabaduljanak fel  a csupan par millio embernek hasznot hozo jelenlegi vilagrendbol.  O ezert kesz meghalni. 

En pedig nemhogy tamogatnam ot, es vele harcolnek, hanem meg nyavalygok is.

Hogy  miken nyavalygok:

-           Hogy a parom nem iszik, nem eszik, egyetlen beszedtemaja ez  immar   3 honapja

-          Engem meg se kerdez hogy velem mi van, mert ezekhez a globalis problemakhoz kepest SEMMI jelentosege nincs, hogy nekem milyen napom volt

-          Ha nem mondok semmit valamilyen felvetesere (mert mondjuk meg sokkos allapotban van az erzekeny lelkem valamilyen ellentmondast nem turo nyilatkozatatol)  akkor „engem nem erdekel sem az amit o csinal,  sem a vilag sorsa es megmentese“

-          Ha valamire visszakerdezek, mert az o logikaja nem a sajatom, es nem vilagos szamomra 20 mondatbol az o egesz vilaglatasa  akkor „nem ertek semmit, o csak feleslegesen tepi a szajat.“  

-          Ha netan nem ertek egyet valamivel, es elmondom a sajat velemenyemet, akkor  „ en mindent jobban tudok, en mindenkinel okosabb vagyok, en ovele sosem ertek egyet“

-          Ujabban ossze vagyok hasonlitva azokkal a komplett ismeretlenekkel, akikkel a Facebook-on megosztja ezeket az anyagokat, es kozli velem, hogy „kiabrandito, hogy azokkal az emberekkel tobb mindenben egyetert, mint velem“

-          A temakbol adodoan a parom kedve vagy depressziv, vagy atmennek humorizalasba es jokat szorakozik, nevetgel.  Ilyenkor mondjuk legszivesebben a pofajaba vagnam, hogy „dehogy akarsz te vilagot menteni.  Csak a szorakozas egy modja ez neked.“

-          A gyermekvallalasunk kerdese eddig sem volt sem bennem, sem kettonk kozt egy megbeszelt dolog….es eletunk ezen fordulatai kozott meg kevesbe az

-          Szexelni is egyre ritkabban van kedvem.  Ilyen hangulatban, ilyen szethuzasban, ilyen megjegyzesek kozepette hogyan is lenne?  Ez meg tovabb tavolit bennunket  egymastol.

-          Minden durva, eletellenes megnyilatkozasa ellenere en ugy erzem, hogy a parom jo ember es jot akar.  De egyre kevesebb a kapcsolodasi pontunk.  Ez nekem faj.  7 eve ismerem, nem tudom egyik pillanatrol a masikra elhagyni ot.   Meg mindig a legdurvabb sertes, bantas utan par oraval elmulik a haragom es mar meg tudnam ot olelni.  Meg mindig el tud lagyitani, ha kedves.

-          A legnagyobb kerdes nem az szamomra, hogy egyutt maradunk –e, lesz –e kozos gyerekunk valaha stb.  Vagyok annyira fatalista, hogy ezekre azt mondom:  ez semmikepp nem a mi kezunkben van, ez ugyis ugy lesz ahogy lesz, es ebbe semmi beleszolasom.

-          A legnagyobb kerdes szamomra:  hogy kepviseljem magam, hogy maradjak hu magamhoz, mi  egyaltalan az en igazi valaszom ebben a helyzetben???

Drága M, köszönöm a kérdést, vázolom a megvizsgálnivalókat és a „lehetőségeket“.

1. Keresd meg magadban a „földi élet kiábrándító“ saját példáidat. Mennyiszer, mikor, miért gondoltad ezt a múltban, és esetleg még most is? Sok konkrét példa, csak hogy megtaláljam magamban, így tudok hozzá kapcsolódni, elmenni „arra a helyre“ vele, ahol ő van. Mert akkor nem falat húzok, hanem engedem neki, hogy épp olyan legyen, amilyen éppen. Ha szeretem, akkor elfogadom az ő gondolatait, állapotát, ezzel tudok csakis gyógyítani, az ellenállással nem. És ez nem azt jelenti, hogy el is hiszem az ő gondolatait, vagy úgy csinálok, ahogy ő mondja. Csak egyszerűen megengedem neki, hogy azt gondoljon, amit épp akar, nem érvcsatába fogok, hanem meghallgatok.

2. Kicsit bevállalósabb: Te mikor, kinek az életét lettél volna kész kioltani, milyen ilyen gondolatok merültek fel benned? Akár a saját életed kioltására is gondolok. A GONDOLAT NEM SZEMÉLYES!!! Mindannyian egy közös elméből táplálkozunk, nem vagyunk felelősek azért, hogy felbukkannak-e gyilkos gondolatok bennünk, ettől nem vagyunk rosszak vagy megvetendők. Ezek a gondolatok is addig jönnek, amíg meg nem kérdőjelezzük őket. Aki azt mondja, még sosem voltak (ön)gyilkos gondolatai, az szerintem nem mond igazat, és ez legyen az én véleményem. Amikor a párom ilyen gondolatokat hisz el, akkor megvizsgálom, én hol hittem el ugyanilyeneket. Én kit, mit akartam már kicsinálni? Én kit/mit gyűlöltem annyira, hogy ölni is képes lettem volna az „igazamért”?

Nagyon fontos tudnunk, hogy a világban megjelenő erőszak, háború, gyilkolás a mi kivetüléseink megjelenése. Erről már rengeteget írtam. Tehát, amíg saját magammal és másokkal, akár csak gondolatban is háborúzom, erőszakoskodom, gyilkoskodom, addig EZ KIVETÜL!!! Egyetlen mód van a külvilági erőszak, háború, gyilkolás felszámolására: ha mi egyenként tisztítjuk meg az elménket az összes önerőszaktól, önháborútól, öngyilkosságtól. Illetve a másokkal kapcsolatos hasonló gondolatainkat is górcső alá vesszük a Négy kérdéssel és a megfordításokkal – kitöltjük szépen az Ítélkezőlapot, majd az összes rajta lévő gondolatunkat megkérdőjelezzük. Egy Ítélkezőlap tartalma színtiszta erőszak. De amíg nem tudatosodom ezekre a gondolatokra, addig fenntartom, kisugárzom magamból mindezt. Tehát a megoldás nem az, hogy egy álszent álarcot felteszek, és kijelentem, „Én mindent és mindenkit úgy szeretek, ahogy van, beleértve magamat is”, hanem nagy-nagy alapossággal feltárom az elmém „gyilkos” tartalmát.

Szoktam mondani, „csak” ennyi a felelősségünk a világ dolgaiért.

3. MegMunkázni a következőket:

- Ennie, innia, másról beszélnie kéne.

- Meg kéne kérdeznie, mi van velem.

- Válaszolnom kéne az ő kérdéseire.

- Meg kéne értenem az ő világlátását.

- Nem kéne depressziósnak lennie.

- Eltávolodtunk egymástól. (Ha elhiszem ezt a sok gondolatot, akkor én távolítom el magamtól őt, tudod, abban a pillanatban megy föl a falam. Amint elhiszek valakiről egy stresszes gondolatot, abban a pillanatban távolodom el magamtól, tőle, és a Valóságtól. Csupán ennyire magányosítom el magam a stresszes gondolataim elhívése által.)

- Nincs döntésem afelett, hogy vele maradok-e vagy sem. Nem tudom egyik pillanatról a másikra elhagyni. (Ezeket nagyon jó önáltató hiedelmeknek vélem…)

És a végére hagytam azt a kérdésedet, hogyan képviseld Te magadat ebben az egészben. Először is nézd végig mindazt, amit javasoltam. Utána nézd meg, Te mit szeretnél. Ezután nézd meg, mennyire összeegyeztethető a vele való együttélés azzal, amit Te szeretnél. Mert ha úgy élek egy kapcsolatban, hogy nem érzem benne jól magam, akkor ki is erőszakol, ki is gyilkol kit?

Jó Munkát! Ha gondolod, oszd meg a fejleményeket.

Kedves Andi!

A "rovid kis reagalasod"  mar rengeteg ujdonsagot vet fel szamomra.  Annak hangsulyozasa ebben a konkret esetben is, hogy  A GONDOLATOK NEM SZEMELYESEK, ezert o semmikepp nem rosszabb attol, NEM FELELOS AZERT, hogy olyan gondolatokat fogalmaz meg, amik szamomra nagyon ijesztonek, naci-szagunak, sataninak hatnak.  (Visszatero gondolatom, hogy kicsit olyan, mintha Hitler parja lennek. Es a nagy dilemma, hogy megszeliditeni kell probalnom Hitlert, vagy elhagyni es harcolni ellene.    Elegge megkeseriti az eletemet ez a kis story.)

Mert bizony az egyik legjellemzobb reakciom, az hogy ugy erzem:  meltatlan hozzam egy ilyen ordogi alakkal elni.  Es hogy a csaladtagjaim, barataim, ha tudnak, hogy a parom ilyeneket mond, akkor azonnali hatallyal azt akarnak, hogy szakitsak meg minden kapcsolatot egy ilyen alakkal.

Es a nagy belso harcaim egyike az, hogy de en milyen okos es erzekeny vagyok, hogy a durvasag maza alatt is a jo embert keresem.  Es a paromtol elvarom, hogy aterezze, hogy o a tobbseg szamara mennyire szerethetetlen a cenzurazatlanul kimondott verforralo gondolataival - de itt vagyok en, aki annak ellenere kitartok mellette mar 7 eve, hogy nem konnyu ot elfogadni.  Es minden lehetseges alkalmat megragadok, amikor a kulvilagbol jon megfogalmazott velemeny az o bardolatlansagara, erzeketlensegere, hogy megmutassam neki:  latod, a jellemzesed,  amit tolem nem fogadsz el. Masok is ilyennek latnak.  De en ennek ellenere is szeretlek.  De ez nem konnyu nekem.  Ez nehez nekem.  Miert nem konnyited meg az eletunket, hiszen neha olyan kedves es higgadt-objektiv tudsz lenni?

Drága M, hát ez az igazi őszinteség, gratulálok ezek meglátásához és beismeréséhez. Érdekes rálátni engedni magunkat, hogy mire is használjuk a párunkat (gyerekünket, szülőnket, testvérünket). Te ez esetben arra, hogy felsőbbrendűt játszhass. Ne izgulj, mindannyian ezt tesszük, és aztán csodálkozunk, hogy ezek a tükreink olyanok, amilyenek. Tökéletes erőszakolást írtál le: igen, Te erőszakolod őt. Ezt nem nevezném szeretetnek, ez valami nagyon más. Azért merem ezt leírni, mert tudom, hogy már mélyen ismered a Munkát, és valóban kíváncsi vagy az igazságra. Mindenképp nézz rá arra a gondolatra, hogy „Ő szerethetetlen, bárdolatlan, érzéketlen.” Találd meg mindezt magadban. Te hogyan csinálod ugyanezt: Fejben? Vele, másokkal, magaddal? Csak ki ne derüljön rólunk, mindenre képesek vagyunk, hogy ezt elrejtsük (tudat alatt). Amíg azonban nem tárjuk fel magunkban, kivetül. Mi meg csodálkozunk...

Az Olvasótól is azt szeretném kérni, nézze meg, ő hogyan erőszakolj élete résztvevőit. Mire használod a körülötted élő embereket? Elsőre durva ezt így megnézni, mégis így van. Mindannyian ezt játsszuk. Tudattalanul manipulálunk, hogy jobbnak, kedvesebbnek, megértőbbnek, okosabbnak, erősebbnek tűnhessünk, mint életünk szereplői. Megmentünk, lenézünk, felnézünk, sajnálunk, áldozatot játszunk, tettetünk, tettetünk, tettetünk. Hazudunk. Magunknak, a másiknak, a világnak. És mit sem sejtünk róla. Itt az ideje feltárni ezeket az erőszak-pontokat magunkban. Mert ezek végtelenül fájnak. Nem csupán a másik embernek, hanem saját magunknak.

A Munka valami sokkal, de sokkal mélyebb, mint aminek első látásra látszik. Minden hazugságot, minden hamisat felszámol benned, ha engeded. Úgy vélem, ez a fenti levelezésből is kitűnik. A levél írója több hónapja Munkázik, és most jutott el identitásának ehhez a rétegéhez. Ezek a felismerések, majd a megMunkázásuk alapjaiban rengetik meg hamis identitásainkat, és ezeknek a hamis identitásoknak az elveszítése hihetetlen módon hat az életünkre. A Munkával csak nyerhetsz. Mert elveszítesz mindent, ami hamis.

Te Hogyan Állsz a Szeretet Útjába?

„Szeretet vagyunk, és semmit nem tehetünk ez ellen. A szeretet a valódi természetünk. A történeteink nélkül mind az vagyunk.” (Byron Katie)

Egy újabb Work-Munka Facilitátor írását szeretném ma megosztani Veletek. Pár napja sok szó esik csoportunkban az önszeretetről. Ehhez kapcsolódva fordítottam le a következő gondolatokat. Ha bárkinek is lényeges, egy férfi, Ram Giri tollából származnak. Lehet, hogy egy férfitól jobban meghallod. Sosem lehet tudni, kinek mikor kattan. Én rengeteg különféle módon próbálok itt a blogon „kattintani” az Olvasókon. A következő írás is ezek közé tartozik.

Jane számára a testsúlya az. George úgy véli, hogy nem tudja rendesen ellátni a családját. Carol pedig elhiszi, hogy nem szép, mióta csak az iskolában ezzel cukkolta a többi gyerek.

Így cipeljük magunkkal rejtett fájdalmunkat – mint, ahogy egy csiga hurcolja a házát. Ebbe a házba, a legszemélyesebb rettenetünkbe pedig jó sűrűn visszavonulunk.

Olyan, mintha azt mondanánk a Jóistennek, „Szeress engem – de ne ezen a helyen. Ezen a helyen az elmémben, hagyd meg nekem a szégyenemet, hagyd meg nekem önszeretetem hiányát.” És jól elhisszük, hogy máshogy nem lehet, és jól elhisszük a hazugságainkat.

A Jóisten pedig csak hallgat, a Szív legbelsőbb terében, és tehetetlen, mivel a szeretet nem erőlteti magát. Ez a bennünk lévő végtelen szeretet csak vár, és még egy kicsit vár, végtelen türelemmel, addig, amíg készen nem állunk a megnyílásra.

Amíg nem bízunk eléggé, mint a virág, mely totálisan odaadja magát a napnak. Amíg nem nyílunk meg annak a belső erőnknek, mely szeret, bízik, és teljes bizonyossággal tudja, hogy elég erősek vagyunk ahhoz, hogy bármilyen magunkban hordozott fájdalomtól megszabadítsuk magunkat.

Képzeld magad elé a virágot, mely fürdőzik a napsütésben. Milyen dicsőséges! Magába szívja az utolsó sugarat is, a melegség minden csodálatos darabkáját. Teljesen élő. Nem mondja, hogy „Ezt nem. Ezt a szeretetet nem. Ez túl erős. Bele kell kapaszkodnom a bennem lévő sötétségbe. Nem állok készen a szeretetre.”

Nem. A virág megadja magát az élet ragyogóságának. Te is megteheted ugyanezt.

Benned is ott simul ez a fajta nyitottság, ez a fajta megadás a benned levő fénynek és szeretetnek. Ez az abszolút, feltétel nélküli szeretet. Ami sosem erőlteti magát. Csak várakozik. Várja, hogy válaszolj a hívására.

Ez a szeretet, ez a bátorság sosem fog cserben hagyni téged. Mert ez a sajátod. A saját szívedből árad, és csak te vagy képes felébreszteni – vagy bezárni.

Ez a szeretet megszabadít mindentől, amire nincs szükséged. Engedd, hogy bevilágítson elméd rejtett zugaiba, ahol még mindig sötétség honol.

A fény és a szeretet magasabb Valóság a sötétségnél és a félelemnél. Amikor meghívod őket, hogy kiáradjanak a szívedből, és szabadítsák meg lényed többi részét, akkor csodák történnek. A fény eloszlatja a sötétséget, szemernyit sem hagy belőle. A szeretet feloldja a félelmet, és megmutatja, hogy az csupán múltbeli rossz álom, aminek immár vége, és a jövő sokkal, de sokkal kedvesebb lehet, mint amit elképzelni vagy képes.

Ha csendben vagy egy kicsit, most is érezheted, itt és most, a mellkasod kellős közepén. Ez a végtelen Forrás, a gyógyulás legnagyobb erőforrása.

Te is fel vagy szerelve vele, képzeld csak el! Létezik az a mondás, hogy „A hit hegyeket tud megmozgatni.” Ennek a hitnek a gyökere a szívedben van, és ott is tudod felfedezni.

De mivel soha senki nem mutatta meg neked, hogy isteni képességeid vannak, idáig nem kerültek használatra. Tudd, hogy megtanulhatod használni őket, egész addig, amíg az összes fájdalom feloldódik, te pedig teljesen szabadon élsz.

Végezd a Munkát.

Szeretettel,

Ram Giri

További Önszeretetes bejegyzések, azon kívül, hogy mindegyik az, itt:

http://onmunka.blogspot.com/2010/12/onutalat-onszeretet-1.html

http://onmunka.blogspot.com/2010/12/önutálat-önszeretet-2.html

http://onmunka.blogspot.com/2011/04/aldozati-identitas.html

http://onmunka.blogspot.com/2010/11/munkad-eredmenye.html

2 HELY FELSZABADULT A MOST PÉNTEK-SZOMBAT ÖNMUNKA ALAPTANFOLYAMRA (Budapest, Napraforgó) . KEDVEZMÉNYES ÁRON VEHETSZ RÉSZT – 15 EZER FT. Jelentkezni nálam lehet e-mailben (oraveczandi@yahoo.com), vagy telefonon – 30-343-7453.

Egy Egyszerű Bolond, Aki Őrülten Szeret

Téged milyen történeted gátol meg abban, hogy egy egyszerű bolond legyél, aki őrülten szeret? Aki őrülten szereti önmagát, az embereket, az egész világot? Ezt a szeretetet nem lehet csinálni. Ez csak úgy van. Ez az, ami/aki mindannyian vagyunk. Ez az, amiről rengeteg spirituális írás és tanító beszél, ez az, amit elmondani nem lehet, csak megtapasztalni, és akkor már szemernyi kételyed sem marad. Akkor eltűnnek a kétségek, a fájdalmas történetek, az önsajnálat. Csak bizonyosság marad, és egy szélesre kitárult szív. Nem Te csinálod, megtörténik Veled. A hétvégi tanfolyamon egy lánynak olyan pillanatok alatt nyílt meg a szíve, hogy utána órákig csak sírt. Nem ő csinálta. Ne haragudj magadra, ha a Te szíved még (picit is) zárva van, szép fokozatosan kinyílik. Vagy varázsütésre. Sosem tudhatod. Ne diktálj neki, ne követelőzz. Minél több szív nyílik, annál könnyebben nyílnak a további szívek. Annál könnyebben adja meg magát az Elme a Szívnek.

Ma egy teljes fejezet Byron Katie, Az Öröm Ezer Neve című csodálatos könyvéből. Küldöm ezt nagy-nagy szeretettel a hétvégi tanfolyam résztvevőinek, az összes gyakorló és még csak szemlélő ÖnMunkásnak, és mindenkinek, aki olvassa.

Öröm 40 – A visszatérés az Út mozgása, a megadás az Út tulajdonsága.

Nem szerezheted meg, mert már az vagy. Már mindened megvan, amit akarsz, már most is az vagy, ami lenni akarsz. Ennyi. A pillanatnyi mostként jelenik meg – tökéletes, hibátlan. És ha szembe szállok ezzel, akkor hazugságot tapasztalok meg. A Munka megadhatja neked ezt a csodás tudást: a hazugság felismerését és az igazság erejének megismerését, a valóság csodáját.

         A négy kérdés felgombolyít minden történetet, a megfordítások pedig visszavezetnek a mesélőhöz: hozzád. Te váltál azokká a történetekké, amiket magadnak meséltél. És valójában az vagy te, aki az összes történetet megelőzően van. Minden történet, minden dolog Isten: a valóság. Olyan, mintha kiemelkedne magából, hogy aztán életként tűnjék fel. Örökké él a történetben, amíg a történet véget nem ér. Ő magából kiindulva, én jelentem meg a saját történetemként, egészen addig, amíg a kérdések haza nem vezettek. Imádom, hogy az önvizsgálat ennyire tévedhetetlen. Történet: szenvedés. Önvizsgálat: nincs történet (nincs szenvedés). A szabadság minden pillanatban lehetséges.

         Amikor olyasmiket mondok, hogy „Amíg nem vagyok boldog a legnagyobb ellenségem jelenlétemben, addig a munkám még nincs elvégezve,” akkor ezt sokan az önvizsgálat elvégzésére való motiválásként érthetik. Azonban, ha a Munkát bármilyen motivációval végzed, legyen az a legérdemesebb ok is – a férjed visszaszerzése, a tested meggyógyítása, vagy épp a világ megmentése – akkor a Munka nem lesz valódi, mert bizonyos válaszokat keresel majd közben, és így nem hagyod, hogy a mélyebb válaszok a felszínre jöjjenek. Csakis akkor tudsz megfelelően nyitott lenni az életedet megváltoztató válaszokra, ha nem tudod, mit is keresel. Egyedül az igazság szeretete működik motivációként, semmi más. Csakis az igazság képes felszabadítani. Ez egy pontos megfogalmazás – nem csak egy mondat, mely szerepel valahol a Bibliában. Az igazság pedig, amiről beszélünk, nem valaki más igazsága, hanem a sajátod. Ez az egyetlen igazság, mely képes felszabadítani.

         Megadni vagy feladni magad annak, ami van, könnyű, ha az elméd már tiszta. Amit az emberek megadásnak neveznek, az valójában észrevevés. Észreveszed, hogy minden folyamatosan eltűnik, és ünnepeled, ahogy visszatér oda, ahonnan jött: a nem-létezésbe, a nem megteremtettbe. Végül pedig a megadás is feleslegessé válik. Mert a világ azt sugallja, hogy van valami külső dolog, aminek megadhatod magad. Te azonban mindössze észreveszed, hogy mi nincs, mi ment el, mi az, aminek a létezését soha nem is tudod már bizonyítani – egy zajét, egy névét, egy képét, egy emberi hangét. Te egyre csak észreveszel, amíg végül már nem marad semmi, aminek megadhatnád magad.

         Az elme saját magának adja meg magát. Amikor nem háborúskodik már többé magával, akkor egy olyan világot tapasztal meg, mely tökéletesen kedves; a jóindulatú elme jóindulatú világként vetül ki. Többé már nem képes semmit sem szenvedésnek minősíteni ezen a Földön, hiszen felhagyott a saját magán belüli szenvedéssel. Teljesen sajnálatmentessé, tökéletesen szeretetteljessé válik.

          Szoktam olyan kérdést kapni, hogyan is tudok élni, ha semminek sincs jelentése és senki sem vagyok. Nagyon egyszerű. Éltetve vagyunk. Nem mi csináljuk. Történet nélkül pedig lazán, szabadon, ellenállásmentesen áramlunk. Ez a lehetőség nagyon ijesztő lehet azok számára, akik azt hiszik, hogy ők irányítanak. Vagyis, kérdőjelezd meg a gondolataidat, és tapasztald meg, hogy mennyivel kedvesebben megy tovább az élet nélküled. Még a világ látszólagos összeomlásában is csak örömet látok.

         Ha tudnád, mennyire fontos vagy, akkor milliónyi darabkára töredeznél, és csupán fény lennél. Bármilyen feltevés vagy gondolat ennek a tudásától tart távol téged. Ha tényleg tudnád, hogy ki vagy történetek nélkül, akkor a névnélkülinek, a korlátlannak, az eksztatikusnak kéne lenned – egy egyszerű bolondnak, aki őrülten szeret. Annyira fájdalmas a fényen kívül élni. Fogalmam sincs, hogyan is képesek erre az emberek. Annyira fájdalmas volt, hogy én csak negyvenhárom éven keresztül bírtam csinálni.

Szülő – Gyermek Kapcsolat 3.

Itt az ideje egy újabb adag Byron Katie idézetnek, melyeket Az Öröm Ezer Neve és a Kérdőjelezd Meg a Gondolataidat, Változtasd Meg a Világot című Katie könyvekből fordítottam. Nagy levegő, befelé figyelés, értsétek, élvezzétek ezeket is.

„Amíg saját magamat nem értem, nem vagyok képes sem a gyermekemet, sem a szülőmet meghallani. Ők csupán az én történetem. Azok, akik végzik a Munkát, életükben először ismerik fel a szüleiket, még ha ők hosszú ideje halottak is. (És a gyermekeinkre ugyanez igaz.)

Szeretjük a gyermekeinket: semmit nem tehetünk ez ügyben, egyszerűbb, ha megadjuk magunkat. És ebben a megadásban ők is rájöhetnek, hogy szeretnek minket, hisz ők sem tehetnek semmit ez ügyben, így egyszerűbb, ha ők is megadják magukat. Imádom, hogy a felnőtt gyerekeim még mindig jól érzik magukat a karjaimban, és ez 1986-ig nem fordult elő; kicsi koruk óta nem fordult elő. Ma pedig az a természetes számukra, hogy bebújnak a karjaim közé. Elfelejtkezünk erről a kor dologról; valami másért csináljuk, az igazságért. Csodás összeölelkezve ülni a gyermekeimmel, szavak nélkül, és a közelnél is közelebb lenni egymáshoz, közelebb annál, mit leírni lehetséges.

Amikor elkezded ténylegesen élni a Munkát, a családod követni fog. Semmit nem tehetsz ennek a megakadályozására, hisz mindannyian úgy élnek, ahogy te tanítottad, és csupán továbbra is a te tanításaidat fogják követni – nem a szavakra, hanem az életed élésére gondolok. Ennek a békességében fognak téged követni. Lehet, hogy beletelik egy kis időbe, mert tán nem bíznak benned, vagy nem hisznek neked, vagy azt gondolhatják, hogy újabb trükkös manőverezéssel akarod megetetni őket. De ha valóban megéled ezt a Munkát, abban semmi trükközés nem lesz, ez a valódi dolog, ez a szeretet maga. Végül pedig ráébrednek majd, hogy megbízhatnak ebben a szeretetben. Bármit mondhatok a gyermekeimnek, és az mindig az én igazságom. Ők pedig tudják, hogy nem kell engem megkérdezniük, ha nem kíváncsiak az igazságra. Bennem megbízhatnak.

Egy napon, néhány évvel az után, hogy megtaláltam magamban a Munkát, a fiaim elkezdtek verekedni a nappalinkban. Én a kanapén üldögéltem, nagyon közel hozzájuk. Két felnőtt férfiról beszélek, huszonévesekről, akik ott birkóztak a padlón, egymást ütlegelve és azt kiabálva: „Anya, anya, állítsd meg őt!” Én pedig mindebből azt vettem ki, hogy itt van két férfi, akik próbálnak kapcsolatba lépni egymással, de nem ismernek más módot erre. Ott ültem és egyszerűen csak figyeltem és szerettem őket, és abban a pillanatban a leghalványabb gondolat sem merült fel bennem, hogy közbeavatkozzam. Nem volt semmilyen csinálás, semmilyen trükközés benne. Aztán hirtelen észrevették ezt, és abbahagyták a verekedést. Imádtam, hogy megtalálták a saját megoldásukat. Ekkor fordult elő legutoljára, hogy verekedtek.

Mielőtt még 1986-ban ráébredtem a valóságra, volt egy ezt példázó jelképem: a gyermekeim zoknijai. Reggelente mindig ott hevertek a földön, és minden áldott reggel elhittem azt a gondolatot, hogy „A gyerekeimnek fel kéne szedniük a zoknijaikat.” Ez volt a vallásom. Mondhatni, hogy a világom irányítása egyre gyorsuló tempóban csúszott ki a kezeim közül – az elmém tömve volt zoknikkal. Én pedig dühös és depressziós voltam, mert azt hittem, hogy azoknak a zokniknak nem a földön lett volna a helye (bár nem volt olyan reggel, hogy ne ott lettek volna), és hogy a gyermekeim feladata lett volna összeszedni őket (bár nem volt olyan reggel, amikor ezt megtették volna). Én a zokni szimbólumot használom, de lehet, hogy a te fejedben lévő gondolatok a környezetre, a politikára, vagy épp a pénzre vonatkoznak. Azt hisszük, hogy ezeknek a dolgoknak másmilyennek kellene lenniük, mint amilyenek éppen most, aztán pedig szenvedünk, mert jól elhisszük a gondolatainkat.

Negyvenhárom évesen, tízévnyi depresszió és reménytelenség után, elkezdődött a valódi életem. Megláttam, hogy a szenvedésemet nem a kontroll hiánya okozta, hanem az, hogy vitatkoztam a valósággal. Felfedeztem, hogy amikor elhittem a gondolataimat, szenvedtem, amikor azonban nem hittem el őket, nem szenvedtem, és ez minden emberi lényre érvényes. A szabadság ennyire egyszerű. Azt találtam, hogy a szenvedés választható. Olyan örömre leltem magamban, ami sosem tűnt el azóta, egyetlen pillanatra sem. És ez az öröm mindenkiben ott van, mindig. Amikor megkérdőjelezed az elmédet az igazság szeretetéért, az életed boldogabbá és kedvesebbé válik.

         Az önvizsgálat segít a szenvedő elmének, hogy kimozduljon a valósággal való vitázásból. Segít nekünk, hogy haladni tudjunk az állandó változással. A változás így is, úgy is megtörténik, akár tetszik nekünk, akár nem. Minden változik, úgy tűnik. De amikor ragaszkodunk azokhoz a gondolatainkhoz, melyek azt diktálják, hogyan kéne kinéznie ennek a változásnak, akkor a nem-irányítás állapota kényelmetlenséget okoz.

         Az önvizsgálat által olyan területre lépünk, ahol van irányításunk: a gondolataink birodalmába. Megkérdőjelezzük a gondolatainkat például azzal kapcsolatban, hogy szerintünk a világ mily módon őrült meg. És felfedezzük, hogy az őrültség soha nem a világban létezett, hanem bennünk. A világ a saját gondolkozásunk kivetülése. Amikor megértjük a gondolkozásunkat, megértjük a világot is, és meg is szeretjük. Ebben pedig béke van. Ki lennék anélkül a gondolat nélkül, hogy a világ javulásra szorul? Boldog ott, ahol épp vagyok: a nőként, aki ül a napsütésben, egy karosszékben. Baromi egyszerű.

         A gyerekeim pedig már felszedik a zoknijaikat, ahogy mesélik. Most már értik, feltétel nélkül szeretnek engem, mert amikor elcsendesedtem, akkor ők meghallhatták saját magukat. Minden, amit én visszacsinálok, azt nekik is vissza kell csinálniuk; ők én vagyok – annak a megjelenése, amit én hittem. A látszólagos világ olyan, mint a visszhang. A visszhang negyvenhárom éven keresztül ment kifelé belőlem, most pedig visszatér. Az egész olyan, mint egy lélegzetvétel, mint egy tó, amelybe, ha beledobsz egy kavicsot, akkor a hullámok ennyi éven keresztül fodrozódtak kifelé, most pedig visszajönnek. Én visszacsináltam a felfordulást, és a gyerekeim is fokozatosan hagyják el azt. Elveszítik a ragaszkodásukat ahhoz a rengeteg koncepcióhoz, elképzeléshez, melyeket én tanítottam nekik; szép lassan lecsendesednek. A Munka ezt okozza mindenkiben. Ezt értem az alatt, hogy visszatér önmagához.” (Byron Katie)

Az előző Szülő-Gyermek fejezeteket itt találod:

http://onmunka.blogspot.com/2011/06/szulo-gyermek-kapcsolat-2.html

http://onmunka.blogspot.com/2011/06/felelos-vagyok-gyermekem-boldogsagaert.html

 

Levél a Férfiaknak (És a Nőknek)

„A szeretet azt mondja, ’Szeretlek, minden körülmények között.’ A szeretet azt mondja, ’Rendben vagy úgy, ahogy vagy.’ És ez az egyetlen dolog, mely gyógyítani képes; ez a kapcsolódás egyetlen útja. Ha úgy gondolod, hogy a Férfinak/Nőnek másmilyennek kéne lennie, mint amilyen, nem szereted. Abban a pillanatban azt szereted, aki majd a manipulációd eredményeképpen lesz. Eldobható, egészen addig, amíg olyanná nem válik, mint a fejedben lévő kép.” (Byron Katie)

Drága Férfiak!

Nézlek Benneteket. Csodálatosak vagytok. Nyílt szívűek, bátrak, szeretettel teliek, ragyogók. Rengeteget tanulok Tőletek. Tanulok kapni. Tanulok adni. Tanulok meghallgatva lenni. Tanulok szeretve lenni. Tanulom magamat még mélyebben felfedezni. Tanulom elfogadni tudni mindezt. Néha nem könnyű. Néha még úgy gondolom, nem érdemlem én ezt meg. Hogy az Élet nem lehet olyan kegyes hozzám, hogy ennyi csodás Férfit ismerhessek. Aztán hál’ Istennek, eszembe jut a Négy kérdés és a Megfordítások.

Mert az Élet végtelenül kegyes hozzám, amióta én kegyes vagyok magamhoz, és felülvizsgálom ön-nemszerető gondolataimat. Annyira kegyes, hogy előfordul, sírok. Olyan hálát érzek mindezért, hogy ilyen ügyetlen szavakban próbál ez most megfogalmazódni. Nem baj, ha ügyetlen, szeretném megosztani Veletek. Szeretném, ha tudnátok, micsoda ajándék vagytok. Nekem. Nekünk. Magatoknak.

Köszönöm Nektek, hogy ennyi félék vagytok. Köszönöm, hogy beleláthatok a világotokba. Köszönöm, hogy a szemembe néztek, hogy rámmosolyogtok, hogy bátran elmondjátok, mit gondoltok és éreztek. Köszönöm, hogy keresitek Önmagatokat a félelmeken túl, hogy van erőtök és bátorságotok szembenézni mélyre elásott rettegésetekkel. Köszönöm, hogy komolyan veszitek Önmagatokat, a boldogságotokat, az Életet. Köszönöm, hogy nem kívánjátok továbbadni az évezredes generációs Férfi-szenvedést, és hogy tudjátok, csak Ti személyesen vagytok képesek felülvizsgálni és visszacsinálni mindezt. Köszönöm, hogy végzitek a Munkát. Önmagatokért, a Férfiakért, a Nőkért, a Gyermekekért, Mindenkiért.

Szeretettel ajánlom figyelmetekbe egy őszinte ÖnMunkás Férfi jóvátevő levelét a saját Munkájáról. (És aki gyakorlott Munkás, az fordítsa meg az összes szavamat és az itt következő levél szavait is a Nőkre, és persze Önmagára.)

Drága ___!

Bocsánatot kérek Tőled, mert néha egy telhetetlen, önző, undok dög vagyok Veled, akinek nem elég, amit éppen ad neki a pillanat és a Valóság, többet akarok kapni és ennek hangot is adok időnként. Bocsánatot kérek azért is, mert a történeteim miatt néha még most is Tőled várom a saját boldogságom beteljesítését és beteljesülését, holott tudom, hogy ez egyszerűen nem lehetséges. Nem akarom Rád tenni a saját terheimet, de időnként mégis ezt teszem.

Az élettől azért kell bocsánatot kérnem, mert néha nem veszem észre azt a csodát, ami pedig itt van az orrom előtt.

Úgy szeretném jóvátenni, hogy egyre több Veled és velünk kapcsolatos történetet vizsgálok meg, hogy minél inkább elfogadóvá és befogadóvá váljak a Valóság számára, és hogy mindig olyan őszinte lehessen a kapcsolatunk, amilyennek indult, és amiről Te is írtál a saját leveledben. Igyekszem megélni az élet minden pillanatát olyannak, amilyen, azon leszek, hogy ne kelljen újabb és újabb történetet gyártanom, és oda tudjam tenni a boldogság megtalálásának felelősségét, ahová való: önmagamba. Igyekszem maximálisan értékelni mindazt, amit Tőled és a pillanattól kapok, ezzel is annyira teljessé téve az életet, amennyire csak lehetséges, hiszen amit már eddig is kaptam, az szavakkal alig leírható. Gyönyörű, áramló, őszinte, maga a Lét csodája. Abban a pillanatban, mihelyt azon kapom magam, hogy követelőzöm, akárcsak magamban is, azonnal leállok és megvizsgálom a követelőzésemet. Mert így élhetem át mindazt, amit az önmagában áramló lét nyújthat nekem, minden történet nélkül. Nem leszek türelmetlen és önző, szeretném megtalálni minden perc szépségét, akár Veled, akár nélküled telik el.

Végtelenül hálás vagyok Neked, mert nem engedtél elmenekülni saját magam elől a nehéz pillanatokban. Hálás vagyok Neked, mert általad megajándékozott az élet egy csodálatos Emberrel, egy nagyszerű Nővel. Hálás vagyok Neked, mert nemcsak, hogy fogod a kezem, de néha felemelsz, és az öledben viszel engem a hazavezető utamon. Köszönöm, hogy megláttad bennem mindazt, amiről én már elfeledkeztem, hogy tükröt tartasz nekem, hogy csúnyán nézel néha, mert tudom, mindez szeretetből fakad.  Köszönöm, hogy megajándékoztál a léteddel, a szereteteddel, a tudásoddal, a végtelen jóságoddal, a jókedveddel és az életszereteteddel.

Szeretettel ölellek

A Szeretet Koldusai

Hogyan szerethetjük önmagunkat? Az egyik módja, ha nem keressük mások elfogadását – ez az én tapasztalatom. Mert amikor nem keresem az elfogadást magamon kívül, rájövök, hogy valójában nincs is mit keresnem, hiszen bennem van. Többé nem hajszolom mások elfogadását; azt akarom, hogy az emberek azt gondolják rólam, amit gondolnak. Mások elfogadását keresni kényelmetlen. Az önvizsgálat megmutatta nekem, hogy igazából pont annyi elfogadást akarok, amennyit kapok, és semmi többet. (Illetve pont annyit kapok, amennyire magamat elfogadom?). Ez a szeretet – nem akar változtatni semmin. (Byron Katie)

Pár hete írtam egy bejegyzést önzés, önfeladás témakörben (itt találod: http://onmunka.blogspot.com/2011/06/onzes-onzetlenseg-onfeladas-onszeretet.html), ami szép kis eszmecserét indított el a Facebook-os ÖnMunkás csoportunkban. Attila nagyon frappánsan fogalmazta ott meg az ő megélését az önzésről, aztán pedig nekem jutott valahogy eszembe a szeretet koldusai kifejezés, és megkértem, hogy írjon ez alapján egy szösszenetet. Elkészült. Ma ezt osztom meg Veletek. Attila, köszönöm, köszönjük.

„Mikor  elfutott az utolsó ló

S olyan üres már az egész lelátó

Ha a vagyonom egy tízes lesz

Te majd kézen fogsz és hazavezetsz

Mikor elgurult az utolsó forint

És a saját fiam csak úgy rámlegyint

Mikor senkim nincs és nem is lesz

Te majd kézen fogsz és hazavezetsz”

Rájöttem, miért nem szeretjük a koldusokat. Miért zavarnak minket, és miért kerüljük ki őket az utcán, ha csak lehet. Azért, mert mindannyian koldusok vagyunk. Ott állunk az élet sűrűjében, koszos, gyűrött kalappal a kezünkben, és koldulunk. Szeretetért, megértésért, elfogadásért, és ha egyik se megy, akkor legalább egy kis együttérzésért. Közben a szemünk sarkából azt figyeljük, kitől mennyit kapunk ezekből. Aztán, ha könnyűnek találtatik a megmérettetésnél, megpróbáljuk elvenni a másiktól. Vagy, ami még rosszabb, visszavenni a másiktól azt, amit eredetileg mi adtunk neki. Állítólag azért adtuk, mert szeretjük őt. Sokszor azonban azért adjuk neki, hogy simogassuk az egónkat, vagy másképpen fogalmazva a jól-tudom elménket. Azt, aki mindig pontosan tisztában van vele, hogy kitől és miből mennyi jár nekünk.

Ő úgy gondolja, egész életében mást se csinált, csak adott és adott, és mi az eredmény? Egy nagy nulla, vagy majdnem az. Ilyenkor jön a felháborodás: „de hát ez semmi, nekem ennél sokkal több jár! Tartozik nekem a világ ennyivel!” Gondolod? Egy fenéket tartozik. Te tartozol a világnak és saját magadnak, legfőképpen saját magaddal. De ezt a jól-tudom elme nem fogadja el, és koldul. Megpróbálja másoktól megszerezni, amit saját magának nem adott meg. Önző módon viselkedik, mert azt hiszi, a világ rosszul működik, és neki több jár.

Mi az önzés? Szerintem az, amikor másokból próbáljuk kicsikarni, amit nem adunk meg magunknak. Nem szeretjük magunkat, de másoktól elvárjuk, hogy szeressenek. Büntetjük magunkat, és másoktól elvárjuk, hogy sajnáljanak érte. Jót teszünk azért, hogy elismerést váltsunk ki másokból. Azt az elismerést, amitől saját magunkat viszont távol tartjuk. Nem a ’mert megérdemlem’-re gondolok, hanem arra, amikor felismerjük, hogy MINDENKI tanít. Első pillanatban azt hisszük, milyen kegyetlen velünk az élet, nekünk semmi sem sikerül, milyen szegények vagyunk, "bezzeg neki könnyű", stb. Ilyenkor álljunk meg, nézzük meg magunkat szeretettel. Én azt találtam, hogy amikor ilyenek járnak a fejemben, az olyan, mintha ott állnék egy trágyakupac közepén lapáttal a kezemben, jó magasra feldobálnám, majd alászaladnék, hogy biztosan jusson mindenhova. Aztán csodálkozom rajta, hogy mások is engem dobálnak vele. Meg persze saját magukat is, de hát ez az ő dolguk, ugye.

Számomra az, hogy szeretem magam, nem jelent mást, mint hogy kezdem felismerni, hogy minden helyzet alkalom arra, hogy rájöjjek, mennyit szemétkedtem magammal, hányszor csaptam be, csaltam meg, hagytam el, és rúgtam ki magam. Ha önző vagyok, akkor sajnálom és sajnáltatom magam ezek miatt. Talán sikerül, és akkor átmenetileg megkapom másoktól, amit magamnak nem adtam meg. Vagy pedig szeretem magam, ami nekem egyre inkább azt jelenti, hogy hajlandó vagyok tanulni, nyitottá válok elmében és szívben és akkor megértem, hogy az, ami van, az pontosan azért van, mert számomra az a lehető legjobb alkalom arra, hogy tanuljak, tapasztaljak, és még nyitottabbá válhassak a szeretet számára. Vagyis ha önző vagyok, akkor biztosan nem szeretem magam. Akkor azon morcogok, hogy mások miért nem szeretnek engem. Ha meg szeretem magam, akkor fel sem merül bennem, szeretnek-e, vagy sem. Mindegy, mert akár így van, akár úgy, mindenképp felhívják a figyelmemet arra, hogy mit művelek magammal. Ennél jobbat meg úgysem tehet velem senki.

Amíg azonban a jól-tudom elménk irányít, ez nem elfogadható. Olyankor mérlegelünk, összehasonlítunk, követelünk és irányítani akarunk. Kiállunk az utcára koldulni. Elhisszük, hogy a Valóságnak értékelnie kellene azt a sok mindent, amit mi adtunk másoknak. Ezzel egy probléma van: az esetek jelentős részében nem másoknak adunk, csak megpróbáljuk igazolni magunkat a Valóság/Isten, vagy saját magunk előtt. Nem igazi szeretetet adunk, ez inkább amolyan hoci-nesze dolog. Újabb történeteket gyártunk, amikkel kedvezőbb színben tüntetjük fel saját magunkat. Ezzel megint csak van egy probléma: a Valóságot/Istent ez nem érdekli. Egy kicsit sem, ugyanis ez csakis egy valakit érdekel: az egónkat. Ő akar ebből tőkét kovácsolni. Abból, amit szerinte kapnunk kellene, vagy kapnunk kellett volna, és ha nem kapja meg, akkor fogjuk a koszos, gyűrött kalapot, és kiparancsol minket koldulni.

Hogyan, akkor a Valóság/Isten ilyen érzéketlen lenne? Szó sincs róla. Nem az, hiszen folyamatosan kapunk, de mi ezt sokszor nem értékeljük, vagy nagyon is értékeljük olyan módon, hogy előjelet teszünk elé. Pozitív előjelet, ha kedvező az eredmény, negatív előjelet, ha nem az. Ilyenkor jön, hogy „ennek nem kellett volna megtörténnie”. De meg kellett, mert megtörtént. Szerintem igenis van szabad akaratunk, mert ilyenkor eldönthetjük, elfogadjuk-e a Valóságot olyannak, amilyen, vagy szembeszállunk vele és szenvedünk miatta. Nem a Valóság miatt, a döntésünk miatt.

Amikor mások dolgával vagyunk elfoglalva, teljesen képtelenség tartósan boldognak lenni. Olyankor jön a „de miért így, miért nem úgy, miért ennyi, miért nem több, vagy éppen kevesebb, stb”. Olyankor mi döntjük el, hogy nekünk mi lenne jó. Olyankor nem tanításként tekintünk életünk nehézségeire, hanem kitolásként. Olyankor haragszunk, frusztráltak vagyunk és bezárkózunk. Olyankor nem szeretjük magunkat, mert nem úgy alakult az életünk, ahogy szerettük volna. A jól-tudom elménk utál minket. Hiány keletkezik, ami viszont a legnagyobb áldása is lehet az életünknek, ha felismerjük: „itt van valami, amivel hadilábon állok magammal”.

Van olyan ember, akinek a társaságát alig tudod elviselni? Köszönd meg neki a létezését és az üzenetét, tartsd felé a másik orcádat is. Nála jobb tükröt senki sem tarthat eléd, hogy felismerd, mit rejtegetsz magadban a történeteid miatt. Mit próbál elhitetni veled a jól-tudom elméd? Hol zárja be azt a kaput, amit a Valóság/Isten szélesre tárt előtted és alig várja, hogy belépj rajta? Tedd le a koszos, gyűrött kalapot a kezedből, nyisd ki az elmédet és a szívedet, és soha többet nem lesz szükséged alamizsnára.

A szenvedés ott kezdődik, ha elhiszed a gondolatot, hogy bárkinek szeretnie kellene téged. Ezért is mondom sokszor: „Ha imádkoznék, az így szólna: „Istenem, ments meg a szeretet, az elfogadás és az elismerés utáni sóvárgástól. Ámen.” (Byron Katie)

Ha mindezt szeretnéd gyakorlatban is megélni, szeretettel ajánlom figyelmedbe a legközelebbi Alaptanfolyamot – aug. 13-14.

KI LENNÉL A TÖRTÉNETED NÉLKÜL? – 2-napos kiscsoportos ÖnMunka Alaptanfolyam Byron Katie Munka-Módszere alapján – 2011. augusztus 13-14. Budapest. (Jelentkezési határidő júl. 21.)

Részleteket itt találsz: http://kincsamivan.hu/programok.html